Örökbe.hu

A blogon időnként bekukucskálunk más országok örökbefogadási gyakorlatába is. Olvasónk, AnniPanni Szerbiában él, ott fogadott örökbe egy kislányt, és bemutatja nekünk az ottani rendszert. A szerb gyakorlat sokban hasonlít a magyarhoz, viszont soknemzetiségű országról van szó, ahol a gyermek származását igyekeznek tiszteletben tartani. A számok értelmezéséhez tegyük hozzá, hogy 7 millió lakosa van az országnak, itt-ott összevetem a magyar rendszerrel a cikket, ezeket a megjegyzéseket dőlt betűvel olvashatjátok. Vendégposzt.

A családjogi törvény szerint Szerbiában bárki örökbe fogadhat, aki teljesíti a jelentkezés feltételeit, azaz benyújtja a szükséges dokumentumokat, átesik a környezettanulmányon, alkalmassági beszélgetésen, tanfolyamon. Elsősorban az ország állampolgárai, de nemzetközi örökbefogadás is létezik. Az örökbefogadók minimum 18, maximum 45 évvel lehetnek idősebbek a gyermeknél, akit örökbe szeretnének fogadni. Egyedülállók is jelentkezhetnek, ám ők minden esetben hátrányból indulnak, azaz a házaspárokat előre sorolják. Egy eljárásban egyszerre egy gyermeket lehet örökbe fogadni, kivéve testvérek esetében, illetve ha egy örökbefogadott gyereknek a későbbiekben vér szerinti testvére születik, aki szintén örökbefogadhatóvá válik, értesítik a családot, aki az első gyermeket örökbe fogadta.

Az örökbefogadási folyamat lebonyolítására kijelölt állami szervezet a Szociális Munkaközpont (Centar za socijalni rad), ami az örökbefogadáson kívül számos más tevékenységgel is foglalkozik (a szociális és családjogi védelem összes területével). Mindenkinek a lakóhelyéhez tartozó központot kell felkeresnie. A jelentkezési procedúra végén a várakozók adatai a Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociális Minisztérium által létrehozott központi listára kerülnek, tehát gyakorlatilag csak országos lista van (Magyarországon alapesetben a saját megyéjében kerül sorra az örökbefogadó). Aki jelentkezik, az ezzel vállalja, hogy nagyon messziről is érkezhet a gyerek, ez nincs maximalizálva, egyezményes szabály viszonyt, hogy a minimális távolság a gyermek szülőhelye és az örökbefogadók lakhelye között 70 km (de persze hallottunk ettől eltérő esetekről is).

Civil szervezetek nem léteznek, a nyílt örökbefogadás intézménye teljes egészében ismeretlen fogalom az országunkban. Ha egy gyermeknek egy éven belül nem találnak belföldi családot, és a gyámügyi hatóság megállapítja, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke, hogy külföldi jelentkezők fogadják örökbe, akkor szabaddá válik az út. Ezek a gyerekek jellemzően itt is az idősebb (6 év feletti), egészségügyi problémával küzdő, illetve a roma gyerekek. Az elsődleges célországok Spanyolország, Franciaország, az Amerikai Egyesült Államok és a skandináv országok.

A jelentkezés során sokféle dokumentumot be kell mutatni (születési, házassági anyakönyvi kivonatok, állampolgárságot igazoló dokumentum, orvosi alkalmassági, jövedelemigazolás, erkölcsi bizonyítvány), valamint kérelmet is kell írni (kb. mint egy bemutatkozó levél).

Az alkalmassági vizsgálat lefolyása szociális központonként eltérő lehet, van, amikor pszichológiai teszteket is végeznek, máskor viszont egy hosszú, részletes beszélgetésből áll. A beszélgetésen egy pedagógus, egy pszichológus és egy szociális munkás vesz részt, és minden szóba kerül a jelentkezők személyiségével, gyermekkorával, neveltetésével, tanulmányaival, munkaköreivel, sikereivel, nehézségeivel, majd természetesen a párkapcsolatukkal, eddig bejárt útjukkal kapcsolatban, a végén pedig a gyermekkel kapcsolatos elképzelésekről van szó hosszasan. Mi semmiféle befolyásolást nem éreztünk szakemberek részéről, sem az életkori, sem a származási kikötéssel kapcsolatban (mi egyébként nem tettünk), vagyis pontosan azok a „kikötések” kerültek az aktánkba, amiket eredetileg terveztünk.

Környezettanulmányra is sor kerül, konkrét minimumfeltételekről nem volt szó, tehát nem elvárás a tulajdonú ház, saját autó, külön szoba, egy átlagos életszínvonal bőven elegendő.

A felkészítő tanfolyam ingyenes, igazából az egész folyamat alatt egyetlen esetben merült fel költség, az orvosi alkalmassági vizsgálatnál, ez nagyjából 9000 forintot jelent fejenként (ez tulajdonképpen ugyanaz a procedúra, mint amikor egy személy munkába áll, komplett vizsgálat vérvétellel, tüdőröntgennel, belgyógyásszal, neurológussal, pszichológussal. Ehhez képest a magyar vizsgálat jelképes.)

A tanfolyam neve Škola roditelja (Szülők iskolája), 7 alkalmas képzés (az központonként változik, hogy ezt mennyi idő alatt bonyolítják le, de általában hétvégéken zajlik). Az előadások témái: 1. Mit kell tudni az örökbefogadásról? 2. Az örökbefogadás motivációi 3. Az örökbefogadható gyermekek jellemzői 4. Az örökbefogadott gyermek fejlődése és szükségletei 5. A gyermek múltja és identitása – ebben a részben részletesen beszélnek arról, hogy a gyermeknek joga van mindent tudni a múltjáról, származásáról és arról, hogy örökbe fogadták, ezt semmilyen körülmény között nem tanácsos eltitkolni 6. A gyermek hazaérkezése 7. A tanfolyam értékelése, a fennmaradó kérdések megválaszolása. A tanfolyamon elhangzik, hogy a gyermeket támogatni kell a származási családjának megkeresésében, megismerésében, amennyiben ő ezt szeretné. A tanfolyam előadások és beszélgetés, interaktív játékok, feladatmegoldások összessége.

A jelentkezési folyamat hivatalosan maximum 6 hónapig húzódhat el, ha összeállt az akta, akkor a várakozók felkerülnek a Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociális Minisztérium által létrehozott központi listára, ezen a legfrissebb statisztikák szerint jelenleg összesen kb. 750 várakozó házaspár és egyedülálló van.

A várakozási idővel kapcsolatban nincsenek statisztikák, mindenhol azt hangsúlyozzák, hogy két nyilvántartás létezik az illetékes minisztériumban: az örökbefogadók és az örökbefogadásra jogosult gyermekek nyilvántartása. Nem minden potenciális örökbefogadó számára van ideális gyermek a listán. Az örökbefogadók elképzelései és a gyermekek jellemzőinek eltérése miatt a várakozási idő nagyon hosszú is lehet, illetve hangsúlyozzák, hogy a várólistára kerülés nem biztosíték arra, hogy a jelöltek meghatározott időtartamon belül szülőkké is válthatnak, csupán megerősítést nyert az, hogy a törvény szerint alkalmasak az örökbefogadásra.

A várakozók döntő többsége meddőség miatt jelentkezik, de erről adatot nem találtam. A karitatív örökbefogadások száma szerintem elenyésző. Számbeli megkötésekről sem tudok, illetve nem ismerek senkit, aki vér szerinti gyerek után fogadott volna örökbe, de ilyen biztosan létezik. Az ismeretségi körömben maximum két örökbefogadott gyereknél tartanak az emberek, de szerintem kaphat az ember alkalmassági határozatot harmadikra is, főként, ha olyan gyerekre vár, akit mások nem fogadnának örökbe.

Sorszámokról nem esik szó, személyes véleményem az, hogy nem ez a mérvadó.

Egy gyermek akkor válik örökbe fogadhatóvá, ha a vér szerinti szülők lemondanak róla, illetve, ha megfosztják őket a szülői jogoktól. Jellemzőbb ez utóbbi eset, leggyakoribb ok pedig a nem kielégítő szociális helyzet. A tanfolyamon elhangzottak szerint az örökbe fogadható gyerekeknek egyharmada 3 év alatti, kb. 30 százalékuk 3 és 5 év között van, a többiek viszont 5 évnél idősebbek. A várakozók döntő hányada alapvetően csecsemőre vár, egy részük a tanfolyam hatására 3 éves korig kitolja az életkori határt. Három éves kor feletti gyermekre a jelentkezőknek csak elenyésző hányada nyitott.

Amikor egy gyermek örökbe fogadhatóvá válik, a lakóhelyéhez tartozó szociális központ munkatársai a központi listáról kiszűrik azokat a várakozókat, akik a kikötéseik alapján megfelelő szülőjelöltek lehetnek. Ami fontos, hogy ilyenkor még nagyon kevés adat érhető el a várakozókról, név, nemzetiség, lakhely, életkor, illetve a gyermekkel kapcsolatos kikötések mindössze, így rengeteg ember kerül első körben a kalapba (főleg pl. egy 0-3 éves, egészséges, fehér bőrű gyermek esetén).

Minden várakozót a saját központja értesít telefonon, hogy felmerült a nevük egy gyermekkel kapcsolatban, és alapvető adatokat árulnak el róla (név, életkor, egészségi állapot, jelenlegi életkörülményei, örökbe fogadhatóvá válásának előzményei), de például fotót ilyenkor nem mutatnak. Ezután, ha a várakozó igent mond, azaz érdeklődik a gyermek iránt, azzal engedélyt ad arra, hogy a gyermek lakhelyéhez tartozó szociális központ betekintést nyerjen a teljes aktájába. Ez alapján tovább szűrik a jelentkezőket, és végül 5-10 párt választanak ki, akikkel személyes találkozót beszélnek meg, ezek egyesével zajlanak le, 1-2 hét leforgása alatt. Ekkor el kell utazni a gyermek lakóhelyéhez tartozó szociális központba, ami nem ritkán több száz kilométerre található a várakozóktól. Ezt a találkozót mélyinterjúnak nevezik, igazából egyfajta beszélgetés, a mi esetünkben gyakorlatilag újra átvettük az aktában szereplő információkat, az biztos, hogy az első benyomásnak, ezzel együtt a szerencsének is óriási szerepe van ilyenkor. Az interjúk után újra összeül a bizottság, és mindent figyelembe véve végül kiválasztják a megfelelő házaspárt (vagy egyedülálló jelöltet).  Mivel egy-egy gyerek legmegfelelőbb szülőjelöltjeinek kiválasztása elég hosszú ideig eltart, simán előfordulhat, hogy az ember időközben más kiajánlásokat is kap. Velünk is megtörtént ez. Már megvolt a mélyinterjú, és bár persze bizakodtunk, de igazából a sikertelenséggel is számolnunk kellett, amikor értesítettek bennünket, hogy további öt gyermek esetében felmerült a nevünk az első merítésnél, vagyis nyilatkoznunk kellett arról, hogy visszaküldhetik-e az aktánkat az illetékes központoknak.

Ezután megtörténik a rápillantás, majd ha minden jól zajlik, megkezdődik a barátkozás, ennek végén pedig az ún. adaptációs időszak, ami 3-6 hónapig tart, hogy pontosan meddig, az leginkább a szülőktől függ, a procedúra ez idő alatt bármikor megszakítható. A gyermek ekkor már az új szüleivel él. (Magyarországon ez egy hónap.) A lakóhely szerinti szociális központ dolgozói az adaptációs periódus alatt rendszeresen látogatják az új családot, feljegyzéseket készítenek a gyermek beilleszkedéséről, fejlődéséről. Az adaptációs időszak lejárta után válik hivatalossá az örökbefogadás, és készül el a gyermek új anyakönyvi kivonata. Ez a mi országunkban egy ünnepélyes esemény, melyet a gyermek eredeti lakhelyéhez tartozó szociális központban tartanak meg.

Szerbiában, ha valaki egyévesnél fiatalabb gyermeket fogad örökbe, ugyanaz a szülési szabadság jár neki, mint aki ténylegesen szül, ez 11 hónap, és a fizetés teljes összege jár erre az időszakra. 12 hónapos kor felett (tehát pl. esetünkben) ennek a szabadságnak az időtartama 8 hónap, bármelyik szülő igényelheti, és szintén a fizetés teljes összegét kapja.

Kötelező utánkövetés tudomásom szerint nincs.

Szerbia többnemzetiségű ország, és az örökbefogadási gyakorlat kimondja, hogy a gyermek nemzetiségének megőrzésére törekedni kell mindaddig, amíg ez lehetséges, azaz például a magyar gyermekeknek elsősorban magyar nevelőcsaládot és örökbefogadókat keresnek. Természetesen ez az elv nagyon gyakran sérül: a környezetemből ismerek olyan példát, amikor a magyar nemzetiségű gyermek szerb nevelőcsaládhoz, majd végül magyar örökbefogadókhoz került, de olyat is, amikor a szerb nemzetiségű gyermek néhány évet szerb nevelőcsaládban töltött, míg végül magyar család fogadta örökbe.

Minden kisebbséget számon tartanak, azért írtam külön a magyar példát, mert mi vagyunk a legnagyobb lélekszámú kisebbség, és a magyar gyerekek esetében tudnak leginkább törekedni az elv betartására, a nagyon kis lélekszámú nemzetiségek esetében kevésbé. Roma örökbefogadóból valószínűleg nagyon kevés van, míg gyerekből sok, így náluk természetesen a legtöbb esetben sérül ez az elv. Egy az interneten talált tavalyi statisztikai adat szerint az örökbefogadásra váró gyermekek 43 százaléka roma származású, az örökbe fogadni szándékozók 95 százaléka viszont fehér bőrű gyermeket a családjába fogadni. A gyermek származását véleményem szerint az alapján tartják számon, hogy a vér szerinti szülő milyen nemzetiségűnek vallja magát.

A gyermekek legnagyobb része nevelőszülőktől érkezik, de létezik még néhány gyermekotthon is az országban. A csecsemők örökbefogadása is létező dolog, persze mire a hivatalos örökbefogadás megtörténik, már ők is legalább 3 hónaposak. Ők azok a kevesek, akiket a kórházban hagynak, de lemondó nyilatkozattal.

Szerbiában jelenleg nagyjából 6500 állami gondozott gyermek van (hazánkban háromszor ennyi), kb. 700-an gyermekotthonban, a többiek pedig nevelőcsaládban élnek. A legfrissebb statisztika szerint közülük 198 gyermek vár új családra – azonban több mint 70-en várhatóan külföldi örökbefogadókhoz fognak kerülni, mert már letelt a törvényileg meghatározott egy év, ami alatt nem sikerült megfelelő szülőjelölteket találniuk a számukra.

A statisztika szerint az idei év januárjától augusztusig összesen 61 gyermeket fogadtak örökbe, közülük 50-et belföldön, 11-üket pedig külföldön.  Az elmúlt 10 évben 1277 gyermeket fogadtak örökbe Szerbiában, illetve 2006 óta 111 gyermek került külföldre. (A tízmilliós Magyarországon ebben az időben évi 400-600 belföldi, nem rokoni és 100-250 nemzetközi örökbefogadás történt évente.)

A társadalom általában igen kevéssé tájékozott az örökbefogadással kapcsolatban, és a meddőségi nehézségekkel küzdő családok is lassan és nehezen jutnak el a nagy döntésig. A várakozók legnagyobb része már elmúlt 40 éves, inkább a 45-höz közelít, ám mivel legtöbben minél kisebb gyereket szeretnének, az esélyük arra, hogy örökbe fogadhassanak, fogy. Általánosságban nagy szükség lenne a szemléletváltoztatásra, ismeretbővítésre, hogy minél több gyerek találhasson szülőkre és minél több szülő gyermekre.

Kellemetlen reakciókról nem tudok beszámolni, csak nagyon-nagyon sok kérdésről, amelyből kiderül, hogy az emberek érdeklődnek, de nincs megfelelő információs felület a számukra. Mi kisvárosban élünk, itt név szerint tudunk minden az elmúlt tíz évben örökbefogadott gyerekről, nem is lehet titokban tartani, de szerintem nem is szeretné senki. A gyerekek nagyobb része már iskolás, ott a tanárok, osztálytársak is ismerik természetesen a helyzetet. Ám mivel kevés gyerekről beszélünk, az információk ezen az úton sem jutnak el az emberek nagy részéhez.

Vajdaságban nem létezik sem örökbefogadói klub, sem tájékoztató honlap, sem fórum magyar nyelven – szerb nyelven találtam ilyeneket, de ezek is nagyon kezdetlegesek. Újságcikkek viszont elég gyakran jelennek meg a témában, így internetes keresgélés alapján sok információt össze lehet szedni, inkább egy gyűjtőhely hiányzik, ahol minden egyszerre elérhető.

A mi történetünk:

Vajdasági magyar házaspárként szereztünk alkalmasságot, esetünkben a folyamat mindenféle bürokratikus nehézségek után másfél évig tartott. Az eljárás nálunk egészen a nyilvántartásba kerülésig magyar nyelven zajlott, mivel olyan településen élünk (Ada), ahol a lakosság 80 százaléka magyar nemzetiségű, és a szociális központ munkatársai is mind magyarok, vagy anyanyelvi szinten beszélnek magyarul. Származási kikötés nélkül várakoztunk 1-4 éves, egészséges vagy korrigálható egészségügyi problémával élő gyerekre. Ezekkel a kikötésekkel a statisztikák szerint a várakozók között csodabogárnak számítottunk, ezt az ügyintézőnk is hangsúlyozta, ehhez hozzájárult, hogy én 28 éves voltam a jelentkezéskor, a férjem pedig 35. Ahogy a várólistára kerültünk, szinte azonnal beválasztottak minket egy egyéves, magyar nemzetiségű, fehér bőrű, egészséges kislányhoz, majd a szóba jövő jelentkezők közül mi lettünk a nyerők. Meg is kérdeztük az ottani team-et, hogy miért esett végül ránk a választás, és négy dolgot jelöltek meg: a nemzetiségünket, az életkorunkat, a dinamikus személyiségünket és azt, hogy mindketten néptáncosok-népzenészek voltunk/vagyunk, ez nagyon tetszett nekik, mert összekötötték a magyar identitás kialakításával a kisebbségi léthelyzetben. Azóta sikeresen örökbe fogadtuk Lénát. Hozzátenném még, hogy bár a kislányunk magyar nemzetiségű vér szerinti anyukától született, nem tudták magyar nevelőcsaládban elhelyezni, így egy olyan családhoz került, ahol a nevelőapa magyar születésű, de már nem beszél magyarul, az ő édesanyja viszont igen, így egyedül ő beszélt valamennyit a gyerekhez magyarul, mindenki más pedig szerbül. Viszont határozott volt az elképzelés, hogy magyar örökbefogadókat találjanak a számára, ami sikerült is.