„Senkit nem mernék kötelezni, hogy örökbe fogadjon egy beteg gyereket”

Általános

Örökbefogadásról katolikus szemmel! A beszélgetésekben, interjúkban néha előkerülnek az örökbefogadás és az azt megelőző döntések vallási, erkölcsi dilemmái. Ma Bíró László püspökkel beszélgetek, aki a katolikus egyház családdal kapcsolatos kérdéseivel foglalkozik. Meddőség, nem kívánt terhesség és az örökbefogadás kapcsán felmerülő etikai kérdések kerülnek szóba.

– Mi a katolikus egyház álláspontja a családtervezésről, születésszabályozásról?

– Az élet tisztelete mindenek felett álló érték a gondolkodásunkban. Minden törvény értelmetlenné válik, ha az életet magát nem tartjuk szentnek. Ha azt mondjuk, hogy apádat és anyádat tiszteld, abból következik, hogy a szülő is tisztelje a megfogant gyermekét. Ha a család nem tudja felvállalni ezt az életet, akkor ne ölje meg, hanem adja meg a lehetőséget, hogy valaki örökbe fogadja, ez a hitvallásunk.

Ha orvosi indikációra indokolttá válna az abortusz, az egyház akkor is nemet mond, mert az élethez nem nyúlhatunk. Hány ember szaladgál a földön, akiről magzatkorában kimondták, hogy beteg lesz, és hány édesanya éli meg a száz évet, akiről kimondták, hogy nem éli túl a szülést! Az élet szent, és nem a minősége szabja meg, hogy élhet-e vagy sem. Az ember méltósága nem abból fakad, hogy szép vagy csúnya, hogy okos vagy buta, hanem a létéből. Ez a mi alapgondolkodásunk. Ahol a nem megfelelő minőségű élet fogant meg, és világra jött, a szülők nagy százaléka arról beszélt, hogy a világra jött, például Down-szindrómás gyermek mennyire szeretetreméltó, és az egészségesek világát is odafordítja az élethez.

birolaszlo

Ahol meg nem lehet gyerek: a gyerek nem jár a házassághoz, az élet nem kötelező tartozéka a házasságnak. Ha egy házasság a gyerekvállalás szándékával köttetik, de valamilyen okból nem lehet gyerekük, ők attól egy család, a szándék miatt, az egyház családnak tekinti őket. Mert látom, a hívek szenvednek ettől. Óvatosan kell fogalmazni, hogy ne frusztráljuk azokat, akik szeretnének gyereket, de nem lehet nekik.

– Melyek a megengedhető módszerek meddőség esetén?

– Szomorú tény, hogy a magyar társadalomban 15-20 százalék között mozog a meddő házaspárok aránya. Az egyház alapvető üzenete, hogy az élet a szülők személyes egyesüléséből fakadjon. Minden orvosi kezelés megengedett, ami lehetővé teszi, hogy kettejük természetes egyesüléséből foganjon az élet.

– Ha jól értem, ebbe a gyógykezelések, műtétek beleférnek, de az inszemináció és a lombik nem.

– Orvosilag más módszerekkel is előállítható az élet, de az egyház jelenleg idegenkedik attól, hogy ipari termék legyen az élet. Az orvostudomány ma messze előrehaladottabb, mint ahogy az etikai szabályok követni tudják. Sokféle sztori kering, mi tud történni a lombikban, ezeket az etika még nem tudta követni.

– Tudnak erről a hívek? Sok katolikus házaspár mégis lombikozik.

– Sokszor katolikus házaspárok azzal nyugtatják meg magukat, hogy csak annyi petesejtet hagynak megtermékenyíteni, amennyi beültetésre kerül. Mert az egyik gond a lombikkal, hogy többet termékenyítenek meg, és a felesleges embriókat lefagyasztják. De hangsúlyozom, az egyház problémája nemcsak ez, hogy mi lesz a megmaradt, lefagyasztott életekkel. Az egyház alapállása, hogy természetes egyesülésből foganjon az élet. Látom az emberekkel való beszélgetésekből, hogy az élet utáni vágy felülmúl bennük minden erkölcsi és etikai szabályt. Ez innentől az ő döntésük, nekem azt kell elmondanom, ami az egyház tanítása most.

– Ha egy hívő házaspár lombikozik, az bűn? Meg kéne gyónniuk?

– Ne keverjük ide a gyónást. Nekem nagyon fáj, de muszáj kimondanom az erkölcsi szabályokat. Aztán, hogy mit dönt, az már az ő dolga. Nagyon nehéz kérdések, kemény lelkiismereti küzdelmek ezek. Nem szeretem, mikor felületesen, ostoba módon beszélnek róla. Az élet letéteményesei vagyunk, és ezzel a felelősséggel tekintünk az életre. Egy konferencián fogalmaztak így: az egyháznak ez a sok látszólagos „nem”-e valójában „igen” az életre, csak egy ilyen helyzetben levőnek nehéz meglátni a sok nem mögött az igent.

– Fokozza ez a meddő párokban a bűntudatot, a kétségbeesést?

– Az emberek élet utáni vágya ezt felülmúlja. Annyi nyomorúságot láttam, sok emberrel végigszenvedtem ezeket a küzdelmeket. Nem akarok erkölcsi ítéletet mondani róluk, nekem az a dolgom, hogy a szabályt elmondjam, és ők döntenek.

– Ön empatikus ezekkel az emberekkel?

– Empatikusnak kell lenni, de az objektivitást kell szolgálni. Az embert megértem, de az etikai elvekből nem tudok engedni. Az etikai elvek nagyon objektív valóság, csak a mai ember individualizmusa, egoizmusa, és persze ösztönös vágyódása miatt nehezen tudja megérteni ezeket az elveket. Kiút lehet a Napro-technológia (a katolikus egyház által elfogadott családtervezési-orvosi gyakorlat, mely a női ciklus nagyon alapos megfigyelésén alapul), vannak ilyen próbálkozások, amelyek úgy szolgálják a termékenységet, hogy ne ütközzenek etikai elvekkel. Csak ezek a kísérletek Magyarországon gyerekcipőben járnak. Már van idehaza segítség a megfelelő naptár elkészítésében, hogy diagnózishoz jusson a pár, de az orvosi segítség csak külföldről elérhető, és ez egy kezdő tudományág, sok a kérdőjel mögötte. A másik lehetőség az örökbefogadás. Nagyon fontos, amiről Zsuzsa is ír, hogy lássuk az örökbefogadás lehetőségét.

– Tehát ha egy pár meddő, akkor etikusabb az örökbefogadás, mint a lombik.

– Igen, bár az emberek természetétől távolabb áll.

Incze-Nóra

– Beszéljünk kicsit az örökbefogadás etikai dilemmáiról!

– Az örökbefogadással kapcsolatban az alapelv, hogy a szeretet soha nem hiábavaló. Amit szeretetből teszek a másikkal, az beleépül. Az örökbefogadók mindig félnek, hogy mit hoz ez a gyerek magával hajlamaiban, génjeiben. Pedig ez saját gyereknél is fennáll, nem lehet tudni, mit fog hozni magával. A származás kockázata mindig fennáll, talán örökbefogadásnál kicsit nagyobb a kockázat. Ki kell mondani: hogy ha egy megfogant élet megszületik, és nem az édesanyja neveli fel, ott törés keletkezik.

– Igen, ez egy veszteség a gyermeknek.

– Nagy szenvedések ezek… A szeretet nem múlik el soha, ebben hiszek, a saját gyerek is belém rúghat, az örökbefogadott gyerek is megölelhet a halálos ágyamon.

– Nemrég beszélgettem egy várakozóval, aki hívő, és az volt a dilemmája, hogy ő nemet mondhat-e egy felajánlott gyerekre például azért, mert beteg. Itt ugyanaz a paradigma, mint egy beteg magzatnál, akit emiatt nem lehet elvetetni? Vagy gondolkodhat úgy, hogy ha nemet mond, attól a gyerek életben marad, és majd örökbe fogadja más, aki felkészültebb egy beteg baba vállalására?

– Erkölcsi szempontból ez más helyzet, mintha egy édesanya megtudja, hogy a gyermek, akit vár, az esetleg beteg. Nyilvánvaló, hogy az életben nem lehet válogatni, de örökbefogadásnál már egy tényhelyzettel, egy élő, beteg gyerekkel néz szembe, és az az élet nem lesz megsemmisítve azért, mert nem fogadja örökbe. Itt van döntési szabadság. Én senkit nem mernék kötelezni, hogy ilyenkor hazavigyen egy esetleg több ember ápolására szoruló beteg gyereket. De hangsúlyozom, ez egy más döntés, mint ha az a kérdés, hogy egy élet világra jöhet-e vagy se.

– Mi a helyzet a cigány származással? Magyarországon a jelentkezők nagy része nem szeretne roma babát vállalni. Bőrszín, származás miatt elutasíthat egy hívő egy gyereket?

– Nyilvánvaló, hogy a bőrszín nem határozza meg az életet. De ismerek olyan édesanyát, akiben undor ébredt fel a fogadott gyermeke iránt, és ezt nem tudom dirigálni. Ha valaki nem tudja jó szívvel tisztába tenni a gyereket, mert fekete a bőre, azzal nem tudok mit csinálni, mindkettőt megnyomorítja, ha egy ilyen taszítás fennáll.

– A tanfolyamon is azt tanítják, hogy mindenki csak olyan gyereket vállaljon, amelyet el tud fogadni.

– Nekem is ezt kell mondanom. De itt ismét nem az élet kockáztatásáról van szó.

– Egy újabb etikai dilemma lehet, hogy miközben három-négy évet kell várni a gyerekre, megpróbáljon-e valaki „kéz alatt” gyereket szerezni, például egy ismerős szülészorvos segítségével?

– Annyi etikai probléma tud keletkezni, ha sundám-bundám szerzünk egy életet, jobb kivárni a sort. Mindenképpen jobb a tiszta út. Az orvosnak nincs energiája utánajárni, hogy milyenek a körülmények, tisztességes céllal kéri-e valaki a gyereket, mi lesz a gyermek sorsa. A mi gondolkodásunk szerint itt nem az örökbefogadóról van szó elsődlegesen, nem is az örökbeadóról, hanem a gyermekről, az ő érdekét kell nézni.

– Több hívő embert ismerek, akinek már van 2-3-4 vér szerinti gyereke, nincs semmilyen meddőségi problémája, de szeretne örökbe fogadni, például mert szép dolognak tartja, mert segíteni akar, mert úgy érzi, neki, mint hívőnek ez szinte kötelessége. De a valóságban nem a megmentendő kisgyerekek várnak szülőre tömegesen, hanem a szülők állnak be egy hosszú sorba, több évet kell várni a gyerekre.

– Ha a fizikai feltételei megvannak a gyerekszülésnek, akkor nem tudom támogatni az örökbefogadás ötletét. Megéltem, mennyit kínlódnak a szülők ezzel, megéltem, hogy egy anya, akinek volt vér szerinti és örökbefogadott gyereke is, mennyire idegennek találta a másik gyereket. Ahol lehet saját gyerek, ott ehhez kell ragaszkodni.

Török-Fruzsina

– Ebben a helyzetben lehet úgy gondolkodni, hogy sokan várnak gyerekre, és ő valaki mástól veszi el. De nézheti úgy is az illető, hogy ő jó szülő, és nála jobb helyen lesz a gyerek, mint másnál.

– Amíg sorbaállás van, addig ne vegye el mástól a gyereket.

– És ha olyan gyereket vállal, aki másnak nem kell? Például egy beteg gyereket?

– Amíg lehet saját gyereke, mindent tegyen meg azért, hogy az szülessen.

– Egyedülálló hívő katolikus nő fogadjon egyedül örökbe gyermeket?

– Ha őszintén válaszolok: volt, amikor segítettem benne, de nem tartom jónak. Az ideális, ha férfi és női minta van a gyermek előtt, még úgy is annyi minden tud történni. A gyerekre való tekintettel talán fel szabad vállalni, de nem tartom szerencsésnek.

– Szoktak örökbefogadók fordulni Önhöz? Melyek a tipikus problémák?

– A megalázó tortúra a jelentkezésnél, a felkészítés, a várakozás. Hogy kurzusra kell mennie, holott esetleg már van gyermeke…

– Ilyen problémákkal jönnek ide?

– Csak látom a szenvedésüket, hogy egy ilyen stigmatizáltságot fel kell vállalni.

– Most meglepődtem. Én nem éreztem tehernek a tanfolyamot, örültem, hogy ott lehetek, és hasznos dolgokat hallok.

– Nagyon nehéz nekik néha.

– Nehezen döntenek az örökbefogadás mellett?

– Nehezen. Nyilván én olyan emberekkel találkozom, akiknek ez gondot jelent.

– És ha ott van a gyermek?

– Mindig csodálom, hogy az anyaság, apaság érzése milyen gyorsan meg tud születni. Az örökbefogadó szülőkön látom, milyen nagy ajándék az anyaság, apaság. Ahogy hirtelen felhívják őket, hogy itt a gyerek, és érdekes látni, hogy melyikükben fogan meg először az anyaság vagy apaság érzése, és még számon is kérik egymáson. Ami még az örökbefogadóknak probléma lehet, az a megmondás pedagógiája.

– Ezzel is kínlódnak?

– Látom az ügyetlenséget. Nem mondják meg kellő időben, nő a gyerek és nem tudja meg időben, hogy örökbefogadott.

– Ezt tanítják például a tanfolyamon, hogy már egész pici kortól beszélni kell róla, hogy ebben nőjön fel a gyerek…

– Csak látom, hogy nagy pszichés gát van a szülőkben, itt elakadnak. Aztán izgulnak, mert nem mondták meg időben, elkéstek vele, nem tudják, mit csináljanak…

– Beszéljünk kicsit a másik oldalról: ha valakinek több gyereke van, mint szeretne, ha teherbe esik, és nem tudja felnevelni…

– Ha objektíve úgy dönt, hogy nem tudja felvállalni a gyermeket, és nincs annyi hite, bizalma Istenben, hogy mégis fel tudja nevelni, akkor adja örökbe.

– Örökbeadók is fordultak Önhöz?

– Olyan még nem volt. Olyan igen, aki elbizonytalanodott, hogy fel tudja-e nevelni, de utólag még egy se kérte számon rajtam, hogy miért tartotta meg a gyereket.

– Végezetül egy sztori. Egy ismerősöm örökbefogadott gyereke maga döntött úgy, hogy megkeresztelkedik, bár a család nem vallásos, és el is intézte, hogy megkereszteljék.

– Tisztelettel tekintek erre a gyerekre. Az emberben ott van a lét láthatatlan dimenziója. Nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ezt ne vegyük észre. Ha egy gyerek ezt észreveszi, és ezen elindul, csak tisztelettel tudok beszélni róla.

Később más vallások, egyházak viszonyulását is bemutatom az örökbefogadáshoz.

Advertisements

87 responses »

  1. Kezdem a jóval:
    Nagyon tetszik ez a két madaras festmény/alkotás, hihetetlenül tehetségesek ezek a gyerekek, és itt végre fórumot kapnak.
    Köszönöm azt a profizmust, amivel az interjút készítetted, nekem többször kinyílt volna a bicska a zsebemben, hogy bírtad ki, hogy nem vitatkoztál?

    Az elhangzottakkal kapcsolatban pontokba szedtem a véleményt, mert másképp nem tudnék reflektálni – van sok saját tapasztalat is, ezért is jó lesz összeszednem, így talán kevesebb indulatot fogok most belevinni a kicsi lelkemből…

    1. Az egyház (én csak ezt ismerem, más felekezetnél biztos másképp van) célcsoportokban gondolkodik. A gyerek, a gyereken keresztül a szülő, a házasság előtt állók meg az idősek. Másokról viszont tudomást sem vesz. Vannak plébániák, amelyek a fiatal családokra szakosodtak, mások inkább az idősekkel foglalkoznak, mert abból jár több a templomba, elvétve talán Pesten működik egy-egy olyan hely, ahol a betegekkel foglalkoznak vagy a függőkkel. Aztán ennyiiiiiiiiiiii
    Érdekes módon a 7 szentségben a házasság meg az egyházi rend után sorrendben már az utolsó kenet szerepel. Közte a gyerekeddel újra indul majd a szentségek kiszolgáltatása, de azt nem te kapod, hanem a gyereked.
    Magyarul: aki nem tartozik a célcsoportba, az le van carva. Mert az anyaszentegyház által dédelgetett, és pénzzel maximálisan ellátott jómunkásembereknek fogalmuk sincs arról, milyen az ÉLET. Vannak sémáik, megtanulták a válaszokat, esetleg még szándékuk is van arra, hogy segítsenek, de nem tudják, milyen az, ha hónapról hónapra élsz, ha kötelezően be kell menned vasárnap túlórázni és még csak ki se fizetik, ha heti 60 órára kötelez a céged a 48 helyett, ha gyerekre vágysz, és majd belegebedsz, de nem lehet. Álomvilágban élni nagyon könnyű, beszélni ebből a nézőpontból meg még könnyebb, innen vannak az “aki hétvégén dolgozik, az harácsol” és hasonló kijelentések a szószékről.

    2. Minden kérdésben vonalas a gondolkodás: elvek vannak, szavak vannak, dogmák vannak. Az érzéseid a te dolgod, felelős se vagy érte, de a cselekedeteidért annál inkább! Ők elmondják, hogy volna jó, hogy volna etikus, de nem segítenek abban, hogyan ne bolondulj bele a fájdalmadba, az már a te dolgod. Megteheted, meggyónhatod, ha tényleg MEGBÁNTAD fel is oldoznak – de csak ha megbántad… Bármikor várnak vissza az egyház kebelébe, az Isten jó és megbocsátó, de őszintén, te megbánnád az inszeminációt, ha születne belőle egy gyönyörűséges gyereked? Na ugye, hogy nem – tud ám az egyház sakkozni is……….
    Saját tapasztalat: amikor kimondta az orvos azokat a szavakat, az első utam egy általam már távolabbról ismert lelki vezetőhöz vezetett. Tudtam róla, hogy jó szándékú és művelt. Elregéltem neki mindent, az előzményeket is, a gondolatainkat, hogy milyen irányba mennénk tovább, és hogy mennyire mélyen magunk alatt vagyunk, mennyire megváltoztatta (rossz irányba) az Istennel való kapcsolatunkat ez a pokoljárás. Hallgatta, hallgatta, de nem tudott érdemben segíteni, és egy idő után éreztem, hogy akkor ennyi volt, inkább ne nagyon jöjjek többet. Nem mondta, én éreztem. Aztán kiegyeztem magamban annyival, hogyha majd célcsoport lesz a családunk, eljárunk, addig meg majd megoldjuk valahogy – ez is egy megoldás, nem? (ez itten irónia akarna lenni, nem gondolom komolyan kielégítőnek a helyzetet) Nekem az nem segítség, hogy Isten szeret, és majd minden jó lesz, meg hogy csak annyi terhet rak a vállunkra, amit el bírunk vinni, és hogy Jézus nagyobb terheket viselt, mégis megváltott engem. Egy megkeseredett szituációban ez inkább olaj a tűzre…

    3. Egy barátnőm járt a cikkben említett Na-pro technikás kezelésre – hadd ne mondjam, hogy olyan bazi sok a kérdőjel, hogy még mindig nincs gyereke… Az a kezelés annak jó, aki nem ismeri a saját testét, ami egyébként normálisan működik, ha már bármi kicsike kis elváltozás is van hormonban vagy egyébben, az már blokkolta a módszert.

    4. A Bíró családreferens, egyértelmű, hogy sokat tud az örökbefogadásról is, legalábbis a többiekhez képest. Még jó, valamennyire értelmesen is beszél a dologról, de amint már említettem, az egyházi gondolkodás vonalas és érzelemmentes…
    De a paptársai durvábban előítéletesek pl “az örökbefogadott gyerek ezt meg azt hoz magával”, és tudatlanok a rendszert és az azzal, meg az alkalmassági vizsgálattal járó kínszenvedéssel és lelki megterheléssel kapcsolatban, hogy öröm nézni. Boldogok a lélekben szegények… amíg nem kell szembesülni vele, addig az emberek jó részének fingja nincs arról, mi folyik a Tegyesz és a gyámhivatal szárnyai alatt. Csakhogy ezek a papok elvileg azért vannak, hogy Istent és Rajta keresztül az embereket szolgálják – idejükből kitelne, de nincs rá szemük, azt egyszerűbb becsukni, vagy a célcsoportra fordítani, mert urambocsá abból tartja fenn magát a közösség meg a templom, mit nekünk az a néhány szerencsétlen, aki kínlódik a gyerekért – hát, lehet így is…

    Kedvelés

    • Köszi a hosszú választ.

      Én nem azért megyek oda egy alanyhoz sem, hogy egy évtizede a pályán levő bármilyen szakembert majd meggyőzök a magam véleményéről. Az a cél, hogy a kérdésekkel segítsem a saját paradigmáját minél jobban bemutatni, hogy mindazt megkérdezzem, ami egy olvasónak eszébe jutna. Az egyháznak évszázadok alatt kikristályosodott nézetei vannak, végképp nem várható, hogy majd én meggyőzöm.

      A családtervezésről elég határozott álláspontja van az egyháznak. Az örökbefogadásról alkotott nézetek kevésbé kikristályosultak, az interjú második felében együtt gondolkodtunk, röviden meséltem a jelenlegi magyar örökbefogadási rendszerről, ez alapján mondta válaszait Bíró László.

      Kedvelés

      • Beza, ez különbözteti meg a profit a próbálkozó amatőröktől 🙂 Grat! 🙂

        Ezek szerint ő se tudott róla eleget – tény, hogy az egyház nagyon el van foglalva a születésszabályozással meg a családtervezéssel, pontosan azért, mert szerintük a sokakat érintő kérdésre reagálniuk kell (válás, lombik, eutanázia), a kicsikkel meg nem törődnek – járulékos veszteség… (ismét irónia…:)

        Kedvelés

      • Nagyon köszönöm ezt az interjút Püspök úrnak és neked Zsuzsa, igazán sokat adott. Nekem – annak ellenére, hogy nem vagyok semmilyen felekezet tagja – minden olyan sorsszerű találkozás, amikor egy pappal beszélhettem vigaszt vagy erőt adott, hogy úgy éreztem, mintha a végtelen tenyerén lennék. Nem ítélkeztek, nem firtatták, hogy járok-e templomba, egyszerűen csak megérezték, hogy akkor és ott támaszra volt szükségem, meghallgattak és segítettek és nem vártak semmiféle ellenszolgáltatást cserébe. Az utolsó mondatokért meg külön hatalmas köszönet, ez annyira kifejező és szép, hogy mélyen elraktározom: „ Az emberben ott van a lét láthatatlan dimenziója. Nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ezt ne vegyük észre. Ha egy gyerek ezt észreveszi, és ezen elindul, csak tisztelettel tudok beszélni róla.”

        Kedvelés

  2. Nem vagyok katolikus, de nekem szimpatikus volt a pap vélekedése. Nem olvastam ki olyat a gondolataiból, hogy bármit is bűnnek tartana, ami az egyház elveivel ellenkezik és penitenciát róna ki azokra, akik másként járnak el. Fontos, amit mond: “nekem azt kell elmondanom, ami az egyház tanítása most”, magánemberként nem is nyilatkozhat nyilvános fórumon. Ez korrekt, és irányvonalat mutathat a katolikus szülők számára. Az egyház elveivel persze lehet egyet nem érteni (itt Katának több rendben igaza lehet), és nem is kötelező katolikusnak lenni. Még. Hálistennek. Tehát nyugodtan gondolkozzunk másként, de az egyház is nyugodtan adjon irányelveket azoknak, akik hozzá tartoznak és ezt elvárják!

    Kedvelés

    • Egyetértek veled. Én, mint nem vallásos, meglepően sok azonosságot találtam magamban a püspök úrral; pont nem a vonalasság jött át nekem leginkább, hanem a támogatás – nyilván azokon a kereteken belül, ami neki mint katolikus püspöknek megadatott.

      Kedvelés

  3. A bioetika egyes kérdéseiben azért nem teljesen egységes a katolikus egyház álláspontja, Bíró László a konzervatívabb oldalt képviseli.
    Az sajnos igaz, hogy az egyház nem nagyon tud mit kezdeni azokkal, akik a “tipikus katolikus család” sémáján kívül állnak (gyerektelenek, elváltak, egyedülállók stb.). Vannak azért kivételek, pl. az egyik budai plébánián havonta van imaest gyermekre vágyó pároknak. (Ha valakit érdekel, szóljon, és adok elérhetőséget.)
    Az örökbefogadással kapcsolatban én nem találkoztam előítélettel egyháziak részéről, mindenki pozitív és biztató volt

    Kedvelés

  4. Nekem tetszett a cikk, nagyjából ezeket a válaszokat vártam. Érdekes lesz elolvasni majd más vallás, egyház álláspontját is.
    Anno nekem is szememre vetették, hogy kevés a hitem, mert meddőségi centrumba járok és nincs türelmem kivárni a Csodát. Ez akkor nagyon rosszul esett és kicsit el is fordított a vallásomtól. De én a jó magyar mondás szerint élek: “Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.” Lehet, hogy ettől önző és egoista vagyok… vállalom.
    Aztán évek múltán, amikor a 3 hetes babát a kezembe adták, akkor tudtam, éreztem, hogy ez az én CSODÁM, sose kell más!!! 😀 Azóta is így élem meg.
    Két örökbefogadott gyermekemet a Jóisten küldte hozzám, ez az én erős hitem, hitvallásom. 🙂

    Kedvelés

  5. Pár észrevétel.
    Ez a vsz-i jobb, mint az öf engem is zavart.
    Az alkalmassági tortúrában egyet kell értsek, mi is nagyon megszenvedtük. Sok, a legintimebb dolgainkba is belekavaró (pl, milyen hangosan szeretik egymást esténként a szülők… mivan??!!, vagy a nem vagy alkalmas, mert nem vagy jóban az anyáddal), roszindulatú emberrel találkoztunk, mire meglett az alkalmassági.
    A kat egyházról meg annyit, h a mi éa hite sem engedte az abortuszt. Ezért is kérte, kereszteljük meg. A helyi plébániának csak valami igazolást kellett volna adni, h az általunk választott messzi lévőben meg tudjuk kereszteltetni. Alig bírtam kikönyörögni a papírt, mert annak nem keresztelik a gyereket, aki nem él hithű katolikus életet – pedig ismerte a sztorit. Végül 5000ft-ért kiadta a papírt.

    Kedvelés

    • Mondjuk azzal pont én sem értek egyet, hogy ne fogadjon örökbe, aki szülni is tud (habár ilyen esetekben szerintem is gyakoribb a megkérdőjelezhető motiváció, de nyilván nem kizárólagos, és erre van többek közt az alkalmassági). Viszont megértem, hogy az egyház álláspontja ez, mert ha ők a “Szaporodjatok és sokasodjatok”-ból indulnak, akkor értelemszerűen aki szülni tud, az szüljön, és csak aki “kimaradt a dobásból”, az fordítsa erőforrásait az örökbefogadás felé. Szóval, igazából megértem ezt a szempontot, csak nem értek vele feltétlenül egyet. Viszont nekem ez az álláspont nem arról szól, hogy a vsz jobb mint az öf, csak arról, hogy a szaporodás isteni parancs a vallás szerint.

      Kedvelés

    • Az örökbefogadás nem ettől sikerül, hanem attól, hogy döntesz, kiállod a rengeteg kínt és megalázást, amíg vizsgálnak, majd vársz egy rakás időt, amikor is semmibe vesznek, és mindenkinek fontosabb az érdeke, mint a tied, vállalod, hogy sokadhegedűs vagy, mert elvileg veled tesznek jót, csak ezt te még nem érzed, csak a fejeddel tudod.
      Aztán ezt az egészet mind elfújja a szél, amikor az örökgyerekednek először belenézhetsz a szemébe, vagy amikor először kimondja, ANYA! APA! Na akkor sikerül az örökbefogadás nem a zsolozsmától…

      Kedvelés

      • Kata, te így gondolod, más meg máshogy- így színes a világ.
        Ha egy “szerintem” szócskát eléraknál, máris nem hangozna olyan erősnek a véleményed- szerintem. 🙂

        Kedvelés

        • 😀 tudom, az előbbi válaszom nagyon erős volt, sajnálom.

          Elfelejtettem, hogy a relációanalízisben van olyan, hogy a) igaz (“Ilyen is van minden évben:…”), b) igaz (“Van olyan ismerős, akinek ezután sikerült az örökbefogadás.”), összefüggés nincs (illetve nem ennyire eccerű)… Vagy ha van is összefüggés, az már szerintem nem a hihető és torkon lenyomható kategória.

          Örülök a színes világnak. Szerintem 😀

          Kedvelés

          • Fölteszem a kezem, hogy volt ugyan rázós része az alkalmassági folyamatnak, de egyáltalán nem úgy emlékszem az egész folyamatra, mint valami kínszenvedésre vagy semmibe vettek volna. Alapjában véve rendben volt és pozitív élmény volt ez a fajta “várandósság”.

            De értem, hogy másnak más a tapasztalata. Igen, színes a világ 🙂

            Kedvelés

            • 😀 Úgy örülök, hogy nektek lehetőségetek volt ezt így megélni, de komolyan, nem kívánom senkinek, amin mi keresztül mentünk.

              Hát, nem tudom, hogy az volt-e megalázóbb, amikor az ügyintéző sáros cipővel sétált végig a környezettanulmány alkalmából a fényesre törölt hálószobámon, vagy az, amikor arról faggatott, hogy a szüleim jóban vannak-e egymással ÚGY is… Esetleg amikor a tanfolyamon a mellettem ülő lány sírva olvasta fel a gyerekének írott levelet (házi feladat volt), miközben a fal másik oldalán a láthatáson lévő t. szülő üvöltve püfölte a szerencsétlen intézetis gyerekét.
              Vagy esetleg az az élmény, hogy a tanfolyamvezetők istent próbáltak játszani nulla háttértudással, és nem voltak hajlandók olyan botrányos kérdések megválaszolására, mint a “hogyan és mikor lehet gyest igényelni, ha az ember örökbe fogad”, vaagy, amikor közölték a férjemmel, hogy férfiatlan, mert segít nekem a háztartásban. Arról meg már ne beszéljek, amikor a gyámhivatali ügyintéző, kezében a házassági anyakönyvi kivonatunkkal megkérdezte tőlem, hogy tényleg a felesége vagyok-e a férjemnek, ugyanis a nevemen ez nem látszik meg.
              Végképp már meg se említsem, hogy úgy idéznek be a gyámhivatalba, mint egy utolsó koszos pedofil gyilkost a bíróságra.

              De az élet szép, színes, az égen rózsaszín felhők úsznak, és a végtelenség kitágul, én pedig egyesülök az univerzummal abban a pillanatban, amikor azzal az óóóriási, évente egyszer megrendezett lehetőséggel élek, hogy közösségben imádkozhassak a gyerekemért, amit mellesleg minden este megteszek a férjemmel közösségben, mégse csörög az a fránya telefon. Na ne röhögtessük már egymást. – Igazából erre vonatkozott a megjegyzésem, amivel ez az komment-rész elindult.

              Szerintem 😀 De most asszem tényleg túlzásba vittem, bocsánat.

              Egyébként az a jó, hogy ezen már csak röhögünk, mert az elmúlt évünkben ennél sokkal cifrább eseményeknek is részesei voltunk, és messze van még a vége! 😀

              Kedvelés

            • Nekünk is voltak nehézségeink, de én sem kínszenvedésként emlékszem, még a “nyögvenyelősebb” másodikra sem. Egy konkrét emberrel volt bajom, ő már nincs ott (és még csak balhéznom sem kellett, pedig már felszívtam magam hozzá, de mire belekezdhettem volna, távozott, amúgy valószínűleg önként is látta, hogy ő nem oda való), a többiekkel legfeljebb kisebb nehézségek, de összességében normális volt a hozzáállás. (Néha kicsit vicces, pl. mikor a gyámügyes mindkét eljárás során meg akart győzni arról, ha két gyerekre érvényes a határozatunk, akkor azzal kettőt örökbe is lehet fogadni, akkor is, ha nem tesók, az érvényességi időn belül…) SZóval, összességében jó tapasztalataink voltak, és normálisan álltak hozzánk. Az alap udvariasság ellen még az sem vétett, akivel szakmailag a bajom volt.

              Kedvelés

  6. Nekem az jutott eszembe, hogy mennyire más a katolikus egyházban pl. Böjte Csaba. Egyszer voltunk a dévai gyermekotthonukban, meg a tv-ben láttam a többiről filmeket és őt, ahogy a gyerekekkel él, ahogy szereti az összeset (magyart, románt, cigányt, nem számít neki). Pedig ő is követi az egyház tanításait, betartja a szabályokat, de szerintem (tényleg csak szerintem, ezen csak most gondolkodtam) ha az egyház szabályzata és egy gyermek között kéne választania, a gyereket választaná és segítené.
    A bibliai példázat “Az irgalmas samaritánus” is szólhat erről: mit választasz? Az egyházi emberek otthagyták a bajbajutottat mert fontos dolgaik voltak (prédikálniuk kellett akár arról is, hogy segítsetek egymáson és szeressétek a másikat) és a kirekesztett samaritánus segített rajta. Az egyháziaknak fontos volt, hogy időben odaérjenek a szent helyeikre és betartsák a szabályokat. A segítőnek fontos volt a bajban lévő. A bajban lévő mondhatta volna, hogy én nem a te népedből való vagyok, ne segíts! – Aztán várhatott volna tovább az út szélén feküdve, hátha arra jön olyan, aki az ő vallását tartja be… A gyermektelen katolikus családokat miért kell dilemma elé állítani? Az egyházam, vallásom nem támogat benne (lombik stb.)de én mégis szeretném? És az egyház bizonyára tele van kedves és segítő emberekkel- de a szabályt kell betartani és azt kell mondani és így nem tud segíteni…megállnék az út szélén a bajbajutottnál, de akkor piszkos lesz a ruhám és mit szólnak a paptársaim a templomban?
    Értem, hogy neki ezt kell mondani, de szomorú, nekem szomorú ezt így olvasni.

    Kedvelés

    • Szerintem nem arról van szó, hogy nem akar segíteni az egyház a bajban lévőn, hanem arról, hogy bizonyos orvosi eljárásokat erkölcsileg aggályosnak tart, és úgy gondolja, hogy hosszú távon még nagyobb bajt okozhat testileg-lelkileg, ezért ezeket nem javasolja a híveknek – akik ettől még dönthetnek másképp, nem lesznek kiátkozva. Az orvostudomány nagyon gyorsan fejlődik, a valláserkölcs nem tudja ugyanilyen léptékben követni a dolgokat, ezért a legkevésbé kockázatos megoldást javasolja. Valószínűleg idővel finomodni fognak a vélemények, főleg, hogy egyre több párt érint ez a probléma.

      Kedvelés

      • Nekem az egész beszélgetésből az jött át, hogy a “ne lombikozzál” egy lényegesen kevésbé kőbe vésett tanítás, mint a “ne ölj”. 30 éve van lombik, próbálnak valamit reagálni rá, nyilván ez sokkal kevésbé kikristályosodott nézet, mint más, évszázadok alatt érlelt elvek.

        Kedvelés

        • Mormota, Zsuzsa, egyetértek. Azt meg kell hagyni, hogy egy ekkora és ilyen változatos és színes közösséget, mint a római katolikusok összességét, nem lehet részletekbe menő és mindenre kiterjedő szabályrendszerrel ellátni, csak irányvonalat mutatni.
          A fő irányvonal, hogy Ne ölj! vagyis védd az életet, minden más rendelkezést és részletezést pedig hoz magával a szituáció, amire nekik egyemberként kell reagálniuk, ilyenkor az egyén csak egy pont a világegyetemben.

          Kedvelés

    • Egyszer egy biblikus professzor előadását hallgattam, és pont az irgalmas szamaritánus történetét elemezte. Felhívta a figyelmünket egyetlen szóra a szövegből, amitől rögtön világossá válik egy apró, ám igen fontos részlet:
      “Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. […] Történetesen egy pap ment azon az úton LEFELÉ…” (Lk 10.30-31)
      Ezen az utolsó szón volt a hangsúly. A professzor azt mondta, akiknek ez a példabeszéd szólt, tudták, hogyha egy egyházi személy lefelé megy azon az úton, akkor már elvégezte a szolgálatát, tehát hazafelé tart, tehát volt ideje, tehát segíthetett volna, ha akar…

      Bocs, csak a pontosítás kedvéért.

      Kedvelés

      • No, nem szeretnék teológiai vitákat, nem is azért írtam a samaritánust. Az, hogy lefelé jött- naná, a jeruzsálemi templom hegyen van. És ment haza, a saját zsinagógájába prédikálni, hisz Jeruzsálembe ritkán voltak beosztva.
        Én képletesen akartam használni a példázatot. Hogy az egyházakat mindig is kötik a saját szabályaik és ezért nem tudnak érdemlegesen segíteni. Vannak, akik egyházon belül is teszik a dolgukat, de maga az egyház lassan tud csak reagálni.
        De köszi, hogy hozzáfűztél, gondolkodtál rajta.

        Kedvelés

  7. Engem nem akartak megkeresztelni, mert nem találtak papírt arról, hogy valahol esetleg kereszteltek-e már.
    Anyuék bementek az összes templomba a szülővárosomban, kikérték az összes keresztlevelet, nem találtak sehol.
    Ezek után azt mondta a pap, hogy mégsem lehet keresztelő, mert nincs bizonyíték, hogy nem vagyok megkeresztelve???. Egy aranyos papbácsi az egyik kápolnában megkeresztelt, és pontot tettünk az ügy végére.

    Kedvelés

  8. Nekem tetszett a bácsi hozzáállása, bár nem értek mindennel egyet.
    Nem igazán értem a sok támadó kommentet – ezek talán az egyéb, egyházzal kapcsolatos frusztrációk kivetülései inkább és kevésbé reakciók az interjúra…

    Kedvelés

    • Szerintem nem támadók a kommentek, csak mindenki leírja a véleményét, mint minden interjú után. És valakihez ez áll közelebb, valakihez az.

      Kedvelés

  9. 1.Bíró püspök nem örökbefogadási szakember, emiatt engem nem zavart jobban az ő szájából sem a saját vs örökbefogadott kifejezések használata, mint bárki máséból.
    2. Püspökként nem képviselhet mást mint nagyjából a hivatalos egyházi álláspontot, de még így is nekem átjött az, hogy ő igyekszik nagy-nagy empátiával fordulni a családok felé. Különösen tetszett, ahogy többször is hangsúlyozta, hogy nem mondd erkölcsi ítéletet egyetlen pár felett sem.
    3. A katolikus egyház nem szentek közössége. Hanem méreténél fogva is egy rendkívül sokszínű közösség, számomra ettől szerethető. Elférnek egymás mellett a karizmatikusok, a népi vallásosak, a misztikusok, stb… , ahogy elfér Böjte Csaba, Pál Feri, Barsi Balázs (hogy csak a legismertebbeket említsem) és néhány (na jó, nem néhány, hanem sok) olyan atya is, akik merevek, dogmatikusak és nem nagyon tudnak mit kezdeni azokkal a kihívásokkal, kísértésekkel, nehézségekkel, amelyekkel a ma emberének nap mint nap meg kell küzdenie.. Attól, hogy valaki a katolikus egyház tagja, legyen akár felkent pap vagy olyan mezei hívő mint én, még ugyanolyan gyarló ember tele híbákkal, esendőségekkel, mint bárki más nem katolikus vagy történetesen ateista.

    Kedvelés

  10. A fentiekhez: en nagyon nagy alazatot es tiszteletet olvastam ki a puspok ur velemenyebol; engem inkabb megnyugtatott. Meg akkor is, ha en lombikoznek, ha ugy adodna..

    Egyebkent en muszlim vagyok es a muszlim vallas tiltja a titkos orokbefogadast; nem lehet nem megmondani, vagy megvaltoztatni egy gyerek nevet (az asszonyok se veszik fel a ferjuk nevet, az identitas mindig valtozatlan). Ez egy nagyon komplex es sokat vitatott tema rengeteg szabalyozassal, es en szivesen olvasnam egy szakerto velemenyet, meg ha vallason belul is nagyon megoszlanak a velemenyek.

    Kedvelés

    • Húúú, ez nagyon érdekelne, nem-hívőként is; pláne, mert a nyíltnál is változik a név, szerintem Magyarországon örökbefogadni nem lehet úgy, hogy a gyereket nem veszed a nevedre, vagy tévednék? (Zsuzsa, szólj, ha másképp tudod)
      Szóval nekem ez egy kicsit olyan, hogy míg a katolikus egyház a lombikot nem engedi, de azért ott az örökbefogadás, akkor tulajdonképpen a muszlimoknál meg az örökbefogadás a tilos, ami tényleg utolsó lehetőség egy gyermektelen párnak? Kemény.
      (Mindemellett én sem vettem fel a férjem nevét, mert én én vagyok továbbra is, pont az identitás-dolog miatt, még ha nem is vagyok muszlim; de talán pont a közénk tartozó identitása miatt nem tudnám elképzelni, hogy a gyerekek ne az apjuk nevén legyenek, hanem egy vadidegenén – aki amúgy szintén nem akarta, hogy az övé maradjon…)
      Szóval, ez nagyon izgalmasan hangzik, kíváncsian várom majd ezt az interjút.

      Kedvelés

      • Nem kapcsolódik a muszlim-kérdéshez, de a mi hét évesünk anno nem szerette volna, hogy megváltozzon a neve. Nem mondta, de bizonyos jelekből erre következtettünk. A pszichológus már csak utána mondta, hogy tul.képp nem lett volna muszáj a nevünkre venni. Maradhatott volna az eredeti, vagy lehetett volna dupla vezetékneve: az ő eredetije kötőjellel a miénkkel. Érdekes módon egyébként az én vezetéknevem “tetszik” neki, és többször is mondta, hogy inkább azt szerette volna. Sokszor az iskolában az én vezetéknevemmel írja a keresztnevét a füzeteire, dolgozatára.

        Kedvelés

        • Áh, megtaláltam, a (3)-as, csak mivel nem érintett minket, nem raktam a fejembe korábban, meg nem is láttam rá példát eddig. A kötőjeles viszont nincs feltüntetve…

          4:134. § [Az örökbefogadott neve]

          (1) Az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó születési vagy házasságkötéssel szerzett családi nevét viseli, kivéve, ha az örökbefogadó a házastársa teljes nevét vagy családi nevét a házasságkötésre utaló toldással viseli. Ha az örökbefogadó házassági neveként a házasságra utaló toldás nélkül házastársa, volt házastársa nevét vagy kettőjük összekapcsolt családi nevét viseli, az örökbefogadott új családi neve- az örökbefogadó választása szerint – a házastárs, volt házastárs családi neve, az összekapcsolt családi név vagy az örökbefogadó születési neve. Ugyanazon örökbefogadó által örökbefogadott több gyermek azonos családi nevet viselhet.

          (2) Közös gyermekké fogadás esetén az örökbefogadóknak az örökbefogadás iránti kérelemben nyilatkozniuk kell arról, hogy az örökbefogadott melyik örökbefogadó családi nevét viselje. Az örökbefogadók megállapodása alapján az örökbefogadott az örökbefogadók családi nevét együtt viselheti abban az esetben is, ha az örökbefogadók a családi nevüket nem kapcsolták össze. Ha a házastársak a gyermeket nem együtt fogadták örökbe, megegyezésük hiányában a gyermek a korábbi örökbefogadó családi nevét viseli.

          (3) A gyámhatóság kivételesen megengedheti, hogy az örökbefogadott megtarthassa addigi családi nevét.

          (4) A gyámhatóság kivételesen indokolt esetben engedélyezheti az örökbefogadott utónevének a megváltoztatását. Az utónevet az örökbefogadók határozzák meg.

          (5) Az örökbefogadott családi nevét és utónevét az örökbefogadás engedélyezésével egyidejűleg kell megállapítani.

          Kedvelés

          • Igen, valóban. És érdekes a (4)-es. Az általam ismert esetekben az újszülött öf. gyerekek nevét a szülők megváltoztatták, és nagyobbacska esetében is tudok ilyet. Nem is kellett indokolni.

            Kedvelés

            • Akkor még, de ez most van. (Még nekünk sem kellett az előzőt, de ez friss, idei módosítás). Viszont azt mondta az ügyintézőnk, itt nálunk újszülöttnél gyakorlatilag mindig elfogadják. (Akartam tudni, szerinte elég indok-e a gyámhatóságnál, hogy szeretnénk, ha a következő gyerekünknek is úgy lenne a neve, mint a már meglévő testvérének, hogy egyet mi adunk, egyet a vsz. szülő, és az utóbbi névnapon beszélgetünk kicsit arról, akitől kapta… mi nem vagyunk a kétszülinapos fajta, nem azt akarjuk ünnepelni, amikor az előző családja végképp lemondott róla, hanem azt, amit kapott tőlük, és ahhoz nekünk ez pont jó alkalom. Van egy névnapja a már meglévőnek is, amit ünnepel a tágabb család, meg egy, ami csak a mi ünnepünk, és akkor nem is annyira őt ünnepeljük, mint azt, akinek ő azt a nevét köszönheti, mi meg őt). De azt mondta, eddig még új szabályozás ide, vagy oda, a megye gyámhatóságai nem gördítettek különösebb akadályt a változtatás elé.

              Kedvelés

            • vicq, nem tudok a te dobozodban replay-olni. Nagyon jó ez a két névnap a mögötte álló koncepcióval, tetszik! A mi kislányunknak a becenevét anyakönyveztettük, mert a “rendes” nagyon csikorgott a mi vezetéknevünkkel. (Újat a kora miatt semmiképpen nem adtunk volna neki. És megtartottuk az eredeti második keresztnevét is). De valahogy most már azt is kicsit drasztikusnak tartom. Lehet, hogy úgy kellett volna hagyni, ahogy volt.:(

              Kedvelés

            • Dutka, ez a név változtatás/nem változtatás, kettős vezetéknév dolog nálunk is felmerült és csomót gondolkoztunk rajta. A kisfiam sem örült neki, hogy a vezetékneve megváltozott, de talán épp amiatt fogadta el könnyebben, mert én is felvettem a férjem nevét. A keresztneve persze megmaradt, tőlünk kapott egy másodikat. Időnként a keresztnevekkel volt is gond, amikor a vér szerinti szülőkkel szembeni harag dominált benne, olyankor kérte, hogy a második, tőlünk kapott keresztnevén szólítsuk. Sőt volt olyan is, hogy teljesen idegen környezetben csak a tőlünk kapott nevén mutatkozott be. Sok fejtörést okozott, hogy mit csináljunk, nekem az volt a félelmem, hogy utóbb mégis csak valahogy azt fogja érezni, hogy elvettük a nevét, ezért nem akartam belemenni, másrészt nekem az volt a neve, amin megismertem és már kezdtem nagyon bánni, hogy egyáltalán minek adtunk neki második nevet. Ami érdekes módon az egész ügyre pontot tett, az a keresztelője volt, amikor ő maga választhatta meg és kérhette, hogy milyen néven kereszteljék meg – ez lett a harmadik neve -, amivel tulajdonképpen a “saját maga fia lett”. Ezzel valahogy az egész névben megjelenő identitás válság feloldódott, már nem gond, hogy hogyan szólítsuk, természetesen az első nevén, amit a szülőanyukájától kapott, de valahogy megnyugtató számára, hogy a keresztlevelén mindhárom neve szerepel.

              Kedvelés

            • És az Örökbe.hu-n meg kapott egy negyedik keresztnevet, ez a Roli. Nem könnyű az örökbefogadott gyerek élete:-)

              Nevekről majd lesz önálló poszt!

              Kedvelés

            • Köszi, Dutka 🙂
              Amúgy igen, mint látszik, nagyon más ez egy nagyobb gyereknél, mint egy csecsmőnél, akit esetleg soha senki nem szólított még azon a néven – ezért is nem teljesen értem, miért mossa egybe a törvény.

              Kedvelés

            • Köszi Angéla, amit írsz! Örülök, hogy nem csak én gyötrődtem ilyesmin! Lehet, hogy nekünk is valami ilyesfajta megoldás segítene. Tervezem is!

              Kedvelés

          • Ez erdekes, nem gondoltam volna, hogy a nev-megtartas ennyire ritka Magyarorszagon. En nem vagyok a vallasom jo kepviseloje, de szerintem a titkos orokbefogadas ellen azert van tiltas, hogy meg veletlenul se fordulhasson elo, hogy a gyerek ismeretlenul verfertozo kapcsolatot letesitsen a ver-rokonaival ha felno. Ez nem tudom milyen gyakran fordulhatna elo, de mindegy; vegulis, senki se szeretne mar letagadni a gyereke szarmazasat koztetek se.
            Sok olyan muszlim lesz, aki azt fogja mondani, hogy igen, tilos az orokbefogadas, de szerintem, ez igy nem igaz. Aldott dolog egy arva gyereknek otthont teremteni es gondozni, csak kegyetlenul szigoru szabalyai vannak, hogy tisztaban legyen az orokbefogadas tenyevel: tobbek kozott, vallasos csaladokban az orokbefogado anyanak kendot kell viselnie a kisfia elott, ha felno (mert elvileg felesegul mehet hozza, mint egy idegen ferfihez, kiveve ha szoptatta), es az orokbefogadott kislanynak az orokbefogado apuka elott (mert felesegul mehet hozza – lasd. Woody Allen). Nekem ugy magyaraztak, az orokbefogadas a muszlim vallasban inkabb olyan, mint a neveloszuloseg, otthont, szeretetet adhatnak, az igazsagot nem titkolhatjak el.
            Kegyetlen egy dolog, es meg szerencse, hogy nem hordok kendot senki elott, legalabb ez a problemam nem lesz hahaha.

            Zsuzsa, koszonom az udvozletet, es bocsanat az off-topic-ert, nagyon szeretem a blogodat, profi munka.
            Nem tudom ki lenne jo interjualany, irok majd privat uzenetet 🙂

            Kedvelés

            • A vallás szerint lehet, hogy feleségül mehet/feleségül veheti, de a magyar jog szerint nem (Woody Allen sem volt idevaló 🙂 ). Az, hogy a vsz gyerek jogállásába kerül, az azt is jelenti, hogy ez ugyanúgy inceszt tilalom alá esik. Ami mondjuk érzelmileg tök érthető, még ha szó szerint vérségileg nem is az. Én erről amúgy azt gondolom, hogy aki felnevel egy gyereket a sajátjaként, és utána rá tud mászni, annak az sem számítana, ha mellesleg ő csinálta volna (tudom, tudom, drasztikus vagyok kicsit, de tényleg ezt gondolom. Ezzel nem a vallást akarom bántani, más kultúra alakította, amit én nem tudok elképzelni sem; csak úgy eszembe juttatta a fenti rész az ettől amúgy független családon belüli szexuális visszaéléseket, amik nem a muszlim vallás miatt léteznek, azt gondolom.)
              Ja, amúgy, vallástól és kendőtől függetlenül én abszolút pártolom azt, hogy szoptassuk az újszülöttként örökbefogadott gyerekeinket. (Ellenben a külföldi szakirodalommal nagyobbnál viszont én ezt nem tartanám olyan szuper ötletnek számos okból, de babánál sokat ad a kapcsolathoz, nem csak a muszlim vallás szerint – de az sem lehet véletlen, hogy a vallás ezt kiemeli az “idegenségből”)
              (És nem, nem akarom azt mondani, hogy aki a szoptatásról “lemaradt”, az bármiből kimarad, csak azt, hogy sokkal könnyebbé tesz amúgy nehezebb dolgokat, szerintem)

              Kedvelés

            • Gondoltam, ezért is írtam, hogy nem a vallásod ellen (ami tényleg érdekel, ezekkel együtt is); sőt, a legkevésbé sem ellened, hanem a történetek ellen, amik eszembe jutottak a soraidról (nem csak Woody Allen, és bár nem csak öf, de azért az is, meg mostoha is, meg nevelőszülő is, meg vsz is… néha könnyebb lenne kevesebb nehéz történetet tudni. Épp van köztük friss is, nemtúlédes mostoháról, talán ezért is kívánkozott ki.)

              Kedvelés

          • Zsuzsának válaszolnék, nem tudom hova sikerül:) Valóban nem könnyű. És nagyon várom a névadós posztot! Amúgy amikor az elején hirtelen dönteni kell (bár nekünk volt rá egy hónapunk), az ember nem is gondolja, hogy később ennek milyen jelentősége lesz. Én mondjuk nem úgy éltem meg a házasságkötéssel felvett nevem, mintha az az identitásomon bármit változtatott volna, de az öf-nél ennek azért van jelentősége.

            Kedvelés

            • A házasságkötésnél én sem változtattam a nevemet, de a jelen helyzetben lehet, hogy jobb lett volna, mert akkor a fiam előtt lenne példa a névváltoztatásra, hogy nemcsak az ő vezetékneve lett más. Persze akkor még fogalmunk sem volt az öf-ról.

              Kedvelés

            • Igen, nem tagadom, én is azzal magyaráztam kisfiamnak, hogy ugyanazt a nevet viseljük, mert egy család vagyunk. De azért ez eléggé sántít, mert amikor én férjhez mentem, felnőttként és saját döntés alapján választottam, hogy felveszem a férjem nevét, a gyerek esetében viszont ez a mi döntésünk volt. Tudom, mikor először mentünk oviba a kisfiamnak még gondot is okozott a bemutatkozás és jó ideig eltartott, mire az új vezetéknevét teljesen megszokta. (Egyébként ez nekem is így volt a férjes nevemmel) Másrészt viszont tudom, hogy az sem lenne jó, ha magyarázkodnia kellene akár oviban, akár iskolában, hogy miért más a vezetékneve mint apáé, azt sem érezném jónak. Jelenleg az örökbefogadásáról csak annak beszél, akit ismer és közel enged magához, ha viszont már egy egyszerű bemutatkozásnál sem egyeznének a nevek, akkor ez lehet, hogy nehézséget okozna.

              Kedvelés

    • Én úgy képzelem, aki biztosan tud szülni (legalább egyszer már sikerült), az is inkább akkor fogad örökbe egészséges újszülöttet, ha szeretne testvért, de hiába vár. Ilyenkor ugyanaz a szitu, mintha az első is örökbe fogadott volna. Hogy valaki sokadik, egészséges gyereket fogadjon örökbe, és inkább nem szül, ezt nehezen képzelem el, és jogosnak is érezném, hogy inkább ne “vegyen el” meddő pártól babát. Azon viszont fennakadtam, hogy a püspök úr szerint beteg gyereket se fogadjon örökbe. Vajon tudja, hogy hány beteg vagy idősebb gyerek vár családra? A többi egyébként nekem teljesen elfogadható, mi is hasonlóan gondolkoztunk, gondolkozunk.

      Kedvelés

    • Hát, én egyetértek az atyával, azonban lenne egy kiegészítésem:
      Ha valaki szülőképes, de annyira vágyik rá, hogy segíthessen (mert itt általában ez az indok), az fogadjon örökbe olyan gyereket, aki idősebb, etnikum vagy beteg. Mert ha ilyet elfogad, nagyobb jót tesz, kérdés, hogy ehhez elég-e a kapacitás…

      Mi sokszor kimondtuk már itt a fórumokon, hogy az örökbefogadás elsősorban nem jótékonyság. Velünk tesznek jót, mert kapunk egy esélyt arra, hogy szülők lehessünk, mi végtelenül egoisták vagyunk, amikor azt mondjuk, hogy szeretnénk babázni, szeretnénk minden pillanatát átélni, szeretnénk, ha velünk nőne fel. De elsősorban azért csináljuk ezt az egészet, mert nincs gyerek, és szeretnénk, hogy legyen.

      Az megint más eset, ha valaki csak egyet tudott szülni, és valami ok folytán soha többet, de szeretne testvért.

      Kedvelés

    • Szerintem ez nem az Egyház hivatalos álláspontja, hanem Bíró püspök saját véleménye. Ő így gondolja, más meg másképp Egyházon belül vagy kívül. 🙂 Én nem gondolom, hogy bárki is elvenné bárki elöl a gyereket. Amikor várakoztam sem gondoltam így.

      Kedvelés

    • Ismerek olyat, aki vsz. gyermekek után fogadott örökbe több gyereket is (egymás után). Valószínűleg egészségügyi okok miatt nem akart többet szülni, de nagy (nagyobb) családot szeretett volna. Semmi kifogásom ellene. Egyik öf. gyermeke cigány, a másik koraszülött és enyhén mozgáskorlátozott, nem hiszem, hogy mások elől vette volna el őket.
      Vannak olyan családok, akik sok gyereket szeretnének, s tudnak is szülni. Én édesanyám 8. gyermekeként jöttem világra. Hálás vagyok neki, hogy vállalt, pedig a sok szülés sem éppen élet- vagy egészségbiztosítás. Van, aki 2-3 gyermek után – talán éppen ezért – már nem vállalja a szülést. Viszont miért ne fogadjon örökbe még a vsz. gyermekek után? És vannak olyanok is, akiknek ugyan nem sikerült vsz. gyermekeket nemzeni, de nagy családot szeretnének. Nekik is van lehetőségük arra, hogy testvérpárt, testvérsort, vagy több – nem vsz. rokon – gyermeket fogadjanak örökbe.

      Kedvelés

    • Lehet, hogy rosszul érzem, de én itt nem is a más elől elvételt éreztem hangsúlyosnak, hanem azt, hogy mindent tegyen meg a születésért. Azaz, hogy ők az élet mellett vannak… azaz, aki tud szaporodni, annak az egyház szerint azt kell tenni (“szaporodjatok és sokasodjatok”, ugyebár), és nem már meglévő életekre fordítani az erőforrásait, hoszen azok már készen vannak.
      Egyébként én ebben pont nem értek egyet a püspök úrral, viszont azt gondolom erről, ha valaki szülni is tudna, és úgy fogad örökbe, ott alaposan nézzék meg a motivációkat, hogy ne legyen az a végkifejlet, hogy “nem elég hálás ez a gyerek, pedig…” Aki nem rossz motivációval csinálja, az csinálja csak. Neki lehet, hogy ez hiányzik a teljességhez, akiktől meg “elveszi”, azok tulajdonképpen egy sorszámmal később kerülnek rá. Nem marad gyerektelen egy gyerektelen pár azért, mert valaki szülés helyett fogad örökbe, szerintem. Legfeljebb egy hónappal később lesz boldog család, és lehet, hogy pont így jut neki AZ a gyerek, aki igazán az övé. Szerintem ez nem olyan tömeges mozgalom, hogy ezért mi, “szegény meddő párok” lemaradjunk.
      Én a szaporodás és mindenáron élet kérdését másképp értelmezem, én pl. pusztán azt is indokolt öf motivációnak tartanám, hogy akarnak (még) gyereket, de nem akarják előmozdítani a túlnépesedést. Ugyan (még) nem lett ebből náluk öf, de van olyan ismerősöm, aki azt mondja, vsz maximum 2 lesz, és ha utána is marad bennük “gyerek alakú űr”, akkor örökbefogadnak. Nem tudom elítélni őket sem ezért. (Azóta poénkodom mindig, milyen zöld háztartás vagyunk, már csak a mosható pelenkáról győzzön meg valaki, hogy nem irritálja jobban a gyerek fenekét, mint a jelenlegi… 🙂 )

      Kedvelés

      • Érdekes, amit írsz, én amiket olvastam, azokból pont az jött le, hogy a meddőség problémás mint motiváció, mert sokszor azt várják a gyerektől hogy pont olyan legyen mintha vér szerinti lenne, lehessen “úgy csinálni mintha”, amit a nem meddő párok kevésbé várnak el. Mindennek két oldala van, és lehet, hogy attól függ, ki olvassa. 😀

        Kedvelés

        • Lehet 🙂 Mondjuk vsz és öf esetén egyaránt szerencsétlennek tartom, ha a gyerektől elvárják, milyen legyen, talán ezt azért nem gondolom motivációs problémának, mert nem motivációs problémának gondolom 😉
          Amúgy szerintem a nem meddő pároknak sem kell feltétlenül azért örökbe fogadni, hogy megmentsenek egy sanyarú sorsú kisgyereket a kegyetlen világtól, aki majd jól hálás lesz nekik, meg egy meddőnek sem kell feltétlenül a soha-meg-nem-születőt keresni benne… A többség szerintem nem így csinálja, és remélem, aki meg igen, az mindkét csoportból kiesik már az alkalmasságin… (és nem azért, hogy nekünk ugorjon a sorszámunk egyet… 🙂 )

          Kedvelés

          • Alapvetően egyetértünk, 🙂 bár én pesszimistább vagyok, szerintem átjut mind a két csoportból egy csomó. Gyakorlatilag alig van olyan, amiért megtagadnák az alkalmasságit.

            Tőlünk egyébként a második kör alkalmasságin konkrétan megkérdezte a pszichológus, hogy mit várunk a gyerektől, mondtuk semmit, bár azt azért nem bánnánk, ha egy egészen hangyányit jobb alvó lenne mint a vér szerintiek. 🙂

            Kedvelés

            • Sajna én is pesszimistább vagyok, de remélni lehet 😉
              Pl. azt is, hogy nálunk is a másodiknak az alvókája olyan lesz, mint a férjemé 😉 (Az a baj, ha vsz lenne, akkor is éppúgy örökölhetné tőlem is, mint ahogy ebben az első teljesen pont olyan, mint én voltam… 🙂 )

              Kedvelés

        • Oké. vicq623, gmailes 🙂 Nekem emlékeim még szegény öcsém pelenkakiütéseiről vannak, meg arról, hogy az eldobható mellett a gyerekemnek 2 év alatt nem fogyott el egy tégely popsikenőcs… (mégszerencse, hogy bekészleteltem belőle ;)… de horzsolt bibikre is elég jó 🙂 )

          Kedvelés

    • Engem ez totál felzaklat, miért ne fogadjak örökbe csak mert tudnék szülni? Amikor kérdéses volt (egy vér szerintivel ezelőtt), hogy tudok-e szülni, akkor pontosan úgy terveztük, hogy ha minden jól meg, szülök még egyet ÉS fogadunk is örökbe. És ugyan a férjem akkor kapcsolódott be, mikor megkérdőjeleződött a további vér szerintiek esélye, de nekem gyerekkorom óta ez volt a tervem, hogy akarok vér szerintit is, meg örökbe fogadni is. Totál nem számítottam rá hogy ezen a pap bácsin kívül ma még bárki azt mondja, hogy ezt nekünk nem így kéne/kellett volna. 😦

      (Egyébként nincs származási kikötésünk, tehát a kilencven százalék elől nem veszünk el babát, aki meg szintén elfogadó az valószínűleg azzal is nagyobb eséllyel elfogadó hogy aki nem meddő azt se zárják ki a buliból. Késő van és nem válogatom meg a szavaimat, bocs, egyébként a hivatalos álláspont szerint továbbra is meddő vagyok és egészségügyi okokból sem nagyon fér bele még egy terhesség, de nagyon szomorú lennék, ha csak ezért lenne helyem az örökbefogadásban.)

      Kedvelés

      • Nekem az lenn a kérdésem a püspök úrhoz (nem tudom, olvassa-e a hozzászólásokat), hogy nem tudja azt elképzelni, hogy Isten úgy vezet valakit, hogy a vérszerinti helyett/mellett örökbe is fogadjon?
        Én gyakorló hívő vagyok (nem katolikus) és ezt SIMÁN el tudom képzelni.
        Pl. a férjem kiskora óta szeretne örökbe fogadni, akkor is ha lehet(ne) vsz gyermekünk, illetve más kultúrákban (pl. Amerikában) pont vallásos körökben nagy “divat” vsz mellé örökbe fogadni…

        Szerintem amit mond, hogy “aki tud, szüljön, és ne fogadjon örökbe” jó alapelv, és a társadalom kb. 99 %-a ezt az elvet követi, de azért lehet és van is kivétel, amikor nem ezt az elvet követve lesz TELJES és boldog egy család! 🙂

        Kedvelés

    • Szeretném megjegyezni, hogy az interjú első felében sem “kőbe vésett” elvekről, inkább modern eljárásokra adott válaszokról beszéltünk. A második részben, az örökbefogadásról improvizált az alany, ezekre nyilván végképp nincs hivatalos állásfoglalás, a mai magyar helyzet ismeretében próbáltunk gondolkodni.
      Nem tudom, mit mondott volna, ha olyan országban élünk, ahol tömegesen várnak szülőre kis árvák és kevés az örökbefogadó.

      Kedvelés

    • A kérdés egyébként azokról szólt, akiknek lehetne egy n+1. gyerekük, nincs szervi akadálya, de az örökbefogadást választják. (Az egy másik eset, ha másodlagos meddőség áll fenn, akkor nincs mód a gyerekszülésre.)

      Kedvelés

        • Kata, szerintem jó választ adtál. Amúgy ha összevetjük Püspök úr véleményét Székely Zsuzsa e kérdésre adott válaszaival, akkor is hasonló álláspontra jutunk:
          (https://orokbe.hu/2014/05/27/ahol-titok-van-ott-minden-oleles-hamis/)

          „- Mi a helyzet, ha valaki karitatív céllal akar örökbe fogadni?
          – Az legyen nevelőszülő. Rengeteg gyerek van a rendszerben, akik családra várnak, és nincs elég nevelőszülő.
          – Egyre több fiatal pár indul neki úgy az életnek, hogy szülnek majd egy-két gyereket, de lesz örökbefogadott gyerekük is, hogy segítsenek.
          – A saját szempontjából tud csak gondolkodni. Amíg 4-5 évet kell várni egy olyan gyerekre, amilyet szeretne, addig mástól veszi el, aki gyerek nélkül várakozik. Ha annyira akar segíteni, akkor vállaljon olyan gyereket, akinek mi nem találunk családot.
          – Ez milyen gyerek?
          – Az iskoláskorú roma gyerekek. Ők kerülnek külföldre. És általában azok, akik ilyen nagy karitatívak, meg tudják magyarázni, hogy csak egészséges kisbabát akarnak, a saját gyerekük mellé nem lehet sérültet vagy nagyobbat tenni. Őket megpróbáljuk lebeszélni, hogy a családi rendszerükben lenne ez kockázat.”

          Kedvelés

            • Ebbe a karitatív céllal örökbe fogadásba nem igazán tudom beleélni magam, én csak önző módon tudtam örökbe fogadni, nálunk – függetlenül attól, hogy nagyobb gyerek és a korunk alapján lehetett volna kisebb is – karitatívról szó sem volt.
              Viszont Székely Zsuzsa számomra etalon öf kérdésekben.
              Én egy ízben találkoztam olyan anyukával, itt a blogon is szokott írni: Az Aki, akinek van egy vér szerinti pici gyermeke, lehetne még több is, de inkább örökbe szeretne fogadni kisbabát. Én elfogadom, hogy ilyen is van, meg biztos is, hogy jó anyukája lesz a saját öf. gyerekének is, de nem igazán tudom megérteni a motivációit, pedig nagyon szimpatikus, meg kedves lány, de valahogy ezzel nem tudok azonosulni.
              Az meg megint más eset, ha valaki több gyereket szeretne és azért fogad örökbe, mert nem lehet több neki. Sőt én azokat az eseteket is idesorolnám, ahol van három-négy fiú gyermek, de nagyon szerettek volna egy kislányt, és örökbefogadtak. (Amiről én hallottam egy nagyobbacska roma kislányt.)

              Kedvelés

            • Azért én végtelen fantáziával tudnék sorolni ötleteket, mi vezethet szülőképes nőt öf-ra, a karitatív okokon kívül is. (szörnyű szülésélmény, anyai eü. kockázat a terhesség során, családi genetikai terheltség valamilyen betegségre, anya kora miatt már fél a fejlődési rendellenességek fokozott kockázatától; olyanról ténylegesen is hallottam már, aki gyereket akar még ugyan, de az otthongügyögős-pelenkázós részt zárójelbe tenné, habár nem tudom, tényleg lesz-e ebből öf; a fenti zöld indoklás eredetileg poénként hangzott el, de pont az illetőből kinézem simán 5 év múlva komolyan is; olyanról is tudok, akinek egyszerűen csak elviselhetetlenül kiürült a ház, miután kirepültek a gyerekek). Na meg igazából a karitatív dolog is csak akkor gáz igazán, ha a gyereknek hálásnak kell érte lenni. Ha valaki tisztában van vele, hogy tulajdonképpen azt is saját magáért teszi, akkor azért jobban hangzik.
              De azt gondolom amúgy, hogy ez nem akkora esetszámú kérdéskör lehet, hogy nekünk meddőknek itt rettegni kelljen az elhappolt gyerekek miatt.

              Kedvelés

            • Több ismerősöm is van, akinek megfordult a fejében az öf a vicq által említett okok miatt (nem akar már szülni, de jó lenne mégyegy gyerek, két azonosnemű mellé jó lenne egy garantáltan másik stb) viszont a környezetemben ezek közül egyik sem lépett túl az ábrándozás szintjén. Szerintem azért, mert egy szülőképes párnál ez nem eléggé erős motiváció az öf-ra.

              Ahogy többen mondtátok, statisztikát ugyan nem láttunk, de valószínűleg elenyésző azoknak a száma Magyarországon, akiknek semmi problémájuk a reprodukcióval és helyette ténylegesen örökbefogadnak.

              Kedvelés

            • Én ismerek néhány ilyen családot (a több százból), de engem jobban megtalálnak a khm, atipikus örökbefogadók.

              Meglepően sok emberrel találkozom, aki minden probléma nélkül szeretne majd örökbe fogadni, de a gyakorlatban valóban akkor teszik meg, ha meddőségi probléma merül fel.

              Legyen majd ilyen családdal interjú?

              Kedvelés

            • Zsuzsa, igen, jó lenne! Bár gondolom, a vérszerintiek után egészséges öf.-re vonatkozott a kérdés, eszembe jutott egy család, akikről csak hallottam. Két Down-szindrómás babát fogadtak örökbe (a kicsiket láttam, az óvónőjük mesélt róluk), egyszerűen mert megtehették, voltak nagyobb vérszerinti gyerekeik. Nekem így ismeretlenül ők etalon, bárki is mondja, hogy ne karitatívkodjunk. Hasonlóról is szívesen olvasnék.

              Kedvelés

            • Ilyenkor mindig próbálok magamban is jó mélyen szétnézni, hogy valójában mi motivált abban, hogy hány éves korig jelöljük meg a határt, és hát jó mélyen van az elrejtve.
              Legfőképpen szerintem mindig van ilyen belső ok, de talán még magunknak is könnyebb azt mondani, hogy segíteni szerettünk volna egy hányatott sorsú kisgyereken, miközben persze elsősorban az anyai boldogságot szerettük volna megélni vagy újból megélni.
              A segítő szándékú gyerekbefogadást egyébként pontosan így ahogy Vicq is leírta -már felnőttek a vér szerinti gyerekek, elköltöztek és üres lett a ház gyerekek nélkül – én közvetlen közelről a nevelőszülőnknél tapasztaltam meg, hogy létezik ilyen.
              De szívesen olvasok “atipikus” örökszülőkről is.

              Kedvelés

          • “- Mi a helyzet, ha valaki karitatív céllal akar örökbe fogadni?
            – Az legyen nevelőszülő. Rengeteg gyerek van a rendszerben, akik családra várnak, és nincs elég nevelőszülő.”

            engem viszont ez felháborít. miért legyen nevelőszülő? aki karitatív céllal (teljesen hülye kifejezés, mindig kenetteljes mosolyú alapítványi hölgyeket és önnön jóságuktól komolyra hatódott múlt századi urakat látok ilyenkor magam előtt) fogadna örökbe, az kockáztassa meg, hogy bármikor elkerülhet tőle a gyerek? és mi az, hogy “…akinek mi nem találunk családot”? nekem ez meglehetősen diktatorikusan hangzik. ilyen alapon lehetne azt mondani, hogy egy gyereked van már, húzz szépen a sor végére, két gyereked van már, te be se állj újra. arról viszont érdekes módon nincs szó, hogy mennyire nem etikus mondjuk bőrszín alapján válogatni gyereket. az eddig tapasztaltak alapján ugyanis sokkal ritkábban van szó ez esetben arról, hogy “ne lógjon ki a gyerek”, mint arról, hogy nem tudják elfogadni az etnikumát, és/vagy félnek, hogy “kijön a vére” (idézet egy hajdani egyetemi csoporttársnőmtől, akinek sokáig nem sikerült teherbe esnie).
            elnézést, ha túl heves voltam, de a fent idézett két sor az adott interjúnál is felvonatta velem a szemöldökömet, és mivel újra szembejött, hát gondoltam, most már kidühöngöm magam.

            Kedvelés

    • Ezt így leírva elég kemény ítéletnek látom, de ha belegondolok van benne igazság. De az, hogy valaki tudna szülni, az nem jelenti azt, hogy teherbe is esik. Nagyon sok olyan egészséges pár van, akiknél fizikai, testi akadálya nincs a teherbe esésnek, valahogy mégsem jön a baba. Ők meddig várjanak? Amíg végleg ki nem öregednek? Mi tizenhat évig(!) próbálkoztunk. Eleinte azt mondták, nincs semmi probléma, bár én már kezdetektől sejtettem, valami nincs rendben. Aztán nekem lett igazam. Mostmár kijelentették, hogy csak lombikkal. Azt határozottan elleneztem. Mindig azt mondtam, vagy csak vígasztaltam magam vele, hogy meg van az oka annak, miért nincs saját gyermekem. Ha a Jóisten akarta volna, akkor született volna. Így másik utat kerestem. Most itt szuszog egy kisfiú, nemsokára ébred, hogy egy újabb izgalmas nappal ajándékozzon meg.

      Kedvelés

  11. Noha jó katolikus püspökhöz méltón az interjúalany meglehetősen dogmatikusan gondolkodik, nekem tetszik a lelki vezetőként tanúsított (az ő elmondásából ismert) magatartása, az empátia, a hozzá fordulók döntésre való felhatalmazása. Összességében véve szimpatikus.

    Kedvelés

  12. Köszönöm a megszólítást 🙂
    Számomra alapvetően pozitív volt az interjú. Szerintem mindig nagyon nehéz támogatást, lelki támaszt nyújtani egy meddő párnak, én kifejezetten “megengedőnek” és elfogadónak éreztem a püspök urat az alábbi mondataival:
    “Látom az emberekkel való beszélgetésekből, hogy az élet utáni vágy felülmúl bennük minden erkölcsi és etikai szabályt. Ez innentől az ő döntésük, nekem azt kell elmondanom, ami az egyház tanítása most.”, “Nagyon nehéz kérdések, kemény lelkiismereti küzdelmek ezek.”
    Számomra ennyi a lényeg: a lelkiismeretemet nem hordhatom másnak a zsebében, fontos dolog sok emberrel beszélgetni, sok érvet és nézőpontot meghallgatni és megismerni, de a végső döntést saját magunkban kell meghozni. Azt gondolom, hogy aki lelkiismeret-furdalással tud(na) csak lombikozni, az inkább ne lombikozzon. De ez nem csak a lombikozással van így, általában igaz, hogy ami lelkiismeret-furdalást okoz, azt jobb nem csinálni 🙂
    Szó esett az interjúban a “megalázó tortúráról”, én sem éreztem annak a felkészülést, sőt, a tanfolyamot kifejezetten élveztem, érdekes és hasznos volt minden szempontból.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s