Kalandjaim Böjte Csaba gyerekeivel

Általános

Vendégposzt. Olvasónk, Fogadott Keresztanya két kislányt támogat Böjte Csaba egyik romániai otthonából. A kisiskolás testvérpárt három-négy hetente látogatja, szünetekre át is hozza Magyarországra. Fogadott Keresztanya naplót ír az élményeiről, ebből adok közre részleteket. Róbert Gidának az idősebb, Micimackónak a kisebb lányt nevezi. Hátrányos helyzetből érkezés, nevelési gondok, a problémás szülők felbukkanása és sok-sok öröm a keresztgyerekekkel.

2013 októbere óta van két fogadott keresztlányom a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál. Az apjuk meghalt, olyan korán, hogy a nagyobbik sem emlékszik rá. Amikor a gyerekek óvodáskorúak voltak, írástudatlan anyjuk akkori élettársával nevelte őket, szegénységben, de viszonylag rendezett körülmények között. 2013 nyarán az anyának másik élettársa lett, s nem sokkal az új kapcsolat kezdete után adta be a gyerekeket az Otthonba. Olyan tetvesek voltak, hogy a ruhájukat azonnal tűzbe kellett dobni. A nagyobbik akkor kezdte az első, a kisebbik a nulladik osztályt.

Róbert Gida szereti hallani, hogyan ismerkedtünk meg egymással. Többször végighallgatta már, s volt, hogy ki is egészítette a történetet, amikor az Otthonban egy új ismerős megkérdezte tőlem, hogyan lettem fogadott keresztanya. Nemrég mégis azt mondta, hogy már nem emlékszik. Elmeséltem hát neki megint.

Egy barátnőmtől hallottam erről a lehetőségről, s az interneten összeolvastam róla mindent, amit csak találtam. Aztán elmentem a Dévai Szent Ferenc Alapítvány barátainak, a Déva-Vár-Körnek a találkozójára, hogy személyes tapasztalatot szerezzek. Majd elmentem másodszor is, és mondtam a találkozók szervezőjének, hogy szeretnék fogadott keresztanya lenni, olyan, aki rendszeres kapcsolatot tart a keresztgyerekeivel (eredetileg is többre gondoltam), ezért nem mindegy, hogy milyenek a gyerekek. Nem szép dolog válogatni, de ő megértett, és azt tanácsolta, jöjjek el az Otthonba, keressek magamnak keresztgyereket, s ha nem találok, az sem baj, az Otthonnak mindenképp szüksége van támogatásra.

Könnyű szívvel indultam útnak: nem kell mindenáron döntenem, ráérek. Teri néni, az Otthon vezetője nagy szeretettel fogadott, ismerkedtem a helyszínnel, a gyerekekkel. Egyszer csak szembejött velem két kislány, mondták, a többiek nem akartak velük játszani. Semmi baj, játszanak akkor velem! Kerestünk magunknak helyet az udvaron, s az egyik felvett egy botot a földről, elkezdett vele rajzolgatni a porba. Mondtam, játsszunk ugróiskolát! S a kislány, aki akkor kezdte az első osztályt, azonnal felrajzolta a kockákat, benne a számokkal. Tudtam, az anyja írástudatlan, tőle nem tanulhatta. Az is mély benyomást tett rám, hogy a két gyerek milyen szoros kapcsolatban, akkori megítélésem szerint nagy békében van egymással.

Mindazonáltal nem akartam elsietni a dolgot, s még egyszerű támogatóként ültem be a kocsiba. Az autópályán aztán már tudatosodott bennem, szörnyű érzés lenne, ha ennek a két kislánynak másvalaki lenne a keresztanyja. Hazaérve rögtön írtam is egy e-mailt Teri néninek, majd a keresztszülői program koordinátorának. Akkor már nagyon türelmetlen voltam.

****************

Egy közös program miatt átautóztunk azon a falun, ahol Róbert Gida és Micimackó korábban élt. Mindkettőnek nagyon fontos volt, hogy megmutassák a házukat, amely valójában nem is az övék, hanem anyjuk előző élettársáé.

Kis, kedves házat láttam. Keskeny, nincs jól karbantartva, de nem is túl rozoga. A főútra néző homlokzatán egy ablak fér el. Kinézete megfelel a lányok korábbi elbeszéléseinek: egy szobában aludtak Anyáékkal, de volt konyha és kád is. Néztek benne tévét, és játszottak számítógépen, mert időnként megkaparintották a gépet a nevelőapjuktól. Utóbbi foglalkozását homály fedi, keveset járt el dolgozni, szemben az anyjukkal, akinek akkoriban volt munkája egy üzemben.

Ez az a ház, amelyben a nevelőapa becenevet adott mindkettőjüknek. Ahol Micimackót, mint kisebb gyereket, játékból felemelte a lábánál, s lógatta fejjel lefelé. Innen vitte őket szánkózni, s itt neveltek az udvar végében malacot. Ennek szomszédjában lakott a “mamájuk”, aki nem rokon, de átjártak hozzá, és kaptak tőle süteményt. Innen mentek óvodába, büszkén mondják, hogy egyedül, nem kísérte el őket senki.

Ez az a ház, ahonnan időnként kizárták őket, ha Anyáéknak épp úgy tartotta kedvük, még télvíz idején is. Ebben történt, hogy a nevelőapa – a “Butykos” – részegen megverte Anyát és Micimackót, de nem nagyon, mert Róbert Gida kerített egy husángot, és erősen ráhúzott a Butykosra, aki erre elengedte őket. Ennek a kertjéből szaladt el a két kislány a Butykos elől, aki ezúttal is beivott, s kergette őket, de aztán feladta.

“Ez volt a mi házunk. Nem valami nagy, de…” – szólalt meg Róbert Gida, ahogy lépésben elhaladtunk előtte a kocsival.

“De ti szerettétek” – fejeztem be a mondatot.

*****************

Ezen a nyáron az egyik pudingmárka azzal igyekezett népszerűsíteni magát, hogy ragasztós “tetoválást” adott ajándékba. Micimackó az ilyen pudingokat preferálta. A tetkókból juttatott Róbert Gidának is, aki szintén nagy gyakorlattal ragasztotta fel a karjára. Ártatlan szórakozás volt, a tetkó egy-két nap alatt leázott a vízben, s jöhetett a következő puding.

Ezek a tetkók elbújhattak amellett a látványos nyaklánc-tetkó mellett, amellyel egy nap az a kislány jelent meg, akivel a nyaralás alatt barátkoztak össze. A nyaklánc ragyogott, volt rajta egy kék medál, és egy hét alatt sem ázott le. Nem csak a barátnőn csodáltuk meg, de az üdülőhely sétálóutcájában a tetkó-árusnál is, sok más különlegesség között. Ám legnagyobb meglepetésemre a kislányok nem mondták, hogy vegyek nekik.

Ebben szerepet játszhatott, hogy mindannyian tudtuk, Teri néni, az Otthon vezetője enyhén szólva nem örülne, ha ilyen tetkóval kerülnének a szeme elé. Az sem lehetett mellékes, hogy pár nappal korábban Róbert Gida kérdésére, mely szerint mit gondolok a tetoválásról, elutasítóan nyilatkoztam, s még Csaba testvér véleményével is megtámogattam a magamét. Ezzel együtt szeretem azt gondolni, hogy kitartó “nem veszek felesleges dolgokat” tartalmú kijelentéseimnek lett végre hatása.

Az idén rágót sem kértek már, pedig tavaly Micimackó minden egyes alkalommal bepróbálkozott, amikor élelmiszerboltba mentünk. “Kaptok eleget adományból, én inkább másra költöm a pénzt” – érveltem. Nyugodtan végighallgattam, hogy más keresztanyák milyen rágókat vettek, illetve, hogy Micimackó személy szerint kitől, milyet kapott. “Nagyon szereted a rágót” – bólogattam.

Egyszer, amikor kettesben vásároltunk, és bőven volt időnk, még arra is megkértem, hogy a rágógumis pultnál ismertesse az élményeit, szemléltetve az elmondottakat. Micimackó láthatóan nagy élvezettel mesélt. Aztán azt mondta: “Ha nagy leszek, a fizetésemből annyi rágót veszek, amennyit csak akarok”.

Ebben maradtunk.

************

– Kétszáz méter múlva az útelágazásnál tartson balra – mondja a navigáció.
– Mi az az útelágazás? – kérdi Róbert Gida.
– Amikor az út kettéválik, és két különböző irányban folytatódik, nézd csak!
– Még sosem hallottam, hogy útelágazás. Sok szót nem ismerek, amit itt Magyarban használnak.
– Ezeket a szavakat nálatok is használják. Tényleg lehetne bővíteni a szókincsedet.
– Mi az a szókincs?

***********

Micimackó kérte, írjam le egy papírra, hogy ő kiket szeret.

– Szeretem Anyát, szeretem Róbert Gidát, Csaba testvért, Teri nénit, nevelő nénit, Keresztanyut, Keresztaput, Mamát, Tatát, Apát…
– Melyik Apát? A mostani nevelőapádat? Vagy az előzőt?
– A Karcsit. Akit belelöktek a kútba.

Az édesapja halt meg így, tisztázatlan körülmények között.

************

Tavasszal kétségessé vált, hogy Micimackó jöhet-e hozzánk nyaralni. Az Otthon vezetője bevezette, hogy az utazhat, aki szót fogad, segít a nevelőjének és tanul. Erre a rendszabályra Micimackó inspirálta Teri nénit, ugyanis nemhogy nem fogadott szót, de visszabeszélt, sőt, szidalmazta azokat, akik jót tettek vele. Nem használt neki semmi, még az eltiltás sem. Még az sem, hogy testvére, Róbert Gida utazhatott, egyszer az Otthont támogató alapítvány rendezvényére, Budapestre, másodszor meg Enikő nénihez, egy kedves támogatóhoz a tavaszi szünetre, mindkét alkalommal más gyerekekkel együtt.

Enikő néninek fájt, hogy Micimackót nem viheti el, ezért két héttel indulás előtt kieszközölte Teri néninél, hogy ha a fennmaradó időben Micimackó jó dolgokat tesz, mégis mehet. Én pont abban az időben mentem látogatóba, s feltett szándékom volt, hogy segítek Micimackónak jó dolgokat tenni. De Micimackó nem ragadta meg az alkalmat. Én gyomláltam, ő ült mellettem, és játszott. Teregettem, ő otthagyott. Biztattam, hogy törölje le az asztalt ebéd után, de közölte, hogy nem ő a soros. A látogatásom végére már minden együttérzésem Teri nénié volt.

A következő ottlétemkor Micimackó még rátett egy lapáttal. Szombat délután az anyjuk elvitte a kislányokat, s hazatérve Micimackónak az első dolga volt, hogy közölje velem: “Anya azt mondta, Róbert Gida nem játszhat mással, csak velem”. Felforrt az agyvizem, vittem a gyereket Teri nénihez, aki hozzám hasonló felindult lelkiállapotban közölte, hogy Róbert Gida azzal játszik, akivel csak akar.

Pár perc múlva Róbert Gida újabb hírrel állt elő. “Anya azt is mondta, hogy ahová Micimackó nem utazhat, oda nem mehetek én sem.” Ez már több volt a soknál. Este volt, mentem a gyerekekkel a fürdőszobába, ott kezdtem el kiabálni Micimackóval. Hogy csak őrajta múlik, utazhat-e vagy sem. De eddig egy szalmaszálat sem tett keresztbe az ügy érdekében. És biztos az anyjának sem számolt be pontosan a történtekről. Mert vajon miből jutott az anyja arra a következtetésre, hogy ehhez Róbert Gidának bármi köze van? Kirohanásom végén többször hangsúlyoztam, hogy nagyon mérges vagyok.

Róbert Gida zuhanyozott, mi meg álltunk, és hallgattunk. Aztán Micimackó megszólalt. “Leszedem a száraz ruhákat.” És leszedte. Aztán meg kiteregetett, csak a nagyobb darabokat hagyta meg nekem. Másnap felmosta a folyosót, gyomlált velem, megcsinálta, amire a nevelő néni kérte, és nem fészkelődött a templomban. Év végére csupa “Foarte bine” (jeles) volt az ellenőrzőjében. Igaz, a tanulással korábban sem volt baj.

******************

Róbert Gida és Micimackó tegnap óta ismét az Otthonban vannak. Egy tanyáról érkeztek vissza, ahol korábban Boris, az anyjuk és a mostohaapjuk dolgozott. Csakhogy mire a gyerekek odamentek a nyári szünetben, Anyáék már nem voltak ott. Azóta, hogy én ismerem Borisékat, 3-4 hónapnál tovább nem dolgoztak sehol, kivéve ezt a tanyát, ahol tavaly ősztől egész idén júliusig kihúzták. Akkor a mostohaapának már nagyon mehetnékje volt, valami ürüggyel szabadságot kért, de mivel már sok volt a rovásán, inkább kifizették, és végleg elköszöntek tőle.

Pár nap múlva az anya a tanya tulajdonosnőjével – nevezzük Marikának – autóval indult a gyerekekért. Az Otthon vezetője a korábbi rossz tapasztalatai miatt előre megmondta, hogy csak Marikának adja át a gyerekeket, neki kell felelősséget vállalnia értük. Vitték Muki, az élettárs otthagyott holmiját is, és az anya mindenáron arra akarta rábírni Marikát, hogy csak a visszaúton adják át a táskákat Mukinak, akkor, amikor már a gyerekek is a kocsiban ülnek. Nem csak ez lett gyanús Marikának, hanem az is, amit anya és élettársa telefonbeszélgetéséből meghallott. Attól tartott, hogy az élettárs összeszedi a haverjait, és elveszik tőle a kislányokat. Így aztán gyorsan összepakolta a gyerekeket, a kocsiban benyomta a központi zárat, és meg sem állt a tanyáig. Micimackót és Róbert Gidát a saját lakásában szállásolta el.

Másnap reggel az anya immár köntörfalazás nélkül megmondta, hogy el akarja vinni a gyerekeket. Marika nem adta őket, erre elment nélkülük. Minden bizonnyal az élettársa után, de nem lehet tudni, hogy pont hova, mert lakásuk csak a tanyán volt.

Marika már ismerte a kislányokat, hiszen többször meglátogatta őket az anyával az otthonban, s most megajándékozta őket pár nap nyaralással. Szíve szerint tovább tartott volna a vendégség, de félt az anyától, és főképp az élettárstól. Más lett volna, ha az anyával egyetértésben vállal értük felelősséget, de így inkább hazavitte őket.

************

Miután otthagyta a kislányokat a tanyán, ahol addig dolgozott, nem lehetett tudni, hová ment az anya. Aztán Teri néni véletlenül rábukkant. Felkereste Pista bácsit, aki szakácsként rendszeresen besegít az Otthonban, ha nagyobb vendégség vagy befőzés miatt erre szükség van. És kiket talált az udvaron? Az anya és élettársa betonozta a kerítést. Ugyanabban a városban voltak tehát, ahol a gyerekek, de nem látogatták meg őket.

Teri néni elmondta Pista bácsinak, hogyan telt ki számukra az esztendő a tanyán. Pista bácsi azonban úgy vélte, ő tud ügyelni rájuk, s vagy két hónapig szüksége van napszámosokra. Mint később nekem elmondta, azon a környéken meg lehet élni napszámból. Sok helyen keresnek fizikai munkára embereket, lehetnek akár írástudatlanok is. Elvileg a két hónap elteltével ő is beajánlhatná a párost valahová, hiszen vannak ilyen kapcsolatai. “De nem akarom lejáratni magam” – tette hozzá.

Amikor beszéltünk, már sem Boris, az anya, sem az élettársa, Muki nem dolgozott Pista bácsinál. Kérdeztem, hogyan ért véget a dolog. Elnevette magát. “Egy délelőtt Boris megkért, engedjem el a patikába. Aztán nem jött vissza se aznap, se másnap, se később.” Muki meg addigra már máshol dolgozott. Az elmúlt hétvégén aztán én is összefutottam az anyával. Meglátogatta a kislányokat az Otthonban, két hónap alatt most negyedszer. Hozott nekik chipset, kakaós kiflit, és egy hatalmas doboz habcsókot, hogy minden gyereknek jusson. Vidám volt, nagyhangú, s arról számolt be, hogy nagyon jól megy nekik, Mukinak “angazsált munkahelye” van egy építkezésen, őt meg olyan sok helyre hívják napszámba – állítása szerint Pista bácsi is -, hogy nem tud eleget tenni a kéréseknek. Találtak albérletet is. “Most már nem megyünk el innen sehova” – jelentette ki.

E ponton futva érkezett Teri néni és a nevelőnő, az anya ugyanis nem szólt nekik, hogy itt van, gyerekek vitték meg a hírt. Az Otthon támogatja ugyan a szülőkkel való kapcsolattartást, és napközben a kapu is nyitva van, de azért szeretik tudni, hogy ki jön be rajta. Ráadásul a gyereklopási kísérlet óta Teri néni Borissal különösen óvatos. Éppen ezt a gyereklopási kísérletet akarta számon kérni Teri néni Borison, s kihívta a gyerekszobából a verandára. Én szerettem volna távol tartani magam a konfliktustól, s bent maradtam, de aztán Teri néni értem küldött egy gyereket. Arra értem ki, hogy Boris megkérdezi, végül is mi baja van Teri néninek Mukival, miért nem akarja elengedni hozzájuk a gyerekeket. “Neki semmi köze a lánykákhoz” – szögezte le Teri néni. “Nem apjuk, sosem nevelte őket, nem gondoskodott róluk. Hazudik össze-vissza, nem lehet megbízni benne. Tán azt akarod, hogy megerőszakolja? Mert szép kislány” – mutatott Teri néni Róbert Gidára. “Nem olyan ő” – rázta a fejét Boris. “Honnan tudod? Azt sem tudod, miért volt börtönben!” – replikázott Teri néni. Tudta vagy sem, Boris nem akarta megvitatni ezt a témát.

Sajnos, Teri néni aggodalma ebben a környezetben indokolt. Egy mostohaapa, akiről bebizonyosodott, hogy megbízhatatlan, ráadásul börtönben volt – még ha nem is tudjuk, hogy miért – jelentős kockázati tényező. Különösen, hogy korábban voltak is olyan gyanús jelek, amelyek aggodalomra adtak okot. Muki ugyanis szeretett volna egy ágyban aludni a kislányokkal tavaly nyáron, amikor Teri néni befogadta a párt az árokpartról.

hinta

Merthogy ez is megtörtént. Teri néni ugyan mindig is bizalmatlan volt az anyával és élettársával, mégis ő adott nekik enni, amikor mindenhonnan kikoptak, s a férfi már vért adott pénzért, hogy ennivalóhoz jussanak. Aztán, amikor már fedél sem volt a fejük felett, mert Boris anyja kidobta őket a viskójából, Teri néni kiürített egy addig raktárnak használt szobát, s felajánlotta, hogy kosztért-kvártélyért cserébe Borisék műveljék az Otthon veteményeskertjét. A kertet épp akkor létesítették közel az Otthonhoz egy hatalmas telken, amely addig parlagon hevert, s megkapták használatba ingyen.

Az együttműködés reményteljesen indult, a szobát szépen berendezték, még porcelán nippek is kerültek a polcokra. Igaz, az ágy két embernek nem volt valami széles, nekem inkább olyan másfeles méretűnek tűnt. Borisék ezen az ágyon akartak együtt aludni a kislányokkal, amire persze Teri néni nemet mondott.

Aztán sokasodtak az intő jelek. “Az evésben az elsők voltak, a munkában az utolsók” – foglalta össze a lényeget Teri néni. A pár ugyan kijárt a telekre, de ott inkább csak leült beszélgetni. Amikor Teri néni táborozni vitte a gyerekeket, már ki sem mentek, az anya inkább azokon a foglalkozásokon, játékokban vett részt, amelyeket egy önkéntes tartott az otthon maradottaknak. A nyár végére felverte a gyom a veteményest, semmi sem került onnan az asztalra. Aztán egyszer csak Boris és Muki összepakolt. Valószínűleg az adományokból is válogattak, mert sokkal nagyobb cuccokkal mentek el, mint amekkorával érkeztek. Teri néni ez utóbbit nem bánta, hiszen amit az Otthonban nem tudnak használni, úgyis továbbadják a szegényeknek. Inkább örült, mert nagy kő esett le a szívéről. “Szerencsére nem nekem kellett őket kidobni.” Azt a lehetőséget sem becsülték meg, hogy az Otthonban minden nap láthatták a gyerekeket.

Amikor a “gyereklopás-Muki-börtön” témát lezárta, Teri néni megkérdezte Borist, vajon tudja-e, milyen eredménnyel zárta az iskolaévet a két kislány. Boris nem tudta. “Kezdődik az új tanév, és még azt sem kérdezted meg, milyen volt a bizonyítványuk” – állapította meg Teri néni. “Szép bizonyítványt hoztak, mert Gyöngyike tanul velük” – dicsérte a gyerekeket és a nevelőnőt. Aztán azt kérdezte, vajon miért csak nagy ritkán látogatja meg az anya a lánykákat. “Nincs annyi pénzem, hogy gyakrabban vegyek nekik valamit” – válaszolt Boris. „A gyerekeknek nem chipsre meg habcsókra van szükségük, hanem arra, hogy leülj, és beszélgess velük” – oktatta Teri néni Borist, de valamennyien tudtuk, hogy a sikerre nagyon kicsi az esély. Annyi biztos, hogy az elkövetkező héten az anya megint csak nem nézett a gyerekei felé.

***********

Idén nyáron Enikő néni elvitt néhány gyereket egy különlegesen érdekes programra. Vinni akarta Micimackót és Róbert Gidát is. “De nem mehettünk, mert Anya üzent, hogy meg fog látogatni minket. Aztán meg nem jött el” – panaszolta Róbert Gida. Bólintottam. “Nagyon szomorúak voltatok?” “Nem” – rázta meg a fejét. “Nem????? Hát mikor vagytok ti szomorúak?” Csak egy kicsit gondolkodott. “Amikor maga elmegy tőlünk.”

 

Fogadott Keresztanya naplója itt olvasható: http://keresztanya.blog.hu/

Advertisements

15 responses »

  1. Huh, nehéz követni ezt a rengeteg embert meg nevelőapát. Elég lehet a gyerekeknek ez az állandó jövés-menés 😦

    Jó belelátni, hogy mit is jelent egy ilyen keresztszülőség a valóságban. Bízom benne, hogy a gyerekeknek ez pluszt jelent és segít majdan a boldogulásukban.

    Kedvelés

  2. Nekunk is van Bojte Csabas keresztlanyunk. Mivel a gyerekek nagy resze utan nem kap allami tamogatast, igy a keresztszuloi program segitsegevel tudja ezeket a gyerekeket ellatni. Szerintem csodas otlet. Mi is tartjuk a kapcsolatot a keresztlanyunkkal, bar sajnos nem olyan intenziven, mint a blogiro.
    Ha jol tudom Magyarorszagon is van ket haz, de azok nem bentlakasosak, hanem napkozi formaban mukodnek

    Kedvelés

    • Igen, Székesfehérváron és meg egy helyen van napközi otthon. De én azt a választ kaptam, hogy az ottani gyermekekkel nem lehet “Keresztszülői” kapcsolatot kialakítani, az iskoláztatásukat ilyen módon támogatni. Csupán a napközi otthonnak lehet adományt adni, vagy önkéntesként egy időszakra feladatot vállalni.

      Kedvelés

  3. Nekem is van DSZFA (Dévai Szent Ferenc Alapítvány) keresztlányom. A testvéreivel együtt él egy otthonban, Romániában. Magyar nemzetiségű gyermekek, románul egyikük sem beszél, bár az iskolában tanítják nekik a román nyelvet. Amikor nyáron meglátogattam a kereszteltlányomat az otthonban, döbbenettel hallgattam a gyermekek szájából (és sajnos a nevelők szájából is a gyermekek füle hallatára elmondott) borzalmas történeteket. Az alkoholizmus “ivás”, “részegség” volt a legenyhébb faktor. A verés, nemi erőszak (anyát és kislányokat), vérfertőzés, kútba ugrás, öngyilkosság, gyermek fejére dinnye és döglött egér dobás…olyan formában lett tálalva, mint egy szappanopera. Fájdalmas élmény volt megtapasztalni a mélyszegénység szülte reménytelenség hatalmát. Eszembe jutott a “minden gyermeknek joga van családban élni” koncepció, miközben már régóta tudtam hogy Csaba testvér nem enged örökbe adni egy gyermeket sem. Ennek érthető okai is vannak, de ezek a gyermekek akkor is intézetben nőnek fel…szeretetben, hitben, de szigorú rendszabályokkal és nem ugyanannyi figyelemmel mint amit szülőktől kaphatnának. A legtöbbjüket néha napján látogatják a szülők, de az intézetvezető szerint leginkább azon okból, hogy a gyerekek után járó szociális segélyt megkapják az államtól. A hölgy szerint ebből fedezik az alkoholizmusukat. Tény, hogy a gyerekekre a szüleik nem költenek a gyerekdíjból. De az alapítvány nagyon sok adományt kap, hála Istennek. Szép ruhák és ennivaló folyamatosan érkezik. Mégis… ha valamit hátrányos körülménynek nevezünk, akkor azok az édes DSZFA-os angyalkák, akik már az otthonokban laknak, és akiknek még nem jutott hely, ők valóban megtapasztalták, hogy mi az.

    Kedvelés

    • Én úgy tudom – de javítsa ki, aki tájékozottabb – hogy az alapítvány nem része az állami gondozásnak, nem gyámhatósági döntéssel kerülnek be a gyerekek, hanem a szülő beleegyezésével, és a szülők kapják a családi pótlékot továbbra is. Tehát Böjte Csaba nem is adhatná őket örökbe.

      Kedvelés

      • Ugy tudom, hogy a gyerekek nagy resze szuloi beleegyezessel van ott. Egy-ket esetben viszont allami gondozasban levo gyerekekre is gondot viselnek. Utanuk kapnak allami tamogatast, a tobbiek utan nem.

        Kedvelés

      • Igen, Anginak igaza van. Bár a gyermekek többsége szülői beleegyezéssel él az otthonokban (és ebből kifolyólag nem is lehetne örökbeadható), de nem egyedi eset a gyámüggyel való együttműködés. Ez gondolom az utóbbi években jellemzőbb inkább, miután egyre ismertebbé vált az alapítvány ténykedése és segítőkész szellemisége. Több esetről tudok, ahol a gyámügy hívta fel a figyelmet a veszélyeztetett gyermekek személyére és hollétére, tehát valamilyenszintű együttműködés létezik a hatóságokkal. De lehet, hogy ezt intézete és önkormányzata válogatja, nem általános minden DSZFA otthonra.

        Kedvelés

        • Úgy tudom, különbség van az egyes otthonok között. Vannak akkreditált otthonok, ezekben élnek állami gondozott gyermekek is, illetve az ilyen otthonokban élő gyermekek után az otthon (az Alapítvány) kapja meg a “gyerekpénzt” (a családi pótlék megfelelője). A nem akkreditált otthonokba a szülő adja be a gyerekét, mint egy ingyenes kollégiumba, és a gyerekpénzt is a szülő veszi fel. Az akkreditáláshoz nagyon sok hatósági engedélyt kell beszerezni, ez sokáig tart, és mivel nagy szükség van az otthonokra, elindulnak akkreditáció nélkül.
          Tapasztalataim szerint gyámhatóságból is kétféle van. Az egyik az állami, és a másik az önkormányzat gyámügye. Utóbbival jól együttműködik az általam ismert otthon, ugyanakkor az állami gyámhatóságtól fél, állítólag képesek úgy elvenni a gyerekeket a szülőktől, hogy átviszik őket az ország másik felébe, és nem is mondják meg a szülőknek, hogy hol élnek a gyerekeik.

          Kedvelés

  4. Most olvastam bele a keresztanya blogjába. Tartalmas és nekem nagyon tetszik. Érdekes, hogy a legutolsó posztban éppen az a család utáni vágy fogalmazódik meg Róbert Gidában, amit említettem a kommentben. Ajánlom a blogot minden érdeklődőnek.

    Kedvelés

  5. Jelentkeztem az otthonba pàr hétre besegíteni. De màr van rengeteg önkéntesük ezért idén màr nem aktuàlis nàluk. Ismer valaki közületek màs olyan bentlakàsos otthont ahol segítségre vàrnak?

    Kedvelés

    • Nekem furcsa, hogy nem kell önkéntes. Én úgy tudom, hogy nagy szükség van rájuk. Dévára valóban nagyon sokan akarnak menni, de az számomra hihetetlen, hogy más otthonban sem lenne hely. Abban az otthonban, amelyet én ismerek, inkább az a gond, hogy néhány önkéntes nem válik be, annak dacára, hogy előzetesen minden jelentkezővel interjúznak Budapesten. Volt olyan önkéntes, akit az otthonban jóformán megsirattak, amikor elment, de volt olyan is, akit el kellett küldeni, és olyan is volt, aki magától ment el, túl sok volt neki a munka. Ezekben az otthonokban a nevelőnők nagyon le vannak terhelve, amellett, hogy nevelik a gyerekeket, takarítanak, mosnak, a kisgyerekeket pelenkázzák, de a nagyobbak közül is sokan bepisilnek, ezért az ágyneműmosás napi feladat. Mángorolják az ágyneműt, segítenek a konyhán, gondozzák a virágokat stb. Az ő munkájuk 24 órás szolgálat, ők is bent laknak az otthonban. Kell nekik a segítség, és ez a segítség hasonlóan nehéz munka. Anikó, ha így is érdekel a dolog, írj nekem a fogadottkeresztanya@gmail.com címre, kíváncsi lennék, miért mondtak neked nemet. Nem biztos, hogy tudok segíteni, de hátha.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s