Itt a Babaköszöntő, bemutatkoznak a nemrég örökbefogadott családok, és egy vér szerinti gyerek is érkezett örökbefogadás után. Szeretettel gratulálok a szülőknek! A rovatba a jelentkezés folyamatos, a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen.
Nicknév: Ami
Kik vagytok? A férjemmel egy Pest megyei kisvárosban lakunk, Attila 45, én 38 éves vagyok. 22 éve vagyunk együtt, 2 éve házasodtunk össze. Saját gyermekünk nem lett, orvosilag teljesen egészségesek vagyunk, így nem is próbálkoztunk lombikkal, igyekeztünk úgy élni, hogy ha sikerül saját gyermek, azonnal tudjunk alkalmazkodni. Maga az örökbefogadás feljött szóba, de szerintem még akkor nem voltunk elég érettek hozzá.
Miben vagytok mások, mint mások? Nevelőszülőként dolgozom pár éve, a célunk az, hogy minél több gyermek meg tudja élni azt a csodálatos dolgot, hogy családban nevelkedhetnek, biztonságban érezhessék magukat legalább az alatt az idő alatt, amíg nálunk vannak. Amira az első és egyetlen neveltünk eddig.
Ki érkezett? Kislányunk, Amira 14 hónaposan került hozzánk egy budai gyermekotthonból. Teljesen egészséges, roma származású kislány. A gondozók kedvence volt, igazi kis hercegnő, aki alig múlt egyéves, de már a 2. gondozási helyen volt. Az ismerkedés elég gyorsan lezajlott, két hétig majdnem minden nap mentünk hozzá, mire haza tudtuk hozni, mint nevelésbe vett gyermeket. Nagyon gyorsan fejlődött, egy hét múlva már önállóan evett, elkezdett érthetően beszélni. A kapcsolattartásra szülőanyjával minden alkalommal vittük, de csak egy alkalommal valósult meg. Részemről itt kezdődött a saját belső vívódás, hogy nevelőszülőként szerződtem, nem örökbefogadónak. Annyira erős volt az érzelmi kötődés köztünk, hogy ha arra gondoltunk, elkerül tőlünk, nem láttuk, mi lesz azután. Most 29 hónapos. Ma már tudja szülőanyja nevét, hogy az ő pocakjában volt, de Anya szívében. Az örökbefogadás szóra azt mondja: “Anyával és Apával maradok örökre.”
Miért pont ő? Apa és Amira között szerelem volt első látásra. 2018. május közepén körvonalazódott meg bennünk teljesen világosan, hogy ő nekünk született. Amira gyámja és a nevelési tanácsadóm teljes mértékben támogatott örökbefogadási szándékunkban. Az örökbefogadói tanfolyamon a csoporttársaink teljes mértékben megértettek minket, nem volt ítélkezés, hiszen mindannyian közös cél miatt voltunk ott. Ezért nem lehetünk elég hálásak Nekik.
Miért pont ti? Erre nem tudjuk, létezik-e annál jobb válasz, hogy a Sors nekünk szánta.
Folytatjátok a nevelőszülőséget? Még nem tudom, hogyan lehet összeegyeztetni az örökbefogadással, lehet-e egyáltalán, a Nevelőszülői Hálózat mindenesetre nem zárkózik el újabb kihelyezéstől. Csak magunkban kell rendet tenni először ebben a kérdésben.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Ne bonyolítsam a dolgokat azzal, hogy minden eshetőséget, beleértve a lehetetlennek tűnőt is, újra és újra átgondolok.
A legnagyobb problémátok most: Dackorszak, mellette az oviba készülés
Miről olvasnál szívesen? Még több olyan történetet, ahol magát az örökbefogadást szinte az Élet rendezte.
******
Budapesti pár vagyunk, 56 és 43 évesek, húsz éve élünk együtt, két éve kötöttünk házasságot, kizárólag az örökbefogadás megkönnyítése miatt 
2018 áprilisában, szűk egy hónap barátkozás után költözött otthonunkba három gyerekünk, Lacika 5, Joci 3 és fél, Ricsi 2 és félévesen. Az ‘átlagos’ állami gondoskodásban élő gyermekekhez képest is nehéz sorssal, sok átélt traumával és korosztályuktól messze elmaradott állapotban érkeztek. Előző év novemberétől lettek örökbeadhatóak, vér szerinti szüleiket nem igazán ismerték, rövidke életük alatt több intézményben, rokonnál, több nevelőszülőnél is megfordultak, végül a Tegyesz egyik átmeneti otthonában ismertük meg őket. Tanácsokkal bőven elláttak minket a ‘rendszerben’ dolgozók és a környezetünk is, ezek nagy része óva intés , illetve lebeszélési kísérlet volt, ismerve a gyerekek életének erősen terhelt előzményeit.
A legnehezebb volt (és még mindig) a saját tehetetlenségünkkel való szembenézés, illetve a ‘személytelen’ düh, amit mindazok iránt éreztünk, akik közrejátszottak abban, hogy ezek a gyerekek életük első éveit olyan körülmények között töltsék, amikkel felnőtt, kevésbé kiszolgáltatott embereknek is nehéz lenne megbirkózni.
Amiben különbözünk az ‘átlagtól’: Három gyereket vállaltunk egyszerre, a viszonylag idősebb korosztályból. (Kettőtől nyolcéves korig ‘jelöltünk’, korrigálható eü. állapotú gyerekeket, származási kikötés nélkül, azzal a megjegyzéssel, hogy legalább egy lányt szeretnék ) Az örökbefogadás nem ‘utolsó lehetőség’ volt, régóta tudtuk, hogy ez az utunk, nem volt se lombik, se beültetés, és a legelső tegyeszes bejelentkezésünkhöz képest szinte napra pontosan 9 hónap telt el, amikor a gyerekek hozzánk költöztek.
******
Ki érkezett? 3,5 évesen érkezett hozzánk a megyei listáról egy gyönyörű, tüneményes kislány. Teljesen egészségesen, tele energiával. Születése után( szociális problémák miatt) került egy nevelőszülőhöz, ahol nagyon szépen nevelték. Köszönjük itt is nekik!
Mennyit vártatok? A határozattól számítva 2 évet vártunk. Amikor betöltöttem a 45-öt, akkor kicsit módosítottunk az elképzelésünkön. A kérelem 0-3 éves korig szólt, egészséges magyar kislányra, majd 1-5 évesig változtattuk meg. Jól döntöttünk, 3 hónap múlva megcsörrent a telefon.
Mennyit várt a gyerek? Kislányunkat kb. 2 éves koráig látogatták, úgy tudom, majd az örökbe adhatósági kérelmét egyszer visszautasították. Egy év múlva a 2. kérelmet fogadták csak el. Talán 3 hónapot várt amikor, mi igent mondtunk. Semmiben nem haboztunk.
Utólag: sok tanácsot kértem már a nevelőszülőtől, hisz ő ismeri a legjobban.
Jelenlegi problémánk az elalvás, illetve az óvodai beszoktatás, ami kezd megoldódni.
Szívesen olvasnék: felnőtt örökbefogadottakról, hogy dolgozták fel a tényt. Én hogy tudok majd segíteni a saját gyermekemnek lelkileg?
Kik vagytok? Vidéki házaspár vagyunk, Ildikó és János, 9 évig próbálkoztunk, orvostól orvosig jártunk, eredménytelenül. Ezután döntöttünk az örökbefogadás mellett.
Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban különbözünk másoktól, hogy nem mentem lombikra. Mi tudtuk, hogy nekünk az örökbefogadás a mi utunk.
Ki érkezett? Attila, egészséges 3,5 éves kisfiú. Megyén belül, Tegyeszen keresztül. Nevelőszülőktől érkezett hozzánk. Ő nekünk született, ő a mi kisfiunk.
Mennyit vártatok? Jelentkezéstől számolva 1 év 7 hónapot.
Mennyit várt a gyerek? Vér szerinti szülei lemondtak róla, a nevelőszülőknél élt 3.5 éves koráig.
Miért pont ő? Nekünk 0-5 éves korig szólt a határozatunk, egészséges gyermekre, nemtől függetlenül. Mindig is éreztem, hogy kisfiunk lesz.
Miért pont ti? Talán azért, mert előttünk kettő visszautasítása volt. Így ő a mi kisfiunk lett, amiért hálásak vagyunk.
A legnagyobb problémátok most: Csak annyit tudok mondani, amit Attila szeretne, hogy nincs kistestvére 🙂
******
Nicknév: Nincs
Kik vagytok? Én 40 éves vagyok, a férjem 49 lesz. Neki az első házasságából van két felnőtt gyereke, az egyik szülőhazájában, Angliában él, a másik már két éve utazik. A férjem angol állampolgár. 8 éve vagyunk házasok, de 13 éve élünk együtt, ebből 6-ot Angliában.
10 éve szeretnénk közös gyermeket, de az utóbbi 6 évben kezdtük el “célirányosan” a projektet. Engem endometriózis, alacsony AMH, PCOS, stb. nőgyógyászati betegségeim gátoltak, végül a petesejtdonor programot ajánlották. Az elejétől fogva elutasítottam az örökbefogadást. Viszont az utóbbi 3 évben megtaláltak olyan filmek és cikkek, ami által a téma a közelembe férkőzött. Amikor az orvos elkezdett a petesejtdonor programról beszélni nekem, már nem is volt kérdés, hogy mi az én utam. Nagyon megkönnyebbültem, akkor ismertem fel, hogy én elsősorban nem várandós szeretnék lenni, hanem anya. Viszont tartottam tőle, hogy a vegyes házasság (angol-magyar) probléma lesz a Tegyesznél, de nem így lett. Nagyon flottul ment minden, őszintén, nyitottan lehetett nekik beszélni.
Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy a férjem angol és nem is tud magyarul nagyon.
Ki érkezett? Első kiajánlást követően érkezett hozzánk Melissza, közel hároméves kislány, országos listáról, csecsemőotthonból, dongalábakkal, gyönyörű, tejeskávé bőrszínnel. Igazi kis mókamester, öntudatos, fiúsan csajos, vagány hölgyike, fantasztikus logikával, humorral, hatalmas mozgásigénnyel és kézügyességgel (mechanikai dolgok). Bámulatosan önálló és folyamatosan törekszik is rá.
A pedagógiai szakszolgálat felmérése szerint mentálisan komolyan fejletlen volt, ezért egyéni fejlesztést kapott az otthonban. Az akta olvasásakor még nem lehetett tudni, hogy ez örökletes és kevésbé sikeresen fejleszthető, vagy a körülmények miatt állt elő és eredményesen fejleszthető, vagy pedig is-is. Beszédben nagyon le volt maradva a korosztályától.
Mennyit vártatok? Első tegyeszes érdeklődéstől fogva kb. 10 hónapot.
Mennyit várt a gyerek? 2018. január 9-én lett jogerős a határozata, hogy örökbe fogadható, mi 2018. június 28-án kaptuk azt a bizonyos telefont.
Miért pont ő? Amikor olvasom azt a kérdést, hogy “milyen gyereket kértünk” mindig eszembe jut, mennyire meglepett ez a kérdés az elején. Egyébként titkon azt reméltem, hogy egy érdeklődő, a világ dolgai iránt nagyon kíváncsi, nemzetközi ízekre, kultúrákra, másságra nyitott kislánnyal bővül a családunk; akinek megmutathatjuk a világ szépségeit, lehetőleg Mérleg jegyű és “milyen jó lenne, ha nyáron kerülne hozzánk és olyan 3 év körüli lenne”- épp ilyen kislányt kaptunk, minden vágyam teljesült.
Nem volt származási megkötésünk, annyit kértünk, hogy tipikus rasszjegyek kevésbé legyenek szembetűnőek és lány legyen, 2,5-6 évesig. Nyitottak voltunk az egészségügyi háttér kapcsán, korrigálható állapotig. Viszont, amikor az ügyintézőnk felhívott, elmondta, hogy ne nagyon éljük bele magunkat, mert több átgondolni való is van mentális fejlettség, fogyatékosság területén. Engem ez nagyon szíven ütött, de a férjemben akkor elindult valami és soha meg nem torpant egy pillanatig sem. Amikor az aktaolvasásra mentünk, egy vastag paksaméta fogadott annyi problémával, hogy könnyes lett a szemem tőle. Milyen kicsi gyermek és máris mennyi nehézséggel, próbatétellel küzd! Akkor már egyszerre sajátomnak éreztem a felelősséget, nem bizonytalanított el, rám zuhant. Másnap megmutatták a fényképet és már intéztük is az első találkozás időpontját.
Miért pont ti? Őszintén szólva, én nem is tudom, hányadikak voltunk, de többen kifakadtak ránk a fórumon, hogy sokkal régebb óta várnak, mint mi, hasonló paraméterekkel és mégsem őket hívták. Az ügyintéző annyit mondott, hogy mivel mi nagyon elfogadóak voltunk és a gyermek számára megfelelőek, ezért ajánlották ki a gyermeket nekünk. Más nem is volt a képben.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Úgy érzem, hogy mind a helyi tegyeszes ügyintézőnktől, mind pedig a lokációétól, a nevelőket beleértve, rengeteg praktikus tanácsot kaptunk és végig nagyon segítették ezt a folyamatot. Megható volt felfedezni, hogy mennyire lelkiismeretesen foglalkoznak a gyerekekkel és még a szabadidejüket is időnként beáldozva dolgoznak értük. Nehéz is volt a kislányt elcsábítani, mert jól érezte ott magát, mi voltunk az idegenek, akik ezt a kis biztonságot is elkezdtük megingatni. Ez okozott nekem némi szívfájdalmat, hiszen én 10 éven át dédelgettem, építettem fel ezeket a szeretetteljes érzéseket és megint elutasítást kaptam, de tudtuk, hogy ez a helyzetnek szól és nem nekünk. A hét végére sírás nélkül lépett ki velünk a kapun és érdeklődve szállt be az autóba.
A csoport tagjaitól is sok ötlet, tanács jött. Nagyon jól működött a “mesekönyv”. Nyomtattam ki az otthonunkról képeket, és egy füzetbe mesét rajzoltam köréjük. Benne voltak a cicák, a nagymama, a szobája, játékai. Az ismerkedési időszak alatt ezt mutogattuk, nagyon szerette. Különösen a mamát és a cicákat. Amikor megérkeztünk a közel 3 órás út után, úgy szállt ki, hogy ő hazajött. Sorra ismerte fel a mesekönyvben szereplő helyeket, játékokat, cicákat stb…
A praktikus tanács, ami jól jött volna, hogy akármilyen jó fejek a főnökeim és engedik a rugalmas távmunkát a leköltözős, ismerkedős időszak alatt, inkább vegyek ki szabit, mert azért ez érzelmileg megterhelő lehet és az “emésztésre”, gondolkodásra költhető szabadidő alatt nem dolgozni kellene, mert az is a folyamat része, és valahol be kell, hogy hozza majd magát.
A legnagyobb problémátok most: Jobb oldali dongalába miatt márciusban korrigációs kezelések kezdődnek, gipszelés, majd műtét várható, erre készülünk. Nagyon nehéz kinyomozni, hogy milyen támogatások járnak, még a top privát orvosok sem annyira segítőkészek ebben. Mivel március elsejétől lejár a féléves gyes és március közepétől kezdődik a kórházi procedúra, egy kissé stresszes ez az időszak, nem tudni pontosan, hogyan tervezzünk előre.
Igazából nagyon nincsen más. Az elején gond volt az alvással, de a helyi tegyeszes gyerekpszichológustól kaptunk jó tippeket és pár nap alatt rendeződött is a probléma. Rejtett agresszió is beindult, de ez a második hónap után szinte el is tűnt. Dackorszak van, akaratos, időnként hisztis, de csak úgy mint bármely más gyerek.
Miről olvasnál szívesen? Alapvetően azok a történetek és információk érdekelnek, melyek hasonló korú gyermek örökbefogadásával kapcsolatosak, illetve érdekelne, hogy milyen nehézségeket tapasztaltak más szülők az első hónapok alatt.
Kik vagytok? Immár nagycsaládosok vagyunk. 5 év lombikozás után fogadtuk örökbe a lányunkat 2014 áprilisában, nyílt, magánutas örökbefogadás útján. A Kaáli Intézetből eltanácsoltak, hogy reménytelen eset vagyok. Három inszemináció, hat lombik, egy spontán vetélés után azt mondta a lombikos orvosom, hogy nem tud többet tenni értünk. Aztán 2016-ban állapotos lettem és megszületett a fiam(https://orokbe.hu/2016/11/21/babakoszonto-2016-november/). 2017 karácsonyán, miközben fürdettem a két gyereket, a lányom a következő kérdést tette fel: anya, mikor fog már kiszületni a hasadból a másik kisöcsém? Nos, terhesteszt elővesz, és ott virít a két csík. Kisebb sokkot kaptunk. 🙂 így történt, hogy 2018. augusztus 22-én megszületett a második fiam.
Miben vagytok mások, mint mások? Örökbefogadás után lett még két vér szerinti gyerekünk.
Ki érkezett? Zente Örs, 2018 augusztus 22, 3500 g, 54 cm.
Mennyit vártatok? Semmit 🙂
Mit szólnak a nagyok? Nagyon szeretik a picit. Mindkettő simogatja, puszilgatja. A lányom segít fürdetni, öltöztetni, pelenkázni. Mostanában rengetegszer átbeszéljük az ő születését, a kórházi napjait.
A legnagyobb problémátok most: logisztika a három gyerekkel. A nagy oviba és lovagolni jár, a középső sajátos nevelési igényű, heti 3x viszem fejlesztésre. Hál’ Istennek, Zente nyugodt és alkalmazkodó baba.
A tanács, ami jól jött volna utólag: nincs ilyen
Miről olvasnál szívesen? Gyökérkeresés, örökbefogadás feldolgozása.
******
Nicknév: Eva
Az előző házasságomból van egy most már kilencéves fiam. Elég korán kiderült az új kapcsolatomban, hogy természetes úton nem lehet vér szerinti gyermekünk. Így egy 1 év 9 hónap várakozás után örökbe fogadtuk az akkor 6 hónapos kislányunkat, Flórát. Rá másfél hónappal kiderült, hogy csoda folytán terhes lettem Andrissal. Mivel évekig nem jött össze, így úgy gondoltuk, hogy ez egyszeri véletlen eset. Aztán 2017. november végén ismét pozitívat teszteltem. Nem számítottunk rá, de talán akkora sokként nem ért minket, mint Andrisnál. 2018. július 28-án megszületett Gergő, 38. hétre, egészségesen.
Andrissal mikor terhes lettem, akkor a család részéről nagyobb volt az öröm. Én azért megijedtem. Négy gyerek. Most van olyan közvetlen családtag, akitől többször megkaptuk, hogy nem kellett volna. Sok a négy gyerek.
Legérdekesebb: Minden egyes gyerek érkezése előtt a férjem bejelentkezett urológushoz. Akkor jött a telefonhívás és mindkét pozitív teszt. Így többet nem mehet.
Legviccesebb, ahogy kiderült. A háziorvos elküldött hasi ultrahangra vakbél gyanúval. Ott mondták, hogy meg van nagyobbodva a méhem. Háromszor kérdeztem rá, győzködtem az orvost, hogy terhes vagyok. Nem látta. Rögtön vettem tesztet, ami ki is mutatta.
Legkedvesebb: Flóra, ahogy várta. Kente a hasam, énekelt, beszélt a hasamhoz. Miután megszületett, hónapokig mondogatta Gergőnek, hogy várta, hogy megszülessen. Utóbbi hetekben folyamatosan azt játssza, hogy terhes.
Legemlékezetesebb: a szülés. Nagyon kellemes élmény volt.
Legnehezebb: az utolsó két hónap. Menni alig bírtam. Ráadásul Flóra eltörte a bokáját.
Amit sajnálok: hogy az első három gyermekem ugyanannál a szülésznőnél született, és a Gergőt már nem tudta vállalni. Mikor Andris született, akkor derült ki, hogy a kislányunk is nála született.
Mit szólnak a nagyok? Olivérnek már fel sem tűnt, hiszen négy éven belül a harmadik tesót kapta. Flóra nagyon szereti, boldog. Rendezgeti. Azóta többet babázik. Többször kell elmesélnem a történetét. Andris féltékeny volt. Mikor kórházban voltam, össze volt zavarodva. Mászkált a házban és keresett. Akkor töltötte be a két évet. Mikor hazajöttem, lehetett rajta látni a haragot. Puszit sem akart adni. Ez hamar lecsengett szerencsére. Most így fél év után már nem látom a féltékenységet sem.
Nem egyszerű a négy gyermek. Sokszor érzem, hogy elcsúsztunk. Aztán igyekszünk visszarázódni, de még nem az igazi. Nem vagyunk elég szigorúak, következetesek és ennyi gyermeknél már nagyon kell.
Örökbe.hu 
Különleges – és szívmelengető! – történetek. 🙂 Mindenik családnak sok boldogságot kívánok!
KedvelésKedvelés
Gratulálok a családoknak és köszönöm a történeteket! Gyönyörűek a gyerekek! ☺
KedvelésKedvelés