„Nem kell tudni minden probléma okát ahhoz, hogy nekilássunk kijavítani őket”

Általános

A blog már olyan régen működik, hogy ideje visszatérni egy-egy korábban bemutatott családhoz. Az Utánkövetés rovatban korábbi interjúalanyokat látunk viszont. Bajnokék három éve adtak interjút, két gyereket nevelnek, akik egymás vér szerinti testvérei. Újszülöttként fogadták őket örökbe a Gólyahír Egyesület révén, Boróka ma ötéves, Domonkos három és fél éves.

Hol tart most a családotok? Történt-e valamilyen nagy esemény az elmúlt három évben?

Orsi: Boróka óvodába jár 2015 szeptembere óta. Nagyon ragaszkodó leányzó, általában nehezen alkalmazkodik az új helyzetekhez, így a beszoktatás időszaka eléggé hosszú ideig tartott, és mindkettőnket meg is viselt. Boró oviba járása mellett múlt tanévben Domonkossal még itthon maradtam, azzal a szándékkal, hogy neki is lehessen egy olyan éve, amikor „egyedül” van velem. Szerettük volna, hogy néha Domonkos is érvényesülhessen a gyerekszobában, azzal és azt játsszon, amit akar. Az az év eltelt, Domonkos tavaly szeptemberben bölcsibe kezdett járni, én októberben álltam újra munkába.

img_9909

Kapcsolatban vagytok még a szülőanyával?

Semmit sem tudunk róla, nem vagyunk kapcsolatban. Szoktunk küldeni fotót a gyerekekről a születésnapjuk után, de arról sincs információnk, hogy megkapja-e őket.

A gyerekek értik már az örökbefogadást?

Azt hiszem, értik. Egyrészt azért is, mert rendszeresen találkozunk olyan családdal, ahol szintén van örökbefogadott gyerek, így a „másik néni pocakjában volt, mielőtt megszületett” mondat sokszor elhangzik, másrészt a környezetünkben sok baba születik az anyukája pocakjából is, unokatestvérek, barátaink gyerekei, így az elmúlt években azt is többször végigasszisztálták már, ahogyan vér szerinti gyerek érkezik egy családba.

Hogy beszéltek erről velük?

Boró nagyon sokszor kéri, hogy meséljük el a történetet, ahogyan ő született. Aztán azt is, ahogyan Domonkos született. Van, hogy egy nap többször is elmeséljük. Minden részlet fontos számára: ki vette fel a telefont, éppen mit csináltunk akkor, amikor a telefon csörgött, melyikünk fogta őt előbb a kezébe, amikor odaértünk a kórházba és mikor vette át a másik… Ha kihagyunk egy-egy részletet, akkor rákérdez, vagy betoldja ő maga, a történet nagyon fontos neki.

Domonkos még nem kérdez erről, de ő is mondogatja néha, hogy „a néni hasából” bújt ki. Igazából nem tudjuk még, hogy ezzel kapcsolatban mi van benne.

Annak mennyire vannak tudatában, hogy ők vér szerinti testvérek?

Azt tudják, hogy ők mindketten ugyanannak a néninek a hasában voltak. Nem hiszem, hogy különbséget tesznek vér szerinti és nem vér szerinti testvérség között.

Említetted, hogy készült egy fotó a szülőanyáról. Ezt már látták a gyerekek?

Nem, egyelőre nem látták. Borónál nagyon jól végig követhető, ahogyan újabb különböző részletekre kérdez rá a történetük mesélése közben. Például csak pár hónapja kérdezte meg először a szülőanya keresztnevét, de korábban sosem. Egyszer megkérdezte, hogy a néninek, akinek a hasában volt, van-e másik gyereke is. Azt gondolom, eljön az idő, amikor arra lesz kíváncsi, hogy hogy nézett ki a néni. Akkor fogjuk elővenni a fotót. Domonkos születésének történeténél többször elmondtuk nekik, hogy a kórházban Boró találkozott a nénivel és készült róluk közös fotó is. Bár nagyon szeretnek fényképeket nézegetni pici baba korukról, még eddig nem kérték, hogy azt a fotót mutassuk meg, amin a néni rajta van.

Milyen a viszony a két testvér között?

Dinamikus! Nagyon szeretik egymást, és nagyon féltékenyek is tudnak lenni egymásra, főleg, ha a szülőkön kéne megosztozni. Ki kinek az ölébe ülhet? Ez mindig kiváló alap a hajba kapásra. De a veszekedésektől függetlenül nagyon sokféle módon fejezik ki a szeretetüket egymás iránt, és ahogy nőnek, egyre inkább partnerek a játékban. Mindkét gyerek extra módon bújós, nagyon fontos számukra a testkontaktus. Elsősorban velünk, de egymáshoz is nagyon gyakran bújnak. Előfordul, hogy reggel egymás hegyén-hátán ébrednek. Ez azért nagyon édes dolog.

img_9961

Az óvodában mennyire tudják, hogy őket örökbe fogadtátok?

Mindkét intézményben tudják, hogy örökbefogadott gyerekek. A szülőtársak közül is sokan tudják, de különösebben nem esik szó róla. Azért tartottuk fontosnak már az elején elmondani, hogy ezzel is jelezzem, hogy ha az óvodában bármi kérdés felmerül ezzel kapcsolatban, vagy a gyerekekkel kapcsolatban, azt velem, velünk beszéljék meg az óvónők, és tudjanak róla, hogy nem titok a téma a gyerekek előtt sem.

Szeretnétek harmadik gyereket?

Kristóf: Házasságunk elején sok gyereket szerettünk volna, de nem érezzük azt, hogy most ne lenne teljes a családunk. Mi mindig nyílt örökbefogadásban gondolkodtunk, mert nagyon fontos volt számunkra a kötődés már az első naptól kezdve. A civil szervezetek viszont ritkán közvetítenek harmadik gyereket, hacsak nem vér szerinti testvért; ez a várakozók egyre nagyobb száma miatt tökéletesen érthető is.

Gyakran felteszik nekünk azt a kérdést, hogy „jó, de ha a vér szerinti anya ismét babát várna, akkor őt örökbe fogadnátok?” Szeretnék rámutatni arra, hogy a kérdés mögött meghúzódik egy súlyos sztereotípia: az, hogy a szülőanya soha nem lesz képes normális családot és egzisztenciát teremteni magának. Lehet, hogy így van, de én őszintén remélem, hogy sikerül neki. Nélküle nem lehetne Borókánk és Domonkosunk, és már csak emiatt sem tudnánk neki rosszat kívánni. Márpedig egy gyereket kihordani, aztán örökbe adni rettenetesen nehéz dolog, még úgy is, ha testvérhez kerül – ezt Domonkos örökbefogadásánál értettük meg.

Mi van Domonkossal? Úgy tudom, fejlesztésekre volt szükség. Mi volt a probléma, és milyen kezeléseket találtatok hozzá?

Domonkos a korához képest kicsit elmaradásban van, tehát mindent csinál, csak mindent később, mint az átlag. A mozgásbeli lemaradása miatt kerestünk először konduktort. Szavakat utánozni is viszonylag későn, csak kétéves kora után kezdett, és a beszéde ma sem a korának megfelelő. Ezek miatt nem az óvodát, hanem egy fejlesztő bölcsődét kezdett el háromévesen, ahol egy kis létszámú csoportba nagy szeretettel fogadták, sok figyelmet kap és szívesen is jár oda. Nagyon barátságos, nyitott kisfiú, szereti a társaságot, a gyerekekkel is és a felnőttekkel is gyorsan kapcsolatot teremt, és legtöbbször fülig ér a szája.

p1160808

Tapasztaltok-e valamilyen plusz nehézséget amiatt, hogy örökbefogadottak a gyerekek?

Gyakran igénylik, hogy elmeséljük, hogy hogyan születtek, és abból, hogy nagyon szeretik az örökbefogadós meséket, azt gondoljuk, hogy ez foglalkoztatja őket, de azért a mindennapokban az örökbefogadásnak nincs jelentősége. Ugyanúgy nevetünk, bosszankodunk, büszkélkedünk és küszködünk, mint a többi szülő, és ugyanilyen természetesen viszonyul hozzánk mindenki.

Külön jól esett, amikor egyszer a vércsoportokról beszélgettünk néhányan, és az egyik kedves barátunk teljesen értetlenkedve kérdezte, hogy hogy lehet A pozitív és 0 pozitív szülőként B pozitív vércsoportú gyerekünk. Nagyon jó érzés megtapasztalni azt a fajta teljes elfogadást, ahol a természetesség dominál, és nem merül föl egyből az örökbefogadás kérdése a családunkkal kapcsolatban.

Néha nem sikerül a megfelelő szavakat használni, egy távolabbi ismerősünk mondta pár hónapja, hogy ja, ő azt hitte, hogy a Domonkos a saját gyerekünk. Mondtam, hogy igen, a saját, csak nem én szültem. Fura dolog ezt a lényegtelennek tűnő szót mindig javítgatni, de szerencsére ennél komolyabb nehézséget egyelőre nem tapasztalunk.

Múltkor nagyon jó tapasztalatokról számoltatok be. Azóta se ért semmi kellemetlenség a gyerekek cigány származása miatt?

Orsi: Konkrét negatív tapasztalatra nem emlékszem. Egyszer egy ismeretlen ember ránk nézve megjegyezte, hogy számára ez valami misztikum: Boró kiköpött olyan, mint én, csak az árnyalat nem stimmel…

Boró néhány hónapja megkérdezte, hogy az ő bőre miért barnább, mint az enyém. Ekkor került először elő az, hogy ő cigány kislány. Azóta ízlelgeti a szót. Volt, hogy egy játszóterezés után otthon megkérdezte, hogy szerintem az a kisfiú, akivel játszott, cigány kisfiú volt-e, mert ő úgy látta. Időnként foglalkoztatja a kérdés, akkor kicsit beszélgetünk, aztán témát vált.

Viszont azt eldöntöttük, hogy a beszélgetésekben időnként előkerülő, általánosító „cigányozás” ellen szót emelünk, még akkor is, ha amúgy nem éreznénk személyesen érintettnek magunkat. „De hát tudjátok, hogy nem rátok értem!” – lepődnek meg ezen időnként még a barátaink is. Persze, hogy tudjuk, de fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink érezzék, hogy mindig kiállunk mellettük, még a cigány mivoltuk mellett is. Nem akarjuk, hogy a cigány szónak bennük negatív tartalma legyen, emiatt igenis érintettek vagyunk. Ezt tudatosítanunk kell magunkban és másokban is, és vállalni emiatt az értetlenséget és a konfliktust is akár.

Nehezen tudom elképzelni, hogy nem voltak nehézségek. Mi segített túlélni ezeket?

Persze, voltak és vannak is problémák, de ezek nem kötődnek az örökbefogadáshoz. A szülők élete nem csak játék és mese. Mindketten azt gondoltuk magunkról korábban, hogy végtelen a türelmünk, és ha mégis rosszalkodnának a gyerekeink, néhány kedvesen határozott szóval vagy kellő kreativitással mindig vissza fogjuk tudni állítani a rendet. Ezzel szemben a gyerekek hamar megtanulták, mivel hozhatnak ki bennünket igazán a sodrunkból, és ezt napjában többször gyakorolják is. De talán a legtöbb családban így mehet ez.

Vannak szülők, akik a gyerekeikkel kapcsolatos nehézségek mögé valamilyen külső, genetikai vagy perinatális okot keresnek: mert a férjem öccse is olyan volt gyerekkorában, nyomasztott a főnököm a várandósság alatt, császároztak, túl kicsi a korkülönbség, túl nagy a korkülönbség… Az örökbefogadás melletti döntésünk egyik nagyon fontos része volt, hogy eldöntöttük: nem keresünk többé olyan okokat, amik rajtunk kívül állnak. Ezeket a kérdéseket el kell engedni. Nem kell tudnunk minden probléma okát ahhoz, hogy nekiláthassunk kijavítani őket, mint ahogyan a gyerekek jó tulajdonságaira is nyugodtan lehetünk büszkék, még ha nem is mondhatjuk el, hogy tőlünk örökölték azokat.

p1160778

Volt néhány különösen nehéz időszak is, például amikor több körülmény szerencsétlen együttállása miatt – úgy éreztük – szinte teljesen kicsúszott a kezünkből az irányítás: Boró egy buta baleset miatt egy hónapig nem tudott járni, Domonkos viszont óriási kedvvel és nulla félelemérzettel állt neki felfedezni a világot, illetve kezdte követelni a “jogait” (persze nem szavakkal, hiszen nem beszélt), miközben zajlott egy tatarozás és lakásfelújítás is. Mi segített túlélni? Egy esetben konkrétan az életvédelmi relé… Nem tudjuk pontosan, mi történt, valószínűleg Domonkos belenyúlt a konnektorba, mert nagyon sírt és elment az áram, a relé tönkrement.

Orsi: Én mindeközben két évig iskolába jártam és másoddiplomát szereztem, mert tudtam, hogy amikor újra munkába állok, két óvodás kisgyerek mellett ez sokkal nehezebb lenne. Így sem volt könnyű, az esti altatásoknál, amikor már sokadszor kértem a gyerekeket, hogy maradjanak csendben, Boró többször megkérdezte, hogy “Anya, tanulnod kell?”. Szerettem volna nem kihallani, de általában volt egy kis szemrehányás a hangjában.

Az elmúlt hónapokban mindketten munkahelyet váltottunk, Domonkos bölcsődét kezdett, és az összes őszi-téli betegséget sikerült elkapnunk valamilyen leosztásban. Azt hiszem eléggé megedződtünk, az első 2-3 hónapban nem tudtunk állandó napirendet kialakítani, minden nap új tervet és új feladatleosztást kívánt, de szerencsére időnként kaptunk nagyszülői segítséget is betegség idején, és mostanra nagyjából beállt a normál ritmus.

z04

Boró januárban kitalálta, hogy elkíséri Domonkost a bölcsibe, még akkor is, ha emiatt jóval korábban el kell készülnie reggel. Úgy tűnik, hogy a közös buszozás – meg persze mindaz, ami közben történik – mindkét gyereknek fontos.

Volt-e valamilyen hatása az előző cikknek?

Nagyon sokan olvasták, sokkal többen, mint gondoltuk. Eleinte kicsit riasztó volt, hogy kontrollálatlanul megy ki a világba az életünk története. De úgy tapasztaltuk, sokaknak segített az első lépést megtenni, ha mást nem, csak egy beszélgetést elindítani vagy kérdéseket feltenni a témával kapcsolatban. Szűkebb és tágabb környezetünkben is sok párt érint a meddőség kérdése, az előző interjúnkban vállalt nyitottságunk miatt talán kevesebben érzik tabunak, hogy erről a témáról és a tapasztalatainkról megkérdezzenek minket.

Változott még valami azóta?

Kristóf: az előző cikkben szó volt valami rózsaszín ködről, ami tompítja a reggeliző gyerekek és a frissen vasalt ingek időnként elkerülhetetlen, khm… összeütközésével kapcsolatban feltörő apai indulatokat. Szeretnék megnyugtatni minden gyakorló apatársat, hogy ilyen helyzetekben ma már normálisnak tekinthetőek a reakcióim.

Melyik régi interjúalany életébe kapcsolódjunk be újra?

Reklámok

19 responses »

  1. Engem lenyűgöz, gratulálok Orsinak és Kristófnak! Kapcsolódjunk be valamennyi régebbi interjúalany életébe, ha lehet, és mesélj te is!… 🙂

    Kedvelés

  2. Nagyon jó volt olvasni Orsiékról újra! Jó ötlet ez az “utánkövetős” bejegyzés-sorozat! Bár róluk itt még nem olvastam, de Callina írt régen blogot a gyerekeiről A…-ról és Csontiról! Rendszeres olvasója voltam! Ők most már kiskamaszok lehetnek, kíváncsi lennék hogy vannak! Gratulálok a bloghoz, kezdetek óta olvasom!

    Kedvelés

  3. Egyetértek, nagyon jó ötlet.Hiszen a történetek nem az örökbefogadással érnek véget, hanem ott kezdődnek.:))) Igazán utána tudnak mesélni a pozitív, negatív dolgokról.Megint egy cikk sorozat amiből sokat meríthetünk, köszi:))

    Kedvelés

  4. Nagyon fontos számomra az a rész, ahol arról beszélnek, hogy a cigányozást nem tolerálják a környezetükben. Ez nem könnyű feladat, de szerintem is gyökerestül kell irtani az ilyesmit. Könnyű elengedni, hogy hát nem ránk mondja, meg a gyerek talán nem is érti stb… de az is fontos, hogy a kiállás a gyerek füle hallatára történjen, sőt, igazából ez a lényeg benne. Remélem, eszembe fog jutni, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülök. Nektek van ilyen tapasztatatotok?

    Kedvelés

    • Ez egy jó kérdés.
      Nekem az okoz nehézséget, hogy a cigányozás sokszor többszörös áttételen keresztül, hallgatólagosan valósul meg, amolyan cinkos összekacsintással, és sok réteget le kéne fejteni róla.

      Kedvelés

    • Nekem az a tapasztalatom, hogy nem feltétlen a gyerekek füle hallatára kell kezdeni a kiállást, sőt. Amikor még a gyerekek nem értik, vagy nincsenek is jelen, a nem bántó, nem kioktató, de egyértelmű és határozott megnyilvánulásokra már szükség van, sokszor olyankor könnyebb is beszélgetni róla. Szeretnénk ezzel megalapozni, hogy mire a gyerekek többet értenek majd belőle, egyre kevesebbet halljanak a közvetlen környezetünkben cigányozást.

      Kedvelés

  5. Nekem ez a rész tetszett nagyon: “Vannak szülők, akik a gyerekeikkel kapcsolatos nehézségek mögé valamilyen külső, genetikai vagy perinatális okot keresnek: mert a férjem öccse is olyan volt gyerekkorában, nyomasztott a főnököm a várandósság alatt, császároztak, túl kicsi a korkülönbség, túl nagy a korkülönbség… Az örökbefogadás melletti döntésünk egyik nagyon fontos része volt, hogy eldöntöttük: nem keresünk többé olyan okokat, amik rajtunk kívül állnak. Ezeket a kérdéseket el kell engedni. Nem kell tudnunk minden probléma okát ahhoz, hogy nekiláthassunk kijavítani őket, mint ahogyan a gyerekek jó tulajdonságaira is nyugodtan lehetünk büszkék, még ha nem is mondhatjuk el, hogy tőlünk örökölték azokat.” Egy örökbefogadott gyereknél tényleg nem lehet szétszálazni, mi mitől van, a gének, a terhesség, a nevelőszülő, a trauma… Viszont tenni csak a szülő tud valamit, neki kell kezelnie a helyzetet, bármi is az oka.

    Kedvelés

    • Engem ez konkrétan gyomron vágott, ugyanis a rengeteget síró, feszes, tejallergiás kisfiam mellett én is egyfolytában ezen kattogok, hogy mi lett volna, ha az apja nem úgy fogadja a terhesség hírét, ahogy; ha többet pihentem volna terhesen, ha dúlát fogadtam volna, ha elmentem volna a harmadik gasztróshoz is 2 hónapos koraban, ha gyerekorvost váltottam volna, ha hamarabb elkezdtem volna a diétát, bla bla bla…

      Felesleges 😦 sőt, iszonyúan romboló.

      Kedvelés

      • Tényleg romboló, mert nem a jelenre koncentrál, hanem a múltra. De én is mindig azt látom, hogy nem lehet kiiktatni a szálazást, az összehasonlítgatást, hiába tudunk az öf gyerekeknél nagyon keveset pl. a várandósságról, a környezetünkben is van hajlam arra, hogy kikerekítsék a háttérsztorit és aztán azt vegyük alapul. Pedig tök lényegtelen, a most-ban kell türelmesnek, kreatívnak, elfogadónak, szeretőnek, segítőkésznek… lenni.

        Kedvelés

      • Kedves Erenya, en nem vagyok orokbefogado, csak erdekel a tema pici korom ota. Nekem 2 kisfiam van, az elsonek a hiret rosszabbul vette mindenki, en magam is, o csaszarmetszessel szuletett, es egy szupernyugot konkretan SOHAnemsiros baba volt. A masodik amikor mar megerosodott a csaladunk, termeszetes uton szuletett(bar a haboritatlansag nem jott ossze), egy feszes ejjel nappal siros tejallergias kisbaba, szoval csak megerositeni tudlak az okokat sohasem fogjuk tudni kobogozni…de lehet, hogy nem is kell:)

        Kedvelés

  6. Szuper a rovat, köszönöm!

    Angéláék Roliját szeretném kérni, a múltkor is lenyűgözött a sztori, amit kommentben osztott meg Angéla a kis harcos konfliktuskezeléséről! ♡♡♡

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s