Miért kevés a nevelőszülő?

Általános

Vendégposzt. Egy nevelőszülői hálózat munkatársa osztja meg a gondolatait velünk a rendszerhibákról. Szerzőnk egy jómódúbb országrészben él, a megélhetési nevelőszülőség nem jellemző náluk, mégis számos nehézséggel találkozik a munkája során.

Azt gondoljuk, hogy sok a gyermek, kevés a nevelőszülő és mindenkit felvesznek. Igaz, hogy sokan megpróbálják, de nem igaz, hogy mindenkit felvesznek, és ha a hálózat minőségi munkára törekszik, akkor igyekszik az alkalmatlanoktól megszabadulni. Valóban elégtelennek érzem a szűrőrendszert, sokkal, de sokkal jobban szűrném a jelentkezőket, mert nincs annál rosszabb, mint mikor már megkezdte valaki a nevelőszülői tevékenységét és kiderül, hogy alkalmatlan.

Először is egy orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell megjelenni. Hasonló az örökbefogadásihoz, az orvosi nem szokott gondot okozni, a pszichológiai igen. A pszichológiai alkalmassági vizsgálat mi hálózatunknál önköltséges, és szeretjük, ha a mi pszichológusaink készítik. Ez nem jelenti azt, hogy nem fogadunk el külsőst. Sokan már itt elakadnak, nem vállalják az anyagi vonzatát. Utána jön a képzés, mely hálózatonként változik. Rengeteg kifogást hallottam már, hogy miért nem akarnak/tudnak elmenni ezekre az alkalmakra. Szóval itt is el szokott bukni egy réteg.

Törvényi keretek szabályozzák, ki lehet nevelőszülő, nyilatkozatot kell aláírni, hogy nincs eljárás ellene, nem vétett az 1997. évi Gyermekvédelmi törvény ellen, sőt a vele egy háztartásban élő nagykorúak sem. Bekérünk erkölcsi bizonyítványt, mégis van olyan, hogy valakiről időközben kiderül, folyik ellene eljárás, sőt olyan is, akinek a saját vér szerinti gyermeke szakellátásban van, mégis jelentkezik nevelőszülőnek. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, tragikusnak érzem.

De vegyük azt, hogy sikeres vizsgát tett, közben környezettanulmányt készítettünk, és beadtuk a kormányhivatalnak a működési engedély iránti kérelmet és meg is kapta. Sokan játszmáznak, árverezik a házat, és ez bizony kiderül. Nekünk leadhat olyan tulajdoni lapot, melyen ez nem látszik (nem hiteles másolat), de a kormányhivatal minden egyes esetben lekéri az ingatlan tulajdoni lapját, és árverezés alatt lévő házba senki sem kap működési engedélyt. (Jelzáloghitel lehet, albérlet lehet, kell hozzájáruló nyilatkozat a tulajdonostól, valamint ha az ingatlannak több tulajdonosa van, akkor minden egyes tulajdonostól kell.)

A kormányhivatal kimegy sok esetben helyszínre és megnézi az ingatlant.

Megvan a működési engedély, lehet fogadni a gyereket vagy gyerekeket. Sokan könnyű kereseti lehetőségnek tekintik (vagy az egyetlennek), hiszen nem egy nagy cucc a képzés, a bemenete meg 8 általános. Van, aki túlvállalja magát. Azt gondolja, hogy felnevelt 1-2-3-4 gyereket, akkor menni fog. Sajnos ez kevés. A mi gyerekeink minden esetben sérültek és a nevelőszülőnek azon kívül, hogy anyának (apának) kell lenni, és a családmodell szerint kell működnie (ne felejtsük el, az anya egyik legfontosabb tulajdonsága a feltétel nélküli szeretet), egyben professzionális segítőnek is kell lennie. Fel kell tudnia ismerni, mit tegyen, hogyan lépjen, merre kérjen, milyen szakembertől segítséget. (pszichológus, gyógypedagógus, gyógytornász, pszichiáter stb.) És ha ez is megvan, oda el is kell hordani a gyereket. Az autó, a jogosítvány nem feltétel (bár én annak tenném), nélküle macera, nem tudja elvinni, nem megy busz, nem megy vonat, nincs ismerős, aki elviszi…

És ott van egy vagy több gyerekkel, és egy hét alatt kiderül, hogy valóban 24 órás szolgálat, heti 7 napban, évi 365 napon. A fizetés meg ennyi:

  • A nevelőszülő alapdíja havonta 2020-ban 48.300 Ft. Kiegészítő díja havonta gyermekenként 32.200 Ft.
  • Ellátmány a gyermekek után: 42.500 Ft (különleges szükségletű gyermek után: 49.875 Ft) (És ezen felül a családi pótlék is jár.)
  • A nevelőszülőnél elhelyezett 2 év alatti gyermek után GYED-et vehet igénybe, kizárólag ha nevelésbe van véve, és egy éves biztosítási jogviszonnyal rendelkezik.

Forrás: SOS Gyermekfalvak

Jól hangzik, de a nevelőszülői díjból még adót, járulékot vonnak, az ellátmányt rá kell költeni a gyerekre. A gyed pedig átverés, nem kapja meg a nevelőszülő, amíg ideiglenes elhelyezésben van nála a gyerek, ez olykor egy-másfél évig is eltart (a gyámhivatal dönt, a nevelőszülőnek nincs ráhatása), és akkor is a nevelőszülői fizetés alapján számítják, hiába van valakinek másik, sokkal magasabb jövedelme.

Van olyan része az országnak, ahol az egyetlen megélhetési forma a nevelőszülőség. Van, aki becsületesen rákölti a gyermekre az ellátmányt, sőt a fizetését is, hiszen az ellátmány nem minden esetben fedezi a gyermek szükségletét, és van, aki trükközik, hogy meg tudjanak élni. A mi hálózatunkban szerencsére jelenleg ilyet nem látok.

A nevelőszülői képzés bemenete 8 általános, de nem csak a képzetlenebb rétegből lesz nevelőszülő. Szerencsére megjelent az a réteg, amely anyagilag és erkölcsileg is megteheti, hogy azért vesz a szárnyai alá 1-2 kis, vagy nagy (!) gyermeket, hogy segítsen, és valóban az „adományozás” egy sajátos formáját választotta. Rengeteg magasan képzett nevelőszülőnk van, ami szintén kevés önmagában. Nem a képzettség mértékétől lesz valaki jó vagy kevésbé jó nevelőszülő. A jó nevelőszülő stabil értékrenddel, erkölcsi normákkal rendelkezik, van eszközrendszere, mer és tud segítséget kérni és elfogadni.

Nekem nincs azzal problémám, ha valakinek kizárólagosan a nevelőszülői tevékenység a keresete, vagyis a megélhetését szolgálja. Ez önmagában nem gond, hiszen munkaviszonynak számít, intézményes keretek között kell dolgozni. A baj ott van, ha csak a könnyű pénzkereseti lehetőséget látja, mert „elleszek otthon a gyerekekkel”. Itt szoktak a bajok kezdődni. Olyankor elkezdik látni, hogy valóban 24 órás szolgálat. A mi gyerekeink éjszakája sem nyugodt, a kicsik sírnak, a nagyoknak dühkitöréseik vannak, és a kialvatlanság, a nappali megterhelés után hamar rájönnek, hogy ez bizony mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.

A nevelőszülői képzés kiváló, rengeteg felmerülő kérdésre választ lehet kapni, és aki becsületesen részt vesz a képzési órákon, és jó nevelőszülő akar lenni, az kérdez, és válaszokat kap. A rutinos képző már ott észreveszi, hogy ki lesz jó nevelőszülő, és ki nem. De ha megvan az alkalmassági vizsgája, a képzést elvégzi, és a materiális feltételei megfelelnek, akkor nevelőszülő lesz. (A nevelőszülőség elkezdésének feltétele egy 60 órás képzés, majd a működés második évének végéig kell a 240 órásat is elvégezni. Korábban létezett 500 órás tanfolyam is, ami tavaly megszűnt.)

Több nagyon traumatizált gyermeket nem lehet teljes odaadással ellátni. Igaz, hogy egymást is gyógyítják, de azért az elég nagy odafigyelést igényel, hogy mindenki a megfelelő ellátásban és terápiában részesüljön. Láttam már nevelőszülőnél elhanyagolt gyermeket, meg is kellett többet szüntetni, de ne stigmatizáljunk, nem ez a jellemző. A többség becsületesen és minden követ megmozgatva látja el a feladatát. Az ország nyugati felében megjelent a nem megélhetési nevelőszülő, akiket a valódi segíteni akarás és szociális érzékenység irányított a nevelőszülőség felé. Többsége kevesebb számú gyermeket nevel (1-2, legfeljebb 3) és van civil munkája. Teljesen úgy működnek, mint egy átlagos család, leszámítva a hozott puttony rendbetételét.

Aztán, ha mindezt legyőzték, nézzük a kapcsolattartásokat: minimum kéthetente, általában szombaton, hisz adjuk meg a szülőnek az esélyt, hogy dolgozzon… Tehát kéthetente egy szombat kilőve. Ahány gyerek, annyi kapcsolattartás, ha nem testvérek, akkor előfordulhat, hogy máskor, máshol a másiknak, és harmadik időpontban a harmadiknak és így tovább. Sokszor csak a gyakorlat során derül ki a nevelőszülők számára, hogy a kapcsolattartás élő, működő dolog. Úgy vannak vele, hogy hallott már ezt meg azt, meg AZOK a szülők úgysem akarják látni a gyerekeiket. Ó dehogyisnem… Meg testvérkapcsolattartás, sok testvérnél, sok gyerekhez, nevelőszülőhöz, gyermekotthonhoz igazítva, ami megint más városban van, és akkor is el kell menni, ha a szülő nem megy el és nem is jelez, hogy nem megy. Akkor is el kell vinni a gyermeket, ha meghallja azt, hogy kapcsolattartás lesz, őrjöng, sír, bántalmazza magát és csak mondogatja, hogy „ugye csak anya jön, ugye nem fognak engem bántani, ugye te végig ott leszel, ugye te engem végig látni fogsz.” Amíg be van szabályozva, addig menni kell, még akkor is, amikor véresre karmolja magát az említett kapcsolattartás szó után, vele együtt sírsz már. És csak meg tudod neki ígérni, hogy nem fogják bántani, senki és végig látni fogod őt és le se veszed róla a szemed.

A nevelőszülők ilyenkor rájönnek, hogy mennyi, de mennyi energia, mégsem éri ez meg nekik. Olyankor tényleg, szó szerint ki akarják dobni a gyerekeket.

Ezen kívül van, aki elbukja a pszichológiai alkalmasságit. Nagyon kevés az ilyen, általában megy annyira a leplezés és titkolás, hogy ha csak nem súlyos személyiségzavar, nem derül ki. Van, aki elhanyagoló magatartást tanúsít a nevelt gyermekek irányába. Nagyon nehéz ezt bebizonyítani, ez is fájdalmas és elvérzéssel járó műtét… Van, aki bántalmazó nevelőszülő. Erről ne is beszéljünk, de ezt is oltári nehéz bebizonyítani addig, amíg a gyerek nem vall (vagy jelez). És van, akit meggyanúsítanak bántalmazással, mert adott esetben a gyermek túl szigorúnak érezte, vagy a családja telecsicseregte a fülét, hogy ha azt mondod, hogy bántott, akkor elvisznek onnan és hazajöhetsz. És akit így meggyanúsítanak ártatlanul, az nem biztos, hogy talpra tud állni, vagy akarja még egyáltalán ezt az egészet.

A nevelőszülőség zárt világ, a külvilág nem érti a rendszert. Azt látja, hogy nagy autókkal járnak (szinte mindenkinek legalább 7 személyes, bár az állami támogatás nem jár rá), ez irigységet szül. Kistelepülésen elkezdik nagyítóval vizsgálni a nevelőszülői családot. Elindul a besúgórendszer. Nem viccelek. Sokszor a családsegítőnél is tesznek jelzést, valami olyat, ami nem probléma, például: nagyon sokat eszik az iskolában, vagy elkéri a társai megmaradt uzsonnáját, biztos nem ad neki a nevelőszülő. Fájdalmas látnom, hogy nemhogy a civil emberek, de a jelzőrendszer tagjai (pl. pedagógusok) sincsenek tisztában a gondozott gyermekek egyik legjellemzőbb tulajdonságával: a túlevéssel.  Nagyon jellemző az önbántalmazás. Mert nincs eszköze, nem tudja kifejezni magát, és ezt érzi az egyetlen járható útnak, hogy bántja magát. A legkisebb tünetektől a legnehezebbig, minden előfordul. Öncsipkedés, kaparás, fej ütögetése, kézzel, vagy kemény tárgynak, egészen a falcolásig minden előfordulhat. Ez mind figyelemfelhívás, hogy bajban vagyok, segítsetek, de magam sem tudom megfogalmazni, mi a baj. Ilyen esetekben gyakran kiderül a súlyos bántalmazás a vér szerinti családban, vagy a szexuális abúzus gyanúja merül fel.

Sok esetben magatartási problémák tapasztalhatóak, és erre a társadalom rátesz egy lapáttal. Mert az óvodában, az iskolában minden konfliktust AZOK a gyerekek kezdtek, ők az „intézetisek”, zabigyerekek. Mert csak a mi gyerekeink kezdeményezhetik a verekedést, csak ők lophatnak, vagy csenhetnek el egy másik gyerektől kisebb tárgyakat. Kevés az, aki kistelepülésen szembe tud menni az előítéletekkel, de városokban is ez a tapasztalat.

A szexuálisan abuzált gyermekek a legnehezebb esetek, és a legnehezebb őket kezelni. A törvényi szabályozáson nem szeretnék végigmenni, mennyi helyre kell elvinni, és hányszor ismételtetik el a gyermekkel, hogy mi történt vele. Adott esetben ilyenkor évek telnek el közben, a gyermek nem felejti el a vele történteket, de ha rosszul kérdezik, egy idő után összekeveredik, hogy mi az, ami valóban megtörtént vele, és mi az, amikor egy rosszul feltett kérdésre rábólintott és utána tényként kezelte. (Erre megoldást jelenthet a Barnahus, a gyerekbarát kihallgatószoba.) Ezenkívül előfordul, hogy a nevelőszülő egyre több információt szerez az abuzálás részleteiről, és tudat alatt elkezd undorodni a gyerektől. Egy idő után meg belátja, hogy nem tudja tovább elviselni ezt a terhet, és szabadulni akar a gyerektől, a problémától és a rendszertől. Kérdés: akkor a gyermek hogy tudná elviselni?

Van, aki a kis intrikákat unja el, és nem akarja folytatni. Amikor már ezredszer kell elmagyarázni, hogy „megtartod?” Nem kismacska… „Jé, milyen sötét a bőre…” „És, van már rá jelentkező?” (Jellemzően a babáknál fordul elő.) „Meddig marad itt nálatok?” „Akárki hozhat KI gyereket?” (Honnan ki? Én akárki vagyok?) „Mennyit kapsz?” „Megéri?” (Anyagilag? Nem.) „Én ezt nem csinálnám.” (Senki nem tart pisztolyt a fejedhez, hogy csináld….) „Én nem tudnám elengedni. Jaj, te szegény, milyen rossz lesz.” (Rossz lesz, de vannak szakemberek, akik átsegítenek majd a nehézségen, és a GYÁSZomon.) „Ellenőriznek titeket mentálisan?” (Igen, elég gyakran, 3 évenként kötelező alkalmassági felülvizsgálat van.) „Nem lesz elég időd a saját gyerekeidre.” (Amúgy sincs. Meg amit vesztenek az egyik oldalon, visszakapják a másikon. Úgymint tolerancia, elfogadás, empátia, kisebb gyerek gondozása, társaság, barátság.)

Vannak rossz illesztések. Pontosan tudjuk, hogy a nevelőszülő lehetőségei milyen gyermek nevelésére alkalmasak. És előfordul, hogy a hivatalok „eladják” a gyermeket, eltitkolnak tényeket, nagyvonalúan elsiklanak felette, és a jelöltek nem kapnak elégséges és korrekt tájékoztatást a gyermek állapotáról. Kihelyeznek egy olyan gyermeket, akit az óvoda csak délig vállal, a nevelőszülő pedig dolgozik egy civil munkahelyen.  Vagy nem tud integrálni az iskola, és aránytalanul nagy teherrel tudná csak megoldani a nevelőszülő az iskoláztatást.

Az utógondozás során is akad probléma. Azt gondolnánk, nem érhet meglepetés egy jogilag nagykorú fiatal felnőtt befogadása esetén. De van olyan fiatal felnőtt, aki annyi időt töltött el gyermekvédelmi szakellátásban, gyermekotthonban, hogy nem tud beilleszkedni a családba. Mindenki küzd, ő is, a nevelőszülő is, erőn felül mindenki megpróbál mindent, mégis elveszítjük őt. Ez azt jelenti, hogy kilép a nagykorú a rendszerből, el kell engedni a kezét. Aztán néhány hónap múlva össze lehet szedni valamelyik téren, hajléktalanként. Ez óriási trauma a nevelőszülőnek, de a fiatal felnőttnek is. Ilyenkor a nevelőszülővel szakemberek foglalkoznak, hogy összekanalazzák az önbizalmát, van háttere, de a fiatal felnőttel ki foglalkozik? Senki, vagy ugyanaz a nevelőszülő összeszedi és felsegíti. Újra és újra, immár gyermekvédelmi szakellátási háttér nélkül.

A nevelőszülő minden egyes napon, minden egyes percben felelős a rábízott gyermekekért. Van ugyan segítség és szabadság is, de nem minden esetben veszik ki a nevelőszülők a szabadságot, mert nem tudják. Törvényi szabályozás van arra is, mikor kaphat valaki segítőt, (aki legtöbbször családtag) és amúgy is segít. Így legalább kap érte egy kis fizetséget. Például, aki legalább 3 fő különleges szükségletű gyermeket nevel, annak jár a segítő.

Van szabadság, negyedévente, gyermeklétszámtól függő számú. De mindannyian tudjuk, hogy fizikálisan lehetetlen kivenni, hová tenné a gyerekeket? Kevesen vannak, akik ki tudják használni, mert akkora a baráti vagy családi kör, hogy el tudják addig vállalni a gyerekeket. Ez csak támogatandó, üdvözítő, mindenkinek jár a pihenés.

A mi hálózatunk megpróbálja megkönnyíteni a nevelőcsaládok életét és nyaranta táborokat szervezünk, minimális költségtérítéssel, vér szerinti és nevelt gyerekeket egyaránt fogadunk, nincs különbség. De ilyenkor sem pihennek a családjaink, természetesen erre az időpontra időzítik a kisebb-nagyobb felújításokat, festést.

Aki a nevelt gyermek titkolt örökbefogadási szándékával szeretne nevelőszülő lenni, az nagyon hamar kiderül, és nem etikus. Az ország egyes részei tekintetében eltérő a hozzáállás, de általánosságban elmondható, hogy a Tegyeszek részéről nem támogatott. Fordítva sem minden esetben, van, aki már lezárult örökbefogadás után szeretne egy kisgyermeket befogadni, nevelt gyermekként, és nem engedi neki a rendszer.

A hivatalok, és a rendkívül nagy bürokratikus rendszer a nevelőszülők életét is megnehezíti. A nevelt gyermekeknek törvény írja elő, hogy mi az a minimum ruhatár, aminek lennie kell, évszakonként, korának és nemének megfelelően. Tudok olyan nagylányról, hogy sírt, hogy nincs ő eléggé megkülönböztetve, hogy még a bugyiját is meg kell számolni…

A törvény által előírt kötelező gyámhivatali felülvizsgálatok is folyamatos csúszásban vannak, fél- egy éves késedelem is előfordul. (Miközben 3 év alatti gyereknél félévente kellene felülvizsgálni, mi legyen a sorsa, hazagondozás, örökbeadás, vagy marad a rendszerben.) Ez növeli a bizonytalansági faktort a nevelőszülő szemszögéből. Mindenhol falakba ütközik, nem tudja, mire számítson, nem tudja, meddig neveli a gyermeket, sehonnan, semmilyen felvilágosítás nem érkezik, mire lehet számítani. Lehet, hogy sikerül a hazagondozás vagy örökbe adják a gyereket, lehet, hogy tíz évig is marad… Óhatatlan, hogy kezd kötődni a nevelt gyermekhez, de nem tudja, mennyire engedje magához közel, mennyire fog belehalni az esetleges elszakadásba. Mert a nevelőszülők is hús-vér, érző emberek, tele szeretettel, a sok előítélet ellenére. Nehéz az elszakadás, nehéz erre felkészülni, van, aki azt gondolja, menni fog, és menet közben mégis kiderül, hogy annyira megsérült egy elszakadásban, hogy nem tudja folytatni a nevelőszülői tevékenységet. Szakemberek segítenek minden esetben a gyászfolyamatban, de akkor is nehéz, talán ez a legnehezebb része ennek a hivatásnak.

Kell hozzá egy jó adag magabiztosság, érzelmi intelligencia, stabilitás és egy családi háttér. Olyan mentalitás, hogy egyaránt merül le és töltekezik a gyermekekből. Anélkül nem fog menni.

És még egy: a gyermekeink vérszerinti szüleivel való jó viszony fenntartása. Még akkor is, ha tudjuk, hogy mit tettek a gyerekkel, még akkor is, ha a mi értékrendszerünkbe ez nem fér bele, akkor is TISZTELET. Van, aki itt csúszik el, nem tud együttműködni a szülővel. Mondjuk az emiatti felmondás inkább csak kifogás, mert nem kell őket szeretni, hanem végre kell hajtani a határozatban foglaltakat. Mindenki munkája könnyebb lesz, ha nem puskaporos a levegő a szülő és nevelőszülő között. És igen, utána helyre kell rakni a gyerek kicsi lelkét, és visszatologatni a mindennapokba és a nyomvonalba. Sziszifuszi munka.

Nagyon vékony a jég, és könnyen beszakad.

Az írás vitaindító. A témáról kerekasztalbeszélgetés is lesz a március 24-i online Örökbe.hu rendezvényen, fél 6-kor. 

3 responses »

  1. Röviden, tömören azért vagyunk kevesen mi nevelőszülő, mert nevetséges fizetésért dolgozunk napi 24 órában!!Ezenkivül a mai árakat tekintve világban nevetséges ellátmány adnak a gyermekek ellátásához!! Nem beszélve arról, hogy nem bánnák, ha ebből a pénzből toronyórát lánccal együtt akasztanánk a ránk bízott gyerekekre!! Ezen egyszerű okonál fogva még örüljenek, hogy ennyire vagyunk!!! Szerintem ez a helyzet csa romlani fog!!! És vajon kik lesznek a szenvedő alanyok???? Hát persze, hogy a gyerekek!!!

    Kedvelés

    • Rossz a megcélzott “közönség” (szerintem). Nem jó helyen motiválnak nevelőszülőségre (még mindig szerintem) Én azok között keresgélnék/motiválnék, akik sikerre neveltek már gyermeket. Sikerre! Tehát leváltak, önálló életet élnek. Itt a szülői ölelés gyakran ott marad béleletlenül. Ők egy vagy max. két gyerekkel tovább élnének, és a gyermek(ek) is megkapnák a személyre szabott figyelmet, törődést…. esetleg.

      Kedvelés

  2. Visszajelzés: Március 24. Miért kevés a nevelőszülő? | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.