Olvasói felmérés: idősebb, roma és beteg gyerek örökbefogadása

Általános

Mi segítene? Ezek azok a gyerekek, akiket Magyarországon kevesen vállalnak.

Magyarországon kevés örökbefogadó fogad el idősebb, roma vagy sérült, beteg gyereket. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának jelentése javasolta, hogy Magyarország ösztönözze ezeknek a gyerekeknek az örökbefogadását is, sajtóhírek szerint pedig idén a minisztérium kampányt indít az idősebb és sérült, beteg gyermekek örökbefogadásának segítésére. Az Örökbe.hu pedig megkérdezte a célközönséget.

Azok válaszát kértem, akik örökbefogadó szülők vagy most várnak gyermekre. A megfogalmazás személyes volt: „neked mi segítene, hogy ilyen gyereket vállalj ?”, kérdeztem mindig.

226-an töltötték ki a kérdőívet.

Az olvasók egy része magától is elfogadta a kevésbé preferált csoportokat.

A válaszok szerint három közül a roma származású gyerekkel szemben a legelfogadóbbak, felük eddig is vállalt ilyet. Közel negyedük vállal(t) három évesnél idősebb gyereket, és mindössze 14 százalékuk sérült, beteg bébit.

ig10

Értelemszerűen ez nem egy reprezentatív minta, már a korábbi felmérésből kiderült, hogy a blog olvasói nyitottabbak az „átlagos magyar örökbefogadónál”.

Érdekes nulladik kérdés, egyáltalán van-e értelme egy ilyen felmérésnek. Hallottam olyan véleményt, hogy valaki vagy szeretne idősebb gyereket, vagy nem, külső intézkedésekkel ezen vajmi keveset lehet befolyásolni. Vagy mégis?

A válaszokból az derült ki, hogy igenis van játéktér.

Idősebb gyerek

idősebb

A 3 évesnél idősebb gyerek esetében például a válaszolók közel negyede elfogad(ott) ilyen gyereket, 40 százalék hallani sem akar róla, de van egy bő egyharmad, aki hajlandó tárgyalni a kérdésről.

82 ember tartozik azok közé, akik esetleg hajlandók módosítani az álláspontjukon. A következőket ikszelték az előre megadott lehetőségek közül, mi segítene nekik (több lehetőséget is bejelölhettek):

Ha nem lenne muszáj rögtön óvodába, iskolába vinni az idősebb gyermeket.  58
 Ha folyamatos pszichológiai támogatást kapna a családom a nehéz helyzetek kezeléséhez.  47
 Ha több és pontosabb információt lehetne kapni a gyermek előéletéről, történetéről, addigi sorsáról.  46
 Ha hosszabb időre vagy magasabb összegben járna a gyes.  44
 Ha látnék sikeres példákat erre másoktól.  41
 Ha lényegesen rövidebb idő alatt lehetne idősebb gyermeket kapni.  34
 Ha több segítség lenne a témában: önsegítő klubok, szakemberek, szakirodalom…  30
 Ha a felkészítő tanfolyamon többet hallok az idősebb gyerek örökbefogadásáról.  26
 Ha hosszabb lenne a barátkozás idősebb gyermekkel.  18
 Más válasz  13

Az egyéb választ adók egy része a testvéreket, a több gyerek vállalását említette valamilyen formában:

• ha a harmadik gyerek jogilag szabad lett volna. így nem lett harmadik gyerek. (Ezt nem egészen értem, hisz nem tilos harmadik gyereket örökbe fogadni.)
• Első gyermeket mindenképpen kicsit szeretnék, de másodiknál lehet, hogy szóba jön nagyobb is.
• Ha a vér szerinti gyerekem nem lett volna 4,5 az örökbefogadáskor… kaphattam volna nagyon három évesnél nagyobbat.
• Első gyermeket mindenképpen kicsit szeretnék, de másodiknál lehet, hogy szóba jön nagyobb is.
• Én vállalnék nagyobb gyermeket, ha a pici nagy lesz.

Volt, aki konkrét intézkedéseket említett:
• elsősorban az anyagi ösztönzőket hiányolom, az idősebb gyermeket örökbefogadókat gyakorlatilag negatívan diszkriminálja a rendszer.
• Abban az esetben, ha nem fogadhattunk volna 3 év alatti gyermeket örökbe, akkor vállaltunk volna nagyobbat.
• Nem kapNA, hanem kapHATNA folyamatos pszichológiai támogatást a család: ez legyen opció.

Többen az információhiányra hivatkoztak
• Ha bővebb információval rendelkeznék a kötödést illetően (hogy az hány éves korig, milyen feltételekkel), hogyan alakítható ki és biztos lennék abban, hogy az adott gyerek esetében ez még lehetséges (azaz megfelelünk az előbbi feltételeknek).
• jogi háttér, öröklés (ezt nem teljesen értem, idősebb gyereket titkosan szoktak örökbe fogadni, tehát általában az igaz, ami a titkos örökbefogadásra)
• Ha találkoztunk volna olyan családdal, aki idősebb gyereket fogadott örökbe, a személyes példájuk és történetük pozitívan hathatott volna ránk.
• Segítene az adott korosztályra vonatkozó infó/tapasztalat megismerése. Mi akkor emeltük a korhatárt 4 évre, amikor a családban láttuk, milyen egy 3-4 év közötti gyerek.

Ketten a saját jelentkezésükről írtak
• Max. 3,5 éves kort jelöltünk meg a jelentkezésünkben, végül 2 évest kaptunk.
• Max. 4 éves kort jelöltünk, és elgondolkoztunk annak kiterjesztésén is, de erre már nem került sor, kaptunk kiajánlást.
Összességében az derül ki, hogy az idősebb gyermekek családba kerülésén lehetne lendíteni, részben kormányzati intézkedésekkel (több juttatás, azonnali óvodakötelezettség lazítása), részben több információ és segítség nyújtásával az érintett családoknak.

Roma gyerekek

roma

Az olvasók ebben elég nyitottak, 49 százalék vállal, 18 százalék elzárkózik, és a válaszolók harmadával lehet beszélni a kérdésben.

75 ember „középutas”. Lássuk a válaszaikat:

Ha a társadalmi környezet elfogadóbb lenne. 75
 Ha a szüleim, rokonaim elfogadóbbak lennének. 41
Ha látnék sikeres példákat erre másoktól. 25
 Ha a felkészítő tanfolyamon többet hallok a roma gyerek örökbefogadásáról. 15
Ha több segítség lenne a témában: önsegítő klubok, szakemberek, szakirodalom… 11
 Más válasz 6
Ha lényegesen rövidebb idő alatt lehetne roma gyermeket kapni. 5

Nagyon érdekes, hogy mind a 75 ember beikszelte a társadalmi környezet elfogadását, és több, mint a felük a család elfogadását feltételnek. Az egyéb tényezőknek (információ, várakozási idő) kis jelentőséget tulajdonítanak. Itt össztársadalmi szemléletformálás lenne szükséges, különben nehéz lesz mozdulni.

Ehhez a kérdéshez hozzá kell fűznöm, hogy a blog olvasói sajátos helyzetben vannak, jóval nyitottabbak, informáltabbak az “átlagnál”. Míg a magyar örökbefogadók 10-15 százaléka vállal roma gyereket, az olvasóknak a fele. Több olvasó beszámolt róla, hogy az itt látott cikkek, történetek hatására nyitottabb lett, például eltörölte a korábban tett származási kikötését. Úgy tűnik, aki viszonylag könnyen meggyőzhető volt, akinek csak néhány jó példa kellett, itt már megkapta. “Odakint”, a nemolvasók között viszont még lenne tennivaló.

ig17

Egyéb válaszok, vegyesen:
• ha képes lennék egyszerre átadni neki a magyar és roma kultúrát, hogy ne gyökértelen identitáskeresőként fusson neki az életnek
• Férjem (külföldi) vállalt volna, én azonban nem éreztem magam elég erősnek, magabiztosnak ehhez.
• Ez elfogadás kérdése. Mindkét lányomnál ismeretlen az apa, így akár romák is lehetnek.
• A kiajánlott gyermek személyisége változtatta meg a véleményemet, és fogadtam el roma származásával együtt.
• Mi a család határozott kérése ellenére vállaltunk cigány származású gyermeket.
• Segítség abban, hogyan kezeljük a társadalom reakcióit, “felvértezzük” a gyereket is ennek tudására. Ezen a félelmen kellett átlépnünk nekünk is. Biztosabbá kellett válnunk, hogy képesek vagyunk rá.

Sérült, beteg gyermek

Nem a sokak által vállalt „korrigálható” állapotra gondoltam, hanem a tényleg súlyos betegségre, fogyatékosságra. Itt a legkisebb az elfogadás a három csoport közül, de a válaszadók bő harmadával ismét lehet tárgyalni. Ez 80 fő.

beteg

Nekik ez segítene:

Ha pontosabb információt lehetne kapni a gyermek betegségéről, állapotáról, kezeléséről, kilátásairól. 58
 Ha folyamatos orvosi segítséget, támogatást kapnék. 49
 Ha folyamatos pszichológiai támogatást kapna a családom a nehéz helyzetek kezeléséhez. 29
Ha több juttatás járna beteg gyermeknél. 29
 Ha a társadalmi környezet elfogadóbb lenne egy beteg gyerekkel szemben. 23
 Más válasz 21
Ha több segítség lenne a témában: önsegítő klubok, szakemberek, szakirodalom… 18
 Ha látnék sikeres példákat erre másoktól. 17
 Ha a felkészítő tanfolyamon többet hallok a sérült, beteg gyerek örökbefogadásáról. 12
 Ha lényegesen rövidebb idő alatt lehetne beteg gyermeket kapni. 4

Itt főleg a gyerekről való pontos információt és az orvosi, pszichológiai segítséget hiányolják, bár a juttatások is felmerülnek.
Erre a kérdésre érkezett a legtöbb „egyéb” válasz.

Többen a családi teherbírás, erőforrások, idő, egyetértés hiányára hivatkoznak:
• Szeretem a munkámat, férjem is sokat dolgozik. Nem volt reális egy sérült gyerek örökbefogadása.
• Ha a férjem is nyitott lenne erre. Ő ettől elzárkózik.
• Nem biztos, hogy lelkileg én tudnám vállalni, s félnék, hogy többi gyermekem esetleg hátrányba kerül, mivel egy sérült gyermek több odafigyelést igényel.
• Ha a feleségem is vállalná a millió plusz terhet.
• Van egy saját sérült gyermekünk. Ha nem lenne, akkor nyitottabb lennék az örökbefogadásnál sérült gyermekre is. A bővebb tájékoztatást mindenképpen segítségnek tartom.
• Esetemben az elfogadásnak azonban korlátokat szab az, hogy egyedülállóként várakozom. Ez financiálisan és “logisztikailag” behatárolja a lehetőségeimet.
• Úgy gondolom, egzisztenciálisan nagyon nagy kihívás súlyos beteg gyereket nevelni. Semmi pénzből semmi megbecsülésért, elszigetelten nagyon nehéz ezt csinálni, nem tartom alkalmasnak arra magam, hogy ezt önként vállaljam.
• Ha a családom egészségesebb, teherbíróbb lenne. Ha volnának nagyszülők. Ha a munkahellyel összeegyeztethető lenne. (Rugalmas munkaidő orvoshoz, kezelésekre járáshoz).
• Ha egészségüggyel foglalkoznék és emellett nagyon gazdag lennék (azt látom a környezetemben, hogy nagyon sokba kerül egy beteg gyerek, és ki kell tanulni a kezeléséhez szükséges dolgokat).

A társadalmi-egészségügyi környezet is előkerült:
• Ha megfelelő, rendszeres, teljes körű és ingyenes, vagy legalábbis ésszerű anyagi ellenértékért lehetne igénybe venni a fejlesztéseket, orvosi kezeléseket. Egyelőre hosszú hónapokat kell várni minden ingyenes helyre, sokan vannak, leterhelt a fejlesztő.
• Ha a társadalom olyan szinten lenne elfogadó, hogy minden közintézmény akadálymentes lenne és egy-egy ilyen emberrel való foglalkozásban (akár oktatási, kulturális, egészségügyi intézményben, akár bármilyen ügyintézés során) nem a nehézséget, terhet, bajt látnák, hanem a lehetőséget és a megoldást keresnék.

Felmerült itt is a testvér, a több gyerek szempontja:
• Ha már lenne egy egészséges gyerekem.
• Túl nagy falatnak éreztük ezt. Első és egyetlen gyereknek nem vállaltuk.

Néhányan a saját döntésükről írtak:
• Bizonyos betegségeket, (pl. cukorbetegség, asztma, allergia stb.) képes lennék elfogadni.
• Nem fogadnék örökbe egészséges gyereket.
• Mi korrigálhatóig voltunk hajlandók, és ez egy alapos önreflexió utáni döntés eredménye volt.
• Korrigálható egészségi állapotúra módosítottunk a tanfolyamon kapott információk után. Betegebb, sérültebb gyermeket nem vállaltunk volna, nem tudtuk elképzelni, hogy megbirkózunk a feladattal.

Többen beszámoltak a bizonytalanságról a jelentkezés vagy a konkrét gyerek kapcsán:
• Jó lett volna tudni, hogy szabad olyat írni, milyen betegséget tudunk vállalni. Sajnos senki nem mondta, ezért csak az írtuk, egészségeset. Az Ágacskás tanfolyamon hallottuk, hogy van erre mód. A kérelmen nem változtattunk, mert nagyon gyorsan kaptunk a Tegyesztől kiajánlást.
• Úgy vállaltam, hogy nem lehetett tudni, hogy korrigálható a betegség vagy sem.
• Én egészséges gyereket fogadtam örökbe, akiről később derült ki, hogy nem normál fejlődésű, még mindig nem tudni, hogy értelmileg ép-e (3 éves).

Végül egy vallomás:
• Volt lombikból terhességem, melyet hosszas vívódás után megszakíttattunk beigazolódott súlyos eltérések miatt. Akkor megtapasztaltam saját bőrömön az orvosok (egy kivétellel) negatív hozzáállását. (Merthogy eleinte azon gondolkoztunk, hogy vállaljuk.) Szembesültem azzal is, hogy a baráti segítség inkább csak arra korlátozódott, hogy márpedig tartsuk meg (beleszóltak az életünk döntésébe, mai napig nem tudom, honnan vették hozzá a jogot). Szóval beteg gyereket szülhettem volna. Ezután fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy örökbe fogadni feltétlenül egészséges gyereket szeretnénk. Elgondolkoztató volt az élethelyzet. Ma úgy gondolom, hogy ha lenne legalább egy gyermekünk, aki egészséges, és mi is fiatalabbak lennénk, akkor elgondolkoznánk azon, hogy vállaljuk-e esetleg egy beteg gyermek felnevelését is. De nem olyanra gondolnék, aki értelmileg is sérült, és hozzá fekvőbeteg, hanem inkább aki fejleszthető: pl. végtaghiány, megtanulhat úszni, tanulhat stb., szerezhet szakmát. Élhet nagyjából teljes életet, és ha mi már nem leszünk, eltarthatja magát keresetéből. A mi korunk (40 körül) szerintem reális probléma beteg gyermek vállalása esetén, hiszen ő talán élete végéig alapvetően segítségre szorul majd, bármennyire is ügyes, és feltalálja magát az egészségesek világában. Mondom ezt úgy, hogy a legjobb barátnőm nyitott gerinccel született, és fogyatékkal élő. Szóval van némi rálátásom a mindennapokra. „Ha a társadalmi környezet elfogadóbb lenne” – ez rám feltétlenül igaz, mert az élet számos területén egyszerűen lételemem a jóakaróimtól jövő bíztatás, és a visszaigazolás, hogy jól csinálom dolgaimat. Egyszerűen leblokkolnék, ha nap mint nap nekem kéne utat törnöm, és nem egy előttem járt ösvényt taposnék szélesebbre.

Összegzés

A kérdőívet kitöltők leginkább a roma származást fogadják el, ezt követi az idősebb gyerek, majd a beteg gyerek. Mindhárom kérdésnél a válaszadók nagyjából egyharmadának nem kőbe vésett az álláspontja, lehetne rájuk hatni.
A válaszok szerint ez leginkább az idősebb gyereknél látszik kivitelezhetőnek, részben intézkedésekkel (az azonnali óvoda-, iskolakötelezettség lazítása, több gyes), részben pszichológiai segítséggel és több tájékoztatással. Egyedül ebben a csoportban volt lényeges tényező a várakozási idő: ha gyorsabb lenne, esetleg többen megfontolnák az idősebb gyerek vállalását.
Roma gyereknél a bizonytalanok kisebb jelentőséget tulajdonítanak a tájékoztatásnak, inkább a társadalmi szemléletformálástól várnának változást. 
Sérült, beteg gyereknél a több információt, az orvosi-pszichológiai segítséget hiányolják, itt is felmerül a több juttatás. Ez a téma mozgatta meg a legtöbb embert érzelmileg, sokan leírták külön a véleményüket, a válaszokból felsejlik, hogy a mai egészségügyi és társadalmi helyzetben nehéz egy súlyosan beteg gyerek mellett helytállni.

Reklámok

76 responses »

  1. Egy újabb szuper felmérés és elemzés! Még ha viszonylag kicsi is minta, szerintem a következtetések nagyon is helytállóak. Gratulálok Zsuzsa!

    Kedvelés

      • Akkor korrigálok, pontatlan voltam, nem viszonylag kicsi a minta, hanem :„Értelemszerűen ez nem egy reprezentatív minta, már a korábbi felmérésből kiderült, hogy a blog olvasói nyitottabbak az „átlagos magyar örökbefogadónál”.
        Nemhogy 226 fős hazai kutatást és az alapján egy korrekt, számszaki adatokkal alátámasztott, grafikusan is bemutatott elemzést nem láttam, hanem a bevezetőben általad megjelölt kutatáson kívül egyáltalán semmit sem. Mikor csak várakozók voltunk, gyakran beszéltünk erről a férjemmel, hogy mennyire hiányoznak az ilyen típusú felmérések, a három adatos KSH „táblázatok” helyett, melyek három mondatos elemzéséből az első mondat mindig úgy szól, hogy a gyerekek 1/3-a…Szerencsések a jelenlegi várakozók, hogy már van örökbe:)

        Kedvelés

  2. Jó volt ezt így most viszontlátni, köszönjük!
    Ami eszembe jutott (újra) és ez nem is a felméréshez kötődik- kicsit fura nekem, ha azt hallom tv-ben, rádióban vagy olvasom valahol, hogy így meg úgy mennyire nem elfogadóak az örökbefogadó szülők az országban és ha nem lennének nagy igényeik (és ez relatív, mert ugye max. akkora igényeik lehetnek mint a vér szerinti szülőknek- egészséges, kicsit hozzám hasonlító, okos és szép :-)), ha elfogadnák a roma, beteg, roma és beteg, idősebb gyereket nem kéne annyit várniuk. Értem én, hogy nyitottabbnak kell lenni, jobb lenne, ha többen elfogadóbbak lennének, de valahogy nekem az nem tetszik ahogy beszélnek erről a médiában. Olyanok, akik közelében sincsenek az örökbefogadásnak mondják azt, hogy az örökbefogadó szülők nem nyitottak és nem akarnak csak csecsemőt, egészségeset stb. Miközben az örökbefogadó szülőknek szimplán olyan igényeik vannak, mint másnak. Írom ezt úgy, hogy mi nyitottak voltunk az idősebb gyerekre, testvérpárra és cigány származásra is. De megértem azt, akinek mások az igényei, álmai és azt kéri, amit ő be tud vállalni.

    Kedvelés

    • Lehet így is nézni.
      Meg úgy is, hogy aki mondjuk Hollandiában él, az is biztos vágyik egészséges újszülöttre, de a gyakorlatban vagy megbékél azzal, hogy idősebb/beteg, színes bőrű gyereket kap külföldről 5-8 millió forintos költséggel, vagy pedig marad gyerek nélkül.

      Kedvelés

      • Ha majd Magyarország ott tart mint Hollandia, nálunk sem lesz nagyon kit örökbefogadni… ha…
        Az biztos, hogy Magyarországon elég sokan fogalmaznak meg kritikát az örökbefogadókkal vagy várakozókkal szemben, hogy nekik maguknak eszük ágában nincsen örökbefogadni. És lássuk be elég furcsa olyantól hallani hogy az örökbefogadó nem elég nyitott vagy elfogadó ha nem kapkod egy 10-14 éves értelmileg sérült roma gyerekért, aki maga el sem tudja képzelni hogy a gyereke ne az ő genetikai állományát hordozza…

        Kedvelés

        • Ez nyilván hülyeség, a 10 év feletti gyerekek újabban már külföldre sem kellenek, még az egészségesek sem.
          Viszont a gyakorlatban már egy kétéves, egészséges roma kisfiúnak is nagyon nehéz szülőt találni Magyarországon, ami azért egy elég pici gyerek.
          (Ez az alant megszólaló egyedülállóknak viszont jó hír, mert ők megkapják!)

          Kedvelés

  3. Köszönöm a cikket, ebből is tanultam. Én még mindig a “még csak játszom az örökbefogadás gondolatával” kategóriába tartozom. Az azért meglepetett, hogy ekkora különbség van az “átlag” örökbefogadók és a blog olvasói, vagy hozzászólói között, ha elfogadásról beszélünk.
    Azt gondolom, hogy a blog előtt olyan ritka volt a fórum, ahol az örökbefogadásról lehetett valós képet kapni tabuk nélkül, mint a fehér holló. Nekem például a határaim felismerésében rengeteget segítenek ezek cikkek, beszélgetések veletek.
    Talán nem ide tartozik, de a döntésekben segítene az is, ha olvashatnék sikertelen örökbefogadások okairól, ha nem is interjú formájában. Ezzel kapcsolatban viszont nagyon kevés forrás áll rendelkezésre.

    Kedvelés

    • Igen, ezt már én is nagyon szeretném! Őszintén szólva nagyon nehezen tudom elhinni, hogy ilyen létezik… S ha mégis: vajon milyen a tipikus sikertelen öf? Már az ismerkedési idő alatt kiderül, hogy nem fog menni a dolog, vagy pedig papíron sikeres öf után, hosszabb idő elteltével bontják fel a “szerződést”? Vagy a gyermek felnőttkorúvá válásáig él együtt a család, majd ezután csendben szétválnak útjaik? Olyat hallottam már, hogy az öf. gyermek tinédzserként elköltözött otthonról, de olyat, ahol ténylegesen le is papírozták volna a felbontást, még nem. Pedig öf. kapcsán a nem érintettek olyan szívesen mesélnek rémtörténeteket, amelyekben egyébként nincs semmi konkrétum. Hogy mikor, kivel, miért és hogyan történt…

      Kedvelés

      • Mondjuk én nemcsak azt tekintem sikertelennek, amikor felbontják az öf-t, hanem azt is, ha a gyerek és a szülők között tartósan megromlik a viszony. Ilyenekről azért lehet hallani az örökbefogadottak fórumán és ha jól gondolom, a legtöbbször vagy az öf hosszabb ideig való titkolása vagy a vsz szülők megkeresésének kimondott vagy kimondatlan akadályozása áll a háttérben. Tehát végső soron a szülő hibáztatható — figyelmeztetés nekünk.

        A felbontott örökbefogadás ritka, mint a fehér holló, ezért várakozóként én ezzel annyira nem foglalkoznék 😉

        p.s. A kakas évét nem olvastam, de nincs is hozzá kedvem.

        Kedvelés

        • Sikertelen öf. kapcsán én is arra gondoltam, amikor megromlott a viszony, akár lepapírozták akár nem. Valószínűleg sokszor lehet az, amit írsz, hogy le sem papírozták, de vége a kapcsolatnak. Ez vérszerinti családban is előfordul.
          A kakas évét én sem szeretném elolvasni.

          Kedvelés

      • Én személyesen ismerek sikertelen örökbefogadást, ahol a gyereket 5 évesen vitték haza, és 20 évesen tagadták ki az örökbefogadó szülei, megsemmisítették az örökbefogadást, a gyerek visszakapta a szülőanyja vezetéknevét.

        Kedvelés

      • Mindegyik koreográfia elképzelhető.

        Évi 10-20 hivatalosan felbontott örökbefogadás van, ez nem sok a 800-ból.
        És ezeknek a fele házastársi örökbefogadás volt.

        Viszont felbontás nélkül is lehet nagyon rossz a viszony, sőt visszakerülhet a gyerek állami gondozásba, de papíron az örökbefogadók a szülei.

        Kedvelés

      • Már napok óta gondolkodom, hogy leírom a történetet, de addig gondolkodtam rajta, hogy hová, míg meg nem teremtették a helyet… 😉 Pár hete egy teljesen szokásos baráti beszélgetésen ültünk, ahol egy nagyon csinos, általunk közelről nem ismert lány is ott volt. Beszélgettünk mindenről, és ahogy az lenni szokott az örökbefogadásra terelődött a szó. (Mondjuk az is érdekes, hogy mára mindenkinek van egy pozitív örökbe fogadós sztorija is.) Mikor a vér szerinti szülők megkeresésére terelődött a szó, mondta a lány, hogy Ő örökbefogadott, azért hallgat annyira, mert kíváncsi hogy ki hogyan látja ezt a kérdést. Kiderült hogy 7 éves korára fogadták örökbe, gyermekotthonból, a szülei egy ideig még látogatták, aztán ritkultak a látogatások, végül örökbe adták. Alig egy évig tartott az örökbefogadása mert az öf pár visszavitte őt, mondván nagyon rossz gyerek ezzel ők nem bírnak. A lánynak szinte semmilyen pozitív emléke nem volt az örökbefogadásáról, csak negatív dolgokat tudott mesélni arról az egy évről, de az is hozzátartozik, hogy nagyon őszintén azt mondta nem is igazán emlékszik semmire abból az egy évből, sem helyekre, sem érzésekre, néhány villanásra csak. Az egyetlen fontosabb emléke, hogy még egy rendes ágya sem volt, miközben a gyermekotthonban ahonnan elhozták szuper helye volt. Az Ő története azért mondhatjuk, hogy szép véget ért, mert visszakerült abba a gyermekotthonba ahol igazán jól érezte magát, és a mai napig nagyon szép emlékként tartja számon az ott eltöltött éveket. Azóta szép sikeres felnőtt lány lett, ügyesen elboldogul az életben, megkereste a vérszerinti családját, a testvéreivel többé kevésbé tartja is a kapcsolatot.

        Kedvelés

  4. Nekem az a véleményem, hogy amìg ennyi a szerencsètlen sorsú, elhagyott gyerek, örülni kell, hogy néhányuknak rendeződik az élete. Persze a több, jó volna, de olyan, aki egyet sem fogad örökbe, először önmagába nézzen! Mondom ezt úgy, hogy mi elég széles határokat jelöltünk meg. A gyereket el kell tudni fogadni, és a beletörődés, mindig hagy valami keserűséget. Azt kell vállalni, amit valóban el tudunk fogadni.

    Kedvelés

    • Az első mondattal azért nem értek egyet, mert több a várakozó szülőjelölt, mint a gyerek. Tehát elméletben minden örökbe adható gyereknek lehetne záros határidőn belül családja. A fenti felmérés meg pont azért lényeges, amit a végén írsz, hogy mindenki azt vállalja, amit valóban el tud fogadni. Zsuzsa elemzéséből az derül ki, hogy az emberek egy jelentős része nem fekete-fehéren látja a témát, nyitott arra, hogy ezen gondolkozzon és a szíve is nyitott olyasmi elfogadására, amiről jelenleg keveset tud, de hajlandó megismerni.

      Kedvelés

  5. Én éppen egy napja kaptam időpontot az életkori határ felemelésének szándéka okán. 🙂 De kikívánkozik belőlem megint egy megjegyzés azzal kapcsolatban, hogy az egyedülálló várakozók minden esetben hátrányosabb helyzetben vannak, mint a házaspárok, hiszen csak akkor esik rájuk a választás, ha az adott gyermeket egy, vagy akár több házaspár már visszautasította. Tehát ez a gyermek nagy eséllyel vagy idősebb, vagy roma származású, vagy betegséggel küzd. Nem fér a fejembe, hogy miért hozzuk nehezebb helyzetbe azokat, akiknek egyébként is nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük, mert pillanatnyilag egyedül élnek. Kissé bántónak érzem azt a sztereotipiát is, hogy aki ennyi idős korára “nem tud egy férjet felmutatni legalább”, azzal biztosan valami gond van… A gyermek utáni vágyam nem lett kisebb attól, hogy az életem úgy alakult, hogy nem mentem férjhez. Ha a jogszabály megengedi az egyedülállók örökbefogadását, akkor mi az alapja a családi állapot szerinti megkülönböztetésnek?…

    Kedvelés

    • Szia Beja, én is egyedülálló vagyok. Ez nekem is bántja a csőrömet, és azt gondolom, hogy ismét a törvényalkotók lelkiismerete és “az idők szava” került összeütközésbe. Azaz ciki lett volna olyan törvényt alkotni, ami egyértelműen kirekeszti az egyedülállókat, ugyanakkor bele akartak tenni egy kiskaput, ami minél jobban eltántorítja őket, azt sejtem, a saját (és a társadalom) konzervatív hozzáállása miatt. Én a konkrét engedélyeztetési folyamat során is tapasztaltam hajmeresztő dolgokat ezzel kapcsolatban, bár azt is meg kell említenem, hogy nagyrészt profi szakemberekkel kerültem össze. Szerintem nagyon jó, ha ezt tematizáljuk, minél többen elgondolkodnak ezen, annál jobb. Én őszintén szólva azt is sérelmezem, hogy miért diszkriminálják hátrányosan az egyedülállókat úgy is, hogy – mivel nagyobb eséllyel kapnak nagyobb gyereket – elesnek a magasabb összegű családtámogatástól. Megkockáztatom, őket még jobban kellene támogatni – ha állítólag a gyerek érdeke a legfontosabb -, de erről egy ideig attól tartok álmodni sem lehet, mert hát “nem bátoríthatjuk az embereket, hogy párkapcsolaton kívül vállaljanak gyereket, micsoda dolog”. Szerintem ez lehet a döntéshozók fejében.

      Kedvelés

      • Szerintem még rosszabb a helyzet.
        Én azt gondolom, egyedülállónak nagyjából akkor van esélye, ha roma gyereket elfogad.
        Jelentkezzen, aki tud ellenpéldát! Idősebb gyereknél általában van, aki a kora miatt olyanra vár, aki meg 2 évesre vér, annak nem fognak bemutatni egy 4 évest…

        A magyar rendszer sokféle preferenciát megfogalmaz, például a megyében élő várakozó előnyben van a más megyéhez élőhöz képest stb.

        Kedvelés

        • Egyetértek- de tudok ellenpéldát 🙂 Amikor a Tegyesz tanfolyamára jártunk volt egy nap, amikor családok mutatkoztak be. A szőke, szimpi anyukának szőke szimpi kislánya volt, akit újszülöttként fogadott örökbe. Egyedülállóként.
          Amikor a babát megkapta, már volt élettársa. Mivel ő is örökbe akarta fogadni a kislányt, később összeházasodtak és a pasi is jelentkezett örökbefogadásra.

          Kedvelés

    • A Polgári Törvénykönyv ezt írja: “A kiskorú gyermek érdekében a gyámhatóság elsősorban a házasságban élő örökbefogadók általi örökbefogadást engedélyezi.” Tudtommal a házaspárok előnyben részesítése valamikor 10-15 éve került be a törvénybe, korábban ez nem volt evidens.

      Akkor én is provokatív leszek. Természetesen házasok is elválnak. Azonban ilyenkor azért van egy másik szülője is a gyereknek, az nem tűnik el teljesen az életéből (előfordul ez is, de nem minden esetben), még ha csak “vasárnapi” szülő is, fizet gyerektartást, örököl utána a gyerek, és ha neadjisten a másik szülőt elüti a villamos, akkor felneveli. És még nagyszülők is járhatnak az elvált szülővel.
      Ha valaki egyedülállóként fogad örökbe, akkor a gyereknek semmilyen másik szülője nincs, és a nagyszülők is kiesnek azon az oldalon.

      Ettől még az egyedülálló lehet szuper szülő, meg később találhat társra, meg lehetnek segítő rokonai, barátai, de a másik szülő komplett hiányzik.

      A gyakorlatban az egyedülálló ismerőseim, ha reális elképzeléseket fogalmaztak meg, akkor elég hamar sorra kerültek. A várakozási időről szóló felmérésemből is az derült ki, hogy az egyedülállók nem vártak többet, mint a házasok.
      “Az egyedülállók nem vártak többet, átlagosan 1 évet. Származási kikötéssel 16, kikötés nélkül 8 hónapot, azaz kevesebbet, mint az átlag, igaz, hogy ők idősebb gyerekeket kaptak, csak egy egyedülálló vitt haza csecsemőt.”

      Kedvelés

      • Jelentkezéstől 20 hónapja várakozom, származási kikötés nélkül, korrigálható egészségi állapotú gyermekre. Ez sem nem egy év, sem nem 8 hónap 😦
        Sok egyedülállónak van élettársa, soknak esetleg lesz, mire sorra kerül ott is van nagyszülő, etc. Senkit sem szerettem volna provokálni, de nem hiszem, hogy a rokonok száma határozná meg, hogy egy gyermek szerető légkörben él-e.
        Mindössze arra igyekeztem rávilágítani, hogy egy eleve nehezebb élethelyzetben lévő egyedülálló örökbefogadó szülő szinte kizárólag idősebb és/ vagy roma származású és / vagy beteg gyermekre várhat, tehát esetünkben szinte “alapfeltétel” az igen tág határok közötti elfogadás. Szerencsés, ha ezzel a realitással tisztában van minden egyedülálló várakozó.
        Biztosan vannak olyanok, akik a “szingli” életformát tudatosan választották, én csak egyszerűen azok közé tartozom, akiknek a kapcsolata pont pár éve szakadt meg. Várhatok még a szőke hercegre, vagy arra az útra léphetek, hogy egyedül is szeretnék gyermeket. Irigylésre méltó helyzetben vannak azok a szerencsések, akik egy szeretett társ mellett várakozhatnak erre a csodára.
        (No, a GYES összegéről nem is beszélve… ami egy vicc…)

        Kedvelés

      • Nem vagyok az egyedülállók örökbefogadása ellen, de ezt én is nagy különbségnek gondolom amúgy (és valamilyen szinten értem, hogy a rendszer előrébb sorolja a házasokat), hogy házasságban 2 ember fogadja örökbe a gyereket, kvázi dupla esélye lesz arra, ha beüt a krach, legyen valami megoldás az ő kis életére továbbra is. És azt gondolom, ezért sorolják az élettársi viszonyban élőket is az egyedülállókkal egy szintre, mert jogilag ott is egy fő fogad örökbe egy gyereket, nem kettő, hiába élnek egy fedél alatt.
        Egy szülő is jobb esély, mint egy sem, de azért kettővel talán valamivel biztosabb, hogy marad egy, ha valami történik.
        Lehet, hoyg egyszerűen csak naiv vagyok, de nem hiszem, hogy ez arról szól, hogy a rendszer erkölcsileg elítéli-e az egyedülálló gyerekvállalást, szerintem inkább ilyen “haszonelvű”, megpróbálja előnybe hozni azokat, akiknél valószínűbbnek látja a hosszú távú biztonságot. Lehet vitatni, hogy jogos-e, de tényleg nem erkölcsinek gondolom elsősorban. (És amúgy én ettől függetlenül hiszek abban, hogy aki egyedülállóként vállal öf gyereket, azért az is mérlegeli előtte, kire számíthat a gyerek, ha vele történik valami).

        Kedvelés

        • Természetesen B és C tervet is gyárt az ember, hiszen egyedül van, igyekszik felmérni a korlátait, az erejét és a lehetetlenre is felkészülni, nehogy baj legyen! Tételezzük fel, hogy “haszonelvű”a rendszer akkor, amikor a házaspárokat előnyben részesíti. De milyen elvről beszélünk akkor amikor az idősebb, roma származású, vagy beteg gyermeket bátran kiajánlja a rendszer az egyedülállónak akkor, amikor ezek a babácskák várhatóan több hátránnyal küzdenek, fejlesztendőek, etc. és emiatt a házaspár(ok) visszautasítják őket. Ez milyen elv lenne? Az “egyedülálló csak ne válogasson”elv?

          Kedvelés

          • Az idősebb, roma származású, vagy beteg gyereknek is legjobb lenne teljes családban, de amennyiben a házaspárok visszautasítják őket, akkor ez a lehetőség kiesik az adott gyereknél (bár szerintem nem elég kitartóan keresik a házaspárt, aki szívesen vállalná). Ebben az esertben jobb a gyereknek az egyedülálló szülővel, mint az állami rendszerben. Szerintem egyszerű, nem az örökbefogadásra váró szempontjából kell kiindulni. Azon meg, hogy a házaspár elválhat kár elmélkedni, a jövőben bárkivel bármi megtörténhet. Egyébként kíváncsi lennék, hogy az örökbefogadók milyen arányban válnak el a többi házaspárhoz képest. Arra tippelek, hogy kisebb arányban. (Nálunk az örökbefogadási papír aláírása ilyen szempontból fontosabb volt, mint a házassági eskü, pedig azt is komolyan vettük.)

            Kedvelés

            • Én azt látom a találkozókon, hogy az örökbefogadók közül meglepően kevesen válnak el. Alig néhány ilyen családdal találkoztam.
              Persze lehet, hogy aki elvált, az nem jár ilyen összejövetelekre.

              Kedvelés

            • Egy szakembertől hallottam, hogy a feltevés az az, hogy kisebb arányban válnak, mert mire eljutnak az öf-ig, már rengeteg plusz dolog is összekovácsol, ha meg nem, már időközben felbomlik a házasság, de nem készült még pontos felmérés ebben a témában…

              Kedvelés

            • Itt a kulcsmondat, hogy a gyerek szempontjából nézik a szituációt, az ő lehetőségeit mérlegelik. Neki keresik a házaspárt vagy ha azt nem találnak (ahogy írod, azért ezen bőven lehetne mit javítani), akkor keresnek egy egyedülálló szülőt neki.

              Kedvelés

            • Vizsgáljuk meg azt is, hogy hány egyedülálló örökbefogadó él párkapcsolatban, vagy talál párra később, mert ugyebár ez is megtörténhet! 🙂 Nem ismerek senkit, aki az egyedüllétre rendezkedett volna be.

              Kedvelés

            • Magyarországon 50% körül mozog a válások száma, vagyis 1000 házasságkötésre több mint 500 válás jut. Az biztos, hogy minden második örökbefogadó házaspár nem válik el. Nagy létszámú találkozók tapasztalata alapján – ahol elvált szülők és gyerekeik is jelen vannak – lényegesen kisebb a válások aránya az örökbefogadók között. Talán éppen azért, mert mire egy házaspár örökbefogadhat, addigra sokminden próbára teszi a kapcsolatukat, talán jobban is mint egy átlag családban ahol a vér szerinti gyerekek különösebb nehézség nélkül jönnek. Azt is érdemes lenne vizsgálni, hogy a lombikprogramban résztvevők között mekkora a válások aránya – gyanítom hogy minimum annyi mint a teljes népességben, vagy több is – mert az örökbefogadók elég jelentős része a korábbi lomibkosok közül kerül ki, vagyis lehet hogy akik örökbefogadnak azoknak egy jelentős része olyan, akiknek a házassága túlélte a sikertelen próbálkozásokat. És mint tudjuk ami nem öl meg az megerősít… ezek a házaspárok jó eséllyel nem éppen az örökbefogadás után fognak elválni, ha addig nem tették.

              Kedvelés

            • Az örökbefogadás után azt látom, hogy tényleg ritkább a válás- de én alig ismerek olyan örökbefogadó párt, akik ne váltak volna már. Valamelyik vagy akár mind a kettő. És az új házasságban fogadnak örökbe- több tapasztalattal, másabb világnézettel mint mikor fialatabban megkötötték az első házasságukat.

              Kedvelés

          • Kíváncsi lennék, hogy más országokban mi a helyzet az egyedülálló jelentkezőkkel. Vajon ott is hasonló kontraszelekció érvényesül? Vagy máshol azonos feltételek mellett kerül SORRA a jelentkező? Zsuzsa, van erről információd?

            Természetesen én is, – mint minden épeszű örökbefogadó – azt támogatom, hogy a gyerekeknek keressük meg a megfelelő szülőt és nem fordítva, azonban ez a szempont eleve érvényre jut abban, hogy az egyedülállót mindig megelőzik a SORBAN a házaspárok. Igazából az egyedülálló várakozó egy nagyon furcsa sorban áll, egy olyan sorban, ahol mindig ő az utolsó…
            Kicsit rosszul esik a véleményetek, mert a sorok között azt olvasom szomorúan, hogy burkoltan bár, de Ti nem is támogatjátok valójában, hogy egyedülálló örökbefogadjon.

            (Egyébiránt, számos egészséges lelkületű, gondoskodó, minden elvárásnak megfelelő egyedülálló szülő mellett felnőtt ismerősöm van, sőt az én gyermekkorom egy része is így telt, egy csodálatos Édesanya mellett és kövezzetek meg, de én egyetlen percre sem szenvedtem az úgynevezett “csonka családtól”! És van számos olyan ismerősöm is, akinek a szülei házassága ugyan fennmaradt, míg ő cseperedett, azonban ez – finoman szólva -nyomot hagyott mindnyájuk pszichéjén…)
            Minden esetre, én biztosan nem adnám vissza a gyerekemet, mint a legfrissebb blogbejegyzés házaspárja, a felettébb támogató házastárssal az élen…

            Kedvelés

            • Átfutottam a német weblapokat, ott szintén jelentkezhetnek egyedülállók, de hangsúlyozzák, hogy az esélyük ténylegesen gyereket kapni csekély. Ott még hosszabb a sor, és kevesebb a gyerek, mint itt.

              A holland gyakorlatról szóló poszt pedig a nemzetközi örökbefogadási gyakorlatnál ezt írja: “Szinte kivétel nélkül igaz, hogy a legtöbb ország előnyben részesíti a házpárokat, az egyedülállóknak nincs könnyű helyzete. Ugyanez vonatkozik az egynemű párokra is.” https://orokbe.hu/2014/09/11/orokbefogadas-hollandiaban/

              Én támogatom, csomó gyerek nagyon jó egyedülálló szülőhöz kerül, és jó dolga lesz. Csak a rendszer logikáját próbáltuk megvilágítani.

              Kedvelés

    • Beja, a szívemből szóltál. Nekem is ilyen gondolatok motoszkáltak a fejemben, egyedülállóként. Meg is fogalmaztam a tanácsadóm felé, amikor döbbenten kérdezett – noha nemre való tekintet nélkül, roma származású, nagyocska gyermek elfogadását is megjelöltem -, hogy ugyanis miért nem teszek nagyobb engedményeket az egészségi állapot terén… Teszem hozzá: kifejezett elutasítást csak egy-két súlyos betegség esetén tettem (mint pl. a vízfejűség vagy az autizmus), legtöbb esetben a “bővebb információ után döntök” opciót választottam. Miután szerinte ennél (is) elfogadóbbnak kellene lennem, megkérdeztem tőle, ugyan mondja már meg, hogy miután egyedül élek, infrastruktúrával nem is különösebben jól ellátott vidéki városban, gépkocsi, illetve gépjárművezetői engedély nélkül, mégis mit tennék, ha a gyerekem az éjszaka közepén befulladna, elkékülne vagy hasonlók…. Persze, mentőt hívnék, de lehet olyan eset, amikor kórházba vinném úgy egyébként (ha lenne segítségem, gépkocsim és gépjárművezetői engedélyem). Inkább beletörődött, mint megértette volna. 😛

      Kedvelés

  6. Beszélhetnénk arról is, hogy kis hazánkban minden második (!) házasság válással végződik, hány olyan család van, ahol az egyik szülő tartósan más városban, vagy külföldön dolgozik, vagy kėt állása van és csak akkor látja a gyermekét, amikor az még/ már alszik. Ha a szakma azt mondja, hogy nincs annak akadálya, hogy egyedülálló gyermeket neveljen, majd erre egy törvény is születik, akkor miért a megkülönböztetés? Ha az a törekvés, hogy apa+ anya mellé kerüljön a gyermek, akkor miért engedi a jogszabály az egyedülállók örökbefogadását? Ha viszont engedi, akkor milyen alapon kerül valaki “hátrányba” emiatt? Miért nem egy házaspár nevel több ráfordítást, törődést, fejlesztést, etc. igénylő gyermeket, ahol megoszlanak a terhek, miért egy egyedülállóra nehezedik mindez?

    Kedvelés

    • A magyar rendszerben több csoport is hátrányban van. Nemcsak az egyedülállók. Hanem
      – ahol a házaspár egyik fele külföldi állampolgár, őket nem fogadhatják a civilek
      – akik 40 felett vannak, őket nem fogadja a két legnagyobb civil szervezet
      – akiknek már van 2-3 gyerekük (szintén)
      Sőt, ha Pest megyében élsz, akkor háromszor olyan hosszú a várakozás a megyei listán, mint ha Borsodban.

      Kedvelés

    • Én a cikk olvasása óta azon gondolkodom, vajon ki felé lehetne javaslattal élni a már meglévő gyakorlat módosítása érdekében. Az egyes intézményeket külön-külön elérni nyilván nem célravezető, de melyik az a felettes szerv, amely érdemben foglalkozhatna azzal (ha akarna), hogy született egy eléggé reprezentatív felmérés, amely eredményei tükrében javaslatokat is megfogalmaz. Amelyeket érdemes volna legalábbis mérlegelni és tesztelni.

      Kedvelés

      • Csakis a minisztériumot (EMMI).

        Én az egyetlen, viszonylag egyszerűen megvalósítható intézkedésnek az anyagi ösztönzőket látom.

        Pl. a fél év gyes helyett egy év örökbefogadói gyed bevezetését, ez már az 1+ éves gyerek örökbefogadójának is előnyös lenne. Nem akkora pénz, hogy ezért gyereket vállaljon valaki, de akit csak a pénz tart vissza egy idősebb gyerektől, annak segít. Ahhoz képest pedig nem is költséges, mennyibe kerül, ha a gyerekek tovább élnek a rendszerben.

        Kedvelés

        • Még szerintem ami fontos lenne és nem kerülne sok pénzbe, a tanfolyam tematikájának és hangsúlyainak felülvizsgálata, átalakítása. A tanfolyam minden várakozónak meghatározó élmény. Ha van egy ilyen cél, hogy 0-1 évnél nagyobb, roma és esetleg sérült gyerekek nagyobb számban találjanak családra, akkor ezeket a témákat szakszerűen, szakirodalommal alátámasztva, lehetőség szerint konkrét pozitív példákat/családokat bemutatva be kellene vinni tematikus blokként abba a négy napba.

          Kedvelés

        • A három évesnél idősebb gyerek örökbefogadása esetén első helyen szerepel, több mint 70% jelölte meg okként, hogy ne kelljen kötelezően iskolába, óvodába vinni a gyereket közvetlenül az örökbefogadás után és második helyen szerepel a pszichológiai támogatás. Az első biztos, hogy nem igényel anyagi forrásokat, pusztán a jogi szabályozás átgondolt módosítását. Persze semmiképpen sem úgy, hogy kötelezően átfordítani, hanem mindig az adott gyerek, család igényei szerint biztosítani, mint opcionális lehetőséget.
          Maga az utánkövetés meg elvileg éppen amiatt jött létre, hogy pszichésen támogassa a családokat, azon is érdemes lenne elgondolkozni, hogy ilyen kötelező, előírásos módon be tudja-e tölteni a funkcióját, hiszen bejósolható, hogyha egy családnak kötelezően vissza kell mennie “beszámolni” arra a helyre, ahol őket egyszer már alkalmasság miatt megvizsgálták, akkor nemigen fognak pszichés támogatást kérni, problémákról beszámolni, miközben erre szükségük lenne.

          Kedvelés

  7. Ernus, szerintem nem reprezentatív a mintád 🙂 Én pl. túlnyomó többségében olyan családokat ismerek ahol mindkét szülő az első házasságában fogad örökbe. Olyat aki elvált pár évvel az örökbefogadás után személyesen csak egyet, olyat szintén egyet ahol várakozás közben váltak el, majd a nő egyedülállóként fogadott örökbe, és egy olyat is ahol a nő egyedülállóként kezdte, de mire sorrakerült férjhezment és végül ketten fogadtak örökbe – de ezek inkább a kivételek, a legtöbb akit ismerek csak szimplán az első házasságában él.

    Kedvelés

    • Ernushoz csatlakozandó éppen reagálni készültem, hogy igen: az örökbe fogadó (az átlag családalapító házaspárokhoz képest mégiscsak picit idősebb generációhoz tartozó) szülők általában már túl vannak a válni vagy nem válni időszakon, és sokuk már a 2. házasságában él. Statisztikát nem tudok (lehet, hogy nincs is), de én több ilyen párt ismerek. Csak valószínűsíteni tudom, hogy ugyanolyan arányban vannak köztük újraházasodottak, mint a nem örökbe fogadó (vsz. gyermeket nevelő vagy gyermektelen), hasonló korú párok között.

      Kedvelés

      • Az utóbbi évek viszont azt mutatják (hogy talán az egyre szélesebb körben ismert életkori megkötések miatt is) egyre több fiatal házaspár (30-as vagy akár 20-as éveiben járó) jelentkezik, és hosszabb távon pedig mindenképpen ez a tendencia várható szerintem.

        Kedvelés

      • Szerintem azért jórészt csak az megy neki a procedúrának, aki legalább egy fikarcnyit tisztában van azzal, hogy honnan jött és hová tart. Erről bőven esik szó az első találkozón a tegyeszes nénivel.

        Ezer éve várom a levedet, átment, amit küldtem?

        Kedvelés

    • Á, tudom, hogy nem reprezentatív (oda is akartam írni, hogy nem az, csak nem aztán meggondoltam magam, hogy nem szaporítom a szót :-)).
      Én ezt látom magam körül, a tanfolyamon ezt láttam- több volt az elvált mint az első házasságban élő pár. Nem vonok le tanulságot, ennek a blognak a köre is bizonyítja az ellenkezőjét. Csak a tapasztalatomat írtam le. Egy lehetséges oknak, hogy talán (ugye ez sem bizonyított, csak úgy látjuk magunk körül) kevesebb a válás az örökbefogadó pároknál.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s