Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
A férjemmel már tíz éve vártunk a kis csodánkra. A férjem nem engedte a lombikot egészségügyi problémáim miatt, ezért döntöttünk az örökbefogadás mellett. Mi nagyobb kislányt vártunk, már fel akartam adni 1,5 év várakozás után, amikor a helyi Tegyesz osztályvezetőjével átbeszéltük és vállaltuk, babát is vállalunk, akiről lemondtak. Még azon a héten pénteken hívtak minket, hogy van egy 6 hetes kislány, ha gondoljuk, hétfőn mehetünk iratbetekintésre. Én már a telefonhívás közben sírtam és csak annyit jegyeztem meg, hogy hétfőn mehetünk. Alig bírtuk kivárni a hétfő reggelt. Amikor képet mutattak a kislányunkról, már akkor nagyot dobbant a szívem, összenéztünk a férjemmel és csillogó szemmel nézett ő is. Ezután mehettünk hozzá megnézni. Amikor betolták a kis kocsiján köszöntem neki, hogy szia, kicsikém, erre ő kiköpte a cumit és rám mosolygott, a nővérek csak ámultak, én meg teljesen el voltam varázsolva. Ott akkor dönteni kellett, hogy szeretnénk-e őt, ami nem is volt már kérdés számunkra. Elkezdtük az intenzív barátkozást és türelmetlenül vártuk a kihelyezést, hogy mindig velünk legyen végre.
A megyei listáról érkezett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, titkos örökbefogadással, teljesen egészséges. Az első nyolc hetét kórházban töltötte, mert ki kellett várni a hat hetet, az utolsó két hétben járhattunk hozzá barátkozni. A vér szerinti anya rögtön lemondott róla, már akkor tudta, hogy nem tudja megtartani, amikor megtudta, hogy nem vetetheti el. A hivatalos lemondás végül áprilisban történt – éppen akkor, amikor én születtem, és amikor éppen az órára néztem, az 11:11 volt. Csengét is 11-én láttuk először, 11 órára értünk hozzá. Az egész történet valahogy sorsszerűen alakult.
Borzasztó megpróbáltatások voltak, az első hónapokban rengeteget sírt, de szeretettel, türelemmel és rengeteg családi segítséggel ezt sikerült szelídíteni. Csenge egy ma már 8 hónapos boldog kislány.
Mindenki imádja és csodálatos érzés, hogy az anyukája lehetek, csak azt sajnálom, hogy nem én hordhattam őt a szívem alatt. Első perctől azt érzem, hogy ő az én kislányom, csak egy kis kerülővel tudott hazatalálni.
******
2023 májusában esküdtünk. Én gyógyszerkiadó vagyok, férjem határvadász. Elég sokáig próbálkoztunk, majd mindketten halkan bevallottuk, hogy igazából nekünk mindegy, hogyan válunk szülőkké. 2024 januárjában sodródtunk az árral. Jelentkeztünk Szegeden a Tegyesznél. Azonnal pártfogás alá vettek minket, és sorra következtek az események, és májusban már érvényes határozatunk volt.
Miben vagyunk mások? Mi egy picit hiszünk a misztikus dolgokban, és hittük, hogy nem jót teszünk mással, hanem családdá tesz minket.
Igazából nem tettünk semmilyen kikötést, elfogadóak voltunk mind származásban, mind egészségügyi kérdésekben. Pici babát akartunk, így civil szervezethez is beadtuk.
Majd kicsivel több mint két hónap várakozás után, augusztus elején hívtak minket, hogy három hónapos ikerbabák várnának ránk az országos listán. Az anya lemondott róluk, a gyerekeket átszállították egy másik kórházba, mert nem volt nevelőszülő.
Mennyit vártak? Három hónapot, amit nem értünk, mert egyhetes korukban lemondott róluk a szülőanya.
Miért pont mi? Iszonyú sokat gondolkodtunk róla. A mai napig nem tudjuk, hogyan kaptunk két gyönyörű babát, egészségesen. Talán azért, mert abban hiszünk, hogy a lélek leszületik hozzánk. Férjem lányt akart, én meg fiúban gondolkodtam a végén – de mindegy volt. Így kaptunk egy kisfiút, Dénest, és egy kislányt, Mariannt.
Három hónapot voltak kórházban, és mi láttuk őket legelőször. Egyetlen percig nem volt kérdés, hisz semmi olyan nem volt, amitől visszafordultunk volna. Gyönyörű szemekkel néztek ránk.
Igazából minden úgy volt, ahogy a tanfolyamon. Sőt, volt egy neurológiai vizsgálat, ahol pont egy tanfolyamon elhangzott eset miatt nyugodtunk meg, hogy semmi baj.
******
Nicknév: Babo
Kik vagytok?
30-as házaspár vagyunk. Mivel én lisztérzékeny és 1-es típusú cukorbeteg vagyok, már az esküvő előtt is bekerült a pakliba az örökbefogadás; mindketten nagycsaládra vágytunk. Az első, vér szerinti fiunk viszont már a nászúton „becsatlakozott”, 4 éve teljesen egészségesen született. Utána viszont két vetélésem volt, így került újból képbe a lehetőség, illetve hamarosan jelentkeztünk is a Tegyesznél.
Miben vagytok mások, mint mások?
Igazán semmiben, de azért nem egészen átlagos az életünk. A férjem görögkatolikus pap (én állatorvos vagyok), és miután Kecskeméten elkészültek a papírjaink, és elvégeztük a tanfolyamot (szuper volt!), a férjem új szolgálati helyet kapott, költöznünk kellett, úgyhogy átkerültünk a debreceni hivatalhoz. 3 hónap alatt meglett az új környezettanulmány, kész lett a határozat.
Ki érkezett?
Egy másfél éves, egészséges kisfiút ajánlottak ki (enyhe kancsalság látszik, majd még megyünk szemészhez), a megyéből. Nem volt származási kikötésünk, roma eredete látszik az arcán.
Mennyit vártatok?
Kevesebb, mint 1 évet (3–4 hó Kecskemét, 5 hó Hajdú-Bihar, és ebben benne vannak a papírozások).
Mennyit várt a gyerek?
Ő is kb. egy évet várt, 4 hónapos koráig szoptatta a vér szerinti anyukája, utána kilépett az életéből. Egy évet töltött nevelőszülőnél.
Miért pont ő?
Első kiajánlás volt. Egy mosolygós, helyes kisfiúval találkoztunk, aki az életkorának megfelelően játszott a rápillantáskor.
A vér szerinti anyáról meg volt állapítva egy enyhe fogyatékosság, ez egy kicsit ijesztő volt, de több emberrel is beszéltünk, és azt is tudni kell, hogy ő ki volt emelve már a családjából rossz körülmények miatt, lakásotthonban volt. Így viszont gondozott volt a terhesség, 39. héten, jó súllyal, jó Apgarral született a pici, és aztán a nevelőszülőknél is szépen fejlődött.
A kancsalság nekem mosolyogtató, mert volt egy kancsal szomszédunk, aki miatt beszéltünk konkrétan erről az eltérésről, hogy ez nem okoz problémát nekünk.
A férjem azért hasonló félelmet élt át, mint az esküvőnk előtt a házasságtól.
Miért pont ti?
Már két kiajánlása volt országos listán a kicsinknek, de egyikük egyből, másikuk rápillantás után utasította vissza.
Mi végül megyén belül soron következtünk rá.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Nem igazán, a tanfolyamon nagyon jól felkészítettek.
A legnagyobb problémátok most:
A fogzás (+ felső légúti betegség). Volt, hogy ütögette is a fejét (nem erősen, de azért rossz látvány volt; és volt, hogy a padlóba).
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy tanfolyamon tanultátok:
A férjemnek: hogy nem volt „szerelem első látásra”.
Azt hittük, hogy az ismerkedés több hét, de igazából egy intenzív hét volt.
Miről olvasnál szívesen?
Testvérek féltékenység nélkül: én már olvastam, a férjem tervezi.
Ha te is várakozol, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a várakozóknak szóló (Finis) csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat.
Legközelebb: 2025. augusztus 28., szeptember 4., szeptember 11., mindig csütörtök este 17:00-20:00 között.
Örökbe.hu 