Örökbe.hu

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

******

Nicknév: Mirkó

Kik vagytok? 

15 éve vagyunk egy pár, egy közös vér szerinti gyermekünk született 6 éve. Nagycsalád volt az álmunk, úgy éreztük, két gyermekünk mindenképp lesz. Az első terhesség komoly problémája után az orvosok nem javasoltak további terhességet, csak nagy rizikóvállalás mellett lehetett volna újra. Sok őrlődés után döntöttünk úgy, elengedjük a további vér szerinti gyermek vállalását, meggyászoltuk az elképzeléseinket, majd egy véletlen folytán egy örökbefogadott ismerős hívta fel a figyelmünket a lehetőségre. Elgondolkodtunk, informálódtunk és belevágtunk a folyamatba. 

Miben vagytok mások, mint mások?

Volt egy álmom a gyerekeim születése előtt sok évvel, amiben éreztem a hozzájuk fűződő kapcsolatomat. Nem szerettünk volna senkibe semmit belelátni, de reméltem, hogy felismerem majd azt a gyermeket, aki hozzánk tartozik. Emiatt nem volt sem származási, sem nemi, sem életkori (csak a vér szerinti gyermekünk életkora által behatárolt kötelező: 0-4), sem kórelőzményi (korrigálható egészségi állapot) kikötésünk. 

Ki érkezett?

Megyei listáról 3,5 éves egészséges kisfiú. Ő maga a derű, az életöröm, a határozottság és a rugalmasság. Két évig élt a vérszerinti anyával, majd másfél évig nevelőszülőnél, mindkettő esetben remek környezetben, szerető háttérből, ami meglátszott a személyiségén. A kötődési készsége kiváló. A nevelőszülő keresztnéven szólíttatta magukat, és minket úgy mutatott be neki, hogy megjött érted anya és apa. Pontosan tudta, mi történt vele addig, tudta, hogy mi történik épp, és ezután mi fog. Ő az első pillanattól kezdve elfogadott minket, ahogy a nevelőcsalád is segítette az átkötődési folyamatot, a mai napig fenntartjuk velük a kapcsolatot, mint távoli rokonok. 

Mennyit vártatok? 

Határozattól számítva fél évet. De az esetünkben a járvány lassította nagymértékben a folyamatot, az ügyintézőnk szerint enélkül sokkal korábban megérkezett volna. 

Mennyit várt a gyermek?

Másfél évet, amíg a vérszerinti anya lemondott, majd amíg az adminisztráció zajlott. 

Miért pont ő? Miért pont ti?

Az első kiajánlásunk volt. Az ügyintézőnk azzal hívott fel, hogy van valaki a rendszerben, aki még nem örökbefogadható, de már látni az adminisztrációs folyamata végét, ránk gondolt, komolyan gondoljuk-e, hogy idősebb gyermeket is vállalunk. Minden létező opció átfutott bennem, hogy mik az előnyei, hátrányai és a rizikófaktorok egy ilyen életkorú gyermeknél.  Ha mélyen magunkba néztünk, egy, a családunkba illő fiúgyermekről álmodtunk. Sok illúzióm és korábbi vágyakat elengedve kértem további információt. Annyit lehetett tudni, hogy „a kisfiú teljesen jól van”, és az ügyintéző szerint rám hasonlít. Csacsogtam egy sort arról, hogy álmodtam korábban a gyermekünkről, mondtam a nevét, mire leállított, hogy ennek a gyereknek már van neve, nem adhatunk neki másikat. Félve kérdeztem meg, viszont mire kimondta, abban a pillanatban tudtam, hogy megtaláltuk. Látatlanban. Utána azon kezdtem szorongani, hogy mivel érzem, hogy ő az, az nem lehet, hogy látva, tudva az előzményeket, racionális döntésből visszautasítsuk. Hónapok teltek el a telefonbeszélgetés és az iratismertetés/találkozás között, közben volt időnk minden átgondolni, mennyire tudunk pont ezzel a felállással majd együtt élni. Utólag visszagondolva jobb is volt így, mert fogalmam sincs mások hogy tudják ezt a mennyiségű örömöt, adrenalinlöketet néhány nap alatt átélni. A fellegekben jártam. Nekünk megadatott a felkészülés, a „vajúdás”, az első pillantás, úgy éltem meg, mint egy vér szerinti terhesség szakaszait. 

A világ legjobb ügyintézője megkérdezte a gyermekünket, mikor bekerült a rendszerbe, hogy kicsim, milyen szülőket hozzak neked? Azt válaszolta, hogy a Balaton mellé szeretne költözni. Mire azt mondta, jaj de jó, pont van egy ilyen, akik pont egy ilyen gyermekre vágynak. Így gondolt ránk, pedig a sorszámunk szerint még nem mi jöttünk volna. Utólag átbeszéltük, hogy a tág határaink miatt több gyermeknél is szóba jöttünk az ügyintézők között, de számára egyértelmű volt, hogy ez a gyermek hozzánk tartozik. És szerintünk is. Utólag a nevelőszülő szerint is. Az előzetes feltárásba azt írtam bele ahhoz a kérdéshez, hogy mit várok az örökbefogadástól, hogy „teljessé válik ezzel az életünk”. Pont ezzel a gyermekkel, pont ekkor, pont ilyen előzményekkel vált tökéletesen teljessé. 

Az már csak az abszolút grátisz volt, hogy a vér szerinti lányunk (akit korábban megkérdeztünk, hogy milyen tesónak örülne, csak annyit mondott, hogy kisbaba, lány (mert a fiúk hülyék), és legyen cumija), majd bemutattuk egy 3,5 éves kisfiúnak. A lányunk az első találkozás második órájában odasúgta az apjának, hogy apa, ő jó lesz testvérnek. Soha még ilyen kapcsolatot gyerekek, testvérek között nem láttam, ami a mi két gyermekünk között van. Vártam a súlyos konfliktusokat, de nem jöttek. A minimális és egészséges testvérféltékenység abban jelentkezett, ha az egyiket megcsikiztük, a másik is kérte. Ha a másik almát evett, ő hiába nem szereti, mégis kért. Mikor ebben megnyugodtak, azóta ha a lányunk bármit kap, akkor megkérdezi, hogy de ugye a testvére is megkapja ugyanezt? Ők balanszíroznak a kapcsolatban, a családban egymásért. Addig a lányunk nem szeretett bújni senkihez, hozzánk se, inkább huncutkodni, azóta egymást ölelgetik, puszilgatják, minden hozzánk közelálló megjegyezte, milyen elképesztő változásokon mentek keresztül a gyerekek, és milyen pozitív hatással voltak egymásra. Elmondhatatlan mértékű ragaszkodás és boldogság, amit az örökbefogadás nekünk, nekik okozott. 

A tanács, ami jól jött volna utólag:

Mi minden lehető információt megkaptunk a tanfolyamon, ami ehhez a folyamathoz, a döntésekhez kellett. Érdemes korán belekezdeni az embernek a mély önismereti munkába önmagával, a párkapcsolatával, a családjával, ez nagyban megkönnyíti az örökbefogadás helyzeteinek kezelését. Könnyebben felismerhetők a mintázatok. 

A legnagyobb problémátok most:

A mi gyermekünk esetében a korai időszakban valószínűleg hiányzott a face-to-face kommunikáció, a gyermekünk személyes igényeinek a kielégítése, a verbális kifejezés, visszacsatolás szegényes lehetett. 

Nem volt ok-okozati viszony kiépítve a fejében, vele csak megtörténtek a dolgok, a jóknak örült, a rosszakat pedig elszenvedte. De senki nem mondta neki, hogy ha ezt és ezt teszed, akkor annak ez és ez lesz a következménye (jó és rossz irányban is). Nem volt semmi megbeszélve vele, a szavak számára nem a világot tükrözték le, hanem csak úgy voltak. Emiatt sokszor hazudott, de leginkább azért, mert nem tudja, mit jelent igazat beszélni. Rengeteg sémarajzot, folyamatábrát készítettem és ragasztottam ki a lakás különböző pontjaira, hogy naponta többször ránézve megértse, hogy milyen szabályrendszerek között élünk. A jutalom és büntetés nem a derült égből jön, hanem egy reflexió a cselekedeteire. Most 8 hónap elteltével már egész komfortosak a mindennapjaink, de az eleje nagyon nehéz volt. 

Amikor megérkezett hozzánk, könnyen együttműködő volt abban, amiben szeretett volna, viszont amiben nem, abban az ellenállása olyan mértékű volt, hogy több alkalommal volt részünk 10-12 óra folyamatos agresszív tónusú üvöltésben. Lépésről lépésre következetes neveléssel kellett csökkentetnünk ezeket a minden kitekintés nélküli sírásokat. Megtapasztalta, hogy számít az igénye, hogy hatással van a környezetére, nemcsak passzív elszenvedője az életének. A legnagyobb tanácstalanságom közepette jöttem rá, hogy valószínűleg adhd-s, de a pszichológus szerint előfordulhat, hogy „csak” idegrendszeri éretlensége van. Mi azt vettük észre, hogy kb. 2 éves korára felnőttebb lett az átlag felnőttnél, megértette, hogy ő van, és egyedül van az életben. Persze szüksége van a szeretet-kapcsolatokra és el is fogadja, de van egy pont, ahol érezni, hogy „neki aztán senki nem parancsolhat”, nem fogadja el a hierarchiákat maga felett. Bármi is legyen a későbbiekben, ráismertem, hogy a fejlesztés (logopédus, tsmt stb.) mellett folyamatosan olyan helyzetekben is benne kell tartani, amikben megérti, hogy vannak dolgok, amiket akkor is meg kell csinálni, ha nincs hozzá kedve, legyen szó a reggeli felkelésről az óvoda miatt, vagy hogy reggel odavakkantás helyett kedvesen köszöntjük a családtagokat, vagy együttműködünk az étkezésnél. Mindezt annak a reményében, hogy később az iskolában nem passzivitással vagy visszaszólással felel a pedagógusnak. Remek képességei, készségei fejlődtek ki, nem kell majd vezetőképzésre költenünk, probléma nélkül bárkit ledelegál, szóval a legnagyobb problémánk jelenleg az, hogy megtartsuk és erősítsük benne a remek autonómiáját, de képessé váljon arra is, hogy adott esetekben, egy magasabb cél érdekében együttműködjön, csapatmunkát végezzen. 

Miről olvasnál szívesen?

Az idősebb gyermekek örökbefogadása utáni sajátos nevelési helyzetekről, arról is, kinek milyen szakaszokon ment keresztül a kezdeti folyamata (nálunk például először a barátkozás során barátként közelítettünk hozzá, hogy megszeressen minket, de később erősen át kellett váltanunk szülő üzemmódba, erről sehol nem olvastam, hogy mennyivel másabb, mint a csecsemőknél vagy a kisgyerekeknél). De szívesen olvasnék arról is, hogy a korábban rögzült reakciómintázatokat hogyan tudták mások felülírni, milyen eszközöket használtak. 

******

Nicknév: Nincs, szívesebben olvasgatunk, mint kommentelünk.

Kik vagytok?

Péter (34) és Olgi (35) vagyunk, örökbefogadás szempontjából fiatalok, Budapesten élünk. Hat éve ismerjük egymást, a fiunkat pedig az első házassági évfordulónk napján láttuk meg először. Egyezett abban a véleményünk, hogy szeretnénk megélni a kisgyerekes családi életet, ez tenné teljesebbé a mindennapokat. Péter kezdettől fogva tudta, hogy nehezített lesz a pálya, és kevés esély van arra, hogy vér szerinti gyerekünk legyen. A 30-as éveink eleje úgy telt, ahogy a generációnknak, hétvégi utazások, barátok, mozi, színház, nem lemaradni semmiről életérzés. Egy sikertelen lombik után nem erőltettük tovább a közös genetikát, mert erősen hittünk abban, hogy enélkül is boldog családot fogunk alkotni. 2019 nyarán házasodtunk össze, ekkor már tudatosan készültünk az örökbefogadásra. Nem volt kétely, Olgi legjobb barátnője, akivel együtt nőtt fel, szintén örökefogadás útján került a családja körébe, volt előttünk pozitív példa.

Miben vagytok mások, mint mások? 

A kisfiunk megérkezése utáni hónapok felemelően, de emellett különösen nehezen teltek, Krisztián 4 hónapos korában Olginak kés alá kellett feküdnie, és a rutinműtétnek induló történet súlyos szövődményekkel zárult, fél év után most értünk az alagút fényesebb végéhez, ezalatt a Covid második és harmadik hulláma közt hónapokig Péternek kellett erején felül egyensúlyt teremtenie a kisfiunk ellátása, a háztartás és a munkahelye között.

Ki érkezett?

Krisztián létezéséről egy nappal a születését követően értesültünk a Fészek Alapítvány kiajánlásával. Gyönyörű, egészséges kisfiúként látott napvilágot Budapesten (gondozatlan terhességet követően). Pénteken délután kaptuk meg A Hívást, és hétfőn volt a találkozónk a vér szerinti anyukával, így volt egy hétvégénk, hogy alaposan átbeszéljük a dolgokat. A Covid ellenére minden nap tudtuk látogatni a kisfiunkat a kórházban is, amíg haza nem jöhetett, amit jelentősen megkönnyített, hogy az alapítvány gyorsan és hatékonyan intézte az ügymenetet. A vér szerinti anyukával való találkozás nagyon érzelemgazdag volt; egyrészt tele volt pozitív érzelmekkel, mert szerencsére gyorsan kölcsönös szimpátia alakult ki, épp emiatt rettentő szomorú is volt a helyzet, mert együttéreztünk vele. A kisfiunk nevét is ő választotta. A vér szerinti apa személyéről sajnos semmit nem tudtunk meg.

Mennyit vártatok?

Nagyon gyorsan sorra kerültünk, a jelentkezéstől számított egy éven belül. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy nagyon sok tekintetben (betegségek és származási kérdésekben) elfogadóak voltunk, és hogy az illesztés is telitalálat volt az Alapítvány részéről, részünkről nem volt kétely, és a vér szerinti anyukán is azt láttuk, hogy a találkozásunkat követően nem hezitált, hogy mi legyünk-e azok, akikre rábízza a kicsi felnevelését.

Mennyit várt a gyerek?

4 napos korában láttuk először, egy hetesen hozhattuk őt haza. Az, hogy ez ilyen szerencsésen alakult, a Fészek Alapítvány munkatársainak köszönhető: a bürokrácia elég kemény szikladarabokat görgetett az utunkba, amit Andi és Gyula macsétával daraboltak fel, ezúton is hatalmas köszönet érte.

Miért pont ő?

0-2,5 éves korhatárt adtunk meg, nem volt származási kikötésünk, és a betegségekkel kapcsolatosan több kategóriában is elfogadóak voltunk. Krisztián előtt az országos listán is felmerült a nevünk egy másfél éves Borsod megyei kisfiú kapcsán, de végül ott nem minket választottak ki.

Krisztián minden tekintetben beleillik a családunkba, rettentő jó humora van, mindig képes mosolyt csalni az arcunkra.

Miért pont ti?

Több konkrét ponton is kapcsolódni tudtunk a vér szerinti anyukához, és mindenestől el tudtuk fogadni a „csomagot”, amivel a kisfiunk a világra jött. Olgi többször is megkapta már, hogy le se tagadhatná, hogy Krisztián az ő fia, annyira hasonlít rá.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Szuper felkészítést kaptunk az Ágacska Alaptványtól a tanfolyamon, és a Fészek Alapítvány Várótermében, így szerintem átlagon felüli felvértezettséggel vágtunk neki a folyamatnak. A tanács, amit mi többször is megkaptunk, és nem hittük, hogy ennyire így lesz, hogy sokszor volt szükségünk a család és a barátaink támogatására, és merjünk segítséget kérni.

A legnagyobb problémátok most:

Nincs ilyen, jelenleg minden sínen van.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

Alig akartuk elhinni, hogy ennyire szerencsések vagyunk. A hívás utáni első pár nap eszement nehéz volt, mind lelkileg, mind időbeosztásban – a lehető legtöbb időt szerettük volna a kicsivel tölteni a kórházban, de közben be is kellett rendezni a gyerekszobát, plusz a bürokrácia. Nálunk a tegyeszes ügyintéző is nagyon kedves és összeszedett volt, így bár ez a része is soknak tűnt, de a lehetőségekhez képest gördülékenyen ment. A pandémia miatt mindhárman itthon voltunk Krisztián első hónapjaiban, ami nagyban hozzájárult az erős kötelékhez és a család harmonikus dinamikájához hármunk között.

Miről olvasnál szívesen?

Minden tartalmat falunk, ami a blogon olvasható, nincs hiányérzetünk.

Ha úgy érzed, te is hamarosan sorra kerülsz, és felkészülnél a gyerek érkezésére, várunk a Finis csoportba, legközelebb 2021. októberében indul, online.