Örökbe.hu

Tévhit: “Az örökbefogadásra váró szülő a gyereket először megpillantva azonnal elsöprő érzelmeket él át, rögtön a gyerek anyjának, apjának érzi magát és biztos benne, hogy ők egymásnak lettek teremtve.”

Na, ez nem mindig van így. Ma ezt a hiedelmet próbálom rendbe tenni. Egyfelől adott a gyerekre régóta vágyó pár vagy egyedülálló ember, a másik oldalon meg egy idegen kisgyerek. Lehet, hogy a kórházban látják és újszülött, vagy épp a nevelőszülőnél, ahol a kisgyerek úgy viselkedik, mint a saját családjával, jó esetben. És most kell eldönteni, hogy akarják-e folytatni az ismerkedést vele. Mit kéne érezni?

A “szerelem első látásra” mítosz. Kártékony mítosz. Nem mindenki érzi ezt, a sikeresen örökbefogadók közül sem. Sőt: aki maga szül, az az anya sem feltétlenül érez azonnal mély anyai érzelmeket, lehet, hogy csak egy ráncos újszülöttet lát és épp hullafáradt. Ezen ok miatt mégsem hagyják ott tömegesen a babákat a kórházban a nők, hanem bíznak benne, hogy kialakul az érzés. Kialakul. “Én még nem vagyok anya, én csak szültem egy gyereket” – mondta egy ismerősöm pár nappal a szülés után. A szülői érzések folyamatosan fejlődnek, ahogy alakul a kapcsolat. Nekem a legidősebb gyerekem tízéves, és másképp, mélyebben szeretem őt, mint egynapos vagy egy hónapos korában, hisz sokkal több élmény köt össze minket. Azt sem szabad elvárni, hogy a gyerek különösebb ragaszkodást mutasson egy először látott idegen felé, normálisan cseperedő bébi a nevelőszülőhöz, gondozóhoz kötődik. Ismétlem: idegen gyerek és idegen felnőttek találkoznak. Új helyzet, amiben valamennyi félelem is teljesen normális.

Ha persze elsőre nagyon szimpatikus a gyerek, ha hazavinnék a szülők, és nem derül ki semmi kizáró körülmény, akkor egyszerű a helyzet, igent mondanak, és elindítják a barátkozást.

Vannak viszont olyan helyzetek, amikor indokolt lehet nem-et mondani:

• Ha erős ellenszenvet érez a szülőjelölt a gyerek iránt.
• Ha a házaspár egyik tagja nem tudja elfogadni a gyereket, míg a másik hazavinné.
• Ha olyan betegség vagy egyéb körülmény derül ki, aminek az elfogadására nem állnak készen.
• Ha az idősebb (3 év feletti) gyerek nem tudja, hogy a nevelőcsalád nem a vér szerinti családja, hogy a vér szerinti szülei nem jönnek többé, és a nevelőszülőben nincs hajlandóság ezt elmondani. (Ha a gyerek ezt nem tudja, akkor az örökbefogadó szülő gyerekrabló pozícióból indítja a barátkozást!)
• Ha nyílt örökbefogadásnál a vér szerinti szülő nagyon ellenszenves. A gyereket egész biztosan érdekelni fogja, hogy kiktől származik, ha az örökbefogadó semmi jót nem tud mondani, mit ad át?
• Ha a gyerek története olyan, amit valamiért nem tud elfogadni az örökbefogadó.

Itt olvasható néhány történet, amikor az örökbefogadók nemet mondtak. A négy évvel ezelőtti cikkhez készítettem egy kis felmérést is, 112 olyan jelentkező töltötte ki, aki már utasított vissza gyereket. Most közzéteszem az eredményeket. Ezen a táblázaton azon okokat láthatjuk, amiért nem vállalták a gyereket.

Az egyéb okból visszalépőknek a megadott paramétereken túl, vagy nagyon a határon levő gyereket mutattak be, vagy inkorrektnek találták az eljárást, becsapva érezték magukat.

Érdemes a származás, bőrszín kérdésén is elmerengeni, amit a hazai rendszerben felemásan kezelnek: a jelentkező kikötheti, hogy nem vállal roma gyereket, de semmi garancia nincs a bemutatott gyerek eredetére. Tehát a fotó megtekintésekor vagy a találkozáskor ezt is mérlegelni kell, el tudja-e fogadni a szülő szőröstül-bőröstül, adott esetben bizonytalan származással együtt a gyereket.

Ha nincs kizáró ok, de erős szimpátia sem, akkor a párnak kell eldöntenie, belekezdenek-e bizonytalansággal együtt a barátkozásba. Ilyenkor szokták valamely fórumban feltenni a kérdést sorstársaknak: ti mit éreztetek a gyerek bemutatásakor? S bár a válaszadók fele mindig leírja, hogy nem érzett szerelmet első látásra, ez a hiedelem makacsul tartja magát. De akármit is mondanak, éreznek mások, a párnak, egyénnek kell döntenie. Érdemes önvizsgálatot tartani: A megadott paraméterekbe belefér a bemutatott kicsi? Szívesen találkozunk vele megint? El tudjuk képzelni, hogy együtt élünk? El tudjuk őt megfelelően látni? Van valami konkrét ok, ami a bizonytalanságot okozza? Másmilyen gyereket képzeltünk el? Az élethelyzetünk valóban megfelelő az örökbefogadásra? Sokat számít a temperamentum is: hirtelen fellobbanó vagy lassan bemelegedő érzések jellemeznek minket az élet más területein?

A magyar örökbefogadási rendszerben elég sok ponton lehet kiszállni, egészen a végleges örökbefogadásig. A szakmai ajánlások szerint (a gyakorlatban nem mindig!) nagyobb gyerekkel először a “rápillantás” során lehet találkozni, ez egy 20-30 perces alkalom, mikor a gyerek számára nem derül ki, miért érkeznek az idegenek, ez történhet a nevelőcsaládnál vagy máshol, boltban, játszótéren. 1-2 napon belül kell nyilatkozni az örökbefogadóknak, továbblépnek-e. Ha igen, akkor a következő találkozás már hosszabb, ha nem, írásban meg kell indokolni, miért nem vállalják a gyereket. Ha továbblépnek, akkor következik a barátkozás a kicsivel, majd a kötelező gondozásba kihelyezés, mikor harminc napra hazaviszik a szülők az otthonukba. Csak ezután kell véglegesen dönteni. Nyilván, minél később lépnek vissza a szülők, annál jobban sérül a gyerek. Épp ezért az ismerkedés elején még ne Apaként, Anyaként mutatkozzanak be a leendő szülők, s ha van már gyerekük, őt is csak akkor ismertessék össze a kicsivel, ha már biztosak a szándékukban. Újszülöttnél kicsit gyorsabban pörög az eljárás, rövidebb az ismerkedés.

Ritkán, de előfordul, hogy a közvetítő szakemberek nyomást gyakorolnak a jelentkezőre: hogy ha ők nem vállalják a gyereket, akkor az külföldre kerül, vagy akkor nem kapnak másikat, vagy éppen azonnal kell dönteniük. Ezek miatt nem szabad igent mondani, ez egy életre szóló döntés. Csak azért senki sem lesz alkalmatlan, mert elutasít egy gyereket!