Örökbe.hu

Vendégposzt! Folytatódik a más országok gyakorlatát bemutató sorozat. Stefy olvasónk Olaszországban él, férjével ott szereznek éppen alkalmasságot, és írt egy izgalmas összefoglalót az olasz rendszerről. Három év maga csak a határozat megszerzése, vérre menő vizsgálatok, aki nemet mond a gyerekre, kizárja magát. Ha úgy gondoltad, Magyarországon nehéz örökbe fogadni, olvasd el ezt az írást, hogy milyen, ha egy állam tényleg alaposan megvizsgálja a jelentkezők alkalmasságát. Köszönjük Stefy munkáját.

Olaszországban az örökbefogadáshoz legalább három év házasság szükséges, amibe beleszámítható az esküvő előtti bizonyítható együttélés is. Ennek a feltételnek már a jelentkezésnél eleget kell tenni. Egyedülállók és azonos neműek, mivel nem is házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe. Az örökbefogadó és az örökbefogadott között legalább 18, legfeljebb 45 év lehet. Általában meddőség miatt jelentkeznek örökbefogadásra a párok. Bár ritkábban, de az is előfordul, hogy vér szerinti gyerek(ek) után fogadnak örökbe akár nagyobb vagy sérült gyereket, annak ellenére, hogy nem áll fenn fogamzásképtelenség. A gyerekszámra nincs megkötés, viszont vannak bíróságok, melyek eleve csak egy gyerekre adnak ki határozatot. Érdekesség, hogy korábban a jelentkezést kérelemnek hívták (richiesta), most pedig hajlandóságnak (disponibilità), ami egy nyitottságra utal. Ez is megerősíti, hogy nem én “kérek” gyereket, hanem felajánlom magam arra, hogy befogadjam; szemléletváltozást tükröz, ami a gyerek jogait helyezi előtérbe. Neki van joga a családhoz, és nem fordítva.

Külföldi és belföldi örökbefogadás egyaránt létezik. Ez utóbbi mértéke a többi gazdaságilag fejlett országhoz hasonlóan nem magas, míg a nemzetközi (mikor olaszok fogadnak örökbe külföldről gyereket) az évtizedek során tetemesen nőtt. Az utóbbi néhány évre viszont ebben is visszaesés jellemző, feltehetően politikai okok, bürokratikus nehézségek és a gazdasági válság következményeként.

Nemzetközi örökbefogadások számokban

•             1982-ben kevesebb, mint 300
•             1991-ben több mint 2700
•             2000-ben 3115 (ugyanabban az évben 7000 benyújtott kérelem)
•             2009 örökbefogadási boom: 3387 külföldről érkezett kiskorút jegyeztek be
•             2015-ben már csak 1741 nemzetközi örökbefogadás történt (3668 benyújtott kérelem, 2929 kiadott alkalmassági határozat)
•             2017-ben 1440 valósult meg.

A belföldi örökbefogadás évi 1000 gyerek körül stagnál (ebből kb. 300 az újszülött), míg 2015-ben 9000 kérvényt nyújtottak be erre, és ugye a korábbi évek jelentkezői is várakoznak.

Az alkalmassági eljárás

Ezekből a számokból egyértelmű, hogy ha valaki “biztosra” szeretne menni, külföldre kell, hogy utazzon. A belföldi és a nemzetközi procedúrának egy darabig ugyanaz a menete: jelentkezés a gyermekvédelemnél, kötelező tanfolyam, alkalmassági vizsgálat, kiskorúak bírósága. Mikor valaki az örökbefogadás mellett dönt, meg kell felelnie az olasz törvény által előírt feltételeknek, majd ha külföldre (is) szeretne menni, ezen túl az adott ország előírásainak is eleget kell tennie.

Jelentkeznie kell az itteni gyermekvédelemnél (servizio sociale minorile), és mikor elég pár összegyűlt, szerveznek egy 4*3 órás kötelező képző és tájékoztató tanfolyamot. A procedúra és a különböző várakozási idők megyénként és bíróságonként is nagyon változók! A következőkben a bolognai alkalmassági folyamatot mutatom be, mi ezen vettünk részt, és ez a legszigorúbb az országban.

Mi erre a tanfolyamra kb. négy hónapot vártunk, és már a bemutatkozásnál elég izginek találtuk: körbe kellett tenni a székeket, és “elhagyni” a párunkat. Aztán mindenki a maga mellett ülő idegennel lett egy pár, meg kellett beszélni kettőnk között, hogy hogyan hívnak, miért döntöttetek az örökbefogadás mellett, és mik a legnagyobb félelmeid. Mikor kész voltunk, sorban bemutatkoztunk. Azaz bemutattuk a másikat.

Négy fő témája volt a tanfolyamnak. Az első nap magát a procedúrát vázolták fel a hozzá tartozó törvényekkel, második alkalomnál belföldi örökbefogadás volt a téma, főbb egészségi problémák és a jogi kockázat, csoportos játékban bizonyos esetekről kellett konzultálnunk, majd a két csoport között megvitatnunk. Harmadik nap egy közvetítő szervezet képviselője mutatta be a nemzetközi gyakorlatot, beszélt a főbb problémákról. Negyedik nap egy örökbefogadó anyuka mesélte el a nem éppen legrózsásabb örökbefogadását.

Ezután megkaptuk a papírt, hogy elvégeztük a tanfolyamot és kiosztották a jelentkezési lapokat is, amit nem adhattunk be egy hónapnál korábban (hogy ülepedjen le egy kicsit a dolog). A jelentkezéskor már lombikozni sem lehet, amit egyébként ilyenkor ellenőrizni nem tudnak, viszont az alkalmassági vizsgálat során egészen biztos, hogy rájönnének. Hazudni pedig semmiképpen sem célszerű, sem ezzel, sem mással kapcsolatban. Magunk és a gyerek érdekében.

A kötelező tanfolyam után a gyermekvédelem egyfajta nyomozást/vizsgálatot indít. Ennek megkezdéséhez általában egy évet kell várni. (Ha összeadjuk a sok várakozást, kiderül, hogy maga a határozat megszerzése is 2-3 év!) Ezt a vizsgálatot egy szociális munkatárs és egy pszichológus végzi, körülbelül 10-12 alkalommal kell találkozni velük, ami során semmit sem mondanak, hanem csak és kizárólag kérdeznek, megfigyelnek és jegyzetelnek. Nagyon sokat kérdeznek a gyerekkorról, milyen dolgokat hogyan éltél meg, milyen érzelmeket váltottak ki belőled bizonyos, akár teljesen jelentéktelennek tűnő dolgok, milyen volt a kapcsolatod szüleiddel, nagyszüleiddel, testvéreddel. Aztán jön a serdülőkor, majd hogy hogyan ismertétek meg egymást pároddal, kettőtök közül ki az, aki kezdeményezőbb, ki az, aki dönt, hogyan zajlanak a veszekedéseitek, vannak-e közös és különálló hobbijaitok, mikor és hogyan döntöttetek a házasságról, gyerekvállalásról, lombikoztatok-e, hogyan éltétek meg a meddőséget, majd gyermektelenséget, hogyan jutottatok el az örökbefogadás gondolatáig, mi az, ami motivál. Az egész procedúra során a hangsúlyt leginkább az érzésekre és érzelmekre helyezik.

Felfedik az ember természetét, tulajdonságait, erős és gyenge pontjait. Ezek alapján tudják majd kiválasztani is a párt bizonyos tulajdonságokkal bíró gyerekhez. Az utolsó találkozások alkalmával kerül szó magáról a gyerekről: melyek azok a betegségek, problémák, amiket kizárunk (csak egészséges gyereket nem lehet megjelölni!), milyen korhatárt fogadunk el (általában 0-6 év a bejelölhető minimum korhatár), mennyire vagyunk elfogadók a különféle vallásokkal szemben. Nem és bőrszín alapján nem lehet kikötéseket tenni, sőt, ez utóbbit alaposan kivizsgálják (és ki is szűrik), hogy van-e problémánk a tőlünk eltérő bőrszínekkel.

A gyerekkel kapcsolatban szimulációs párbeszédeket is alkalmaznak, a pszichológus játssza el a néhány hónapja/éve örökbefogadott gyereket (vékony gyerekhangon is beszél!), és nekünk, mint anyának vagy apának kell válaszolni. Ennek célja a provokáció, a végkimenetel általában negatív, bármit is mond az ember, és bármennyire is fel van készülve bizonyos témákban. Számomra ez a szerepjáték különösen megterhelő volt, és kissé el is keserített. Történetesen azt kérdezte tőlem a “gyerekem”, hogy szerette-e őt az anyukája? Én erre azt válaszoltam, hogy valószínűleg szerette, de nem tudta felnevelni. A gyerek itt kétségbe esett, hogy “akkor most szerette-e őt vagy sem”, “és akkor ezt most honnan fogjuk megtudni?”, “és akkor… és akkor…”. Folyamatosan ezen lovagolt (a legelején kiejtett “valószínű” szón), bármit is mondhattam. A végén a falba verte a fejét…

Egy másik hasonló feladat – ami a férjemnek szólt -, az volt, hogy a prostituálttól származó gyerekünk (szintén a pszichológus) meséli el nekünk, szülőknek, hogy mindenféle férfiak jöttek a lakásukba, aztán bementek a szobába, és hogy ott vajon mit csinálhattak? És miért jöttek? – Itt szerencsére már sokkal kevésbé provokált. Vagy például kérdésként felvetették (nem szerepjáték keretében, és egy másik találkozás alkalmával történt, de számunkra ez is elég megviselő volt), hogy mit tennél, ha a korábban szexuálisan abuzált gyermeked egyszer csak veled szemben így vagy úgy viselkedne (és aprólékosan leírták a jelenetet).

Időközben adnak könyveket olvasásra (tragikus, ijesztő, de elgondolkodtató történetekkel), filmeket, amikről szintén beszélgettünk. Egyéb feladatok is vannak: kollázs készítése arról, hogy mit jelképez számunkra az örökbefogadás (külön-külön elkészítve, majd egyet közösen a párunkkal) (Stefyék munkája látható a cikk illusztrációjaképpen), egy levél írása az általunk kitalált örökbeadó szülőknek (a megegyező nemű szülőknek címezve, külön-külön megírva), helyi önsegítő csoport látogatása, ami, bár csak ajánlott, mindig megkérdezték, hogy voltunk-e és miről beszélgettünk, mi volt az, ami különösen nyomot hagyott bennünk. Ismerek olyan párt, akinek gyerekotthonban kellett önkéntes munkát végeznie.

A vizsgálati folyamat nálunk 10 hónapot vett igénybe, ami aztán a környezettanulmánnyal zárult. Ezután még egyszer találkoztunk, hogy bepótolják az apróbb hiányosságokat, eloszlassák a kételyeiket. Mindezek alapján kerül megírásra a 4-5 oldalas jellemzés, amit egy külön találkán fel is olvasnak a párnak, mielőtt átadják. Belekerül életünk eddigi története, tulajdonságaink, melyek azok a problémák, amiket ők felleltek és azt mennyire tudtuk kezelni/megoldani, a kezdeti hozzáállásunkhoz/elképzeléseinkhez képest mennyit változtunk, mennyire lettünk tudatosabbak. A gyerekkel kapcsolatban csak nagyon röviden annyit írnak, hogy mi mit vállaltunk korban, betegségekben (annak ellenére, hogy rengeteg betegséget “átrágattak” velünk, nem merülnek bele a részletekbe), és hogy vállaljuk-e a jogi kockázatot, esetleg testvéreket. Ezekről azért nem írnak bővebben, mert ha valaki külföldre megy, akkor a közvetítő szervezet úgyis alaposan meg kell, hogy ismerje, a belföldinél pedig a bíróság egy-egy kiajánlásnál több párt is behív, és a konkrét esetet megismerve kell dönteni, hogy elfogadja-e az ember, vagy sem.  A legutolsó mondat pedig jobb esetben valami olyasmi, hogy “mindezek alapján véleményünk szerint a pár megfelelő kognitív, érzelmi és fizikai képességgel rendelkezik egy kiskorú örökbefogadásához”.

Ezután lehet beadni a bíróságra a papírokat. Ehhez a kötelező orvosi vizsgálaton és a gyermekvédelem által megírt jellemzésen kívül a leendő nagyszülők aláírása (arról, hogy az örökbefogadási szándékról tudomást szereztek) és személyi igazolványuk másolata is szükséges.

Belföldi örökbefogadás, kockázattal

Ha valaki csak a belföldire jelentkezik, a bírósági megjelenés (ami egy hosszú és alapos elbeszélgetés) után elvileg már figyelembe is vehetik, mint örökbe fogadni szándékozót. Az alkalmassági vizsgálat három évig érvényes, általában ha hívnak valakit, az a második, harmadik évben, vagy a hosszabbítás után történik. A belföldön örökbefogadható gyerekek nagy része itt élő, de más nemzetiségű szülőktől származik (bevándorló családok Albániából, afrikai országokból, Indiából, Pakisztánból…), általában 5-10 év közötti gyerek, vagy pedig születésekor otthagyott csecsemő. Súlyos bántalmazás, szexuális abúzus, súlyos fizikai és érzelmi ellátatlanság, veszélyeztetés miatt kerülnek örökbeadásra.

A bíróságok területi alapon, egymástól elkülönülten működnek, nincs egységes adatbázisuk; a gyerekekkel a lakóhelyüknek megfelelő bíróság foglalkozik, ő adja őket örökbe. Mivel előfordul, hogy ezeket a gyerekeket lakóhelyüktől távolra kell elhelyezni, ha valaki a belföldiben gondolkodik, érdemes több bírósághoz kiterjeszteni jelentkezésüket (ismerek olyan párt, aki mind a 28-hoz benyújtotta és 1100 kilométerről lett egy kisfiuk).

Szinte minden belföldi gyerek “jogi kockázattal” kerül örökbefogadókhoz, ami azt jelenti, hogy várhatóan rövid időn belül örökbeadhatóvá válik, de most még nem az (örökbefogadási szándékkal való kihelyezés). Az örökbeadhatóság kinyilvánítása után, negyedik fokú rokonig két szinten fellebbezhetnek a hozzátartozók az örökbeadás ellen. Ez érvényes például újszülöttre, akinek a jogi kockázata viszonylag alacsony (ha már lemondott róla a vér szerinti anya, valószínű nem fogja magát csak úgy meggondolni, egyébként két hónapja van rá), és nagyobb gyerekekre, ahol ez viszont gyakrabban megtörténik; általában az emberek nem szeretik, ha valamit, ami az övék, elvesznek, még akkor sem, ha kifejezetten nem tartanak rá igényt. Ez az időszak néhány hónapig, de akár évekig is elhúzódhat, miközben az örökbefogadó család nincs beavatva a bírósági folyamatokba. Érzelmi szempontból nagyon megterhelő, ráadásul a gyermek az eredeti vezetéknevét viseli, külföldre nem utazhat, fontosabb döntéseket csak törvényes képviselője hozhat. Ezek gyerekek általában család-otthonokból érkeznek [ami hasonló a nevelőszülőséghez (utóbbi Olaszországban kevésbé elterjedt), de nagyobb juttatásokkal jár és az elhelyezett gyerekek száma is nagyobb, maximum 6 lehet, ha jól tudom]. Ebben a jogilag még nem tisztázódott helyzetben való kihelyezésre azért van szükség, mert így hamarabb a végleges családjukhoz kerülnek, hiszen ilyenkor az örökbeadhatósági procedúra már elkezdődött (bár nincs garancia arra, hogy be is fejeződik), viszont nagyon hosszúra – akár nagykorúvá válásig – is nyúlhat. Az, hogy visszakerülnek a rendszerbe, esetleg a vér szerinti családba, szerencsére elég ritka, de sajnos előfordul. Elvétve, de léteznek jogi kockázat nélküli örökbeadások is.

Mikor megszűnik a jogi kockázat, elkezdődik az 1 évig tartó elő-örökbefogadás időszaka (affidamento preadottivo). Ez egyfajta próbaidőszak, ha minden rendben, lejártakor megtörténik a végleges örökbefogadás.

A folyamat egyébként teljesen ingyenes (leszámítva persze az utazások és szállás költségeit), szigorúan titkos, nyílt változata újszülöttek esetében sem létezik.

Örökbefogadás külföldről

Amennyiben a pár szeretne külföldre is jelentkezni, szüksége van a bíróságon való elbeszélgetés eredményeként kiadott alkalmassági határozatra is. A bíróság – a gyermekvédelmi szervezet jelentése és a bírósági tárgyaláson készült jegyzőkönyv alapján – összegyűlésen dönt. Általában 3-5 hónap alatt érkezik meg a határozat. (2004-2014 között átlagosan 16% alkalmatlansági határozatot adtak ki.)

Külföldre csakis hivatalosan bejegyzett közvetítő szervezeten keresztül lehet menni, vannak nagyobbak, akik több országgal foglalkoznak, és vannak, akiknek csak egy-két országgal van kapcsolatuk. Költsége országonként és szervezetenként változó, körülbelül 10-30 ezer euró (3,3-10 millió forint) (plusz az utazás és ott-tartózkodás költsége), aminek 50%-a adóvisszatérítés formájában visszaigényelhető. Mivel ez az összeg nem kevés – annak ellenére, hogy nem egyszerre, hanem 2-4 részletben kell kifizetni -, előfordul, hogy valaki kizárólag anyagi okok miatt csak a belföldire jelentkezik. A gyerekek átlagos életkora 6 év, általában kisebb-nagyobb egészségi problémákkal, intézetben töltött időnek köszönhetően különféle (gyakran súlyos) lemaradásokkal, megrázó előtörténetekkel érkeznek.

Minden országnak megvannak a sajátos “esetei”. A magyar gyerekek fele testvérével érkezik, legnagyobb részük roma származású, 5 és 10 év közöttiek, viszonylag egészségesek, gyakori a hiperaktivitás, a magatartási problémák. Előfordul, hogy rosszul sikerült magyarországi barátkozás van mögöttük. Mivel a gyerekek viszonylag nagyok, általában idősebb házaspárok választják Magyarországot.

Kínából például 2-4 éves gyerekek érkeznek, tipikus probléma az intézetben való elhanyagoltság, nyúlszájúság (gyakran a szájpadlást is érinti), szívzörej, egyéb fejlődési rendellenességek. Ezek általában különféle beavatkozásokkal mind helyrehozhatók. Nincsenek testvérpárok.

Peruban gyakori a “szülői előélet”: a megbízás megadásához alá kell írni, hogy elfogadunk pszichés problémákkal küzdő (pl. skizofrén), drogfüggő, HIV fertőzött vér szerinti szülőket. Ilyenkor előfordulhat például, hogy a gyerek HIV fertőzéssel született, majd időközben negativizálódott. Az akták nagyon részletesek és megbízhatóak.

Az afrikai országokban nemcsak a gyerek vér szerinti szüleiről, életének történetéről nem lehet gyakorlatilag semmit tudni, hanem az egészségi állapotáról sem. Sőt, előfordul, hogy a gyerek életkora is csak becsült.

Jelenleg a legkisebb gyerekek Dél-Koreából származnak (1,5 év átlagéletkor).

A várakozási idő is változatos. A legrövidebbek között található Magyarország: a megbízás leadásától számítva kb. 12 hónap, de Kínában, Fülöp-szigeteken 3-4 év, vagy annál több is lehet.

A legtöbb gyerek Oroszországból, Kolumbiából, Indiából, Magyarországról (2017-ben 112-en), Vietnámból, Brazíliából, Kínából, Bulgáriából, Peruból, Ukrajnából, Etiópiából érkezik, de létezik örökbefogadás például Mongóliából, Örményországból, Burkina Fasoból, Costa Ricából, Haitiből is. 2017-ben 41 országból érkezett kiskorú. Előfordul, hogy egyes országok időközben bezárják kapuikat, vagy esetleg újabb országok “nyitnak”.

Nemzetközi örökbefogadáskor a belföldiről írásban le kell mondani, néhány esetben már a szervezethez leadott megbízáskor, de a gyerek aktájának megtekintésénél (elfogadásánál) mindenképp.

Megbízást egyszerre csak egy szervezetnek, azon belül is csak egy országra lehet adni.

A közvetítő szervezetnél kötelezően részt kell venni egy általános csoportos tájékoztató találkozón, ahol ismertetik a szervezet működését, az országok által előírt feltételeket, a gyerekeket, az átlagos várakozási időt. Ezután a már kiválasztott szervezetnél (amit csak az alkalmassági határozattal a kezünkben lehet megtenni) újabb pszichológiai vizsgálat, elbeszélgetések, felkészítő tanfolyamok (általános, majd specifikus pl. a kiválasztott ország kultúrájáról, tipikusan előforduló betegségekről stb.) következnek. Miután a pár megadja a megbízást egy meghatározott országra (ezt a határozat kézhezvételtől számítva egy éven belül meg kell tenni), elő kell állítania a külföldön megkért végeláthatatlan mennyiségű dokumentumot, amit aztán megküldenek az adott állam minisztériumába. Gyakorlatilag innentől várakozunk, mely idő alatt szintén igyekeznek tanfolyamokat (pl. nyelvtanfolyam), rendezvényeket szervezni.

Mikor megtörténik a kiajánlás, az akta megtekintését követően általában egy napon belül dönteni kell, hogy elfogadják-e vagy sem. (Ez ugyanígy van a belföldinél is.)

A szervezet legfontosabb célja a párok alapos megismerése, ami egy kölcsönösen őszinte kapcsolaton alapul. Ezt nem nehéz megvalósítani, hiszen ilyenkor az ember már “sínen van”, sokkal kevesebb a nyomás, folyamatosan találkozik hasonló cipőben járókkal; egyszóval egész más a hangulata, mint az alkalmassági határozat megszerzéséig töltött időnek. A szervezetnek gyakorlatilag ez a munkája. Hogy megismerjen, képezzen, támogasson, és a lehető legjobb kiajánlást (olaszul “abbinamento” azaz “párosítás” – a házaspár és a gyerek tulajdonságainak/természetének/igényeinek/képességeinek lehető legjobb összeillesztése) biztosítsa. Ennek a munkának eredményeképpen csak olyan gyereket ajánlanak ki a szervezetek, amelyet a pár vállalt is, ezért egy esetleges visszautasítás az örökbefogadás végleges meghiúsulásával jár (kivétel, ha a kiutazásnál, utólag derül ki a gyerekről valami olyasmi, amit a pár nem tud vállalni, de ez szerencsére ritka eset). Valószínűleg a szervezet attól is tart, hogy az országgal való kapcsolata bánja, ha túl sok gyereket utasítanak vissza. Ennek ellenére mindenkinek teljesen természetes, hogy amit vállalt, sőt, évek óta erre várt, nem fogja visszautasítani. Eddig csak és kizárólag Magyarországgal kapcsolatban (és csak egyetlen szervezetnél) hallottam olyat, hogy elviekben két visszautasítást elfogad. Ezen felül Oroszországban és Ukrajnában van elég sok tényleges visszautasítás, ezek az örökbefogadási köztudatban kifejezetten megbízhatatlan országoknak minősülnek, mert hébe-hóba bepróbálkoznak teljesen bevállalhatatlan gyerekekkel (többszörösen sérült, súlyosan fogyatékos) vagy egyszerűen csak olyan betegségekkel, amiket nem vállalt a pár. Ezek is sokszor már a kiutazás után derülnek ki.

Az aktaismertetés és kiutazás közötti időszak országonként nagyon változó. Magyarországra néhány hét, míg Indiába pl. közel egy év. Ugyanilyen szélsőségek vannak az ott-tartózkodás tekintetében is. Kínában nincs barátkozási és próbaidőszak, szinte a repülőről leszállva íratják alá a papírokat, míg Brazíliában két hónap a kötelező ott-tartózkodási idő. Magyarországon 1 hét ismerkedési idő, és 30 nap próbaegyüttélés után történik meg a tényleges örökbefogadás.

Az örökbefogadás után

Az örökbefogadott gyerek nevét a legtöbbször a szülők megtartják, viszont egy olaszok számára kimondhatatlan(ul hosszú) nevet egészen biztos, hogy megváltoztatnak. Van, hogy a meglévő mellé adnak egy másikat. A névváltoztatás ellenjavallt, mivel – sokszor szó szerint – ez az egyetlen dolog, amit magával hoz a gyerek.

A gyerekek a nyelvet szinte azonnal “lecserélik”. Vannak országok, akik megkövetelik, hogy a szülő tudjon valamilyen szinten például spanyolul (Peru), de nyilván ilyen gyorsan elsajátítani szinte lehetetlen, ráadásul gyakran a gyerekek is csak rosszul, vagy helyi nyelvjárásokat beszélnek. A kultúrát is inkább csak közvetetten táplálják, például dokumentumfilmet néznek, követik az ország sportolóit, művészeit, esetleg az ott-tartózkodás alatt cd-ket, szakácskönyvet vásároltak.

Az örökbefogadás utánkövetése gyanánt a származási ország van, hogy csak két-három beszámolót kér összesen, van, hogy 6-8 jelentést is kell küldeni (akár nagykorúvá válásig). Magyarország két, 20-30 fényképpel ellátott beszámolót kér az örökbefogadás bejegyzése után 6 és 18 hónappal.

A gyermekvédelmi szolgálat egy évig köteles nyomon követni az örökbefogadást, és jelentést tenni a bíróság felé az esetleges problémákról. Bár feladatkörükbe tartozik, szükség esetén mégsem minden esetben nyújtanak hatékony segítséget (de ez is nagyon területfüggő), ezért sokszor magánúton kell, hogy a családok elboldoguljanak.

Léteznek önsegítő klubok, egyesületek szülőknek (vagy leendőknek), és az utóbbi időben egyre több hivatalos közhasznú egyesületet hoztak létre örökbefogadottaknak. A közvetítő szervezetek is rendeznek éves összejöveteleket, rendezvényeket, sokszor (külön felkeresésre) segítséget nyújtanak az örökbefogadás utáni időszakban.

A klubalapításnál a szülők a származási ország tekintetében nem tesznek különbséget (Olaszország területileg meglehetősen nagy, a magyar gyerekek aránya az összes örökbefogadottakhoz képest pedig viszonylag elenyésző), nincsenek olyan klubok (legalábbis én még nem hallottam ilyenről), melyek kifejezetten országra “szakosodtak” volna. Általában a gondok is hasonlóak, legyen az az iskolai beilleszkedés, vagy akár a gyökérkutatás. Viszont a közvetítő szervezetek által szervezett rendezvények jó alkalmak a “honfitársakkal” való találkozásra.

Az örökbefogadást felbontani csak nagyon súlyos esetekben lehet, mind a szülő, mind a gyerek részéről, sarkítva, ha a gyerek a szülő az életét veszélyezteti, vagy a szülő a gyerekét. Akár felnőttkorban is. A sikertelen örökbefogadások az összes örökbefogadás közel 3%-át teszi ki, ami azt jelenti, hogy a gyerek visszakerül állami gondozásba, akár a már tényleges örökbefogadás után, akár az egy éves próbaidőszak alatt. A belföldi örökbefogadás tekintetében nagyon ritkán készül országos szintű statisztika, megyei szinten 2006 és 2013 között az összes sikertelen örökbefogadásnak 92%-át a nemzetközi örökbefogadások tette ki. A legtöbb esetben a gyerekek örökbefogadáskori kora 6 és 10 év közé esett, míg legnagyobb részük 15-17 év közötti volt, mikor kikerültek a családból.

Társadalmi elfogadottság

Az olasz társadalom az örökbefogadással kapcsolatban nyitott és elfogadó, viszont nem túl tájékozottak: általában annyit tudnak, hogy drága, hosszú és nehéz folyamat.

A legtöbb gond az iskolából adódik. Néhány évvel ezelőttig például bevett gyakorlat volt általános iskola alsó tagozatában “születésemtől napjainkig” című téma és hasonlóak tárgyalása, sokszor nem csak csecsemőkori fényképet kérve, hanem akár még terhességi ultrahangot is. Ez elég kellemetlen élmény azoknak a gyerekeknek, akiket nagyobb korukban fogadtak örökbe, esetleg külföldről, mivel nekik akár durva előtörténetük is lehet, ami élesen él emlékezetükben. Van, akinek a vér szerinti szüleit saját szeme láttára ölték meg; van akinek a szülei szó szerint “leléptek” otthonról, magára hagyva a négy testvért, ahol a legkisebb néhány hónaposan a kezükben halt meg, csak mert nem tudták hogyan táplálni. Persze nem minden történet ennyire rémes – ez a két példa azóta már felnőtt ember -, de míg mindenki egymás fényképeit nézegeti, vidám hangulatban, neki nemcsak hogy kiskori fotója nincs, de még az emlékei is szörnyűek.

Ez a tapintatlanság valószínűleg egyfajta felkészületlenségnek tudható be. Sok tanár hajlandó lenne ilyen jellegű továbbképzésen részt venni, de nem léteznek. Mivel szülők és gyerekek rémálma volt, ma már – nagy küzdelmek árán – ezt a tankönyvi anyagot a legtöbb iskolában vagy egyszerűen kihagyják, vagy pedig megpróbálják tapintatosan kezelni. Sajnos a másodikos tankönyvben még mindig fellelhető az “én az anyukám hasából születtem” kijelentés, (példákat hoz a születésre: “aki azt mondja, hogy a gyerekeket a gólya hozza, butaságokat beszél; az, hogy a gyerekek a káposzta alatt születnek, csak egy legenda… és azzal fejeződik be, hogy “Én az anyukám hasából születtem”). Ez önmagában nem is lenne baj, de itt is fontos a tanár hozzáállása. Ha ő természetesen kezeli, a gyerekek is így fogják. Például elég lenne, ha azt mondaná: a tankönyvíró tévedett, lehet más néni/másik anya hasából is születni. De ha nem mondja, a gyerek azt gondolhatja: a tévedés ő maga.

Gyökérkeresés

2001 óta törvény írja elő, hogy a szülőknek tájékoztatniuk kell gyermeküket arról a tényről, hogy örökbefogadott; ezt a témát már évek óta természetesen kezelik, senkinek nem jut eszébe (sokszor persze nem is lehetne) eltitkolni. Nagyon nyitottak a szülők a származás, gyökérkutatás tekintetében is. Általában már mikor külföldre utaznak, megpróbálnak a lehető legtöbbet megtudni a gyerek történetéről, vér szerinti családjáról, később pedig gyakran együtt látogatnak el a származási országba, előbb nyaralás formájában, később esetleg családtagok felkeresése céljából (persze csak ha van rá igény a gyerek részéről).

A belföldön örökbefogadott személynek 25 éves korától van joga a bíróságnál kérvényt beadni származásának megismerése céljából. Ekkor a bíróság beidézi a kérelmezőt egy elbeszélgetésre, melyben a konkrét ügy alapján felméri, fel van-e készülve, elég érett-e a kérelmező pszichológiai szempontból, mivel az aktái tartalmazhatnak erős információkat is. Ha alkalmasnak találja, később  ismerteti vele az ott fellelhető információkat.

Néhány évvel ezelőttig nagy problémát jelentettek kutatás szempontjából a névtelen szülések, mivel nem adhattak ki információkat az anyára vonatkozóan, elutasítva az örökbefogadott által benyújtott kérelmet. Egy új törvény alapján ezeket a vér szerinti anyákat a konkrét megkeresésnél a bíróság felkeresheti, azzal a kéréssel, hogy mondjon le a titkosításról, annak érdekében, hogy ki tudják adni adatait a vér szerinti gyereknek. Ehhez vagy hozzájárul, vagy sem. Akiket külföldről fogadtak örökbe, nehezebb a helyet, ismerni kell az adott ország szabályait, nyelvét. Bizonyos országok sok infóval rendelkeznek, mások szinte semmivel.