Örökbe.hu

Beszélgetés egy örökbeadó anyával. Ilona 52 éves, hat gyereket szült, de az ismerőseinek csak négyet szokott bevallani. Két gyereke titkos örökbefogadásra került, egy pedig állami gondozásban nőtt fel. Ma nagymamaként harcol nevelőszülőknél élő unokájáért. A szereplők nevét megváltoztattam, a képek nem őket ábrázolják.

Te milyen családban nőttél fel?

Falun éltünk, a szüleimmel és a két testvéremmel. Van egy fiú ikertestvérem, és mindig úgy éreztem, hogy neki többet megengednek. Apukám téeszben dolgozott, mindig vitte az öcsémet, ha arattak, úgy éreztem, engem ritkábban visznek, szorosabban fognak. Ez felgyülemlett bennem és tizennégy évesen elszöktem otthonról.

Rossz volt a viszony a szüleiddel?

Nem. Utólag belátom, a szüleimnek igaza volt, lehet, anyukám féltett, mert én lány vagyok.

Hova mentél?

Csavarogtam. Feljöttem Pestre, utcán laktam, vagy barátoknál, összeszedtem a fiúkat, náluk aludtam. Pár hónap múlva saját kérésemre intézetbe kerültem, dolgoztam, munkásszállón laktam.

Nem tanultál tovább?

Beiratkoztam a kereskedelmibe, de két hónap után otthagytam. Gyárakban dolgoztam betanított munkásként.

A szüleid nem próbáltak hazahívni?

De, csak én nem akartam. Az intézetből is sokszor megszöktem, meg a munkahelyeket otthagytam pár hét után, bekerültem egy javító-nevelőintézetbe, ott voltam egy évig, közben megismerkedtem Orsi lányom apjával. 16 évesen gyerekem született, és összeköltöztünk Budapesten. Ő tíz évvel idősebb volt, mint én.

Komoly kapcsolat volt?

Annak indult, csak rájöttem, hogy sokat iszik, de akkor már ott volt a gyerek.

Észrevetted a terhességet időben?

Igen, de nem akartam elvetetni. Az utolsó három hónapot egy kórházban tölthettem, megszületett Orsi, egy csecsemőotthonba kerültem a kislánnyal együtt, ahol szoptathattam. Összeházasodtunk, hazaköltöztünk Budapestre, elintéztük, hogy megkapjuk a kislányt. Egy évig éltünk együtt. Menet közben rájöttem, hogy a férjem iszik, nem adja haza a fizetést, sokat veszekedtünk. Az ő lakásában laktunk, így úgy döntöttem, hogy eljövök, csak a kislányt nem tudtam elhozni. Anyósom is ivott, ővele is sokat veszekedtem

Milyen volt a kapcsolatod Orsival?

Kicsinek nagyon jó volt, csak aztán kétévesen otthagytam.

Nem merült fel, hogy őt is viszed?

Nem engedte az anyósom meg a férjem. Elmentem dolgozni, albérletben meg munkásszálláson laktam, nem tudtam volna hova vinni.

Orsit látogattad a férjednél?

Talán egyszer, de nem engedtek be. Aztán a sógornőmékkel találkoztam, ők mondták, hogy a gyerek hetes óvodába került, csak hétvégén viszik haza. De nem tudtam, hol az óvoda. Ha mentem, elzavartak, telefon nem volt. Aztán végleg megszakadt köztünk a kapcsolat. Jött egy időszak, mikor nem dolgoztam, kerestem a helyem az életben, elvittek szabálysértésért, mint munkakerülőt. Három évig semmit sem csináltam.

Miből éltél?

Volt, amikor férfiakból, felszedtem palikat szórakozóhelyeken. Tizennyolc évesen megint terhes lettem.

Kitől?

Nem tudom, sok jelölt van. Mikor Tamás megszületett, anyukámék megtudták és adtak még egy esélyt, hazamentem a kisgyerekkel. Otthon voltam pár hónapig, de nem találtam a helyem, korlátoztak, én egy szabadabb élethez szoktam. Pár hónap után a gyerekkel együtt feljöttem Pestre.

Milyen volt Tamás?

Nagyon aranyos volt. De nem voltunk együtt sokat, 6-7 hónapot. Feljöttem Pestre, de nem volt hol aludni, igazoltattak a rendőrök, elvitték a gyereket, egy csecsemőotthonba került a szüleim megyéjébe, mert én oda tartoztam.

Megviselt?

Sajnáltam. Voltam nála látogatni kétszer az intézetben, olyan egy éves lehetett, mert már járt. Aztán hol dolgoztam, hol nem, összevissza voltam. Egyszer mentem látogatni, akkor mondták a csecsemőotthonban, hogy betöltötte a három évet, átkerült óvodásotthonba Pápa mellé és onnan örökbe fogadták. Utólag mesélték anyukámék, hogy az öcsémék örökbe akarták fogadni, de mire elintézték a papírokat, már késő volt, más örökbe fogadta. Ezt tizenöt évvel később tudtam meg.

Eszerint ők se siették el. Te tisztában voltál a lehetőségeiddel?

Meg akartam találni az életben a helyem. Mikor a gyerek intézetbe került, volt másfél év, mikor minden mindegy volt, nem érdekelt, egyik napról a másikra mi történik, hogy élek.

Arról tudsz valamit, kik fogadták örökbe?

Nem tudok róla semmit.

Azt értetted, mit jelent az örökbefogadás?

Igen, ezt tudtam, az intézetben is sokat beszéltünk erről.

Eszerint 3-4 évesen fogadhatták örökbe Tamást. Mikor láttad utoljára?

Talán kétéves volt. Azt hiszem, van is róla egy fényképem, kaptam egyet az otthonból. Aztán 1985-ben megszületett Ilonka lányom.

Neki ki az apja?

Nem tudom. Hol itt éltem, hol ott, utcán, férfiakkal. Volt egy időszak, mikor stoppoltam, éjszaka kamionokban, teherautókban aludtam, mindegy volt, merre ment, a sofőr adott egy kis ennivalót.

Nagyon magányos lehettél…

Igen. Egyszer stoppoltam, megállt egy srác, látta, hogy terhes vagyok, beszélgettünk, és ő elintézte, hogy még aznap este fogadjanak a Vas utcai anyaotthonban. Akkor a hetedik hónapban lehetettem, ott született a kislány.

De te nem nagyon tudsz több hónapig nyugton lenni…

Hát nem. Ott volt csecsemőotthonban a kislány, maradtam vele, amíg szoptatni lehetett, talán négyhónapos koráig. Aztán el kellett jönnöm onnan, a jótevőm szerzett nekem albérletet meg munkahelyet.

Hogy muzsikáltál a munkahelyen?

Voltam vagy három hónapig, aztán otthagytam.

Ilyenkor mi történt általában? Kirúgtak vagy te meguntad?

Általában egy idő után nem mentem be dolgozni 2-3 napig és akkor kirúgtak. Volt olyan munkahelyem, ami csak egy hétig tartott.

De a szocializmusban nehéz volt elérni, hogy kirúgjanak.

Ez igaz, de akkor az volt a jó, hogy ha kirúgtak, a másik gyárban rögtön felvettek. Visszajártam a Vas utcába, kétszer vagy háromszor voltam. Aztán 1988-ban megismerkedtem Niki meg Csenge apjával, összeköltöztünk.

Mi lett Ilonkával?

Eleinte jártam látogatni, aztán ezek elmaradtak, örökbe fogadták őt is. Egyszer mentem látogatni a Vas utcába, ott mondták, hogy átvitték egy csecsemőotthonba és onnan örökbe fogadták.

Mennyi idős lehetett akkor?

Két-három éves.

Mit éreztél?

Sajnáltam őket. De tudtam, olyan körülmények között élek, hogy úgyse tudnám őket magamhoz venni.

Beletörődtél?

Így is mondhatjuk.

Gondoltál utána ezekre a gyerekekre?

Nagyon sokat. Mikor megszületett Csenge és Niki, akkor gondoltam, hogy van még három gyerek. De a családban nem beszéltünk erről.

Ha valaki megkérdezi, hány gyereked van, mit mondasz?

Hogy csak négy.

És te mit gondolsz magadban?

Hogy hat van.

A születésnapjukat számon tartod?

Igen. Sokszor gondolok arra, milyen jó lenne, ha eljönnének, csak egyetlen fénykép erejéig. Hogy ha nem akarnak velem szóba állni, legalább egy közös fotó készüljön az összes gyerekemről.

Te próbáltad őket megkeresni?

Nem. Sokszor eszembe jutott, de azt mondták, nem lehet. Aztán 1988-ban megismerkedtem az élettársammal és 1989-ben született Niki lányom, négy évvel később Csenge. Őket már én neveltem fel.

Milyen volt a kapcsolat?

Eleinte jó. 23 évvel volt idősebb nálam. Elmentem dolgozni, építkeztünk, lett két gyerekünk, bár ő egyet sem akart.

Akkor már nem rúgattad ki magad?

Már nem.

Tőle megkaptad azt a szeretetet, támogatást, amit addig nem?

Talán igen. Eleinte gondolkodtam, hogy otthagyom, mert ő is ivott, de nem olyan mértékben, hogy zavarta volna a kapcsolatunkat.

Mitől komolyodtál meg?

Beleuntam abba, hogy hol itt vagyok, hol ott, hol az utcán, legalább van egy biztos pont, valahogy csak lesz.

A párod tudott az előéletedről?

Tudta, hogy csavarogtam, elmentem férfiakkal.

És hogy pénzt is elfogadtál?

Ezt nem mondtam, de kitalálhatta.

És hogy van három gyereked?

Tudta, de nem foglalkozott vele. Neki is volt több gyereke a korábbi házasságából.

Akkor már tudtad, hogy ezek a gyerekek reménytelenek, úgyse kapod őket vissza?

Igen, ezért is nem került szóba. De sokat gondoltam rájuk. 1994-ben aztán történt egy érdekes eset, Csengét vittem fel a pulmonológiára a Szabadság-hegyre. A fogaskerekűvel mentem fel, láttam az Erdei Iskola megállóhelyet. Tudtam, hogy Tamáska, Ilonka örökbe ment, de Orsi lányom megvan valahol. Az Erdei iskolánál volt egy érzésem, hogy le kéne szállni, mert ott van a kislány. Akkor volt nyolcadikos. De nem szálltam le.

Akkor elkezdtük keresni a volt férjemet, mert mindkét kislányt az ő nevére anyakönyveztük, és el akartam tőle végre válni. De fogalmam sem volt, hol keressük. Nyomozásba kezdtünk. A régi lakásból elköltözött, végül a sógornőm volt munkahelyén keresztül találtunk egy szálat. Megtudtam, hogy sokat ivott, hajléktalan lett, az anyósom már meghalt addigra. Szórólapokon kerestük a budai hegyekben, és végül sikerült megtalálni, elváltunk, és az élettársam nevére vette a gyereket.

Milyen volt újra látni a férjedet tizenöt év után?

Nem hatódtam meg tőle. De a sógoroméktól megtudtam, hogy Orsi állami gondozott lett, iskolás, Budapesten él egy otthonban, az Erdei iskola megállónál. Csak jól éreztem, hogy ott kell keresni a kislányt! Mondtam, hogy beszéljenek a kislánnyal, ha akar látni, akkor szívesen látom. Közben eltelt tizenkét év, kétéves kora óta nem láttam.

Akart veled találkozni?

Persze.

Megismerted?

Nem. Teljesen ismeretlen volt nekem, nem ismertem volna fel. A sógoromék azt mondták rólam, hogy én mindent megtettem, hogy egyben tartsam a családot, az apja zavart el. Csak jót mondtak rólam. Orsi aztán kijött hozzám, azt mondta, nem haragszik rám, tudja, mi volt, mert ő is ismeri az apját, hogy milyen részeges volt.

És tényleg nem haragszik?

Nem.

Nem törted magad érte elég sok évig…

Hát igen.

Őt miért nem adták örökbe?

Az apja látogatta és kijárhatott a rokonokhoz.

Hogy szólít Orsi?

Anyának. Párszor kijött, kiengedték az intézetből, és mikor 16-17 éves lett, akkor mondtam, ha akar, ideköltözhet. Mondjuk húsz négyzetméteren laktunk akkor öten az élettársam egyik fiával együtt, mert valahogy sosem lett kész az építkezés. De az élettársammal nem jött ki Orsi, úgyhogy összeköltözött a faluban egy ismerősünkkel, mikor tizennyolc éves lett.

És a férfi hány éves volt?

Negyven körül.

Ehhez te mit szóltál?

Én is ilyen voltam.

Lett szakmája Orsinak?

Igen, a kéziszövőt, aztán a kereskedelmit is elvégezte, és 2000-ben sikerült kijutnia Svájcba, egy bárban dolgozott, ahol a férfiakkal kellett társalogni.

Konzumnő lett?

Igen. De nem dolgozott ott sokat, megismerkedett egy hapsival, összeköltöztek, aztán négy év után a  férfi meghalt, mert jóval idősebb volt. Aztán a férfi haveri köréből összeköltözött egy férfival, most Belgiumban élnek, már tíz éve együtt vannak, és egy autógyárban dolgozik a gépsoron. Gyereke nincs, szeretne, de a férfi már 59 éves.

Boldog?

Igen.

Kapcsolatban vagytok?

Igen, a neten naponta beszélünk vagy levelezünk.

Anya-lánya viszony van köztetek?

Inkább barátnőinek mondanám. Nem akarok beleszólni az életébe.

Örülsz, hogy megtaláltad?

Nagyon.

Ugyanezt várod a másik két gyerek megtalálásától is?

Reménykedem benne. Azt nem várom el, hogy anyának tekintsenek, de jó lenne tudni, mi van velük.

És ha már nem él valamelyik?

Biztos megnézném a sírját. Orsi gondolkodott, hogy megkeresi őket, de nekik már más életük van, nem akar zavarni. Aztán elmaradt ez a téma. Azért kíváncsi lennék, hogy sikerült az életük, merre vannak. Van bennem egy olyan, hogy egyszer váratlanul felbukkannak és eljönnek.

Nem félsz ettől?

Nem.

Hogy szemrehányást tesznek?

Így előre nem. Ha itt lennének, attól függ, mit kérdeznek.

Ha megkérdeznék, miért nem látogattad őket?

Nem tudom, mit mondanék nekik.

Vagy hogy ki az apjuk?

Nem készültem erre.

Hogy miért nem mondtál le róluk?

Akkor úgy volt, ha egy évig nem látogatom őket, akkor örökbe adják őket.

De így egy évvel többet töltöttek az intézetben.

Nem akartam lemondani, én magamhoz akartam venni őket. Abban az időben mindig azt néztem, találok-e valakit, akivel majd kihozzuk őket és dolgozom, de ez későn jött össze. Közben voltak olyan periódusok, mikor minden mindegy volt, elhagytam magam. Aztán elmentem dolgozni, 2-3 hónapig tartottam magam, nem jöttek össze a dolgok, megint szétestem. Ez végül 1988-ban jött össze. Előtte is meg akartam állapodni, csak nem sikerült. Olyan férfit kerestem, aki nem igazán iszik és megbecsül, és én is idősebb embert kerestem általában.

 

Ki tud a két eltitkolt gyerekedről?

Anyukámék és a két lányom.

Nekik mikor mondtad el?

Elég későn, mikor Orsi hozzánk költözött. Akkor 4 és 7 évesek voltak a kislányok. Igazából meghallották, mikor Orsival erről beszéltem, ő tudott róluk, mert egyszer terhesen összefutottam a volt férjem családjával, akik elmondták neki. Akkor a kicsik rákérdeztek és elmondtam nekik, hogy csecsemőotthonban voltak, örökbe lettek fogadva, és nem tudom, hol vannak. Azóta nem beszéltünk róla.

Elfelejtették?

Tudják, csak nem beszélünk róla.

Ki tudja még?

Más nem.

Ha megismerkedsz valakivel, ha kötsz egy barátságot, elmondod?

Nincsenek barátaim. Az elmúlt években mindig dolgoztam, kisgyereket neveltem, építkeztünk, ápoltam az élettársamat, aztán meg egyedül neveltem a gyerekeket.

Gondoltál rá, hogy segítséget kérj a feldolgozásban?

Nem. Tudomásul vettem, hogy örökbe fogadták őket.

Most meséled el először ilyen részletesen ezt a történetet?

Igen.

A szüleiddel rendbe jött a viszonyod?

Igen. Egyszer véletlenül találkoztam a nagybátyámmal, és utána anyám megkeresett, tizenöt év után újrakezdődött a kapcsolatunk. Nehéz volt eleinte, szégyelltem magam előttük. Akkor már tudtam, hogy nem kellett volna tizennégy évesen otthagyni őket.

Ahogy elmondtad, akkora szörnyűséget nem követtek el a szüleid, ami indokolta volna.

Igen. Utólag rájöttem, ők jót akartak, azért fogtak szigorúan.

Ilonkát elmondtad nekik?

Igen. Nem szóltak semmit.

Megbocsátottak?

Igen. Most jó a viszonyunk. Azaz apukám 2000-ben meghalt.

Anyukáddal tudsz a gyerekekről beszélni?

Tudja, de nem beszélünk róla.

Mindenkiről ezt mondod.

Igen.

Miért nem beszéltek róla?

Szégyellem.

Ott tartottunk, hogy az élettársaddal éltél és nevelted a két lányotokat.

Aztán ő 2001-ben meghalt, agyonitta magát, már rokkant is volt a végén.

Te sose ittál?

15 éves koromban, de az első terhesség alatt leraktam a piát, azóta nem. Eladtuk a házat, ideköltöztünk ebbe a faluba. Volt egy futó viszonyom a párom egy munkatársával, tőle született Félix fiam 2003-ban, de ő nem volt tervezett baba, egyalkalmas kapcsolat volt. Voltam gyesen, munkanélkülin, dolgoztam, Félixszel megint itthon voltam gyesen. Félix apja évi egy-kétszer jött látogatóba, nem hitte el, hogy ő az apa, ezt egy apasági perben bebizonyítottam, de gyerektartást nem fizetett. Félixről hamar kiderült, hogy autista. Kitűnő tanuló volt, de nem tudott beilleszkedni egy harmincfős osztályba, másodikban már nem akart iskolába menni, mert őt folyton bántják. A gyerekjólétitől kértem segítséget. Ő értelmes gyerek volt, és kijelentette, csak olyan iskolába megy, ahova autisták járnak.

Honnan tudta, hogy ő autista?

Beszélgettem az apjával és ő meghallotta. Akkor elmagyaráztam Félixnek. Ő jó képességű, csak a viselkedésével van gond. A jegyzőnő meggyőzte, hogy van egy neki való bentlakásos iskola, ezért másfél évre átmeneti nevelt lett, hogy onnan bejárjon.

Ebbe miért egyeztél bele?

Máshogy nem tudtam rávenni, hogy iskolába járjon. Én látogattam, haza is hoztam a gyerekotthonból, szünetekben itthon volt.

És így működött a dolog?

Igen, azóta ott van, most már nem állami gondozott, hanem kollégista. Jól érzi magát.

Mikor ez zajlott, a lányaid már kamaszok voltak?

Igen. Sokat veszekedtek, Csenge kollégiumba ment, annyira nem jött ki a testvérével. Aztán a lányom, Niki 21 évesen gyereket szült. Kijárta a tíz osztályt, de már akkor látszott, hogy se a munka, se a tanulás fele nem hajlik.

Vajon kire ütött?

Hát igen (nevet). Elvégzett egy kétéves szakiskolát, közben már fiúzott, de nem akart róla beszélni. Már volt egy egyéves kapcsolata, amit felrúgott. A srácnak volt egy cigány munkatársa, aki hozzánk költözött. Megláttam a srácot, elájultam. Mindkét kezén vagy háromszáz vágás volt.

És ő beköltözött?

Igen, a kisszobába, de mondtam Nikinek, hogy menjen el dolgozni, mert én nem tudom eltartani őket, én is épp munka nélkül voltam. Beprotezsáltam a fiút egy munkahelyre, három napot dolgozott, aztán kirúgták. Én akkor figyelmeztettem Nikit, hogy pszichésen nem oké a srác. Hazudott, ivott, dolgozni nem akart. Ha valami nem tetszett, fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, többször bevitték a pszichiátriára. Kiderült, hogy veri is, nagyon féltékeny, akkor már Niki sem akart vele lenni, de alig tudtunk tőle megszabadulni.

Tőle lett az unokád?

Igen, de még a terhesség alatt szakítottak, talán három hónapot lakott itt. Mondtuk Nikinek, hogy ne tartsa meg a gyereket, de ő ragaszkodott hozzá. Még ha normális apja lett volna a gyereknek, akkor felneveltük volna úgy-ahogy, de így… De Niki megtartotta. Nikinek már az iskolában jelezték a tanárai, hogy depressziós, pszichiátrián kezdték kezelni, kerestünk pszichológust, kapott gyógyszereket, akkor esett teherbe.

Niki terhesen is szedte a gyógyszereket?

Nem, a pszichiáter is javasolta, hogy ne szedje.

Az elején sem?

Nem, mert felírták neki, de nagyon ritkán vette be. A gyerek apja is elszedte a gyógyszereit. Megszületett Bogi, az unokám. Eleinte Niki nevelte, de többször dührohamok jöttek rá, ha rászóltam, dúlt-fúlt, kitörte az ablaküveget. Próbáltam vele beszélni, de akkor azt mondta, hogy csak kritizálni tudok, nem értem meg őt.

Beszéltél a gyerekeidnek a saját fiatalságodról? Mert az is elég vadra sikerült.

Nem akartam, mert esetleg a szememre vetik. Nem tudják. De próbáltam őket úgy nevelni, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint én, de ne is irányítsam folyton őket. Ez Csengénél sikerült is. Csenge egyébként Niki első barátjával él hat éve, azzal, akit Niki egy év után otthagyott.

Mi van most vele?

Azzal a fiúval él Nógrádban, közmunkából, gyerekük nincs.

Mi lett Nikivel?

Sokszor arra jöttem haza, hogy a kislány egyedül ordít a bébikompban, Niki azt állította, csak pár percre ment át a szomszédba, de nem tudni. Állandó kapcsolatban voltam a gyerekjólétissel, akkor mondták, hogy én leszek a kislány gyámja, de még nem emelik ki a családból. Próbáltam rávenni Nikit, a gyesből meg a családi pótlékból lássa el ő a gyereket, vegyen pelenkát, ossza be a pénzt. De nem jöttünk ki jól, és volt, hogy dacból nekiment Csengének.

Elég szűken lehetettetek, ha hétvégeken ide jött haza Félix is.

Igen. De Csenge kollégista volt, csak hétvégéken jött haza, aztán meg a pasijához költözött. Niki részéről nem változott a helyzet, nem fogta fel, hogy elvették a gyereket, hisz itt volt, hiába papíron én voltam a gyámja. Megengedtem neki, hogy gondozza, ugyanúgy maradt minden, de ha elmentem valahova, vittem a kicsit. Fél év alatt nem változott semmi Niki részéről, így kiemelték a családból, nevelőszülőkhöz vitték, akkor volt Bogi másfél éves.

Te ehhez mit szóltál?

Sajnáltam, de nem tudtam az itteni problémákat megoldani.

Nem akartad te nevelni inkább?

De, csak Niki is itt lakott még. Az volt a baj, hogy nem akart Niki dolgozni. Hiába magyaráztam én, a szomszéd, a gyerekjólétis, nem hallgatott ránk. Azért is vitték el Bogit, hogy hátha ez hat rá. De nem. Akkor megszűnt a gyes. Mondtam Nikinek, hogy keressen munkát, adok három hónapot, de utána nem tartom el. Ez többször megismétlődött. Amikor nem támogattam többet, mindig elment és keresett egy férfit magának, aki fizetett. Mindenféle kalandokba keveredett, odaköltözött Verőcére egy cigány családhoz, akik cselédsorban tartották, dolgoztatták, többször meg akart szökni, de mindig elkapták és visszavitték. Alig tudtam kiszabadítani. Elintéztem, hogy bevigyék a pszichiátriára, intézkedtem, hogy a cigány család ne tudja látogatni. Kijött a kórházból, megint három hónap türelmet adtam neki, hogy keressen munkát, megint nem akart dolgozni, aztán húztam egy vonalat, hogy holnaptól a magad ura vagy. Közben jártunk Bogihoz a nevelőszülőhöz, ott élt egy másik kislány, Boróka, annak a kislánynak az anyukájának a testvérével összejött, de az ki is rakta az utcára, futtatta és verte is.

Hogy? Látogatás közben Niki megismerkedett a másik nevelt gyerek családjával?

Igen.

És az a férfi futtatta?

Igen. Aztán megunta, otthagyta, összeállt megint valakivel, az is futtatta őt.

Ez neked milyen érzés volt?

Számítottam rá a korábbi viselkedése alapján.

Téged nem futtattak?

Soha, mindig a saját szakállamra dolgoztam, és azt se napi rendszerességgel, csak ha nem volt munkám. Aztán elköltözött egy másik cigánygyerekhez, onnan meg úgy tudott megszökni, hogy a hapsit elvitték a börtönbe. Ha bajba került, Niki mindig hazajött, de mindig ugyanaz történt, nem akart dolgozni, mikor nem támogattam többet, lelépett, összeállít valakivel, aki aztán kirakta az út szélére.

Most hol van?

Ő próbálta előttem titkolni, hogy mit dolgozik, de rájöttem. Kiviszik Ausztriába, Belgiumba, ott futtatják, kéthavonta visszahozzák.

Ha itthon van, nálad lakik?

Nem.

Látogatja a gyereket?

Ha hazahoztam magamhoz a gyereket, nagy ritkán, három-négy-öt havonta egyszer beesett. Közben az unokám apja börtönbe került, megölt egy embert pár hónappal a szülés után. Úgy számolunk, kedvezménnyel talán 2018-ban fog szabadulni.

Van kapcsolata a gyerekkel?

Nincs. Pár hónapos kora óta nem látta.

Hol van most az unokád?

A harmadik nevelőszülőnél van, most hatéves.

Elkerült egy nevelőszülőhöz, miért tették át másikhoz?

Az első nevelőszülő felhagyott a munkával fél év után. Akkor átkerült Tündiékhez, ott nagyon szerették, és úgy gondozták, hogy bármikor hazaadható legyen. Kötődött hozzám.

Onnan miért jött el?

Jöttek a központi gyámok, és azzal nem tudtak megegyezni. Volt egy másik nevelt gyerek, Boróka, csecsemőkorától nevelték, és örökbe adható lett, őt örökbe akarták fogadni, de a gyám nem engedte. Azóta Tündiék már nem nevelőszülők, Boróka átkerült másik nevelőszülőkhöz.

Te látogattad Bogit?

Igen. Én kértem, hogy Niki kapcsolattartási idejében hadd hozzam ki, akkor sokáig havi két hétvégén hazahoztam a gyereket. Aztán kiderült, hogy senki sem olvasta el alaposan a határozatot, aszerint havonta csak egyszer hozhattam volna el, de ez nem tűnt fel senkinek. Három hónapja beadtam az igényem a havi két kapcsolattartásra, a mai napig nem bírálták el. Most havonta egy hétvégén elhozom magamhoz Bogit.

Az felmerült, hogy hazaköltözzön végleg?

Igen. Én kértem. De a gyám azért nem tartja jónak, mert ha Nikinek megvonják a láthatását, én akkor is meg fogom engedni neki, hogy lássa a gyereket. Mondtam, hogy ezt én nem tudom kiküszöbölni, a ház fele Nikié, nem tudom megakadályozni.

És ezért nem adják haza?

Igen. Mert tőlem Niki bármikor elviheti a gyereket. De én megmondtam neki már két éve, hogy az én felelősségemre hoztam ki Bogit, ő nem viheti sehova és ezt elfogadta.

A körülményeidet rendben találták?

Igen. Megnézték a lakást, kétszobás, komfortos, télen csak az egyik szoba fűthető, de ezzel nincs gond. Az a baj, hogy a ház fele Nikié.

És ha örökbe fogadnád az unokádat?

Próbáltam, nem engedik. Niki sem járulna hozzá.

Próbáltál fellebbezni?

Igen, még nem történt semmi. Tündiéknél nem is volt három évig felülvizsgálat, vagy nem emlékszem rá.

Félévente felül kellene vizsgálni a gyerek elhelyezését.

Nem emlékszem rá, hogy összejöttünk volna a Tegyeszben.

Lehet, hogy a lányodat hívták.

Lehet. Eddig azért nem bolygatták, mert Niki hol itthon volt pár hónapig, hol eltűnt, nehogy pszichésen rossz hatással legyen a gyerekre. Decemberben azt mondták, azért nem javasolják a hazahozatalt, mert mi van, ha 2018-ban az apa hazajön a börtönből és elviszi a gyereket.

Milyen a mostani nevelőszülő?

Ötvenéves pár, nincs saját gyerekük, Bogi az első nevelt gyerekük, mondták is, örökbe szeretnék fogadni. Nehezítik a kapcsolattartást. Próbálnak alkudozni, hogy ne vigyem el péntek este hatkor a gyereket, ahogy a határozat szól, csak majd szombat reggel. Gabi, a nevelőanya mindenfélét kitalál, hogy nem kéne télen étlen-szomjan elvinni este a sötétben a gyereket, ők majd később hozzák ki a buszhoz, vagy vigyem vissza előbb.

De őt is köti a határozat.

Igen. Mikor már nem tudott többet felhozni, akkor mondta, hogy na jó, vigye. A Tegyeszben próbált meggyőzni, hogy a havi két elhozatal helyett legyen csak havi egyszer két óra a kapcsolattartás, az is felügyelet alatt.

Kapsz ezekben valakitől segítséget?

Beszéltem a gyerekjólétissel, ő megígérte, hogy szólnak a gyámhivatalban, de azóta sem történt semmi.

Veled foglalkozik valaki a folyamatban? Van olyan ember, akit felhívhatsz?

Igen, a helyi gyerekjólétis, meg az esetmenedzser.

És mit mondanak, mi a cél? Hogy ez a kislány 18 éves koráig állami gondozott legyen és te látogasd? Milyen irányba tart ez az ügy?

Nem tudom, nem mondanak semmit. A gyerekjólétis megemlítette, hogy lesz felülvizsgálat, de csak hitegetnek, halogatják, nem történik semmi, senki nem áll velem szóba, pedig folyton járok a hivatalokba, olvasom a jogszabályokat. A telefonomon van egy app, az minden beszélgetést felvesz, mindent tudok igazolni. Már mindenhova fordultam, írtam a nevelőszülői hálózat vezetőjének, a megyei gyámhivatalba, a TASZ-nak, elmentem a Tegyesz szülőcsoportjába.

Tényleg szeretnéd visszakapni a kislányt?

Igen.

El tudnád tartani?

Igen, van állásom, takarítok egy vállalatnál.

De te neveled a kamasz fiadat is, és esetleg Niki is nálad landol.

Nálam már nincs több pardon, én nem tartom el.

És szerinted jó helyen lenne itt Bogi? Nem félsz, hogy félrecsúszik?

Reméljük. Most már van egy csomó tapasztalatom. De visszakérdezek: egy ötven év körüli házaspárról beszélünk, akik életükben gyereket nem neveltek, ott mi az esély, hogy normális életet fog élni?

Hogy látod, jól nevelik?

Nem látok bele.

Jól érzi magát Bogi?

Hát persze, hisz korlátlan szabadsága van, mindent megengednek neki, mindent megvesznek neki. Egy hatéves befolyásolható.

Miért lettek nevelőszülők?

Nem tudom, a gyám szerezte őket. Szerintem ismerik egymást korábbról. Úgy tudom, örökbe akarják fogadni Bogit.

De hogy lehet örökbe fogadni, ha tartod a kapcsolatot?

A gyám megmondta, hogy ha a szülők nem látogatják a kislányt, örökbe adhatóvá válik, függetlenül attól, hogy én tartom vele a kapcsolatot.

Úgy gondolod, a gyám át akarja játszani nekik a gyereket?

Igen.

A lányod mit gondol az ügyről?

Szereti a maga módján a gyereket, de szemlátomást fütyül rá. Büszke rá, de nem igazán érdekli. De lemondani nem hajlandó róla.

Hogy hat Bogira, hogy a negyedik helyen él?

Nem tudom megmondani. Érzem, hogy távolodik tőlem. Egyrészt mert ritkábban lát, másrészt van egy olyan érzésem, hogy úgy nevelik, hogy kevésbé kötődjön hozzám. Múltkor kibökte, Gabi azért nem akarja, hogy jöjjön hozzám, mert öreg vagyok. És még egy ügy volt: kiderült, hogy elvittem Bogit anyukámhoz húsvétkor, a nevelőszülő feljelentett, hogy nem szabad máshova vinni a gyereket. A nevelőszülői tanácsadó ordítva felhívott, hogy nem vihetem el, más családtaggal nem találkozhat, akinek nincs megítélve kapcsolattartás.

De az is cél lenne, hogy a gyerek korábbi kapcsolatai megmaradjanak.

Igen. Az is kiderült, hogy Gabiék sok mindent mondtak neki, amit nem szabad elárulnia. Például megtudtam, hogy nincs saját szobája, holott a nevelőszülői jogviszonyhoz kéne, és kiderült, hogy nem lett volna szabad elmondania nekem.

Bogi örökölte a lányod pszichés betegségét?

Úgy tűnik, nem.

Bogi mennyit tud a történetéről? Tudja, hogy ki az anyja?

Nem vagyok benne biztos, hogy tudja, Niki a vér szerint anyja. Gabiékat is anyának szólítja. Úgyhogy kitaláltam, hogy legyen Niki anya meg Gabi anya.

Téged hogy szólít?

Mamának.

Három évet élt Tündiéknél. Azóta nem látta őket?

Nem. Megszűnt a kapcsolat.

Emlegeti őket?

Nem tudom.

Sok változás van a kis életében.

Arra gondoltam, van sok fotóm, összeszedem őket egy mappába, és ha itt van, egyszer megnézegetjük és mesélek. Megpróbálom rávezetni, hogy meséljek a történetéről, mutatok képeket, ahol megszületett, a másik nevelőszülőről…

Ez nagyon jó ötlet. Ha arra gondolsz, hogy marad a nevelőszülőknél a kislány és tartod vele a kapcsolatot, milyen érzés?

Az a baj, hogy nem fognak belemenni, hogy havi kétszer vihessem el.

Miért ők döntik el?

A gyám nem fog belemenni.

Neked van bármibe beleszólásod a gyerek életében?

Nincs. Nem tudom követni, hogy napi szinten hogy élnek, jogilag nem is lehet.

Van valami, amit bánsz az életedből?

Ahogy 16 és 22 éves korom között éltem.

És amire büszke vagy?

Hogy egyedül, három gyereket felvállalva talpon tudtam maradni, nem fordultam az ital felé és nem lettem prosti. Félix óta nem volt férfi az életemben. Néha jó lenne beszélgetni valakivel, de nincs senki, akivel tudnék, van, hogy a gyerekjólétist hívom fel. Mindig a meló meg a gyerekek töltötték ki az életemet.

A fiad már kamasz, nemsokára élhetnéd a saját életedet…

Nem tudom elengedni Bogit, olyan, mintha a sajátom lenne. Talán azért harcolok ennyire érte, mert a másik két gyereket régen elvesztettem.

 ******

Ilona 2018 augusztusában, többször fellebbezés után visszakapta az unokáját. 

Az Örökbe.hu oldal minden írása nyilvános, bárkinek elérhető, de önkéntes adományokat elfogadok, hogy folytatni tudjam a munkát. A támogatási lehetőségekről itt olvashatsz: 

https://orokbe.hu/eloszor-vagy-itt/tamogatom-az-oldalt/