Visszaadott gyerekek

Olvasói kérés volt, hogy írjak a sikertelen örökbefogadásokról. Ma a szakirodalmat, Andrási Júlia két idevágó cikkét ismertetem.

Az egyik cikk a Család, Gyermek, Ifjúság 2009/2. számában jelent meg, online szabadon elérhető. A másik a Credo evangélikus folyóirat 2011/1. számában, ezt a Digitalstand szolgáltatással meg lehet vásárolni és online elolvasni. Mindkét írás azokkal a gyerekekkel foglalkozik, akiket az örökbefogadó szülők “visszaadtak”, azaz visszakerültek a gyermekvédelembe (nevelőszülőkhöz vagy intézetbe). Ez mindenképpen kudarc és trauma a gyermeknek is, a szülőnek is, még ha jogilag nem is minden esetben bontották fel az örökbefogadást.

Finta-Ferenc

Háttér: Magyarországon évi 10-20 esetben bontják fel az örökbefogadást, ezek nagyjából fele családon belüli, házastársi örökbefogadás volt. Évi 20-50 gyerek kerül vissza állami gondozásba örökbefogadóktól. A visszakerült gyerekeknek nem feltétlenül bontják is fel az örökbefogadását, a felbontott örökbefogadások egy része pedig már felnőttkorban történik, azaz nem kerül be a gyermekvédelmi rendszerbe a fiatal.

A cikkek alapja egy országos felmérés, mely azt vizsgálta, hány 18 év alatti gyermek él a gyermekvédelem rendszerében, akiket korábban örökbe fogadtak. Az adatfelvétel időpontja 2007 vége volt. 81 ilyen gyermeket találtak, bár nem minden megye válaszolt teljes körűen, illetve, pár esetben előfordulhatott, hogy az örökbefogadás tényét még a szakemberek elől is eltitkolták. A 81 gyerekből 17-nek már felbontották az örökbefogadását, 9 esetben pedig ez folyamatban volt. olvasásának folytatása