Tag Archives: Down-szindróma

Kampányfilmek az örökbefogadásról

Általános
Kampányfilmek az örökbefogadásról

Az örökbefogadásokért felelős minisztérium (Emberi Erőforrások Minisztériuma) nemrég beváltotta a többéves ígéretet, és egy kampányt kezdett az örökbefogadás népszerűsítésére és társadalmi elfogadtatására. Ennek keretében több civil szervezet kapott pályázati támogatást a témával foglalkozó filmek készítésére. Ma ezeket mutatom be.

Az Ágacska Alapítvány kisfilmjeiben örökbefogadott kamaszok beszélnek arról, hogy ők is ugyanolyan gyerekek, s hogy milyen hozzáállást szeretnének a külvilágtól. “Örökbefogadott vagy vér szerinti? Nem ez számít!” szól az üzenet, amihez #ezszámít hashtaggel Facebook-kampányt is kezdtek. Az összes film fenn van a kampány honlapján.

A Baptista Szeretetszolgálat 4 perces videója a nyílt örökbefogadás lépéseit magyarázza el a krízisterhes anya szemszögéből. Egy narrátor beszél, miközben a háttérben látjuk a szülőanya és az örökbefogadó pár megismerkedését és hivatalos ügyintézését (színészek játsszák őket), persze a Baptisták segítségével.

 

A Bölcső Alapítvány Egy se vesszen el a kicsinyek közül című kisfilmje is egy nyílt örökbefogadási helyzetbe vezet el, ahol kihangosítva halljuk a gyerekéről lemondani készülő fiatal nő és a leendő örökbefogadók gondolatait, reményeit, kétségeit, majd a film végén bemutatják a nyílt örökbefogadás technikai menetét. A filmben megjelenik Budavári Zita, a szülőket színészek játsszák.

A Gólyahír Egyesület megbízásából Máté Krisztina televíziós készített riportfilmet. A filmben a háromszög minden szereplője megjelenik, és a riporter kérdéseire mesél arról, mit jelent nekik az örökbefogadás. Az örökbefogadott gyerekek és a szülők mellett örökbeadó anyák is megjelennek, egyikük névvel-arccal is vállalja történetét.

Az Együtt az Életért Egyesület megbízásából Én, Te, Ők címmel Dubinyák Réka három kisfilmet forgatott. Az első filmben Pétert, a harminc év körüli felnőtt örökbefogadott fiatalembert követjük, aki már itt is adott interjút. A filmben Péter meglátogatja a vér szerinti családban felnőtt nővérét, látjuk a testvérek évődését, s halljuk Péter gondolatait arról, hogy ő híd a “vérvonal” és az örökbefogadók, a cigányság és a magyarság között.

A második filmben a Weeber család életébe kukucskálunk be, itt a középkorú házaspár nevelőszülőként vállalt három Down-szindrómás gyereket, saját hét vér szerinti gyerekük mellett. A filmben megszólalnak a már kamasz és felnőtt gyerekek, mesélnek a testvéreik érkezéséről, s az egész filmet az egyik felnőtt, már többgyerekes nővér szemszögéből látjuk, aki pár napra, szülei elutazása alatt vigyáz a két downos kistestvérére.

A harmadik film fikció, egy színésznő játssza el egy egyetemista lány útját addig, hogy abortusz helyett inkább örökbe adja a futó kalandból fogant gyermekét.

Mindegyik film igényes, és így együtt elég sok oldalról körüljárják az örökbeadás-örökbefogadás-örökbefogadottként felnőni témáját. Nektek melyik tetszik a legjobban? Szerintetek segítenek a társadalmi tudatosításban?

„Mi csak Down-szindrómás gyereket akartunk”

Általános

Némethné Baky Tímea és férje, Ádám két Down-szindrómás gyereket fogadtak örökbe. Samu négy és fél éves, Hanga öt hónapos. Szüleik arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy egy sérült gyerek nemcsak gondot, de rengeteg örömet is jelent. Tímeával arról beszélgettünk, mivel jár egy Downos gyerek nevelése. (Az interjú már máshol is megjelent, de felteszem ide is, hogy az olvasóközönség biztosan megtalálja.)

Hogy jött az örökbefogadás gondolata?

Mikor az első diplomámat szereztem szociális munkás szakon, jött egy lehetőség, hogy dolgozhatok a Down Alapítvány átmeneti otthonában. Soha nem láttam előtte sérült embereket, és az első próbanapomon annyira beleszerettem ebbe a világba, hogy eldöntöttem, sérültekkel szeretnék foglalkozni. Az akkori főnököm később hazavitt egy Down-szindrómás kisfiút, mint nevelőszülő, és akkor elraktároztam magamban, hogy később szeretnék én is egy Downos babát. Mikor megismerkedtem a férjemmel, elterveztük, hogy lesz két vér szerinti gyerekünk, és utána örökbe fogadunk egy Down-szindrómásat. Aztán teltek az évek, nem jött a gyerek, laikusként annyit tudtunk az örökbefogadásról, hogy éveket kell várni, így beadtuk a papírt.

SamuHanga1

Mi fogott meg a Downosokban?

Bementem az első próbanapomon, és akkora szeretettel fogadtak, annyira önzetlenek voltak és őszinték, hogy megfogott ez a világ. Bár én csak felnőttekkel találkoztam, később elvégeztem a gyógypedagógiát is, de azután sem gyerekekkel dolgoztam.

Úgy érezted, hogy rendben van, ha felnőve a te gyereked is ilyen lesz?

Ők is egyéniségek, mind mások, de volt bennük egy plusz, ami nekünk kellett. Mi sokkal könnyebb helyzetben vagyunk, mint aki szülésnél tudja meg, hogy Downos a gyereke. Tisztában voltunk a fejlesztési lehetőségekkel, hogy felnőtt korukban mi várhat rájuk. Sok szülő fél attól, hogy ha meghal, mi lesz a gyerekével. Én eleve felnőttekkel dolgoztam, akiknek nem mindig éltek a szüleik, tehát ez nekem nem félelmetes.

Miben tér el egy Downos baba egy éptől?

Ami az én két gyerekemmel jó tapasztalat: nem kell velük éjszakázni, jól alszanak, nyugodt babák, nem sírósak, nagyon könnyen vigasztalhatóak. Emellett hipotónok, gyengék az izmaik, emiatt később következik be minden. A fiam egyévesen kezdett ülni, 19 hónaposan járni. Ezt úgy is fel lehet fogni, hogy lassan fejlődik, én úgy fogtam fel, milyen jó, hogy ilyen sokáig pici. Fejlesztésre kell járni, de ha ép gyerekem lenne, akkor is vinném ringatóra vagy babaúszásra. Szakemberhez járunk, tornáztatják, ezeket próbálom ellesni és itthon is csinálni. Ami kívülről látszik, hogy vágott a szemük, kicsit rövid a lábuk, a tarkójuk csapott, az orruk pisze. Középsúlyos értelmi fogyatékosnak tartják őket, de ez is egyénenként változik. Read the rest of this entry