Category Archives: utánkövetés

Utánkövetés: Tomit soha nem fogom elfelejteni

Általános
Utánkövetés: Tomit soha nem fogom elfelejteni

Az Utánkövetés rovatban időnként megnézzük, mi történt azóta egy-egy régi interjúalannyal, hogy alakult az élete. Anikó 2016-ban nevelőanyaként dilemmázott azon, hogy a nála élő hatéves kisfiút hogy készítse fel az örökbeadásra. Tomi már négy éve a külföldi családjában él és jól beilleszkedett, Anikó pedig, egy rövid kitérő után, felhagyott a nevelőszülőséggel. Ő felelt a kérdéseimre.

Hány évesek most a gyerekek?

13 múlt a lányom és hétévesek az ikerfiaim, most csak a vér szerinti gyerekeim élnek velünk.

Történtek nagy változások a cikk óta az életetekben?

A cikk óta teljesen megváltozott az életünk. Másfél év után újra nevelőszülő lettem. Először egy akkor 13 éves fiút kaptam, néhány hónapra rá egy 8-9 éves testvérpárt.

Hányattatott sorsú gyerekek voltak, a kicsik nagyon sérültek lelkileg, bár a nagy pedofil apja sem volt jobb. Egy éjszaka a 8 éves a 13 évesbe kést akart szúrni, de elvétette, majd a pszichiátriáról kikerülve kést találtunk egy este a szőnyeg alatt, ekkor már csak velem aludt csukott ajtónál. Ekkor ismét bevittem a kórházba, nem voltam hajlandó többé beengedni a házamba. 5 évesek voltak ekkor az ikreim, a lányom 11. Folyamatban volt az áthelyezésük a testvéreknek, és egy éjszaka a nagyfiú bement a lányom szobájába, és a combját elkezdte simogatni. Itt betelt a pohár. Soha többé! Soha!

Segítséget nem igazán kaptam a hálózattól, azzal fenyegettek, ha beviszem azonnal a befogadó otthonba őket, akkor feljelentenek veszélyeztetésért, mármint a nevelt gyerekek veszélyeztetéséért. A saját gyerekem senkit nem érdekelt. Egy hétig anyukámnál éltek a gyerekek, utána mindenkit elhelyeztek. Azonnali hatállyal megszüntettem a gyerekekkel való foglalkozást, és a nevelőszülői hálózatnál felmondtam.

Tomi távozása után azonnal felvételiztem egy egyetemre, egy olyan szakra, ami nem az emberekről szól. Akkor nagyon „fájt a lelkem”. Az egyetemet sikeresen elvégeztem, igaz, nem benne dolgozom, de talán az egyik legjobb terápia volt.

Költözés előtt állunk. Nagyon fáj a szívem, nagyon sok jó és rossz emlék köt minket a családi házhoz, de szükséges a változás. Remélem, egyszer a FIAM is hazalátogat és az új helyen is ránk talál.

Hogy vagytok most (tízes skálán)?

10!!!!

Jól vagyunk. Túl vagyunk a nehezén, kihevertük a fájdalmakat, erősebbek lettünk, és azt hiszem, tudjuk igazán értékelni azt, amink van.

Mennyire nehéz a gyerekkel (tízes skálán)?

2-es.

Nem nehéz a gyerekekkel. Vannak problémák, de az igazi baj nem itt kezdődik. Iskolakezdés előtt állunk az ikrekkel, ami egy nagy kihívás lesz, de megoldjuk azt is.

Mi van Tomival? Mit tudsz róla, hogy illeszkedett be? Read the rest of this entry

Utánkövetés: a lányom már többet élt velem, mint nélkülem

Általános

Judit egy közel ötéves kislányt fogadott örökbe, egyedülállóként. 2018-ban már megírta, milyen kreatívan fejleszti a sok elmaradással érkező kisgyereket. Azóta eltelt három év, Eliza nagylány lett, Judit ismét beszámol az életükről. 

„Nekem senki se mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz” – sóhajtott bele a telefonba pár hónapja az egyik barátnőm, aki hosszú évek várakozása, vágyakozása és sok orvosi küzdelem után végre karjában tarthatta háromhónapos kisbabáját. Hát igen, gondoltam akkor magamban, ezt a véleményt én is osztom. Bár talán nem igaz, hogy nekem nem mondta senki. Mondták épp elegen, hogy nehéz lesz, de az ember a saját útja elején ezt hajlamos nem meghallani. Hogy nem önfeledt móka, kacagás az örökbefogadás, de megkockáztatom, a gyereknevelés maga sem.

Ez persze egy másodpercig sem jelenti azt, hogy bármit is megbántam volna. Az én gyerekem tökéletesen jó helyen van, nem véletlen, hogy éppen ő, nem véletlen, hogy éppen akkor. Néha szinte úgy érzem, hogy én szültem, annyira hozza néhány tulajdonságomat, annyira egyben vagyunk, annyira szeretjük egymást. És annyira is az agyamra tud menni olykor. Öt és fél éve érkezett haza, és mivel ő éppen 4 éves és 10 hónapos volt akkor, kiszámolható, hogy túl is vagyunk azon a bizonyos bűvös időn. Már többet élt velem, mint nélkülem. Mi ezt kiszámoltuk, napra pontosan, és meg is ünnepeltük egy jó nagy fagyizással, hiszen éppen egy kánikulai napra esett. De ünnepeljük évről évre a hazaérkezést is, a lányom ezt is számon tartja, és pontosan tudja, hogy akkor meglehetősen megváltozott az élete. Amit pedig éppen úgy tart természetesnek és magától értetődőnek, ahogy van. Ahogyan 4 éves és 10 hónapos kora óta él. Neki onnan indult az időszámítás. Nem én mondom így, szívesen beszélek vele a korábbi évekről, de ő ezt nem igazán szereti egyelőre. Ritkán kérdez, keveset, és nem igazán kíváncsi még a múltjára. Én pedig hagyom, hogy ő irányítson, mindig annyit tud meg magáról és az életének kezdetéről, amennyit aktuálisan fel tud és fel akar dolgozni. Minden bizonnyal lesznek még ebben magasabb fokozatok, most itt tartunk.  Ő úgy érzi, hogy mindig is idetartozott, elvárja és élvezi a programokat, a szórakoztatást, imád jönni-menni, új élményeket begyűjteni. Nagyszájú és okos, vagány és talpraesett, klassz kis csaj, egy igazi kis energiabomba.

Persze azért korántsem rózsaszín minden. Eleve túl vagyunk a minden rózsaszín korszakon, hosszan kiéltük a lilát, és most már a színek közül is inkább azt választja, amit én választok magamnak. Szürke, kék, fekete. Utánoz mindenben és mindent. Jót és rosszat egyaránt. Annak idején is néhány hét kellett csak, hogy a beszédstílusa idomuljon az enyémhez, és mivel én viszonylag határozott és kijelentő vagyok, ezt sajnálatos módon a lányom is örökölte. Mondhatnám nyugodtan, hogy akkora a szája, mint a bécsi kapu, de lehet, hogy még egy kicsit nagyobb is. Az 5-6 éves bömbölős hisztit felváltotta a 7-8 éves „énjobbantudomazt”, majd ez 9-10 körül csúnyán átcsapott a feleselős, nyegle kiskamaszkorba. Ez még nem az ajtócsapkodós, elvonulós kamasz-módi, hanem a határok folyamatos feszegetése, visszabeszélés. Fűszerezve azzal, hogy még mindig nem alszik egyedül, még mindig matrica, és gyakorlatilag minden pillanatban jelen kéne lennem. Read the rest of this entry

Utánkövetés: már nem vagyok nevelőszülő

Általános

Az Utánkövetés rovatban megkeresem egy-egy régebbi írás szereplőjét, hogy mi történt vele azóta. Mónika 2015-ben adott interjút, akkor nevelőszülőként hat kicsit nevelt, és egy ikerpárt örökbe is fogadott közülük. Története a könyvemben is szerepelt. Azóta rengeteg változás történt az életében…

Hány évesek most a gyerekek?

Az ikreim pont ma lettek 9 évesek.

Mi változott nálatok a cikk óta?

Rengeteg. A nevelőszülőséget abbahagytam, elköltöztünk Győrbe, családi okok miatt. Munkahelyet váltottam, a gyerekek iskolát kezdtek és most újra járják az elsőt egy másik suliban. Új bébiszitterek, új barátok jöttek, állandóan változik körülöttünk minden, de egymásnak biztonságot és állandóságot adunk a mindennapokban. Egyedül nevelem őket, az apjuk külföldön van. Vele már nem vagyunk együtt, de baráti a kapcsolatunk.

Hogy vagytok tízes skálán?

8/10.

Mennyire nehéz?

8/10.

Mi a legnagyobb problémátok most?

Ilyen nincs, vannak mindig megoldandó feladatok, helyzetek, de a mottóm az, hogy megoldom, és nem süppedek a bajba, megyek és teszem a dolgom, hogy jobb legyen.

A legnagyobb örömötök? Read the rest of this entry

Utánkövetés: “Örülök, hogy én vagyok, és örülök, hogy itt vagyok”

Általános

Vágnerné Gábor Andrea (Eleven néven) volt az első felnőtt örökbefogadott, aki hét évvel ezelőtt interjút adott az Örökbe.hu blogon, a történet a könyvemben is szerepelt. Azóta sok minden történt vele: született még egy kisfia, meghalt a vér szerinti anyukája, megkereste a két örökbeadott testvérét, és órásit haladt előre saját múltjának, örökbefogadásának elfogadásában, a téma felvállalásával új barátokat szerzett. Andrea 2021. januárjában volt vendégünk egy virtuális Örökbe.hu rendezvényen, a hangfelvétel ott készült. Hallgassátok meg, izgalmas, sodró anyag, egy nőről, aki sok mindenen ment keresztül és most jól van. A szerkesztésért köszönet Szabó Julcsinak.

Fotó: Dívány.hu, Ruzsovics Dorina

Read the rest of this entry

Január 13. Egy felnőtt örökbefogadott mesél

Általános

Egy örökbefogadottként felnőtt nő, Vágnerné Gábor Andrea lesz a vendégünk a következő online Örökbe programon. Ő hét évvel ezelőtt adott már interjút a blogon, története a könyvemben is szerepel. Azóta sok minden történt vele. Örökbefogadottnak lenni nem állandó dolog, a különböző életszakaszokban mást és mást jelent ez a csomag, ezért érdekes néha “utánkövetni” a régi ismerősöket. Olvassátok újra a régi cikket és gyertek!

A képen Andrea a két kisfiával

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája.

Mikor: 2021. január 13-án szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. Read the rest of this entry

Utánkövetés: egy éve nem beszél velem a vérvonal (podcast)

Általános

Váczi J. Péter felnőtt örökbefogadott 2015-ben mesélt arról, hogy alakult az első, euforikus időszak, miután megtalálta a vér szerinti családját. Azóta sok minden történt: Péter felnőtt, meghalt az édesapja, a vér szerinti családdal való felhőtlen kapcsolatot pedig egy félreértés árnyékolta be. Az Utánkövetés rovatban megnézzük, mi történt az elmúlt években egy-egy régi interjúalannyal, és közben persze a múltjuk megélése is változik. A hangos interjú 2020 legelején készült. Minden ilyen felvétel pillanatkép, azóta megint nagyot fordult Péter élete, amiről remélhetőleg egy későbbi cikkben ismét beszámolhatok.

A hangfelvétel egy kávézóban készült, legyetek elnézőek a kisebb zajokkal. A sztori majd úgyis visz magával, Péter remek előadó.

A beszélgetés online meghallgatható itt:

Read the rest of this entry

Utánkövetés: Hazudtak a lányomnak

Általános
Utánkövetés: Hazudtak a lányomnak

Folytatódik az Utánkövetés rovat, amiben megnézzük, mi történt egy-egy kedves régi ismerőssel! Dutka történetére sokan emlékeznek, 2014-ben mesélte el, hogyan zajlott hétéves kislányának az örökbefogadása. Azóta sok minden történt a családdal, Dutka beavat minket. Kemény történet következik, köszönjük az őszinteséget. Itt tudjátok elolvasni a régi interjút, érdemes ezzel kezdeni.

Hány évesek most a gyerekek? Milyen nagy változások történtek veletek a cikk óta?

A lányok most 15 és 17 évesek. Az előző cikk óta több nagy változás történt az életünkben. Először is elváltam, 4 évvel Noémi örökbefogadása után. A válásnak semmi köze nem volt az örökbefogadáshoz, de elég zűrösre sikeredett. Már korábban is voltak problémák, amelyek idővel mélyültek, s nem sikerült megoldani őket. A lányok kapcsolata megmaradt, bár lazult az apjukkal, aki időközben más városba költözött és új kapcsolatot alakított ki.

A válás miatt viszont anyagilag rosszabb helyzetbe kerültünk, eladtuk a házunkat és szerényebb körülmények között, bár nyugodtabban és szabadabban élünk. A változások (kezdve az örökbefogadással) mindkét lányt erősen megviselték. Mindketten azóta is pszichológushoz járnak, de pszichiáteri segítséget is igénybe vettünk. Terhelő volt az apjukkal való kapcsolat, de az örökbefogadás maga is. Noémi a harmadik fix pszichológusát “fogyasztja” jelenleg, s most végre úgy érzem, hogy szakmailag a legjobb kezekben van. Most derült fény arra, hogy az örökbefogadás annyira megviselte, hogy töredezett személyisége van, él benne egy hétéves kislány, aki rendkívül agresszív, kezelhetetlen, támadó, aki nem hisz senkinek és semmiben, mert becsapták. Azt ígérték neki hétévesen, hogy őt már nem adják örökbe, ő örökre ott marad a nevelőcsaládban, a nevelőszülőknél. Az egy hónapos ismerkedés alatt nem mondta el neki senki, hogy miért látogatjuk, s amikor végleg elhoztuk, azt hazudták neki, hogy a nagylányom “ottalvós” csajos bulit tart, oda hivatalos. Mi azt az információt kaptuk, hogy fel van készítve, időközben meg is szerettük egymást, szívesen jött velünk, majd amikor ráébredt a “valóságra”, elvesztette a bizalmát mindenkiben. Ráadásul pszichológusi tanácsra két évig nem is vihettük vissza látogatóba a nevelőszülőkhöz, hogy hadd erősödjön a kötődés, ő pedig szenvedett és megkeményedett. Szerencsére most már tud beszélni erről az időről, de nagyon nehéz időszakon vagyunk túl. A pszichológus szerint valószínűleg van több énje is, amelyek még nem jöttek felszínre, de nagyon reményteljes az állapota, jól kezelhető, együttműködő. Ha nem a hétéves kislány dominál benne, akkor nagyon jó és mély a kapcsolatunk, szeretjük egymást, fel sem merül, hogy ő nem vér szerinti gyermek. Vicces, jó kedélyű, talpraesett, tűzrőlpattant, cserfes, ügyes… De szociálisan – legalábbis a családon belül – érzéketlen, nincs tekintettel másokra, s mint egy óvódás kisgyerek, akaratos, követelőző, észérvekkel nem meggyőzhető, vérig megy a saját akaratának megvalósításáért, kezelhetetlen, zsaroló és fenyegető (pl. pengés vagdosással). Tévé- és édességfüggő, a nálunk töltött nyolc év alatt több, mint 40 kilót hízott. Read the rest of this entry

„Nem kell tudni minden probléma okát ahhoz, hogy nekilássunk kijavítani őket”

Általános

A blog már olyan régen működik, hogy ideje visszatérni egy-egy korábban bemutatott családhoz. Az Utánkövetés rovatban korábbi interjúalanyokat látunk viszont. Bajnokék három éve adtak interjút, két gyereket nevelnek, akik egymás vér szerinti testvérei. Újszülöttként fogadták őket örökbe a Gólyahír Egyesület révén, Boróka ma ötéves, Domonkos három és fél éves.

Hol tart most a családotok? Történt-e valamilyen nagy esemény az elmúlt három évben?

Orsi: Boróka óvodába jár 2015 szeptembere óta. Nagyon ragaszkodó leányzó, általában nehezen alkalmazkodik az új helyzetekhez, így a beszoktatás időszaka eléggé hosszú ideig tartott, és mindkettőnket meg is viselt. Boró oviba járása mellett múlt tanévben Domonkossal még itthon maradtam, azzal a szándékkal, hogy neki is lehessen egy olyan éve, amikor „egyedül” van velem. Szerettük volna, hogy néha Domonkos is érvényesülhessen a gyerekszobában, azzal és azt játsszon, amit akar. Az az év eltelt, Domonkos tavaly szeptemberben bölcsibe kezdett járni, én októberben álltam újra munkába.

img_9909

Kapcsolatban vagytok még a szülőanyával?

Semmit sem tudunk róla, nem vagyunk kapcsolatban. Szoktunk küldeni fotót a gyerekekről a születésnapjuk után, de arról sincs információnk, hogy megkapja-e őket.

A gyerekek értik már az örökbefogadást?

Azt hiszem, értik. Egyrészt azért is, mert rendszeresen találkozunk olyan családdal, ahol szintén van örökbefogadott gyerek, így a „másik néni pocakjában volt, mielőtt megszületett” mondat sokszor elhangzik, másrészt a környezetünkben sok baba születik az anyukája pocakjából is, unokatestvérek, barátaink gyerekei, így az elmúlt években azt is többször végigasszisztálták már, ahogyan vér szerinti gyerek érkezik egy családba. Read the rest of this entry