Örökbe.hu

Folytatódik a híres gyereknevelési könyveket bemutató sorozat. Aki siet, annak itt egy mondatban a mai kötetünk üzenete: a gyerek legyen sokat a friss levegőn.

A There’s No Such Thing as Bad Weather (Nincs rossz idő) a skandináv gyereknevelést azon oldalról mutatja be, hogy a gyermek hogy kapcsolódik a természethez, ilyen szemszögből hasonlítva össze az amerikai és a svéd kultúrát. A természetközeli nevelést egész filozófiává emeli, ahogy a könyv alcíme mondja: egy skandináv anya titkai az egészséges, ellenálló és magabiztos gyerekek neveléséről. 2017-ben íródott, magyarul nem jelent meg. Örökbefogadási vonatkozása nincs.

Linda Åkeson McGurk újságíró Svédországban nőtt fel, huszonévesen költözött Amerikába amerikai férjével, és Indianában kezdte el felnevelni két kislányukat. Majd apja betegsége miatt egy fél évre visszaköltözött a vidéki Svédországba a gyerekekkel, akik akkor 4 és 7 évesek voltak. A könyv ezen tapasztalatokat foglalja össze, végig a gyerek és a természet kapcsolatát helyezve középpontba. Emellett számos kutatást idéz (persze olyanokat, amelyek az ő elméletét támasztják alá), és további olvasnivalókat is ajánl. A teljesítményhajcsár Tigrisanya után ezzel a könyvvel visszatérünk a Vekerdy-féle univerzumba, ez a könyv neki is tetszene.

A könyv címe egy svéd mondást idéz: nincs rossz idő, csak rossz ruha. Minden svéd kisgyerek milliószor hallotta. Persze, mert ha esőben, hóban, szélben, fagyban nem mennének ki, akkor az év nagy részében a lakásban tartózkodnának a svédek. Az írónő úgy nőtt fel, hogy teljesen természetes volt számára esőben, hóban a szabadban játszani, szenvedélyes túrázó lett, és ebben a szellemben akarta nevelni a gyerekeit is. Amerikában azonban ez nem könnyű. Ő hiába lelkesíti fel a gyerekeit, hogy menjenek ki hóembert építeni, a havas játszóterek, parkok töküresek, mindenki otthon kuksol. Mikor mínusz nyolc fokban testvérfellépős babakocsival és két kutyát sétáltatva indul el az óvoda felé (800 méter!), többen lefotózzák, akkora kuriózumnak számít, hülyének nézik, vagy ami még rosszabb, azt feltételezik a környékbeliek, hogy nincs autója. Az iskolában a gyerekeket alig viszik ki a levegőre, ha egy-két felhő van az égen, akkor inkább benn tartják őket, de büntetésből vagy tanulás miatt is megvonják a szünetet. Egyes gyerekek télen kabát nélkül érkeznek iskolába, mert a garázsban szállnak be a kocsiba, nem is érintkeznek a levegővel. A családi bölcsiben a lánya nem a kertben tanul totyogni, ahogy Linda szeretné, hanem egész nap tévét néz. És mikor a közeli természetvédelmi területre mennek kirándulni, az anyát megbírságolja egy rendőr, mert a kislányok térdig belegázoltak az ott levő tavacska vizébe, márpedig ez tilos a fertőzésveszély miatt.

Svédországban ezzel szemben a földi paradicsomba csöppen a család. Az oviban, iskolában minden időben kiviszik a gyerekeket a szabadba, persze eső- vagy fagyálló ruhában, és utána az intézmények szárítógépbe dobják a vizes göncöket. A szülők simán tartanak télen a szabadban szülinapot, egy jó kis szánkózópartit. A gyerekek a délutánokat a kertben vagy az erdőben töltik, nem különórákon. A négyévest nem írni, számolni tanítják az oviban, hanem engedik saját tempójában felfedezni a világot, a másodikost sem a kompetenciateszttel nyomasztják az iskolában, hanem sokat játszik. A menzán bio alapanyagokat használnak, a gyerekek mégis megeszik, és nem csak a spagettit, az alsósok már sokat tudnak a környezet védelméről. A felnőttek természetesnek veszik, hogy a gyerek kinn játszik a kertben, nem aggódják halálra magukat sem a különböző veszélyek miatt, de azért sem, hogy emiatt lemarad a tanulásban. 7-8 éves gyerekek önállóan közlekednek a lakásuk környékén, akár az erdőben is, vagy egyedül maradnak otthon egy-két órára. A fél év leteltével két stramm, magabiztos, nyitott gyerek érkezik vissza Amerikába, akik remekül szórakoztak Svédországban, pedig nem vették őket körül játékhegyek, és végre a kiránduláshoz is megjött a kedvük.

Magyarország valahol középen helyezkedik el a kétféle mentalitás között, nagy eltéréseket mutatva aszerint, hogy nagyvárosban vagy faluban cseperedik-e a gyerek. A jólét még nem érte el az amerikai szintet, ugyanakkor a környezetszennyezés nálunk is jelen van, az elhízás tömeges, egyre többen ülnek autóba, egyre több időt töltenek a gyerekek a képernyő előtt, és fokozódik a teljesítménykényszer minél kisebb gyerekkorban, hogy majd a csemete megállja a helyét a világban.

Linda skandináv nevelési tippjei:

1. Minden nap töltsetek időt a szabadban a gyerek kisbabakorától kezdve, hogy megszokja. Nem kell egy látványos nemzeti parkba vinni, elég sétálni vagy a fűben heverve bámulni a felhőket. Térjetek vissza ugyanazokra a helyekre, hogy a gyereknek kötődjön a természethez.
2. Ha biztonságos és megoldható, aludjon a kisbaba a szabadban. Később is töltsetek sok időt odakint. Válassz olyan tevékenységet, amit az egész család élvez, alkalmazkodj a gyerek tempójához, és vigyél elég édességet vésztartaléknak.
3. Egyszerűsítsd a gyerekkort, állj ellen a versengésnek Kovácsék gyerekével. Egy óvodásnak elsősorban szabad játékra van szükségre, ne zsúfold tele fejlesztő tevékenységekkel a napját.
4. Élj te is környezettudatosan. Vond be a gyerekedet is a hulladékcsökkentésbe és újrahasznosításba. Használjatok tömegközlekedést vagy biciklit az autózás helyett, szedjetek szemetet egy közeli parkban, vásároljatok helyben termesztett vagy bioélelmiszereket.
5. Egy kis kosz nem árt, hadd piszkolja be a gyerek magát játék közben.
6. Ne hódolj be a félelemnek, bízz a gyerekedben, és ahogy nő, hadd töltsön egyre több időt egyedül otthon vagy a környéken, járhasson önállóan.
7. A képernyő előtt tölthető ideális idő gyerekenként változó. Ha a gyereked a szabad levegőn való tevékenység, a játék vagy a család rovására mobilozik, ideje lecsökkenteni a képernyő előtti időt. Alakíts ki kütyümentes időket vagy zónákat a lakásban, és tudatosítsd a saját szokásaidat is.
8. Építs falut hasonlóan gondolkodó emberekből, például csatlakozz egy természetjáró szülőcsoporthoz, küldd erdei iskolába a gyereket.

McGurk nagyon sok kutatást idéz arról, hogy a szabadban sokat játszó gyerekek egészségesebbek, ellenállóbbak, kevésbé fenyegeti őket az elhízás, a hiperaktivitás, a rövidlátás és más modern kórságok, de akár arról is, hogy az asztma és allergia elterjedtebb a magasabb higiéniai szokásokkal rendelkező országokban – ergó nem baj, ha egy kis koszt eszik a ded homokvárépítés közben. Ő a klasszikus sportokkal szemben is a kötetlen játékra szavaz, legalábbis kisgyerekkorban. Ez fejleszti nemcsak a mozgáskoordinációt, de a gyerekek közti együttműködést, a szociális képességeket is. És attól sem kell félni, hogy a tanulástól veszi el az időt a kinti tevékenység. A leendő munkaadónak mindegy, hogy négy- vagy hétévesen tanult meg írni a gyerek, majd megtanul, ha megérett rá, vallja Linda.

Nekem egyik vesszőparipám a gyerekek agyonféltése és az önálló közlekedés. Ahogy Linda rámutat, ma az aggodalom lett az uralkodó gyereknevelési elv, a szülők igyekeznek minden potenciális veszélyről tudomást szerezni és kiküszöbölni azokat. De ha mindentől megóvjuk, hogy készül fel majd a ded az életre? Ő azt vallja, bizonyos mértékű kockázatot fel kell vállalni a gyerek önállóságra nevelése során. E tekintetben nagy generációs ugrás van aközött, ahogy a mai harmincasok, negyvenesek felnőttek, és ahogy ők nevelik a gyermekeiket. Nekem kifejezetten aggódós szüleim voltak az akkori mérce szerint, mégis teljesen természetes volt a nyolcvanas években, hogy

• 8-9 évesen egyedül megyek iskolába, majd hamarosan egy-két járművel való ismerős utakra is
• 10-11 évesen 2-3 órát egyedül töltök a lakásban
• 9 évesen a barátnőmmel a pár száz méterre levő erdőbe megyünk kettesben
• a hétvégi telken elmegyek egyedül kóborolni, vagy úszom egyet a Dunában
• alsó tagozatos örsünk felnőtt felügyelet nélkül megy kirándulni a közeli erdőbe
• és kisgyerekkortól kezdve szülők nélkül játszunk órákig a kertben a szomszéd gyerekekkel.

Ja, és nem volt mobiltelefonunk, meg vezetékes sem. Életben vagyok. Ma ezek egész más megítélés alá esnek, Amerikában kihívják a gyerekvédelmet, ha egy alsós egyedül megy iskolába vagy játszótérre. Pedig ott a gyerekek között a leggyakoribb halálok az autóbaleset, ezt követi a fulladás, általában a családi medencében. Ehhez képest a szülők kétharmada retteg a gyerekrablástól, pedig egy gyerekrabló általi gyilkosság esélye kevesebb, mint egy a millióhoz, praktikusan nulla. Vannak bizonyos alacsony kockázatok, amelyeket az agy nem tud megfelelően kezelni és ezért túlbecsül, elég, ha egy gyerekrablásról olvasunk, és azt reális eshetőségnek tételezzünk fel. A szexuális visszaélések legnagyobb részét pedig nem egy sikátorban leselkedő idegen, hanem ismerős (szülő, rokon, tanár, edző) követi el. A szülők mégis félnek, jobban örülnek, ha a gyerek otthon van és inkább leköti magát a tablettel. A kanapén ülni is veszélyes – mondja az egyik megszólaló a könyvben. Az elhízás, a kevés mozgás és következményei több embert ölnek meg, mint a kígyómarások és cápatámadások.

Nekem nagyon tetszik Linda 8. pontja is. Egy falu kell egy gyermek felneveléséhez, tartja az afrikai mondás. Egy hasonlóan gondolkodó falu. A gyereknevelés nem csak a szülőn múlik, széllel szemben, az uralkodó kultúrától eltérően nagyon nehéz kitartani az elveid mellett. Hiába küldöd ki a kisfiadat játszani a kertbe, ha az összes szomszéd gyerek késő estig különórán ül, egyedül elég hamar meg fogja unni. Hiába unszolod természetjárásra a tinédzsert, ha a barátai a számítógépen lógnak. (Eleve  kamaszkorban már nem lehet csodát tenni, kicsi korban kell kezdeni.) A nagyon elkötelezett Linda kisebbik lánya Amerikában nem volt hajlandó kimenni a szabadba, mikor ők voltak az egyetlen látogatók a játszótéren rossz időben. Aztán mikor Svédországban minden gyerek minden időben kinn játszott, a kislány is csatlakozott. Viszont felnőttként időnként hozunk döntéseket az életünk kereteiről, amelyek később a mindennapjainkat is meghatározzák. Hol lakjunk? Melyik iskolába, oviba, különórára járjon a gyerek? Hogy töltsük a szabadidőnket? Mit együnk? Ezek mind bírnak kihatással a gyerek természethez való viszonyára. Ha kertes házban lakunk, többet lesz a szabadban, mintha a hatodik emeletről kell leküzdeni magunkat az ikerbabakocsival. Ha az ovinak van udvara, akkor vélhetően többet fognak kimenni, mint ha nincs, ha cserkészetre íratjuk be a kölköt, többet fog kirándulni, mint ha sakkra. Ha a 20 kilométerre levő iskolába íratjuk, később fog egyedül közlekedni, mint ha a két sarokra lévőbe. De a természet is lehet egy faktor ezekben a nagy döntésekben. És persze, a példamutatás is számít, ha a felnőtt a kanapén tölti a szabadidejét, nehéz lesz rábeszélnie a gyermeket, hogy a mozgás jó dolog.

A mai szülőket már úgyis annyi bűntudat gyötri, mi mindennek kell megfelelni a gyerek nevelésében (szeretet! kötődés! korlátok! fejlesztés! sport! művészet! nyelvtanulás! önállóság!), nem akarok senkit letolni, ha 8-10 óra munka mellett a nagyváros közepén élve ovi után nem a réten kergeti a lepkéket a kis Hubával. Azonban a természetet lehet kis adagokban is magunkhoz venni. Már az is sokat számít, ha egy-egy hétvégén kirándulni megyünk, ha erdei táborba küldjük az iskolást, nyaraláson sátorozunk vagy megnézünk egy szép természeti területet. Vagy elmegyünk epret szedni a nagynéni kertjébe, hogy a gyerek lássa, a gyümölcs nem polisztirol tálcán, lefóliázva terem a hipermarketben. Egy-egy ilyen élmény is segíthet a természetszeretet kialakításában. A mi generációnk sokat vétett a környezet ellen, a következő nemzedéken is múlik, sikerül-e rendbe tenni vagy megőrizni valamennyire a bolygót, ehhez nem árt, ha van kapcsolatuk a természettel.

A képek az írót és családját ábrázolják, Linda McGurk blogjáról valók (http://rainorshinemamma.com/).