Babaköszöntő 2015. december

Általános

Újabb gyerekek a fedélzeten! Minden friss szülőnek szeretettel gratulálunk!

Nicknév: Zsuzsanikó

Családi helyzet: házasként első gyerekre vártunk

Mióta várakoztatok: két éve, 0-3 hónapos egészséges babára, származási kikötés nélkül. Az Alfánál 15 hónapja várakoztunk, amikor felhívtak.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: a másodikat.

Milyen gyerek érkezett, honnan: félroma újszülött kisfiú az Alfa Szövetségen keresztül.

iii

A leg…

A legérdekesebb momentum talán az volt, amikor kiderült, hogy a szülőanya védőnője 12 évvel ezelőtt évfolyamtársa volt a férjemnek a mentálhigiénés képzésen.

A legmeglepőbb: kisfiunk kevesebb, mint öt perc alatt kibújt!

A legkedvesebb: a védőnő  és a szervezet pszichiáter munkatársa egyaránt a legtermészetesebben ajánlotta fel, hogy lakjunk náluk a kórház közelében töltött néhány nap alatt.

A legnehezebb: nyilvánvaló volt, hogy a szülőanya nagyon nehezen mond le a kisbabáról, kötődik hozzá, csak úgy érezte, nincs más választása, mint hogy örökbe adja. Pár napig szorongtunk, hogy esetleg meggondolja magát…

A leglesújtóbb: az első kiajánlás egy másik szervezettől (ott valójában volt előttünk egy másik házaspár, minket csak “tartalékként” kerestek meg) annyira váratlanul korán érkezett, hogy semmilyen szinten nem álltunk készen rá. Azt hittük, hogy jövő tavasz előtt nem is fognak hívni, tele voltunk szoros határidős nagy munkákkal. Bár elsőre lelkesen azt mondtuk, hogy megnézzük a babát, miután aludtunk rá egyet, nagy gyötrődések árán meghoztuk a döntést, hogy egyelőre mégsem tudjuk még bevállalni, ezért végül nemet mondtunk. A kiajánló szervezet munkatársai (nem az Alfa) nagyon értetlenül, kritikusan, sőt, ítélkezően reagálták le a döntésünket. A következő hívás négy héttel később érkezett. Ekkor már jóval felkészültebbek voltunk minden szempontból, s nyugodtan és felelősségteljesen tudtunk igent mondani. Ráadásul több momentum is megerősített, hogy mi pontosan erre a babára vártunk.

A legdöbbenetesebb: amikor beindult a tejtermelésem. Egyelőre csak napi 50-60 ml-t fejek le, de olyan jó érzés, hogy legalább ennyi saját, friss tejecskét adhatok a kisfiamnak. Szoptatom Szoptanít segítségével (szerzett anyatejjel), naponta hatszor fejek és gyógyszert is szedek.

*******

NicknévTweetyjuicy

Családi helyzet:  egyedülállóként adtam be a kérelmet, 2014. júniusában, tavaly szeptemberben lett határozatom, és idén október közepén hozhattam haza a kislányomat.

Mióta várakoztál, milyen gyerekre:  3-5 év közötti fiúra vagy kislányra szólt a határozatom, egészséges gyermeket kértem, származási kikötés nélkül.

Hányadik kiajánlás: első kiajánlásom volt nekem is, a gyereknek is, bár már tavaly augusztus óta örökbe adható volt, nagyon lassan őröltek a hivatali malmok. Az azt megelőző évben sem volt már kapcsolat a szülőkkel, sőt igazából érdemben sosem, ez most már csak azért nem zavar, mert így találhattunk mi egymásra, de különben nagyon szomorú tudok lenni ezektől az esetektől.

Milyen gyerek érkezett, honnan: országos listáról, BAZ megyéből, nevelőszülőktől érkezett 4 évesen és 9 hónaposan Eliza.

elizaA leg…

A legérdekesebb számomra az volt, hogy valahogy minden pont úgy történt, ahogy elképzeltem és ideálisnak tartottam. Július utolsó napján a teliholdnál az eget nézve erősen gondoltam rá, hogy most már történjen valami és két nappal később azt álmodtam, hogy azon a héten egy kislány miatt fognak keresni, pedig előtte valahogy inkább kisfiúra készültem lélekben. Augusztus 3-án reggel csörrent a telefonom, hogy továbbküldhetik-e az aktámat. Szeptember elején nyaralás előtt két nappal nézhettem meg az ő aktáját, hazaérkezvén azonnal megismerkedtünk és pont akkor barátkoztunk és ismerkedtünk, még az enyhe őszi időjárásban, amit ideálisnak tartottam. És ahogy vágytam rá, ezen a karácsonyon már egy magát itthon érző gyermek is itt lesz, mint életem eddigi legszebb ajándéka.

A legkedvesebb a kutyával való kapcsolata. Már az első pillanattól jeleztem, hogy csak akkor tudom a gyereket hazahozni, ha a kutyával elfogadják egymást, hiszen ő is a család tagja. Eliza félt a kutyáktól, mert a kis faluban a legközelebbi, rács mögött élő kutyával volt valami afférja. Elsőre a mi spánielünktől is nagyon megijedt, de fél nap után már nagyon összebarátkoztak, és most másfél hónap elteltével imádják egymást. A kutyus vigyáz rá, őrzi az álmát, vannak közös játékaik, imádnak együtt sétálni, a gyerek pedig, aki egy kis szeretetgombóc, boldog, hogy neki lett egy kiskutyája is.

A legnagyobb segítséget az édesanyámtól kaptam, aki végig velem volt, és szupernagyiként segített mindenben, nélküle nem ment volna és nem menne azóta sem. Érdekes módon őt az első naptól kezdve automatikusan mamának szólította, míg engem néha még ma is szólít a keresztnevemen, igaz, csak itthon, idegenben az első napoktól kezdve anya vagyok neki.

A legnehezebb az volt, hogy a barátkozás során a nagyon gyorsan hozzánk kötődő kislányt még vissza kellett vinni esténként a nevelőcsaládhoz, ahol az ott élő nála sokkal kisebb gyerekek annyira rossz hatással voltak rá, hogy reggel kezdhettünk mindent elölről. Pár nap szünetet kellett tartani a barátkozásban, ez mindkettőnknek nagyon nehéz volt, amikor csak telefonon beszéltünk és éreztem, hogy ott már nincs otthon, itt meg még nincs. De az első rápillantástól számítva 20 nap múlva azért már itthon aludt a saját ágyában, ezt én a körülményekhez képest elég jó tempónak éltem meg. Ennyi azért nekünk is kellett a felkészülésre, gyerekszoba-átalakításra, mert semmivel sem mertem készülni előre, hiszen nem tudtam pontosan, ki is fog érkezni.

A legmeghatóbb pillanat az volt, hogy a gyerek, aki egyáltalán nem volt hajlandó énekelni a barátkozás idején, sőt az derült ki, hogy semmilyen mondókát, gyerekdalt nem ismert korábban, a hazaérkezés napján a kis szobácskájában egyedül maradva egyszer csak énekelni kezdett, egy Halász Judit-dalt: „Mit tehetnék érted, hogy elűzzem a bánatod, hogy lelked mélyén megtörjem a gonosz varázslatot…” Nehéz volt könnyek nélkül bírni, nem is sikerült… Szerencsére azóta a zenehallgatás, éneklés a mindennapok része, és most már többtucat mondókát, gyerekdalt tud, gyakran dudorászik és énekelget magában is, de az esti altatásnál is „Anya, énekelj” a kérés…

Milyen témákról olvasnál szívesen később:  az új családba illeszkedés, beszoktatás, fejlesztések. Nagyon sokat köszönhetek az örökbe.hu oldalnak, amelyet egyébként 2014. márciustól kezdve követek nagy érdeklődéssel, és bár nem kommenteltem eddig, nem kizárt, hogy most már érintettként így is felbukkanok majd.

Mi volt másképp, mint a tanfolyamon elmondják: az ajánlások szerint a gyereknek az új környezetben is kell valami a régi életéből. Ruhák, tárgyak, régi szokások. No, ebből nálunk semmi nem lett így. A nevelőszülő szerint a gyerek nem ragaszkodik semmihez, ha akarjuk, persze hozzuk el a ruhákat, cipőket (nem akartuk), de nincs kedvenc. Három játékot hoztunk el, ebből kettőt mi vittünk a barátkozás során, ezek azóta is a sarokban hevernek, szinte véletlenül se nyúl hozzájuk. Az otthoni szokásokból (pl. gabonapehely reggelire, uzsonnára), egy-két hét után semmi se maradt, talán egyedül az, hogy reggelire tojást kér enni, de minden másban érezhetően az új dolgokat kéri és szereti a gyerek. Ami mondjuk nagyszerű, hogy nagyon sok új ételt is kipróbált, és hát az új dolgaihoz, tárgyaihoz viszont nagyon ragaszkodik, nagy boldogsággal gyűjti be őket: „nem baj, hogy az enyém lehet?” – kérdéssel. Szóval kicsit nekem olyan, mintha fejben ő így rendezte volna az elszakadását, tény, hogy már nagyon akart jönni, hosszú hónapok óta várta az új anyukáját, erre kitűnően felkészítették szerencsére. Kicsit meg is ijedtem, mikor ezt először mondta a miskolci Tegyeszes hölgy, hiszen úgy éreztem, mintha kész tények elé lennék állítva, de szerencsére az első találkozásnál tudtam, hogy egymásra vártunk.

A leghasznosabb tanács az volt, hogy kezeljük fenntartással azt, amit az aktában olvasunk. Ha hiszek a leírtaknak, el sem indulok Miskolcra megnézni a gyereket. Akinek az értelmi képességeit átlag alattian alacsonynak, őt magát akaratát nem érvényesítő, mindenbe beletörődő, picit bugyuta kislánynak írták le, aki beszédhibás és éjszakára pelenkát hord még. A fénykép is nagyon rossz volt. Nos, hát tény, hogy az akta közel egy éve készült, de ebből egy szó sem igaz, az éjszakai szobatisztaság itthon két hét alatt rendeződött, természetesen a pelenka szóba sem került. A gyerek gyönyörűen tisztán beszél, kivéve, ha lemegy kisbabába, ami a nevelőcsaládnál azért fordulhatott elő, mert két apró gyerek volt, és nyilván azt gondolta, így kap több figyelmet ő is. Kifejezetten okos kislány, kitűnő megfigyelőképességgel, rengeteg új szót, kifejezést tanul, és helyesen alkalmazza őket. Minden érdekli, az tény, hogy egyelőre van egy kis figyelemzavara, de ezen most dolgozunk fejlesztő tornával, nagyon sok foglalkozással. Az akaratát pedig olyannyira érvényesíti, hogy arra nincsenek is szavak, úgyhogy némi hisztivel és kései dackorszakkal is meg kell küzdenünk. Az egyetlen dolog, amit eltalált az akta, hogy már nagyon nagy szüksége volt az egyszemélyes figyelemre, ebből nem tud eleget kérni és kapni magának, nem nagyon tud betelni vele, hogy most már ő áll a középpontban.

*******

Nicknév: Krisz43

Családi helyzet: Férjemmel első gyermekre vártunk.

Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: 2013. június 18-án jelentkeztünk a Tegyesznél. Bármilyen nemű másfél évesnél fiatalabb, kisebb korrigálható betegséggel rendelkező gyermeket kértünk. A származásnál úgy nyilatkoztunk, hogy amennyiben nem viseli magán a rasszjegyeket, el tudjuk fogadni. Mi mindannyian (nagyszülők is) kék szeműek, fehér bőrűek vagyunk. Nem akartuk, hogy méterekről ordítson, hogy nem a „mi gyerekünk”. Ezen kívül pedig nem biztos, hogy tudtunk volna mit kezdeni az esetleges hátrányos megkülönböztetéssel, ami manapság sajnos nem ritka…

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: Érdekes eset vagyunk, mert tulajdonképpen a másodikat, de mégis a harmadikat. Hogy hogyan lehet ez? Úgy, hogy az első esetben egy három és fél éves kislányt ajánlottak ki, akinek szellemi fejlődése nem megfelelően alakult. Esély volt rá, hogy enyhe fokú értelmi fogyatékos lesz. A második esetben nyílt örökbefogadás lett volna, de nem jött el az anya a találkozóra. (Így nem utasítottuk vissza, csak nem jött létre.)

12286067_1116372918373389_774257266_n

Milyen gyerek érkezett, honnan: Három éves fiú. Kék szemű, világos hajú, kifejezetten szép és értelmes gyermek. Innen a (citromsárga) megyéből érkezett, nevelőszülőnél lakott 5 hónapos kora óta. Sajnos nem tudta, hogy nem ők a szülei, bár a keresztnevükön szólította őket. Ezt csak a barátkozás alatt mondták meg neki végül.

A leg…:

Legnehezebb a barátkozás során történt „elakadásunk” volt. Amikor megtorpantuk, elsősorban a gyerek viselkedésében bekövetkezett drasztikus változás miatt történt. De aztán a szakszolgálat segítségével túljutottunk a nehézségeken. A másik pedig már a kihelyezés utáni harmadik hónapban kezdődött. Másfél hónapig tartó, hiszti rohamokkal tarkított időszak volt, amit rendkívül nehezen tudtunk kezelni. Pont ezekért a dolgokért nem akartunk nagyobb gyereket, de már nem adnánk oda senkinek. Persze amikor megláttuk… nem lehetett ellenállni neki.

Milyen témákról olvasnátok szívesen később: Nagyobb gyerek örökbefogadásáról és azzal kapcsolatos nevelési tanácsokról, ehhez több felkészítés kellene a leendő szülőknek.

A leghasznosabb tanács: Olvassanak, kérdezzenek minél többet…

*******

Nicknév: Éva

Családi helyzet: 15 éve házasok vagyunk, első gyermekre vártunk.

Miben vagytok mások, mint mások: Hét éve Hollandiában élünk, ahol (ahogy egyik blogbejegyzésedben is szerepel) sokkal hosszadalmasabb és nagyon drága az örökbefogadás. Három éve, amikor elindítottuk az örökbefogadási procedúrát, hazaköltöztem, de nehezen viseltük férjemmel az egymástól távollétet, így gyakorlatilag az első évben is többet voltam ott, mint itt. Aztán visszaköltöztem Hollandiába, de hivatalosan én továbbra is Magyarországon éltem, miközben férjem külföldön vállalt munkát. Kis szervezéssel, és az illetékesek segítő közreműködésével sikerült megoldani, hogy flottul menjenek a felülvizsgálatok. A kiajánláskor, októberben éppen Magyarországon ,,nyaraltunk” egy hónapot, amit így meghosszabbítottunk, a január végén esedékes felülvizsgálatot még megvárjuk, és utána megyünk vissza. Néhány hetet leszámítva apa is velünk van, mert szerencsére a holland jogszabályok szerint az örökbefogadási szabadság így is jár neki.

Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: három éve, először fehér bőrű, korrigálható állapotú gyereket vállaltunk volna, amiből a legutolsó felülvizsgálatnál kivettük a bőrszínre való megkötést. Nem azért változtattunk, hogy hamarabb sorra kerüljünk, hanem mert rájöttünk, hogy mi el tudunk fogadni egy cigány gyermeket, és olyan országban, ahol gyakorlatilag csak ázsiai vagy afrikai gyereket lehet örökbe fogadni, nem lenne probléma  a származása a környezetünknek és az ő későbbi közegének sem. Nem is ezért kerültünk sorra, amúgy is elöl voltunk.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: elsőt.

IMG_2838 (1)

Milyen gyerek érkezett, honnan: kisfiunk, Lehel, csodaszép, vidám kisbaba, a megyei listáról, egy narancssárga megyéből. 2,5 hónaposan, egyhetes ismerkedést követően nevelőszülőtől hoztuk haza, vér szerinti anyukája még a születése előtt lemondott róla. Nevét – amit a szülésznőtől kapott – megtartottuk. Bár titkos örökbefogadásról van szó, elég sok információt sikerült begyűjtenünk a vér szerinti családról.

Mi tartott 2,5 hónapig? Komplikált szülés volt, oxigénhiányos állapotban született, a Tegyesz nem merte kiajánlani, mert azt gondolták, komolyabb egészségkárosodást szenvedett. A szakorvos nem adta ki a kinevezett gyámnak a szakorvosi véleményt, csak a gyámhivatal megkeresésére, közben telt az idő.

A leg…

A legnehezebb a telefonhívás és az első találkozó között eltelt egy hét volt.
A legelső mosolyt akkor kaptam, amikor az első látogatás végén elköszönéskor mondtam Lehelnek, hogy másnap újra jövünk, mert mi leszünk a szülei.
A legnagyobb élmény, hogy szopizik.
A legmeglepőbb, hogy a férjemmel közösen megírt meséjét először csak többszöri nekifutásra tudtam elolvasni neki, annyira kellett sírnom közben.

Milyen témákról olvasnátok szívesen később: Kommunikáció az örökbefogadott gyermekkel, az örökbefogadás/örökbefogadottság kapcsán felmerülő problémák, konkrét történetek. Interjú örökbefogadottakkal.

A leghasznosabb tanács: Mit kérdezzek a nevelőszülőtől lista, és az, hogy most van lehetőség arra, hogy a lehető legtöbb információt begyűjtsük, ami később fontos lehet a gyerekünknek.

*******

Nicknév: Tibor (&Zsófi)

Családi helyzet: Nekem a harmadik gyerekem, Zsófinak az első.

Miben vagytok mások, mint mások: talán fiatalabbak vagyunk, mint az átlagos örökbefogadó (Főleg Zsófi, ő 34 éves). Nem próbáltuk végig a teljes, meddőség esetén szokásos procedúrát (hormonterápia, lombik), hanem rögtön az örökbefogadást céloztuk meg.

Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: 2014. októberben jelentkeztünk két-három év sikertelen próbálkozás után, 2,5 év alatti lányra vártunk. Egy év alatt sorra kerültünk.

Adri

Ki érkezett: az országos listáról, Zala megyéből jött Adri, nevelőszülőknél volt két hónapos kora óta. Most két és fél éves, nagyon talpraesett, önálló, cserfes, aki meglepően hamar beilleszkedett a szűkebb és a tágabb családba is.

A leg…: a legmeglepőbb, hogy bár sok dolgot elfogadtunk volna az egészségi állapotban, de egy teljesen egészséges, gyönyörű gyereket kaptunk. Még mindig nem értjük, hol van ebben a trükk.

A legkellemetlenebb az volt, hogy a harminc nap lejárta után vissza kellett mennünk a zalai gyámhivatalba a végleges papírokért. Autóztunk 500 km-t, 6 órát Adrival együtt, mert mennünk kellett mindhármunknak, és mindezt egy húszperces adminisztráció miatt. Ha valami nem a gyerek érdekében történt, az ez.
A legjobb élmény pedig az a kedvesség és segítőkészség, amivel a rokonok és barátok fogadták az örökbefogadás tényét.
A leginkább szívmelengető, ahogy a két fiam (10 és 8 évesek) már az ismerkedésnél, az első találkozásnál elfogadták Adrit húguknak. Még amikor véresre karmolja őket játék közben, akkor is látszik rajtuk, hogy bár dühösek, de pont úgy, ahogy egy testvérre kell. Adri pedig úgy lóg rajtuk, ahogy egy kishúgnak kell a nagy, okos bátyókon. És mindezt úgy, hogy két hónapja sem ismerik egymást.
Mi volt máshogy, mint a nagykönyvben: sokkal flottabbul ment minden, mint amire számítottunk.
A leghasznosabb tanács: nagyon sokat segített a korábban örökbefogadók történeteinek olvasása, a Romadopt csoport és ez az oldal is.
Továbbra is szeretettel várom azon olvasók bemutatkozását, akikhez a közelmúltban érkezett örökbefogadott gyerek. 
Advertisements

34 responses »

  1. jaj de jó ezzel a post-al kezdeni a reggelt 🙂 köszönöm! nagyon örülök mindig a babaköszöntős bejegyzésnek! mindenkinek a legjobbakat kívánom és a legszebb Karácsonyt!

    Kedvelés

  2. Gyönyörű gyerekek sok boldogságot kívánok a családoknak. Mi pont ma voltunk a pszichológusnál, aki egyáltalán nem kezelt minket partnerként és egy kicsit leljebb hagyott a lelkesedésünk, de a cikk olvasása után újra erőt kaptunk! Köszönöm!:)

    Kedvelés

  3. Csodaszép gyerekek, gratulálunk! Kicsit meglepett a kék szemű kisfiú szüleinek hozzáállása a teljesen érthető gyász-reakciókra. Egy örökbefogadott gyermek viselkedését kell tudni kezelni, elbírni, “kezdeni bele”. És egy örökbefogadott gyermek iránti elvárások muszáj, hogy elnézőbbek legyenek, mint a “hátizsák nélküli” vérszerinti gyermek esetében. Erre fel kell készülni előre lelkiekben. A biológiai gyermekeim dackorszaka sem volt könnyű, de azt is túl kell élni…extra dózis szeretettel, türelemmel, odafigyeléssel.

    Kedvelés

    • Ez elméletben nagyon szép, és elméletben fel lehet készülni, a gyakorlatban meg akkor is kiborító a gyerek viselkedése. Hiába készülsz előre, a valóság sosem a képzelet. Szerintem ha valaki beismeri, hogy nem tud egy helyzettel mit kezdeni, és ehhez segítséget kér (mert ugye meg akarja oldani), az teljesen rendben van.
      Egyébként nekünk is volt ilyen. Mi is segítséget kértünk és kaptunk. Túléltük mi is meg a gyerekek is. Ettől nem szeretem őket kevésbé.
      Annyiban más ez, mint a biológiai gyereked dackorszaka, hogy mire arra sor került, már kialakult érzelmi kötődés volt közöttetek. Amikor az örökbefogadott gyereked hazaviszed, teljesen normális a reakciója nyilván, de még a részedről sincs az az érzelmi kapcsolat, te is küzdesz az új szerepeddel, és amit ésszel tudsz (ti. hogy normális a viselkedése), az érzelmileg attól még nagyon megterhelő lehet.

      Kedvelés

      • Igazad van, Katucs! Majd a megmérettetéskor dől el, hogy mennyire lettünk lelkileg felkészülve. De a pozitiv, megértő hozzáállás a várható kemény reakciókhoz mindenképpen előnyös lesz…remélem. A tanfolyamon annyira de annyira a legrosszabb helyzetekre koncentráltak az előadók (szakképzettség mellett mindketten vérszerinti és örökbefogadó szülők is voltak), hogy szinte könyörögtünk happy end-ek bemutatására is. De a nemzetközi örökbefogadás több szempontból még göröngyösebb út az identitás szempontjából.

        Kedvelés

  4. Amikor a férjemnek megmutattam a legújabb babaköszöntő csodálatos résztvevőit, Eliza és Adri dobogtatta meg leginkább a szívünket. A férjem soha nem kommentel semmilyen bloggot, de most megkért, hogy közvetitsem felháborodásását az “amennyiben nem viseli magán a rasszjegyeket, el tudjuk fogadni” mondat miatt. Amennyiben senki nem emlitette ezt a kommentelôk között, úgy –arra kért- tegyem meg én. Az az együttes véleményünk, hogy amíg örökbefogadó szülők ezt nemcsak a lelkünk mélyén gondolják így (sajnos), hanem egy nyílt fórumon hangoztatják, addig kevéssé várható egy társadalomban a ” nem ritka hátrányos megkülönböztetés” csillapodása. Az embereket a tetteik, nem a külsejük miatt kell(ene) osztályozni, a gyerekeket pedig egyáltalán nem szabad osztályozni. A szüleiknek pedig kötelességûk nemcsak a gyermekeik külsejét, hanem a jelentkező magatartási problémáit is elfogadni, az utóbbit türelemmel és toleranciával kezelni. Erre nálunk a két teljes hétvégét átölelő kötelező tanfolyam rendesen figyelmeztetett és felkészített. A mi országunkban az említett hozzáállást nagyon nem értékelik és a jelentkező -nagy valószínűséggel- nem kapott volna alkalmassági határozatot. Konklúzió: A roma származású gyermekek ugyanolyan értékesek, mint a nem romák!!!

    Kedvelés

    • Kedves Marion!

      Szerintem, az nem baj, ha valaki ismeri saját maga vagy a környezete korlátait. – Mellesleg a fent említett hozzászólásban is erről van szó. – Nem nekik lett volna vele bajuk, azt nem tudták volna hogy kezelni, ahogy a környezet reagál. – Erre nem mindenki alkalmas, de attól még lehet jó szülő. – Pl egy többségében szélsőjobbos kis faluba bűn beadoptálni egy cigány gyereket.
      Mellesleg, én egy /nagy valószínűséggel/ cigány kislányra várok, de viszonylag elfogadó a környezetem. – Ha nem így lenne, lehet én sem merném megkockáztatni, nem magam miatt, hanem a gyerek érdekében… 🙂

      Kedvelés

      • Én meg azzal nem értek egyet, hogy egy “szélsőjobbos kis faluba bűn beadoptálni egy cigány gyereket”. Sajnos a többségi társadalom elég jelentősen előítéletes a mássággal, így a cigánysággal kapcsolatban is (és nemcsak a kis falvakban), s az árral szembemenni csakis példamutatással lehet. Ha egy közösségnek nincs is alkalma mást is látni, mint amit a közmédia sugároz, akkor nem is lehet elvárni tőle a toleranciát. Az viszont igaz, hogy nem mindenki alkalmas arra, hogy merjen szembemenni az árral – ebben igazad van! Nekem cigány a kislányom, aminek kimondottan örülök. De mi nagyvárosban élünk. Szívesen hallanék olyan példát, ahol jobbos kisfaluban van roma örökbefogadott.

        Kedvelés

        • Kedves Dutka! Ez az írásod/kommented teljesen aktuálissá vált számomra amikor a FB-on olvastam az index.hu oldalról idézett, témába vágó cikket. A kisrigók anyukája, Viktória, is nyilatkozik benne és a gyönyörű “fiókák” fényképei az illusztráció. Megdöbbentett, szívet szorongatott-facsargatott a kommentelők szózápora. A cikk amúgy tárgyilagos és tény ismertető….de annyira heves, gyűlölködő, elutasító és előítéletekkel teli reakciókat váltott ki az olvasók egy részéből, hogy nagyon elkeseredtem. A negatív hozzászólások 50-80 like-ot kaptak, az intelligens toleráns hozzászólások jobb esetben 4-7 darabot. Szomorú. A magyar többségi társadalomnak 2015-ben haladnia kellenne már a nyugati világgal a mássággal szembeni tolerancia terén, mert nagy a lemaradása. Ebben akarva-akaratlanul példamutató szerepe lesz minden olyan örökbefogadó szülőnek, aki roma gyereket vállal és szeretettel nevel és bebizonyítja, hogy LEHET és ÉRDEMES! Árral szembemenni, példát mutatni. Nagyon drukkolok mindannyiótoknak!

          Kedvelés

      • Kedves Mandi!
        Kedvesnek és jóindulatúnak tartom, ahogy értelmezed a idézett írást, de sajnos többedszer olvasva sem így “jön át” számunkra. A környezet reagálása az “ezen kívül” kategóriában lett megemlítve. Nagyon gyanítom, hogy egy kreolbőrű roma tinédzser kisebbrendűségi érzése alaposan növekedett volna a szöveget olvasva. Egyébiránt az elfogadásra, a másság toleranciájára való hozzáállás és nevelés is számomra a “jó szülő” egyik kimagaslóan fontos érdeme.

        Kedvelés

      • Egyetértek. Nekem semmi bajom a romákkal, cigányokkal, kínaiakkal, négerekkel, senkivel és semmivel. Vannak barátaink is ilyen bőrszínnel, a legjobb fej emberek!

        De mi már úgy kapjuk a nyakunkba az áldást, hogy még itt sincs a gyerek.

        Számomra az szembe menés az árral, hogy örökbe fogadunk, és csak annyit terhet akarok, amit még elbír a családunk, a környezetünk, és ezáltal a gyerek is. Korlátozottak a lehetőségeink ezügyben. Nem tudnám hitelesen megvédeni a rasszista támadásoktól, én erre nem vagyok alkalmas.

        Nekem elég lesz a feladatom azzal, hogy felkészítsem a gyerekemet az élet nehézségeire, a múltja maradéktalan elfogadására, a vsz szülei tiszteletére és felkeresésére. És akkor még “csak” egy egészséges, jól fejlődő gyerekről van szó. Mi van, ha részképesség-zavaros lesz, hiperaktív stb. Ez később fog kiderülni, és nekem ne mondja senki, hogy az egy vidám menetelés, látom, hogy mit küzdenek a fejlesztőben, és én ott akarok lenni a gyereknek teljes elfogadással, segítséggel, nem túl sokat várva, nem belecsúszva abba, hogy egy értelmiségi családba került a gyerek, ahol minimum a doktori, mert nem az, csak tudjon megállni a lábán. Ha meg nem tud, azt is megoldjuk, de ez meló, sok sok sok.

        És még mielőtt valaki nekem támad: ezt a melót akarom, szeretném, nem háláért is köszönetért, nem bálványozásért, hanem azért, mert olyan önző vagyok, hogy nem tudok gyerek nélkül létezni.

        Nem tudok többet vállalni, én ezt is nagy feladatnak gondolom, amit ha jól akar az ember csinálni, piszkosul oda kell tennie magát, és rendben kell lennie lelkileg, érzelmileg, fejben, mindenhogyan.

        Kimondom, vállalom a véleményem, ettől szerintem még nem vagyok kirekesztő.
        Hadd döntse el mindenki, hogy mit tud vállalni, de azt vállalja annak minden vonzatával együtt!

        Mert felelős lettél a rózsádért.

        Kedvelés

    • Marion,
      Magyarországon egész megyék vannak, ahol nincs olyan várakozó, aki elfogad roma gyereket.

      Aki elfogad, az is sokszor kiköti, hogy “ne látsszon rajta”.

      Viszont ti pont egy ilyen gyereket fogtok megkapni, aki vélhetően ezért nem kel el itthon.

      Elizához hasonló hátterű, korú gyerekek már akár a nemzetközi listára is felkerülhetnek.

      Magyarországon most az az álláspont a tanfolyamon, hogy mindenki csak annyit vállaljon, amennyit jó szívvel tud.

      Kedvelés

      • Annak, akik kiköti, hogy “lehet roma, de ne látsszon rajta”, ajánlom a következő kérdéseket szíves átgondolásra (feltételezem, akkor el sem mondják neki, hogy roma származású)
        – mit fog reagálni a szülő, ha az iskolában olyan gyerek kerül az osztályba, aki roma is és látszik is rajta, a gyerek pedig esetleg kirekesztő módon áll hozzá, akár a többiek hatására és/vagy otthon kérdéseket tesz fel a témáról?
        – ha mégis elmondják neki, hogy roma, mert ugye a gyereknek joga van tudni mindazt, amit az öf szülő maga is tud a gyökereiről, akkor mit kezdenek a gyermek nevezett identitásával? Azt mondják majd neki, cigány vagy kisfiam, csak ne mondd el senkinek? Hogyan fogják kezelni az identitását érő támadásokat a későbbiekben? Tisztában vannak a szülők azzal, hogy ebben az esetben ez együtt jár magával az örökbefogadással?
        – ha a gyermek felcseperedvén találkozik a vér szerinti családjával, milyen érzés lesz neki megtudni/ meglátni, hogy roma felmenői vannak, ha az örökbefogadó szülei ilyen ellentmondásosan viszonyulnak a kérdéshez?

        Kedvelés

        • Tudom, hogy nem nekem írtad ezt, csak elgondolkodtam a témán.

          Ezekről a kérdésekről egy magamszülte gyerekkel is beszélgetnék. Anno velem is elbeszélgetett anyám meg apám, amikor kérdeztem. Őszinték voltak, akikről kérdeztem, elmondták, hogy rendes emberek, csak máshogy néznek ki. Ez lehet nekem fura, de nem jogosít fel semmilyen bántásra, ahogy engem se bántanak azért, mert két perc alatt pecsenyére sülök a napon. Ennyi elég is volt.

          Mivel nem rajtunk múlik, hogy kit ajánlanak ki, és lesz-e szerelem, mi annyiban maradtunk az ügyintézővel, amit fentebb is leírtam. Aztán majd hozza az élet meg a szituáció.

          Ami biztos, akármilyen színű gyerekem lesz (mert van, aki nem úgy néz ki, aztán nagyobb korában meg jobban, van, aki meg totál úgy néz ki, aztán meg nagy korára valahogy meg mégse), hogy megtanítjuk neki, hogy mindenki egyenlő, és bőrszín alapján nem ítélkezünk, nem csúfolódunk. Kérdéseket tehet fel, beszélgetünk róla őszintén, ahogy bármiről másról is. Elég nyitottnak gondolom magunkat a tabukra is, tanuljuk itt már egy ideje…

          Roma az, aki annak vallja magát, és hiába kötöttük ki mi is, nagyon valószínű, hogy a vsz szülőknek (vagy az egyiknek közülük) lesz ilyen gyökere. Ha elhatározza a gyerek, hogy meg akarja keresni őket, támogatjuk ebben a döntésében, és erről is esni fog bővebben szó. Amit tudni fogunk a vsz szülőkről, azt pedig mind okosan, szintjének megfelelően közölni fogjuk.

          Szerintem…

          Kedvelés

      • Drága Zsuzsa, Ámen, úgy legyen! Bár az Elizához hasonló szép kishercegnőkre egyre növekvő az igény az egyedülálló, idősebb magyar nők körében. De reménykedünk. Melyik megyékben nincs roma gyereket elfogadó várakozó? Csak kíváncsiságból érdekel..

        Kedvelés

        • Azokban a megyékben, amelyek sok gyereket küldenek az országos listára, zöld meg citromsárga megyék. Jó, ez nem igaz, hogy nincs, néha van egy-egy, az gyorsan sorra kerül.
          Budapest meg Pest megye elfogadó e tekintetben, meg talán a nyugati megyék, bár utóbbiban nem vagyok biztos.

          Kedvelés

    • Aki úgy fogad örökbe, hogy azt gondolja, hogy az újszülött vagy 1-2 éves gyerek “nem viseli a rasszjegyeket” és ez iszonyú fontos neki, az egy időzített bomba szerintem. Ez azt jelenti, hogy a gyereket nem fogadja el annak, ami. Ez aztán később változatos módon válhat egyre mélyebb konfliktussá. Akkor inkább lépjen vissza és ne fogadjon el mást csak 100% “magyar” gyereket és várja ki, amit neki ki kell ezért várnia.

      Kedvelés

  5. Én is Katával értek egyet, jó ha az ember tisztában van saját erejével, korlátaival, és természetesen “önzőségével”.

    A napokban jártunk az egy éves lezárós beszélgetésen Pest megye Tegyesz. Idén eddig 13 gyerek örökbefogadását intézték. Elképesztő sokan várnak gyerekre, és nagyon kevés az aki örökbe adható.
    Itt a mai babaköszöntőben is volt olyan gyerkőc, aki évekig volt a “rendszerben” pedig ugye szinte első perctől örökbe adható lett volna, a születése utána kórházból rögtön nevelőszülőhöz került. Valahogy erre kellene kitalálni egy jobb módszert, és nem a nevelőszülői háttért növelni, hanem akit lehet mihamarabb örökbe adni! Persze vannak olyan esetek,amikor orvosilag még várni kell, mert mi van ha…? Mi Fiúnkat is azért aszaltál 4,5 hónapig, hogy kiderüljön van-e valami gond vele, vagy nincs. (és egyenlőre úgy látszik, hogy maga a tökéletesség) De kérdem én, és ezzel magam ellen beszélek, és minden olyan jelentkező ellen, akinek kikötése, hogy egészséges gyereket szeretne: egy ilyen babát, miért nem lehet rögtön kiajánlani a korrekt tájékoztatás mellett, olyanoknak, akik bevállalták, hogy esetleg sérült gyereket fogadnak örökbe? Vagy rosszul látom? Legfeljebb lesz egy tökéletesen egészséges gyerekük! És a gyereknek szinte első perctől vannak szülei, nem kell hónapokat a rendszerben aszalódnia. Nem vagyunk egyformák, – és ez így jó – de elképzelni sem tudom/tudtam volna, hogy ha bármi kiderül Leviről, akkor én amiatt visszaadjam! Számos meglepetést tartogat az élet, hiszen még csak másfél éves, sok dolog előjöhet, – mint minden vérszerinti gyereknél is, de a világ minden kincséért nem vinném vissza, hogy így már nem kell. Szerintetek ilyen létezik? Vannak akik visszaviszik x idő elteltével, hogy még sem kell? Ha meg igen, Ők, hogy juthattak át a pszihologuson, és az egész procedúrán? Akartak ők egyáltalán tényleg gyereket?

    Na jól elkalandoztam, minden új családnak jó egészséget kívánok! És én is nagyon szeretem Zsuzsa ezeket a köszöntő írásokat, no meg úgy az egész blogot!

    Kedvelés

  6. Visszajelzés: Babaköszöntő, 2016. október | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s