Szakdolgozat: idősebb gyerek érkezése

Általános

Az örökbefogadással kapcsolatosan nemrég készült szakdolgozatokat szeretném bemutatni a blogon. Varga Dániel tanácsadó szakpszichológusi diplomájához idősebb gyerekek örökbefogadását vizsgálta.

– Hova jársz, mihez készült a dolgozat?

– Pszichológusként tanácsadó szakpszichológusi képzésre járok az ELTE PPK-ra, család és krízis szakirányra. A képzés zárásaként készült a szakdolgozat.

– Mi volt a témád?

– A szülővé válás normatív krízisét vizsgáltam olyan örökbefogadó pároknál, akik nem csecsemő, hanem 3 évesnél idősebb gyermek örökbefogadásával váltak szülővé. Mivel a téma rendkívül sokrétű és tág, a dolgozatban az első közös év történéseire, folyamataira fókuszáltam. Három párral vettem fel mélyinterjút: ezek elemzése, valamint a hallottak szakirodalmi eredményekkel való összevetése adta dolgozatom gerincét.

Diószegi-Beatrix– Miért ezt választottad? Mi vezetett el az örökbefogadás témájához?

Pszichológusként többek között egy fővárosi nevelési tanácsadóban dolgozom, ahol megfordultak nálam örökbefogadott gyermekek és szüleik, így a téma nem állt messze tőlem. Családterapeutai tanulmányaim is folyamatban vannak, a család működésének dinamikája, jellegzetességei kiemelten érdekelnek. Arra, hogy ez egy mennyire izgalmas, összetett, kutatásra érdemes és ebből a szempontból eddig ismeretlen terület, szintén pszichológus feleségem munkája világított rá, aki évekig nagyobb életkorú gyermekek külföldre történő örökbefogadását segítette, kísérte végig.

– Nem kevés a három alany?

– Amiről a dolgozat szólt, elegendő volt, hiszen ez nem egy számolós, kvantitatív, hanem egy feltáró dolgozat. Nem volt könnyű egyébként ilyen házaspárokat találni itthon, ritka, hogy valaki nagyobb gyerek örökbefogadásával válik szülővé, azaz nincs sem vér szerinti, sem korábban csecsemőként örökbefogadott gyereke. Vagy nehéz megtalálni őket.

– Mondj pár mondatot a fő eredményekről!

– Bár számos pszichológiai kutatás jelent meg mind az örökbefogadás, mind a szülővé válás normatív krízisének témájában, az általam választott téma a kutatások számára még gyakorlatilag érintetlen terület. Dolgozatomban ezért hipotézisek felállítása és tesztelése helyett feltáró munkát végeztem, a nagyobb gyermek örökbefogadása által való szülővé válás jellegzetességeit, egyedi vonásait igyekeztem feltérképezni.

Az interjúkban elhangzottak alapján sikerült néhány olyan jellegzetességeket kiemelni, melyek kizárólag a nagyobb gyermekek örökbefogadásával való szülővé válási folyamatra jellemzőek, tehát sem a vér szerinti gyermek születésével, sem a csecsemőkorú gyermek örökbefogadásával szülővé váló párok életében nem jelentek meg az első időszakban. Ezek röviden a következők:

  1. Regresszió: a gyermek viselkedésében az első időszakban megjelentek nem az életkorának megfelelő jegyek, ezáltal mintha felgyorsítva, de együtt újraélhették volna az egész korai életszakaszt (pl. csak ringatásra nyugodott meg).
  2. Hiányok pótlása, korábbi viselkedésminták átalakítása: a gyerekek sokszor olyan háttérrel érkeznek a szülőkhöz, hogy vagy ismeretlen számukra rengeteg dolog (pl. háztartási gépek, nagyvárosi forgatag), vagy olyan viselkedésformákat mutatnak, amelyek az új életükbe már nem illeszkednek bele. A házaspároknak családdá válásuk első időszakában ezekkel a feladatokkal is számolniuk kell.
  3. Az összeszokásra kapott idő rövidsége: mindhárom házaspár beszámolt arról, hogy a gyermek életkorából adódó intézményes nevelés zavaróan hatott a család összehangolódására. Túl hamar kellett óvodába, iskolába menni, mikor még úgy érezték a szülők, a gyermek nem ágyazódott be a családba, még nem alakultak családdá. Ez a jelenség sem vér szerinti gyermeknél, sem csecsemő örökbefogadásánál érthető módon nem jelenik meg.
  4. A gyerek az első időszakban valamelyik szülő iránt kifejezett preferenciát mutatott, valamelyikük felé húzott, és ezt ki is fejezte viselkedésében vagy szavaiban. Ez általában feszültségforrást jelentett a házaspár tagjai között és nehezítette az összekovácsolódást.
  5. Barátkozási időszak feszültsége, átkötődés. A barátkozás alatt a gyermek már nem az előző gondozási helyéhez tartozik, de még nem is az új szüleihez. Ez billegő, érzelmileg bizonytalan szakasz mind a házaspár, mind a gyermek részére. A korábbi kötődések fellazítása, az átkötés elindulása is olyan sajátos vonása a szülővé válásnak, amely nagyobb gyermek örökbefogadására jellemző csupán.
  6. Fordulat a gyermek viselkedésében. Akár hosszú hónapokkal, akár pár héttel az örökbefogadás jogi aktusa után, de minden szülőpár beszámolt valamiféle radikális változásról a gyermek viselkedésében: hogy ez milyen irányú (nyitottból zárkózott, kezesből lázadó, stb.), az teljesen egyedi, de a markáns változás mindenhol megfigyelhető volt.
  7. Hasonlóságok hangsúlyozása: mindhárom szülőpár, bár erre irányuló kérdés nem volt, említett, kiemelt olyan tulajdonságot, vonást a gyermekénél, amelyben valamelyiküket vagy a tágabb család valamely tagját vélték felfedezni.

Természetesen megjelentek a szülővé válás krízisének korábbi kutatásokból már ismert jegyei is:

  • A kezdeti időszakot jellemző leterheltség.
  • Hagyományos nemi szereposztás megjelenése: azáltal, hogy többnyire a nők maradnak otthon a gyermekkel és kiszakadnak a munka világából egy időre, a családi munkamegosztás eltolódik egy hagyományosabb modell felé, ami leginkább a nőket viseli meg, különösen, ha korábban felelős beosztásban dolgoztak és a családi kasszához komolyan hozzájárultak.
  • Intergenerációs hatások aktiválódása: szülővé válva akarva vagy akaratlanul, de felerősödnek saját gyermekkori élményeink, a szüleinkkel való kapcsolatunk, tapasztalataink, hiszen ebből tudunk táplálkozni, ha bimbózó szülői készségeink valamilyen próba elé állítódnak.
  • A kettesben eltöltött idő, szabadidő beszűkülése.

Megjelentek az örökbefogadás sajátosságaiból eredő jellegzetességek is (pl. a gyermek múltjának ismerete, mint a szülői kompetenciát erősítő tényező vagy az örökbefogadó szülők szülői szereppel való elégedettsége). Mindemellett találtam egy, az örökbefogadáshoz köthető, mégis új, a szakirodalomban eddig nem szereplő jellemzőt is, nevezetesen azt, hogy az örökbefogadó párok szülővé válásuk történetének kezdetét jellemzően korábbra tették, mint a gyermek hozzájuk való érkezése. Mindegyik házaspár a szülővé válása történetét az örökbefogadás útjára való lépéssel kezdte, onnan, hogy megszületett a döntés, hogy örökbe fogadnak. Ezzel kapcsolatban nem találtam semmilyen szakirodalmi hivatkozást, eredményt.

– Mi okozta a legnagyobb meglepetést? Mi bizonyult másnak, mint ahogy vártad?

– Ahogy említettem, egy eddig még nem kutatott területre léptem, így minden eredmény újnak számított. Igyekeztem elvárások nélkül készíteni az interjúkat, ez módszertanilag rendkívül fontos kritérium egy ilyen jellegű munka végzésénél. Csak remélni tudom, hogy munkám további kutatásokat inspirál majd, hiszen az így kapott eredmények többek között segíthetnék a nagyobb életkorú gyermek örökbefogadására vállalkozó párok hatékony felkészítését, kísérését.

– Mik a terveid a jövőben? Akarsz ezután is örökbefogadással foglalkozni?

– Munkám nagy részét jelenleg is a nevelési tanácsadói munka teszi ki, ennek keretén belül természetesen szívesen vállalom az örökbefogadással kapcsolatos kérdésekkel, nehézségekkel hozzánk fordulók megsegítését, szülőkkel való konzultációt vagy akár a gyermekek terápiáját. Leendő családterapeutaként is szívesen dolgoznék örökbefogadó családokkal.

– Elolvashatjuk az egész dolgozatot?

– A dolgozat a képzés keretein belülre készült, a házaspároktól a publikálásra nem kaptam engedélyt. Ez különösen fontos, mert, bár a neveket megváltoztattam, sok idézetet és életrajzi elemet tartalmaz, ami alapján az ezeket a köröket jobban ismerők számára beazonosíthatók lehetnek az interjúalanyok.

Szívesen bemutatok további szakdolgozatokat a témában, várom szerzőik jelentkezését.

Advertisements

15 responses »

  1. Nem 😃
    Csak korrekt iras, kar, hogy nem olvashattunk bele a konkret esetekbe.
    Amugy minden megallapitas helyes, talan annyit mondanek meg rola, hogy nem csak az orokbefogado szulokre igaz a megallapitas, hogy nem a gyerek erkezese ota szamitjak, hogy szulok. Sok olyan not ismerek, akinek nincs meg gyereke, de a lelkeben mar anya.
    Nalunk is onnan kezdodott, hogy megbeszeltuk, gyereket szeretnenk. Letettem a cigit, mindenhol babaruhakat neztunk, a ferjem hirtelen eszrevette, hogy vannak korulottunk gyerekek 😃Alaposan atbeszeltunk minden nevelesi elvet, o is atertekelte a gyerekkorat, a szulokhoz kapcsolodo viszonyat. Mar akkor szulok voltunk, gyerek nelkul 😊

    Kedvelés

  2. Engem érdekelne a 6. pontban említett fordulat a gyermek viselkedésében. Minden esetben negatív fordulatról van-e szó és mi ennek a pszichés háttere?

    Kedvelés

    • Szerintem egyszerűen “lemegy” a gyerekről az addigi stressz, kicsit feloldódik, ami tulajdonképpen egyértelműen pozitív dolog, de mivel addig a stressz gátolta le bizonyos viselkedési zűrökben, innentől inkább negatívnak érződik.

      Kedvelés

      • Nálunk ez az itthoni nevelés első hetének végén kezdett megjelenni. Az addig szófogadó három éves kisfiú kezdett dacos lenni, elfelejt szót fogadni, vagyis kezdi kimutatni a foga fehérjét. A nevelőszülőnél öten voltak, a többi gyereknek irányítója volt, néha kicsit zsarnoki eszközökkel (harapás, karmolás, verés), és ezt most próbálja rajtunk is alkalmazni.

        Kedvelés

    • Cosima, szerintem több ok is áll a hátterében a normál krízisnek. (szeretem ezt a Pavao könyvből megismert kifejezést, azaz nem baj, meg nem is azért jön, mert valamit elrontottunk, hanem nagyon is normális, hogy bekövetkezik a krízis.)
      Nálunk is a kezdetben tapasztalt „nagyon, nagyon jól viselkedő (túlzottan is), mindenben megfelelni vágyó kisfiúból egy szöges ellentétbe átforduló kisfiú lett, majd a krízis után úgy fogalmaznék, hogy egy „normál” működésbe álltunk át.
      Beszélgettünk erről utóbb a kisfiammal, hogy hogy is volt ez, meg persze én is sokat gondolkoztam rajta. Ő arról mesélt, hogy nagyon-nagyon várt minket hosszú időn át és közben felépített egy ideális képet magának arról, hogy milyen lesz, ha eljönnek az „igazi szülei”. A kezdeti mézeshetek után az első rózsaszín lufi konkrétan akkor pukkant ki, amikor döbbenten tapasztalta, hogy itt is kell fogat mosni, nálunk is vannak szabályok, amiket be kell tartania, még akkor is, ha nálunk nincs „büntető szék”, amin kezdetben nagyon elcsodálkozott (nekünk meg egészen döbbenetes volt, hogy keresi a lakásunkban a nem létező büntető széket, sőt hosszú ideig az általa épített játék házban következetesen elhelyezett egy büntetőszéket, mintha ez egy lakás kötelező tartozéka lenne). Egy darabig eltartott, mire megtaláltuk a csodás szivárványszínű varázskendőt, ami alatt az első igényei szerint láthatatlanná válva “börtönbe tudta zárni az érzéseit”, majd következő segédeszközként a gyerekvasúton rátalált a piros-zöld táblákra és a sárga zászlóra, és azokat hurcolta magával mindenhova mintegy segítve az érzései kézben tartását.
      A másik dolog, amiről már korábban a tanfolyamon is hallottam, hogy valahogy bizonyítékot akar arra – persze ez egy gyereknél nem tudatosan zajlik -, hogy nemcsak akkor szeretik, ha ő jól viselkedik, hanem akkor is, ha rosszalkodik, leginkább provokálta az ilyen helyzeteket.
      Ami még belejátszott azon túl, amit Vicq írt, hogy egy idő után feloldódott a szorongása és szabadabban ki merte fejezni az érzéseit, hogy egyszerűen elfáradt a nagy belső kényszerből fakadó megfelelésben. Nagyon nehéz egy kisgyereknek egy más környezetben, más szokások között új szülőkhöz alkalmazkodni, ráadásul három hónap után még jött egy új ovi is, új óvó nénikkel, új gyerek közösséggel, természetes, hogy elfáradt és mintegy kirobbantak belőle az addig elfojtott indulatok: a harag, a félelem.

      Kedvelés

  3. Én ezeket a két és fél évesnél is tapasztalom. 🙂 Sőt, a másfél évesnél is. Nyilván az intézményes nevelés kényszere kivételével.
    De én is nagyon szívesen olvasnám az egészet, bár megértem, hogy miért titkos.

    Kedvelés

    • Mondjuk ez a vérszerintieknél is előfordul, vannak korszakok, mikor az egyikhez ragaszkodik jobban, máskor a másiknál.
      A kisrigók blogon írja Viki, hogy kezdetben a férjéhez jobban kötődtek, valószínű mert a férfiakban még nem csalódtak….

      Kedvelés

      • ígyígy, fiam most is, azt hiszem.
        éjjel apát kiabál, ha nem találja a párnáját, vagy folyik az orra, reflexből mindig csak apát. neki a nevét se téveszti el, nem tesz hozzá bácsit, míg én vagyok anyanéni néha.

        az 5 éves kor amúgyis távolságot vesz az anyától, nálunk ebben az időzítésben még közel se igazán tudott jönni…

        lányomnál már nem érzek ilyen preferenciát, van amit velem szeret intézni, de ezek a lányos dolgok, inkább ezért.

        Kedvelés

        • Nalunk ket fiu van, a kicsi meg anyas, a nagy meg mindig. 🙂 Nalunk nem volt eltavolodas 5 eves korban, sot a szokasos anyat veszem felesegul, meg anya a kiralylany stb. van most is. 🙂 Mondjuk neha faraszto az allando “anyazas”, szoktam mondani neha, hogy apatok is van, hozza is lehet fordulni. 🙂 De azert jo ez az imadat, birom. 😀

          Kedvelés

  4. Hálás vagyok ezért a riportért. Arra esetleg nem lehetne megkérni a szakdolgozat íróját, hogy a probléma-felvetéseket és a rá javasolt megoldásokat elérhetővé tegye. Mivel ez egy szakdolgozat, amit egy felsőoktatási intézmény könyvtárában is meg kell őrizni, ezért elvileg publikus. Persze megértem, hogy a kutatási alanyok ezt kérték. De nekünk – sokaknak – nagy segítség lenne. Ez a blog is így ahogy van, talán az egyetlen normális emberközpontú segítség, ahol választ kapunk a problémáinkra.

    Meg tudom erősíteni azt, hogy a gyerek az egyik szülő felé húz. Nálunk én vagyok ez a szülő. Szerencsére? Nem mondanám. Először örültem neki, mert szerettem volna elmélyíteni a ragaszkodását a kislányunknak. Sajnos ez elég rosszul sikerült, mert az anyját kezdte semmibe venni. Mindenre, ami viselkedéssel, beszéddel, játékkal kapcsolatos, a feleségemtől tanulta. Velem meg kitombolhatta magát.

    Mostanra értem föl ésszel, hogy muszáj a feleségemmel azonosulnom nevelési téren is. Nehéz volt megérteni, hogy nem kell mindig a gyerekkel lenni és vele foglalkozni. Lefektetés után pedig néhány mondat után elaludni. Meg kellett tanulni nagyon hamar azt, amire normál családoknál évek állnak rendelkezésre.

    De túléltük. És a kislányunk, ha kettesben vannak az anyukájával, akkor végre nagyon szépen, szeretnivalóan megy vele. És olyan aranyosak így együtt. 🙂

    Kedvelés

  5. Mi is végre oda értünk,van egy örökbe adható gyerek,méghozzá a mi megyénkben.Kilenc éves ,nagy baj nincs is vele.Többször bent voltunk a fejér megyei tegyesznél,meghallgattak minket,nyilatkoztunk szóban,..igen akarjuk..és most jön a gyámügyes válasza.A kedves felesége nem tudná ezt a gyereket szívből szeretni,ezért én nem járulok hozzá a barátkozás elkezdéséhez…Ha meg se próbálja hogyan tudja hogy fogja majd szeretni,és ezt úgymond szakember mondja.Első a gyerek érdeke,minket kutyába se vesznek mit érzünk,és miért hitegettek három évnél régebben.Nagyon csalódtam az örökbe adásban,bürokratikus ügyintézésben,és nem beszélve a családsegítő eljárásában.Ezek után szó nélkül távoztam,és nem kívánok részt venni a kutyakomédiában.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s