Örökbe.hu

Az örökbefogadással foglalkozó szakdolgozatokat, kutatásokat bemutató sorozatban ma Boldizsár Zsófia szociológus ismerteti eredményeit. Kik vállalnak idősebb és roma gyereket? Miért elfogadóbbak az anyák a nyílt örökbefogadással? Erre is választ kapunk a beszélgetésből.

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

Júniusban végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem szociológia alapszakján és szakdolgozatomat az örökbefogadás témakörében készített kutatásom alapján írtam. Vizsgálatom célja az volt, hogy a Magyarországon örökbefogadó házaspárok örökbefogadási folyamat során kialakult tapasztalatait, meglátásait, véleményét feltárjam. Tizenkét mélyinterjút készítettem és az ezekben a beszélgetésekben elhangozott információkat rendszereztem, elemeztem társadalomtudományos szempontból.

Miért ezt választottad? Mi vezetett el az örökbefogadás témájához?

A szociológián belül a családszociológia áll hozzám a legközelebb. Bár személyes tapasztalatok nem fűznek az örökbefogadáshoz, a legfontosabb szempont a témám választása során az volt, hogy egy aktuális témáról valóban hasznosítható vizsgálatot készíthessek. Még egy évvel ezelőtt egy tanárnőm említette az egyetemen, hogy az örökbefogadás nem eléggé kutatott terület, ami nagyon sajnálatos. Annyira megfogott ez a kijelentés akkor, hogy ezt a három oldalról (a gyermek, az örökbeadó és az örökbefogadó) is igen érzékeny témát választottam. Bízom benne, hogy ezzel hozzájárulok az örökbefogadás összetett jelenségének megismeréséhez és így ahhoz is, hogy az örökbefogadás egy egyre elfogadottabb, elterjedtebb, „trendibb” gyermekvállalási forma lehessen.

Mondj pár mondatot a fő eredményekről!

A kutatásom nagyon sok területet feszeget. A válaszadóim által elmesélt összetett, sokrétű érzelmek, gondolatok, meglátások nem általánosíthatóak. Az ilyen, úgynevezett attitűdvizsgálatok célja, hogy a sokszínű válaszok feltérképezése rávilágítson a jelenségekre és így további vizsgálatok alapját képezhesse, mint kiindulópont.

Az elhangzott történetek alapján négy kulcsszót emelnék ki, melyeket válaszadóim a leginkább fontosnak tartanak a „szívbeli” gyermekek várásakor, sikeres befogadásukkor: nyitottság, szeretetteli elfogadás, önismeret és türelem. A megvalósult örökbefogadásig való eljutás során a legtöbb házaspár egyfajta belső, pozitív fejlődésen ment keresztül.

Szeretném kiemelni azt a kérdést, amely arra vonatkozott, hogy hogyan állnak hozzá a szülők a nyílt, illetve titkos örökbefogadáshoz. Talán itt mutatkozott meg a legjelentősebb nézetkülönbség az anyukák és apukák között: az apukák jóval elutasítóbbak voltak a nyílt adoptálás tekintetében, amit minden esetben ugyanazokkal az indokokkal magyaráztak: féltek az érzelmi nyomástól, vagy akár a kötődés kialakulásától, ami abból fakadt volna, hogy megismerik az életet adó anyát, úgy érezték volna, hogy az örökbefogadással mintegy elveszik a gyermeket. Az anyukák sokkal nyitottabban álltak hozzá a szülőanyával való találkozáshoz. Arra a következtetésre jutottam, hogy mivel az esetek legnagyobb részében a nők a gyermekvállalás elhatározása óta több, sikertelen lombikprogramon, esetleg spontán vetélésen mentek át, nyitottabbakká, elfogadóbbakká váltak az örökbefogadással járó érzelmi viszontagságok irányában. A másik ok az, hogy a gyermekre várakozó anyáknál elsődlegessé válik, hogy újszülöttet fogadhassanak örökbe (ami az esetek többségében nyílt örökbefogadással jár) és emellett eltörpül az imént említett érzékeny találkozástól való félelem.

Mi okozta a legnagyobb meglepetést? Mi bizonyult másnak, mint ahogy vártad?

Azt gondolhatná az ember, hogy az örökbefogadók motivációja csakis egészségügyi problémából fakadhat. Nagyon érdekes volt látnom, hogy mennyire sok oka lehet annak, hogy valaki a gyermekvállalás ezen alternatíváját választja. A meddőség mellett voltak, akik vér szerinti gyermekük mellé szerettek volna kifejezetten cigány származású testvért örökbe fogadni. Voltak olyanok, akiknél ugyan nem állapította meg orvos a meddőséget, mégsem vettek részt lombikprogramban: vagy a procedúra esetleg egészséget és házasságot veszélyeztető következményei miatt, vagy feltételezhetően a házaspár vallásos mentalitásából fakadóan. Azt is érdekes volt megfigyelnem, hogy hányféleképpen váltak annyira elfogadóvá és nyitottá a házaspárok, hogy boldogan örökbe fogadjanak egy idősebb vagy roma gyermeket.

Láttál összefüggést, hogy kik fogadnak el idősebb és roma gyereket? 

Válaszadó párjaim közül négyen fogadtak örökbe magyar származású gyermeket. Közülük csupán két esetben került említésre, hogy nem szívesen fogadtak volna örökbe cigány származású babát, de többnyire azt tapasztaltam, hogy akik magyar gyermeket adoptáltak, sem voltak kifejezetten elutasítók. Két család éppen cigány származású baba örökbefogadását tűzték ki célul: egyszer azért, hogy a vér szerinti gyermekük és a „szív szerinti” gyermekük közötti különbséget maximalizálják, egyszer a cigány kultúra iránti kiemelkedő érdeklődésük miatt.

Kiemelnék még egy fontos jelenséget. Az örökbefogadásra vállalkozóknak ki kell tölteniük egy nyomtatványt, melyben többek között meghatározzák, hogy leendő gyermeküket milyen életkorúnak, neműnek, egészségügyi állapotúnak, külső jegyekkel rendelkezőnek képzelik, szeretnék. Ennek a négy tényezőnek a kikötése nagymértékben befolyásolja a várakozási idő hosszát. Mivel hivatalosan tilos megjelölni a várt gyermek származását, akik magukban elutasítják a cigány származású gyermekek befogadását, kérelmükbe azt fogalmazzák bele, hogy szőke, kék szemű, fehér bőrű gyermeket szeretnének. Több házaspár között volt eleinte belső megállapodás az örökbe fogadni kívánt gyermek származását illetően, azonban ezt nem tüntették fel a hivatalos papírokon. Az elutasító hozzáállással viseltetők esetében, abban, hogy végül mégis belekezdtek az ügymenetbe, döntő szerepe volt házastársuk támogatásának és a folyamatból való bármikori kilépés lehetőségének. Így arra az érdekes megállapításra jutottam, hogy a papíron elfogadó magatartás mögött nem garantált a valóban elfogadó hozzáállást.

A tanulságokból mit építenél be az örökbefogadók felkészítésébe, kiválasztásárba?

Az interjúk során a házaspárok két ellentétes véleményt fogalmaztak meg. Voltak, akik szerint túl komplikált az ügymenet, ami igazságtalan abból a szempontból, hogy aki a tizedik vérszerinti gyermekét hozza a világra, azt semmilyen szerv nem ellenőrzi, hogy alkalmas-e a szülőségre. Emellett olyan vélemény is elhangzott, hogy nem elég körültekintő és alapos az örökbefogadásra alkalmas szülők kiválasztása, mert számos olyan személy bent marad a rendszerben, akit önző célok vezérelnek, esetleg még nincsen túl a meddőségből fakadó válságon, és ez a későbbiekben valós problémává válhat.

Készséges válaszadóimnak köszönhetően nagyon sokat tanultam a rendszerről, az ügymenetről, a lehetőségekről. Hihetetlen komplikált téma és sok fontos kérdést felvet, hogy mivel lehetne továbbfejleszteni vagy könnyíteni a procedúrát. Mindenképpen fontosnak tartom, hogy könnyen elérhető és értelmezhető leírásokat találhassanak a gyermeket örökbe fogadni kívánók, de úgy érzem, hogy a felkészítés és kiválasztás finomításához további, erre a kérdéskörre összpontosító kutatások szükségesek.

Mik a terveid a jövőben? Akarsz ezután is örökbefogadással foglalkozni?

A kutatói tapasztalat szerzésen túl fantasztikus élmény volt számomra a segítőkész házaspárok által érezni, hogy egy olyan témához nyúltam, amivel kiemelkedően fontos, hogy tudományos és közéleti szinten is foglalkozzunk. A diploma után nyelvtanulás céljából Angliába költöztem, de amint hazatérek, szeretném folytatni az örökbefogadással kapcsolatos vizsgálódást az örökbefogadásra várakozó gyermekek és az örökbe fogadni szándékozók érdekében. Például érdemes lenne további vizsgálatokkal kutatni, hogy vajon az adoptálás folyamatába belekezdők csoportjára milyen tulajdonságok, körülmények (végzettség, életszemlélet, spiritualitás) jellemzők.