Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek! 46 felnőtt, 35 gyerek, csecsemőtől 13 évesig, eljött több nagyi és leendő nagyi, épp itt tartózkodó vendég és barát, az egyik olvasó pedig Skandináviából érkezett. Mindig megható látni, mennyiféle útja van a családdá válásnak. A biztonságunkról több rendőr, tűzoltó és katasztrófavédelmis gondoskodott, nem is beszélve a szuperhősökről, emellett számos hercegnő és tündér érkezett, bogarak, sportolók, cicák és egyebek, böngésszétek a képeket. Én Marilyn Monroe voltam, amit a többség felismert, akik nem, azok nagyon fiatalok. Nagyon értékelem, hogy ilyen sok felnőtt is beöltözött, akik meg nem, azok a helyszínen kedvet kaptak és a magammal vitt “biankó jelmezek” közül választhattak. Volt Valentin-napi játék (bocsánat, egy verssort egy gyerek bedobhatott a perselybe, azért nem állt össze minden feladat), eszem-iszom, felvágtuk az ötéves blogszülinapi tortát. Az óriási iskolában nagyon jól eloszlottak a gyerekek, a tornateremeben kimozogták magukat, volt tér nyugisabb játékokra, rajzolásra, építőkockázásra is, így én semmi szokásos őrjöngést nem láttam. Köszönöm az adományokat. Az ottfelejtett kistányérok nálam vannak. Több olvasó is fotózott, köszönöm a képeket.
Sziasztok! Ott voltunk, köszönjük a szervezést! Először szólok hozzá, csak Zsuzsával leveleztem korábban. Minimál bemutatkozás: Mi két vérszerinti gyerek mellé várunk 0-3 éves gyereket; származási, nemi megkötés nélkül; súlyos betegséget nem vállaltunk.
KedvelésKedvelés