Híres örökbefogadók: Törőcsik Mari és Maár Gyula

Általános

Törőcsik Mari színésznő (1935), és férje, Maár Gyula filmrendező  (1934-2013) egy vietnami kisfiút fogadtak örökbe a hetvenes években. A történet azért is különleges, mert ekkoriban Magyarországon az örökbefogadást még titok övezte, Törőcsik Mari azonban nyíltan felvállalta a történetet. (Én is megkerestem, hogy nyilatkozzon az örökbefogadásról, de ezt elhárította, mondván, a gyerekei már felnőttek, nem szeretne beszélni róluk.) Korábban azonban itt-ott mesélt a sajtónak a történetről, ezeket a forrásokat használtam fel.

Törőcsik mari és gyerekei

A kilencvenes években

A házaspárnak 1973-ben született vér szerinti gyermeke, Teréz. Pár évvel később, a nemrég véget ért vietnami háború hatására szerettek volna egy vietnami árvát is örökbe fogadni. A kezdőlökést egy dokumentumfilm adta, amelyik egy gyerek sorsát dolgozta fel, és úgy megindította a házaspárt, hogy ezt a gyereket szerették volna magukhoz venni, noha korábban nem tervezték, hogy örökbe fogadnak gyereket. A háború után tömegesen maradtak árvák Vietnamban, de az ország nem adott örökbe gyereket külföldre. Hihetetlen módon két év alatt, a külügyminisztérium segítségével sikerült kinyomozni a filmben szereplő gyerek hollétét, aki közben már nagykorú és katonaköteles lett, azonban a vietnami állam kivételesen felajánlotta, hogy egy másik gyereket örökbe fogadhat a színésznő. “Azt kértük, hogy ne mi válasszuk ki a gyereket, adjanak, akit ők akarnak.”

A házaspár Vietnamba utazott, ahol az elnöki palotában átadtak nekik egy kisfiút, Sont. A gyereknek a születési ideje, neve sem volt ismert, egy amerikai börtönben találták meg legyengülve, majd egy óriási árvaházba került, a külvilágot nem ismerte. Későbbi orvosi vizsgálatok állapították meg, hogy hatévesen érkezhetett Magyarországra, azaz egyidős a házaspár másik gyermekével, Terézzel. Bár először közös nyelvük sem volt, a kisfiú jól beilleszkedett Magyarországon. 1998-ban említette a színésznő, hogy a fiú vietnamiul tanul, és Saigonban készül egyetemre járni. Azóta nem sok szó esett a fiáról, amennyit tudni lehet, ma Vietnamban él. Az utolsó hír az volt róla, hogy 2008-ban, a színésznő súlyos betegségekor azonnal hazajött az anyjához, és barátnőjével bejárt hozzá a kórházba. Update: Egy friss interjúban a színésznő arról beszél, hogy a rendszerváltás után nagyon sok rasszista támadás érte Magyarországon Sont – és Törőcsik Mari fiának lenni sem volt mindig könnyű, – ezért döntött úgy, hogy Vietnamban szeretne egyetemre járni és élni.

1998-ben a Desszert című beszélgetős műsorban a színésznő mesélt a történetről, a videóban 24:21 től jön ez a rész.

Reklámok

31 responses »

  1. Köszi szépen a történetet! Kár, hogy már nem nyilatkozik az örökbefogadásról, mert igazán az ő perspektívája érdekelne minket, nem is az, hogy a gyerekeiről osszon meg magánügyeket.

    Kedvelés

  2. Úgy látom, Ő azon túl, hogy nyíltan felvállalta a dolgot, nem nagyon beszélt az örökbefogadàsról, koràbban sem. Ezt a vonalat megtartotta magának, pedig nyilván sok okos dolgot tudott volna mondani…

    Kedvelés

  3. Wow, ez nekem nem is a hét, vagy a hónap, de az év meglepetése, teljesen le vagyok döbbenve. Erről még egyszer sem hallottam vele kapcsolatban! Köszi ezt a kellemes meglepetést, nagyon klassz. 🙂 Lám, már akkoriban is úgy működött, hogy ha nem csak egy arc vagy a tömegből, olyasmit is el tudsz intézni magadnak, amit a pórnép nem.

    Kedvelés

  4. Miért nem szólok hozzá? Mert sose tudom, mit gondoljak erről a történetről, és most sem lettem okosabb. Pontosabban azt most tudtam meg, hogy a fiú visszament Vietnamba, de ettől pont nem lesz nekem világosabb az egész.

    Kedvelés

  5. Azert nem szoltam hozza, mert nem igazan tetszik.
    Az sem, h adjanak vkit, mert nem akarnak ok valasztani, meg alapbol nem ertek egyet a karitativ orokbefogadassal, kulfoldrol.
    De ok mar mennyivel korabban megtettek azt, ami most divat a kulfoldi celebeknel.

    Kedvelés

    • Neked miért nem szimpi az, hogy nem akart választani? Nekem igazából ez nagyon pozitív. Arra utal, hogy ez nem egy vásár, ahol az ember válogat, hanem döntsék el, hogy melyik gyereknek lenne a legjobb helye náluk.

      Kedvelés

    • Szerintem ez egy ösztönös bölcsesség volt a részéről.
      Nem véletlen, hogy ma az örökbefogadóknak egy gyereket mutatnak be, és nem nekik kell választaniuk ötből.
      Mert ha bármi gond van később, akkor még magát is hibáztathatja, hogy miért a Pistikét kérte, miért nem a Pannikát.
      De ha valaki kijelöl neki egy gyereket, az a sors akarata.

      Kedvelés

  6. Én azzal a mondattal nem tudok mit kezdeni, hogy: vidékre illeszkedett be, nagy örül, hogy oda kerülhetett, nagyon szerették ott… Kik szerették ott? Valahogy ez a rész nem egészen tiszta…

    Kedvelés

  7. Szerintem Ő egy olyan művész, akinek jobban ismerjük a munkásságát, mint a magánéletét. Ritkán nyilatkozik ilyesmiről. Valószínűleg ezért nem akart az örökbefogadásról beszélni. Egyébként nekem is az írásod a koreai örökbefogadottakról jutott eszembe először.
    Az viszont nagyon piszkálja a fantáziám, hogy mit értesz az alatt, hogy olvassunk a sorok között…

    Kedvelés

    • Olyanokra gondolok, a történelmi háttér ismeretében, hogy
      – akkor nem volt felkészítő tanfolyam
      – nem voltak könyvek a témában
      – az egész örökbefogadás tabu volt, más családokkal sem volt könnyű megismerkedni
      – a nemzetközi örökbefogadás meg példátlan volt Magyarországon…
      szóval hogy a megérzéseikre voltak kénytelenek hagyatkozni. Például abban is, hogy adjanak egy gyereket, ő nem akar válogatni, ami szerintem igen bölcs gondolat volt.
      Említi, hogy tanul a felnőtt fiú vietnamiul, tehát elfelejtett Magyarországon (miért ne felejtett volna el).
      Nyilván a szembeötlő másság egyszerűvé is tette a történetet, egy hatéves ázsiai fiút nem lehetett eltitkolni.

      Kedvelés

    • Szerintem is teljesen rendben van a történet. Művész emberként szerintem az a reális és ésszerű döntés, hogy a munkásságát ismerjék el és ne a magánéletével legyen tele a sajtó. Az pedig, hogy nem akar beszélni róla mindenki ( a saját és a gyerekei)magánéletének az óvását jelenti számomra egy művész ember nem engedheti meg magának, hogy kitárulkozzon, mert sokat bukhat vele, a rossz indulatú emberek miatt. Nekem azzal sincs bajom, hogy valaki csendben örökbefogad, mert segíteni szeretne. Ez egész más mint, aki azzal villog, hogy én most karítatíve örökbe fogadok és/ vagy a sokat emlegetett hálát várja….

      Kedvelés

  8. Bizony, az interjúban szerintem sem állít olyat, hogy kizárólag karitatív célból fogadtak volna örökbe. Ez sokaknak egy szempont, de messze nem az egyetlen. Nekem is a bölcs jelző jutott eszembe a művésznőről, amiatt is, amit Zsuzsa említett, illetve ez a zárkózott stílus, hogy szigorúan csak azt meséli el a történetükből, amit ő helyénvalónak tart, és másba ezen felül nemigen avat be, gondolom nem feltétlenül egy kudarcélményből fakad, egyszerűen csak abból, hogy valószínűleg az első pár otromba, indiszkrét kérdés után, amit kapott, hamar megtanulta, hogyan hárítsa el illedelmesen, de határozottan a nem helyénvaló kérdezősködést. Azt, hogy a más kultúrákból örökbe fogadott gyerekek gyakran visszaköltöznek a származási országukba, nem feltétlenül tartom bajnak. Alaptézis, hogy a gyökérkeresés egyáltalán nem az örökbefogadó szülők elutasítását jelenti. Nem arról szól, hogy rosszul érezte volna magát a családban, amelyben felnőtt. Az én lányom bő két órányira cseperedik onnan, ahol született, vagyis nem lett átrántva egy másik kontinensre, tök más kultúrába, mégis simán lehet, hogy felnőve a bolygó másik felére költözik majd. Mert keresi a helyét. És ugyanezt teheti egy vér szerinti gyerek is, aki azokkal nőtt fel, akik a világra hozták. (Nyilvánvalóan mindegyikük más indíttatásból dönt így.) Pusztán ezt nem fogom kudarcnak megítélni.

    Kedvelés

    • Kepes András elég jól fejen találja a szöget, hogy Magyarországon a nyolcvanas években örökbefogadottként, ázsiaiként és Törőcsik Mari fiaként felnőni nem lehetett egyszerű. Nyilván a gyerekeit védi ezzel a magatartással.

      Kedvelés

  9. Én egy olyan interjúra emlékszem, amiben Törőcsik Mari beszélt arról, hogyan kerestek vietnami nyelvet tanítót a fiának. Emlékeimben az ragadt meg, hogy mindezt azért, mert azt szeretnék, ha a gyökerei az élete része maradnának, és úgy emlékszem az is szóba került, hogy akár vissza is térhet majd a fia.
    Az egész beszélgetésből ennyire emlékszem, és szimpatikus volt, hogy a fia gyökereit nagyon fontosnak tartotta.

    Kedvelés

  10. Sokat hezitáltam, hogy hozzászóljak-e a témához, de erre szeretnék reagálni:

    “Örökbe on 2015. március 20. – 14:43 said:
    Szerintem ez egy ösztönös bölcsesség volt a részéről.
    Nem véletlen, hogy ma az örökbefogadóknak egy gyereket mutatnak be, és nem nekik kell választaniuk ötből.
    Mert ha bármi gond van később, akkor még magát is hibáztathatja, hogy miért a Pistikét kérte, miért nem a Pannikát.
    De ha valaki kijelöl neki egy gyereket, az a sors akarata.”

    Hosszú évekig dolgoztam gyermekotthonban és lakásotthonban – ma már nyugdíjas vagyok.
    Több örökbefogadás és örökbefogadási kísérlet tanúja voltam, ezért gondolom, hogy ebből a szemszögből is érdekes lehet egy vélemény.
    Én nem tartom helyesnek azt az álláspontot, hogy a véletlenre bízzuk a “gyermekünk” kiválasztását.
    Ahogy a társunk kiválasztását sem a véletlenre, közvetítőkre bízzuk, ezt sem lenne szabad, mert ez az életünknek éppen olyan, ha nem fontosabb döntése, mint a párválasztás.
    Már egy másfél, két éves gyerek is erőteljesen ki tudja azt nyilvánítani, hogy érez-e bármit is a másik ember iránt.
    Részese voltam olyan esetnek, ahol első pillanattól látszott, hogy nem fog menni a dolog, mert annyira nincs meg az örökbe fogadni kívánó anyuka és a kétéves kislány között a kapcsolat. Természetesen láttam ennek az ellenkezőjét is, ahol az addig zárkózott kislány két-három nap alatt teljesen megnyílt, megszépült, csacsogott, csevegett, boldog volt
    Persze, lehet azt mondani, hogy majd kialakul, majd elfogadják egymást, összeszoknak, sok szeretettel, törődéssel el lehet érni, de ez szerintem nem minden esetben következik be.
    Az első cikk ezen az oldalon, amit elolvastam, az a Röhrig Géza életének rövid ismertetése volt. Természetesen rövidsége miatt kevés tényt felsorakoztató az írás, de ebből is az sejlik, hogy nagyon kevés az örökbefogadó anya szeretete, jó szándéka, a tizenéves fiúra a nagypapa volt jelentős hatással.
    Egy sérült gyermek nehezen fogad el bárkit is, épp ezért lenne nagyon fontos megadni neki a lehetőséget arra, hogy válasszon. És egy sérült gyermeknek újabb sérüléseket okozni egy sikertelen örökbefogadási procedúrával az én szememben felér egy bűncselekménnyel.
    Senkit nem szeretnék megbántani, vagy ítélkezni a cselekedete fölött, és természetesen ismerem a mai lehetőségeket is.

    Kedvelés

    • Szia! Üdv a blogon!
      De a párválasztás sem úgy megy, hogy felsorakozik öt lovag, a lány választ egyet, négy elkullog…
      Nyilván, ha ellenszenv van, akkor nem szabad erőltetni a dolgot, de akkor úgyis ajánlanak másik gyereket a szülőnek, másik szülőt a gyereknek.

      Kedvelés

  11. Természetesen nem sorakozik fel öt lovag, de az az én nagymamám korában volt divat, hogy kijelölték egymásnak az ifjú párt és ha tetszett, ha nem, ezt kellett elfogadni.
    Nem sok különbséggel ez megy az örökbefogadásnál is.
    Különböző szempontok alapján kiválasztják a szülőt és a gyereket és bár adnak némi időt az ismerkedésre, de olyan esetben is létrejön az örökbefogadás, amikor azok számára, akik a gyereket ismerik egyértelmű, hogy nem kellene.
    Tudom, hogy semmi nem tökéletes és nem is lehet az, és azt is, hogy valamilyen formában le kell bonyolítani ezt a procedúrát – én csak a gyerekek érzéseinek a figyelembe vételét nem láttam sehol.

    Kedvelés

      • Én úgy gondolom, hogy ha nem újszülöttet fogad valaki örökbe, ahhoz, hogy ó is a sajátjának érezze azt a gyereket és a gyerek is elfogadja őt szülőnek kell valamilyen kölcsönös vonzalomnak lennie már az elejétől. Tehát számomra az a feltevés, hogy a szülő nem veszi figyelembe a gyerek érzéseit, elég furán hangzik.
        Többen kérdezték már tőlem, akik fontolgatták az örökbefogadást, hogy én mit tennék, hogyan választanék.
        Mindenképp idősebb gyereket vállalnék, akin látom, tudom, érzem, hogy elfogad és én is el tudom őt fogadni olyannak, amilyen. Nem akarnám megváltoztatni, csak lehetőségeket és példát mutatni.
        Volt olyan, akit örökbe fogadtam volna, de nem lehetett,

        Kedvelés

  12. Igen – akár. De ettől sajnos nagyon messze állunk.
    Pedig ha jól belegondol az ember abba, hogy kinek az életére van nagyobb hatással egy örökbefogadás nem is lenne annyira irreális az ötlet.
    De a valóságnál maradva attól függően, hogy mennyi idős a gyerek
    -kicsikhez alapból úgy vinnék be szülőt egy csoportba, hogy a gyerekeknek nem mondanék semmit, és a reakciók alapján dönteném el, hogy folytassák-e a kapcsolatépítést, vagy ne
    -a nagyobb gyereknek pedig elmondanám, hogy ki az, aki meg szeretné őt ismerni – de rábíznám a választást.
    Elvileg most is van döntési lehetősége egy gyereknek, csak sem elég időt nem adnak az ismerkedésre, sem a gyerek reakcióit nem nagyon veszik figyelembe.
    Én remélem, hogy van olyan hely, ahol ez jól megy, de amit én láttam ott sajnos nagyon rossz volt a gyakorlat.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s