Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Nicknév: Ildi, Dávid és Zselyke
Kik vagytok? 30-as éveink közepén járunk,17 éve alkotunk egy párt, és azon belül is 10 éve vagyunk házasok! Első gyerkőcre várakoztunk, hosszú út vezetett addig, míg mindketten az örökbefogadás mellett döntöttünk. Mivel mindketten rendelkezünk egészségügyi akadályokkal, így semmilyen más út nem jöhetett szóba, ha családdá akartunk válni. Éreztük, hogy valami hiányzik… az a bizonyos “cseresznye” a hab tetejéről.
Miben vagytok mások, mint mások? Igazából semmiben, talán annyi, hogy a nagy átlagnál fiatalabbak vagyunk, és sok mindenben elfogadóak. Nyíltan vállaltuk az örökbefogadást, sok videóm is készült ebben a témában egy platformon, ami sok embernek segített abban, hogy tiszta legyen az örökbefogadás és ne az amerikai filmeket vegyék alapul!
Ki érkezett? Zselyke érkezett hozzánk a maga 1 év 4 hónapjával, amikor megismertük (megyei lista, budapesti Tegyesz). Roma származású, makkegészséges, vér szerinti 10. gyermekeként született, ami sok szempontból pozitív is. Normál súllyal, időben, egészségesen jött világra 2022-ben.
Nagyon kedves és jó nevelőszülőknél nevelkedett, a korházból ők hozták ki a harmadik napon. Több gyerkőc is volt, de ennek köszönhetően nagyon jó rutinnal érkezett haza Zselyke, szépen eszik, alszik, és szépen fejlődik korának megfelelően!
A nevelőszülők első örökbeadása volt, így voltak pici kis bakik, de az ügyintézőnk es a pszichológusunk gyorsan rendbe tette a dolgokat.
Mennyit vártatok? 2020 novemberében jelentkeztünk először, de 2021-ben hirtelen édesapám és édesanyám is elhunyt 30 nap különbséggel, és nem tudtam egyszerre ennyi mindent feldolgozni, kellett egy kis idő, így hivatalosan 2022. januártól várakoztunk, és 2023 novemberében kezdtük a barátkozást.
Tehát 1 év 10 hónap!
Mennyit várt a gyerek? 3 naposan a nevelőszülőkhöz került, a vér szerinti már a kórházban lemondott róla, nem is látogatta, de a nevét ő adta.
Zselyke egy év 4 hónapot várt Heves megyében (ott éltek a nevelőszülők), mai napig nem értjük, miért ragadnak be ennyi ideig a rendszerbe a gyerekek…
Miért pont ő? Elfogadóak voltunk a származást illetően, mert a férjemmel a pólus két végét képviseljük… Én déli típusú vagyok, akit sokszor romának néznek (pedig görög-zsidó vér csörgedezik bennem), a férjem pedig igazi svéd típus, így hozzánk bármilyen rasszú gyerkőc jött volna, beleillett volna a családi képbe.
Zselyke nagyon hasonlít is rám, így mindig megkapjuk, hogy “tiszta anyja ez a gyerek!”
Zselyke előtt volt egy másik kislányra kiajánlásunk, de az a pár dolog, amit kizártunk, pont benne volt az aktájában, így fájó szívvel, de nemet mondtunk, rá pedig 2,5 hétre már a Tegyesznél ültünk és szemeztünk a kislányunk fotójával!
Miért pont ti? 8 család aktája volt a “kerekasztalon”, akik Zselykénél szóba jöhettek, mi voltunk az utolsók időrendben, de mivel a nevelőszülők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadó pár legyen, akik nem idősek, így az aktánkat látva minket tettek be top 3-ba.
És itt jött jól az, hogy sokszor romának néznek, mert ezzel mi lettünk a kiválasztott szülőpár!
A nevelőszülők is romák voltak, így nekik ez nagyon fontos volt, és amikor beszélgettünk erről velük, akkor mondták, hogy nagyon erős hasonlóságot láttak a kislányommal, amit az ügyintézőnk és a pszichológusunk is alátámasztott.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem könnyű…olvasni, várakozni sokkal könnyebb, mint már benne lenni az aktív folyamatban! Mind fizikailag, mind pedig érzelmileg brutális.
A legnagyobb problémátok most: Igazából ezt lehet pozitívan is felfogni, de a kisasszony nagyon feszegeti a határokat, kinél/mit/meddig lehet! Ez azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát, de mivel elég határozott szabályok vannak, így nagy problémák nincsenek.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Gyors a folyamat, annál is gyorsabb, mint gondolnánk!
Nyilván várakozunk x évet, de ha már megvolt az aktamegtekintés és a rápillantás, onnantól kezdve sitty-sutty család lesztek, ami baromi megterhelő lelkileg…
A barátkozás folyamata is más, mert ott ülsz egy idegen gyerekkel, egy idegen nappalijában, idegen érzésekkel!
Ellátnád rutinból a gyereket, de zavarban vagy, mert még nem a tied, és ott egy másik nő (bármennyire is jó nevelőszülő), aki automatikusan rendbe teszi a gyereket az adott problémával. Tehát nem könnyű, és nincsen mindig (sőt) ott valaki a hivataltól, hogy szóljon a nevelőnek, hogy hagyjon nektek teret, hogy szokhassátok ti is a dolgokat!
Miről olvasnál szívesen? Amit hiányolok, mert nagyon tabutéma, az az érzések… Ha nem jön, ha lassan érkezik meg, ha egyáltalán nem jön! Amikor azt érzed, hogy most kellene a földön a legboldogabb embernek lenned, igazi ősanya érzésekkel, de csak azt érzed, hogy itt egy idegen gyerek, aki szép és jó, de csak robot üzemmódban funkcionálsz!
Mindenki kérdez: -na milyen?! – ugye milyen szuper? – akkor most nagyon boldog vagy, ugye? És te csak egyre kínosabban érzed magad, és már a létezésedet is megkérdőjelezed.
(Nyugi, alakul, ha olvasod és hasonlóan érzel, napról napra jobban fogod érezni az anyaságot!)
******
András (41), Niki (38), Emma (6), Adél (3), Lali (1).
2003 óta vagyunk együtt, 2011-ben házasodtunk össze.
Az esküvő után egy évre elkezdődtek az orvosi vizsgálatok, ahol semelyikünknél nem találtak biológiai okot, hogy ne érkezhessen vér szerinti gyerekünk. Vártunk.
Nem indultunk el a mesterséges úton, 2014 őszén elmentünk a fővárosi Tegyeszhez és jelentkeztünk. Ekkor sem volt származási kikötésünk (ahogy a későbbi gyermekeinknél sem), leginkább bővebb tájékoztatást kértünk a betegségekkel kapcsolatban vagy elfogadóak voltunk. Mindhárom gyermekünk titkos örökbefogadás útján érkezett. Emma 2017 nyarán Borsodból csecsemőotthonból 3 hónaposan, Adél 2020 őszén Budapestről szintén otthonból 8 hónaposan, Lali pedig 2023 tavaszán Pest megyéből nevelőszülőktől 9 hónaposan.
2017 telén pedig még hazahoztuk Elza kutyánkat egy menhelyről. Akkor még nem sejtettük, hogy valami, valaki készülődik.
Mindketten nagycsaládból jöttünk (férjemék hárman, mi öten vagyunk testvérek), így nem volt kérdés, hogy mi is több gyereket szeretnénk.
2017 januárjában én új munkahelyre mentem, ahol közel 2 hónap után le kellett ülnöm beszélni a főnökömmel. Sajnos olyan ekcémás, felülfertőződött lett a kezem, hogy képtelen voltam dolgozni. (Konduktorként gyerekekkel foglalkoztam).
Emma pedig azon a napon, abban az órában született, amikor ez a beszélgetés zajlott. Két hónapig kúráltam magam, amikor megszólalt a telefon, hogy van egy kislány…
Emma és Adél között, illetve Adél és Lali között is 2 hónapot dolgoztam aktívan a munkahelyemen, mert újra megszólalt a telefon.
A gyerekek között nincs vér szerinti kapocs.
Emmáról még születése előtt lemondott az anya, Adél és Lali pedig a kórházban maradt. Sajnos mindhárman bent maradtak a rendszerben egy kis időre. Adélnál még covidos leállás is volt. Lalira kb 2,5 évet vártunk. A vér szerinti anya szülése után fél nappal eltűnt a kórházból. Sajnos 9 hónapig ragadt a rendszerben, azért került haza annyi idősen. Mindhárom gyermekünknél mi voltunk az első házaspár.
Hogy mi történt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva?
Azt hiszem minden úgy történt, ahogy az meg van írva.
A legnagyobb problémánk?
Az idő. Szívesen megírtam volna ezt a pár sort hamarabb is.
Mindent szívesen olvasunk az oldalon. Nyitottak vagyunk minden témára.
******
2022-ben örökbe fogadtunk egy kisfiút, majd rá fél évre képbe került 2 testvére, akiket azóta szintén örökbe fogadtunk 2023-ban.
Az első örökbefogadás beszámolója már jó ideje a mappában pihent, de most hozzáírtuk a másik két gyerek történetét is hasonlóképpen. Mindenképp tervben volt, hogy küldünk beszámolót, ezzel meghálálva a sok információt és olvasnivalót, amivel az orokbe.hu oldal hozzátett nálunk a folyamathoz.
Kik vagytok?
Kora/közép 30-as éveiben járó, fiatal pár, 3 éve házasok. Már a kapcsolatunk komolyabbra fordulásánál beszéltünk róla, hogy mindketten szép dolognak tartjuk az örökbefogadást és jó lenne egyszer belevágni. Két éve nyáron kiderült egy ismerős párról, hogy örökbe fogadtak és a velük való beszélgetés hatására mi is belevágtunk. Elég racionális és nyitott gondolkodásúnak tartjuk magunkat. Szerintünk nem az a nagy szám, hogy megszülsz egy gyereket, hanem, hogy szeretetben és gondoskodásban értelmes embert nevelsz belőle.
Miben vagytok mások, mint mások?
Nem a “klasszikus” örökbefogadók vagyunk, mivel még nem is próbálkoztunk komolyabban vér szerinti gyerekkel. Úgy gondoltuk, lehet, úgyis éveket kell várni, akkor jelentkezzünk most és addig is ketyeg az óra. Tervben van vér szerinti gyerek is, de két örökbefogadás után nem sietünk vele. Nem olvastunk annyira utána a dolgoknak, mint sokaknál olvassuk. Nekünk pl. utólag derült ki, hogy a tanfolyam nem csak pluszt jelent a folyamatban, hanem “értékelnek is”.
Ki érkezett?
2022 szeptemberében egy 3.5 éves cigány kisfiú BAZ megyei csecsemőotthonból (országos listáról), 2023 szeptemberében két vér szerinti testvére nevelőszülőtől, egy 2.5 éves kisfiú és egy 11 hónapos kislány.
Mennyit vártatok?
2021 augusztusában hívtuk fel először a Tegyeszt, 2022 áprilisában kaptunk határozatot és júliusban hívtak minket. Szeptember közepén hoztuk haza a 30 napos kihelyezésre a legnagyobb gyerkőcöt. Szóval a határozattól a bizonyos telefonhívásig 4 hónap telt el, de összességében is csak picivel több, mint 1 év volt az egész folyamat. 0-4 év között, nemre és származásra nem, és egészségi kérdésekben csak a komolyabb (és nem korrigálható) betegségekre tettünk kikötést. Így várakoztunk Pest megyében és az országos listán.
2022 decemberében merült fel bennünk, hogy jó lenne egy lányt is örökbe fogadni, így utána a vér szerinti gyereknél a nem már tényleg mindegy lenne. Tudtunk róla, hogy van két vér szerinti kistesó a rendszerben, így rákérdeztünk a Tegyesznél, mi a helyzet velük. Januárban visszajeleztek és kiderült, hogy szeptemberben született egy lány testvér is. Viszont a kisebbik öccsel egy helyen nevelkednek, így szerették volna, ha együtt fogadnánk őket örökbe.
Mennyit várt(ak) a gyerek(ek)?
Mindegyik gyereket a kórházból már ideiglenes nevelőszülő vitte haza. A legidősebbet az otthonból hoztuk el, ami előtt az ideiglenesen kívül 2 nevelőszülő “passzolta le”, mert nem a “szobanövény” típusú gyerek. Nagyjából 2.5 évet volt nevelőszülőknél, egy évet otthonban.
A középső gyerek 2022 decembere körül vált örökbefogadhatóvá, viszont a legkisebbnek még 2023 nyár közepén sem volt semmilyen papírja, úgy, hogy akkor már tudtak róla a Tegyesznél, hogy mindkettőt örökbe fogadnánk.
Miért pont ő(k)?
Az iratbetekintésnél nem hallottunk semmilyen olyan információt a legidősebbről, ami miatt azt mondtuk volna, hogy nem szeretnénk elmenni a rápillantásra. Ott helyes kiskölyöknek találtuk, de nem volt szerelem első látásra. Nem is hiszünk benne, hogy életre szóló dolgokat a pillanat hevében vagy az adrenalinlöket rózsaszín ködjében kellene meghoznunk. Viszont így is nyitottak voltunk, hogy jobban megismerkedjünk vele. A barátkozás megkezdésekor az első pár órában a többi gyerek közvetlenebb volt velünk és ezért szimpatikusabbak voltak, mint ő. De végül kiderült, hogy csak keményebb dió és amúgy meg imádni való (ha épp nem hisztizik).
A két kisebb esetében egy hónapig tanakodtunk, hogy mekkora vállalás a meglévő örökbefogadott gyerkőc mellé még kettőt örökbe fogadni, ráadásul alig egy éven belül. Nem volt egyszerű döntés. Végül úgy voltunk vele, megpróbáljuk. Viszont tisztában voltunk vele, hogy borzasztóan nehéz lesz (nem tévedtünk), ha sikerül az ő örökbefogadásuk is.
Miért pont ti?
Elég racionális gondolkodásúak, tudatosak és következetesek vagyunk mindketten.
A legidősebb örökbefogadásakor mindkettőnk munkája elég kötetlen volt, magunknak osztottuk be az időnket és 99%-ban itthonról dolgoztunk. Talán úgy érezték a Tegyesznél, hogy egy nehezebb szituációval is könnyen megbirkózunk.
A két kisebb testvér még nem volt fent se megyei, se országos listán, mikor mi jeleztük a Tegyesz felé, hogy érdekelne minket egy újabb örökbefogadás, sőt, ha úgy van, akkor vér szerinti testvéré. Így számukra fontos szempont volt, hogy az egyik idősebb testvért mi fogadtuk örökbe. Mi kértük a második örökbefogadási procedúra előtt a tegyeszes pszichológust, hogy beszélgessünk egy esetleges testvér örökbefogadásról. Végül az új alkalmassági vizsgálat során úgy ítélték meg a helyzetet, hogy megfelelőek vagyunk a két testvér örökbefogadására.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Az országos lista kapcsán nem gondoltuk, hogy ennyiszer és ennyit kell utazni.
Mindkét örökbefogadásnál el kellett mennünk először a miskolci Tegyeszhez, hogy ott is mondjanak pár szót a gyerekekről, aztán a falukba, ahol történtek a rápillantások, majd haza.
A barátkozásokra ismét a falukba (az otthonban szerencsére volt szoba, amit az örökbefogadó szülőknek tartanak fent, így akkor nem kellett a szállás és az otthon között ingáznunk), amiknek a végén megint Miskolcra az ideiglenes kihelyezések miatt, majd vissza a falukba a gyerekekért.
Az első örökbefogadáskor visszamentünk Miskolcra az örökbefogadás véglegesítésére, mert ha Pest megyében tettük volna ezt, akkor hetekkel elnyúlt volna a folyamat. Így 15 perc ügyintézésért utaztunk több órát és több száz kilométert.
A második alkalommal úgy döntöttünk, hogy nem csináljuk újra végig a lakóhelyünk és Miskolc közötti utat két gyerekkel (a legnagyobb már elkezdte az ovit ekkorra), így Budapestre mentünk véglegesíteni. Na, ez egy hiba volt. A miskolci gyámhivatali ügyintézőnk mondta, hogy ne menjünk újra vissza, mert sokat javult az ügyintézések gyorsasága. Hát, nem. Több hetet vártunk a papírokra úgy, hogy minden elektronikusan, hivatali, valamint ügyfélkapun keresztül történt.
A legnagyobb problémátok most:
A két fiú élvezettel piszkálja egymást.
A legnagyobb gyereknél megfigyelhető egy visszaesés az eddigi fejlődéshez, viselkedéshez képest (nem ért minket váratlanul, a pszichológus is elmondta, hogy ez be fog következni).
A legkisebb, amióta elhoztuk, kb. folyamatosan fogzik.
Három 5 éven aluli gyerek mellett jelenleg a hétköznapokban nem sok mindenre jut időnk, még ki kell alakítanunk rendszert több mindenre, hogy amíg nem lesznek nagyobbak, addig is tudjunk mással is foglalkozni.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Egyik első rápillantás sem úgy történt, ahogy a tanfolyam során elmondták, hogy először csak messziről ránézel a gyerekre, hogy szimpatikusnak tűnik-e vagy sem. Mindkét esetben odamentünk már a gyerekekhez, megvolt velük a kapcsolatfelvétel.
Az első örökbefogadásnál erre nagyon-nagyon nem voltunk felkészülve, zavarban voltunk, hogy odamenjünk egy kis 3.5 éves kisfiú ágyához, aki éppen akkor készül az ebéd utáni alvására. Két idegen ember meg ott megzavarja az ő nyugalmát azzal, hogy dumál hozzá. Emellett a gyermekotthonnak van egy hivatalos protokollja, hogyan zajlik a barátkozás. Mi ezt csak nagy vonalakban tartottuk. 1-2 óra idegenkedés után végül már mi fürdettük őt este, mert ő maga kérte. Amit pedig a protokoll szerint nem lehetett volna… Az otthonban említették, hogy ne foglalkozzunk a többi gyerekkel a csoportban, de ez egyszerűen kivitelezhetetlen volt. Egyfelől a barátkozás elején a csoportszobában kellett tartózkodni, másrészről az embernek nincs is szíve teljesen kizárni a többi gyerkőcöt a játékból. Az már csak mellékes, hogy a gondozók is örültek, hogy van plusz két ember, akik valamennyi segítséget nyújtanak.
Miről olvasnál szívesen?
Elég sok mindent megtapasztaltunk az elmúlt lassan másfél évben. Otthonos, nevelőszülős, vérszerinti tesós, baba, idősebb gyerek örökbefogadását. Így azt tudjuk mondani, hogy leginkább még több babaköszöntős sztorit olvasnánk szívesen.
******
Nicknév: Ivan, Niki és Dominik baba története
Kik vagytok?
Nikoletta és Ivan vagyunk. 12 éve alkotunk egy párt, 5 éve vagyunk házasok és 4 év (egészségügyi okok miatt sikertelen) babatervezés után döntöttünk úgy, hogy 2023. május utolsó napján elindítjuk az örökbefogadást és nemtől és származástól függetlenül kértük, hogy vegyenek fel minket az országos listára.
Ki érkezett?
Kisfiunk – Dominik – 2023.08.28-án született és élete első órájától kezdve a családunk része. Egy védőnő nyílt örökbefogadás útján kapcsolt minket össze a biológiai anyukával a várandóssága 29. hetén, akivel a találkozásunk első percétől kezdve harmonikus kapcsolatot ápoltunk egészen az örökbefogadói határozat aláírásáig – tehát a születést követő 6. hét leteltéig, amikor október 10-én szeretettel, tisztelettel és hálával a szívünkben elbúcsúztunk egymástól.
Miben vagytok mások, mint mások? Mennyit vártatok? (Nálunk ez a két kérdés kéz a kézben jár.)
Mi abban a szerencsés és ritka helyzetben vagyunk, hogy kevesebb, mint 1 hónapot vártunk arra a bizonyos telefonhívásra. Igaz, az nem a Tegyesztől érkezett és mivel férjem külföldi állampolgár, így nem tudtunk alapítványokhoz fordulni. Ahogy fentebb már említettem, mi egy védőnővel vettük fel a kapcsolatot, aki éppen akkor családtámogatást nyújtott egy krízishelyzetben lévő fiatal várandós nőnek. Sok mindennek kellett akkor pont úgy történnie, hogy mi kevesebb, mint 3 hónap leforgása alatt szülőkké váljunk. Ezalatt a rövid idő alatt sikerült mindent beszereznünk a baba érkezéséhez és a végleges határozatot is kézbe kaptuk. Miután megismertük a szülőanyukát, minden kivizsgálásra elkísértük őt és a szülést követően már én gondoztam a kisbabánkat a kórházban.
Másrészt szeretnék minden vegyes nemzetiségű párt megnyugtatni, hogy férjem olasz származása egyáltalán nem jelentett akadályt az ügyintézés során. Mindenhol nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk!
Miért pont ő?
Azért, mert a sors Őt nekünk szánta, Dominik minket választott szüleinek. Minden olyan gyorsan és hirtelen történt, tényleg nem tudok erre racionális választ adni. Éppen annyira változtatta meg az életünket a lehető legszebb irányba, mint amennyire reméljük, hogy mi is egy csodálatos életet tudunk neki biztosítani.
Miért pont ti?
Merni kell bátornak lenni és mindent megmozgatni azért, hogy beteljesüljön a boldogságotok. (A fent említett védőnőt korábban nem ismertük, de azóta egy szoros, mondhatni baráti kapcsolat alakult ki köztünk.) Az örökbefogadással nem csak egy csodálatos gyermekkel lettünk gazdagabbak, hanem sok értékes emberrel is összekapcsolt minket az élet.
Tanács, ami jól jött volna utólag:
Ne féljetek segítséget/tanácsot kérni és merjetek beszélni a negatív érzéseitekről is. Szívünk minden szeretetével imádjuk a gyermekünket, de az első pár hét elképesztően nehéz volt mindannyiunknak mind lelkileg, mind testileg, és ez teljesen normális olyankor.
A legnagyobb problémátok most:
Túl gyorsan repül az idő. Nem tudja valaki lelassítani? 🙂
Mi volt másképp, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva?
Minden úgy jó az elejétől kezdve, ahogy van. A kisbabánk egészséges, láthatóan boldog és kiegyensúlyozott kisfiú, minden más eltörpül ezek mellett.
Miről olvasnátok szívesen?
Olyan történeteket olvasnánk szívesen, ahol a többi szülő megosztja a jó tanácsait és tapasztalatait arról, hogy mikor és hogyan mondták el a gyermeküknek, hogy nem ők a biológiai szülei és, hogy ezt hogyan fogadta a csemete. Továbbá roma/félroma gyermekek a társadalomba történő beillesztése/beilleszkedése is érdekes téma a számunkra.
Köszönjük, hogy elmesélhettük a családdá válásunk történetét és hogy elolvastátok sorainkat!
Ha te is várakozol, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a Finis csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat.
Örökbe.hu 