Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Nicknév: B & R
Kik vagytok?
Huszonévesek vagyunk, 10 éve alkotunk egy párt, tavaly, 2024-ben döntöttünk úgy, hogy készen állunk a gyerekvállalásra. Évek óta az örökbefogadásra készültünk, a vér szerinti úton nem szerettünk volna elindulni, és a csecsemőkort is kizártuk. Az volt az elképzelésünk, hogy a személyiségünknél és az életvitelünknél fogva mi jobban tudnánk kapcsolódni egy nagyobbacska gyerekkel, és a terápiás szülői vonatkozásról is úgy gondoltuk, hogy tudunk vele azonosulni.
Miben vagytok mások, mint mások?
Nem igazán tudjuk differenciálni magunkat, a szakemberek visszajelzése alapján az életkorunk volt meglepő, plusz, hogy nálunk nem állt meddőség a motiváció mögött.
Ki érkezett?
2,5 éves kisfiú országos listáról, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Már születésekor kiemelték, a vérszerintije nem vihette haza a kórházból, és nem is látogatta. Először csecsemőotthonba került egy rövid időre, majd pár hónappal később nevelőszülőhöz.
Mennyit vártatok?
Az alkalmassági határozattól számítva egy hónapot.
Mennyit várt a gyermek?
Egy éves kora után lett felterjesztve örökbeadásra, sose látogatták, így összesen 2,5 évet.
Miért pont ő?
Nekünk nagyon tetszett az akta alapján, feltűnt, hogy az orvosok, szakemberek milyen kedves, szeretetteljes jelzőkkel írtak róla – feltételeztük, hogy megnyerő személyiség lehet. Amikor pedig megláttuk róla a fotókat, beigazolódott a percepciónk, valahogy ráismertünk a gyerekünkre, ezt nehéz körülírni. Amúgy is aranyosnak találtuk, de valójában az volt az érzésünk, hogy passzol hozzánk, hasonlít ránk – ha ezt nem is feltétlenül a szó szoros értelmében értjük.
Miért pont ti?
Ezt nem tudjuk pontosan, 1-3 éves kor közötti gyerekre várakoztunk nemi és származási kikötés nélkül. A betegséglistán is olyan szélsőséges opciókat zártunk csak ki, amivel nincs tapasztalatunk, ami a mi képességeinken túlmutat, vagy ami valamelyikünkben zsigeri, megmagyarázhatatlan ellenérzést vált ki – nekünk a pszichológusunk nagyon sokat segített ebben is, vele együtt tisztáztuk le a listát. A gyereknek ehhez képest mindössze egy veleszületett bőrbetegsége van, amit gyakorlatilag egy hónap alatt tünetmentesíteni tudtunk.
Előttünk volt már egy kiajánlása, de ott az örökbefogadó-jelöltek nemet mondtak rá már az iratbetekintéskor. Az aktájában voltak kétesnek tűnő, nem igazolt pontok (főleg neurológiai problémák), és egy jókora korosztályától való lemaradás is, amik miatt valószínűsíthető, hogy nem akarták őt megismerni. Ezeket mi is utólag láttuk, hogy nagy részük nem megalapozott, a gyerek az aktuális környezetét tükrözte vissza, ami sajnos borzasztó destruktív volt.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Eldobható telefonszámot használjunk a barátkozás alatt a nevelőszülővel való kapcsolattartáshoz – ezt a tanácsot a barátkozási folyamat alatt kaptuk utólag az ottani szakembereinktől.
Sajnos a legnagyobb problémánk a folyamat alatt a gyerekünk nevelőszülőjével adódott. Titkos ügymenet ellenére nyomozásba kezdett, és kiderítette a teljes nevünket, egy régi lakcímünket, és többször is megfenyegetett, hogy a gyerek után nyúl az örökbefogadás után. Árnyalja a képet, hogy ő is korábban örökbe akarta fogadni a kisfiunkat, de a mentális állapota, a nevelési gyakorlata és az életkora miatt elutasították a kérelmét. Emiatt az egész folyamat alatt szabotált, a gyereket nem készítette fel arra, hogy örökbe megy, sőt.
Tanács tőlünk: bízzatok magatokban és a szakembereitekben, támaszkodjatok rájuk, kommunikáljatok transzparensen feléjük arról, hogy mi történik veletek, mert tudnak és fognak segíteni! Esetünkben például a gyám külön engedélyével előbb haza tudott költözni a kisfiunk, amire a megyében nincs igazán precedens, Jász-Nagykun-Szolnok ragaszkodni szokott a minimum egy hónap barátkozási időhöz.
Amint hazajött, azon vettük észre magunkat, hogy gyakorlatilag minden mozdulatát analizáljuk, amit szintén javaslunk, hogy próbáljatok elkerülni. Egyrészt nagyon fárasztó, másrészt garantáltan frusztrációhoz vezet, amit a gyerek is rögtön átvesz. Az első hetekben tényleg hasznos, ha csak sodródtok az árral.
A legnagyobb problémátok most:
A kisfiunk nyelvi késéssel küzd, amikor megismertük, szinte egyáltalán nem beszélt, néhány szóból állt mindössze a repertoárja. Ez szépen beindult, mióta itthon van, de nyilvánvalóan van még mit behoznia. A szocializáció is egy ilyen dolog, neki totál új volt, hogy pl. játszótérre megyünk; nem tudta, hogyan kellene viszonyulnia más emberekhez vagy gyerekekhez, ezt még most is tanulja.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok?
Ez furcsa lehet, de mi összezavarodtunk attól, hogy a gyerekkel nem tapasztaljuk azokat a típusú nehézségeket, amik az örökbefogadási élethelyzet velejárói – amikre készültünk a szakirodalom, a tanfolyam és a szemináriumok alapján. A kisfiunk az idő nagy részében teljesen “átlagos” viselkedést tanúsít, ugyanolyan dolgokat csinál, ugyanúgy reagál, mint bármilyen családban nevelkedett, vér szerinti gyerek. Nyilvánvalóan ő is átment a környezetétől való elszakadás miatti gyászfolyamaton, de nem jelentkezett nála semmilyen szélsőség.
******
Nem szerettünk volna lombikozni, és nekem több örökbefogadott ismerősöm is van, köztük egy 60-as évei elején járó brit hölgy, akit a második anyukámnak tekintek azóta, amióta a házában béreltem egy szobát, amikor Nagy-Britanniában éltem. 2019 végén gondolkodtunk el azon, hogy jó lenne elindítani az örökbefogadást, de akkor egy budai garzonban laktunk, és a budapesti Tegyeszes hölgy azt állította, hogy nem kapnánk gyereket ilyen lakhatási körülmények közé. Egyébként is szerettünk volna kiköltözni Budapestről, és úgy alakult, hogy amikor már berendezkedtünk az esztergomi házunkban, 2023 elején jeleztük, hogy jöhetnek a tatabányai Tegyeszesek környezettanulmányra. A határozatot 2023. májusban kaptuk meg. Nem volt származási kikötésünk, viszont én el is mondtam a pszichológusnak, hogy cigány kisfiúnak nem tudnék igazán szív szerinti anyukája lenni. Ezért a pszichológus javaslatára úgy határoztuk meg, hogy 0-1 éves kislányt várunk korrigálható egészségügyi problémákkal, származási kikötés nélkül.
2024 májusában volt egy Tegyeszes kiajánlásunk egy 3 hónapos cigány babáról, és ezt éreztük a 0. lépésnek. Őszintén megmondom, hogy akkor kicsit megijedtem, hogy ez valós… ez történik. Ijesztő vagy rémísztő volt. Akkor tudatosítottam, hogy én csak nyílt örökbefogadásra leszek képes. Ezt mondjuk nem reklámoztuk a Tegyesznél. 2023 nyarán csináltuk az Ágacska Alapítványnál az örökbefogadási tanfolyamot, ahol kiderült, hogy nyílt örökbefogadást csak magyar állampolgár vihet véghez. Nagyon kiakadtam, dühös és elkeseredett voltam, hogy felvidéki magyarként már megint egy hátrányos megkülönböztetés. Egyébként ennek az apropóján ismertem meg Mártonffy Zsuzsa munkásságát, és akkor emailben kértem tőle segítséget, hogy mi a teendő. Nagyon gyorsan válaszolt, ami akkor sokat segített, mert tartotta bennem a lelket. Végül honosítással (nagyszüleim Nagy-Magyarország területén születtek Esztergom megyében) 2024 júliusában magyar állampolgár lettem.
Ekkor tudtunk csak alapítványokhoz bejelentkezni, de ezek közül csak az Alfa Szövetséggel, a Baptista Szeretetszolgálattal és a Várva Várt Alapítvánnyal voltunk személyes kapcsolatban. Őket azért is emelném ki, mert sok pozitív dolgot éltünk meg velük kapcsolatban.
2025 forgalmas volt lehetőségekben. Először a Várva Várt Alapítványnál választott minket egy másik cigány anyuka, de kiderült végül, hogy ő kisfiút vár. Aztán a Tegyesz ajánlott ki egy kb. három hónapos cigány kislányt, akinek szülőanyja állami gondozott drogfogyasztó volt, és a hívás pillanatában pszichiátriai kezelés alatt állt. Azonnal tudtam, hogy ezt nem tudjuk bevállalni, őszintén szólva a férjemmel néztünk egymásra a kihangosított telefon felett, és a Tegyeszes kapcsolattartónk volt előzékeny, és megkérdezte, hogy kérünk-e gondolkodási időt. Természesetesen igennel feleltünk. Azonnal hívtam a Baptista Szeretetszolgálat és a Várva Várt Alapítványos kapcsolattartónkat, hogy ilyen helyzetben hogy tudunk már másodjára nemet mondani a Tegyesznek úgy, hogy ne haragítsuk őket magunkra. Azt a tanácsot kaptuk válaszra, hogy “Első gyermeknek ilyen nehezített háttérrel érkező kisbabát mi nem merünk bevállalni.”
Én már 2025. februártól sorban szereztem be a babaholmikat – babakocsi, kiságy, ruhák stb. Nagyon-nagyon éreztem, hogy nyáron már anyuka leszek, és nem hagyhatom az utolsó pillanatra a felkészülést. A babaholmik beszerzése volt az én várandósságom. Aztán a Tegyeszes hívás után pár héttel megcsörrent a telefon – épp akkor gyönyörködtem a frissen beszerzett játszószőnyegben.
A Várva Várt Alapítványtól hívtak, hogy van egy kismama, aki minket választott gyermeke szüleinek, amikor kb. 32 hetes várandós volt. Három hét múlva tudtunk személyesen találkozni, ahol az alapítvány két képviselője is jelen volt. Ahogy haladt előre a beszélgetés, az alapítványosok megkérdeztek minket és a szülőanyát is, hogy szimpatikusak vagyunk-e egymásnak, mehetünk-e tovább. A válasz mindkét oldalról egy azonnali határozott igen volt. A gyermek nevéhez mindketten hozzájárultunk – mi választottuk az első, a szülőanya pedig a második keresztnevét. Jó érzés volt, hogy együtt nevezhettük el a lányunkat.
Pici lányunk 2025. június elején született, és nyílt örökbefogadással fogadtuk örökbe. A szülőanyjának a Várva Várt Alapítvány segített, miután a védőnő jelezte, hogy alkoholproblémákkal küzd a vér szerinti apa, és az egész család veszélyben van. A szülőanyával a férjem és én is a kórházban órákat beszélgettünk a szülés utáni napon, és ennek köszönhetően sok mindent tudunk a hátteréről. Nagyon-nagyon szimpatikus fiatal lány, aki jobb sorsra érdemes. A kórházban búcsúzáskor és a gyámhivatali tárgyalás után is megöleltük, megpusziltuk egymást – olyan érzésem volt, mintha a húgom lenne. Nagyon hálásak vagyunk a Sorsnak, hogy ilyen gyönyörű örökbefogadásban lehetett részünk, és reméljük, hogy ez a csoda folytatódik kislányunk felnevelésével.
******
Nicknév: Adi&Imi
Kik vagytok?
40-es éveiben járó házaspár vagyunk, 15 éve vagyunk együtt, a kapcsolatunk elején teherbe estem, de sajnos 12 hetesen elvesztettük a babát. Aztán teltek az évek, és mire készen álltunk egy baba fogadására, már nem estem teherbe. A lombikot elvetettük, lelkileg nem tudtam rá felkészülni. Szépen lassan mindketten úgy éreztük, hogy az örökbefogadás a mi utunk.
Miben vagytok mások?
Nem gondolom, hogy mások vagyunk, mint a többi örökbefogadó szülő.
Ki érkezett?
N., egy tündéri másfél éves kislány a megyéből, (Gy-M-S) egészséges, korának megfelelő fejlettséggel, tele kíváncsisággal, egy igazi napsugár az életünkben.
Mennyit vártatok?
A jelentkezéstől számítva 9 hónapot, a határozat megszerzésétől 6 hónapot.
Mennyit várt a gyerek?
Pár hetes korában látogatta utoljára a vér szerinti anya, 11 hónapos korában nyilvánították örökbefogadhatóvá, mi 18 hónaposak hoztuk haza.
Miért pont ő?
Nemi, származási kikötést nem adtunk, a betegségek tekintetében is elfogadóak voltunk, de az első kettő kiajánlásra nemet mondtunk, mert súlyos beteg gyerek voltak, ezzel nem tudtunk volna megbirkózni. (Ezek a hívások gyorsan jöttek a tanfolyam után) Aztán 3 hónap múlva csörgött a telefon, hogy van egy kislány, aki minket vár. Az aktabetekintés után nem volt kétség, hogy ő a mi kislányunk.
Miért pont ti?
Ezt nem tudom, csak azt, hogy nagyon szerencsések vagyunk, hogy minket választottak, és abban is, hogy csodálatos nevelőszülőktől érkezett, napi rutinnal, sokat foglalkoztak vele, minket is maximálisan támogattak, nagyon hálásak vagyunk nekik.
Tanács ami utólag jól jött volna:
Ne legyünk zavarban, hogy kezdő szülők vagyunk. 🙂
Legnagyobb problémátok most?
Hála égnek a legnagyobb problémánk csak a hajmosással van.
Mi volt másképp, mint amit a tanfolyamon tanultunk?
Eddig még nem volt másképp. Nagyon jól felkészítettek minket, sok dologgal kapcsolatban segítség, ami ott elhangzott.
Miről olvasnál szívesen?
Bármiről, ami az örökbefogadással kapcsolatos.
******
Kik vagytok?
Tinédzserként ismertük meg egymást, együtt zenéltünk, aztán lakótársak voltunk, végül lassan, de biztosan barátok és szerelmesek is lettünk, ennek már tizenegy éve. Ebből a fele időt örökbefogadott kutyusunkkal töltöttük. Terápiás, mindent megbeszélős párkapcsolat a miénk, sok figyelmet, energiát fektetünk magunkba, egymásba, és a barátságainkba is.
Miben vagytok mások, mint mások?
Nem csak együtt élünk, de együtt dolgozunk is, és máig nagyon fontos az életünkben a zene. Bakelitlemezeket hallgatunk, finom kávékat iszunk, analóg fotózunk, régen „lakáséttermet”, most már csak laza evős bulikat szervezünk az otthonunkban a barátainknak.
Mi nem lombikoztunk, szerencsére mindketten arra jutottunk, hogy nem szeretnénk kitenni magunkat a fizikailag és lelkileg is megterhelő procedúrának, aminek a sikerére esetünkben sokkal kisebb esély volt, mint másoknál. A családunk és a barátaink is támogattak a döntésben, és alig várták, hogy szülők legyünk, és imádják a kisfiunkat.
Ki érkezett?
A fiunkat 22 hónapos korában ismertük meg, és amikor meglátott minket, szabályosan „végigmért”, úgy éreztem, a lelkemig hatolt a pillantása, a férjemről le nem vette a szemét. Szerelem volt első látásra, és a nevelőszülőkkel, a pszichológus segítségével az ismerkedés álom/tankönyv-szerű. Országos listáról érkezett.
A barátkozás második hetén azt mondta a nevelőanyja, ő nekünk született, pedig neki az első örökbeadása volt és beleszakadt a szíve, de a legjobbat akarták neki, és érezték, mi megadjuk neki.
A fiunk le volt maradva korához képest: szinte egész nap cumival a szájában volt és csak puhát evett, így nem beszélt. Össze-vissza aludt, nem volt rendszer az életében. Nem sok játékkal volt tapasztalata, így itthon eleinte nem értette, mivel mit kell csinálni (kivéve a labdát).
Most 2,5 éves, és egy (elfogultság nélkül -haha!- a védőnő is mondta) szuper okos, ügyes, kreatív dumagép, aki 4-5 szótagos szavakat, és 4 szóból álló mondatokat mond reggeltől estig, ügyesen játszik egyedül is, kitalál új játékokat, kombinál, önállóan eszik kanállal, villával, és iszik pohárból. Fel- és leveszi a nadrágját, zokniját, cipőjét, rajzol, dobol, épít stb. Barátságos, kedves, nyitott gyerekekkel és felnőttekkel, imádja a kutyatesóját, és cím szerint kér dalokat!
Az első naptól kezdve az éjszakákat átaludja, délutánonként 1,5-2,5 órákat alszik – de ezt nem nagyon merjük mondani más (fáradt) szülőknek.
Mennyit vártatok?
A jelentkezéstől számítva pár nap híján egy éven belül csörgött a telefon, a határozattól számítva 6 hónapon belül már itthon volt velünk.
Mennyit várt a gyerek?
Sosem votl kapcsolattartása. Tíz hónaposan került csecsemőotthonból nevelőszülőkhöz, velük egy évet volt.
Miért pont ő?
Anno a pszichológussal beszélgetve azt fogalmaztuk meg, hogy mi talán könnyebben megbirkózunk traumákkal, mint azzal, ha egy újszülöttről később kiderül, hogy van valamilyen betegsége, ami megnehezíti az életét, életünket. Így végül 1-2,5 éves gyerekre vártunk, mindegy volt nekünk, hogy fiú vagy lány, hogy mennyit kell utaznunk, és a származása is. A komoly, súlyos betegségeket kizártuk, a legtöbb sorban a „bővebb tájékoztatást kérünk” opciót jelöltük.
Eleinte úgy gondoltuk, kislányt szeretnénk, de szerencsére ismerősi körben volt örökbefogadó, ott találkozunk a kisfiúval és elolvadtunk, így végül mindegy volt a neme… és így kellett lennie, utólag el nem tudom képzelni, hogy ne fiús anyuka legyek.
Miért pont ti?
Valószínűsítjük, hogy közrejátszott, hogy a kisfiunk szuper muzikális, és rólunk tudták, hogy zenészek voltunk. A nevelőapja azt mondta, „bomba gyerek”, és az is lehetséges, hogy olyan párt kerestek szüleinek, akiknek a párkapcsolata szuperbiztos talajon áll, mert keményen kell fogni a srácot J De ezek csak találgatások a részemről, nem indokolták a döntést, egyszerűen minket éreztek az ő szüleinek – és milyen tökéletesen tették!!
A tanács, ami jól jött volna utólag:
A szülőségre nem lehet felkészülni. Mindent el lehet olvasni, beszélgetni, tájékozódni, és mikor ott van a gyerek és fenekestől felforgatja az életeteket, akkor azt kezelni kell, miközben a gyereknek is igyekszel mindent erőn felül megadni, fáradtan, minden én- és mi-időről lemondva…
Minden érzést ki kell mondani egymás (szülők) közt, el kell gyászolni az előzetes elképzeléseket, és meg kell szeretni azt a valakit, aki te és a párod lettetek a gyerek által.
És a szülőség nagyon magányos dolog – eleinte. De idővel MINDEN jobb lesz. Közhely, de attól még igaz.
A legnagyobb problémátok most:
Nincs problémánk, csak a szokásos kihívás, dackorszaknak hívják és a legváratlanabb pillanatokban támad, de közben annyira jó látni, ahogy nyílik ki neki a világ, mindent felfedez, tanulja magát is, kísérletezik, és hát közben persze megfogalmazódik benne az, hogy „én” és az is, hogy „nemnemnem.”
Illetve a következő izgalmas időszak a bölcsibe szoktatás lesz.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Azt talán senki nem mondta, hogy ilyen magától értetődő, természetes, zökkenőmentes is tud lenni a barátkozás, hazaköltözés, családdá alakulás – de lehet azért nem, mert nem ez a jellemző, és inkább pozitívan csalódjon az ember, mint negatívan!? Félreértés ne essék, nagyon sokat küzdöttünk, határhúzások, szabályok lefektetése, közös szokások kialakítása, a fiunk káros „szokásainak” kezelése stb. de az, hogy szeretjük, hogy összetartozunk, az nem volt kérdéses.
Illetve nekünk az volt a legmeglepőbb, és legnehezebb, hogy mivel a nevelőszülők (is) romák, a gyerek sokkal nagyobb hangerőhöz szokott, és az első hónapokban konkrétan nem értett a szép szóból, sokszor nem hallotta meg, ha szóltunk hozzá, kértünk tőle valamit, a tiltást meg pláne nem. De ha ezt mondják a tanfolyamon, valószínű akkor is meglepett volna L
Miről olvasnál szívesen?
,Annyira sok minden van itt és a FB csoportban is, hogy csak hálával tartozunk neked! Mindig naprakész vagy, szóval csak így tovább!
Ha te is várakozol, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a várakozóknak szóló (Finis) csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat.
https://orokbe.hu/talalkozok/tamogato-csoportok/finisben/
Örökbe.hu 