Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Nicknév: Éva és Zoltán. Mi nem használunk nick name-t. Angliában minden örökbefogadás kvázi nyílt örökbefogadás.
Kik vagytok?
Mi egy Angliában élő magyar házaspár vagyunk. Öt biológiai gyermekünk van, három már felnőtt, kettő tinédzser. Hét éve vagyunk nevelőszülők, és jelenleg három gyermek él velünk, bírósági döntés alapján felnőtt korukig. Őket is gyermekünknek tekintjük. A babánkat idén januárban fogadtuk örökbe, aki most lesz 2 éves. Tehát jelenleg 6 gyermek él velünk egy háztartásban.
Miben vagytok mások, mint mások?
Az, hogy egy nevelőszülő örökbe fogad Angliában, egy természetes dolog, és általában támogatott a szociális osztály által. Mi több szempontból is különbözünk az általános esetektől.
Először is, az adoptálással egyidőben 3 nevelt gyermek is velünk élt/él. Ez a munkánk, és ezért fizetést kapunk. Ez azzal a következménnyel járt, hogy mi nem tudtunk/tudunk úgynevezett adoption leave-re menni, ami egy év az örökbefogadás vagy a hagyományos örökbefogadás esetében a hazaköltözés napjától számítva. Abban az egy évben nem lehet dolgozni.
A másik jelentős és legnagyobb különbség a hagyományos örökbefogadástól, hogy minket nem támogatott a szociális osztály, a babánkért meg kellett küzdenünk keményen a bírósági tárgyalás előtt és alatt.
A harmadik ok, amiért mi mások vagyunk, az megmagyarázza az előbb említett nehézségünket. A babánknak több testvére is van, egyikükkel sem élt együtt egy percet sem. A szociális osztály az egyik testvérrel akarta örökbe adni a babánkat. Mi a testvért nem tudtuk és nem akartuk örökbe fogadni, több okból is, amit itt nem akarunk részletezni.
Ki érkezett?
A babánkat 5 naposan hoztuk haza a kórházból, ahol megfigyelés alatt tartották, mivel az édesanyja kábítószert fogyasztott a terhesség alatt. A babánknak több egészségügyi problémája is volt az első pár hónapban, mind a leszoktatás lehetséges következményének tűnt.
Jelenleg, 2 évesen egy nagyon egészséges baba, érzelmileg, fizikailag és minden szinten megfelelően fejlődik, és semmi elmaradást nem mutat a hasonló korú gyermekekhez képest.
Mennyit vártatok? Mennyit várt a gyerek?
Angliában a rendszer egy picit (vagy nagyon) különbözik a magyar rendszertől. Itt a gyermeket a szülők egészen addig látogathatják viszonylag nagy rendszerességgel, amíg a bíróság döntést nem hoz a gyermek jövőjéről. Amennyiben a bíró úgy dönt, hogy a gyermeket örökbe kell adni (ha semmi más megoldás nincs, ami a gyermek legjobb érdeke), a szülő-gyermek találkozását lecsökkentik, de nem radikálisan. Például, ha a szülő háromszor töltött másfél órát a gyermekkel hetente, azt lecsökkentik egyszer másfél órára hetente. Amikor már beazonosították az örökbefogadó szülőket, és csak pár hónap van a gyermek költözéséig az új szüleihez, akkor lassan elkezdik tovább csökkenteni a találkozásokat. Általában először másfél óra kéthetente egy hónapig, a második hónapban egyszer másfél óra, és a következő, a 3. hónapban az utolsó találkozás, amikor elbúcsúzik a szülő a gyermektől. Ezen az utolsó találkozáson két szociális munkás segíti a szülőt, különböző emlékeket készítenek, amit a szülő és a gyermek is magával visz. Erről az alkalomról sok fotó készül, ami belekerül a gyermek úgynevezett life story könyvébe.
A mi esetünkben a babát már eleve csak havonta egyszer láthatta az anyukája, és egyikünk minden esetben jelen volt elejétől a végéig a találkozásokon. Az utolsó találkozás jövő héten lesz.
Ezt követően a bírói döntést fogjuk követni. Évente egyszer találkozik majd az édesanyjával, és évente háromszor a testvéreivel. Minden esetben szociális munkás fogja felügyelni a találkozást.
Miért pont ő?
Mi sose akartunk örökbe fogadni. Több gyermek is elment tőlünk az új szüleihez, amit mi segítettünk a teljes tudásunkkal. Boldogok voltunk, hogy lett egy új családjuk, miközben mi gyászoltuk őket, és a szívünk apró darabokra tört minden alkalommal.
A babánk esetében teljesen mást éltünk meg, mint korábban.
Amikor a babánk kb. 8 hónapos volt – és általában ennyi időt tölt egy gyermek nevelőszülőknél, mielőtt örökbefogadókhoz költözik –, a mi babánk elkezdte az átmeneti időszakot, vissza az édesanyjához és a testvéreihez.
A babánk csak éppen egyéves múlt, amikor az újraegyesítés sajnos egyik napról a másikra le kellett hogy álljon. Mi végignéztük, ahogy a babánk szenved, összezavarodik, hogy kihez is tartozik, elveszti a biztonságot jelentő felnőttet az életéből abban a pár hónapban, miközben boldogok voltunk, hogy visszamehet az anyukájához. Hittük, hogy a kötődés köztük átsegíti majd a babánkat a nehézségeken, és hittük, hogy hosszú távon ez az ő érdekét szolgálja.
Az elmúlt egy évben mi kőkeményen dolgoztunk a kötődésen, és úgy gondoltuk, éreztük, hogy olyan szoros lett a kapcsolat köztünk, amit nem szabad megtörni. Ezzel a tudattal úgy éreztük, hogy nem fogunk tudni együtt élni azzal, ha elveszítjük őt. Mi, és valamennyi gyermekünk teljes szívből szereti ezt a babát, és kérték, hogy fogadjuk örökbe. És mi így tettünk.
Miért pont ti?
Egy 3 napos bírósági tárgyalás során a bíró meghallgatta a szociális munkást, elsősorban azt, hogy miért gondolják, hogy a babánk érdeke, hogy a testvérével együtt legyen örökbe adva egy másik örökbefogadó család által. Majd a bíró meghallgatta az édesanya ügyvédjét, aki elmondta, hogy az édesanya kívánsága, hogy mi fogadjuk örökbe a gyermeket. A bíró meghallgatta a baba gyámját is, aki minket támogatott.
A bíró ezek után úgy döntött, hogy a baba érdeke, hogy azokkal az emberekkel maradjon, akiket a baba az anyjának, apjának és testvéreinek tekint és szólít. A döntés kihirdetése során elhangzott, hogy a baba kiszakítása a mi családunkból olyan mértékű traumát okozna neki, ami elkísérné felnőttkoráig. Nagy valószínűséggel egész életében terápiára szorulna. A testvéri kapcsolat fontossága nem volt kérdés, de azt fenntarthatónak ítélte meg a bíró más módon is, mint csak az együttélés. Mi vállaltuk a kapcsolattartást.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Tanács, mint olyan, nem hiányzott. Amit kívánunk, az a jelenlegi tudásunk megléte az első napon, amikor 7 éve nevelőszülők lettünk. Az elmúlt 7 évben több mint 200 tanfolyamon vettünk részt, és még mindig vannak új információk, amiket ha meghallunk, minden értelmet nyer a múltból. A legnagyobb segítséget a trauma, kötődés és felépülés tréningek adják, amin minden évben részt veszünk.
A legnagyobb problémátok most:
Probléma, mint olyan, nincs ebben a percben. Olyan van, ami állandóan a fejünkben van, és szorongunk miatta, például az örökbefogadás tényének elmagyarázása az életkorának megfelelően. Ezt a félelmünket próbáljuk csökkenteni tréningeken való részvétellel, ahol más örökbefogadó szülőktől, illetve már felnőtt örökbefogadottaktól tanulunk.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Mi értelemszerűen egy más rendszerben lettünk örökbefogadó szülők, és nem a megszokott módon váltunk azzá. Rengeteg tanfolyamon vettünk részt, és azt tapasztaltuk, hogy a kép, amit festettek az utazásunk elején, az egy egészen más, rózsaszínűbb kép, mint a valóság, a szürke hétköznapok kihívásai. A sok-sok tanfolyamon alig hallottunk arról, hogy ezek a traumatizált gyerekek mekkora (nagy) mértékben maradnak el a fejlődésben minden területen.
Arról sok szó esett, hogy a gyermekek fejlődési, érzelmi kora általában fele az aktuális koruknak, de csak mostanában hallottunk arról, hogy ezzel egyidőben a gyermekek funkcionális kora magasabb, mint az aktuális koruk. Ez még inkább igaz azon gyerekek esetében, akik gyerekként felnőtt feladatot végeztek el, például szülőként viselkedtek a kistestvéreik számára.
Miről olvasnál szívesen?
Szívesen vennénk részt tréningen, vagy olvasnánk magyar nyelven (a fő gondolkodó, problémamegoldó nyelvünk magyar) arról, hogy az örökbefogadott gyermekek milyen segítséget kapnak az életútjuk, múltjuk megismerésében, feldolgozásában Magyarországon.
Barátaink, a nagyszülők Magyarországon élnek. A baba keresztszüleinek is a fő nyelve a magyar. Szívesen fizetnénk be őket – elsősorban online – tanfolyamra, ami segíthetne nekik annak megértésében, hogy az örökbefogadott gyerekek milyen traumán mentek keresztül, ennek milyen megjelenése lehet a magatartásukban, és hogy milyen nevelési módszerek segíthetik őket ennek feldolgozásában.
******
Kik vagytok?
Anikó és András vagyunk, mindketten a 30-as éveinkben járunk. 16 éve ismerjük egymást, és idén ünnepeljük a 10. házassági évfordulónkat. Hosszú utat jártunk be a gyermekvállalás terén, de sajnos természetes úton nem sikerült. Egy időre félre is kellett tennünk ezt a kérdést, mert olyan élethelyzetbe kerültünk, amikor nem lett volna felelős döntés gyermeket vállalni.
Ebben az időszakban – egymástól függetlenül – az örökbefogadás gondolata egyre közelebb került hozzánk. Mivel András maga is örökbefogadott, ez a lehetőség nem állt távol tőlünk, és természetes nyitottsággal fordultunk felé. Végül 2023. augusztus 31-én jelentkeztünk a Tegyesznél.
Miben vagytok mások?
Nem gondoljuk, hogy nagyon különböznénk más örökbefogadó szülőktől. Talán annyiban mégis, hogy András is örökbefogadott gyermek, így a családunkban mindig is nagyobb nyitottság volt ezzel kapcsolatban.
Ki érkezett?
Egy csodálatos, 4 éves kislány, titkos örökbefogadással, országos listáról, Szabolcs megyéből. Gondoskodó nevelőszülőktől érkezett, jó alapokkal, sok szeretetet és törődést kapott.
Mennyit vártatok?
A Tegyesznél való jelentkezéstől számítva nagyjából 1 év és 3 hónap telt el, mire a kislányunk velünk lehetett.
Mennyit várt a gyermek?
Információink szerint az életet adó édesanyja körülbelül 2 éves koráig látogatta, ezt követően vált örökbeadhatóvá. Összesen 2 évet „parkolt” a rendszerben, mielőtt egymásra találtunk.
Miért pont ő?
Hiszünk abban, hogy ez sorsszerű volt. Mintha egy felsőbb erő irányított volna minket egymás felé. Őt már előttünk két másik családnak is kiajánlották. Az egyik család már a barátkozási fázisba is eljutott, de végül visszaléptek. Egy másik rápillantás során a következő család is nemet mondott.
Ekkor kerültünk a képbe mi. A várakozási profilunkban 2-5 éves korig jelöltük meg a korosztályt, a származási kérdésben részben elfogadóak voltunk, és az egészségi állapotra vonatkozóan is inkább tájékoztatást kértünk, mintsem kizártunk volna bizonyos tényezőket.
Amikor rápillantásra került sor, azonnal éreztük a kapcsolódást. A kislányunk élvezte a társaságunkat, mi pedig úgy éreztük, hogy minden a helyére kerül. Így egy pillanatig sem volt kérdés, hogy belevágunk a barátkozásba.
Miért pont ti?
Szerencsések voltunk, és hiszünk abban, hogy a sorsnak is szerepe volt ebben. Tisztában voltunk vele, hogy csecsemőre sokkal hosszabb várakozási idő lenne, és nem is feltétlenül újszülöttet szerettünk volna. A választott korosztályt úgy határoztuk meg, hogy a baráti körünkben lévő gyerekekhez is illeszkedjen.
A származási kérdésben sem voltunk zárkózottak. A kislányunk roma származású, de ez számunkra egyáltalán nem volt akadály. Ő egy csodálatos gyermek, és ez az egyetlen dolog, ami igazán számít!
Tanács, ami jól jött volna utólag?
Igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni: részt vettünk pl. a Zsuzsa által szervezett Start csoportban, elvégeztük a Tegyesz által szervezett tanfolyamot, és rengeteg témát átbeszéltünk. Mégis azt érezzük, hogy erre a helyzetre teljes mértékben nem lehet felkészülni.
Egyik napról a másikra szülővé válsz, ráadásul egy 4 éves, már kialakult személyiségű gyermek érkezik hozzád. Erre lehet készülni, de teljesen felkészülni… az már sokkal nehezebb.
A legfontosabb tanácsunk az, hogy ismerjétek meg magatokat és a saját határaitokat. Legyetek türelmesek, ne csak a folyamatot várjátok türelemmel, hanem dolgozzatok is magatokon!
******
Nicknév: nincs
Kik vagytok? Kora negyvenes éveinkben járó pár vagyunk, egy vér szerinti kisiskolás fiú mellé szerettünk volna még egy gyerkőcöt.
Miben vagytok mások, mint mások? A jelentkezés során az ügyintézők azt mondták, hogy elfogadóak vagyunk, pedig több betegséget is kizártunk. Mindenesetre származásra és nemre nem volt kikötésünk, és 4 éves korig vártunk gyermeket.
Ki érkezett? Egy 3 és fél éves egészséges, jó humorú, kiegyensúlyozott, talpraesett roma kisfiú érkezett országos listáról, nevelőszülőtől.
Mennyit vártatok? A határozat után kevesebb mint egy hónapot, de a Tegyeszes papírokra hónapokat kellett várni. Májusban telefonáltam a Tegyesznek, júliusra kaptunk csak időpontot, augusztusban pszichológushoz mentünk, és bár minden rendben találtatott, csak novemberre lettek meg a papírok. Decemberben tanfolyam és gyámhivatali nyilatkozat, januárra lett meg a határozat. Február elején hívtak fel, hogy volna egy kisfiú.
Mennyit várt a gyerek? 2 évesen került nevelőszülőhöz, egyszer látogatták, 3 éves korában lett örökbefogadható. Előttünk volt két kiajánlása. Az egyik pár azért lépett vissza, mert rápillantásnál szembesültek vele, hogy mégsem tudják elfogadni az erősebb rasszjegyeket, a második pár pedig a barátkozás vége felé, az intenzív héten lépett vissza, nekik az egész örökbefogadással volt problémájuk.
Miért pont ő? Ő volt az első kiajánlásunk, és mi úgy döntöttünk előre, hogy ha bármelyikünknek van „nem”-érzése, azt megbeszéljük, és ha nincs „nem”, akkor az „igen”, akkor is, ha nincs csillámpónis szerelem első látásra. A fotó iszonyú cuki volt róla, és élőben is nagyon tetszett nekünk, bár nem volt szerelem első látásra, de nem is vártuk, hogy legyen. Az érdekes, hogy milyen nehéz volt értelmezni az aktáját, pedig szinte semmi nem volt benne. Ötször elolvastuk azt a pár oldalt, ami volt róla (két komplex vizsgálaton volt 2 évesen, amikor nevelésbe vették), tényleg semmit nem lehet tudni róla kb, és hogy ez vajon aggasztó-e vagy jó hír. Végül úgy voltunk vele, hogy ha látta szakember kétszer is, akkor a kevés hír jó hír.
Miért pont ti? Erre nem kérdeztünk rá az ügyintézőnél, de talán több visszautasítás után kifejezetten elfogadó családot kerestek. Az is benne volt, hogy a kisfiúnk a vér szerinti családjában is gyerekek között volt, a nevelőszülőnek is voltak kisiskolás gyerekei, így ő egy testvér mellé könnyebben jön majd.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Talán egy megnyugtató, simogató „ne aggódj, ha nehéz, csak csináld, jó lesz ez” mantra már az elejétől kellett volna. Illetve ha valaki megtanítja, hogyan kell egymillió határt fokozatosan, helyes sorrendben, megfelelő intenzitással, következetességgel és melegszívű türelemmel bevezetni egy tüneményes, ám meglepően kreatív ovis korú kisfiú életébe, az most is jöhet.
A másik, hogy nem kell, mert nem lehet, az utolsó könyvig felkészülni a gyerekre, úgyis fog meglepetést okozni. Nekem hónapokba telt elfogadni, hogy alapvető hibákat követek el, és úgy fordulok ki önmagamból, hogy azt se tudom, merre van felfelé, pedig azt hittem, hogy én majd nem fogok elkövetni alapvető hibákat, és hogy én majd nem fogok kifordulni magamból – hiszen annyira felkészültem. Most már látom, hogy nem rosszul készültem fel, hanem nem lehetett, ezt egyszerűen menet közben kell megtanulni. Ez a tanács nekem jött volna jól, mert én szeretek előre készülni. Persze aki elengedi az egészet és azt gondolja, hogy nem lesz semmi gond, mindent meg lehet oldani, annak azt tanácsolom, hogy hajrá, de azért készüljön fel támogató szakemberek listájával a gyermek számára is, saját magának is, a párkapcsolatának is, és ne próbáljon egyedül megoldani mindent.
Még azt is jó lett volna tudni, hogy nem csak a szülővé válás krízis, hanem a kétgyermekes szülővé válás is az, nem csak a helyzet lesz új, hanem mi is megváltozunk. Azt tudtuk, hogy a második gyerek más lesz, mint az első (nyilván), hogy megváltozik a dinamika, mert többen leszünk többféle igénnyel és szükséglettel, de azt hittem, mi ugyanolyanok maradunk, hogy mi leszünk a stabil pont. De nem, mi is megváltoztunk, ahogy alkalmazkodni kellett. Nekem ez nem volt egyértelmű előtte, és ezért elég ijesztő volt az a talajvesztettség, nem számítottam rá.
A legnagyobb problémátok most: Többször is nekiálltam babaköszöntőt írni, és mindig más volt a legnagyobb nehézség, szóval azt jó látni, hogy a helyzet mindig változik. 10 hónap után most kezd körvonalazódni, hogy mik a valós teendők a kisfiúnkkal, hogyan tudjuk a nagyobbat is megfelelően támogatni, és valódi prioritásként kezelni a saját mentális egészségünket. A legnagyobb nehézség most a töltődés; nagyon üres a tank, és cseppenként kell összegyűjteni, amit önteni kell kifelé, de már elhiszem, hogy cseppekből is össze lehet gyűjteni. A másik banálisnak tűnő nehézség a tél, hogy betegek vagyunk, szottyos az idő, vizes a játszótér, füstös, koszos a levegő kint, ezért keveset vagyunk kint, ettől minden sokkal nehezebb. Soha nem vártam még ennyire a tavaszt.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Én valahogy azt hittem, hogy „az örökbefogadott”, „a traumatizált” gyereknek valahogy úgy lesz nehéz és úgy fog küszködni és szenvedni, ami egyértelmű lesz számunkra. Ez a kisfiú viszont annyira talpraesett és annyira kiegyensúlyozott(nak tűnt az elején, amíg nem ismertük), hogy eleinte nem is értettem, miért veszekszünk. Egész máshogy szófogadatlan, egész meglepő helyzetekben teszteli a határokat, és egész más eszközökkel szerez figyelmet, mint amire előzetesen számítottam. Persze minden gyerek más, minden családi dinamika más, nem rossz szándékkal nyomkodja a gombjainkat, tudtuk, tudtuk, csak nem sejtettük ugye.
Miről olvasnál szívesen? Többgyerekes családokról, ahol nem egyszerre kerültek testvérek a családba.
******
Kik vagytok?
Harmincas éveink végén járó házaspár vagyunk, 9 éve együtt, 4 éve házasok. Amikor megfogalmazódott bennünk a gyermekvállalás gondolata, hamar szóba került az örökbefogadás, majd Zsuzsánál részt vettünk a Start csoporton, amikor is beérett az elhatározásunk.
Miben vagytok mások, mint mások?
Talán az nem annyira tipikus, hogy nem szerettünk volna vér szerinti gyereket vállalni. Ilyen szempontból az örökbefogadás volt az A terv, nem egy többedik opció. A gyerekvállalás útján nem voltak szerencsére veszteségeink, inkább a döntés meghozása tartott tovább, hogy egyáltalán szeretnénk gyereket. Kisbabát nem is szerettünk volna vállalni.
Ki érkezett?
Egy szinte teljesen egészséges, 3 éves, vélhetően roma származású kisfiú, aki Kelet-Magyarországon nevelkedett nevelőszülőknél. Az aktabetekintés során az volt az élményünk, hogy – a tanfolyamokon hallottakhoz képest – szinte csodaszámba menően ideális paraméterei és körülményei vannak a gyereknek (születésétől egy gondozási helyen élt, tökéletesen fejlődött, a szakvélemények nem mutattak nála lemaradásokat).
A rápillantástól számítva körülbelül egy hónap volt a barátkozás, tőlünk kb. 200 km-re, ahová kezdetben ingáztunk, majd az intenzív hétre a környéken foglaltunk szállást. Hamar sikerült a kapcsolódás (apával hamarabb), egy értelmes, nyitott, aktív, nagyon vicces kisfiút ismerhettünk meg. A humorérzéke azóta is az egyik kedvencünk a tulajdonságai közül.
Mennyit vártatok?
2023 tavaszán jelentkeztünk be a Pest megyei Tegyeszhez, majd körülbelül fél év alatt kaptuk meg a határozatunkat. Valójában a határozatra vártunk legtöbbet a folyamatban, mert innentől felgyorsultak az események. 2023. decemberben, karácsony előtt végeztünk felkészítő tanfolyamot az Ágacska Alapítványnál, majd az ünnepek után, az újév első munkanapján érkezett is a telefon, hogy lenne egy kisfiú… Először persze nem hittünk a fülünknek, mert bár tudtuk, hogy a magasabb életkor vállalása és hogy nem tettünk származási kikötést, meggyorsíthatja a folyamatot, mégis legalább egy év várakozással számoltunk. A tökéletes akta után őszintén nagy dilemmába kerültünk: mintha itt lenne a soha vissza nem térő lehetőség, és ez az érzés a rápillantással csak fokozódott, viszont ismét nem az volt kérdéses, hogy ŐT vállalnánk-e, hanem hogy ilyen hamar vállalnánk-e gyereket. Ez a választás egy kisebb krízist okozott, és végülis mellette döntöttünk, és közel egy éve, 2024. februárjában megérkezett a kisfiunk. A bejelentkezés és az első telefon között 9 hónap telt el – ezt sorsszerűnek éreztük.
Mennyit várt a gyerek?
Születése után a kórházból a nevelőszülőkhöz került, azonban csak közel 2 évesen vált örökbefogadhatóvá (vélhetően adminisztratív okokból, és mert a vérszerinti anya nem mondott le róla, de kapcsolattartás nem volt). Volt előttünk több kiajánlása és egy megkezdett, sikertelen barátkozása kb. fél évvel a találkozásunk előtt – amiket alig hittünk el, nem értettük, hogy miért nem állnak sorba érte a szülőjelöltek.
Miért pont ő?
1,5-4,5 éves kort jelöltünk meg a jelentkezésnél, így számítottunk arra, hogy idősebb gyerek fog érkezni. Ő volt az első kiajánlásunk. Nemi és származási kikötést nem tettünk, azonban az egészségügyi listában jobban szűrtünk, ugyanis a tanácsadónknak az volt a javaslata, hogy azokra a betegségekre vagy állapotokra jelöljük meg a bővebb tájékoztatást, amelyeket egyébként 90%-ig tudnánk vállalni. Így a gyerek származásán, vér szerinti szülők állapotán (ezekben elfogadóak voltunk) és néhány betegségen kívül minden pontot kizártunk, mivel egy faluban élünk, nehezen érhető el speciális orvosi ellátás, étrend biztosítása, stb. Javasolták is a tanfolyamon, hogy lehetséges, hogy érdemes újragondolni ezeket a kikötéseket, mert ezzel szűkítjük az esélyeinket, erre viszont sem szükségünk, sem időnk nem volt már.
Miért pont ti?
Országos listán voltunk, és a megyén belül nem találtak megfelelően elfogadó szülőpárt, valamint volt előttünk már visszautasítása, tehát valószínűleg mi következtünk a sorban.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Úgy éreztük, hogy elég sok ilyen volt, bár a tanfolyamokat (Start, Ágacska), és az online programokat (örökbe.hu) amiken részt vettünk, rendkívül hasznosnak találtuk. Igazából minden szakaszban más tanácsok jöttek volna jól, de csak néhány példa:
– A barátkozás, főleg az intenzív barátkozás nem csak érzelmileg, de fizikailag is intenzív, főleg ha ingázni kell közben többszáz km-t. Jó, ha erre az időre már kb. minden megvan a gyerekszobában, nem csak azért, mert leellenőrzik a környezettanulmányon, hanem nem lesz idő utána bevásárolni. Az intenzív barátkozás időszakára már érdemes lezárni a munkát, mert azok a napok már reggeltől éjszakáig tartó programot jelentenek, és onnan már legtöbbször a gyerekkel térünk haza.
– Mindegy, mennyi idős gyerek érkezik, lesz „gyermekágyi” időszak, amikor alig alszunk, azt sem tudjuk milyen nap vagy napszak van, és először szinte minden az evés-alvás-pisi-kaki-napirend köré szerveződik.
– Ebben az első időszakban különösen fontos a fizikai segítségkérés, a házimunkák kiszervezése, és jól jön egy-egy adag meleg étel, vagy csak ha bevásárolnak nekünk.
– A szülői depresszió nem egyenlő a kimerültséggel, előbbi jelentkezhet örökbefogadás után is, és nem lehet kipihenni, magától nem is fog megoldódni, fontos szakemberhez fordulni.
– Nem érdemes arra készülni, hogy az első pár hónap után jobb lesz, az első minimum egy év szinte csak kihívást rejteget (mindig mást), és jó, ha örökbefogadási szakemberek segítségét kérjük.
– Az első hónapok a napirend kialakítására elegendők, a kötődés kialakulása hosszabb időszak, főleg, hogy párhuzamosan zajlanak gyászfolyamatok, mind a gyerekben, mind a szülőkben.
– Amíg a nagyobb gyerek nem jár intézménybe, hónapokig „összezárva” lenni a gyerekeddel borzasztó kimerítő, és ér ezt érezni. Közben muszáj megtalálni a felnőtt töltődés módjait egyénileg és párként is.
– Adjunk időt magunknak: a gyerekünknek és magunknak is, hogy utolérjen a lelkünk. Rendben van az (főleg nagyobb gyerekkel), hogy nehezített a családdá válás.
A legnagyobb problémátok most:
Az elmúlt közel egy év borzasztóan nehéz volt számunkra egyénileg (mindhármunknak), szinte minden hónapban írhattunk volna valamit, ami aktuálisan a legnehezebb. A kisfiunk sokáig gyászolta a nevelőcsaládját, mert nagyon kötődött hozzájuk. Ez persze jó jel, viszont egy hosszú és hullámzó folyamat volt. Az életkorából (és elképzelhetően idegrendszeri éretlenségéből) fakadóan a dac nagyon intenzíven jelentkezett nála a kezdetektől fogva.
Ami elhúzódó nehézség volt, az a kisfiunk agressziójának és érzelemszabályozási problémáinak a kezelése – amelyek egyébként már akkor jelentkeztek igazán, amikor kezdett ő is „belemelegedni” az új életébe, a tágabb családba is megérkezni. Ez a része úgy volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Családkonzultációs segítséget kértünk, ami sokat segített.
A jelenlegi nehézség nem annyira az örökbefogadáshoz kötött: óvodás betegségek, gyerekfelügyelet vs munka, munkába visszaállás nehézségei, hogyan oldjuk meg az óvodai szüneteket állandó segítség nélkül.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Az adminisztrációs dolgok a kihelyezés után (három megye gyámhivatalával folyt az ügyintézés, mivel más megyében született és élt a gyerek és egy harmadik megyében mi), valamint a különféle dokumentumok, juttatások intézése (az Államkincstár dolgozói sokszor nincsenek tisztában az örökbefogadásra vonatkozó jogszabályokkal).
A barátkozás egyfajta „gyorsított eljárás” volt, eredetileg összesen lett volna kb. 2 hét, majd az első találkozás után bő 3 héttel már együtt érkeztünk haza. A gyerek valódi felkészítésére kevésnek bizonyult ez az idő.
Nem voltak „mézeshetek” a kihelyezést követően, inkább folyamatosan változó nehézségek. 10 hónap után éreztük azt, hogy kezdünk megérkezni, addig minden a túlélésről szólt.
Miről olvasnál szívesen?
Örökbefogadás utáni szülői depresszió
Nehezített családdá alakulás
Nagyobb gyerekek örökbefogadása
******
Nicknév: Ilka
Kik vagytok?
Egyedülálló, 50 éves nő vagyok, 23 és 15 éves vér szerinti gyermekkel.
Miben vagytok mások, mint mások?
Nevelőszülő vagyok 11 éve, túl vagyok 5 örökbeadáson, jelenleg három van folyamatban.
Ki érkezett?
Közel 8 éves kislány, akit születése óta én nevelek, roma, de szőke. Koraszülött, kis súlyú baba volt. Születésekor tejallergiát állapítottak meg nála, de szerencsére ezt kinőtte. Két hónaposan kórházba került reflux miatt, de szerencsére ezt is kinőtte.
Mennyit vártatok?
Hét és fél éve jeleztem először, hogy szeretném örökbe fogadni, ha lehet. Azóta vártuk a csodát. A titkos örökbefogadást a Tegyesz nem engedte, mert nevelőszülő vagyok. 2024 decemberében nyílt örökbefogadás útján lett jogilag is az én kislányom.
Mennyit várt a gyerek?
Soha nem látogatták, csak telefonon érdeklődtek utána. Az édesanyja nagyon súlyos vesebeteg. Apai elismerő nyilatkozat nem volt. Négy évig volt örökbeadható, de örökbefogadó nem látta, az ügyészség leállította a folyamatot.
Miért pont ő?
A reflux miatti kórházi kezelés után erős kötődés alakult ki köztünk. Van egy vele egykorú kislány is, akit nevelek, vele is nagyon szoros a kapcsolata. Ha ő elkerült volna, mindenki nagyon sérült volna.
Miért pont ti?
Közel nyolc éve nevelem, neki mi vagyunk a családja. Édesanyja megkeresett, mikor lejárt az örökbeadhatósága, hogy nálam van-e még. Azt mondta, a kislány érdeke, hogy ő lemondjon róla, és szeretné, ha én nevelném fel. Tudta, hogy szeretem őt. Minden követ megmozgattam, hogy a gyermekem legyen hivatalosan is, többéves harc volt, bírósági eljárással, gyámváltással.
Miről olvasnál szívesen?
Nagyon szeretem olvasni a történeteket, amelyek a sikeres örökbefogadást mutatják be.
Ha te is várakozol, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a várakozóknak szóló (Finis) csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat.
Legközelebb: 2025. május 8., 15., 22., mindig csütörtökön 17:00-20:00 között.
Örökbe.hu 