A 2020-21-es törvényi változások megnehezítették a nem házasságban élők örökbefogadását, mindazonáltal továbbra sem lehetetlen egyedül fogadni. Ma a leggyakoribb kérdésekre felelek az egyedülállók örökbefogadása kapcsán.
Van-e esélyem alkalmasságot szerezni az örökbefogadásra, ha nem vagyok házas?
Igen. Több egyedülálló szerzett alkalmasságot 2021 óta is.
Miben más az egyedül örökbe fogadni szándékozók alkalmassági vizsgálata?
A vizsgálat során kitüntetett szerepet kap, hogy az egyedülálló milyen segítségre számíthat. Már a jelentkezésnél nyilatkozni kell róla, hogy ha a szülő például beteg, akkor ki fogja ellátni a gyereket. Ezen amúgy is okos dolog előre elgondolkodni, adott esetben a kinézett személlyel egyeztetni. Nem kell rokonnak lennie, barát is jó erre a célra.
A másik hangsúlyos téma, hogy kivel él együtt az egyedülálló, és milyen viszony van köztük. Erről is nyilatkozni kell, ha van élettársa, akkor őt is vizsgálni fogják.
Az egyedül örökbe fogadni szándékozóknál az alkalmassági javaslatot a családpolitikáért felelős miniszternek is jóvá kell hagynia. (E percben a Kulturális és Innováció Minisztériumhoz tartozik a terület, de többször változott az illetékesség az elmúlt két évben.)
A miniszter el fog velem beszélgetni?
Nem. Valójában egy főosztály dönt, az iratok alapján.
Sokan buknak el itt?
A minisztérium Telex.hu által idézett közlése szerint a változtatás bevezetése utáni első 21 hónapban a területért felelős minisztérium minden javaslatot jóváhagyott. De ugye ide azok aktája kerül, akiket előzőleg már a Területi Gyermekvédelmi Szolgálat és a gyámhivatal is alkalmasnak javasolt. Továbbá 21 hónap, azaz 1,75 év alatt összesen 89 alkalmasság született, míg a törvénymódosítás előtti években évente 120-160 egyedülálló szerzett alkalmasságot. Azaz, a nem házasságban élők vélhetőleg nem is mertek jelentkezni, vagy menet közben visszaléptek, vagy a szakemberek nem is tartották őket alkalmasnak. De az is lehet, hogy még lassan zajlanak az elbírálások.
Élettárssal is egyedülállónak minősülök?
Igen. Aki nem házas, azt egyedül örökbe fogadni szándékozónak tekinti a rendszer.
Azonos nemű partnerrel van esélyem?
Nehéz kérdés. Törvényi szinten nem lehet diszkriminálni szexuális orientáció vagy identitás alapján, az elmúlt években azonban többször szembesültek intézményi hátrányos megkülönböztetéssel a vállaltan meleg vagy leszbikus kapcsolatban élők. Hazudni nem érdemes, az rögtön alkalmatlanságot jelent, és ilyen esetben három évig nem is lehet újra jelentkezni örökbefogadásra.
Milyen gyereket kaphatnak az egyedülállók?
Olyan gyereket, akinek az egész országban nem találtak házaspárt szülőnek. Ők várhatóan a három év feletti roma gyerekek, akiknek emellett esetleg még fejlődési vagy egészségi problémai is vannak.
Nyílt örökbefogadásban részt vehetnek egyedül örökbefogadók?
Igen, elvi akadálya nincs. A civil szervezetek közül jelenleg az Alfa Szövetség, a Fészek Alapítvány és a Várva Várt Alapítvány fogad egyedül örökbe fogadni szándékozókat. Természetesen itt az örökbeadó anyának (apának) is el kell fogadni, hogy a gyerek egyszülős családba kerül, és várhatóan itt is olyan gyerek fog érkezni, akit a házaspárok valamiért nem vállalnak.
Mennyi esélyem van gyereket kapni?
Pontos adatok nincsenek. A szigorítás előtt nagyjából a megvalósult örökbefogadások tizedében volt egyedülálló a szülő, 2021 óta is tudok sikeres örökbefogadásokról, de a saját szubjektív észlelésem szerint ennél kisebb arányban. Viszont egyértelműen csak három év fölötti és roma, annak is kinéző gyerekre van esélye az egyedül örökbefogadóknak. A fehér bőrű, egészséges és kicsi gyerekekre fognak találni házaspárt.
Nagyon sokat kell majd várnom?
Ezt nem lehet tudni. Az elmúlt két évről még kevés tapasztalat van, de a megelőző időben az egyedülállók jellemzően nem vártak többet, mint a házaspárok, ha elfogadták, hogy milyen gyerekre van reális esélyük.
Fogok boldogulni egyedül egy gyerekkel?
Egy idősebb korban érkező, traumatizált gyerek beillesztése a családba házasoknak is kihívás, ugyanakkor számos egyedülálló megbirkózik a feladattal és szuper szülője a gyermeknek. Érdemes a várakozás ideját felhasználni a minél alaposabb felkészülésre, segítő háló kiépítésére, és anyagi tartalék szerzésére.
A blogon itt találsz egyedülállókkal kapcsolatos cikkeket:
https://orokbe.hu/tag/egyedulallo-orokbefogadasa/
Ha szeretnél alaposabban felkészülni, mielőtt belevágsz, várlak a Start csoportba, ahol a jelentkezéssel, alkalmassággal kapcsolatos kérdésekről beszélünk, és az egyedülállók sajátos helyzetével is foglalkozunk.
Az utolsó nagy, a várakozási időt mérő Örökbe felmérés szerint (2018-2021 közt örökbefogadók, az eredmények hamarosan megjelennek a blogon) az egyedülállók átlagosan 22 hónapot vártak a határozattal a gyerek érkezéséig, a házasok 25-öt. Igaz, az egyedülállók sokkal elfogadóbbak voltak, jellemzően nem volt származási kikötésük. Tudták, mire van esélyük.
KedvelésKedvelés