Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe

Nickname: Ironfamily

Kik vagytok?  Harmincas éveink közepén járó házaspár, akik a Covid lezárások elején ismerkedtek meg, hamar a családalapítás mellett döntöttek, de ezt sajnos hosszabb várakozás, majd több sikertelen lombikprogram követte. Mindkettőnk családjában történt örökbefogadás, több is, így a családdá válásnak ezen formája nem állt távol tőlünk.

Miben vagytok mások, mint mások? Teljesen átlagos emberek vagyunk, ám a körülöttünk álló szociális háló nagyon nagy és sokszínű, mindenki hatalmas várakozással várta a gyermekünket.

Ki érkezett? 16 hónapos kisfiunk országos listáról, Hajdú-Bihar megyéből, Szabolcs megyében élő nevelőszülőktől érkezett. 28 napos kora óta a nevelőszüleivel élt, vér szerinti anyukája nem tudta, nem is akarta és nem is vihette volna haza, vér szerinti apukája nem volt elérhető. Aktája nagyjából pontos volt, 3 hónappal korábban íródott, így volt pár változás a megismerkedésünkkori és az aktabeli állapotban. Szerencsére, hiszen ez azt jelentette, hogy megfelelően fejlődött. Nyitott, barátságos, érdeklődő, zsivány, huncut, alkalmazkodó, erős akaratú, kissé szófogadatlan gyermek várt ránk, aki tökéletesen illeszkedik a mi többkutyás-többmacskás, rokonokkal és barátokkal tűzdelt családunkba, baráti körünkbe.

Mennyit vártatok? Jelentkezéstől számított 22 hónapot, határozattól számított 11 hónapot (sokat gondolkodtunk az életkoron, végül Armibabánk belefért az eredeti, 18 hónapos korba is még).

Mennyit várt a gyerek? Nevelőszülő elmondása szerint a vér szerinti anyukája egy alkalommal látogatta, vérszerinti apukája soha nem is látta, végül lemondtak róla. Határozatot 2023. március végén kapott, hogy örökbefogadható. Más kiajánlása nem volt. Nekünk 2023. július 12-én csörrent meg a telefon.

Miért pont ti? Meglehetősen elfogadóak voltunk, mind a gyermek származását tekintve, mind pedig a szülői háttérrel szemben. Hisszük, hogy minden okkal történik, ő nekünk született, mi pedig neki.

A tanács, ami jól jött volna utólag: A várakozás hónapjait aktívan töltöttük, a Romadopt kurzust elvégeztük. Az örökbefogadói tanfolyamon részt vett házaspárokból verbuválódott csapatból baráti társaság kerekedett, mivel nem mi voltunk az első házaspár, akiknek kiajánlása volt, így meglehetősen jól informáltak voltunk. Egy tanácsnak nagyon örültünk, amit meg is fogadtunk: nem kell a barátkozás idejére elárasztani a gyermeket programokkal, így a körülményekhez képest viszonylag nyugis hetet töltöttünk el. (Valljuk, hogy még így is életünk egyik legnehezebb hete volt, pedig mindketten végigtoltuk a Covid-járványt a frontvonalban.)

Mivel két megyei Tegyesz részvételével zajlott az örökbefogadási eljárás, így szeretnénk megjegyezni, hogy minden oldalról maximális szakmaiságban, emberségben, rugalmasságban és nagyon pozitív hozzáállásban volt részünk. 

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:  Beszéltek ugyan arról, hogy mekkora érzelmi hullámvasút az ismerkedés hetén, de akkor nekünk annyira távolinak tűnt, hogy nem is gondoltunk bele.

Miről olvasnál szívesen? Nevelési helyzetekről, konkrét megoldásokkal, pl. autoagresszió esetén mi a leginkább hasznos teendő. Későbbi nehézségekről, pl. bölcsöde-óvoda-iskolakezdés, kamaszkor miben lesz más az örökbefogadott gyermeknél.

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe

Nicknév: K és G

Kik vagytok?

30-as értelmiségi házaspár vagyunk, megyeszékhelyhez közeli kistelepülésen élünk. 8 éve vagyunk együtt, ebből 6 éve házasok. 4 évig vettünk részt meddőségi kezelésben; inszeminációkon ill. 6 beültetésen vagyunk túl. Bár kapcsolatunk elején volt róla szó, hogy vér szerinti gyerek/ek mellé majd örökbe fogadunk, miután kiderült, hogy vsz. sehogy sem lehet, az örökbefogadás gondolatát mégis egy évig emésztettük, mielőtt belevágtunk.

Miben vagytok mások? 

Nem vagyunk semmiben sem mások, gyermeket akartunk. A nőgyógyászom egyik mondata mély nyomot hagyott bennünk: „aki gyereket akar, annak lesz, vagy így, vagy úgy”. Hát nekünk „úgy” lett.

Ki érkezett?

Közel 2 éves roma származású tüneményes, okos kisfiú, nevelőszülőtől, megyei listáról (Baranya). 

Mennyit vártatok?

Összesen 1 év 4 hónapot. Egy éven át 0-6 hónapos korig vártunk, főképp a férjem kérésére. Majd elmentünk a tanfolyamra, ami után az én legnagyobb örömömre meggondolta magát. Ekkor felemeltettük az életkort 0-3,5 évre, újra végigmentünk az egész folyamaton (új elbeszélgetés, pszichológus, környezettanulmány, stb.). Az új határozat kézhezvétele után egy héttel hívtak minket (februárban). Március végén vihettük haza a kisfiunkat, 1 év 11 hónaposan.

Mennyit várt a gyerek?

Születése után néhány hónapig csecsemőotthonban élt, majd nevelőszülőkhöz került, akik saját gyermekükként szerették. Párszor látogatták a vér szerinti szülei, utoljára 8 hónaposa, majd nem jelentkeztek. Akkor lett örökbefogadható, mialatt mi a tanfolyamot végeztük, 1 év 8 hónaposan.

Miért pont ő?

Ennek így kellett lennie, ha hinnék a karmában, azt mondanám, hogy karma. Anno álmodtam róla, hogy egy kis barna fiúcska rohangál a házban, de mindig csak háttal láttam. Most már tudom, hogy ő volt az, a mi fiunk.

Miért pont ti?

Elfogadók voltunk származásban, nemben és nagyobb életkort is elfogadtunk, betegségek tekintetében sok esetben bővebb tájékoztatást kértünk. Kisfiunknak szüksége volt arra, hogy egyedüli gyerek legyen (a nevelőszülőnél sok gyerek volt, volt kisebb lemaradása, ami mára 1000%-ra behozott).

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Igazából a tanfolyamon mindent elmondtak, de erre a szituációra nem lehet teljesen felkészülni, teljesen átalakul az ember élete, egyik pillanatról a másikra egy másik „szerepben” találja magát. Ez maximalista emberek esetében (én az vagyok) nehezen emészthető az első időkben. Türelmet kellett tanulnunk mindkettőnknek, még most is tart ez a folyamat, azt gondolom.

A legnagyobb problémátok most:

Hogyan ne kényeztessük el a gyereket. Ez nagyon nehéz, főleg, hogy úgy tud nézni és kérni, ha valamit szeretne, hogy szinte lehetetlen ellenállni neki. Féltékenység a gyermek részéről apa, háziállatok, más gyerekek irányába.

Miről olvasnál szívesen?

Gyermek beilleszkedése a közösségbe, bölcsődébe, óvodába. → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: Orsi és Imre

Kik vagytok? 40-es éveink elején lévő házaspár vagyunk, a kisfiunk az első gyerekünk. Miután találkoztunk és úgy döntöttünk, hogy szeretnénk közösen gyereket vállalni, elég hamar megszületett a döntés, hogy az örökbefogadás lesz a mi utunk. Egy-két nagy beszélgetés alatt tisztáztuk a fejünkben élő félelmeinket és az elvárt „paramétereket” is. 2020 nyarán nagy izgalommal jelentkeztünk a budapesti Tegyeszhez. Szerencsénkre a dübörgő COVID ellenére is a fővárosi Tegyesz elindította decemberben a tanfolyamot, amit nagyon szerettünk: jó volt olyan emberek között lenni, akik hasonló cipőben járnak. 2021 nyarán megyét váltottunk azért, hogy felgyorsítsuk az eseményeket: zöld megyébe költöztünk. 2021 novemberében kaptunk is egy kiajánlást egy kislányra, akivel a barátkozást nem tudtuk befejezni, úgy éreztük, hogy ő nem a mi gyerekünk.

Miben vagytok mások, mint mások? Nagyon természetesen jött az örökbefogadás gondolata és a környezetünk is teljesen magától értetődőnek vette a döntésünket. Mindenki nagy örömmel várta, hogy megérkezzen a kisfiunk, tapintatosak, ugyanakkor izgatottak is voltak, és azóta is nagy szeretettel vesznek minket körül.

Ki érkezett? A kisfiunk – teljesen váratlan módon – országos listáról érkezett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. (Az ügyintézőnk azt mondta, hogy az ő eddigi 13 éve alatt egy országos kiajánlással találkozott a megyében.) Születése óta a nevelőcsaládnál élt, akik nagy szeretettel és odafigyeléssel gondozták őt.  A barátkozás elején a kisfiunk 27 hónapos volt.  A barátkozás több mint két hónapig tartott: volt időnk megszokni egymást. Az aktája nagyjából 6 oldalból állt és csupa jó dolgot írtak róla: fejlettsége korának megfelelő, jól kötődik a nevelőszülőkhöz, nincs elmaradása. És nagy meglepetésünkre minden szava igaz volt. Érdeklődő, beszédes, mosolygós kisfiú volt, aki örömmel fogadott minket, de később, amikor kezdte átlátni a dolgokat, félénkebb lett és nagyon bújt a nevelőmamájához és -papájához. Végül 2022 októberében lettünk hivatalosan is egy család.

Mennyit vártatok? A jelentkezéstől számítva 2 évet.

Mennyit várt a gyerek? Sose látogatták, 1,5 éves korában lett örökbe fogadható, onnan még majdnem egy évet várt ránk.

Miért pont ő? Az első találkozás (rápillantás) a nevelőszülők házának udvarán volt, és már a huszadik percben együtt homokozott velünk. Közvetlen, eszes és nagyon vicces kisfiú, gyorsan levett minket a lábunkról. A korábbi visszautasítás után itt teljesen egyértelmű volt, hogy ő lesz a mi kisfiunk.

Miért pont ti? Próbáltuk megtudni, miért minket választottak, de sem a saját megyénk, sem az örökbeadó megye Tegyesz ügyintézői nem tudták, mi alapján döntöttek mellettünk a minisztériumban.

A tanács, ami jól jött volna utólag:

Ne szervezzünk túl sok vagy túl változatos programot a barátkozás idejére! Ez egyrészt a gyereket is lefárasztja, másrészt a nem kiszámítható napi menetrend is plusz frusztráltságot kelt benne a nevelőszülők hiánya mellett. Erre mi az egyhetes  intenzív barátkozás harmadik napján jöttünk rá,  onnantól kezdve minden délelőtt ugyanazt a kisboltot és játszóteret látogattuk meg, és minden délután ugyanazon a néhány száz méteres úton sétáltunk a ház közelében, mindenféle hétköznapi nézni- és játszanivalóhoz vissza-visszatérve. Ezzel az állandósággal már ő is kifejezetten várta a napi „programokat”.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Az első közösen eltöltött hónap, sokkal könnyebben ment, mint arról hallottunk. Folyamatosan vártuk, hogy mikor lesz vége a „mézesheteknek”. Próbáltuk az első pár napban tartani, hogy csak közeli helyekre megyünk, de a kisfiunkat nagyon érdekelte a város, így hát nekiindultunk.

Miről olvasnál szívesen? Az egyes megyékben lévő eltérő protokollokról. Mi három megyével kerültünk kapcsolatba (Budapesten kaptunk határozatot, Borsodba költöztünk, és Szabolcsból érkezett a fiunk), és mindenhol eléggé eltérő gyakorlattal találtuk szembe magunkat. Sokszor megnehezítette a dolgunkat, hogy néha teljesen másra készültünk korábbi tudásunk/tapasztalataink alapján.

Hova fordulhat az ember – a Tegyeszen kívül- egy sikertelen barátkozás után? Egyáltalán mit érdemes ilyenkor tenni és nem tenni?

Jó gyakorlatok gyűjteménye pl. barátkozásra, az első otthoni időszakra, intézménybe kerüléshez stb.

Tinikkel kapcsolatban bármiről. → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Négy vér szerinti gyermekes család vagyunk. 2003 óta vagyunk együtt, akkor 15 voltam (Anna), a férjem 20 (Gyuri). Az elejétől fogva beszéltünk az örökbefogadásról, így is, úgy is szerettünk volna gyermekeket. Én igazából gyermekként is így terveztem és a férjem pedig hála Istennek partner volt ebben (is). 2006-ban házasodtunk össze, 2007-ben, 2009-ben, 2015-ben és 2019-ben született a négy vérszerinti gyermekünk. Mivel folyamatosan téma volt nálunk, a gyerekek is örömmel fogadták, amikor elkezdtük az örökbefogadás folyamatát. 

Valakinek a négy vér szerinti gyermek is soknak tűnt,  sokan meglepődtek, de a hozzánk legközelebb álló embereknek természetes a döntésünk. 

Beni 2021-ben született. Most áprilisban mehettünk barátkozni, és haza is hoztuk. Ekkor 21 hónapos volt. Az ország másik végébe, több, mint 400 km-re mentünk érte. A Tegyesz országos listájáról jött a kiajánlás. Utólag nem csodálkozom, teljesen beleillik a családba. Külsőleg is és minden szempontból. Ő nekünk született. 

A nevelőcsalád, ahonnét elhoztuk, a világ legjobb nevelőcsaládja! Ők hozták ki a kórházból Benit, és csodálatos kissrácot neveltek belőle, mi pedig próbáljuk folytatni ezt, magasan a léc. 

Ami nagyon érdekes volt a mi történetünkben, hogy mi nem az első látásra tudtuk, hogy Beni a mi kisfiunk. Fura is volt, mert mindenhol ezt olvastuk, és tanácstalanok voltunk. Hívtam a tanácsadónkat, mondtam neki, hogy olyan, mintha valaki más gyerekére vigyáznék. Aranyos, meg minden, de furcsa, nem ezt vártuk. De milyen jó,  hogy nem adtuk fel, adtunk annyi időt, amennyi a barátkozásra volt szánva. Először a nevelőanyuhoz ment mindig, nem is tudtuk, hogy lesz ebből átkötés. Aztán egyszer csak a semmiből áttört! Az udvaron hintáztattuk, a férjem meg mondja neki, hogy: “Jössz sétálni?” Nézett kb. fél percig, aztán nyújtotta a kezeit és jött velünk egy jó nagy kört. Másnap már apa és anya voltunk. Beszélgettünk még a tanácsadónkkal erről, hogy valószínűleg azért nem volt meg az a nagy szívdobbanós élmény, mert volt már négy gyermek a családban, nem úgy éltük meg, mint akik ki vannak éhezve egy gyermek után. De nagyon hálás vagyok, hogy a saját és az ottani Tegyesz munkatársai is végig támogattak minket és segítettek, hogy jól döntsünk. 

Az első pillanattól itthon érzi magát, tudta, hol a kis széke, játékai. Nagyon okos, értelmes és persze huncut kisfiú. 

Sokat beszél, énekel (a maga kis nyelvén), táncol és szereti a testvéreit, ahogy ők is Benit.

Mennyit vártatok Benire?

2022 januárjában voltunk először a Tegyesznél, májusban volt a tanfolyam, és júniusban kaptuk meg a határozatot 0-4 éves egészséges vagy egészségügyi problémával küzdő gyermekre. Volt egy kiajánlásunk egy szívproblémával küzdő kisfiúra a határozat után két héttel, de őt nem tudtuk volna jó lelkiismerettel eĺfogadni. Szerintünk neki nem egy ilyen nagycsalád kell, hanem olyan szülők,  akik kizárólag rá tudnak koncentrálni. Reméljük, azóta hazatalált.

Nem éreztük hátrányát a visszautasításnak sem, teljes támogatást kaptunk a tanácsadónktól.

Miért titeket hívtak?

Nem mondták el igazából, hogy miért mi. Amit mi utólag összeraktunk a történetből, az az, hogy a nevelőcsaládnál is 5. gyermek volt Beni és tényleg elképesztő, mennyire hasonlít a többi gyermekünkre. Visszautasították már egyébként,  mivel van olyan örökletes betegség az aktájában (amire 50% esély van, hogy örökölhette), ami megijesztette az előző házaspárt, illetve érdeklődtek arról is, hogy nyáron barnább lesz-e a bőre, így gyanítom, ez is zavaró volt nekik. Mivel mi is roma származásúak vagyunk, nálunk fel sem merült a származási kikötés. 

Éreztetek-e hátrányt a folyamatban a négy gyerek miatt?

Az első alkalommal a Tegyesznél elutasítónak tűnt a hölgy, furán nézett ránk és azt mondta, ne is várjuk, hogy mi egy egészséges újszülöttet kaphatunk. Igazából nem esett rosszul, mert erre készültünk. De el kell mondanom, hogy azóta egyszer sem fordult elő, hogy ellenséges lett volna velünk valaki az örökbefogadás során. Csodás embereket ismertünk meg és nekünk csak pozitív tapasztalataink vannak!

Van Beninek valami hátránya? 

Amint az előbb említettem, az előző házaspár, akiknek kiajánlották Benit, a genetikai betegség lehetőségétől és a barnaságától ijedt meg. Ha ez hátrány… Nyilván a betegség az, de mi úgy neveljük, hogy nem erre orientáljuk, bár nyilván,  ha beteg lenne, azt nem bagatellizálnánk el. Mi azt gondoltuk, amikor felolvasták az aktáját, hogy a vsz. gyermekeinknél is lehetett volna ilyet írni,  hiszen a tágabb családban előfordulnak betegségek, de ettől még nem betegek, illetve a másik oldal is igaz, bárkivel bármikor előfordulhat mondjuk egy baleset vagy fertőzés,  ami miatt egy életre beteg lehet. 

Őt látogatta valaha a vér szerinti család?

Háromszor látogatták meg a vsz szülei. Drága nevelőanyu csinált képeket is, így az élettörténeti naplójában benne vannak, amiért hálás vagyok. 2022. januárban voltak utoljára látogatni. 

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Rita, „a furcsa hajú néni”(44) és András, „a kopasz ember”(44), ahogy az első találkozás után nevezett el minket a kislányunk. Nyolc éve vagyunk egy pár és négy éve vagyunk házasok. Mindketten nagycsaládból származunk, így nem volt kérdés, hogy mi is sok gyermeket szeretnénk. Hat éve a sors elég nehéz útra terelt minket ebben a témában, azonban közösen mindenből felálltunk, és sokat tanultunk magunkról, egymásról. Ezen az úton tisztult ki a kép számunkra, hogy mi örökbe szeretnénk fogadni.

Miben vagytok mások?

Talán abban, hogy mindketten folyamatosan dolgozunk magunkon (hol együtt, hol külön-külön), hogy jobbak legyünk emberként, férjként, feleségként, barátként, gazdiként és most már anyaként, mindezt rengeteg humorral fűszerezve. 

Ki érkezett?

Gyönyörű lányos szülők lettünk. Zoé 2 éves, országos listáról érkezett haza hozzánk, Szabolcsból. 

Rajzolni sem lehetne szebb kislányt, aki rettentő cserfes, okos és igazi nő! 

Mennyit vártatok?

2021. novemberben jelentkeztünk a Tegyesznél, 2022. augusztusra lett határozatunk. Utána egy költözés és megyeváltás miatt módosítani kellett a határozatunkat, ami 2022 karácsonyára meg is lett. 2023. március végén hívtak minket és április elején már aktabetekintésre mentünk, húsvét után pedig a rápillantásra. Összeségében a végleges határozat után három hónapot vártunk.

Mennyit várt a gyermek?

Sose látogatták, egyévesen lett örökbe adható, még egy évet várt ránk. Az akta alapján több pár visszalépett, utólag ez a mi óriási szerencsénk. Mi a vaskos aktából őt néztük és körülbelül a harmadik mondat után éreztük, hogy találkoznunk kell.

Miért pont ő?

Nehéz megfogalmazni, egyszerűen jött az érzés már az akta olvasásakor. A fotónál még nagyobbat dobbant a szívünk, a rápillantásnál pedig azonnal el is rabolta. Okos, kedves, bájos, cserfes, kis belevaló leányzó, aki nagyon nyitott és érzékeny a világra. Jaa, és gyönyörű! Óriási tanítómesterünk, ez már a barátkozásnál és az intenzív hétnél is bebizonyosodott. 

Miért pont mi?

Ezt pontosan nem tudjuk, elég elfogadóak vagyunk, és ezt komolyan is gondoljuk. És óriási szerencsénk is volt. 

A tanács, ami jól jött volna utólag / Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok:

Vannak ismerőseink, akik szintén örökbe fogadtak, az ő tanácsaik, őszinte gondolataik, saját megéléseik nagyon-nagyon hasznosak voltak. Az élet mindig más, mint a nagykönyv, ezzel alapból tisztában voltunk. Minden szitu más és más, így ami minket segít/segített, az az, hogy a tanácsadókkal folyamatosan beszéltünk, nem volt tabu! Illetve a nevelőszülőket igyekeztünk megismerni, mint magánemberek. 

A legnagyobb problémátok most?

Problémánk nincs, megoldandó helyzetek vannak bőven. Tanuljuk egymást és a szülőséget. 

Igyekszünk kiélvezni ennek az időszaknak is minden pillanatát. És tudjuk, hogy ha van kérdésünk, elakadásunk, van kihez fordulnunk.

Miről olvasnátok szívesen?

Bölcsőde/óvodaválasztás, az ottani beillesztésnél mire érdemes figyelni. 

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: nincs

Kik vagytok? Negyvenes házaspár két örökbe fogadott gyerekkel, egyikük óvodás, a másik kisiskolás.

Miben vagytok mások? Átlagosak vagyunk, bár néha úgy érzem, kicsit hangosabbak annál.

Ki érkezett? Újszülött kislány, egyik gyerekünknek vér szerinti, de mindkettőnek testvére.

Mennyit vártatok? 9 hónapot. Kicsit fatalista módon jelentkeztünk, kb. egy évet adva magunknak a várakozásra, lesz, ami lesz. Utólag nézve olyan, mintha sugallatra mentünk volna be a Tegyeszhez. 0-1,5 éves gyermekre kaptunk határozatot, nem jelentkeztünk civil szervezetekhez. A nagy betegséglistán viszonylag kevés kizáró okot jelöltünk meg, származási kitétel föl sem merült.

Miért pont ő? Tudtuk, ha bármelyik gyerekünknek vérszerinti testvére születik és családot keresnek neki, itt helye lesz. A jelentkezéskor egy év fölötti gyermekre készültünk (és készültünk, mert tudtam, éreztem, hogy jönni fog még valaki, ha nem is tűnik reálisnak), de mikor a Gólyahír megkeresett minket a kérdéssel, meg sem kellett beszéljük a választ.

Miért pont ti? A Gólyahírnél is szempont a vér szerinti testvérek közös családba való helyezése. Mi meglepődtünk, hogy felhívtak, ők megkönnyebbültek, hogy megfelelő határozattal állunk sorban, nem kellett módosítani, átszervezni.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben? Nagyjából minden belefér a nagykönyvbe, ugyanakkor nehezen leírható érzelmi hullámvasút a születendő gyermekre való várakozás és a hat hét meggondolási idő. Igyekeztünk megszilárdítani magunkban azt a hitet, hogy mindenképp az fog történni, ami a babának a legjobb. Aggódtunk a gyerekekért is, akik első perctől boldogan fogadták a kicsit, és most is imádják. Az egész család megélte az örökbefogadás veszteség részét, ki-ki a maga helyzetében, aztán lassan átvette a helyét az öröm, hogy többen lettünk, hogy még valakit lehet szeretni (és nagyon lehet).

A legnagyobb problémátok most: Mi is csatlakozunk azokhoz, akik tudták, csak nem sejtették. Időbe került, míg némi elszabadult rendetlenség árán megtanultuk, mennyi idő elindulni, mekkora hely kell mindannyiunk cuccainak, és hány másodpercünk van befejezni a mondatunkat, mielőtt valaki beleszól/sír/ordít/kacag/dobol. Az elmúlt időszak a befelé figyelésé volt, nagy társasági életet nem éltünk. A legfontosabb, hogy a gyerekek megtalálják magukat és a helyüket az új felállásban is. Szülőként meglepő néha, mennyi összetevője van ennek, és nem biztos, hogy mindet úgy kezeljük, ahogy ők szeretnék. De az nem kétséges, hogy a legjobban együtt szeretünk lenni, lehetőleg egy négyzetméteren, és a következő néhány évet is így tervezzük. Az sem kétséges, hogy a gyerekeink csodálatosak: elevenek, ragaszkodóak, játékosak, szóval estére mi is elfáradunk, miközben próbáljuk őket nem elrontani. Vagy legalább nem nagyon.

Miről olvasnátok szívesen? Alapvetően mindenről, de főleg személyes beszámolókat, bármely oldalról.

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Anya és Apa is 37 éves, egy vér szerinti majdnem 11 éves kislánnyal. Otthonról dolgozunk mindketten, így sok időnk jut egymásra. Nagy a szerelem köztünk, boldogak vagyunk. Megismerkedésünk után fél évvel összeházasodtunk, rá egy évre pedig megszületett a kislányunk. Szerettünk volna még egy gyermeket, de sajnos volt két vetélésem 2020-ban. Elvileg egészségügyi akadálya nincs, hogy tovább próbálkozzunk, (és még sose tudni,) de a házasságunk során (12 év) igazából időről–időre felvetődött bennünk az örökbefogadás. 2021 decemberében végül jelentkeztünk, és vártuk a gyermeket, akit a jó Isten szánt nekünk. Ez kicsit hosszabb várandósság, mint a kilenc hónap, de ugyanúgy telve volt a szívünk szeretettel előre is.

Miben vagytok mások, mint mások?

Semmiben.

Ki érkezett?

Egy – a barátkozás kezdetén – 20 hónapos kisfiú (akit nem mellesleg úgy neveznek, ahogyan a kislányunkat hívtuk volna, ha kisfiúnak születik). Az aktabetekintéskor elhangzott néhány „ijesztő” infó (részben helytálló, részben nem), de azonnal tudtuk, hogy mindenképp szeretnénk megismerni – és azt is, hogy ő nekünk van megteremtve. Az első találkozás szintén nem volt egy rózsaszínű, habos-babos mesebeli pillanat, mert a kisfiunk azt a negyven percet végigordította. Szinte meg sem tudtuk igazán nézni, hogy milyen is a kis arca, mert befúrta magát a nevelőszülő ölébe. Elég sok „negatívumot” (az akkori valós helyzetet) is hallottunk a nevelőanyától, szóval picit nehéz szívvel jöttünk el tőle. Viszont semmi kétségünk nem volt, hogy folytatjuk a barátkozást, és hogy szeretnénk őt. Másnap ismét mentünk hozzá, és rá 11 napra már a 30 napos kihelyezésre hozhattuk haza. Voltak döcögős pillanatok a barátkozás alatt, és az itthonlét kezdetén is, de hát ez nem is egy amerikai film, ugye?

Egyébként egy érzékeny lelkű, jó humorú, édes és okos kismanó – a maga kis batyujával ugyan. Van miben fejlődni – és mióta egy család vagyunk, van sok pozitív változás (!) -, de igyekszünk kitárni előtte a világot és főként szeretni, biztonságot és örömöt nyújtani neki.  A nővérével is odavannak egymásért, mint ha mindig is testvérek lettek volna! Sokszor úgy érezzük, hogy ő mindig is velünk volt, mindig is a miénk volt!

Mennyit vártatok?

2021 karácsonya előtt jelentkeztünk, 2022 júliusában lett meg a határozatunk, és 2023 február vége felé kaptuk a telefonhívást (amit soha nem felejtünk el, hiszen olyan fantasztikus érzés volt, mint ha akkor született volna meg számunkra), március elején hoztuk haza a kihelyezésre, és áprilistól „hivatalosan” a mi gyermekünkJ . Mikor megkaptuk a születési anyakönyvi kivonatot, az is csodálatos pillanat volt.

Mennyit várt a gyerek?

Ő először csecsemőotthonban volt, aztán pedig nevelőszülőknél, de 18 hónapos korától volt örökbe adható. Sosem volt kapcsolattartása.

Miért pont ő?

0-4 éves korig, nemtől és származástól függetlenül vártunk a gyermekünkre a megyei listán (Borsod), és számos egészségügyi /családi kritériumnál azt jelöltük be, hogy további tájékoztatást kérünk. Így az egyik kritérium miatt is (amit kevesebben jelölnek meg) hozzá illőnek gondoltak minket.

Miért pont ti?

Ahogy fentebb említettem, elfogadóak voltunk bizonyos kritériumra. Illetve azt gondoljuk, hogy az életmódunk, a mindennapjaink, az, hogy ennyi időt tudunk vele tölteni, olyan tényezők voltak, amik alapján gondolhattak ránk, mert neki – az ő kis személyiségének, kissé zaklatott lelkületének – pont egy ilyen életvitel volt tökéletes. De lehet csak elfogultak vagyunk, és azt gondoljuk, ő itt van a legjobb helyen, hiszen ő nekünk született.

A tanács, ami jól jött volna utólag

Hogy ahogyan telnek a napok, hetek, valóban könnyebb lesz, és nem kell megijedni annyira. Nem kell félni attól az érzéstől sem, hogy igazából nem ismerjük még őt. Mert idővel egyre jobban látjuk, ki ő, milyen ő, és egyre inkább egymáshoz formálódunk. Illetve, hogy ne hasonlítsuk máshoz, mert ő egyedi és épp ettől különleges. De főleg, hogy nem biztos, hogy az a hatalmas szeretet azonnal bearanyoz mindent. A kezdeti „hogyan tartsuk életben/ éljük túl a napot” számunkra eleinte előtérbe került, és ahogyan kezdtünk összecsiszolódni és kölcsönösen kötődni, úgy lopta be magát a szívünk a szeretet, finoman, halkan, de annál szívmelengetőbben.

A legnagyobb problémátok most

Még mindig a kiszámíthatatlanság: elég hullámzó, hogy mire hogy reagál a drágánk, és ez néha megnehezíti az egyes helyzeteket.  De igazából ez semmiség, mert ügyesen és jóízűen eszik, jókat alszik, sokat nevet, „szófogadó”, egészséges, és főleg kezd ő is szeretni minket és ragaszkodni. És ez a legfontosabb.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok?

Igazából az lepett meg bennünket, hogy a nevelőcsalád mennyire másképp nevelte, gondozta, ahogyan mi tettük volna, és egyrészt ez nehézségeket is okozott, okoz, másrészt le is döbbentett bennünket. Nem a „batyu” volt meglepő, hanem az, hogy a nevelőcsaládon mennyi minden múlhat. (Éjjel-nappal tévé vagy telefon képernyője, hektikus napok, napirend és déli alvás nélkül, folyamatos cukros üdítők és nasik, egész napos evés, rengeteg hiszti, ordítás, ezeknek pedig a „megengedése”, ezek pedig zaklatott, nyugtalan lelkivilágot eredményeztek  stb). Illetve élőben és élesben más szembesülni esetleges elmaradásokkal, vagy jellemvonásokkal a gyermeknél, mint amikor az a tanfolyamon hangzik el. Viszont maga a tanfolyam fantasztikus volt és sokat segített – de klassz lenne, ha még sokkal több gyakorlati és valós élethelyzet hangzana el.

Miről olvasnál szívesen?

Hogy mi zajlik a gyermekekben, a lelkükben, hogyan lehet a kötődést mélyíteni, hogyan lehet segíteni nekik a nevelőcsaládtól való elszakadás feldolgozásában és az örökcsaládba való beleszületésben.

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

34 (anya) 37 (apa) Régóta vártunk gyermekre, aztán 2021-ben eldöntöttük, hogy a kivizsgálások és 3 lombik után mi örökbefogadás útján leszünk szülők. A döntés akkora megkönnyebbüléssel járt, hogy nem volt túl nagy gyászfolyamat, egyszerűen örültünk, hogy belátható időn belül szülők leszünk.

Miben vagytok mások, mint mások? 

Szerintem semmiben 😊 Talán az átlagnál bátrabbak vagyunk a tesókkal😊

Ki érkezett?

2 és 4,5 éves gyönyörű, okos, bájos, egészséges kislányok országos listán (Bács-Kiskun megyéből). A kicsi csupa mosoly és zsiványság, mindig keresi a csibészségre a lehetőséget. A nagy már emlékszik a vér szerinti családra, illetve az örökbefogadással újabb elszakadást élt meg. Nagyon érzékeny és szeretetre éhes, okos, gyorsan tanul, minden érdekli.

A nevelőszülővel rendkívül nagy szerencsénk volt, hiszen ő maga is örökbefogadó szülő. Végig azon dolgozott, hogy minél könnyebb legyen a lányoknak minket elfogadni. Mire mentünk, barátkozni már úgy vártak, mint az új szüleiket. A nagy lányunk néha emlegeti a nevelőanyát és a többi gyereket, bár egyre ritkábban. Ha az utcán hasonló karakterű nő mellett megyünk el, mint a nevelőanya, akkor a kicsi simán rákiabál, hogy Anya! 😊

Elmaradásuk nem igazán van, ahány szakember látta a lányokat, mindenkitől azt kapjuk vissza, hogy teljesen koruknak megfelelőek, okosak. A zenét imádják, legyen az komolyzene, népzene, gyerekdalok 😊

Mennyit vártatok?

A jelentkezéstől szinte napra pontosan egy év volt a telefonhívás, a határozattól 5,5 hónap. Kb. 120 körüli volt a sorszámunk Győr-Moson-Sopron megyében.

Mennyit várt a gyerek?

A bíróság szüntette meg a szülői felügyeleti jogot 2022. februárban, novemberre lettek öröke adhatók.

Miért pont ő?

2-5 év közötti korrigálható eü. állapotú 1 vagy 2 gyermekre várakoztunk nemi és származási kikötés nélkül.

Az aktabetekintésnél erősen elgondolkodtunk, mert az előéletüket olvasva megijedtünk, de úgy döntöttünk, hogy megnézzük a lányokat, mert egy halom papír alapján nem lehet ekkora döntést hozni.  A rápillantáson beszélgettünk a nevelőszülővel, és Bajáról hazafelé már tudtuk, semmi nem maradt a kontra oldalon

Miért pont ti?

Azt mondta az ügyintézőnk, hogy megyei és országos listán is mi voltunk az egyetlen pár, aki roma származású tesókat elfogad, így kerültünk sorra 120 körüli sorszámmal.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Jó volt a tanfolyam, mi is sokat készültünk, de két gyerek berobbanására nem lehet felkészülni. Őszintén hittük, hogy nekünk minden menni fog…Hát nem. Most rendszeres újratervezés van, és próbálunk lazák lenni. Rájöttünk, hogy tökéletesek úgysem leszünk, szóval igyekszünk elég jók lenni. Minden tanács elhangzott valahol (barátoktól, szülőktől, tanfolyamon, örökbe.hu online rendezvényen, nevelőszülőtől), de megélni nagyon más.

A legnagyobb problémátok most:

Problémának nem mondanám, inkább feladat jelenleg a családdá kovácsolódás. December közepe óta vannak itthon, sok mindenben alakultunk egymáshoz, de egy család nem 2-3 hónap alatt készül.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

A tanfolyamon azt mondták, hogy nincs recept. És ez így is van 😊

Miről olvasnál szívesen?

Kötődés erősítése, traumák kezelése változások idején (ovikezdés, sulikezdés) és továbbra is minden hónapban várom a babaköszöntőt 😊

******* → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Bea és Robi, 35 éves házaspár. 12 éve élünk együtt, lassan egy éve vagyunk házasok. Sokáig próbálkoztunk, de nem sikerült a baba hormonproblémák miatt. Az elmúlt évek során már többször szóba került az örökbefogadás, de valójában még nem álltunk készen rá és próbálkoztunk is. Nekem (feleség) szívbetegségem van, ami miatt a komolyabb beavatkozásokat nem igazán javasolta az orvos, ezért maradtunk a természetes (és a hormonpótlásos) módszernél, továbbra is sikertelenül. Újra szóba került az örökbefogadás, de most már sokkal határozottabban. Olyannyira, hogy el is kezdtük előre a házat átalakítani a leendő gyermeknek megfelelően. 2022 augusztusában telefonáltam, majd szeptemberben mentünk be a Tegyeszhez. Rendkívül segítőkész és profi szakemberekkel (ügyintéző, pszichológus…) találtuk magunkat szembe és a folyamat is jóval gyorsabban ment, mint amire vártunk.
Az alkalmassági határozatunkat  november végén kaptuk meg 0-6 éves korú, bármilyen nemű és származású, betegségek szempontjából korrigálható állapotú (többségében bővebb információt kértünk) egy vagy két gyermekre titkos örökbefogadással.

Miben vagytok mások?

Talán ha szabad így fogalmazni abban, hogy mindketten viszonylag korán megértünk a feladatokra. Fiatalon költöztünk össze (23 évesen) és az első pillanattól kezdve a közös, kemény munka gyümölcsében hittünk és a szórakozások helyett a saját jövőnkre koncentráltunk. Mindketten rendkívül nehéz gyerekkorból szakadtunk ki, milliós ránk szakadt adóssággal mindkét oldalon. Emiatt folyamatosan azon dolgoztunk, hogy máshogy legyen a közös életünk, mint amilyen azelőtt volt külön-külön. A mottónk pedig mindig az volt, hogy bármi jöhet, mindennel elbírunk együtt, vagyis “Együtt mindent megoldunk”. Erős kompromisszumkötési képességű és nyugodt párnak ismernek minket, akik a magánéletüket nem viszik ki nyilvánosság elé. 

Ami előnyünkre vált még, az az életvitelünk természetesebb mivolta. Hatalmas kerttel rendelkezünk, mert szeretjük az állatokat és kevésbé átlagosakat is tartunk. Vannak kutyáink, cicáink és lovaink (de van itt sokszor malac, bika, baromfi, kecske és más egyéb jószág is).
Nem azért vannak, hogy bármilyen előnyt szerezzünk általuk, hanem mert szeretjük tartani és az állattartás a gyermek fejlődése szempontjából is fontos lehet, felelősségre neveli, olykor terápiaként is szolgál.

Gyermek szempontjából pedig a magam részéről (feleség) már 18 évesen is erre készültem. Azóta folyamatosan mondhatni az “álmom” volt az, hogy anya legyek.
A férjem mindenben támogat és mostanra jutottunk el ide, hogy végre megéljük a szülőséget. Szerintem ez maga a csoda. 

Ki érkezett?

Egy 4,5 éves roma származású tündéri, mosolygós kisfiú. A Zoltán nevet viselte és viseli továbbra is. Zolika nevelőszülőnél élt 3 éves kora óta, ahova a rendkívül rossz körülmények miatt emelték ki a vér szerinti családjától. Egészséges, visszahúzódó, de mégis huncut, mosolygós, szófogadó és rendkívül okos kisfiú. Szellemileg és testileg is jól fejlődött a körülményeihez képest (ami miatt hatalmas köszönet jár a nevelőszülőjének is, mert nagyon sokat segített az állapotán). A nyelve volt letapadva, amit nagyon későn, már csak közel 4 évesen a nevelőszülője által lett megműttetve, ezért ez az egyetlen terület, amiben komolyabb fejlesztést igényel, de már a kihelyezés alatt is rengeteget fejlődött. A szókincse is és a csevej mennyisége is nagymértékben nőtt. Illetve nehezen barátkozik gyerekekkel, de ez majd szépen alakulni fog, dolgozni fogunk rajta, támogatjuk.

Mennyit vártatok? Mennyit várt a gyermek? Miért pont ő?

Számunkra hihetetlenül gyorsan ment minden. A határozat után egyből mehettünk aktabetekintésre. Országos listára került, de pont ekkor érkeztünk mi is, mint lehetséges szülőjelöltek. Gyermektelenségünk előnynek számított, mert Zolikának pont erre volt/van szüksége. Ahogy meghallgattuk az aktáját és láttuk a fényképét, igent mondtunk. A rápillantás is még azon a hétvégén megtörtént. Eredetileg januárban akartuk elkezdeni a barátkozást és a “téli szünet”-et kihasználni a házfelújítás felgyorsítására, de az első találkozáskor a közvetlensége (odajött, meg is puszilt, át is ölelt), illetve a nevelőszülő nagyfokú támogatása az ünnepek alatti és hétvégi látogatásokra megváltoztatta a terveinket. Így végül december 3-án meg is kezdődött a barátkozás. Imádtuk minden percét az együtt töltött időnek, rendkívül gyorsan kialakult a kötődés. Szerelem volt első látásra mindenki részéről.
Zolika 4,5 évet várt ránk. 3 éves korában került a nevelőszülőhöz, de csak sokkal később lett örökbefogadható, egy ideig még látogatták.

Meglátva Őt számunkra nem is volt kérdés, hogy “Igen, Ő az! Ő a kisfiunk!”. Első pillanattól ezt éreztük, nem is volt kérdés, hogy velünk marad. Mindenki ezt érezte. Már a barátkozás alatti elszakadások is nagyon nehezek, a gyermek se akarta, hogy elváljunk. Mire a kihelyezésre került sor, addigra számára is teljesen természetes volt, hogy velünk fog élni. Saját szobáját is birtokba vette egyből. Decemberben még apa és néni voltunk, mostanra számára nem létezik más, csak anya és apa, a szerelmei.

Miért pont ti?
Az első pillanatban mutatott közvetlenségét az ügyintéző is megemlítette, hogy kötődési zavarra utal. Hozzátette, hogy mivel őt ismeri Zolika, így azt fogja sikernek elkönyvelni, ha amikor látogatóba jön, a fiunk nem szalad oda hozzá egyből. A kötődése végül olyan erősen kialakult felénk, hogy bárki hozzászól vagy hozzánk jön, Zolika szégyenlős lesz és anyához bújik. Néha még túlságosan is szégyenlős. Mostanra (kihelyezés vége) eljutottunk oda, hogy köszön az idegeneknek, ha kérjük, illetve a barátokat, akik gyakran lát általunk, már elfogadja. Kis idő után “bemelegszik” és újra közvetlen lesz, de nincs olyan, hogy ne mi legyünk az elsők.

Olyan erős kötődést mutat, mintha mindig is mi lettünk volna a szülei. Puszik és ölelések millióit adja és mindent anyával és apával akar csinálni.
Hiszem, hogy a sors minket szándékosan terelt ebbe az irányba, mert Zolika a mi fiunk kellett, hogy legyen. A különösen gyors folyamat, a kivételes kötődés kialakulási folyamat, mind azt az érzetét keltik bennem, hogy velünk igazi csoda történt. 

Számunkra Zolika maga a Csoda.

A tanács, ami jól jött volna utólag / Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok:

Tanácsot kaptunk bőven, de leginkább azt vettem figyelembe, amit itt az örökbe.hu-n olvastam. Igyekeztem amennyire csak lehetséges körbejárni a témát, amire az évek alatt bőven volt lehetőség. Ezeket közösen megbeszéltük. 
Nem tudom megmondani, hogy melyik tanács lett volna, ami esetleg így utólag jól jönne, mert még nagyon friss az egész és mindig úgy éltük az életünk, hogy a kis probléma nem számított soha problémának, a nagy problémákat meg megoldottuk. Akárhogyan is, a lényeg az volt, hogy együtt, közösen. Igyekszünk mindent pozitívan látni.
A későbbiek során lehet, tudni fogjuk, hogy mit kellett volna még tanácsként kapjunk, vagy mit kellett volna tudjunk, de jelenleg nem látunk különösebben ilyesmit.

Legnagyobb problémátok most?

Probléma nincs, csak megoldandó feladatok, hogy Zolikát úgy irányítsuk, hogy mindenkinek jó legyen és a kisebb akadályokat a lehető legjobb módon lépjük át.

Az étkezése nehézkes (nem ismerte az első 3 évében a főtt ételt, így azt nehezen eszi meg), de nagyon szépen alakul. Mi is engedünk, Ő is enged. Szépen alakul. Ahogy a beszéde is. Egész nap fecseg. A gyermekeket pedig az óvodába járással egyre jobban meg fogja majd szokni, ha ideje lesz. 

Miről olvasnátok szívesen?

Második gyermek örökbefogadásáról és talán Zolika más gyermekekkel való helyzetét körbeölelő témáról (félelem más gyerekektől). Szeretnénk idővel testvért neki, de meglátjuk majd, hogy hogyan alakul ez nála.

Az örökbefogadottak kamaszkoráról. Az minden esetben nehéz, de egy örökbefogadott gyermeknél úgy gondolom, hogy különösen nehéz lehet. Ilyenkor könnyebben előjön a “Nem vagy az anyám/apám!” érzésből kialakult vita. Ennek pszichológusi megközelítését, illetve megoldási javaslatait.
Illetve az “Akiknek két anyja van” című könyvet elkezdtem olvasni, a várakozás ideje alatt terveztem kiolvasni, de az ugye szuper rövid volt.

+1 tanács részünkről a többi várakozónak:

Érdemes tájékozódni mindenről itt a fórumon, illetve a csoportokban. Teljesen felkészülni valószínűleg nem lehet, de meg lehet közelíteni ezt az állapotot.
Mindenkinek kitartást és örömteli várakozást kívánunk, illetve majd boldog családi perceket.
Mindenkinek eljön a maga ideje, ne szomorkodjon, aki még várakozik.

Elérkezik az idő, amikor a gyermeketek megérkezik hozzátok.
Pontosan akkor, amikor meg kell érkezzen, amikor itt az ideje!

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Harmincas évei elején járó házaspár vagyunk. 2016 óta alkotunk egy párt, 2020-ban házasodtunk össze, Budapesten élünk és van két cicánk.

Már megismerkedésünkkor ismert volt a tény, hogy vér szerinti gyermek vállalására nem sok esély van egyik oldalról, az idő folyamán a másik oldalon felmerült egészségügyi problémákra is fény derült. Ezért nem próbálkoztunk lombikkal, viszont nagyon szerettünk volna családot. Így az örökbefogadás irányába indultunk el.

Miben vagytok mások, mint mások? 

Szerintünk semmiben. Mindketten szorgalmasan dolgozunk, szeretünk utazni és új kultúrákat megismerni. Imádjuk a családunkat és a barátainkat.

Ki érkezett?

2022 novemberében csörgött az a bizonyos telefon, hogy van több várandós anyuka is, akiknél felmerült a nevünk. Látják, hogy nem tettünk származási megkötést, de érdeklődtek, hogy bőrszínben is elfogadók vagyunk-e? A válasz igen volt, ez alapján a Gólyahír Egyesület megszervezett egy találkozót nekünk, ahol megismertünk egy nehéz szociális helyzetben lévő anyukát, aki annyira szerette a szíve alatt hordott lánykát, hogy mindenképp egy jobb életről akart gondoskodni neki. Szimpatikusak voltunk egymásnak, így elkezdtünk várakozni. Végül Annánkat a Mikulás hozta nekünk.

Mennyit vártatok?

2020. december 7-én adtuk be a kérelmet a fővárosi Tegyeszhez, 2021. májusban végeztük el a tanfolyamot és ezután, júniusban lett meg a határozatunk. Jelentkezéstől pontosan 2 évet, a Gólyahír Egyesületnél 1,5 évet várakoztunk.

Mennyit várt a gyerek?

Nem kellett várnia a megszületése után. Az életadó anyuka kérésére „két anyás szülés” volt, a köldökzsinórját mi vághattuk el és az aranyórát is hármasban töltöttük már el a férjemmel. A kórházban bent lehettünk vele, míg egy hét múlva az ideiglenes kihelyező határozattal haza nem tudtuk hozni.

Miért pont ő?

A határozatunk szerint 0-6 hónapos korig várakoztunk, származási és nemi kikötés nélkül. Előtte egy másik alapítványnál már felmerült a nevünk, de végül az ő anyukája volt az első, akit megismerhettünk. Alapvetően nem volt kérdés számunkra, hogy szeretnénk-e mást is megismerni az után, hogy életadó is igent mondott ránk, mert minden elképzelésünk és személyes vágyunk megtestesült az ő kis személyében.

Miért pont ti?

Pontosan nem tudjuk, de elmondhatatlanul örülünk, hogy az életadó anyukája igent mondott ránk. Valószínűleg számított, hogy mindenben elfogadók voltunk, mert ezt az ismerkedésnél és a tanulmányok során a szakemberek kiemelték. De őszintén azt gondolom, hogy nekünk ez volt a szívünkben és fontos, hogy mindenki az igazi oldalát vállalja a leendő gyermeke érdekében.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Hallgassatok a megérzéseitekre és aktívan készüljetek a gyereknevelésre, mert a hívás tényleg akkor érkezik, amikor legkevésbé számít rá az ember. És akkor már nem sok mindenre lesz idő. 🙂

A legnagyobb problémátok most:

Alapvetően ez egy nagyon boldog időszak az életünkben, kifejezett problémánk nincs. Élvezettel keressük éppen az új önmagunkat, mint Apa és Anya.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

Máshogy talán semmi nem volt. Viszont nehéz felkészíteni/felkészülni azokra az érzelmekre, amik várnak. Még ha olvas róluk is sokat az ember, átérezni őszintén ekkor tudja, és igaz, hogy minden történet más. Fájdalmas szembenézni egy ennyire nehéz sorssal Budapest kényelméből, elfojtani az információvágyat azért, hogy ne romboljunk tovább egy másik életet. A kettősség, mikor egy vajúdás fájdalmaiból nekünk majd az öröm marad. Az a bizonyos 6 hét, ami egyszerre repül el és vánszorog. 

→ olvasásának folytatása