Category Archives: csoport

Finisben csoport karantén idején péntek esténként

Általános
Finisben csoport karantén idején péntek esténként

Leállt az élet, de mi addig is készülünk a következő időszakra, amikor remélhetőleg már hazavihetitek a gyermeketeket. A karantén alatt otthon, a számítógép előtt, mégis csoportban, kedvezményes áron tudtok együtt haladni az úton, amin majd a gyakorlatban is végigmentek, mikor örökbe fogadtok.

8 órás zárt csoport indul azoknak, akik vélhetően már az örökbefogadásra várakozás finisében vannak. Egy praktikus úticsomagot szeretnék nyújtani, ami segít felkészülni a következő időszak helyzeteire, teendőire, nehézségeire, hogy magabiztosan vágjatok neki az örökbefogadásnak.

helena-lopes-PGnqT0rXWLs-unsplash

Kinek: azoknak, akik örökbefogadásra várakoznak, és úgy tudják, gondolják, érzik, vagy remélik, hogy a következő hónapokban sorra kerülhetnek. Például, mert

  • sok éve várakoznak
  • a paramétereik olyanok, hogy rövid várakozásra számíthatnak
  • a lista elején vannak, alacsony a sorszámuk
  • megismerkedtek egy krízisterhessel
  • már volt kiajánlásuk
  • szóba kerültek egy gyereknél
  • elkezdtek barátkozni, de ez a vírus miatt megszakadt.

Azaz, az örökbefogadás jó eséllyel közel van, a tanfolyam meg rég volt.

Read the rest of this entry

Finisben csoport november 5.-től, csütörtök esténként

Mikor: November 5., 12., 19., 26., csütörtök esténként 18-20 óra.

Ki: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája tartja, örökbefogadó szülő.

Hol: a számítógép előtt, otthon, a Zoom program segítségével.

Mennyiért: 25 ezer forint/fő, házaspároknak 30 ezer forint.

Kinek: azoknak, akik örökbefogadásra várakoznak, és úgy tudják, gondolják, érzik, vagy remélik, hogy a következő hónapokban sorra kerülhetnek. Például, mert

  • sok éve várakoznak
  • a paramétereik olyanok, hogy rövid várakozásra számíthatnak
  • a lista elején vannak, alacsony a sorszámuk
  • megismerkedtek egy krízisterhessel
  • már volt kiajánlásuk
  • szóba kerültek egy gyereknél
  • elkezdtek barátkozni, de ez a vírus miatt megszakadt.

Azaz, az örökbefogadás jó eséllyel közel van, a tanfolyam meg rég volt.

Read the rest of this entry

Start csoport, október 15-18., örökbefogadáson gondolkodóknak

Általános
Start csoport, október 15-18., örökbefogadáson gondolkodóknak
  • Még nem tudod eldönteni, való-e neked az örökbefogadás?
  • Jelentkeznél, jelentkeztél, de nem sokat tudsz, mi hogy működik?
  • Még nem kötelezted el magad az örökbefogadás mellett, de szívesen ismerkednél a témával?

Akkor neked szól a Start csoportunk!

A csoportban átvesszük mindazt, amit a jelentkezés előtt tudni szeretnél:

  • mik az örökbefogadás feltételei
  • melyek az örökbefogadás lépései
  • hány éves korig lehet örökbe fogadni
  • hogy működik a megyei lista, az országos lista, a sorszám
  • miket lehet megszabni a jelentkezésnél
  • hogy zajlik az alkalmasság
  • érdemes-e menni tanfolyamra
  • mitől függ a várakozási idő, mi gyorsítja meg
  • melyik civilhez érdemes jelentkezni
  • mi szerepeljen a bemutatkozó levélben
  • mi változik a nyári törvénymódosítások után, és ez mit jelent a te helyzetedben.

Beszélgetünk az örökbefogadással kapcsolatos vágyakról és aggodalmakról is:

  • milyen szülők szeretnénk lenni?
  • milyen gyerekre vágyunk?
  • való-e nekünk az örökbefogadás?
  • tartanom kell majd a kapcsolatot a szülőanyával?
  • mindenki látni fogja, hogy nem a vér szerinti gyerekünk?
  • elhagy a párom, ha én még nem állok készen?
  • alkalmatlannak nyilvánítanak?
  • hogy mondom meg a családnak?
  • és természetesen mindarról, ami a jelenlevőket foglalkoztatja a téma kapcsán.

Mit ad ez a csoport?

  • információkat
  • elköteleződés nélkül eldöntheted, való-e neked az örökbefogadás
  • támogatásra találsz hasonló helyzetben lévőktől
  • kialakul egy közösség
  • egymás tapasztalataiból is tudtok tanulni
  • fesztelen, baráti légkört, ahol a sírás és a nevetés is megengedett.

Read the rest of this entry

Finisben csoport vasárnap esténként, szeptember 13-tól

Általános

Harmadszor is elindul a Finisben csoport – 4 alkalom azoknak, akik vélhetően már az örökbefogadásra vége felé vannak. Egy praktikus úticsomagot szeretnék nyújtani, ami segít felkészülni a következő időszak helyzeteire, teendőire, nehézségeire, hogy magabiztosan vágjatok neki az örökbefogadásnak.

Mikor: vasárnap 18-20 óra között, időpontok: szeptember 13., szeptember 20., szeptember 27, október 4.

Ki: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, Az Akiknek két anyja van című könyv szerzője tartja, örökbefogadó szülő.

Hol: a számítógép előtt, otthon, a Zoom program segítségével.

Mennyiért: 25 ezer forint/fő, házaspároknak 30 ezer forint.

Kinek: azoknak, akik örökbefogadásra várakoznak, és úgy tudják, gondolják, érzik, vagy remélik, hogy a következő hónapokban sorra kerülhetnek. Például, mert

  • sok éve várakoznak
  • a paramétereik olyanok, hogy rövid várakozásra számíthatnak
  • a lista elején vannak, alacsony a sorszámuk
  • megismerkedtek egy krízisterhessel
  • már volt kiajánlásuk
  • szóba kerültek egy gyereknél
  • elkezdtek barátkozni, de ez a vírus miatt megszakadt.

Azaz, az örökbefogadás jó eséllyel közel van, a tanfolyam meg rég volt. Read the rest of this entry

Túlélőcsomag várakozáshoz – szeptember 15-től

Általános
Túlélőcsomag várakozáshoz – szeptember 15-től

Hét alkalmas, zárt online támogató csoport örökbefogadás előtt állóknak!

Vezetik: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van című könyv szerzője és Sulyok Eszter pszichológus, szülő-csecsemő konzulens, aki saját praxisában az örökbefogadási háromszög minden szereplőjével találkozik. Mindketten örökbefogadó szülők, 3-3 gyerekkel.

Mikor: kedd este 17:30-19:30 között, első alkalom szeptember 15., utolsó alkalom október 27.

Kinek: azoknak, akik most várakoznak – akár első, akár többedik gyerekre várnak. Legfeljebb 12 jelentkezőt fogadunk.

Mennyiért: 36 ezer forint/fő, ha egy házaspár mindkét tagja részt vesz, akkor 54 ezer forint kettejüknek. 

Hol: a számítógép előtt, otthon, a Zoom program segítségével.

Mi fog történni?

A csoportban segítünk átvészelni a sokszor nehéz várakozást, a befagyott időszakban is “melegen tartjuk” az örökbefogadás gondolatát, sorstársak között. Átvesszük azokat a kérdéseket, amelyek az örökbefogadás előtt állókat nyugtalanítják:

Read the rest of this entry

Egyedülállóknak szóló online csoport

Általános
Egyedülállóknak szóló online csoport

Támogató csoport indul egyedülállóknak! 

Mikor: szeptember 16-tól szerdánként hét héten át, délelőtt 10-kor vagy 20 órakor (jelezd, hogy melyik lenne jobb neked). 

Kivel: Sulyok Eszter pszichológus, szülő-csecsemő konzulens facilitálásával, aki maga is örökbefogadó szülő.

Kinek: mindazoknak, akik gyereket fogadtak örökbe, és egyedül indultak neki, vagy a rendszer tartja őket “egyedülállónak”, netán azóta elváltak, egyedül maradtak a gyerekkel. Egyedülálló apákat és anyákat is várunk.

Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével.

Mennyiért: 36 ezer forint a 7 alkalom ára.

Mi fog történni?

A csoportban sorstársak közt, szakember vezetésével foglalkoztok a következő témákkal:

  • Mik a nehézségek és az örömök a hétköznapokban?
  • Kell-e pótolni a másik szülőt?
  • Kire, mire tudtok támaszkodni?

Itt hozzád hasonló helyzetű szülőkkel beszélheted meg a gyerekneveléssel vagy örökbefogadással kapcsolatos kérdéseidet, vagy egyszerűen csak kiöntheted a szívedet – végre van kinek.

Természetesen azzal foglalkozik a csoport, ami a tagokat foglalkoztatja!

Mit nem történik a csoportban:

  • ez nem terápia
  • senkit nem beszélünk rá az örökbefogadásra
  • nincs ítélkezés, tisztelettel hallgatjuk meg egymást.

Jelentkezni a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen lehet  szeptember 13-ig. Ha valakit csak az tart vissza, hogy nem jó neki az időpont, az is írjon, ha sok a jelentkező, később elképzelhető egy másik időpont is.

A csoportban elhangzottak bizalmasak, azt nem adjuk tovább másnak.

Start csoport az örökbefogadás küszöbén állóknak augusztus 20-23. között

Általános
  • Még nem tudod eldönteni, való-e neked az örökbefogadás?
  • Jelentkeznél, jelentkeztél, de nem sokat tudsz, mi hogy működik?
  • Még nem kötelezted el magad az örökbefogadás mellett, de szívesen ismerkednél a témával?

Akkor neked szól a Start csoportunk! Négy délelőtt, ami segít eligazodni az “örökbefogadás kapujában” állóknak, belépőknek és toporgóknak, augusztus 20-23. közt minden nap, 9-12:45-ig (egy rövid szünettel).

Vezetik: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van című könyv szerzője és Sulyok Eszter pszichológus, szülő-csecsemő konzulens, aki saját praxisában az örökbefogadási háromszög minden szereplőjével találkozik. Mindketten örökbefogadó szülők, 3-3 gyerekkel.

Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével.

Ára: 36 ezer forint/fő, ha egy házaspár mindkét tagja részt vesz, akkor 54 ezer forint kettejüknek. 

Jelentkezés: augusztus 13-ig a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. Read the rest of this entry

Finisben – zárt csoport nyár végén, az örökbefogadás finisében levőknek

Általános

Újra indul a 4 alkalmas zárt csoport azoknak, akik vélhetően már az örökbefogadásra várakozás finisében vannak. Egy praktikus úticsomagot szeretnék nyújtani, ami segít felkészülni a következő időszak helyzeteire, teendőire, nehézségeire, hogy magabiztosan vágjatok neki az örökbefogadásnak.

Mikor: csütörtökön 18-20 óra között, időpontok: augusztus 13., augusztus 27., szeptember 3., szeptember 10.

Ki: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája tartja, örökbefogadó szülő, az Akiknek két anyja van című könyv szerzője.

Hol: a számítógép előtt, otthon, a Zoom program segítségével.

Mennyiért: 25 ezer forint/fő, házaspároknak 30 ezer forint.

Kinek: azoknak, akik örökbefogadásra várakoznak, és úgy tudják, gondolják, érzik, vagy remélik, hogy a következő hónapokban sorra kerülhetnek. Például, mert

  • sok éve várakoznak
  • a paramétereik olyanok, hogy rövid várakozásra számíthatnak
  • a lista elején vannak, alacsony a sorszámuk
  • megismerkedtek egy krízisterhessel
  • már volt kiajánlásuk
  • szóba kerültek egy gyereknél
  • elkezdtek barátkozni, de ez a vírus miatt megszakadt.

Azaz, az örökbefogadás jó eséllyel közel van, a tanfolyam meg rég volt. Read the rest of this entry

Támogató csoport egyedülállóknak csütörtök délelőtt vagy kedd este

Általános
Támogató csoport egyedülállóknak csütörtök délelőtt vagy kedd este

Támogató csoport indul egyedülállóknak! Örökbefogadókat és felkészülőket is várunk.

Mikor: csütörtök délelőtt 9-11 óra közt, hét héten át, július 2. – augusztus 13. között.

Az igények alapján felmerült a kedd esti időpont is, ha ez jó neked, írjál, és azt is, hány óra lenne megfelelő!

Kivel: Sulyok Eszter pszichológus, szülő-csecsemő konzulens facilitálásával, aki maga is örökbefogadó szülő.

Kinek: mindazoknak, akik gyereket fogadtak örökbe, vagy erre készülnek, és egyedül indultak neki, vagy a rendszer tartja őket “egyedülállónak”, netán azóta maradtak egyedül. Egyedülálló apákat és anyákat, elváltakat és szivárványcsaládokat is várunk.

Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével.

Mennyiért: 36 ezer forint a 7 alkalom ára.

Mi fog történni?

A csoportban sorstársak közt, szakember vezetésével foglalkoztok a következő témákkal:

  • Mit jelent egyedül örökbe fogadni?
  • Mik az örökbefogadás feltételei egyedülállóknak, mik az esélyek, milyen gyerekre van esély?
  • Mik a nehézségek és az örömök a hétköznapokban?
  • Kell-e pótolni a másik szülőt?
  • Kire, mire tudtok támaszkodni?
  • Mi változik a törvénymódosítások után az egyedülálló jelentkezők számára?
  • És mindazzal, ami titeket foglalkoztat.

Itt hozzád hasonló helyzetű szülőkkel beszélheted meg a gyerekneveléssel vagy örökbefogadással kapcsolatos kérdéseidet, vagy egyszerűen csak kiöntheted a szívedet – végre van kinek.

Mit nem történik a csoportban: Read the rest of this entry

Start 1-2. csoport az örökbefogadás kapujában állóknak

Általános
Start 1-2. csoport az örökbefogadás kapujában állóknak
  • Még nem tudod eldönteni, való-e neked az örökbefogadás?
  • Jelentkeznél, jelentkeztél, de nem sokat tudsz, mi hogy működik?
  • Még nem kötelezted el magad az örökbefogadás mellett, de szívesen ismerkednél a témával?

Két izgalmas programot hirdetek az “örökbefogadás kapujában” állóknak, belépőknek és toporgóknak, szombaton 9-13 óráig.

A Start 1. ismeretterjesztő előadás. Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van című könyv szerzője gyorstalpaló áttekintést ad a hazai örökbefogadási rendszerről, a jelentkezők szempontjából. Itt  informatív formában megtudhatod:

  • mik az örökbefogadás feltételei
  • melyek az örökbefogadás lépései
  • hány éves korig lehet örökbe fogadni
  • hogy működik a megyei lista, az országos lista, a sorszám
  • miket lehet megszabni a jelentkezésnél
  • hogy zajlik az alkalmasság
  • érdemes-e menni tanfolyamra
  • mitől függ a várakozási idő, mi gyorsítja meg
  • melyik civilhez érdemes jelentkezni
  • mi szerepeljen a bemutatkozó levélben
  • mi változik a nyári törvénymódosítások után, és ez mit jelent a te helyzetedben.

Ez az előadás azoknak szól, akik ismereteket, gyakorlati tippeket, praktikákat várnak. A jelentkezők kérdéseire igyekszem felelni, de az örökbefogadás lelki oldalával itt nem fogunk foglalkozni.

Mikor: június 20-án, szombaton 9-13 óra közt, egy alkalom. Ára: 12 ezer forint/fő, házaspároknak 15 ezer forint.

Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével.

Jelentkezés: a Start 1.-re június 19-ig a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen.

A Start 2. csoport az örökbefogadás önismereti oldalával foglalkozik, Sulyok Eszter pszichológus vezetésével. Itt a következő témákban mélyedtek el, csoportként működve:

  • milyen szülő szeretnél lenni?
  • milyen gyerekre vágysz?
  • való-e nektek az örökbefogadás?
  • mik a félelmeid?
  • lombik vagy örökbefogadás?
  • feldolgoztuk a veszteségeket? Vannak veszteségeink?
  • és természetesen mindabban, ami a jelenlevőket foglalkoztatja a téma kapcsán.

Mindezt olyan emberek körében, akiket ugyanaz foglalkoztat, mint téged. Read the rest of this entry