Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Nicknév: D&D
Kik vagytok?
Férjemmel három éve vagyunk együtt, találkozás után hamar összeköltöztünk, az esküvőnk tavaly volt. Két cicával és két kutyával osztjuk meg az otthonunkat. Harmonikus, boldog házasságban élünk, nagy, szerető, támogató család vesz minket körül. Mindketten tudtuk a kapcsolatunk legelejétől kezdve, hogy szeretnénk családot, gyerekeket. Az esküvőnk után egy hónappal jelentkeztünk is a Tegyesznél.
Miben vagytok mások, mint mások?
Szerintem fiatalabbak vagyunk az „átlagos” örökbefogadó pároknál, én még nem vagyok harminc sem. Illetve a mi utunk sokkal egyenesebb és könnyebb volt, mint sokaké. Nem próbálkoztunk lombikkal, nem voltak vetélések, mi mindketten úgy éreztük, hogy az örökbefogadás a mi utunk, és ez így is lett.
Ki érkezett?
Az első találkozáskor két hónapos volt a babánk, koraszülött volt, így a koraszülöttosztályon töltötte élete első két hónapját. Egy hétig jártunk hozzá a kórházba, ahol naponta többször etethettük, pelenkázhattuk és dajkálhattuk. Az egy hét letelte után meg is kaptuk a harminc napos gondozásba vételről a határozatot, és siettünk is haza. Egy gyönyörű, formás, nyugodt, mosolygós, icipici baba volt, extrém kis súllyal született, de addigra már szépen növekedett.
Egyébként teljesen egészséges, korának megfelelően fejlődik. Most már négy hónapos, csodálatos, boldog baba, és már hivatalosan is a miénk. Hatalmas szerencsénk van vele, kifejezetten kiegyensúlyozott, jól evő, jól alvó kisfiú. 😊
Mennyit vártatok?
A kisfiunk nagyon hamar megérkezett hozzánk, a jelentkezéstől számítva nyolc hónapon, a végleges határozattól számítva egy hónapon belül.
Mennyit várt a gyerek?
Napra pontosan két hónapot várt a kórházban, a vérszerinti anya már a születésekor lemondott róla, nem látogatta, nem érdeklődött. Megvárták vele a hat hetet, nem teljesen értjük, miért, és hogy lett belőle két hónap.
Miért pont ő?
Nulla–egy év közötti gyermekre várakoztunk országos és megyei listán, nemi és származási kikötést nem tettünk. A komoly, súlyos betegségeket kizártuk, a legtöbb sorban a „bővebb tájékoztatást kérünk” opciót jelöltük. Végül a saját megyénkből (Veszprém) kaptuk a kiajánlást. Semmilyen kétségünk nem volt, már az iratanyag ismertetésekor szinte biztosak voltunk abban, hogy ő lesz a mi gyermekünk. Aznap délután már meg is látogathattuk, és akkor a kilencvenkilenc százalékos bizonyosság száz százalékos lett. 😊
Miért pont ti?
A gyermekünket nekünk ajánlották ki elsőként, hogy ennek mi volt az oka, azt nem tudom. A koraszülöttséget elfogadtuk a „betegséglistán”, esetleg ez szerepet játszhatott, hogy minket választottak. Ahogy fentebb is írtam, származási kikötést nem tettünk, ennek ellenére a kisfiunk nem roma származású.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Nem jut ilyen az eszembe.
A legnagyobb problémátok most:
A hivatalos ügyek intézése. Nagyon lassan intéződnek a gyermek okmányai, papírjai, ezáltal az én csed-igénylésem is még lóg a levegőben. De ennél nagyobb problémánk sose legyen! 😊
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
A tanfolyamon és más örökbefogadó szülők beszámolói alapján is kicsit tartottam attól, hogy nehéz lesz az „összeszokás”, az az időszak, amíg már igazi családnak érezzük magunkat. Nálunk ez nem így volt, az első naptól természetes volt, hogy a kisfiunk velünk van, úgy éreztük, hogy mindig hozzánk tartozott.
Miről olvasnál szívesen?
Arról, hogy kicsi (egy–három éves) gyerekekkel hogyan kommunikáljunk asszertíven az örökbefogadásról.
******
Nicknév: Nolen
Kik vagytok?
Fanni és Bálint vagyunk. A harmincas éveink elején járunk, van már két vér szerinti gyermekünk (három és hat évesek). Mindkét terhesség nagyon nehéz volt, orvosilag szóba jött az abortusz is már. Így harmadikra az örökbefogadás mellett döntöttünk.
Miben vagytok mások, mint mások?
Teljesen átlagos család vagyunk szerintünk. Mások szerint teljesen elment az eszünk, mindenünk az utazás. Bejártunk a gyerekekkel már harminc különböző országot, köztük például Indonéziát, Malajziát, Mexikót vagy Jordániát.
Ki érkezett?
Országos listáról kaptuk a kiajánlást, tizenegy hónapos kisfiú.
Mennyit vártatok?
A határozattól számolva másfél évet vártunk.
Mennyit várt a gyerek?
Márciusban lett örökbe fogadható, előttünk volt már egy rápillantása. Nevelőszülőknél volt, tudatosan nem látogatták egyszer sem.
Miért pont ő?
Nulla–két év közötti kisfiúra vártunk, származási kikötés nélkül. Egészséges, kisebb lemaradásokkal.
Elsőre megvolt a kapcsolat, a huncut mosoly után egy pillanatig sem gondolkoztunk, mindketten tudtuk, hogy ő az.
Miért pont ti?
Talán, mert szerették volna testvérek mellé helyezni. Az első párnak is volt már gyermeke, akiknek kiajánlották. Vagy mert tudták, hogy Noliban egy kis világjáró rejlik, és velünk nem fog unatkozni.
A legnagyobb problémátok most:
Hiszti, féltékenység, sokat kell várni a papírokra és nincs még útlevél.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
A tanfolyamon rengeteg nehézség, negatív példa, ijesztő dolog volt, én pedig már aggódtam, mert minden olyan könnyen ment nálunk.
+1 Ha szívesen olvasnád a világjáró kalandjainkat mostantól már három gyerkőccel, akkor itt megteheted:
https://www.instagram.com/martonka93
******
A történetünk még az őskorban kezdődött, 2017 nyarán, amikor megismerkedtünk. Már a kapcsolatunk elején beszéltünk róla, hogy mindenképpen gyermekkel képzeljük el az életünket. Mivel tudtam, hogy nálam lehetnek problémák a teherbeeséssel, hamar szóba került: ha nem jön össze a vér szerinti babóca, akkor örökbe szeretnénk fogadni.
2020 nyarán összeházasodtunk, közben próbálkoztunk is. Én nem szerettem volna lombikprogramban részt venni, ezt Viktor teljes mértékben tiszteletben tartotta.
2022 augusztusában jelentkeztünk a budapesti Tegyesznél. 2023 december közepére kaptuk meg végre a határozatot. A folyamat sokáig tartott, de így alaposan átgondolhattuk mindent, és 2024 elején már felkészülten jelentkeztünk az alapítványoknál.
Nemi és származási kikötést is tettünk, korrigálható egészségi állapottal, 0–2 éves korig vártunk, országos listán is szerepeltünk, és négy alapítvánnyal vettük fel a kapcsolatot. 2025. július 30-án végre megcsörrent a telefon: a Bölcső Alapítvány keresett minket. Amilyen fáradtan pötyögtem a munkahelyen, úgy kaptam gyakorlatilag sokkot, amikor megláttam a hívó nevét. Életemben nem ébredtem fel ilyen gyorsan 😅. A hívás után remegtem, a főnököm pedig nem tudta eldönteni, örömömben sikongatok-e vagy valami baj történt, amikor megöleltem.
Kislányunk 2025.07.21-én született, otthonszüléssel, titkolt – ezáltal gondozatlan – terhességből. 5060 g és 52 cm volt.
A titkolt terhesség és az otthonszülés miatt jogi hercehurca indult (nem a mi részünkről): nem akarták elismerni az anyát. Így csak augusztus 21-én tehettünk nyilatkozatot, teljesen látatlanban, egy kétsoros kórházi email alapján, az életadóval és az alapítvánnyal az adott megyei gyámhivatalban (Nyugat-Magyarországon).
Addigra az életadóval kétszer is találkozhattunk, nagyon szimpatikus volt, meghitt beszélgetéseink voltak. Ő és az alapítvány is egy hónapig küzdött a kicsiért, hogy az Anya általa választott módon adhassa örökbe, ne pedig ismeretlen anya gyermekeként kerüljön be a rendszerbe.
A nyilatkozat után mentünk érte a kórházba, ahova csak engem engedtek be mint kirendelt gyámot. Viktor kint várakozott a gyermekosztály előtt, míg végre találkozhattam a kislányunkkal, és kb. 10 perc múlva már hoztam is ki, indulhattunk haza. A személyzet nem volt túl segítőkész, de a kicsit szerethették, mert hárman is jöttek búcsúzkodni. Tápszert viszont nem adtak, mondván, fél órája evett, ki kell bírnia hazáig…
Nekünk szerelem volt első látásra, de azt kell mondanom, a kórház ebben a tekintetben kegyetlen és embertelen volt.
Alina Anna egy gyönyörű, makkegészséges babóca. Az eredeti keresztnevét másodiknak meghagytuk, így beszéltük meg már évekkel ezelőtt. Az Alinát kapta tőlünk, amit szintén régóta kiválasztottunk.
A kötelező kihelyezés teljesen eseménytelenül zajlott.
2025. szeptember 24-én írtuk alá a véglegesítést, és még aznap kiállították az új anyakönyvet, így délutánra már a kezünkben volt. Ez legalább hiper-szuper gyorsan ment az előző időszakhoz képest 😄.
Kitartást kívánunk minden várakozónak: a megfelelő időben fog érkezni a tökéletes gyermek! Tudom, mondani könnyű, de mi is mindig örömmel és egy kicsit fájó szívvel nézegettük a szebbnél szebb kicsikről szóló híreket.
Feladni sosem szabad! A mi példánk is bizonyítja, hogy akkor jön a bizonyos hívás, amikor a legkevésbé számít rá az ember.
Hatalmas ölelés Mindenkinek!
******
Nicknév: B és Z
Kik vagytok?
Negyvenhat éves nő vagyok. Harmincas éveim vége felé jutottam el odáig fejben, hogy nem feltétlenül kell az ideális párra várnom, akivel családot alapíthatnánk, nekivághatok, illetve az időfaktor (életkorom és a várható várakozás évei) miatt neki kell vágnom egyedül.
Miben vagytok mások, mint mások?
Talán abban, hogy egyedülálló nőként kisfiút fogadtam örökbe. Bár tudtommal sehol nincs leírva, hogy egyedülállók csak a saját nemükkel egyező gyereket fogadhatnak örökbe, a gyakorlatban nem volt könnyű végigvinni, hogy nulla–négy éves korú „gyermek” szerepeljen már a második határozatomban, ne csak kislány. Meggyőződésem, hogy ez a nyitás vezetett az áttöréshez – főleg, miután elolvastam a blogon nemrég publikált 2024-es statisztikákat, és megtudtam, hogy egy vagyok a mindössze tizenegy szerencsés egyedülálló nő közül, akik tavaly örökbe fogadhattak.
Ki érkezett?
Két és fél éves, hatalmas barna szemű és hajú, vagány, roma származású kisfiú érkezett Hajdú-Bihar megyéből, falusi környezetből, nevelőszülőtől, illetve a hozzá kapcsolódó többgenerációs családból. Részben gondozott terhességből, sürgősségi császárral született a harmincnyolcadik héten, vér szerinti anyukájának ötödik gyerekeként. A kórházból egyhónaposan egy inkább már nagymamakorú, tapasztalt nevelőszülőhöz került, akinél szeretetben, mondhatni nagycsaládban cseperedett. Korai fejlesztést kapott, amit elvileg hároméves koráig folytatnunk kellett volna, de a fővárosi kerületi pedagógiai szakszolgálat az állapotfelmérés után már nem tartotta indokoltnak.
Mennyit vártatok?
A jelentkezéstől számítva öt és fél évet vártam. Ez idő alatt az első határozatom lejárt, egy évre meghosszabbították, majd ismételt eljárásra kellett hogy sor kerüljön, az egyedülállókra nézve már szigorúbb szabályok szerint. A várakozás utolsó évében már külföldről örökbefogadásban is aktívan gondolkodtam (beadtam a papírokat), amikor 2024 július végén végre megcsörrent a telefon.
Bő két éves várakozás után egyébként volt már egy kiajánlásom, egy ötéves kislány, ami az általam megadott életkor-intervallumnak a legfelső határa volt. Ez a covidos bezárkózás idején történt, de a telefonos irategyeztetés közben és után is úgy éreztem, hogy mivel egyedülállóként szinte biztos, hogy csak egy gyerekem lesz, vele nem ötévesen szeretném elkezdeni a közös életünket.
Arra nem számítottam, hogy a következő kiajánlásig több mint három év fog eltelni, de őszintén visszamenőleg is azt gondolom, hogy érdemes volt (még ha a hosszú várakozás alatt, végére nagyon lelombozódtam is), örömmel és hálával tölt el, hogy Z-vel két és fél évesen indult a közös történetünk.
Mennyit várt a gyerek?
Az életet adó az első pár hónapban havi egy kapcsolattartáson megjelent, aztán már csak a hozzájáruló nyilatkozat érkezett tőle, így Z. viszonylag hamar, tíz hónaposan örökbefogadhatóvá vált. Valószínűleg a gyermekvédelmi rendszer szereplőinek túlterheltsége miatt csak akkor kezdtek örökbefogadó szülő(ke)t keresni neki, amikor a nevelőszülőnél komoly betegség merült fel, ami miatt kórházba is került, és idősödő korára is tekintettel felelősen már nem vállalhatta a továbbiakban Z. gondozását. Ők vallásos család, én nem vagyok az, mégis megérintett, amikor a barátkozás második hetében elmesélte, hogy onnantól minden este azért is imádkoztak, hogy Z. jó helyre kerüljön, szerető örökbeszülő(k)höz, lehetőleg ne másik nevelőszülőhöz, ami nem lett volna végleges sorsrendezés számára. Imáik meghallgatásra találtak. 😊
Miért pont ő?
Miért pont ti?
Bár erősen „lobbiztam” a Tegyesznél, hogy kisfiút is örökbe fogadhassak, a várakozás évei alatt mégsem volt igazán kétesélyes a fejemben, továbbra is inkább kislányra számítottam. Ilyen értelemben meglepő volt, hogy mégis kisfiús kiajánlást kaptam, racionálisan nézve viszont azóta már tudom, hogy egyedülállóként erre volt nagyobb esélyem, mert a származási megkötés nélkül várakozók elfogadóbbak lányra, mint fiúra.
A negyvenötödik születésnapom másnapján került sor az első találkozásunkra a megyei Tegyesznél. Egy viszonylag kis játszószobában öt szakember plusz a gyám, a nevelőszülő, Z. és én voltunk jelen, tehát nem csak rápillantás volt, hanem rögtön játékos kapcsolatfelvétellel is lehetett próbálkozni. Nem volt virtuális tűzijáték és pezsgődurranás a belső szemeim előtt, füleimben, de a magam inkább racionális, mint elsöprően érzelmes módján éreztem, tudtam, hogy lépésről lépésre megismerve egymást menni fog ez nekünk.
Részben a megyei Tegyesz munkatársaitól, részben a nevelőszülőtől tudom, hogy egy pár és az örökbefogadott kislányuk előttem körülbelül két hónappal ugyanott találkoztak vele, de feléjük egyáltalán nem nyitott Z., ezért ők nem is mentek tovább a barátkozással. Őszintén nem tudom, miért pont engem gondoltak a következő legjobb szülőjelöltnek utánuk, de az első együtt töltött évünk végéhez közelítve kijelenthetem, hogy valóban jó páros vagyunk. Magam is úgy érzem, és a családi, baráti körből is azt a visszajelzést kapom, hogy rengeteget fejlődött az utóbbi egy évben. Csacsogó, szociális, életvidám, nagyon szeretetreméltó kis fickó virágzott ki a kicsit vadóc, tíz–tizenöt szavas szókinccsel bíró, de már akkor is nagyon jómozgású és mindenféle tapasztalásra nyitott egy évvel ezelőtti önmagából. S természetesen én is fejlődöm, mélyülök, az életemben oly régen hiányolt, vágyott helyemre kerülök mellette, mint az anyukája.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Friss egyedülálló szülőként szerintem még nagyobb szüksége van az embernek megerősítésre, a kétségek lecsendesítésére, de leginkább türelemre intésre nemcsak a gyerekkel, a helyzettel, hanem önmagával szemben is. Kevesebb önkritika, több önbizalom, go with the flow.
A legnagyobb problémátok most:
Az óvodai beszoktatás. Tudom, még időt kell neki adni, az elválás nehézsége természetes, stb., de a bölcsibe olyan könnyen és gyorsan beszokott februárban, és olyan szívesen járt oda nyár végéig, hogy kicsit ijesztő a kontraszt.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Szerintem semmi extrán atipikus nem történt velünk, csak a való élet ezerszer komplexebb, mint ahogy azt egy tanfolyamon átbeszélhetnénk vagy akár egy könyvben leírhatnák.
Miről olvasnál szívesen?
Hétköznapi gyakorlati problémákról és azok lehetséges megoldásairól. Nemrég fedeztem fel, hogy ez nem elsősorban itt a blogon, hanem a hozzá kapcsolódó Facebook-csoportban történik. Fel is iratkoztam, visszamenőleg is olvasom a bejegyzéseket.
Ha te is várakozol, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a várakozóknak szóló (Finis) csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat.
https://orokbe.hu/talalkozok/tamogato-csoportok/finisben/
Örökbe.hu 