8 órás zárt csoport indul azoknak, akik vélhetően már az örökbefogadásra várakozás finisében vannak. Egy praktikus úticsomagot szeretnék nyújtani, ami segít felkészülni a következő időszak helyzeteire, teendőire, nehézségeire, hogy magabiztosan vágjatok neki az örökbefogadásnak.

Mikor: November 5., 12., 19., 26., csütörtök esténként 18-20 óra.
Ki: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája tartja, örökbefogadó szülő.
Hol: a számítógép előtt, otthon, a Zoom program segítségével.
Mennyiért: 25 ezer forint/fő, házaspároknak 30 ezer forint.
Kinek: azoknak, akik örökbefogadásra várakoznak, és úgy tudják, gondolják, érzik, vagy remélik, hogy a következő hónapokban sorra kerülhetnek. Például, mert
- sok éve várakoznak
- a paramétereik olyanok, hogy rövid várakozásra számíthatnak
- a lista elején vannak, alacsony a sorszámuk
- megismerkedtek egy krízisterhessel
- már volt kiajánlásuk
- szóba kerültek egy gyereknél
- elkezdtek barátkozni, de ez a vírus miatt megszakadt.
Azaz, az örökbefogadás jó eséllyel közel van, a tanfolyam meg rég volt.
A csoportban megpróbálunk ráhangolódni a gyerek érkezésére, felkészülni a várható helyzetekre. Amivel foglalkozni fogunk:
- hogy történik a szülők kiválasztása egy gyermekhez?
- hogy értelmezzük a betegségeket, elmaradásokat az aktában?
- módosítsunk a határozaton?
- mikor mondjunk nemet egy gyermekre?
- mi történik a szülőanyával való találkozásnál?
- mit tegyünk, ha nem tetszik a gyerek neve?
- hogy zajlik a barátkozás?
- mire lehet számítani, ha nevelőszülőtől hozzuk el a gyereket?
- milyen juttatások járnak?
- milyen intéznivalók vannak még?
- mikor szóljunk a munkahelyen, a szomszédoknak, az ismerősöknek?
- mi fog történni az első időben otthon a kisgyerekkel?
- kihez fordulhatunk segítségért?
- mire nem szoktak gondolni az örökbefogadó szülők?
Természetesen abban mélyedünk el, ami a jelentkezőket foglalkoztatja. Mindenképpen kitérek az aktuális törvényváltozásokra, és hogy ezek mit okoznak a résztvevők számára.
Mit ad ez a csoport?
- információkat
- segít, hogy ne érjenek felkészületlenül azok a nehézségek, amikkel sok örökbefogadó szembesül az ismerkedésnél
- támogatásra találsz hasonló helyzetben lévőktől
- kialakul egy közösség
- tudni fogod, mit és hogyan kell intézni, hova fordulhatsz
- beleélheted magadat az éles helyzetekbe, és “tét nélkül” megérezheted, mit tennél
- fesztelen, baráti légkört, ahol a sírás és a nevetés is megengedett.
Néhány idézet a korábbi Finisben csoportok résztvevőitől:
Szerettem, több alkalmat is szívesen eltöltöttem volna a csoportban!
Itt végre választ kaptam azokra a kérdésekre, amiket még feltenni sem mertem korábban.
A gyakorlatban is tudtuk alkalmazni az ismerkedésnél, amikről szó volt, egy csomó kérdés nem jutott volna eszembe magamtól. Rengeteg gyakorlati információt kaptunk, mire kell odafigyelni a barátkozás folyamatában, a papírok intézésénél, mit kérdezzek meg mindenképp a nevelőszülőtől.
Jó volt úgy beszélgetni, hogy nem éreztem azt, bármilyen hivatalos személy figyel közben.
Máshol nem hangzik el, ami itt.
Pont jó volt a feladatok, játékok és az információátadás aránya.
Örülök, hogy részt vettünk. Már nem vagyok egyedül. Jó hallani a személyes érzéseket, hogy mindenki kicsit bizonytalan, nem csak mi.
Jelentkezni a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen lehet október 26-ig. Legfeljebb 12 résztvevő fér be, hogy csoportként tudjunk működni. Ha valakit csak az tart vissza, hogy nem jó neki a az időpont, az is írjon, kellő jelentkezés esetén később indul másik időpont is.
A csoportban elhangzottak bizalmasak, azt ne adjuk tovább másnak. Aki jelentkezik, ezt vállalja.
Mi nem történik a csoportban:
- ez nem terápia, én nem vagyok segítő szakember
- nem garantálom, hogy bárki x időn belül vagy egyáltalán gyereket kap
- nincs ráhatásom, mikor indulnak újra az örökbefogadások
- nem beszélek rá senkit az örökbefogadásra
A későbbi Finis csoportokat itt találod.