Változás: a kirándulás időpontja átkerült 7-ére, szombatra!
Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek a Grundra. 43 felnőtt és 25 gyerek jelent meg, a szokásos sokszínűségen kívül (várakozók, örökbefogadók, érdeklődők, felnőtt örökbefogadottak és kisgyerekek) a felhívásnak megfelelően érkeztek nagyszülők (7) és kamaszgyerekek (5) is. Sajnos nem tudtam mindenkivel elmélyült beszélgetést folytatni, de remélem, sikerült új ismeretségeket szerezni.
Következő programunk egy kirándulás lesz, amíg még szép az idő, aztán télen majd behúzódunk fedett helyre (november közepén egy előadás, december 27-én vagy 28-án egy karácsony utáni morzsabál a terv).
Október 8-án vasárnap 7-én szombaton 9:30-13 óráig várlak titeket szeretettel egy erdei kiránduláson.
Gyülekezés 9:30-tól a Görgényi úti erdei “macis” (vagy “baglyos”) játszótéren, Budapesten a II. kerületben.

Innen később elsétálunk a Vitorlázó repülőtérre (1,5 km, kisgyerekkel, babakocsival sem okoz gondot). Ahol is szeles időben sárkányt röptetünk (hozzatok), szélcsendes időben tollasozunk, frizbizünk (hozzatok). Majd visszasétálunk a játszóra. Minden teljesen kötetlen, lehet később jönni, előbb elmenni, egész nap túrázni.

Hozhattok kutyát. Hozzatok szabadban játszható játékokat és olyan ételt, amit körbe lehet kínálni.
Várom szeretettel az örökbefogadókat, a várakozókat, a nagyszülőket, a kis- és kamaszgyerekeket, érdeklődőket, felnőtt örökbefogadottakat és bárkit, aki szívesen kirándul velünk.
Fotózás lehetséges, aki nem szeretne megjelenni itt a képével, szóljon a jelentkezésnél. Csapatépítő játékok elképzelhetőek. Jelentkezzetek mailben vagy kommentben.
A macis játszótér megközelítése:
Busszal a Batthyányi térről induló 11-es busz Nagybányai úti felső végállomásáig kell menni, onnan 800 m séta meredeken lefelé, aszfalt-, majd földúton. Babakocsival is járható.
A Vitorlázó repülőtér a térképen.
Ha rossz az idő, akkor játszóházba megyünk, ezt előző nap kiírom a blogra.
Sziasztok!
Mi megyünk a kifiammal:-)
KedvelésKedvelés
Mi szeretnénk menni mind az öten. Remélem nem jön közbe semmi.
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés