Szakdolgozat: kik vállalnak roma gyereket?

Általános

Az örökbefogadásról szóló szakdolgozatokat bemutató sorozatban ma Takács Timeával beszélgetek, aki azt vizsgálta, kik és miért vállalkoznak Magyarországon roma gyerekek örökbefogadására.

Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

2017 januárjában végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociálpedagógia alapszakán. Szakdolgozatként a roma származású gyermekek örökbefogadásával kapcsolatban készítettem kutatást. A dolgozat a „Motiváció roma gyermekek örökbefogadására Magyarországon” címet viselte. Arra a rövid, ám annál komplexebb kérdésre kerestem a választ, hogy mi motivál, mi késztet, mi inspirál bizonyos szülőket roma származású gyermekek örökbefogadására. Több hazai kutatásból származó eredmény szerint ugyanis a beteg, a fogyatékkal élő és a kisebbségi társadalomhoz tartozó gyermekek hátrányt szenvednek az örökbefogadás során, őket kevésbé vállalják az örökbe fogadni szándékozó szülők. Kutatásomban a roma gyermeket elfogadó szülők gazdasági, társadalmi, szociális, egzisztenciális és személyiségjellemzőit próbáltam összegyűjteni, ehhez az örökbefogadásban jártas szakemberekkel és örökbefogadó szülőkkel készítettem interjúkat.

Miért ezt választottad? Mi vezetett el az örökbefogadás témájához?

Az örökbefogadás témája mindig is foglalkoztatott, ezért is vettem részt 2015 őszén egy örökbefogadási konferencián. Itt hallottam egy roma gyermek örökbefogadó szülőjét mesélni az eltérő etnicitásból származó kihívásokról, élményekről, nehézségekről, örömökről, melyek megszínesítették az egyébként sem könnyű örökbefogadás folyamatát. Gimnáziumi irodalomtanárom gyermekvállalása is inspirálóan hatott rám: egymás után három roma gyermeket fogadtak örökbe feleségével. Alig volt tapasztalatom az örökbefogadás, különösen a roma gyermekek örökbefogadása terén, de sejtettem, hogy nem minden örökbe fogadni szándékozó szülő ennyire elfogadó. Így körvonalazódott lassan, hogy milyen témában is szeretnék kutatni.

Mondj pár mondatot a fő eredményekről!

Igazán röviden összefoglalva, hogy milyen jellemzőkkel bírhat az a szülő, aki nagyobb valószínűséggel fogad roma gyermeket örökbe, az derült ki a megkérdezett szakemberek tapasztalatából, hogy alacsony romalakosságú nagyvárosban él; esetleg ő maga is roma származású; felsőoktatási végzettségű, az értelmiségi középosztályhoz tartozik, ebből adódóan jobb anyagi körülmények között él. Rokonsága, környezete többnyire támogatja döntésében, amennyiben pedig nem, szembemenve az ismerősök előítéletével, vállalja roma gyermek örökbefogadását, bízva abban, ha személyesen megismerik a gyermeket, úgyis változik a véleményük. Az örökbefogadásra felkészítő tanfolyam vagy személyes tapasztalatok, impulzusok arra késztetik, hogy legyen toleránsabb a „mássággal” kapcsolatban (származás, egészségi állapot). Valószínűbb, hogy az örökbefogadási procedúra során a férfi is aktív, esetleg a párnak van valamilyen külföldi érdekeltsége vagy tapasztalata. Ha a szülő nem is karitatív örökbefogadási szándékkal jelentkezik, tisztában van azzal, hogy ha roma gyermeket is elfogad, akkor annak az adott gyermeknek sokszorosan megnöveli esélyeit a családi életre, mert kevesen vannak, akik hozzá hasonlóan vállalnak roma gyermeket. Személyiségükre jellemző, hogy nyitottak, rugalmasak, toleránsak, előítéletmentesek, elfogadóak, kiegyensúlyozottak, tudatosak és felkészültek.

Mi okozta a legnagyobb meglepetést? Mi bizonyult másnak, mint ahogy vártad?

Ki nem mondott hipotézisem volt, hogy a roma gyermeket vállaló szülők örökbefogadási motivációjában van egy adag karitatív szándék. Ez a feltevésem nem igazolódott be határozottan. Habár a megkérdezettek elsőre egyetértettek abban, hogy nagyon ritka Magyarországon a karitatív örökbefogadás, jobban kibontva, körüljárva a kérdést, legtöbbjükben felmerült egy-egy példa, ahol a gyermektelenség mellett más szándék is megfogalmazódott az örökbe fogadni vágyó párban. „Magyarországon (…) azok a meddő párok keresnek fel bennünket, akiknek természetes úton vagy lombikeljárással nem születhet saját gyermekük. Ha meghalljuk az örökbefogadás szót, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy valaki azért jelentkezik örökbefogadásra, hogy segítsen egy gyermeknek – de Magyarországon ez nem így van. (…) az idősebb, a sérült vagy akár a nem-magyar, a roma gyermekek örökbefogadása nagyon nehézkes, mert nem nyitottak rá az emberek. (…) [Akkor beszélhetnénk karitatív örökbefogadásról, ha] valaki azért fogadna örökbe, hogy mondjuk a saját gyermekei mellett – érez magában annyi ambíciót, erőt – hogy szívesen segítene más gyermeknek is. De amíg nem csak az örökbefogadással, de például a fogyatékkal élőkkel szemben is előítéletes a magyar társadalom, addig ebben nem lesz változás” – nyilatkozta egyik interjúalanyom.

A (kutatási) tapasztalatokból, és az ezekből született szakirodalomból ismert, hogy sok egyedülálló nő jelentkezik örökbefogadási szándékkal; s ők, tudván, hogy a házas jelentkezőkkel szemben hátrányban vannak, legtöbbször nem utasítják el a roma gyermek örökbefogadását. Meglepő volt számomra, hogy arra a kérdésre, hogy gyakrabban jelentkeznek-e egyedülállók, mint (házas)párok roma gyermek örökbefogadására, a megkérdezett interjúalanyok nem tudtak egyöntetű választ adni.

A téma egyik alapvető kérdése, amiben nem értenek egyet az érintettek, hogy kell-e foglalkozni a gyerek roma származásával, identitásával, ezzel a kultúrával megismertetni, vagy egyszerűen nőjön fel ugyanabban a kultúrában, mint az új szülei. Ez szóba került a vizsgálatodon?

A tárgykör ezen oldala nem tartozott a kutatási kérdések közé, de valamennyi beszélgetés során felmerült a dolgozatban hosszan cizellált probléma, miszerint az örökbefogadhatóvá nyilvánított gyermekek származási adatai nem tarthatók nyilván, illetve számos esetben minimális vagy semmilyen információval nem rendelkeznek a szakemberek a gyermek vér szerinti szüleit illetően, így teljes bizonyossággal nem beszélhetünk sem roma, sem magyar gyermekekről.

Mik a terveid a jövőben? Akarsz ezután is örökbefogadással foglalkozni? 

Biztos vagyok benne, hogy egyszer fogok az örökbefogadással foglalkozni, legalább a szakember oldaláról… Ezt a kutatási témát pedig annyira megszerettem, olyan sok hasznos információt szereztem ennek révén, s nem utolsósorban szükségesnek is tartom a szakma számára, hogy egy országos szintű kutatássá szeretném bővíteni. Épp folyamatban van az ország különböző régióiban dolgozó szakemberek megkeresése.

7 responses »

  1. Tetszik a cikk:)szívesen elolvasnám magát a szakdolgozatot is, ha lehetne.

    Lehet hogy a gondolataimért kapok majd hideget, de nekem a romaság nem másság- ha az lenne akkor minden “nem hozzám hasonlót” másnak gondolhatnék, legyen az csak fehér bőrű, szőke svéd, vagy akár egy erdélyi. (direkt más népcsoportot és más kultúrát írtam- mert hol is válik ez el?) Viszont a”sérült” gyermekkel, legyen az testi vagy szellemi fogyatékosság már sokkal nehezebb a kérdés. Hiszen egy öf szülő, gyermekre, utódra, folytonosságra vágyik, arra a tudatra hogy teljes családként élhet, és felnevel és átad egy “egészséges” felnőttet a jövőnek, a társadalomnak. Én erre nem azt mondanám, hogy ez elutasítás- hanem más a motiváció, más képesség, tudás. Az egyik (származási másság elfogadása) az hozott, tanult előítélet, a másik esetén (sérült gyermek) elutasítása pedig egy motivációból fakadó vágy, ott nem az előítélet dominál. De ez csak 1 vélemény.

    Egy rész nekem kicsit hiányos maradt: “felmerült egy-egy példa, ahol a gyermektelenség mellett más szándék is megfogalmazódott az örökbe fogadni vágyó párban.” Mi az a más szándék? (karitatív?)

    Kedvelés

    • Kedves Francicus!

      a más szándékkal kapcsolatban: bevallom, én már akkor is foglalkoztam az örökbefogadás gondolatával, amikor még azt hittem, pikkpakk terhes lehetnék, ha akarnék…volt egy olyan életkép magamról, amiben az x vér szerinti gyerek mellett y örökbefogadott is van, miközben tisztes középosztálybeli életet élünk a párommal. Kérdés, ha akkor is tudom már, milyen procedúra több gyerek örökbefogadása, változott volna-e a kép.
      Közben kiderült, hogy nem lesz az a terhesség pikkpakk, és mi viszonylag kevés próbálkozás után át is nyergeltünk inkább az örökbefogadásra. Lehet, hogy tudnék szülni, lehet hogy fogok is. De akkor is örökbe akarunk fogadni, mert elég jól el tudjuk képzelni, mekkora különbségek vannak életutak között, és ebben milyen nagy szerepe van annak, “honnan jössz”. Szeretnénk megadni egy gyereknek azt az “előnyt”, hogy szerető családból származik, ahol fontos, és értékes része az egésznek, és ahol a lehetőségeinkhez képest mindenben támogatjuk. Ha ezt karitatív örökbefogadásnak hívják, ám legyen :-).

      üdv,
      Timi

      Kedvelés

      • Köszi Timi,
        Igen, azt hiszem ez is a karitatív:) de természetes vágy is gyermekre, bár én is ezért kérdeztem rá, hogy ez-e a más szándék, illetve mi a karitatív öf? Gondolom ha valaki egy Down-os babát fogad örökbe, az is az.
        Dícséretes hogy így gondolkodtatok, nekem ezek a dolgok egyfajta lelki nagyságot és érettséget tükröznek, mint a (származási) elfogadás is, a vsz gyerek mellé örökbefogadás, és a sérült gyermek elfogadása is.
        Ti még várakozók vagytok?

        Kedvelés

        • Szia!
          fél éves már a határozatunk, állítólag még max két év, és sorra kerülünk. Nekünk egyébként kislányunk lesz 6-24 hónapos, származási kikötést nem tettünk, “csak” annyit kértünk, hogy ne legyenek erős rasszjegyei: ennek az okát is pontosan tudjuk definiálni: nyitottak és elfogadóak vagyunk (szerintem a cigány gyerekek gyönyörűek), mivel azonban mindketten világos típusúak vagyunk, sem a gyerekünket, sem magunkat nem akarjuk kitenni a sanda pillantásoknak. Fontos, hogy a gyerek illeszkedjen a családba, és szerintem mi világos hajjal, szemmel kicsit furán néznénk ki egy “csoki babával” (ezt most abszolút kedves értelemben). Ha legalább az egyikünk sötét hajú, bőrű lenne, simán bevállalnánk akár afroamerikai babát is, de így is lesznek kérdések, és nézések, nem akarjuk pluszban generálni a problémát.
          Viszont a testi, lelki dolgokkal kapcsolatban mi is óvatosak voltunk: vannak dolgok, amihez mi nem érezzük magunkat elég erősnek, illetve nem hiszem, hogy egy sérült gyereknek teljes értékű életet tudnánk biztosítani, hiszen ők egy teljesen speciális életmódot igényelnek, ami jelenleg Magyarországon nem olcsó mulatság, ezért mi csak apróbb, illetve korrigálható dolgokat vállaltunk be.
          Szerintem mi tényleg reálisan felmértük a lehetőségeinket és saját korlátainkat, és tudjuk, hogy tőlünk “mire telik”. Mindenesetre abszolúte tisztelet azoknak, akik tudatosan felvállalják a nehezített terepet. Mert persze, ha megszültem, akkor már ha beledöglök is megadok neki mindent, de teljesen más ezt önként vállalni.
          Ti hol tartotok Francicus?

          Kedvelés

  2. Nem szeretnék általánosítani a hozzászólásommal, és megsérteni sem szeretnék senkit, ezt előre mondom. Nekem hiányzik a roma gyermekeket örökbe fogadni szándékozó szülők motivációját illetően, hogy vannak olyan házaspárok, akik azért vállalnak cigány származású gyermeket (főleg újszülött esetében, ahol akár 4-5 évet is kellene várakozni), mert ebben az estben a várakozási idő jelentősen rövidül. Lehet, hogy valaki ezzel nem ért egyet, de így van, tapasztalatból és nem csak úgy a levegőbe beszélek. Részemről ez a motiváció nem elfogadott, mert nem ilyen indokkal kellene cigány gyermekeket örökbe fogadni, hiszen ez a döntés egy életre szól. Magánemberként és leendő örökbefogadó szülőként azt tudom mondani, hogy engem rettentően nyomasztott és mai napig foglalkoztat a pillanat, amikor az örökbefogadási tanácsadónk az első beszélgetésnél kezünkbe adott doksi kitöltésénél rámutatott egy részre és azt mondta, hogy ide írjuk be, ha nem akarunk roma gyereket. Akkor erre még nem voltam felkészülve, nem tudtam, hogy ilyen van. Ma már, hogy gyermekvédelemben dolgozom és rengeteget olvastam örökbefogadással kapcsolatos szakirodalmat, látom, hogy valahol van értelme annak, ha valaki származási kikötést tesz, mert valóban teljes szívből kell elfogadni a gyermeket, aki a családba kerül. Neki az a legjobb, ha fenntartások nélkül vér szerinti gyermekként fogadják el Őt. Én nem ítélkezem senki felett, azt is megértem, ha valaki a várakozási idő rövidítése okán írja be, hogy cigány gyermeket is elfogad, hiszen tudom, mennyire idegörlő ez a folyamat és az ember sokszor fizikai fájdalmat érez már gyermeke hiánya miatt. Ettől függetlenül nem értek egyet ezzel a döntéssel. (Néha elgondolkozom, hogy hogy tud valaki ennyire hiányozni, akit még nem is ismerek, de ez egy másik téma. 🙂 ) Én nem ítélkezem azok felett sem, akik nem szeretnének roma származású gyermeket, mert úgy látom, hogy hoztak egy döntést, amihez mérlegelték, hogy mi az, amit tiszta szívvel vállalni tudnak. Úgyhogy számomra ebben a kérdésben kerek a világ, hiszen szentül hiszem, hogy minden gyermek abba a családba kerül, ahova tartozik. 🙂 Csak úgy gondoltam, leírom Nektek a véleményemet, és bocs, hogy hosszú voltam… 🙂

    Kedvelés

    • Igen, van ilyen eset is, és valóban aggályos, ha nem fogadják el szívvel-lélekkel a gyereket. Én ennél sokkal több esetet látok viszont, akik inkább vállalják a hosszú várakozást, de ragaszkodnak a nem roma gyerekhez.

      Kedvelés

    • Mi vállaltuk volna teljes szívvel a roma gyereket, de erősen megértem, aki kicsit taktikailag vállalja: honnan tudod, ki a roma egyáltalán? Fogalmunk sincs olyan ki a kislányunk szülőapja…

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.