Közeledek az 500. bejegyzéshez, stabilan havi 15-20 ezer egyéni olvasó kíváncsi a tartalomra, havonta szervezek egy találkozót, és intenzív eszmecsere folyik a kapcsolódó fórumokon. Bevallom, mikor öt éve elkezdtem írni, nem gondoltam, hogy ekkorára növi ki magát az oldal. A legolvasottabb posztok az örökbefogadás menetéhez kapcsolódnak, de volt sok-sok interjú örökbefogadókkal, örökbefogadottakkal, vér szerinti szülőkkel, nevelőszülőkkel, szakemberekkel, és az örökbefogadáshoz lazán kapcsolódó témák (embriódonáció, gyermekvédelem, abortusz) is előkerültek már. Engem most legjobban az örökbefogadást szabályzó nagy rendszerek érdekelnek, hiszen ezek határozzák meg a benne érintett emberek életét is. Mondhatni, hogy már mindent megírtam, de aztán mindig szembejönnek új témák, sorsok. Nagy lelkesedéssel szervezem a rendezvényeket, az elmúlt évben voltunk javítóintézetben és gyerekotthonban, strandon, játszóházban, moziban, coachnál, jelmezbálon. Ilyenkor mindig előkerülnek új olvasók. Lassan felnő a gyerekek egy nemzedéke, akiket a szüleik már tudatosan, a blogot olvasva fogadtak örökbe. Köszönöm, hogy velem tartotok.

A farsangi jelmezbálon megünnepeljük az évfordulót. (Jelentkezzetek!) A tavalyihoz hasonlóan szervezek egy külön zárt körű programot azoknak, akik az elmúlt évben támogatták a blogot, erről küldtem e-mailt mindenkinek, akit elértem. (Aki úgy érzi, hogy támogatta a blogot az elmúlt évben, és nem kapott tőlem levelet, jelentkezzen!).

kedves Zsuzsa! Boldog születésnapot kívánok a blognak! Nagyon szépen köszönöm, hogy vagy nekünk, és időd, energiád nem sajnálod a blogra, és persze ránk.
Elképzelhetetlen, leírhatatlan nagy segítséget nyújtasz ezen az érzelmi hullámvasúton, fogod a kezem a bürokrácia útvesztőjében.
Örök hála, és csak így tovább!
Puszi,
Timi
KedvelésKedvelés
Nagyon örülök, hogy ezt írod. Sok sikert nektek!
KedvelésKedvelés
Szeretnék egy kislányt
KedvelésKedvelés
Itt tudsz utánanézni az alapoknak: https://orokbe.hu/eloszor-vagy-itt/orokbefogadas/
KedvelésKedvelés
Csatlakozom az előttem szólóhoz, Zsuzsa! Csodálatos, amit csinálsz… Nagyon köszönöm én is mindannyiunk nevében…
Ölellek,
Bea
KedvelésKedvelés
Még csak pár hónapja várakozunk és olvasgatom a blogot, de így is alapműnek tekintem és nagyon hálás vagyok a sok sok információért és a szép történetekért! Köszönöm és gratulálok a születésnaphoz! ☺️
KedvelésKedvelés
Gratulálok a születésnaphoz, és köszönjük hogy mindannyiunk “keresztanyja” vagy ebben az útvesztőben. Úgy gondolom ezen az oldalon már minden információ fent van, amit a témáról lehet tudni. Remélem a jövőben is ugyanolyan lelkesedéssel folytatod a blogot, izgalmas témákkal és interjúkkal. Köszönjük
KedvelésKedvelés
Nagyon boldog szülinapot a blognak!!!
Köszönjük Zsuzsa!Csatlakozom az előttem szólókhoz,szuper dolgot hoztál létre nagy segitség mindenkinek szerintem.Várakozás alatt volt mikor csak a babaköszöntőid tartották bennem a lelket,sose felejtem el!💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗💗
KedvelésKedvelés