Egy szerethető film idősebb és sérült gyerek örökbefogadásáról.
A Fehér mama orosz dokumentumfilm, 2018-ból. Egy nem mindennapi családot ismerünk meg benne. A középkorú Alina és Szergej egy kilencéves, nagyon problémás kisfiút fogadnak örökbe, a házaspár már együtt neveli a nő előző házasságból származó öt kamaszkorú gyerekét, akik feketék, mivel az első férj etióp volt. Ebből azért lehet sejteni, hogy nem olyan emberek, akik megijednek az árnyékuktól. A kisfiúról annyit lehet tudni eleinte, hogy kórházban van, és egy előző család már sikertelenül próbálkozott az örökbefogadásával. Daniil nem tud beilleszkedni Alináék családjába sem, zokog, dührohamai vannak, nem fogad szót, szétszórja a tengerimalac almát a lakásban, a koránál sokkal fiatalabbként viselkedik. Nem derül ki, autista, értelmi fogyatékos, vagy a rossz bánásmód viselte meg. Lenyűgöző viszont az anya hozzáállása a sérült gyermekhez. Merthogy főleg Alina akarta a gyereket, a férje inkább a nő iránti szerelemből ment bele az örökbefogadásba. Alinától rengeteget lehet tanulni a vásznon. Egy traumás gyereknek sok szeretet és ugyanakkor szülői következetesség kell, ő mindkettőt stabilan nyújtja, megingathatatlan bázis a kisfiúnak, hite, kitartása töretlen. Mindehhez a család nem milliomos, egy moszkvai lakótelep két szoba hallos lakásába viszik haza a fiút a négy nagyobb gyerek mellé (a legidősebb lány már kirepült), és bizony a vacsorára szánt sült krumplit is ki kell centiznie a fehér mamának, vérre megy, ki ehet az egyetlen makrélakonzervből.
A kamera őszinte. Megmutatja, hogy a szülők vállalása nagy terhet ró a meglevő gyerekekre, a kisebbek sokat féltékenykednek az új jövevényre, nem értik, neki miért jár több figyelem, megkülönböztetett bánásmód, mikor olyan szörnyen viselkedik. Az öt gyerekkel jól működő, szigorú rendszert felforgatja a folyton tomboló, visító, a legkisebb gyereknél csak két évvel fiatalabb kisfiú. A gyerekek egyre többször javasolják az anyjuknak, hogy vigye vissza Daniilt, és hozzon ki egy normális gyereket. A férj már az első héten lekever egy pofont a földön hisztiző fiúnak. Daniil a házaspár közé is éket ver. De Alina hajthatatlan, hisz benne, hogy a családi közeg rendbe fogja hozni a fiút, akire az intézetben nagyon sötét jövő várna.
A filmben intim, megható és nagyon vicces egyszerre. Rengeteg kis szenzációs jelenet mutatja meg a hétköznapi hősöket. Felejthetetlen, amikor már úgyis késésben vannak a nehezen megszerezett időpontról a pszichológusnál, és Daniil még az ágyból kikelni sem hajlandó, Alina beül az ajtóba kötögetni, hogy nyugalmát demonstrálja. Mikor a nagyfiú már amúgy is elkésne az iskolából, a férfi lekapja a tekerős varrógépet a szekrényről és gyorsan megvarrja az elszakadt dzsekijét, miközben mindkét szülő tudja, hogy az ifjú el fogja lógni a kémiaórát. A házaspár lerohan egy feszültségoldó sétára a panelek közé, de mivel velük van a kisfiú, virágnyelven társalognak egymással „az elszabadult csikóról”, hogy ne értse. A gyerekek közlik az évek óta velük élő Szergejjel, hogy most ő is apa lesz.
A film egyetlen hibája, hogy túl hamar kezdődik és túl hamar ér véget. Az első fél órában az örökbefogadás előtt vagyunk, bár legalább alaposan megismerjük a nagyon összetartó família életét, ahol Alina nagyon komolyan veszi, hogy a szülő a főnök a családban. A film pedig lezárul az örökbefogadás után pár héttel, legfeljebb kevéske hónappal, amikor még jócskán küzd a család az első nehézségekkel, és Alina kezdeti lendülete is tart még. Az utolsó tíz percet egy játszóházi kiruccanás tölti ki, ahova a fehér mama két legkisebb gyerekével megy el, és minden lépésért megküzd a hazamenni nem akaró Daniillal. A látottak alapján nem lehet eldönteni, csak a szeretet elegendő-e Daniil felneveléséhez, de ha igen, a fehér mamának sikerülni fog.
A rendezők későbbi nyilatkozata szerint azóta Daniil sikeresen beilleszkedett a családba, iskolába jár.
A filmet érdemes megnézni azoknak, akik idősebb vagy erősen traumatizált gyereket fogadnak örökbe, és azoknak is, akik már meglevő gyerekek után vállalkoznak örökbefogadásra.
A fehér mama. Orosz dokumentumfilm, 97 perc, 2018. Rendezte Evgeniya Ostanina és Zosya Rodkevich. Megtekinthető a BIDF online fesztivál keretében, Magyarország területéről.
Örökbe.hu 