Közösségi események

Általános

Sok örökbefogadással kapcsolatos rendezvény volt és lesz mostanában. Merre jártam?

Voltunk mozizni és utána sörözni a blogolvasókkal, a filmről a beszámolóm itt található. Részt vettem az  Együtt az Életért Egyesület várakozói rendezvényén. Itt megkaptam az Égből pottyant boldogság új kiadását, amelynek a végén az én blogomat is említik.

égből

Bemutatták Tóth Krisztina örökbefogadós meséjét, amelyről hamarosan írok.

A jövő: holnap Mózeskosár játszóház, én ott leszek. Kedden pedig Deli Judit, az országos örökbefogadási lista szakértője tart előadást a Mózeskosár Klubban. Az országos listáról itt is számos kérdés hangzott el, most mindent megtudunk! Ezután a különböző szervezetek mikulásai következnek (a Romadopt például sütögetést szervez a gyerekeknek), majd pihenünk.

Az Örökbe.hu következő találkozója január végén várható, és gyerekeknek szóló program lesz. Újdonság, hogy ezt nem én szervezem, két kedves olvasó vette kézbe az ügyet. Ilyen felajánlásokat szívesen fogadok, mert erőim végesek, és írni amúgy is jobban tudok, mint rendezvényt szervezni. Felmerült az is, hogy legyenek rendszeresen a találkozók. Már eddig is elég sokszor találkoztunk az olvasókkal, volt számtalan kávézás, éttermi megavacsora, játszóházi, játszótéri és strandtalálkozó, és több érfelvágós mozi.

Milyen Örökbe.hu eseményeket szeretnél a jövőben? Többet is lehet ikszelni.

 

Reklámok

8 responses »

  1. Véletlenül nincsenek itt Csongrád megyéből vagy környékéről páran, akikkel helyben lehetne néha találkozni? Szívesen járnék a srácaimmal örökbefogadós környezetbe, de Budapestet sajnos nehéz beszervezni. (e-mail: hknora kukac vipmail pont hu)

    Kedvelés

    • Én elsősorban a hétköznapi élethez kötődő bármilyen témáról-kérdéskörről szívesen hallanék, praktikus szempontokkal, tanácsokkal. Másodsorban elvont(abb), átfogóbb témákhoz is lenne kedvem, de kifejezetten ebből a pragmatikus szemszögből megközelítve azokat is. Köszi mindent!!! 🙂

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s