Babaköszöntő, 2016. november

Általános

Öt családhoz érkezett kisbaba, akiknek szeretettel gratulálunk! Egy kisfiú a Gólyahírtől, egy nyílt örökbefogadás a Tegyesztől, egy kislány isztambuli kitérővel, két családnak pedig örökbefogadás után született gyereke. Egyikük már újrázik a rovatban. Íme a családok rövid beszámolója.

Nicknév: Ani

Családi felállás: nyolc éve vagyunk házasok. Lányunkat, Lolát 2,5 éve fogadtuk örökbe, magánutas, nyílt örökbefogadással. Lola előtt rengeteg, összesen 11 lombik kezelésen mentünk keresztül, eredménytelenül. Megjártuk a legnevesebb meddőséggel foglalkozó szakembereket, de senki nem tudott rajtunk segíteni. Így elkönyveltük magunkban, hogy nekünk nem lehet vér szerinti gyerekünk. A fiunk azonban másként gondolta :-). Idén tavasszal állapotos lettem.

Miben vagyunk mások? Szerintem semmiben. Két gyönyörű gyereket nevelünk.

ani

Ki érkezett: Olivér, 37. hétre, 3620 grammal és 55 cm-el. Várni nem vártunk rá, mert meglepetésbaba volt.

A legérdekesebb: mindenhol belebotlok az örökbefogadásba. A szülészeten otthagytak egy babát, akit az egyik kórházi dolgozó vett magához. Illetve érdekes, hogy aki meghallja a történetünket, hogy örökbefogadás után született a fiunk, rögtön lesz egy ismerőse, aki pont így járt. 🙂 Nagyon sok ember megkérdezi, hogy ugyanúgy szeretem-e a lányom, mint a vér szerinti fiam. A válasz, igen, mindkét gyerek a saját gyerekem. Volt olyan, aki megkérdezte, hogy Lolát megtartjuk, vagy visszaadjuk. Erre csak azt tudtam válaszolni, hogy Lola nem egy visszaváltható kólásüveg…

A legemlékezetesebb: amikor mindkét gyerekemet egyszerre öleltem magamhoz.

Legviccesebb: Lola sok vizsgalatra jött velem. Nekem természetes ez a családi felállás, azonban sok vicces pillanatot szült, amikor azt kellett magyaráznom, hogy Olivér tulajdonképpen a második első gyermekem.

Mit szólt a nagy? Imádja egyelőre és segít, amiben egy 2.5 éves tud. Olivér születése előtt felkerestük a Tegyesz pszichológusát is, hogy felkészüljünk az örökbefogadott-vér szerinti duóra, tippeket kaptunk, mire ügyeljünk. Azt javasolta, hogy az örökbefogadást tényként kezeljük, ne legyen a lányunk a “szegény gyerek”, ez a családdá válás egyik útja.

Miről olvasnék? Gyökérkeresésről, illetve a kedvenc rovatom a babaköszöntő.

*******

Nicknév: Peszli

Kik vagytok? Férjemmel második gyermekünkre vártunk. Én 42 éves vagyok, a férjem 44, első gyermekünk, Lili pedig 15 hónapos volt akkor. Gyönyörű, mosolygós, eleven roma kislány, akit 2015 februárjában nyílt eljárás során fogadtuk örökbe újszülöttként; szerepeltünk is a Babaköszöntőben. Akkoriban épp a negyedik lombikprogram közepén tartottunk, amikor egy év várakozás után kaptuk a telefonhívást a Gólyahír Egyesülettől, hogy készen állunk-e Lili örökbefogadására. Így a kis embriónkat lefagyasztattuk. Lili féléves korában úgy döntöttünk, hogy mivel nincs vesztegetni való időnk a korunk miatt, hamarosan jöhet a kistesó. Ezért jelentkeztünk a Tegyesznél kistestvér örökbefogadására, amire hamarosan meg is kaptuk a határozatot. Ezzel párhuzamosan úgy gondoltuk, hogy nem hagyjuk ott fagyoskodni a kis embriónkat, és „egy életünk, egy halálunk”, adunk egy utolsó esélyt a sorsnak, hogy vér szerinti gyermekünk is lehessen. Tehát kezdeményeztük a lefagyasztott embrió beültetését.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy Lili egészséges fejlődéséhez elengedhetetlennek tartjuk, hogy személyesen ismerje a vér szerinti családját; ezért szeretnénk tartani a kapcsolatot a vér szerinti szüleivel és testvéreivel. Ennek első lépéseit már meg is tettük. A kezdetektől levelezünk a családdal és idén augusztusban – másfél évvel az örökbefogadás után – személyesen is találkoztunk velük. A találkozás még a legmerészebb álmainknál is sokkal jobban sikerült. Olyan volt, mint távoli rokonokkal találkozni – mindannyian örültünk egymásnak. Terveink szerint – ameddig erre minden fél nyitott – évente fogunk találkozni. Kitettünk a nappalink falára Lilinek egy családi fotómontázst, amin megtalálhatóak a férjem családtagjai, az én családtagjaim, és Lili vér szerinti szülei és testvérei. Naponta odamegy és mutogat az arcokra, mi pedig mondjuk a neveket – néha már ő is mondja.

20161117_120002_2

Ki érkezett? Legnagyobb meglepetésünkre – 11 év sikertelen próbálkozás után – a kis lefagyasztott embriónk nemhogy visszatért a hibernálásból, hanem be is tudott ágyazódni és egészségesen fejlődött a pocakomban 41 héten át. Így 2016. június elején megérkezett életerős, gyönyörű, vér szerinti kislányunk, Bori.

Mennyit vártatok? Tágabb értelemben 11 évet, szűkebb értelemben 9 hónapot. 🙂

A legviccesebb: amikor éjszaka mindkét gyerek egyszerre sír, egyikünk egyikhez, másikunk másikhoz ugrik, majd egymásra nézünk, és azt mondjuk egymásnak a férjemmel, hogy erre vártunk tíz évig. Sokan mondják, hogy Lili mennyire hasonlít a férjemre, Bori pedig rám.

A legkedvesebb, hogy reggelente amikor Lili felébred, rögtön mondja, hogy baba-baba (tehát, hogy hol van Bori) és amikor meglátja Borit, akkor pedig, hogy keje-keje (azaz keze-keze) és nyúl is felé, mutatja, hogy meg akarja fogni Bori kezét, odabújik hozzá, puszit ad neki. Napközben is sokszor odafekszik Bori mellé, vagy kéri, hogy ültessük az ölébe, vagy, hogy hintázhassanak együtt. Másrészt Bori akkor kacagott először hangosan, amikor Lilit nézte, ahogyan ugrál a trambulinban.

A legnehezebb, hogy Bori az elején gyakran és sokat bukott, már szinte hányt és nagyon fájt a hasa. De most már túl vagyunk ezen szerencsére.

Milyen az élet 15 hónap korkülönbséggel? Még mindkettőjüket pelenkázzuk. Lili pont Bori születése körül kezdett el önállóan járni. Tehát még egyiküket sem lehet egyedül hagyni. Ráadásul Lili már nagyon sokat és néha hangosan dumál, Bori viszont nagyon érzékeny a zajokra és különösen a szoptatás alatt szereti, ha csönd, nyugalom van körülötte, azaz, ha félrevonulunk, de ehhez kell valaki, aki közben vigyáz Lilire.

Az is gyakori, hogy a gyerekek csak az ölünkben érzik jól magukat. Egyikünk kezében az egyik, másikunkéban a másik, és közben fél kézzel próbáljuk készíteni a reggelit, vacsorát, feltenni a mosást, stb. De ez nyilván nem a kis korkülönbség miatt van, és biztos más családokban is gyakran előfordul. Szerencsére a nagyszülők és a nagynéném nagyon sokat segítenek.

Mit szól Lili? Bori nagyon szereti nézni, ahogy Lili játszik. Lilinek pedig nagyon szerencsés természete van, az esetek túlnyomó többségben jól viszonyul Borihoz. Viszont még nem mindig tudja finoman kifejezni a szeretetét a húga felé; van, hogy megcsapkodja, rá akar ülni vagy ráfeküdni. Tehát Bori „kiképzés alatt van”, de ő ezt is csodálattal elfogadja Lilitől. Mi pedig odafigyelünk, hogy mindkettejükre elegendő időnk és figyelmünk jusson. Lili pont most van a szeparációs szorongás közepén, és ha Bori sír és én fel akarom venni, akkor van, hogy rögtön ő is el kezd sírni, hogy elérje, hogy inkább őt vegyem fel.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Ne akarjam tökéletesen csinálni a szoptatást. Az első hat-nyolc hétben sok álmatlan éjszakám és egy-két átsírt nappalom is volt amiatt, hogy Borit szerettem volna igény szerint szoptatni, hogy ezzel is elősegítsem a kötődés kialakulását, de mivel sokat és nagy mennyiségben bukott, ezt orvosi javaslatra korlátozni kellett. Ezt azokban a napokban erős ellentmondásnak éreztem és nagyfokú feszültséget okozott bennem. Aztán sikerült megtalálni a mindkettőnk számára megfelelő egyensúlyt, és azóta nagyon kiegyensúlyozott, mosolygós, élénken figyelő baba lett Borika.

Miről olvasnál szívesen? Az örökbeadó és örökbefogadó családok kapcsolattartásáról. Erről eddig nagyon kevés személyes tapasztalatot olvastunk, hallottunk. Továbbá az egy családban felnövő, vér szerinti és örökbefogadott gyerekek kapcsolatáról, nevelésükről.

*******

Nicknév: Gigi19

Kik vagyunk? 37 éves apa, 33 éves anya, akik 10 éve házasok, van egy szív szerinti 2,5 éves kislányunk. Lassan tíz éve elhatároztuk, hogy családot szeretnénk alapítani. A gólya váratott magára. Kiderült, hogy peteérési problémáim vannak, de ennek megsegítésével sem jutottunk előrébb. Istenre bíztuk magunkat!

Miben vagyunk mások, mint mások? Időközben szomszédok lettünk egy gimnáziumi osztálytársammal, akik hasonló utat jártak végig a gyermektelenség útján. Ők aztán elköltöztek, de a barátság megmaradt. 4 éve, október végén találkoztunk, s elmesélték, hogy voltak az illetékes Tegyesznél, s jelentkeztek örökbefogadásra. Nagyon megérintett, ahogy meséltek, mi sem zárkóztunk el soha ettől, sokat beszélgettünk este, másnap mi is így döntöttünk, s még aznap jelentkeztünk is! 0-3 éves korig vállaltunk volna erős rasszjegyeket nem hordozó, életvitelt nem befolyásoló betegséggel élő kisgyereket. Együtt csináltuk végig a tanfolyamot, pszichológust, mindent. Ők baptista vallásúak, így, mikor az alapítvány lehetőséget kapott örökbefogadás lebonyolítására, együtt mentünk el Szenczy Katiékhoz, s jelentkeztünk. Kb. 20.-ak voltunk. 2013 augusztusában ugyanazon a napon kaptunk kiajánlást országos listáról kb. egyidős, 2 éves kislányokról. Még az örökbefogadási tanácsadó is beleborzongott. Meglátogattuk a lányokat, de nemet mondtunk, nem volt meg a szikra. Még abban az évben a barátaink telefont kaptak az alapítványtól, hogy januárban születik egy kislány, ha ők is akarják, akkor nekik. Velük örültünk! Elteltek az ünnepek, s januárban megszületett a kislányuk. Aznap mikor jöttek haza a kórházból, Kati nekünk is telefonált! Aznap döntenünk kellett, hogy vállalunk-e egy még pocakban lévő egészséges kislányt. Vállaltuk! 2 hét múlva meg is született a mi Zoénk, egy nehéz helyzetben élő család 6. gyermekeként, akik közül 4 nevelőintézetben volt. Egy 20 hónapos testvért neveltek otthon. A szülés délelőttjén találkozhattunk a családdal. Együtt babáztunk a barátnőmmel! Még a szoptatással is próbálkoztunk, sajnos kevés sikerrel.

Másfél év után újra mindkét család együtt jelentkezett örökbefogadó szülőnek.

received_1292631687475673

Ki érkezett? Másodjára Zsombor érkezett, egy egészséges kisfiú, akiről 1 hetes korában szereztünk tudomást. A fiatal anyukája a rossz körülményei miatt mondott le róla, hogy a kétéves kisfiát tovább nevelhesse. A kórházban szerelem volt első látásra. Megyei listáról a Tegyesz ajánlotta őt ki, de szokatlan módon nyílt örökbefogadással, a szülőanya látni akarta, hova kerül. Somogy megyében ez volt az első ilyen eset! 2,5 hetes volt mire a papírok rendeződtek és hazahozhattuk.

Mennyit vártunk? Kb. egy évet az új határozattól számítva

Miért pont ő, miért pont mi? Zsombi előtt pár nappal volt egy másik kórházas baba a megyénkben, akinek csakúgy, mint Zsombinak van roma vérvonala is. Így mivel az előző babánál az előttünk állók mind nemet mondtak, így most elsőre nálunk csörgött a telefon.

Mi lett a barátnőddel? A barátnőmék augusztus közepén elköltöztek másik megyébe, most ott intézik a papírokat,s várják a tesót. A sors fintora, ha nem költöznek el, Zsombi telefonja náluk csörög, mert 1-el előttünk voltak.
Sőt Zsombi után is volt egy baba, akit biztosan elfogadtak volna, de szintén a romaság miatt országos listás lett. Lényeg, ha nem költöznek el, újra együtt babázhattunk volna!

A leg…

Érdekesebb: Mennyire hasonlítanak ránk, s legfőképp egymásra.

Viccesebb: A gratulációk, mikor jönnek a “nem is láttalak terhesen” mondatok!

Kedvesebb: Ahogy a barátaink, az ismerőseink úton útfélen tudtunkra adják, hogy velünk együtt örülnek.

Nehezebb: A nyűgösebb, esős napok az egyik kicsi másik pici szituációban, amiben nagy könnyitést jelent egy hordozókendő. Illetve a 4 hét várakozás, ami a hazahozatal után következett, hogy az anya ne gondolja meg magát, ugyanis már az első találkozásunkkor a kapcsolattartást szorgalmazta. Féltünk, hogy túlságosan ragaszkodik.

Emlékezetesebb: Zsombi hazaérkezésének pillanata, ahogy Zoé megölelte. Azóta is mérhetetlen szeretettel veszi körül, nyoma sincs féltékenységnek

Miről olvasnék szívesen? Ki hogy kezeli, hogyan segít felkutatni a gyerekeknek a gyökereiket.

*******

Nicknév: Ősasszony

Kik vagytok: értelmiségi házaspár Pest megyéből.

Miben vagytok mások, mint mások: kicsit befelé fordulóbb család vagyunk az átlagnál, ami következhet egyrészt a nagy korkülönbségből, ami a testvéreinek és közöttünk volt, másrészt érzékenyebbek vagyunk az átlagnál, ami a neveltetésünknek, tanulmányainknak köszönhető.

Miért fogadtatok örökbe: egy év sikertelen próbálkozás után kiderült, hogy nem születhet gyermekünk. Az orvosi vizsgálatok alapján kiderült, hogy csak a lombik jöhetne szóba (az is csak egész extrém dolgokkal fűszerezve) amit mi hitbéli és racionális okokból elutasítottunk. Ezért fordultunk az örökbefogadás felé. Először titkos örökbefogadást szerettünk volna, de a felkészítő tanfolyamon jöttünk rá, hogy a nyílt örökbefogadás a mi utunk.

Mennyit vártatok: négy évet.

osasszony

Ki érkezett, honnan: Jancsi, újszülött kisfiú, a Gólyahír Egyesület közvetítésével. Időre született, a szülőanyát csak szülés után ismertük meg.

Miért pont ő? Mindig is egészséges újszülöttet szerettünk volna. A legelején – meggondolatlanul – négy évben adtuk meg a felső korhatárt, hogy testvérpárt is örökbe tudjunk fogadni. Ekkor felkínáltak egy négyéves kisfiút, aki elég rossz egészségi adatokkal is rendelkezett, őt elutasítottuk. Amikor lejárt az első engedélyünk, akkor módosítottuk másfél évre a felső korhatárt.

Miért pont ti? Az életet adó azt kérte, hogy harmincöt éven felüli házaspár fogadja örökbe a gyermekét, mert úgy gondolta, hogy ilyen életkorúak elég érett gondolkodásúak ahhoz, hogy vigyázzanak a kisfiára. A gyámhivatali aláírás után azt is elmondta, hogy külön örült, amikor megtudta, hogy keresztény hívő házaspár vagyunk.

A legviccesebb: Amikor a kórházban kezünkbe kaptuk az újszülött gyermeket, a férjem Darth Vader-i hanglejtéssel azt mondta neki: „Én vagyok az apád!” 🙂

Amit másoknak tanácsolsz: türelemmel várni, nem feladni, ragaszkodni az álmunkhoz

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok: Nagyon jó, alapos oktatónk volt a tanfolyamon, minden úgy történt, ahogyan ő elmondta.

Miről olvasnál szívesen: más házaspárok hasonlóan pozitív élménybeszámolóit.

*******

Nicknév: Dalma

Kik vagytok? Tizenhárom éve házasok vagyunk, Dalma és Ákos, van egy vér szerinti 8 éves kislányunk, Dalmi. Mindig is sok gyereket szerettünk volna, de egy méhen kívüli terhességet követően nehézségeink adódtak. Kis ideig próbálkoztunk a mesterséges módszerekkel, de lelkiismereti és fizikai, lelki nehézségek miatt letettünk róla. Dalmi mindig is szeretett volna kistestvért, gyakorlatilag minden alkalommal, amikor kívánni lehetett, ő azt kívánta. Örökbefogadásra négy éve jelentkeztünk, csak a Tegyeszhez, hangsúlyosan nem kértünk csecsemőt, gondolván, nekünk már volt benne részünk, legyen élménye annak is, akinek még nem volt. Nem tettünk származási kikötést, és vállaltunk korrigálható egészségi állapotot. Én magam asztmás vagyok, mindig is úgy gondoltam, hogy vannak olyan betegségek, amiktől nem ijednék meg, és a férjem is így volt vele – teljes egyetértésben töltöttük ki a „nagy betegséglistát”. A négy év alatt három alkalommal hívtak fel minket, hogy fogadókészek vagyunk-e, mindhárom alkalommal igent mondtunk. Ezt követően nem jött hívás. Ákos 2016 márciusában konzuli munkát kapott Isztambulban, ezt jeleztük a Tegyesz felé, hiszen úgy volt, hogy mi is követjük őt az 5 éves külszolgálatra. A Tegyesz munkatársai jelezték, hogy ebben az időintervallumban nem kaphatunk kiajánlást. Ez engem nagyon szíven ütött, és ma is nagy kérdés számomra, hogy ezek szerint egy diplomata nem nagy eséllyel tud örökbe fogadni. Hívő emberként mi úgy gondoljuk, azt, hogy Jázmin mégis megérkezett hozzánk, a Jóisten rendezte el, a következőképpen: Ákos különféle okok miatt úgy döntött, hogy augusztusban végleg hazajön, nem marad tovább Isztambulban. Szeptemberben jeleztem a tanácsadónknak írásban, hogy újra itthon van, a levélben a biztonság kedvéért feltüntettem, hogy továbbra is várjuk a 3 évnél fiatalabb, akármilyen származású korrigálható egészségi állapotú kisgyermek érkezését. Két hét múlva Ákos épp egy szemműtétről jött ki a műtőből, amikor hívta a tanácsadónk, hogy lenne egy kislány….A közös történetünk itt kezdődik. Mi ez, ha nem elrendezett út?

Miben vagytok mások, mint mások?  Szerintem semmiben. Vidéki emberek Budapesten élnek, több gyereket szeretnének.

dalma

Ki érkezett? Jázmin 15 hónaposan érkezett hozzánk a saját megyénkből. Négy hónapos koráig csecsemőotthonban élt, ezt követően nevelőszülőknél, akik nagyon sok szeretetet, törődést, és tudatos határokat adtak neki amellett, hogy folyamatosan mondták neki, hogy majd eljön érte az anyukája és apukája. Fantasztikus életkönyvet kaptunk vele, köszönet érte ezen a fórumon is Melindának, a nevelőmamának! Jázminnak voltak csecsemőköri problémái, ezeket most vizsgáltatjuk felül, de a már lezajlott vizsgálatok azt mutatják, hogy mára rendben van. Vidám, nyitott kislány, rendkívül barátságos, mindent megeszik (nem csak az ételeket :-)), végigalussza az éjszakákat és napról-napra jobban illeszkedik a családba. Olvastam itt a blogon többször, hogy az örökbefogadott gyerekek nagy kajások, ez igaz Jázikára, aki akár órákig is képes raktározni az ételt a szájában, aztán egyszer csak a lakás legváratlanabb pontján kiköpi. A lakást feltérképezését rendkívüli alapossággal folyamatosan végzi, az utolsó szekrényfiókot is kipakolja, és a tartalmát megkóstolja.

Mennyit vártatok? Két hónap híján négy évet. Megjegyzem, a határozat meghosszabbítása és egy másik időpont rávilágított, hogy a nyilvántartási rendszer sajnos nem tökéletes. Jelentkezésünkkor még csak papíron vették fel az adatokat, amit később egy elektronikus rendszerbe emeltek át. Ennek során történhetett a hiba, mert minket úgy tartottak nyilván, mintha csak fehér bőrű, egészséges gyermeket vállalnánk, pedig a papíron nem ezek voltak. Innen nézve már nem bánjuk az időt, hiszünk abban, hogy nem volt véletlen. Onnan nézve azért rengeteg kétségünk volt, és ha egészen őszinték vagyunk, nem tudtunk benne száz százalékig hinni, hogy egyszer valóban kapunk egy gyerkőcöt.

Mennyit várt a gyerek? Jázmin különböző eseményeket követően 2016 áprilisában vált örökbe adhatóvá. Kicsit hosszúnak találom az időt ismerve a születési körülményeit, de beszélgetve a tanácsadónkkal, aki szintén elismerést érdemel (ő a negyedik a négy év alatt) valójában értem a folyamatot.

Miért pont ti? Az örökbefogadási tanácsadónk korábban Jázmin gyámja volt. Ő választott először ki bennünket. A nevelőszülők azért támogatták a mi jelölésünket, mert a nevelőpapa zenélt, és a mi anyagunkban is hangsúlyosan szerepelt, hogy zenélünk. Vicces, hogy két egymástól totál távoli zenei műfajban játszunk, de mindenesetre a zene hozott össze bennünket. Visszalépésünk nem volt, habozni nem haboztunk, mert ami a papírjaiban volt, arra felkészítettek bennünket a tanfolyamon.

A legviccesebb: Az örökbefogadást én vetettem fel, Ákos belement, olvasott utána, jött velem, de neki mindig kétségei voltak. A Tegyesszel is én tartottam a kapcsolatot, a papírokat is én intéztem. A hívás mégis hozzá érkezett be, mert én egy tárgyaláson ültem. Mentem érte a műtétre, kijött a napszemüvegében, beültetett egy cukrászdába, hogy mondani akar valamit. Gondoltam, megyünk Afganisztánba vagy Iránba. Erre közölte, hogy hívták a Tegyeszből, van egy kislány, és akkor menjünk, mert örökbe fogadjuk. Gondoltam, ez érdekes, épp egy hete mondta, hogy ő nem is szeretné igazán. Az első találkozón a pszichológusunk jelezte, hogy ne lépjünk interakcióba, csak figyeljük a gyermeket. Ezzel szemben öt perc múlva Jázmin az antennáival levette, hogy mi folyik itt, odapenderült Ákos elé, és egy széles mosolyt eresztett meg. Hazafelé kérdeztem Ákost, hogy akkor most hogy is van ez? Hiszen nem is volt benne biztos, hogy egy gyereket örökbe tudna fogadni. Erre azt mondta, hát egy gyereket nem is, de ez Jázmin, a MI GYEREKÜNK!

A legkedvesebb: amikor a lányok este összebújnak.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Talán az fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire jó lenne valahogy érzékenyíteni a társadalmat a folyamatra, mert bár jeleztem a munkáltatómnak, hogy szeretnénk gyerkőcöt, a három hét, amíg a barátkozás folyt, rövid volt a feladatok átadására, átvételére, és úgy érzem, van ott tüske, hogy eljöttem, bennem meg egy adag lelkifurdalás. Nem tudom, hogy kellett volna ezt jól menedzselni. Egészen más, ha kilenc hónapja van az embernek, hogy felkészítse a munkáltatóját, hogy majd kilép.

Miről olvasnál szívesen? Mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, ezért a vér szerinti versus örökbefogadott testvérek kapcsolatáról. És indítsunk kampányt a pedagógusok képzésére, informálására is! Innen is köszönet Zsuzsának a blogért, fantasztikus munka, ennek olvasása segített nekem életben tartani a reményt, hogy mi is sorra kerülhetünk.

A Babaköszöntő akkor tud megjelenni, ha az olvasók elküldik a friss örökbefogadások történetét. Szeretettel várom a jelentkezésedet a rovatba akkor, ha az elmúlt évben érkezett hozzátok gyerek. Jelentkezhet az is, aki sokat várt, aki keveset várt, aki rokonként vagy nevelőszülőként fogadott örökbe, aki örökbefogadás után szült gyereket, aki kisebb vagy nagyobb gyereket vállalt, akinek tipikus a története vagy rendhagyó, aki törzsolvasónk és aki most talált ide. Jelentkezés a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. 

Advertisements

24 responses »

  1. Sok-sok boldogságot kívánok én is minden családnak!!! 🙂
    Felemelő, szuper élmény olvasni a babaköszöntőket! Köszi szépen, Zsuzsa! 🙂

    S én is csatlakoznék Peszli kéréséhez: olyan jó lenne tudni, hogy Mo-on van-e ilyenre példa, s ha igen, hogyan működik a gyakorlatban (és hosszú távon) az aránylag rendszeres kapcsolattartás az életet adóval… (Zsuzsa, talán emlékszel, nálunk is kint van ugyanígy egy hasonló fotómontázs a falon a kezdetektől, és érdekli is a kisfiunkat)

    Kedvelés

    • Mohabea: majd írok a “teljesen nyílt” örökbefogadásról. Idehaza nagyon-nagyon szórványos, alig pár családot ismerek, akik személyesen is tartják a kapcsolatot. Amerikában létező, bevett dolog, az örökbefogadások jelentős százalékában tartják a kapcsolatot.

      Kedvelés

  2. Második első… volt, aki meg akart győzni engem is, hogy olyan nincs, hogy az első terhességből a második gyerek, biztosan fordítva van. Aztán végül meggyőztem, hogy higgye el, tudom, mit beszélek; de amúgy többnyire pozitívat kaptunk mi is (bár a fent felsorolt standard mondatok azért megvoltak; meg még néhány hete is megkaptuk a párás szemű “igazán megérdemeltétek” dumát, amitől kicsit falnak megyek).
    Egyébként úgy látom, itt a blogon nem csak a várakozási idő rövidül, hanem a nagyátlaghoz képest gyakoribb a öf után teherbe esős variáció. 😀 Úgyhogy aki így-vagy-úgy gyereket akar, az olvassa a blogot 😀

    Kedvelés

  3. Sziasztok, nagyon jó olvasni a történeteket, főleg mert mi is hasonló cipőben jártunk. Dalmát személyesen is ismerem, nagyon kedves, mosolygós, szívből jövő cselekedetei vannak, a lehető legjobb helyre került Jázmin!

    Kedvelés

  4. nagyon jó volt olvasni, gratulálok a gyönyörű gyerekekhez! Ha minden igaz, mi dec. 6-án hozzuk haza a tündérkénket, egyfajta túlméretes mikulás-ajándékként 😀 ❤

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s