testvérek

Január 6. Vér szerinti és örökbefogadott gyermek egy családban

ÖrökbeHozzászólás

Folytatódik az Örökbe.hu virtuális rendezvénysorozata! Ezúttal arról fogunk beszélgetni, milyen helyzeteket hoz magával, ha egy családban vér szerinti és örökbefogadott gyerek is nevelkedik. Ezen belül a résztvevők kérdései, tapasztalatai mentén fogunk foglalkozni a témával, de várhatóan szóba kerülnek ezek a szempontok:

  • Hogy élik meg a gyerekek ezt a helyzetet?
  • Lehet-e, kell-e egyformán nevelni a különböző hátterű gyerekeket?
  • Van ideális testvérkorkülönbség?
  • Testvérhelyzetek, testvérféltékenység kezelése

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, aki maga is ilyen felállású családban él.

Mikor: 2021. január 6-án szerdán 17:30-kor. 

Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot. → olvasásának folytatása

„A szülő legyen a gyerek asszisztense a keresésben”

Örökbe1 hozzászólás

Hogyan segítse az örökbefogadó a gyermeket a származása megismerésében? Egy virtuális Örökbe.hu klub jegyzete, ahol Székely Zsuzsa pszichológus, a Mózeskosár Egyesület elnöke beszélt a témáról. Az egyesület indít egy workshopot is a témában, az örökbefogadó szülők részére. A kérdéseket én és a hallgatók tettük fel.

Mai vendégünk Székely Zsuzsa pszichológus, aki a Mózeskosár Egyesület elnöke, és sokirányú tapasztalata van az örökbefogadásban, négy évtizedet dolgozott a Tegyeszben, vizsgálta örökbefogadók alkalmasságát, tartott nekik tanfolyamot, segített barátkozásokat, felnőtt örökbefogadottakkal is foglalkozott a Mózeskosár Egyesület egy csoportjában, egy programban krízisterhes anyákkal is dolgozott. Ma arról fogunk beszélgetni, hogy segítheti az örökbefogadó szülő a vér szerinti család megismerését. Azt ma tudjuk, hogy a gyereknek tudnia kell, hogy örökbefogadott, azt is tudjuk, hogy előbb-utóbb érdekelni fogja a vér szerinti család, de nem világos, hogy ennek mi a módja, és hogy tudja ezt a szülő segíteni.

A Mózeskosár Egyesületet 1993-ban az örökbefogadó családok segítésére hoztuk létre. 1991-ben az ENSZ gyerekjogi nyilatkozatát Magyarország is aláírta, amiben az egyik kitétel, hogy minden embernek, és a gyerekeknek is joga a származásuk ismerete. Ez fontos útravaló volt számunkra is, és próbáltuk támogatni az egyesületünk működésében. 2005 óta működik a felnőtt örökbefogadottak csoportja nálunk, ahol központi téma a származás megismerése, ebben próbálunk nekik segíteni, és sokat tanultunk tőlük, sok történetet megismertünk. 1997-ben a Gyermekvédelmi törvény a gyámhivatali eljárást is szabályozta e területen (innentől joga van az örökbefogadottnak a vér szerinti szülő megkeresésére), és egyre kevésbé volt titok az örökbefogadás az örökbefogadott családokban, 2013-ban pedig a szülő után a testvér is megkereshetővé vált.

Ami még mindig problémás: Magyarországon az eredeti születési kivonatot nem kaphatják meg az örökbefogadottak a származáskutatáskor sem, pedig ugyanazok vagyunk, akik megszülettünk. Itt súgnék az örökbefogadóknak: a barátkozásoknál nem lehetetlen szerezni egy anyakönyvi kivonat-másolatot a nevelőszülőtől, ha nem is szabályos. Ez egy adu ász lehet majd, és a szülő tudni fogja, mikor jöhet el az ideje, hogy ezt megmutassa a gyermekének.

Kifejezetten a születési anyakönyvi kivonat? De milyen adat szerepel rajta, amit nem ismerünk? Csak az anyja neve, minden más adatot tudunk, nem?

Nekünk ez csak ennyi, a gyerekeknek ez sokkal több, az énazonosság része, ugyanúgy, mint a név, azok vagyunk, akinek megszülettünk. Utána egy ”hamisítványt” állítanak ki az örökbefogadásnál… A gyámhivatalban viszont a származás megismerésénél elutasítják, ezt nem kaphatják meg az örökbefogadottak. Ez csak egy a gondok közül. A felnőtt örökbefogadottak elbeszéléséből tudjuk, hogy a gyámhivatalban sokszor nagyon nem diszkréten szervezik meg ezt a helyzetet, mások is jelen vannak  szobában, mikor elmondja a kérést a vér szerinti család megkeresésére. Sokszor nagyon értetlenül áll az ügyintéző hozzá. Volt, aki azt mondta, hogy mit akar tudni, hogy pék volt vagy cukrász, miért fontos ez magának? Nem mindig vesznek fel jegyzőkönyvet. Ez nagyon fontos, hogy ne jöjjön el úgy az érdeklődő, hogy nem kapja meg a jegyzőkönyv egyik másolatát, mert azzal lehet reklamálni, hogy a kutatási munkát elvégezte-e a gyámhivatal.

Székely Zsuzsa
Székely Zsuzsa

Nagy probléma a vér szerinti szülők felé, hogy egy gyámhivatali idézést kapnak, amin nincs rajta, hogy örökbefogadási ügyben keresik, de ki nem ijed meg egy gyámhivatali idézéstől. Nem csoda, hogy nagyon sokan elutasítják, 10-ből nyolc megkeresés nem sikeres, nemcsak amiatt, mert az idézéstől megijedtek, hanem nem találják őket, eltűntek, meghaltak. Ha sikeres, akkor se mindig hajlandóak a kapcsolatra. Sokszor nem mondják el a fiatalnak a hivatalban, hogy ha sikertelen a megkeresés, elutasítja a vér szerinti szülő, hogy beadhat-e újabb kérelmet és mennyi idő múlva. Ha csak az anyát kereste, később beadhat-e új kérelmet az apa vagy a testvérek felkutatására. A tájékoztatás is sokszor hiányos. Hallottuk felnőtt örökbefogadottól, hogy ha hirtelen megijed a vér szerinti szülő, és először elutasítja, akkor lezárják az aktát, és másnap hiába megy vissza, hogy mégis vállalná a kapcsolatfelvételt, akkor elutasítja az ügyintéző, mert már lezárta az aktát, és nem fogja megtudni az örökbefogadott, hogy a szülő mégis találkozna vele. Nincs sem pszichológiai tanácsadás, sem kísérés. Mi már többször jeleztük az egyesületben, hogy küldjék hozzánk a felnőtt fiatalt, szívesen segítünk felkészülni erre az útra, de a gyámhivatalok ebben nem partnerek. → olvasásának folytatása

„Mindketten gyereket akartunk, de ki tudtuk mondani: az a legfontosabb, hogy együtt”

ÖrökbeHozzászólás

Egy pár útja az örökbefogadásig, és azon túl. Éva és István az Örökbe.hu virtuális rendezvényén mesélték el a történetüket, a beszélgetést Sulyok Eszter pszichológus és Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu gazdája vezette, a résztvevők is kérdeztek. Meddőségi kudarcok, inszeminációk, örökbefogadás, egy meglepetésbaba, majd sűrű élet négyesben. Mennyire viseli meg a meddőség a párkapcsolatot? Hogy lehet együtt, vagy egymást bevárva eljutni az örökbefogadásig? És milyen az élet ma, két kisgyerekkel?

Zsuzsa: Mutatkozzatok be, kérlek!

Éva: Éva vagyok, Vicq néven ismertek a blogról. Nyolcéves, újszülöttként örökbefogadott lányunk van, és utána egy besikerült meglepetésgyermek, aki most ötéves lesz, így vagyunk négyen egy boldog család.

István: István vagyok, én vagyok a negyedik, sofőr, háziúr…

Zsuzsa: Mióta vagytok együtt? Mi élt a fejetekben a gyerekvállalásról az elején?

István: 11 éve vagyunk házasok, 13 éve együtt. Az elején úgy képzeltük, hogy majd jönnek, aztán csak vártunk, elkezdtünk gondolkodni…

Éva: Nekem voltak ismert hormonális problémáim, így már az elején jártunk a nőgyógyásznál. Mikor megbeszéltük, hogy lassan jöhetne, előtte én már voltam az orvosnál, de ő azt mondta, hogy lehet próbálkozni, de azért elindított egy kivizsgálást, hogy miért rendszertelen a ciklusom. Mindkettőnknek volt előtörténete, és abból sejteni lehetett, hogy ez nem fáklyásmenet lesz. Hamar elkezdtünk gondolkodni, hogy lehet segíteni kicsit a sorsnak.

Eszter: Sokszor tapasztalom, hogy az emberek úgy mennek neki, hogy az orvos megnyugtatja őket: majd megoldjuk, lehet, hogy nehéz lesz, de az elején kevés emberben merül fel az örökbefogadás. Ez hogy volt bennetek?

Éva: Én is azt hittem, hogy ez a „megoldjuk” kategória, majd az orvos felír gyógyszert, néz hormonlabort, de akkor nem volt okunk feltételezni, hogy ez ennél bonyolultabb lesz. Attól még, hogy nehezített a pálya, viszonylag sima ügy lesz, gondoltuk. A nőgyógyász se nyomult rá, mi se, hogy itt hősiesen kéne küzdeni. Az örökbefogadás gondolata meg fel se merült, akkor kezdtünk a házasság gondolatánál tartani.

Zsuzsa: Volt idő, mikor elkezdtetek rástresszelni a dologra?

István: Persze, megvoltak a sírós éjszakák. Elkerültünk Tapolcára a meddőségi központra. Belépsz, tömve van a fal babák fotóival, neked meg nem sikerül. Mint mikor egy életfogytosnak mutogatod a világ legszebb tájait. Aztán kifogtunk egy dokit, aki az orvos nejemnek kezdte magyarázni az inszemináció lényegét. Az egésznek volt egy olyan hangulata: akarja, nem akarja, döntsön! Neki menni kell, jön a következő paciens. Nyomás volt rajtunk, egyfelől a francba kívántuk az egészet, másfelől az eredményt meg akartuk, nem szabad feladni. Mindkettőnknek kemény volt odajárni, a sikertelenséget elviselni. Az elején mi megbeszéltük, hogy kizárólag inszemináció lesz, lombikot mi nem akartunk, mert az a természet megerőszakolása.

Eszter: Ebben egyetértés volt köztetek? → olvasásának folytatása

Szeptember 16.: Örökbefogadás és nagycsalád

ÖrökbeHozzászólás

Milyen 3-4 gyereket nevelni úgy, hogy örökbefogadott is van köztük? Mennyi figyelem jut egy nagycsaládban egy örökbefogadott gyerekre? Egyáltalán, van esély egy harmadik, negyedik vagy ötödik gyerek örökbefogadására? Hogy lehet több testvér közé beilleszteni egy traumatizált gyereket? Bár sok örökbefogadó csak 1-2 gyerekig jut el, szép számmal akadnak sokgyerekes örökbefogadók is. A következő virtuális rendezvények az örökbefogadás és nagycsalád témáját járjuk körül. És persze azzal foglalkozunk, ami titeket érdekel!

Mikor: szeptember 16-án, szerdán 17:30-kor – a szokásos Örökbe.hu virtuális időpontban.

Vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, maga is háromgyerekes anya.

Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. Nem baj, ha közben autózol, fürdetsz vagy csak hallgatod a programot.

Kinek: bárki jöhet!

Hogyan: Jelentkezzetek a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, és küldöm a Zoom-linket.

Belépődíj nincs, de ha teheted, támogasd az Örökbe.hu blogot egy mozijegy árával.

Várható időtartam: két óra (de lehet előbb elmenni, megértjük, ha a gyerekeddel teendő van közben).

Ha mégsem tudsz részt venni, szólj, hogy ne várjunk hiába.

Következő rendezvények:

2020. szeptember 30. Örökbefogadott baba szoptatása.

Nem cserélek senkivel

Örökbe11 hozzászólás

Szubjektív visszatekintés utunkra az örökbefogadásig és azóta.

(mondatok)

2008. És nálatok baba? – érdeklődik egy ismerős. Válasz nélkül hagyom. Ködösíteni nem akarok, az igazat meg nincs kedvem elmesélni. Már egy éve gyereket szeretnénk a férjemmel, ami nagyon hosszú időnek tűnik. Végre megfogant a baba, de a második ultrahangvizsgálatra el is halt. Holnap megyek a kórházba. Elszomorodunk, de a hangulat inkább reménykedő, mert eszerint tudunk mi gyereket csinálni, legközelebb biztos sikerül.

2009. Minden rendben van a magzattal, anyuka! Ismét terhes vagyok, de ez a mondat egyszer sem hangzik el az orvosi vizsgálatokon, pedig nagyon szeretném. Először ikreket várok, de az egyik magzat hamar elhal, aztán gondok vannak a felszívódással, majd hol a magzatvíz túl sok, hol az AFP magas, minden vizsgálatról leforrázva kullogok haza. A gyereknek nagyon örülünk, a neme végig homályban marad, de lánynak érzem, s úgy képzelem, vidám, kiegyensúlyozott gyerek lesz, aki szeret hintázni. A terhességen jó lenne már túl lenni. Ez a vágyam gyorsan teljesül, a hetedik hónap végén nagy vérzés miatt idő előtt világra segítik a kislányomat.

Öröm és rémület jár át egyszerre – milyen kilátásai vannak egy másfél kilós bébinek, aki csak 30 hetet töltött az anyaméhben a javasolt 40-ből? Egy hónapot a kórházban marad a kicsi, és csupa jó hírt kapunk. Tudok örülni annak, hogy ma megint kicsit többet evett, hogy ma sem lett baja, hogy már kézbe vehetem. A tizedik napon a barátságtalan koraszülött-intenzív osztályról áthelyezik a sima koraszülöttosztályra, mint osztályelsőt. Napjaimat az alagsori tejkonyhán töltöm egy csapat félmeztelen nő között, akik tejet fejnek a babáiknak. Végre hazamegyünk, épp gyermeknapon. Szép időszak kezdődik, a lányom egyre nő és okosodik. Fejlesztésekre szükség van, csecsemőkorától nyolcéves koráig hordjuk, de a lényeg, hogy nagy baj nincs. A gyermek első szava egyévesen: hintapalinta.

2010. Ilyet még nem láttam – ezt sajnos a szülészorvosom mondja, mikor magamhoz térek a műtétből, és minden testrészemből csövek lógnak ki. Pedig ő már látott ezt-azt. Nem értük be egy gyerekkel, bátran nekifutottunk egy újabb terhességnek, ami megint kudarcosan végződött. Előbb egy repülőjáraton kezdtem elvetélni, ahol is egyedül utaztam a nyolchónapos lányommal, és nem is tudtam, hogy terhes vagyok. Ezt még kibírta a magzat, és pár héttel később kórházban adtam elő egy újabb életveszélyes vetélést, majdnem elvéreztem, az orvosok lélekjelenlétének köszönhetően sikerült valahogy megmenteni az életemet. Nem adom fe-he-hel – dudorászom az intenzív osztályon, mihelyst kihúzzák a csövet a számból. Belengetik, hogy kiveszik a méhemet, bennem teljes bizonyosság van, hogy akkor is lesz még gyerekünk, merthogy örökbe fogadunk. De aztán mégse veszik ki. Így további – utólag tekintve esélytelen – próbálkozásokra nyílik tér. Mi gyereket akarunk, még, ennyire könnyen nem fogjuk feladni. Ha az ember majdnem meghalt, az szemléletformáló trauma, de a sok gyerek utáni vágy ennél mélyebben gyökerezik, valahol a gyerekkor táján, ott, ahol az én sarjadt ki a földből. Mindenesetre a műtét után pár hónapig még csodálatosak a színek és a fények, de utána ugyanaz az ember leszek, aki előtte. → olvasásának folytatása

Nemzetközi örökbefogadások

Örökbe6 hozzászólás

Ma azon gyerekek adatait részletezem, akik Magyarországon nem találnak szülőkre, és ezért külföldön élő családok fogadják őket örökbe. A számok az Emberi Erőforrások Minisztériumától származnak, a nemzetközi örökbefogadásokat szervező Központi Hatóságtól, a Tegyesz nyílt napján elhangzott előadásból.

Az alapok: nemzetközi örökbefogadásnak az minősül, ha a gyerek más országba költözik az örökbefogadása után (függetlenül attól, hogy a szülők milyen állampolgárok). Külföldi örökbefogadókhoz csak a gyerekvédelmi rendszerben élő gyerekek kerülhetnek, titkos örökbefogadással, ha belföldön nem sikerült nekik családot találni.

2017-ben és 2018-ban a nemzetközi örökbefogadások száma – a hazaiakhoz hasonlóan – rekordot döntött Magyarországon, korábban mindig 100 és 200 között volt ez a szám. 2018-ban a kereken 1000 örökbefogadás negyedénél került más országba a gyerek.

→ olvasásának folytatása

„A legfájóbb, hogy mi nem lehettünk együtt”

Örökbe3 hozzászólás

Egy felnőtt örökbefogadott lány és a vér szerinti családban felnőtt nővére együtt jöttek el beszélgetni egy Örökbe.hu rendezvényre 2017 novemberében. A lányok vér szerinti anyukája már adott interjút a blognak öt évvel ezelőtt, ő skizofrénia, zavaros magánéleti helyzetek és mozgásszervi betegség után döntött a legkisebb lánya örökbeadásáról. Érdemes alaposan áttanulmányozni ezt az írást a fejlemények megértéséhez: https://orokbe.hu/2014/04/03/sosem-tudtam-harcolni-magamert/ Kétszer, mert fontos lesz a mostanihoz. Az interjú óta az örökbeadott leány nagykorú lett, megkereste a vér szerinti családját, és pár hónap alatt nagyon szoros viszonya alakult ki a nővérével. A cikkben személyiségi jogi okokból Laura és Etelka álneveken szerepeltek, a találkozón vállalták saját nevüket. A többi szereplőnek meghagytam az álnevét. Nehéz visszaadni a sok nevetést, ami a nehéz történet ellenére elhangzott. Az olvasók és én kérdeztük a lányokat. Különleges beszélgetés, egy különleges egymásratalálásról. Egy történet, amit már három szemszögből ismerünk. A cikk végén az is kiderül, mi történt az elmúlt két évben a lányokkal.

Bemutatom Esztert és Zsófit. Eszter felnőtt örökbefogadott, Zsófi a vér szerinti nővére. Zsófit egy társaságból ismertem pár éve, és mikor elkezdtem a blogot, szólt, hogy az ő anyukája sok évvel ezelőtt örökbe adott egy gyereket és adna nekem interjút. Így készült ez a cikk, ami az első örökbeadóval készült interjú volt az Örökbe.hu-n. Azóta eltelt pár év, az örökbeadott leány előkerült és megkereste a családot, és hajlandó volt ő is eljönni és mesélni. Arra fogom kérni a két lányt, hogy párhuzamosan meséljék el a történetüket. Nyilván ez egy címke, hogy örökbefogadott, itt ül két ember, akik élik az életüket, rengeteg minden történik velük, ez egy szál, ami néha fontos, néha nem.

Zsófi: Ábrahám Zsófia Mau Palantír vagyok, az utóbbi néven szerepelek az interneten, 1987-ben születtem, most vagyok harminc éves. Programozóként dolgozom, emellett viszonylag rendszeresen írok, műfordítok. Van egy hétéves kislányom, akit az apjával felesben nevelünk. 

Eszter: Szabó Eszter Melitta vagyok, jelenleg az ELTE-n indológiát hallgatok, emellett nekem is megvan a reál vonal az életemben, néha eljátszom a gondolattal, hogy a jövőben majd elméleti matematikát is tanulok. Nekem most az egyetemi lét adja az életem gerincét. 1998-ban születtem, húszéves leszek.

Eszter és Zsófi

Rögtön a nevekkel kezdeném, az interjúban álneveket használtunk, amiket nagy gonddal együtt találtunk ki. Ott Zsófi Laura néven szerepelt, Esztert Etelkaként szerepeltettük.

Eszter: Az összesfüggésrendszerem középpontjában mindig az örökbeadás, örökbefogadás, örökbeadottság, örökbefogadottság kérdésköre állt.  A monogramom összeolvasva szem, ez életem legfontosabb motívuma. Az Eszter nevet anyánktól kaptam, nagymamánk után, a Melittát az örökbefogadó szüleim adták. Így a nevem tulajdonképpen hordozza az identitásom magját. 

Zsófi, nálad se egyszerű a helyzet, mert te Zsófi vagy, de ezt én több év ismeretség után tudtam meg. Miért hívatod magad Maunak? → olvasásának folytatása

„A nevelés napi szintű újratervezés”

Örökbe2 hozzászólás

Már sok kisgyerekes szülő szerepelt a blogon. Ma egy olyan család mutatkozik be, akik három gyereken tapasztalják egyszerre a kamaszkort, a negyedik gyerekük pedig kisiskolás. Testvérek örökbefogadása, a cigány származás kezelése, lázadások és újratervezések. Áron és Bori négy gyereket fogadtak örökbe, történetük a Romadopt Klubon hangzott el, a kérdéseket a klubvezető Gubcsi Judit és a jelenlevők tették fel. Olvassátok szeretettel, sokat lehet tőlük tanulni, nemcsak örökbefogadóknak. A érdekes gondolatokat a szövegben is kiemeltem.

Mutatkozzatok be, kérlek!

Bori: Négy gyermeket fogadtunk örökbe, három már nagykamasz, Zsiga 19 éves, Gabi 17 és fél, Ági 16, és nagy szünet után jön Vince, aki 9 éves. A három nagy gyermekünk titkos örökbefogadással érkezett, ők vélhetően féltestvérei egymásnak. Amit biztosan lehet tudni, hogy az édesanya személye ugyanaz. Volt egy elsőszülött fia is, Karcsika, de ő négyhónaposan elhunyt, gondolatban őt is a gyerekeink közé soroljuk. Egy rövid időszakban megpróbálkoztunk vér szerinti gyerekkel, ez nem hozta meg a sikert, újra örökbefogadásra adtuk a fejünket, így került hozzánk Vince a Fészek Alapítvány segítségével még a születése hetében. Ő kilencéves, másodikos, róla biztosan lehet tudni, hogy minden felmenője cigány.

A gyerekek hosszú utat jártak be, velünk együtt. Mi nagyon hamar döntöttünk az örökbefogadás mellett, egyéves házasként, picit hülyének is néztek minket, hogy nagyon fiatalok vagyunk, miért nem megyünk lombikprogramra. Vizsgáltattuk magunkat, nem zárták ki a vér szerinti gyerek lehetőségét, de fiatalok voltunk, türelmetlenek, és azt éreztük, semmi akadálya nincs, hogy gyerekünk legyen. Az örökbefogadási döntésünk után egy évvel később megérkezett Zsiga a családunkba, és akkor már tudtuk, hogy hat héttel később Gabi is jönni fog. Zsiga két éves és két hónapos volt, egy hónap alatt zajlott le a barátkozás, minden nap beengedtek hozzá bennünket. Őt előttünk egy másik család örökbe akarta fogadni, haza is adták, de ez nem sikerült, négy nap után visszakerült az intézetbe, nagyon nehéz érzelmi helyzetben. Mi nem tudtunk meg részleteket, de nagyon aggódott a gyámhivatal és az intézetvezető is, hogy a Zsigát ezek után hogy fogják örökbe adni. Akkor derült ki, hogy született egy kistestvére, Gabika is, és a törvények alapján így helyre adhatták őket örökbe. Ha Zsiga az első örökbefogadó családban marad, akkor Gabi nem kerül vele össze… Mi így egy eljárásban mondtunk rájuk igent. Úgy döntött mindenki, az lesz a legjobb, ha előbb Zsigával alakítunk ki szorosabb viszonyt, és mikor ő már otthon van, és eltelt pár hét, akkor kezdek bejárogatni Gabikához is. Nagyon szép emlék, nagyon intenzív és megterhelő volt a semmiből két gyerekkel kezdeni. Rohangáltunk, mint pók a falon, hogy berendezzük a gyerekszobát, szerencsére nyár volt. Hétvégeken Zsiga is bejárt velünk és megnézte a kisöccsét. Egy évvel a döntésünk után már két gyerekünk volt. Nagyon büszkék voltunk, behoztuk a hátrányt is!

De azért nem volt sétagalopp a két fiú. Zsigának sok nehézsége volt, nagyon nehezen beszélt, sok mindentől félt, voltak nyomai, hogy sok időt töltött kórházban. Mindez sok energiát lekötött, de annyit nem, hogy ne gondoljunk egy következő gyerekre. Beadtuk újra a papírokat, mert úgy gondoltuk, hogy annak az anyukának, akinek minden másfél évben születik gyereke, hátha lesz még egy, és a fiúk után hátha egy kislány is érkezik. → olvasásának folytatása

„Meg kellett mutatnom a közönségnek, ahogy a furgon elviszi az öt gyereket”

Örökbe8 hozzászólás

Különleges dokumentumfilmeket láthattunk a január 13-i Örökbe.hu rendezvényen. Két, gyermekvédelemmel és örökbefogadással foglalkozó rövidfilmet néztünk meg együtt, majd a rendező, Vincze Máté Artur válaszolt a kérdéseinkre. Bemutatom a filmeket, és közlöm a beszélgetés írásos változatát. Az egyik film rövid ideig megtekinthető online.

Vincze Máté Artur 27 éves, 2014-ben diplomázott a Szinház- és Filmművészeti Egyetemen. Jelenleg New Yorkban tanul.

Az Elválasztva (2014) a diplomafilmje. A film azt mutatja be, ahogy öt testvért kiemelnek a vér szerinti családból és nevelőszülőnél helyeznek el. Látjuk, ahogy a gyerekek élete egyik pillanatról a másikra megváltozik, új felnőtteket, új otthont, új iskolát, óvodát kell megszokniuk. Eközben párhuzamosan ismerkedünk meg a két anya szemszögével, a gyermekeit elvesztő, fiatal, összeomlott vér szerinti anyával, és a tapasztalt, középkorú, a gyereknevelést szívvel-lélekkel vállalt hivatásnak tekintő nevelőanyával. A kamera néhány hónapon át követi a testvéreket, ahogy beilleszkednek, egyre jobban érzik magukat az új környezetben, ugyanakkor egyre csökken annak esélye, hogy visszakerülhessenek a szüleikhez… (A képek az interjú mellett ebből a filmből valók.)

 

A második film címe angolul Little Ones, magyarul talán Lánykor lesz (ennek ihletője Richard Linklater Sráckor című mozija, ami 12 éven át követi két testvér felnövekedését, játékfilm, de valódi gyerekek öregszenek benne). 2014-ben érkezett Magyarországra egy amerikai házaspár, akik három magyar lánytestvért fogadtak örökbe, egy ötéves ikerpárt és hétéves nővérüket. Máté nagy vállalása, hogy egy évtizeden át rendszeresen forgat a családdal, bemutatva a lányok felnövését. Ebből a vetítésre összevágott egy 25 perces anyagot a barátkozásból és az első három év érdekes eseményeiből. Különleges bepillantás volt, hiszen csak hét év múlva lesz nyilvános az anyag, már ha egyáltalán a család akkor beleegyezik a közzétételébe. Emiatt ebből a filmből még részletet sem lehet online publikálni.

A vetítés után beszélgettem Mátéval, és az örökbefogadókból, várakozókból, szakemberekből, felnőtt örökbefogadottakból és érdeklődőkből álló 70 fős közönségnek is sok kérdése volt.

Zs.: Honnan jött az érdeklődésed a gyermekvédelmi témák iránt?

M.: Úgy kezdődött, hogy a nagymamám sokáig feküdt az onkológián, és ott megismertem Juditot, aki nővérként dolgozott már 16 éve. Egyik látogatásomkor mesélte, hogy szeretné ezt a munkát otthagyni, és nevelőszülő lesz. Megtetszett a téma, és kértem, hogy hívjon fel, amint kap értesítést a gyerekek odahelyezéséről. Elég hamar jelentkezett, akkor elmentem hozzá és elkezdtem követni az eseményeket. Ezzel párhuzamosan érkezett az amerikai család Magyarországra, nagyon nehéz helyzetben voltam, mert mind a két téma egyszerre történt az ország különböző részein. A nemzetközi örökbefogadás pedig azért érdekelt, mert Amerikában három nyáron laktam egy családnál, akiknek a gyerekük örökbefogadott volt. Négy évig kutattam a témát, nagyon sok amerikai családdal találkoztam, de természetesen mindenki elutasított. Végül az utolsó pár beleegyezett, hogy filmezzem őket.

Zs.: Hogy sikerült a családok bizalmát megnyerni? Főleg a vér szerinti anyára gondolok, akitől kiemelték a gyerekeket.

M.: Nagyon nehéz és érzékeny folyamat volt. Jómagam sem tudtam, hogy ez történik majd az elválasztás napján. Judit mondta, hogy jön majd valamilyen furgon és azzal elmennek a gyerekekért, nagyon csodálkoztam, hogy addig nem is látta őket. Nekem is sokkoló volt a kamera mögül. Egyedül forgattam mind a két filmet, Ilyenkor én vagyok az operatőr és a hangmérnök is.

Az elválasztásnál nem engedtek be a lakásba, ami nem is gond, mert etikailag kérdéses lett volna. De végig tudtam követni a napjukat Juditéknak. A biológiai anyukával hosszasan beszélgettem a láthatásokon, és sikerült meggyőzni, hogy adjon nekem interjút és ellátogathattam az otthonába. Eleinte nagyon elutasító volt velem szemben, aztán megnyílt.

Zs.: Mivel sikerült rávenned?

M.: Arra gondoltam, ha elmondja a történetét, kerekebb lesz a film, és az emberek megismerhetik a nevelőszülőség másik oldalát, hogy tőle elvették a gyerekeket. Ő is úgy gondolta, hogy ez segíteni fog neki, de azóta sem kapta vissza a gyerekeket.

Zs.: Most megszavaztatom a közönséget: emelje fel a kezét, aki szerint indokolt volt a gyerekek kiemelése a családból! Vagy aki szerint indokolt volt nem visszahelyezni őket! (Öten jelentkeznek a hetven néző közül.) Bennem ott van a kérdés, miért vették el ezeket a gyerekeket.

M.: Ezt nagyon sokan kérdezik tőlem és jogosan. De nem akartam a bürokratikus részében elmélyedni a folyamatnak, én a két anyára szerettem volna fókuszálni, az ő viszonyukra, megmutatni a két oldalt. Nyilván vannak olyan problémák a háttérben, amiket nem tudhattam meg. De alkalmatlannak minősítették a biológiai anyát, hogy öt gyereket neveljen, ez volt a konkrét ok, amiért elvették tőle őket.

Zs.: Én láttam a filmen egy nőt, aki nagyon ki van borulva, de én is az lennék a helyében, aki olyan lakásban lakik, ahol vannak játékok és ruhák, aki elmegy a láthatásra és ott még játszani is tud a gyerekekkel, aki kerek mondatokban fogalmaz. Krisztiánra, a legidősebb fiúra mint nagyon problémás gyerekre hivatkoznak, de én némi irigységgel néztem, ahogy az öt gyerek ül a fotelban és szépen hallgatják a mesét. Van valami, amit nem tudunk, vagy arra akartál utalni, hogy ez egy indokolatlan beavatkozás volt a család életébe? → olvasásának folytatása

Nehéz kérdések az örökbefogadásban

Örökbe11 hozzászólás

Hogyan beszélgessünk a gyerekkel az örökbefogadás kapcsán felmerülő kényes témákról? Az írás a Mózeskosár Klub rendezvénye alapján készült, ahol Székely Zsuzsa pszichológus tartott előadást, majd közösen beszélgettünk.

Hogyan beszélgessen az örökbefogadó szülő a gyerekkel az örökbefogadásról?

3 éves kor alatt a legegyszerűbb fényképek segítségével beszélni róla. El lehet mondani a gyerek születése történetét: „te egy másik néni hasából születtél, nem ő lett az anyukád, úgy döntött, hogy ránk bíz/másokra bíz, ezért lehettünk mi a szüleid.” A gyereknek tudnia kell, hogy ő is született, kellett egy néni és bácsi, hogy a magjukból élet jöjjön létre. Az örökbefogadás szót is el lehet mondani, hogy ismerkedjen vele a gyerek, de ez önmagában kevés, ezt még nem fogja érteni.

Ez az időszak általában felhőtlenül telik, az örökbefogadás ekkor egy szép történet, annak örömét fejezi ki, hogy a gyerek a családba érkezett, még nem jelenik meg a veszteség érzete. Ha a gyerek a családban biztonságban érzi magát, még nem tudja összehasonlítani magát más gyerekekkel, nem észleli, hogy ez egy másság. Mire óvodába megy, hallania kell a saját születéstörténetét, tudnia kell, hogy minden gyerek egy néni pocakjából született, és ő egy másik néniéből.

3-5 éves korban rakjuk le a saját története alapjait. Fontos, hogy a szülő a valóságnak megfelelően beszéljen, ne mondjon olyan meseszerű történeteket, amiket később vissza kell vonni. Példa erre, ha a szülő azt meséli, hogy a gyerek tévedésből bújt be egy másik néni hasába – ez olyan, mint ha a gyerek döntötte volna el, hova akar születni. Az ő szintjén, de a konkrét történethez igazítva, a kérdéseire felelve ismertessük meg a történettel. Ha kérdez, előbb derítsük ki, mit akar tudni pontosan. → olvasásának folytatása