Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Kik vagytok?
Rita, „a furcsa hajú néni”(44) és András, „a kopasz ember”(44), ahogy az első találkozás után nevezett el minket a kislányunk. Nyolc éve vagyunk egy pár és négy éve vagyunk házasok. Mindketten nagycsaládból származunk, így nem volt kérdés, hogy mi is sok gyermeket szeretnénk. Hat éve a sors elég nehéz útra terelt minket ebben a témában, azonban közösen mindenből felálltunk, és sokat tanultunk magunkról, egymásról. Ezen az úton tisztult ki a kép számunkra, hogy mi örökbe szeretnénk fogadni.
Miben vagytok mások?
Talán abban, hogy mindketten folyamatosan dolgozunk magunkon (hol együtt, hol külön-külön), hogy jobbak legyünk emberként, férjként, feleségként, barátként, gazdiként és most már anyaként, mindezt rengeteg humorral fűszerezve.
Ki érkezett?
Gyönyörű lányos szülők lettünk. Zoé 2 éves, országos listáról érkezett haza hozzánk, Szabolcsból.
Rajzolni sem lehetne szebb kislányt, aki rettentő cserfes, okos és igazi nő!
Mennyit vártatok?
2021. novemberben jelentkeztünk a Tegyesznél, 2022. augusztusra lett határozatunk. Utána egy költözés és megyeváltás miatt módosítani kellett a határozatunkat, ami 2022 karácsonyára meg is lett. 2023. március végén hívtak minket és április elején már aktabetekintésre mentünk, húsvét után pedig a rápillantásra. Összeségében a végleges határozat után három hónapot vártunk.
Mennyit várt a gyermek?
Sose látogatták, egyévesen lett örökbe adható, még egy évet várt ránk. Az akta alapján több pár visszalépett, utólag ez a mi óriási szerencsénk. Mi a vaskos aktából őt néztük és körülbelül a harmadik mondat után éreztük, hogy találkoznunk kell.
Miért pont ő?
Nehéz megfogalmazni, egyszerűen jött az érzés már az akta olvasásakor. A fotónál még nagyobbat dobbant a szívünk, a rápillantásnál pedig azonnal el is rabolta. Okos, kedves, bájos, cserfes, kis belevaló leányzó, aki nagyon nyitott és érzékeny a világra. Jaa, és gyönyörű! Óriási tanítómesterünk, ez már a barátkozásnál és az intenzív hétnél is bebizonyosodott.
Miért pont mi?
Ezt pontosan nem tudjuk, elég elfogadóak vagyunk, és ezt komolyan is gondoljuk. És óriási szerencsénk is volt.
A tanács, ami jól jött volna utólag / Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok:
Vannak ismerőseink, akik szintén örökbe fogadtak, az ő tanácsaik, őszinte gondolataik, saját megéléseik nagyon-nagyon hasznosak voltak. Az élet mindig más, mint a nagykönyv, ezzel alapból tisztában voltunk. Minden szitu más és más, így ami minket segít/segített, az az, hogy a tanácsadókkal folyamatosan beszéltünk, nem volt tabu! Illetve a nevelőszülőket igyekeztünk megismerni, mint magánemberek.
A legnagyobb problémátok most?
Problémánk nincs, megoldandó helyzetek vannak bőven. Tanuljuk egymást és a szülőséget.
Igyekszünk kiélvezni ennek az időszaknak is minden pillanatát. És tudjuk, hogy ha van kérdésünk, elakadásunk, van kihez fordulnunk.
Miről olvasnátok szívesen?
Bölcsőde/óvodaválasztás, az ottani beillesztésnél mire érdemes figyelni.
******
Nicknév: Réka
Kik vagy? Egyedülálló örökbefogadó, most már 47 éves, de az örökbefogadáskor 46.
15 év próbálkozás után (természetes úton, lombikkal, embriótranszferrel) adtam be az örökbefogadási kérelmet.
Ki érkezett? Egy 5 és fél éves nagyon kedves kislány, országos listáról, Szabolcsból.
Mennyit vártál? 3 évet.
Mennyit várt a gyerek? A kislányom születése óta örökbefogadható, azonnal lemondtak róla, de nem volt rá „érdeklődés”. Pontosan nem tudom, hol veszett el a rendszerben ez a kislány, de előttem egy évvel kapta meg egy házaspár kiajánlásként először, de ők elutasították. Előttem (tavaly) egy másik egyedülálló anyukának is kiajánlották, de ő sem szerette volna. (Rám várt)
Miért pont ő? Egyedülállóként nem sok esélyem volt újszülöttre, így 0 és 7 év között írtam be. Kislányt szerettem volna. Vanessza anyukája értelmi fogyatékos (gyámság alatt áll), apukája pedig beszédében fogyatékos. Az iratai szerint pedig Vanessza értelmileg és beszédében le van maradva a korosztályától, valamint súlyosan asztmás. Ezzel a háttérrel – gondolom – nem szívesen fogadták örökbe. Én nem ijedtem meg ezektől, először meg akartam arról bizonyosodni, hogy ez így van-e. Az első találkozásunkkor rájöttem, hogy nincs. A kislány valóban le volt maradva, de a fejlesztéseknek köszönhetően fél év alatt annyira behozta, hogy hatévesen elmehetett iskolába. És nem asztmás, csak allergiás a porra és a penészre. Egészséges, gyönyörű, okos kislány, az én kislányom.
Miért pont te? Ezt nem tudom.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Az első 3 hét szerintem elég nehéz. Azt túl kell élni.
A legnagyobb problémád most: Minden nap fejlődik, okosodik, nő. Csodálatos kislány.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Szerintem a tanfolyam olyan rövid, hogy nem sok mindenről van lehetőség tanulni, hallani. Mindamellett borzasztóan hasznos.
Miről olvasnál szívesen? Nagyobb korú gyerekek örökbefogadásáról. Roma származásról.
******
Nicknév: Tavaly ősz
Kik vagytok? Idén épp 10 éve vagyunk házasok, kb. azóta szeretnénk gyereket. A saját kivitelezés természetes úton nem sikerült, lombikozni nem akartunk. A lelki mélypont akkor szűnt meg hirtelen, mikor eszünkbe jutott, hogy létezik örökbefogadás is.
Van két mentett kutyánk, és egy szintén mentett cicánk, vicces falka vagyunk mi így, az eseménytelen napjaink is mozgalmasan telnek.
iben vagytok mások, mint mások? Nem éreztük, hogy különösebben mások lennénk. Beálltunk a sorba, és vártunk.
Ki érkezett? 2,5 éves tündéri kisfiú érkezett, országos listáról, Szabolcs megyéből, egy bűbájos nevelőcsaládból. Szerencséje volt, nem volt rossz tapasztalata életében, mert születése óta velük élt, ők vitték haza a kórházból, és nagyon sok szeretetet kapott tőlük. Ezért nagyon hálásak is vagyunk nekik, örökre.
Mindenesetre nem lehetett könnyű dolguk, mert a kisfiunk egyéves kora körül derült ki, hogy epilepsziás, és sajnos a kezelésre nem igazán reagált jól. Két és fél évesen, mikor megismertük, rengeteg gyógyszert kellett szednie, és rendszeres vizsgálatokra járnia, ehhez képest viszont rengeteg tünetet produkált. A gyógyszerezés miatt (durva nyugtatókat kapott), a fejlődése is elmaradt, de a nevelőcsalád nagyon lelkiismeretesen és gondosan hordta őt fejlesztésre.
Mennyit vártatok? Az első tegyeszes beszélgetéstől számítva szinte napra pontosan 4 év után csörrent meg a telefon. További három hónap telt el (az egész nyár…), mire hazahozhattuk az ideiglenes kihelyezésre.
Mennyit várt a gyerek? A vsz. anya telefonált eleinte minden héten a nevelőcsaládhoz, a vsz. apa egyszer meg is látogatta 9-10 hónapos kora körül. Végül 1,5 éves korára lett örökbeadható (épp a 8. házassági évfordulónk napján nyomták rá a pecsétet a határozatára), utána még egy évet várt (úgy tudjuk, az orvosi vizsgálatok miatt), így az intenzív hét kellős közepén egyúttal megünnepeltük a házassági évfordulónkat is. Ennél szebb ajándékunk nem is lehetett volna.
Miért pont ő? Első kiajánlásunk volt. Négy éve vártunk, még nem számítottunk rá, Budapesten 5-7 év várakozást ígértek. Egyszer csak egy szimpla kedden megcsörrent a telefon, az ügyintézőnk hívott, és azt mondta, hogy van egy kisfiú, aki kétéves múlt, és örökbe fogadhatnánk. Kiderült, hogy a keresztneve ugyanaz, mint a férjemé, a születésnapja pedig három nappal az enyém előtt van. Iratbetekintés után megnéztük a fotót. Érdekes, mert semmit nem mozgatott meg bennem, “csak” egy aranyos kisfiú volt rajta, pedig az első hívás után, mikor megtudtam az ő létezését, volt bennem egy nagy bizonyosság-érzés. Ettől függetlenül nem volt kétségünk, hogy találkozni szeretnénk vele, de nem fogadták el az azonnali választ, így csak a kötelező gondolkodási idő után egyeztettük a rápillantás időpontját. Ötezer kérdéssel és izgalommal a szívünkben ültünk autóba, és utaztunk az ország másik felébe. Mindenki ott volt, nevelőcsalád, gyám, ügyintéző, nevelőszülői kapcsolattartó, de a megérkezésből szinte csak annyi maradt meg bennem, hogy amint beléptünk a szobába, egy kicsi, cuki fiúcska a szoba túlsó feléből rám nézett, fültől fülig vigyorodott, majd meglódult, és gyakorlatilag a karomba zuhant (épp sikerült elkapnom, mielőtt a lábam alá omlott volna). Köszönés helyett csak ennyi szaladt ki a számon: “Istenem, de aranyos vagy!” Azt hiszem, számomra ott eldőlt minden. Hát ezért pont ő. Aztán persze köszöntem is.
Habozni később sem haboztunk, csak aggódtunk érte, mert nem láttuk még, milyen irányba tudunk menni vele az egészsége és a fejlesztése terén. Úgy szét volt gyógyszerezve, hogy alig látott ki a fejéből, de valahogy néha mégis megcsillant valami a szeme sarkában. Ebbe a kicsi csillogásba kapaszkodva tartottuk egymásban az erőt, és a reményt. Őszintén szólva nem mindig volt könnyű, és rengeteg türelem kellett. De ez már jóval később történt. Mára pedig ugyanolyan figyelmes és kíváncsi kisfiú, mint bármelyik 3+ éves.
Miért pont ti? A ügyintézőnk azt mondta, elsők vagyunk a kicsi listáján, mert a többi jelölthöz képest elfogadóbbnak tűntünk az anyagunk alapján. Ha jól értettem egy fél mondatból, rajtunk kívül összesen egy pár volt még azon a listán, országos szinten, tehát megyén belül nem találtak megfelelő jelöltet. Az epilepsziától nagyon sokan megijednek. Azért ez valahol érthető is, de szerencsére nálunk végül úgy tűnik, jól alakul a dolog.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Most már tudjuk, hogy a kéretlen tanácsokkal egyáltalán(!) nem kell foglalkozni, a (folyamatosan) kéretlen tanácsokat osztókat pedig (akiknek persze nulla saját tapasztalatuk van…) legjobb (lett volna) gondolkodás nélkül ignorálni.
A legnagyobb problémátok most: A legnehezebb volt, hogy belelazuljunk végre a boldogságba. Nagyon megdolgoztunk érte, mindannyian megszenvedtük, és nem mertük elhinni, hogy túl vagyunk a nehezén. Pedig most már nem jöhet közbe semmi, család vagyunk. Most már csak olyan dolgokkal “küzdünk”, amik egy vér szerinti családban is simán előfordulhatnának. Vagyis igazi család lettünk.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Meglepett (és nagyon fájt), hogy milyen sokat kellett várni az első találkozástól az ismerkedős-barátkozós látogatásokig. Persze nyár volt, de júniusban csak szeptember elejére kaptunk időpontot a kihelyezési tárgyalásra, így a barátkozást egy hónap kihagyással, július eleje-közepén kezdhettük meg (ez volt a leghosszabb hónap egész életünkben).
Ezeken kívül “csak” a gyógyszerezése miatt voltak eltérések a “nagykönyvhöz” képest. Mivel egyéves korától hároméves koráig durván be volt nyugtatózva (ennek vége felé, 2,5 évesen került a családunkba), a fejlődése gyakorlatilag szinte leállt. Számítottunk rá, hogy az életkori átlag alatt lesz: még a tanfolyamon felkészítettek a lehetőségre, mert sok gyerekkel nem tudnak úgy foglalkozni, ahogyan szüksége lenne rá. De itt nem ez volt a helyzet, a nevelőcsalád nagyon lelkiismeretesen hordta fejlesztésre, amit mi is folytattunk, de igen nehézkes egy leszedált kicsivel eredményt elérni. Hiába gyakoroltunk itthon is, minden nap (persze játékosan!), nagyon lassan haladtunk. Ő pedig nemhogy a lemaradását nem dolgozta le, de az eltelt időben a kortársai tovább fejlődtek… Persze azért valamennyit ő is.
A fő nehézség az volt, hogy ehhez semmi kapaszkodónk nem volt: a “szétgyógyszerezett gyerekre” nem találtunk precedenst. De végig éreztük, hogy a kisfiunk “amúgy” rendben van.
Az új orvos, a gyógyszerezés megváltoztatása (lépésről lépésre) és az (átlagosnál jóval több) idő minket igazolt. Szépen megkezdte behozni, amivel lemaradt, de a fejlődés beindulása nála nem a hazaérkezéséhez, hanem a teljes gyógyszerváltáshoz (majdnem fél évig tartott!) volt köthető. Még most is folyamatban van, de nagyon szépen halad.
Miről olvasnál szívesen? Örökbefogadós történeteket, és felnőtt örökbefogadottakkal készült interjúkat nagyon szívesen olvasok.
******
Nicknév: Nóra, Dani, Zsanka
Kik vagytok?
Mi egy harmincas éveik közepén járó pár vagyunk. 10 év házasság után érkezett meg az életünkbe a kislányunk, aki egy titkos örökbefogadási folyamatban a Tegyeszen keresztül vált a családunk részévé. Ő az első, és jelen pillanatban egyetlen gyermekünk. Számunkra nem volt mindig egyértelmű, hogy az örökbefogadás útjára lépjünk, de visszatekintve minden eddig leküzdött akadály és nehézség ide kellett, hogy vezessen minket, amiért nagyon hálásak vagyunk.
Miben vagytok mások, mint mások?
A húszas éveink közepén kötöttünk házasságot, és így viszonylag hosszú időt mertünk adni magunknak arra, hogy egy vér szerinti gyermekkel bővüljön a családunk. Amikor szembesültünk azzal, hogy számunkra mindenképp nehezített út lesz a gyermekáldás, elég hamar eldöntöttük, hogy az asszisztált reprodukciós eljárások helyett inkább a saját belső utunk felé vennénk az irányt. Hosszú évek önismereti és terápiás munkája után jutottunk végül arra a felszabadító felismerésre, hogy egyetlen – vér szerinti vagy örökbe fogadott – gyermek sem lehegyt arra hivatott az életünkben, hogy a fájdalmunkat és hiányérzeteinket enyhítse. Arra is rájöttünk, hogy valójában nem egy gyerekre vágyunk, akiben tükröződni látjuk saját magunkat, hanem egy családra, amiben átadhatjuk mindazt, amit mi kaptunk a szüleinktől, és amiben egymás mellett növekedhetünk és fejlődhetünk. Így jutottunk végül 8 év házasság után arra az elhatározásra, hogy teljes szívvel és elfogadással tudunk az örökbefogadás mellett dönteni.
Ki érkezett?
Egy 2,5 éves kislány érkezett hozzánk, tisztázatlan családi háttérrel és származással. A megyei listáról (Győr-Moson-Sopron), de másik megyében élt nevelőszülőnél. Zsanka közvetlenül az első pandémiás hullám előtt született, ami nagyban rányomta a bélyegét az élete első, fontos szakaszára. Nagyon hosszú és nehéz utat tett meg, míg végül nálunk hazatalált. Majdnem másfél évig élt a vér szerinti családjában, majd onnan azonnali hatállyal csecsemőotthonba került. A vér szerinti szülei nem látogatták, de le sem mondtak róla. Egy újabb pandémiás karanténidőszak miatt több, mint fél évet kellett várnia arra, míg nevelőszülőhöz kerülhetett. A nevelőszülőnél töltött első pár hónap után vált örökbeadhatóvá, és innen került végül hozzánk, a 4. otthonába. Mi nagyjából annyit vártunk rá, amennyit ő várt az új családjára a vér szerinti családjából történő kiemelés után. Természetesen az első évek elhanyagolása és nehézségei a fizikai- és szellemi fejlettségén is megmutatkoztak, de az már az első találkozás során egyértelműen látszott, hogy elképesztően érzékeny és intelligens kislányról van szó, akinek mindössze figyelemre és törődésre van szüksége ahhoz, hogy behozza a lemaradásait.
Miért pont ő?
Valójában csak addig voltunk bizonytalanok abban, hogy Zsankára igent tudunk-e mondani, amíg személyesen nem találkoztunk vele. A legelbizonytalanítóbb tényező az volt, hogy sem a Tegyesz, sem egyéb hivatalos szerv nem igazán tudott semmi konkrétumot mondani a vér szerinti családjában töltött első 1,5 évéről. A pandémia miatt több féléves státusza is elmaradt az egészségügyi kiskönyve szerint, így a korai fejlődéséről nagyon kevés információnk volt. Ahogy ez ilyen helyzetben lenni szokott, ő is jócskán el volt maradva mind a mozgás- mind a beszédfejlődésében, az alkata és a mozdulatai is inkább egy babára, mint egy 2,5 éves kislányra emlékeztettek, a gyorsan változó lakhelyei és gondozói miatt pedig nem igazán tudott még senkivel valódi kötődést kialakítani.
Az ismerkedés alatt viszont már egyértelműen látszott, hogy – még ha bátortalanul is – de szívesen kapcsolódik hozzánk. Nagyon hamar megmutatkozott az elképesztő finom és érzékeny lelki alkata is, és elég gyorsan azt vettük észre, hogy nekünk is nagyon könnyű és otthonos időt tölteni vele.
Miért pont ti?
Mi eléggé elfogadóak voltunk, mind származás, mind életkor és betegségek tekintetében, így sikerülhetett kicsit több, mint egy év várakozás után megismerni a kislányunkat. A megyén belül nekünk szóltak utoljára, ha mi is nemet mondunk, az országos listára került volna. Ezek a racionális magyarázataink, de egyébként biztosak vagyunk abban, hogy nem véletlenül „fújt minket össze a szél.”
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Ha nem kapsz elég támogatást azoktól a szervektől, akik erre hivatottak lennének az örökbefogadási folyamat során, fordulj külső segítségért, és minden helyzetben próbáld érvényesíteni a gyerek érdekeit a folyamatban, akkor is, ha úgy tűnik, hogy emiatt konfliktusba kerülhetsz a hivatalos szervekkel.
A legnagyobb problémátok most:
Nagyon szerencsések vagyunk, mert nem igazán voltak nagy problémáink az elmúlt 9-10 hónapban. A legnagyobb kihívást számunkra a biztonságos és egészséges kötődés kialakítása jelenti Zsanka életében, de tisztában vagyunk azzal, hogy az ő esetében ez egy lassú és hosszú folyamat lesz, amit nem sürgethetünk. A saját tempójában kell megérkeznie oda, hogy el merje fogadni tőlünk azt, amire mindennél jobban vágyik: egy biztonságos, megtartó közeget, amiben bátran hátradőlhet minden helyzetben.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Nagyjából a teljes ismerkedési folyamat másképp zajlott, mint ahogy a nagykönyvben meg lett volna írva. Sürgetéssel, számunkra nem komfortos dolgok forszírozásával, a hivatalos szervek közti felesleges konfliktusokkal… Nem ez a kedvenc időszakunk visszatekintve, de a szép közös pillanatok utólag ezt is megszépítik.
Miről olvasnál szívesen?
Testvérek örökbefogadásáról, kötődési nehézségekről, örökbefogadó anyák megéléseiről.
Ha te is várakozol, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a Finis csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat.
Vasárnap esti csoport, 2023. november 12., 19., 26., mindig vasárnap 17-19:50 között. Ára: 30 ezer forint, pároknak 35 ezer forint.
Örökbe.hu 