Jön a következő Örökbe.hu rendezvény!
A beszélgetésről hangfelvétel készül. Gyerekfelügyelet ezúttal nem lesz.
Mikor: 2019. október 12-én, szombaton 16-19 óráig. A későn érkezők megzavarják a rendezvényt, kérlek, ezúttal legyetek pontosak, aki gyereket is hoz, jöjjön tíz perccel előbb. Aki mégis késne, diszkréten surranjon be, az amfiteátrumban leszünk rögtön a bejárattól jobbra.
Hol: Az Újpesti Szigeti József Általános Iskolában (Budapest, Szigeti József u. 1.-3.), ahol már többször találkoztunk. Köszönjük a helyszínt!
Ki: vendégünk Katona Andrea és férje, Katona Gyula lesz. Katona Andrea a Fészek Alapítványt vezeti Budai Ágnes 2016-os halála óta, ő gondozza a krízisterhes anyákat. A szervezet munkáját Gyula is segíti. A Fészek Alapítvány egyike a nyílt örökbefogadást közvetítő civileknek, Budai Ágnessel itt olvasható egy interjú 2014-ből a munkájukról. A házaspár maga is örökbefogadó család, két felnőtt és két kisiskolás korú gyerekük van.
A beszélgetésen ezekre az izgalmas témákra igyekszünk sort keríteni:
- A Fészek Alapítvány működése, jelentkezés örökbefogadásra náluk
- Honnan, milyen családokból érkeznek az örökbefogadott gyerekek?
- Milyen előítéletei vannak az örökbefogadóknak az örökbeadókkal szemben? Milyen előítéletei vannak az örökbeadó anyáknak?
- Mire számítson, aki nyílt örökbefogadáson gondolkodik?
- Léteznek-e egészséges, fehér bőrű újszülöttek?
- Örökbefogadás az apa szemszögéből
Természetesen a jelenlevők is bármit kérdezhetnek, és előre is lehet küldeni kérdéseket. Másfél-két órára tervezem a kötött programot, utána lehet régi ismerősökkel beszélgetni és újakat szerezni. Mint minden Örökbe.hu rendezvényre, ide is szeretettel látok bárkit, de különösen ajánlom a programot a felkészülőknek, várakozóknak, azoknak, akik nyílt örökbefogadáson vagy újszülött örökbefogadásán gondolkodnak.
Egyebek:
- Gyerkefelügyelet, gyerekek hiányában, nem lesz.
Lesz gyerekfelügyelet a tornateremben, 1000 Ft/gyerek áron a délelőttre. Mindig nagyon jól szokták magukat érezni a kicsik! A gyereknek hozzatok ennivalót, 1-2 játékot, és érjetek oda 15:50-re. - Kérlek, jelentkezzetek gyerek- és felnőttszám megadásával a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, hogy tudjunk tervezni.
- Ezúttal nem lesz sem ismerkedős játék, sem fotózás, viszont hangfelvétel készül a beszélgetésről, ami később kikerül a blogra. Akit ez feszélyez a kérdezésben, az küldje be előre a kérdését, amit majd név nélkül teszek fel.
- A találkozó, ahogy a többi program is, ingyenes, de aki szeretné támogatni a blogot, megteheti. Köszönöm a hozzájárulásotokat a blog és a rendezvények működtetéséhez!
Bárki jöhet, érintettségtől függetlenül, szülőket, nagyszülőket, örökbefogadás előtt állókat és érdeklődőket is nagy szeretettel várok.
Szia! Ha 16-kor kezdődik, muszáj 9.50-ig megérkezni? 😉 Bocsánat 🙂 Valószínűleg az előző előadás részletei maradhattak benne. Köszönjük a szervezést, jónak ígérkezik!
KedvelésKedvelés
Ez teljesen jogos, köszi, kijavítottam 🙂
KedvelésKedvelés
Sziasztok, bocsánat, hogy ide írom, de erről tudtok? Mi lesz most? Megszűnt a nevelőszülő képzés, mi lesz helyette? Van valakinek információja?
https://nepszava.hu/3050461_okj-s-kepzes-nelkul-a-neveloszulok
KedvelésKedvelés