Az első időszak otthon, és az ezzel kapcsolatos kérdések. Kiegészítés Székely Zsuzsanna pszichológusnak az Örökbe.hu online rendezvényén 2024. 01. 17-én elhangzott előadásához.
Alaptétel:
Nem a gyermeknek kell alkalmazkodni, beilleszkedni az új családjába, hanem a szülőknek kell alkalmazkodni a gyermek adottságaihoz, ráhangolódni a gyermek szükségleteire, és kielégíteni azokat.
Hogyan teljenek az első napok, hetek?
Régi tanács: a „bezárkózás”. Ne jöjjenek látogatók, és mi se menjünk vendégségbe. Webkamera ezt ma már hetekre áthidalhatja a nagyszülőkkel. Velük ezt előre el kell fogadtatni. A nagyszülőkkel eleinte a játszótéren is találkozhat a gyermek, ha még szorong, ha valaki a lakásba lép (pl. szerelő), mert attól fél, hogy elviszi, ezért bemenekül a szobájába. Ha már érti, tapasztalta, hogy senki nem viszi el, jöhet a nagyi, de ne rohanja le, ne gondozza eleinte, hangolódjon a gyermek ritmusára! Az első hónapokban a gondozást csak a szülők lássák el!
Milyen legyen a napirend?
A korábbi napi rutint, a nem ártalmas szokásokat tartsuk meg, illetve csak fokozatosan változtassuk, ha szükséges! Hasonlítson a korábbira, ha volt ilyen!
Mindig mondjuk el, előre, miket fogunk aznap csinálni! Rajzos napirendi táblázatot is készíthetünk a gyermeknek, pl. a hűtőre. A programok csak a legvégső esetben térjenek el a rutintól, az általános napirendtől! A rutin, a kiszámíthatóság növeli a biztonságérzetet. Igyekezzenek minél jobban megtartani a gyermek korábbi strukturált napirendjét, a gondozási szokásokat, mert az biztonságot ad, abban kiismeri magát a gyerek, és ez megkönnyíti a beszokását új családjába. Napirend nélkül szétesik a gyerek, és „hülyén” fog viselkedni.
Milyen gyerekprogramokra vigyük?
Eleinte semmilyenre. Az első időszak fő feladata a gyermek biztonságérzetének, a kötődésnek és a szokásoknak a kialakítása. Nem most kell bepótolni az élményeket, arra még sok közös évünk lesz. A sok és változó inger túlfárasztja a gyermeket, különösen azt, akit az új környezethez, új kapcsolathoz való alkalmazkodás miatt már úgyis sok bizonytalan, ismeretlen inger vesz körül.
Mit tegyünk a nem tetsző szokásokkal?
A tévé helyett legyen mese, diavetítések, az édességeket, cukros italokat váltsuk fokozatosan egészséges nasikra. Kekszet, sütit megfelelő mennyiségben tegyünk ki a gyermeknek, hogy maga gazdálkodhasson az általunk jóváhagyott mennyiség felett! Mi osszuk be a nasi adagot, de ne nevelési eszközként. Főétkezés előtt egy órával már ne legyen a gyermek előtt nasis tál.
Hogyan, mikor kezdjük fejleszteni a gyermeket?
Az első hetekben nem fejlesztjük, nem vizsgáztatjuk, nem vizsgáltatjuk (ezt egyébként is csak a gyám engedélyével lehet az örökbefogadás engedélyezés előtt). Ennek kérése indokolt esetben (pl: régiek a meglévő vizsgálati anyagok) a barátkozás megkezdése előtt lehetséges. A vizsgázgatás, és a szülő általi tudáspróbálgatás is előre kreált elvárásokat állít a gyermek elé. Ha nem tud ennek megfelelni, azt kudarcként és az elfogadása hiányaként, a szülők elégedetlenségeként fogja értelmezni. A kötődés alakulásának gátjává válhat, és szorongást is fog benne kelteni. A szorongó gyermekek a szorongástól agresszióval tudnak a leggyorsabban megszabadulni. Ez lehet autoagresszió, de kifelé irányuló is. A szülői elvárásoknak való meg nem felelés teljesítményszorongást is eredményezhet, és ez még később is ronthatja a tanulási motivációját és eredményességét a gyermeknek.
Azt játsszunk vele, amit ő szeretne, amire ő képes: gyakorló játékok, kontaktjátékok, bújócska, fogócska, sok mozgás, 3 évtől egyszerű szerepjátékok (báb, telefon), ha igényli. Tévé helyett legyen inkább diavetítő, képeskönyv, mondókák, dalok. Este saját mese: a nap történései, a barátkozás, egymásra találás mesélése, örökbefogadós mesék (pl.: Csokó anyukája). Az élettörténeti albumot inkább napközben vegyük elő, mert érzelmileg felkavarhatja, de legyen látható helyen, hogy ő dönthesse el, mikor akarja nézegetni velünk!
Ne várjuk el, hogy játszani tudjon egyedül a szobájában! Együtt játszunk, vagy együtt teszünk-veszünk mindenféle házimunkát a gyermekkel. El kell tudni fogadni, ha ”lóg” rajtunk! Ez annak a jele, hogy van kötődési igénye. (Főzzünk előre, vagy rendeljünk ebédet, hogy maradjon időnk, adjuk fel a pedáns lakás iránti igényünket, ha volt ilyen!)
Ne halmozzák el – sokszor már az első találkozástól kezdve – tárgyi javakkal, ajándékokkal, játékokkal, extra programokkal! A túl sok játék akadályozhatja az egy dologban való elmélyülés képességének a kialakulását is. A gyereket nem elcsábítani kell! A vele való foglalkozás, az elfogadás és szeretet kimutatása – éreztetve, hogy fontos a számukra, – segíthetik legjobban a gyermek kötődésének az elmélyülését.
Mikor menjen közösségbe?
3-4 éves gyermekkel meddig érdemes otthon maradni? Ma már minden korosztály szülei számára jár a fél év otthonmaradás lehetősége a gyermekkel. Mindenképp elvárt és fontos is, hogy azt igénybe is vegyék a kötődés elmélyüléséért. Arról, hogy érdemes-e, kell-e tovább otthon maradni a gyermekkel, akkor tudunk konzultálni, ha már látjuk konkrétan az adott gyermeknél, hogyan alakul az összeszokás a családban. Ez sok mindenen múlhat: a gyermek korábbi kötődései, habitusa, életkora, a fél év történései (pl. volt-e már szeparációban az örökbefogadótól, és az hogyan működött), az örökbefogadó szülői rátermettsége, stb. Hároméves kora előtt nem fejlődési igény a bölcsődébe járás. Csak szociális, egzisztenciális kényszer, vagy a szülő betegsége esetén elfogadható. Tartalékoljunk erre az időszakra!
Pár hónap után járjanak inkább olyan elérhető foglalkoztatókra, ahol a gyerek az irányított tevékenységet együtt csinálhatja a szülővel. (Tánc, éneklés, mondókázas.) Haszna: az anya kimozdul, a kicsi szokja a gyerekközeget. A gyermek apához fűződő kapcsolatát is erősiti, ha ő is megy ilyen helyre a gyerekkel.
A szülők semmiképp ne bízzák másra az első hónapokban a gyermeket! „A kötődés célja a leválás” (Vekerdy Tamás), vagyis az a gyermek bízható lelki sérülés nélkül másra, aki már biztonságosan kötődik. Ne legyen bölcsis az örökbefogadott gyermek. A kötődés próbái lehetnek néhány hónap után a fokozatos rövid szeparációk, állandó helyettesítő személlyel, eleinte a saját otthonunkban. Verbálisan is minden alkalommal hangozzék el, hogy rábízzuk xy-ra, és visszajövünk ekkor és ekkor (a napirendi pontok aktuális tevékenységét nevezzük meg a gyermeknek).
Egy ide kapcsolódó konkrét kérdés: A 2 éves 8 hónaposan pár hete hazavitt fiúcska újabban nem tud egyedül maradni napközben. Látja rajta a szülő, hogy szorong és könnyes lesz a szeme, ha csak mosdóba kiszalad az anya. „Nagyon rövid ideje van velünk, ha ki is megyek kicsit, mindig beszélek hozzá. Mivel tudom segíteni? Próbálom házimunkába bevonni, ami nem veszélyes persze, a biztonság érzete a legfontosabb. Nem teszek-e azzal rosszat a jövőre nézve ha mindig velem van?”
Az, hogy eleinte még nem hiányolta az anyát, ha eltűnt, most meg már igen, az azt jelenti, hogy kezd ragaszkodni, de még nem biztonságos a kötődése. Viszont annyira már ragaszkodik, hogy nem szeretné elveszíteni, mint a nevelőszülőt korábban.
Ebben a rövid együtt töltött időben természetes a gyermek viselkedése. Legyenek minél többet együtt! A kikerülhetetlen rövid elszakadásokat (pl: vécé), mindig előre beszélje meg vele: hová megy, meddig marad! Pl.: kezdjen előtte vele egy játékba, és mondja, hogy amire befejezi a tornyot a kockákból, már vissza is jön. Az ajtók egymás közt mindig legyenek nyitva. Ahogy erősödik a gyermek bizalma, egyre inkább el fogja fogadni, hogy időnként nem vele foglalkozik, vagy kilép a szobából. Mondja el többször, ha kell, hogy most már mindig, örökre ő lesz az anyukája és soha nem hagyja el, és nem fog innen már soha máshová költözni.
Kell-e a nevelőszülőről beszélni a gyermeknek, ha ő nem emlegeti őket?
Igen, az emlékezés fonalát ébren kell tartani. A fotóalbum, az élettörténeti album segít ebben. Ha elfelejti a gyermek, hogy élt nevelőszülőknél, később nehéz lesz elfogadtatni vele a valóságot.
Előzetesen fontos tudni, hogyan készítették fel a gyermeket örökbefogadásra? Tudja-e, hogy ki volt a nevelőszülő az életében? Ismerte-e a szüleit? Van-e emléke róluk? Érti-e, mi az, hogy ”örökbefogadás”? Az album, de legalább egy rövid fotóalbum készítése és alkalmanként nézegetése, a képek mentén történő élettörténet-mesélés sokat segíthet ennek a megértésében is. A fotóalbumban legyen benne a vér szerinti szülő, a születés motívuma (kisbaba kép), nevelőszülős évek, a barátkozás képei!
Ha a gyermek azt mondja a kezdeti időkben (hetekben), hogy beszélni szeretne a nevelőszülővel, kérdezzük meg tőle, hogy mit szeretne neki mondani. Ígérjük meg, hogy eljuttatjuk az üzenetét. Sokszor csak tudni szeretné, hogy minden oké-e, vagy el szeretné mesélni az itteni élményeit. Később, az első visszalátogatáskor lesz erre lehetősége.
Mikor találkozhat újra a nevelőszülővel a gyermek?
A kötelező gondozási idő alatt csak a gyermek oldaláról indítva, nagyon indokolt esetben kerüljön kapcsolatba a gyermek a nevelőszülőjével! Ezt beszéljük meg az örökbefogadási szakemberrel is. Nézegetheti viszont a fényképeket az örökbefogadókkal a szeretett személyekről. A kapcsolatfelvételt a nevelőszülő nem kezdeményezheti. A találkozás a kötelező gondozási idő alatt csak a szakemberekkel egyeztetve engedélyezhető kivételes szükség esetén. Telefonon, webkamerán keresztül, vagy indokolt esetben az örökbefogadók otthonában is beszélhetnek.
Az újszülötteknél az első 42 napban szintén ellenjavalt a kapcsolatfelvétel a vér szerinti szülő és a gyermek között.
Mikor beszélhet újra a nevelőszülővel?
Ha bölcsen tud együttműködni az erre felkészített nevelőszülő, akkor kihangosított készülék mellett ez nem kizárt, de ha este jut eszébe a gyermeknek, mint ahogy általában, akkor halaszthatjuk másnapra, amikor lehet, hogy eszébe sem jut. Teremtsünk alkalmat nyílt beszélgetésekre a nevelőszülőkről, őrizzük az emlékeket, fotókat, nézegessük együtt az élettörténeti albumot a barátkozásról, a gyermek régi élete színhelyeiről, személyeiről az örökbefogadókkal. Ehhez az kell, hogy az örökbefogadó ne tekintse riválisnak a nevelőszülőt, hanem a gyermek élettörténete, múltja fontos személyének. Nem elfelejtetni kell, hanem megőrizni az emlékét és segíteni beépíteni a gyermek története koherens narratívájába a stabil identitás érdekében.
Fogaduk a gyermek szomorúságát, bánatát és nyújtsunk vigaszt! Ez nem csak a gyermeknek segít, de a hozzánk fűződő kötődését is erősíti.
Mikor látogassunk vissza a nevelőszülők otthonába?
Ha már kialakult a kötődés, de még nem felejtette el a gyermek a múltját. A találkozást elő kell készíteni! Nevelőszülővel is egyeztetni, hogy mi fog ott történni és a gyermeknek is előre kell elmagyarázni, hogy ez csak látogatás. Bántalmazó helyre nem kell visszamenni, de azok képeit se dobjuk ki! Mi megyünk hozzájuk, nem semleges, külső helyre, és nem ők jönnek hozzánk! Az első (féléves) utánkövetés után javasolt, hogy átbeszélhessék a szakemberekkel, akik segítenek előkészíteni, ha szükséges, kísérni is a folyamatot.
Mi van, ha túleszi magát, ha nem akar enni?
Az adagot mi állítjuk be, ne legyen össze-vissza nasizás az étkezések között! Ha a menüben válogat, eleinte, amennyire lehetséges, ebben is kövessük a nevelőszülős étrendet, akkor biztos, hogy előbb-utóbb megeszi. Ha azt mondja, hogy a nevelőszülőnél finomabb volt az étel, az a gyászáról is szólhat, amelyet így tud kifejezni, nem ellenünk „harcol”. Ismerjük el a nevelőszülő „szakácsképességeit”, ne rivalizáljunk, de mondhatjuk, hogy megkérdezzük levélben a receptet tőle. Ha az ismert ételeket is több egymás utáni étkezésnél negálja, akkor vagy beteg a gyerek, vagy komoly szeparációs depresszióban szenved. Ilyenkor ki szokott derülni, hogy vagy nem jól készítették fel a gyermeket az örökbefogadásra, vagy rövid volt a barátkozás, nem alakult ki még a bizalom a kihelyezésig. Ha a gyerek azt érzi, hogy nem igazán fogadják el új szülei, az is okozhat étkezési zavart: „vigaszevést” vagy elutasítását az ételnek. A tünetek súlyosbodhatnak, ha a helyzetet nem megfelelően kezeli a család: stresszes az evési helyzet, mert a szülő aggodalmas: „fog-e enni?”, vagy erőszakkal etetik, a szülő magára veszi az étel elutasítását és megsértődik (ilyenkor manipulatív eszközzé válhat az evés kérdése a gyermek kezében is) vagy ha a nem evésért büntet, büntetéssel fenyeget a szülő (pl.: nem nézhet mesét). Ilyenkor az étkezés végül harci tereppé válik a családban.
Ha a szülő kiméri az adag ételt, de a gyerek utána még sír, hogy éhes, akkor nem adunk neki többet?
Egy lehetséges válasz (de ezt a barátkozás alatt látni kell hozzá): „láttam, hogy a nevelőanyukád is ennyit szokott szedni a tányérodra, és jóllaktál tőle. A következő étkezésnél még ehetsz ilyet, ha akarod”. „Tudom, hogy most haragszol, de nem akarom, hogy fájjon a pocakod, mert túl sokat eszel.” Próbálja elterelni a figyelmét olyan tevékenységgel, amit szeret a gyerek: szabadba menés, közös játék, mese.
Az altatás körüli nehézségek
Tudjuk meg, hogyan altatta a nevelőszülő! Ha traumatikus volt a rutin, ringassuk, bújjunk mellé, amíg el nem alszik, meséljünk, énekeljünk neki! Próbáljuk ki, mi az, ami működik, amit elfogad. Pl.: nyitott ajtó, jelzőfény, Láthatatlan fonál mese). Mit tegyünk, ha átjön hozzánk éjjel? Vigyük vissza, bújjunk mellé, vagy ha kimerültünk már, akkor hagyjuk mellénk bújni, de ne adjuk fel a különalvást, mint célt. Következő este is inkább mi bújjunk mellé altatáskor!
Az alvás kontrollvesztést is jelent. Ez is oka lehet az altatási nehézségeknek. A gyermek szoronghat, hogy ha elalszik, mi történik vele: új helyre viszi,k amire felébred?
Egy eset: A nemrég örökbe fogadott kétéves kislány, ha magában ébred, sír. Ha a szülők jelen vannak az ébredésénél, akkor mosolyog és boldog. Ennyi idősen az álom és valóság elkülönítése még bizonytalan: valamit álmodott, és nem azt találja felébredve, meglepődik, hogy hol van. Az jó jel, hogy a szülők jelenlétének örül, és attól már otthon érzi magát!
Ha korábban egész nap ment a tévé, hiába a folytonosság, azt ne engedjük?
Amit csak lehet, tartsunk meg, de ami ártalmas, arról fokozatosan szoktassuk le. Pl. „Mi csak ebéd után nézünk tévét.” Akkor is mi választjuk meg a neki való műsort, és együtt nézzük vele, hogy kérdezhessen, és lássuk, hogyan hat rá, amit lát, érti-e. Akkor is legfeljebb napi egy órát nézzen, de kétéves kor alatt zéró képernyő a javaslat. „Nálunk ez a szokás, de helyette diavetítünk, bábozunk.”
Ha nem hagyjuk hosszan unatkozni, foglalkozunk vele, feladatot adunk, játszunk, együtt tevékenykedünk, akkor nem fog a tévé folyton eszébe jutni.
Mit tegyünk, ha túl nyitott a játszótéren más felnőttek felé? Foglalkozzunk mi vele, hogy erre ne nagyon legyen lehetősége! Ha mégis előfordul: az elterelés a legjobb módszer, és a „nem szoktunk, ők idegenek, nem ismerjük őket” mantrát is alkalmazhatjuk! Kínáljunk alternatívát! Ez más, nem megengedhető tevékenységeknél is igaz.
A már családban élő meglévő gyerekeket hogyan készítsék fel a testvér érkezésére? A testvérek szempontjából milyen legyen az első időszak (akár kisbaba, akár kicsit nagyobb az érkező gyerek)?
Kérdés mindig az, hogy mekkorák a nagyobb, meglévő gyerekek, verbálisan lehet-e már felkészíteni őket, ez vízválasztó.
Mit tehetünk a nagyobb testvérért), hogy ő se érezze magát kirekesztve és a kicsi sem?
A felkészítés: „Szeretnénk, ha lenne kistestvéred”, motiválunk, nem kérdezzük, hogy ő akarja-e, de biztassuk, hogy kérdezzen bátran. Ha a motiválás nem sikerül, komoly dilemma lehet a döntés.
Ne legyen hosszú bizonytalan várakozás! Mondjuk meg, hogy sokan várnak, sok idő lesz a megvalósulásig, és az is lehet, hogy nem találnak nekünk való kistestvért. El kell azt is mondani, hogy miért örökbefogadással akarunk gyermeket, és hogy mi az az örökbefogadás, kik az örökbefogadható gyerekek, stb.
Az új élethelyzet: Fontos, hogy ne nagyon változzon az élettere és a napirendje a nagynak! Ha igényli, legyen saját „kuckója”, ha közös lesz is a szoba! Ilyet az új gyermeknek is alakítsunk ki az igénye szerint. (pl.:saját íróasztal, az egyik sarkocska a szobában, a saját ágy birodalma, stb.)
Külön idők legyenek felváltva a szülőkkel! A bevonódása mértékét bízzuk a nagyra, ne kelljen játszania a kicsivel, ne kelljen vigyáznia rá, eleinte különösen ne.
Kérjük meg, hogy válogassa ki, mit ad az új tesónak, mit tesz a közös játékokba. Lehessenek féltett cuccai, mint ahogy majd lehessenek a kicsinek saját tárgyai.
Apa és a nagyobb gyerek is legyen otthon az első pár otthon töltött napon? Ez általában jó szokott lenni, de családonként kell mérlegelni, például, ha az új gyermek még nem képes a kötődési személyen osztozni. Ha a nagyobb ott akar lenni, ne zárjuk ki, de értessük meg vele, hogy el fog múlni, ha most még nagyon kapaszkodik is a kicsi belénk. (Mondhatjuk neki is, hogy a kicsi „fél, szorong az új, ismeretlen helyzetben.”)
A cumiról mikor szoktassuk le?
A beilleszkedési időszak semmilyen le-, vagy átszoktatásnak nem kedvez (cumi, bili, rácsos ágy helyett heverő, cumisüvegről pohár, stb.). Mindenben igyekezzünk igazodni a kialakult, számára biztonságot adó szokásokhoz!
Hogyan szoktassuk össze a kutyánkkal? Az első perctől legyen ott a kutya vagy fokozatosan?
Ha kutyához szokott már a gyerek, és a kutya is gyerekbarát, akkor ott lehet a kutya a lakásban az első naptól. Ha a gyerek idegenkedik, akkor fokozatosan történjen az összeszoktatás. Kettesben azonban az első esetben és később se hagyjuk őket! A gyerek éppúgy kiszámíthatatlan, mint a kutyák.
Esetenként a barátkozás előrehaladott szakaszában jó szolgálatot tesz a kutya jelenléte.
Nagyobb gyereknél a nevelőszülőtől való elválás hogyan történjen?
Legyen őszinte búcsú, lezárás, de a visszalátogatás lehetőségével. Kapjon a történésekre valós, de megnyugtató magyarázatokat (miért nem a nevelőszülő fogadja örökbe, mi az örökbefogadás, miért nem a vér szerinti szülei fogják felnevelni, stb.)
Hogyan jelöljük ki a határokat?
Hallgassuk meg a nevelőszülőt!
Ami bevált, és elfogadható, azt vigyük tovább!
Ne legyen sok szabály, de azokat előre tisztázzuk!
Fogadjuk el, hogy a szabályokat és a határok helyét sok esetben csak akkor érti meg a gyermek, amikor beleütközik, ezért legyünk türelmesek eleinte, ha átlépi, vagy súrolja azokat.
A rég beváltak sem biztos, hogy működnek a regresszió miatt, vagy mert nem tudja még általánosítani, átvinni új környezetbe, szituációba őket.
Mit tegyen a szülő, ha a gyerek sír, dühös, „hisztizik”?
A Kapcsolódó nevelést ajánlom (megérteni, értelmezni, elfogadni, verbálisan tükrözni az érzését): azért viselkedik így, mert erre képes, nem a személyünk ellen tiltakozik, hanem a helyzetre reagál. Azonosítsuk be az érzését, biztosítsuk róla, hogy megértjük, hogy dühös vagy szomorú. Szeretnénk segíteni neki, hogy el tudja mondani, mi bántja. Ha valamit nem engedhetünk meg, akkor is jelezzük együttérzésünket és adjunk rövid magyarázatot arra, hogy miért nem lehet, vagy, ha most nem, akkor mikor lehet majd teljesíteni a vágyát. De ne ígérgessünk olyat, amiket nem tartunk be, és ne legyen bizonytalan az idő kijelölése, „nem soká, később.”
Mennyire várjuk, “készen” a gyereket? Legyen teljesen kész szobája, bútorai, egyéb dolgai?
Legyen gyerekhangulatú, amiből látja, hogy vártuk őt, de nem kell feltétlen új vagy végleges szoba, ami várja. Vigyünk képet a barátkozásra is az otthonáról! A megérkezésekor vigyük körbe a lakásban, mondjuk meg, hogy melyik az ő szobája, melyek az ő játékai, az ő ágya, stb., ÖRÖKRE! Általában is legyen gyermekbiztos az egész lakás, a féltett nippeket, veszélyes tárgyakat tegyük el a gyermek elől.
A kérdezősködő szomszédokat hogyan kezeljük?
Őszintén, de röviden, tényszerűen válaszoljunk a kérdéseikre! Amit tolakodónak érzünk, azt jelezzük finoman nekik! Esetleg tereljük az ilyen kérdéseket az örökbefogadással kapcsolatos általános információkra a saját személyes történetünk helyett.
Hogyan kezeljük a testvéreket, akik külön gondozási helyen nevelkednek? Kihelyezés előtt össze kell valamennyire szoktatni őket. Ez a gyermekvédelem feladata.
A nagy tesó a hazaérkezés után menjen oviba? Pár nap együttlét után próbálkozzunk, motiváljuk rá, ha már beszoktatott óvodás. A meglévő gyermek közösségbe szoktatása nem történhet párhuzamosan az új gyermek érkezésével Az azt az érzetet keltheti benne, hogy neki a testvér érkezése miatt kell távoznia. Ha a már óvodásnak is nehezen megy, legyünk türelmesek, esetleg csak délig maradjon eleinte! Egyébként, ha születik tesó, akkor is folytatódik az óvodába járás a nagyobbnak. Ha szeret járni, ez nem szokott gond lenni. A délutáni hazaérkezése után vele foglalkozzunk többet. Osszuk be a párunkkal a gyerekek ellátását. Minél kevesebb dolog, szokás változzon a nagyobb életében! A kicsit fürdethetjük délelőtt is, hogy délután több idő maradjon a nagyobbra.
Az első perctől úgy neveljék a gyermeküket, olyan nevelési elvek mentén, ahogy később is szeretnék, csak eleinte sokkal több türelemmel!
Merjünk időben segítséget kérni örökbefogadásban jártas szakembertől.
Leírta Székely Zsuzsanna.
Fotók: Unsplash
Örökbe.hu 