Babaköszöntő, 2015. október

Általános

Számos gyermek érkezett az olvasókhoz a közelmúltban, újszülött és kisiskolás, testvérpár és meglevő gyerekek testvére, két törzskommentelőnek pedig kisbabája született. Több korábbi cikk szereplőjét viszontlátjuk! Mindenkinek nagyon örülünk. 

Nicknév: momo

Családi helyzet: házaspárként várakoztunk, első gyerekre.

Mióta olvasod a blogot: tavaly év eleje óta, a tanfolyamon hallottunk róla.

Kedvenc cikk: a civil szervezetek bemutatása. Őszinték és nagyon informatívak.

Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: 0-1 év közötti egészséges, vagy korrigálható betegséggel született gyerekre. Egyéb kikötésünk nem volt, de reménykedtünk benne, hogy félig vagy teljesen roma származású babát kapunk. Fél évet vártunk.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: Az elsőt.

IMG_9350

Ki érkezett: Hanna, újszülött kislány a Bölcső Alapítványon keresztül. Valószínűleg azért ilyen hamar, mert mindketten viszonylag fiatalok vagyunk. Amikor jelentkeztünk az örökbefogadásra, 31 évesek voltunk. Ráadásul a kislányunk vér szerinti apja roma, ahogy a férjem is.

A legnehezebb a vér szerinti anyával való találkozás volt. Szerettünk volna a lehető legtöbbet megtudni róla és a családjáról, de nagyon kevés időt töltöttünk együtt. Végül minden kérdésünkre válaszolt, de mindez semmit sem számított akkor, amikor elbúcsúztunk és megkért minket, hogy nagyon vigyázzunk Hannára, mi pedig megígértük…

Milyen témákról olvasnátok szívesen később: interjúkat örökbefogadottakkal, akár külföldön élőkkel is.

**********

Nicknév: Raize

Családi helyzet: férjemmel az első gyermekünkre vártunk.

Mióta olvasod a blogot: 2014 tavasza óta.

Kedvenc cikk: Vegyen kutyát, ott lehet pedigrét kérni

Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: 2014 novemberében kaptuk meg a határozatot, 0-4 hónapos, egészséges vagy korrigálható egészségi állapotú lányra vagy fiúra vártunk, származási megkötés nélkül. Hét hónappal később érkezett a telefon.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: első kiajánlásunk volt.

baba

Milyen gyerek érkezett, honnan: két hetes, pici súlyú kislányunkat a kórházból hoztuk haza, a megyéből, titkos örökbefogadással. A születése körülményeiről így nem sokat tudunk, csak annyit, amennyi a zárójelentésében szerepel.

A leg…

A legváratlanabb pillanatban érkezett. Megyei listás baba nálunk alig alig van, ezt a Tegyeszben az első beszélgetésünk alkalmával ezt  el is mondták. Hogy mégis minket választottak, az valószínűleg annak köszönhető, hogy nem tettünk származási kikötést.

A leghosszabb idő akkor telt el, amikor beléptünk a kórház ajtaján a Tegyesz munkatársával, és szóltunk, hogy a kisbabát jöttünk megnézni. Abban a pillanatban elsétált mellettünk egy ápolónő egy hajas csomaggal. Elnézést kértek, máskorra vártak minket, és épp egy vizsgálatra kellett vinni a kislányunkat, így műtősruhába beöltözve vártunk még majdnem egy órát, hogy találkozhassunk vele.

A legérdekesebb, hogy szerda délután kaptuk az első telefont, csütörtök délelőtt láttuk először a kislányunkat, és hétfő délután már a saját kiságyában aludt.

Milyen témákról olvasnátok szívesen később: az örökbefogadás kérdéskörének életkornak megfelelő  kezeléséről, más örökbefogadási történetekről.

****************

Nicknév: Trin

Családi helyzet: férjezett, két vér szerinti gyerekkel (13 és 16 évesek)

Mióta olvasod a blogot: 2014 decembere óta

Mióta várakoztatok: 2014. decemberben indítottuk el a folyamatot, márciusra lett határozatunk és április 20-án költöztek hozzánk a gyerekek.

Mindig is nagy családot akartunk, és eleve úgy terveztük, hogy húszas éveink elején jöjjön az első kettő, majd harminc és negyven között még egy-kettő. A nagyok ebben a szellemben nevelkedtek, így teljesen természetes volt nekik, hogy lesz majd még testvérük. Hat év próbálkozás után hívő család lévén felmerült bennünk, hogy talán a Jóisten más úton szánt nekünk gyermeket, így jött képbe az örökbefogadás. A nagyok végig mindenbe be voltak avatva, mindösszesen annyit kértek, hogy ha már így lesz tesó, akkor ne csecsemő legyen, hanem nagyobbacska, akivel már lehet játszani, élményeket szerezni.

Trin

Ki érkezett: egy (fél)testvérpár, a megyéből. Kevin nyolcéves lesz decemberben, Krisztina hat volt áprilisban. Éltek anyával, rokonokkal, anyaotthonban, csecsemőintézetben, hozzánk már nevelőszülőtől jöttek.

Eredetileg 0-5 éves testvérpárra adtunk be papírt. Azért testvérekre, mert ők nehezebben örökbe adhatók, másrészt meg szerettük volna, ha a kicsi nem érzi semmiképp másnak magát még véletlenül sem. A Tegyesz-eljárás során az ügyintéző kerek perec megmondta, hogy lenne egy testvérpár, akik szerinte nagyon beleillenének a mi családunkba, csak a koruk miatt nekünk így nem kiajánlhatóak. Megbeszéltük a családdal, módosítottuk az adatokat 0-8 évre, pár perc múlva már mutatták is a fényképüket és az aktát. Részünkről teljes volt a szerelem.

A legérdekesebb, hogy már második nap „apa” és „anya” voltunk. Azt hittem, erre sok-sok hetet kell majd várni.

Milyen az élet most? Rengeteg nehézség és ugyanannyi öröm is van bennük. Kezdetben nagyon féltek, teljesen össze voltak zavarodva, hogy vajon meddig tart az “Örökkön-örökké” (ezen a címen blogolgatok is róluk). Nem tudtak tisztán enni, nem tudtak játszani. Ezt a mai napig nem tudják sajna, vagy verekednek, vagy tévézni akarnak… Voltak emlékképeik a szülőanyjukról és a nagyszülőkről, az intézetis korszakról, a nevelőszülőnél látogatta őket egyikük apja, szóval nagy káosz volt a fejükben. Mostanában a határok feszegetése a legnagyobb gond. Kriszta rendszeresen hazudik a lehető legkisebb dolgokban is, míg Kevint a beletáplált kisebbségi komplexusa miatti bizonyítani akarás sokszor ön- és közveszélyes dolgokra sarkalja.

Milyen témákról olvasnátok szívesen később: hasonló korú gyerekek, testvérek örökbefogadásáról történeteket.

**************

Nicknév: viki/paulonviki, a Kisrigók anyukája

Családi helyzet: férjemmel és két örökbefogadott gyerekünkkel (6 és 7 évesek) a vér szerinti húguk érkezését vártuk.

Mióta olvassa a blogot: a két nagy érkezése körüli időkben, tavaly nyáron kerestem valamit a neten, így akadtam az Örökbe.hu-ra.

Kedvenc cikkek: Herczog Mária-interjú, Tompa Andrea-interjú.

Mióta várakoztunk: Dzsenire az első két gyerekünk 2014. júliusi érkezése óta várakoztunk, tudtunk róla, állami gondoskodásban élt, de nem volt örökbe adható, a testvérek nem tudtak egymásról.

Dzseni középen

Dzseni középen

Ki érkezett: Dzseni 5 éves elmúlt, születésétől három éves koráig a gyerekvédelem lyukacsos rendszerében dobálódott, vér szerinti testvéreivel sosem találkozott, sem azonos gyerekotthonba, sem azonos nevelőcsaládba nem kerültek. Dzseni az utóbbi két évben nevelőszülőnél élt.

A leg…

Legnehezebb a barátkozásunk volt, Dzseni számára teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan volt, hogy miért kell neki a nevelőmamától és a nevelőcsaládi “testvérektől” elválnia ahhoz, hogy anyát, apát és testvéreket kaphasson, miért is olyan fontos az. Szandra lányommal az első pillanatban kölcsönösen megéltük a Nagy Találkozás eufóriáját, Dzsenivel erőfeszítéssel, fáradtságos munkával közeledtünk egymáshoz, és ez a folyamat még ma is tart.

Legfáradtabb most vagyok eddigi életemben, és a leghálásabb is minden gyerekek nélkül töltött óráért.

Legkülönösebb, hogy nagyon hasonlít egymásra a három gyerek. A külső jegyeken túl még a gesztusaik, mozdulataik is annyira, mintha együtt nőttek volna fel.

Legszórakoztatóbb, hogy nagyon megnéznek minket az utcán, ikerszerű három cigánygyerek a nagyon szőke anyával.

Leginkább türelemre van szükségünk, mindünk türelmére, hogy megint fél év, amire kerek családdá formálódunk, ahogyan fél év volt az is, amíg a két nagyobbal azzá lettünk. Dzseni érkezése újra mindent felkavart, idővel rendeződünk.

Legjobb étvágyú, legbékésebb, legszófogadóbb gyerekünk Dzseni.

Legviccesebb pedig mindig az aznap, ha tudunk nevetve túllépni mindenen (van, hogy tudunk).

Miről olvasna szívesen: örökbefogadott kamaszodó, kamasz gyerekekről.

***************

Nicknév: buzsaCsoki és vanília anyukája

Mióta olvas: kezdetektől, az első lájkoló büszke címe az enyém!

Kedvenc cikkek: Tompa Andrea, Kisrigók, a blog írójának személyes történetei

Családi háttér: nyolcéves vér szerinti kislány, hatéves örökbefogadott kisfiú és egy harmadik gyerek kósza gondolata

Gizi gyanakvó

Ki érkezett: Gizella, vér szerinti kislány, egészséges, közel négy kilós

Mióta vártak: hát, igazából nem vártunk. Körülbelül egy éve elő-előkerült a férjemmel a harmadik gyerek kérdése, ám nem tudtunk dűlőre jutni. Hol én ijedtem meg, hol ő. Az egészségügyi kockázatok miatt kizárólag örökbefogadásban gondolkodtunk. Majd egyszer csak rájöttem, hogy kisbabát várok.

Borzasztóan örültünk, de rettentően izgultunk is, mert tudtuk, 50 százalék esélye van annak, hogy egyáltalán megmarad a baba, és ha meg is marad, nagy eséllyel lehet súlyosan sérült. Ezt a félelmet kellett uralni a terhesség alatt, ami többé-kevésbé sikerült is. Akkor húzták ki alólunk a talajt, amikor a várandósság közepe táján a kockázatos magzatvízminta-vétellel járó kromoszómavizsgálat eredménye nem adta meg az ígért megnyugtató választ, mert technikai okokból csak félig sikerült elvégezni a tesztet. Innentől kezdve már csak a kedvező ultrahangeredményekben és a jó sorsban bízhattunk.

Családi fagylaltkelyhünk harmadik gombóca végül épen, egészségesen, gyönyörűen megérkezett! A nyolcéves Emma és hatéves Zozó is borzasztó lelkesen, szeretettel fogadták, büszke nagytesók, ugranak, ha segíteni kell. A csoki-vanília kettős így egészült ki egy gombóc tejbegrízzel…

A legviccesebb az volt, hogy a kórházban hol azt mondtam, hogy másodszor szültem, hol három gyereket emlegettem, majd állítottam, hogy ez volt a hatodik terhességem – láttam az egyre nagyobb zavart a tekintetekben, de nem mert senki rákérdezni. Végül megsajnáltam őket, és elmagyaráztam a helyzetet.

**********

Nicknév: vicq és férje, 3.14

Családi felállás: házasságban élünk, az újszülöttként örökbefogadott, jelenleg már 3,5 éves lányunk mellé vártunk testvérre. 2013 tavaszán jelentkeztünk az újabb örökbefogadásra. 2014 decemberére volt várható újabb gyermekünk érkezése, már szó is volt egy konkrét kisbabáról, amikor is kiderült a terhességem. Mivel ekkor már betöltöttem a nyolcadik hetet, tulajdonképpen meglepően kevés, 7 hónapos várakozási időt követően szülők lettünk. Ezzel együtt szívesen vállaltuk volna az örökbefogadott gyereket is (három gyerek van tervben), de természetesen ez nem volt lehetséges.

Kata

Ki érkezett: Kata, 3740 grammos, vér szerinti kislány

Milyen volt a terhesség és a szülés? A terhesség problémásabb volt, mint vártam, gyakorlatilag összesen nem tudnék 2 hétnyi olyan napot felsorolni, amikor nem volt tünetem, panaszom – ez szerintem javarészt abból adódhatott, hogy az utolsó pillanatig alig hittem el, hogy tényleg megtörtént, és nem mertem elhinni, hogy minden rendben lesz; szinte “kellett” a sok panasz, hogy elhiggyem, hogy valóban igaz. Lelkileg sem volt olyan rózsaszín köd, mint amit vártam – el kellett engedni azt a gyereket, akit végül nem fogadtunk örökbe, illetve fel kellett dolgoznom azt, hogy mennyi olyat kaptunk közelebbi és távolabbi ismerősöktől, ami bántó a meglévő gyermekünkkel szemben – és fel kellett vértezni magunkat, hogy meg tudjuk védeni őt. Ez alapján úgy hangzik, mintha nagyon utáltam volna a terhességet, de tényleg bármikor újracsinálnám, nagy kaland volt.

Más a kétféle szülőség? Más-más az út, ami ahhoz vezetett, hogy találkozzunk a lányainkkal, de a szülőség ugyanolyan. Mások a nehézségek – az első gyerek első, nehéz volt betagozódni az új felállásba; a második gyereknél furcsa volt eleinte megélni azt, hogy a kizárólagos szoptatással mennyire az én kezemben van az élete, hogy fizikálisan is veszélyben lenne, ha velem történne valami. Aztán túljutottam ezen. Egyébként a szülői érzések ugyanolyanok. Másképp alakultak, mert más a két gyerek – a nagyobbik, valószínűleg az átélt stressz miatt egy fokozottan éber állapotban volt, figyelt, reagált mindenre első pillanattól kezdve, emiatt intenzívebben lehetett kapcsolódni hozzá az első pillanatokban is már; a kisebbik meg pont olyan, mint egy átlagos, magát biztonságban tudó csecsemő, hat hét után kezdett “interaktívvá” válni, addig a kötelék inkább testi síkon mozgott. Az elején azt mondtam, hogy a nagyobbik első perctől anyafüggő volt, a kisebbik meg kajafüggő, de ez azért lassan változik, már a kicsinek sem csak a mellem érdekes.

A különbség még az volt, hogy a nagyobbikhoz együtt jártunk a férjemmel a kórházba, minden pillanatát a családdá válásnak közösen éltük meg, míg a kisebbikkel 5 napot töltöttem gyakorlatilag kettesben, így a hazatérésünk után kezdhettünk csak családdá válni. Ez nekem kifejezetten nehéz volt, hiányoltam azt a férjemmel közös élményt, ami a nagyobbiknál megvolt..

És a férjednek? 🙂 (3.14): A kicsivel megéltem azt a kilenc hónapot, amit a naggyal nem, annak minden aggódásával, örömével és félelmével. Tulajdonképpen igazi különbség a félelmek tárgyában volt. A nagynál, hogy milyen lesz családdá válni, a kicsinél milyen lesz egy új családban élni. A két gyerek között lényegileg különbséget nem érzek. Mind a két lány egyformán az enyém. Soha nem jut eszembe, hogy a nagyobbikat nem én csináltam. A nagyobbik esetében a döntő faktor a bizonytalanság volt, a várakozás: mikor jön, ki lesz ő, hogyan találunk egymásra. A kisebbik lánynál ezek eleve adottak voltak, vele a születés rögös útját kellett végigjárni, bízva abban, hogy anyával és lányával minden rendben lesz. A genetikai vizsgálaton fennakadtunk Down-kórra. A lelkünk valamelyik bugyrában magunkkal hordoztuk annak a súlyát, hogy beteg lesz. (Akkor is megtartottuk volna.) A nagyobbiknál pedig benne volt, hogy esetleg beteg gyermeket ajánlanak ki nekünk, s akkor is kezdeni kellett volna valamit a helyzettel, de ízibe. Most, hogy mindkét utat bejártuk, őszintén mondhatom, hogy egyik sem egyszerűbb a másiknál.

Mit szólnak az ismerősök? Elég változatos volt a skála a “mindkettőt megtartjátok? persze már biztosan megszoktátok”-tól a “most majd megtudjátok, milyen az, ha valakinek gyereke van”-on és a “hiszen erre vártál évek ótá”-n át az őszinte közös örömig. Szerencsére azért az utóbbiból volt a több, az előbbi meg a nehezebb. Mióta megszületett a kicsi, kevesebb a hülye beszólás, és több a “normális”, más családokat is érintő társalgási téma a “van tejed”-től a testvérféltékenységig.

És mit szól a lányod? Örül, ragaszkodik hozzá és nagyon szereti. Persze a normál szinten féltékeny is, de ezt szerencsére rajtunk, felnőtteken “veri le”. Azért persze a “kötelező” “vigyétek vissza a kórházba”-kör megvolt, egyszer. De amúgy tündér vele. És a kicsi bármikor megnyugszik a nagy hangjától vagy érintésétől.

Fogtok még örökbe fogadni? Van rá esély. 🙂 Eredendően három gyereket tervezünk, de először tagozódjunk be a kétgyerekes szerepbe, aztán meglátjuk, hogy marad kapacitás a harmadikra. Aztán ezen belül sokat gondolkodtunk, hogy vér szerinti vagy örökbefogadott gyereket szeretnénk inkább, és arra jutottunk, hogy tényleg nincs érdemi különbség, “amelyik előbb jön”.

Milyen témákra vágysz: még több interjú, főleg a háromszög másik két csúcsáról, és szakemberekkel (vicq), képtudósítások szavak nélkül rovatra (3,14).

Minden családnak gratulálok. A rovatba szeretettel várom továbbra is azon olvasók jelentkezését, akikhez nemrég érkezett kisgyerek.

Advertisements

80 responses »

  1. Gratula mindenkinek!!!! Csodaszépek vagytok!
    Mi most kaptuk a hírt, hogy már a 25. helyen táborozunk, szóval kb a 4.ilyen posztban talán mi is ott leszünk már.
    Buzsa,a betámadta a rekeszizmaimat a családi fagylaltkehely kifejezés. Hangosan felröhögtem az utcán…
    Kisrigók, rendszeresen olvasunk benneteket, várjuk a kövi posztot, és drukkolunk!
    Vicq,Pi, ♡

    Kedvelés

  2. Ó, gratulálok, nagyon szimpatikus családok vagytok! A Kisrigók-család előtt pedig továbbra is emelem kalapom, csodálatosak vagytok, Dzseni pedig gyönyörű.

    Kedvelés

    • A teljesség igénye nélkül:
      -“..most megtudjátok, milyen igaziból gyereket nevelni…”
      – “most kezdődik igazán..”
      A non plus ultra:
      “… akkor most mindkettőt megtartjátok?” (Értsd: van olyan ember a földön akiben felmerül az, hogy a vérszerinti gyerekünk születése után az öf gyerek már nem is kell….agyrém!!!!)

      Kedvelés

      • Jó, hát ezek benne voltak a posztban, én extrákat vártam 😀 Amúgy áőőőőizé, demiérthogy??? És ti miket válaszoltatok, lehet röhögni?

        Kedvelés

        • Én a múlt héten kaptam meg az eddigi “legjobbat”. Helyszín: bölcsi, délután megyek a kicsiért. Csoporttársa anyukájával együtt öltöztetjük a gyerekeket, lefutjuk a köröket, hogy szokott be, eszik, alszik-e jól. Igen, jól ment, jól eszik, jól aszik büszkélkedek én. Közben megérkezik egy másik anyuka is, nem ismerem őt se. Nem találják a gyerek cumiját. “Ti cumiztok?” Nem, nem cumizunk (se én, se ő gondolom magamban) “Nahát, de rendes gyerek” Igen, nagyon ügyes. “Ja, ti vagytok akiknek örökbefogadott gyerekük van?” (honnan a bánatból tudja?!) Igen, mi vagyunk, mondom.

          “Hát akkor ti a könnyebbik utat választottátok…”

          hirtelen nem is tudtam mondani rá semmi értelmeset, csak hümmögtem, hogy igen, mi a könnyebbik utat választottuk… gyorsan össze is szedtem minden cuccunkat és mentünk is. ma már a miért nem szültél még egyet? vagy a meddő vagy? kérdéseken ki se akadok, csak mosolygok rajta.

          Kedvelés

        • Kb. ekörül a 3 körül csoportosult, csak az aktuális szóhasználat változott. Többnyire igyekeztem nem röhögős válaszokat adni, hanem éreztetni, hogy mi a valós helyzet, a többségnek még komolyan sem ment be. Többnyire finom voltam és nőies, mert volt olyan szerencséjük, hogy a gyerekem nem volt éppen ott – akkor azért durvábban reagáltam volna le, nehogy ne érezze 100%-ban megvédve magát.

          Kedvelés

  3. Köszönöm szépen, hogy ez az álmos, szürke őszi reggelem ilyen vidáman és szívet melengetően indulhatott!!! Gratulálok mindenkinek a kis tüneményekhez!
    Magamban pedig azon tűnődöm, hogy vajon a következő vagy az utána következő babaköszöntő posztba már mi is belekerülhetünk-e???

    Kedvelés

  4. Gratulálok mindenkinek – Buzsának külön is, hiszen őt személyesen is ismerem. Nagyon szép nevet adtatok a kislányotoknak, ritka lesz a korosztályában. 🙂

    Kedvelés

  5. Nagyon nagy szeretettel gratulálok mindenkinek! Különösen örülök Raizéék csodás kislányának!

    Vicq, Nem gondoltam, hogy az öf után érkező vsz gyerek ilyen kommentárokat vált ki emberekből. Felejtsétek el őket és legyetek nagyon boldog család így együtt!

    Kedvelés

  6. Én is ôszintén gratulálok mindenkinek!!! Talán egyszer mi is bekerülünk egy “pionér” bemutatkozással…”külföldi magyar a felcseperedô gyermekei mellé odahazulról végre idehaza hozta a nagyovis (vagy kisiskolás) csodálatos roma kishercegnôt vagy kisherceget. vagy mindkettôt ;)”. Álmodozni szabad és jó dolog! De addig még sok viz folyik le a Dunán, és remélhetôleg számos örökbe.hu és kisrigók.blog.hu posztnak örülhetek a távolban.

    Kedvelés

    • Most tudtommal négy külföldi olvasó is várakozik, Németországban, Norvégiában, Izraelben és Amerikában. Meglátjuk, ki lesz a befutó 🙂 Nemzetközivé lesz holnapra… a rovat.

      Kedvelés

          • Szia! Éppen 3 éve, ha minden igaz, már nem sokáig…. (Már beköszöntem egyszer nektek szeptember elején, csak elfelejtettem, milyen nicknév alatt.:))

            Kedvelés

          • Nem enged az utolsó hozzászólásod alá kommentelni, így ideírom a jó hírt: ma megtörtént a nagy találkozás! Két hónapos gyönyörű kisfiú:) Múlt héten kaptuk a telefont (TEGYESZ megyei lista), azóta nem sokat aludtunk:D Ha minden jól megy, jövő héten hazahozhatjuk. Utólag is elnézést a friss babásoktól, gyerekesektől, de annyira magunkkal voltam elfoglalva, hogy elfelejtettem gratulálni.

            Kedvelés

            • Hogy kaphattal megyei listarol kulfoldre ujszulottet? Hazakoltoztetek, vagy Hollandiabol vartatok? Csak erdeklodom, minden hatso gondolat nelkul! Mi nem szeretnenk ennyire kicsi gyermeket, az eletunk ama fazisaval mar keszen vagyunk, ket biologiai gyerkocbol tinedzserre valt tronorokos utan. Mi 4-6 ev koruli roma gyermeket szeretnenk, igy nem ugyanabban a sorban allunk, alltunk mint ti ;-). (Bocs, de ezen a gepemen nincs magyar ekezet a kozelben…)

              Kedvelés

            • Szia Marion,

              3 éve, mikor elkezdtük az ügyintézést hazaköltöztem, de nagyon rosszul viseltük férjemmel az egymástól való távollétet, gyakorlatilag az első évben is többet voltam ott, mint itt. Aztán visszaköltöztem, de ,,papíron” itthon maradtam továbbra is, és most éppen Magyarországon voltunk rokon látogatóban, mikor a telefonhívás érkezett. Sok sikert, és kitartást a várakozás idejére!

              Kedvelés

            • Köszönjük! A világ legcsodálatosabb babyjét fogadjuk örökbe:) Két és fél hónapos gyönyörű kisfiú. Nagy-nagy boldogság van most nálunk. Egy hét ismerkedés után a nevelőszülőtől hoztuk haza, elég jól veszi a változást, a nappali alvás ideje rövidült meg, és kevesebbet eszik, mint ott. Mosolygós, gügyörésző izgő-mozgó cukiság bomba, és imád szopizni:D

              Kedvelés

      • Sziasztok!
        Írnátok pár szót arról, hogy lehet a “nemzetközből” várakozni? Vagy hivatalosan mindenki itthon lakik valamelyik megyében, csak valójában nem, és ha jön a telefon, akkor rohannak haza? És van itthon is egy lakásotok/albérletetek, amiről a határozat készül? És ha meglesz a gyerek, akkor hazaköltözik az egész család, vagy…?
        Sok kérdés, de hátha valakinek van ideje válaszolni. 🙂
        Előre is köszi!

        Kedvelés

        • Mi hivatalosan Magyarországon lakunk, és a férjem külföldön vállalt munkát. A szüleimhez vagyunk bejelentkezve. Amúgy éppen itthon voltunk szabadságon, mikor jött a telefon. Most én maradok itt, férjem megy vissza dolgozni, és egy hónap múlva jön újra.

          Kedvelés

  7. Épp tegnap este gondoltam rá, hogy jó lenne egy újabb babaköszöntő rovatot olvasni…és erre tessék, mára itt is van!
    Csodaszép gyerekek, gratulálok mindenkinek! 🙂

    Kedvelés

  8. Köszönjük, élvezet volt az újak érkezéséről olvasni! Gratulálunk az új családoknak, bővülő családoknak, a gyerekeknek pedig boldog életet!

    Kedvelés

  9. Trin beszámolójáról jutott eszembe egy könyv: Lawrence J. Cohen, Játékos nevelés. A játék fontosságáról és jelentőségéről sok hasznosat lehet benne olvasni konkrét ötletekkel. Hátha segít.

    Kedvelés

  10. Szívből gratulálok a gyerekekhez, gyönyörűek egytől-egyig! Vicq, Buzsa, hatalmas öröm volt végre hallani rólatok és hogy a sok izgalom után végre minden rendben van.
    Raize, ti meg egyenesen csúcsok vagytok, alig akartam hinni a szememnek, abból a megyéből titkos örökbefogadással újszülöttet, szinte hihetetlen, de annyira nagyon vágytatok rá, hogy tényleg megtörtént a csoda! Még az a jó, hogy a környezettanulmánynál rendben volt a kutya oltási könyve, szerencsét hozott:-)

    Kedvelés

    • Angéla 🙂 nagyon nagyon köszönjük. Óriási csoda szerintünk is az egész történet, na meg a Picurkánk, de képzeld a második körös környezettanulmánynál már nem kérték el a az oltási könyvet. 🙂

      Kedvelés

  11. Trin beszámolójához szólnék még pár szót a hazudozásról. Ezzel nekünk is volt eleinte gondunk, de aztán megoldódott. Nálunk alapvetően az állt mögötte, hogy a kisfiunk ahogy később már el tudta mesélni, amikor valami rossz dolgok történtek vele még az állami gondoskodás éveiben, képzeletben létrehozott egy másik világot és azt élte, de olyan intenzitással volt erre képes, hogy később is gyakran összekeverte, hogy mi a valóság és mi az, amit csak a képzeletében élt át. Sokszor egyébként a látszólag értelmetlen füllentgetések mögött, nagyon is mély vágyak rejlenek, amiket ezen a módon tud kifejezni a gyerek, csak persze sok idő kell hozzá, mire az ember olvasni tud belőle. Aztán amikor a képzelet szárnyalása már megtalálja a megfelelő teret, pl. a kisfiunk most már meseírásba, rajzokba önti a képzeletbeli valóságot, akkor minden a helyére kerül. Nekünk akkoriban sokat segített, hogy pont tanácstalanul ültünk egy ilyen értelmetlen hazugság kiderülése után a TV előtt, amikor egy ismétlésként vetített Vámos Miklós beszélgetős műsor ment. (Talán a Lehetetlen) Maga Vámos Miklós mesélt benne a saját gyerekkoráról, hogy mennyire hazudozós kisfiú volt. Oly annyira, hogy a szülei elvitték pszichológushoz is, hogy csináljon valamit a gyerekkel. A pszichológus azt mondta a szülőknek, hogy ne verjék bele minden hazugságba a gyerek fejét, nézzék el neki legalább egy részét. Sajnos nem tudom úgy elmondani, ahogy Vámos Miklós, látszott, hogy ez egy nagyon személyes élménye és nagyon jól átadta egy „hazudozós gyerek” érzéseit, nehézségeit. Keresgettem azóta is sokat ezt a felvételt, de sajnos nem találtam meg sehol, pedig annyira, de annyira tanulságos volt és nekünk akkor a legjobbkor jött.

    Kedvelés

    • Régen az MTV archivumából ki lehetett kérni felvételek másolatait (pénzért, de nem nagy összegért), ha megvolt a pontos címe egy műsornak (és általában az éve is kellett), és ezt a filmben akárhogyan érintett kérte. Nem tudom, hogy van-e ez a lehetőség még. Szóval, ha igazán nagyon nagyon szeretnéd ezt a felvételt, akkor ha Vámos Miklóshoz magához fordul az ember, hogy neki megvan-e ez, sztem odaadja, ismeretlenül is ezt feltételezem róla, és ha neki nincsen meg, akkor neki joga van kikérni erről egy másolatot az MTV archivumából (vagyis régen ez biztos volt), vagy erre valakit meghatalmaznia: sztem ebben közreműködő lesz (pláne) ha valami közérdekű is lesz ebből, pl egy posztban összefoglalódik a gyerekkori hazugság, a képzelet és a valóság összemosódása témakörök, és az, hogy erről örökbefogadóknak, vagy akár más érintett (szak)embereknek mi a tapasztalata, akkor szerintem egy Vámos Miklós kaliberű ember ebben segítőkész lesz, ha csak addig is, hogy ad egy meghatalmazást. Én egy baráti körben vetítéshez kértem egy saját pénzén, saját nyaralójában évtizedek óta Down kóros gyerekeket üdültető pszichológusról készült doku filmet a pszichológustól, aki a telefonban anno csak annyit mondott, hogy neki ez nincs meg, de hatalmazzam csak meg magamat a nevében nyugodtan és hozzam ki az MTV archívumából 🙂 . Vagy hátha a Vámos Miklós youtube-ra vagy a TV honlapjára a régi felvételek közé felrakja, felrakatja ezt kérésre. Én nagyon szívesen megnézném, és szerintem nagyon hasznos ez a téma, nagyon köszönöm ezt a kommentedet is, kimásoltam magamnak!

      Kedvelés

      • Köszi Iildii, utána tudok menni, hogy megszerezzem, meg vicces, hogy csak annyit kellett volna tenni, hogy megnyomjuk a felvétel gombot, de akkor annyira néztük a műsort, hogy egyszerűen elfeledkeztünk róla. Meg azon is elgondolkoztam, hogy mennyire másképp látja az ember a dolgokat az évek folyamán. Négy éve még emlékszem, hogy mennyit bosszankodtunk, meg megvoltunk ijedve, hogy sosem fogjuk tudni mikor mond igazat, és mikor füllent a kisfiunk, most meg már egész másképp látjuk a füllentést, amellett persze, hogy az igazmondás irányába haladunk:-) Nemrég például mentem érte az iskolába, a kezében volt egy lufi, amiről azt mondta, hogy a tanító nénitől kapta, mert előző nap szépen mondta az ünnepségen a verset. Aztán este bevallotta, hogy igazából a lufit ő vitte be otthonról és felfújta az iskolában. Régen tuti, hogy egy ilyen füllentéstől bosszankodtam volna , kérdőre vontam volna a gyereket, hogy miért, aki persze nem tudott volna mit válaszolni, sőt vélhetőleg be sem vallotta volna. Most meg el kezdtem gondolkodni, hogy mi is történt, hiszen a verset valóban nagyon szépen mondta, oly annyira, hogy a tanító néni felhívott telefonon és mesélte nekem az ünnepség után, a gyerek kapott is egy ötöst érte. Aztán kiderült, hogy nekem ugyan nagyon megdicsérték a tanárai, de arról valahogy elfeledkeztek, hogy magát a gyereket megdicsérjék, és ötöst ugyan kapott érte, de ő sokkal inkább azt szerette volna, ha megdicsérik. Ezt a vágyát testesítette meg a lufival, ezért aztán bevitte itthonról és felfújta magának. Látszólag ez is egy teljesen értelmetlen hazugság volt, pedig nem, jelzés volt arra, hogy nagyon-nagy igénye van a szóbeli dicséretekre, az elismerésre a tanárai részéről is, kértem is, hogy a jegyek mellé járjon egy kis jó szó is, és nem nekem, hanem a gyereknek, hisz ez csakis az ő érdeme.

        Kedvelés

        • Számomra olyan szépek és jók a meglátásaid, köszönöm!!!

          Olvasva az tudatosult, hogy ez a viselkedés végülis egy általános minta is. Pl. egy egyszerű és egyszerű életet élő idős bácsi jutott eszembe, aki mindig háryjánoskodott a kis dolgaival (=mindenből sokkal többet, jobbat csinált ő, mint a mérhető valóság volt), és azután kiderült róla, hogy a háború alatt, fiatalkorában, sok ember életét mentette meg nagyon bátran a környezetében: de ő ahhoz túl tapintatos volt, hogy őróluk meséljen (ezzel folyamatosan pl. “lekötelezze” őket). És akkor ez a bácsi valahogy valószínűleg ezekkel a tódításokkal-lódításokkal akarta a saját életigazságát (szerintem nem tudatosan) kifejezni, hogy az egyszerű látszat ellenére véghezvitt ő tényleg rendkívüli, nagy dolgokat is. Vagyis lelkileg igaza volt, a lelki lényeg igaz volt, – csak ezt a mérhető realitásra ráhúzva és a mérhető realitást ehhez torzítva: az a rész már nem volt igaz: a mérhető realitás szempontjából. Azaz a lelki valóságát nagyon nagyon pontatlanul fejezte ki szavakkal (mert nem a költészetben tette ezt (igen, igen).

          Mint a középkori ikonok, hogy minél fontosabb valaki, annál nagyobb a képen, ami egy lelki igazság volt a korabeli ember számára, de sokszor vicces ezt rávetíti a kézzelfogható valóságra a mai, nem mélyen vallásos ember számára, akinek ezek a festett, aránytalanul nagy és kicsi alakok egymás mellett amúgy már nem jelentenek esetleg sokat.

          A másik példa, ami eszembe jut, erre a sémára, pedig egy lelkileg elhanyagolt kamaszodó kislány, gazdag szülőkkel, szép ruhákkal-tárgyakkal, kütyükkel és magántanárokkal jól eleresztve, aki azt panaszolta el a pszichológusnak, ahová rendbontó magatartásáért került el, hogy ő semmit de semmit nem kap a szüleitől. Ettől a szülők persze hátast dobtak, és ezt kerek-perec hazugságnak minősítették. De a pszichológ, némi beszélgetés után arra vezette rá a családot, hogy a lány a viselkedésével-szavaival azt akarta kifejezni, hogy érzelmileg nem kap semmit (vagy kap keveset), és ez az ő igazsága: a lelki igazsága – csak nem tudta szabatosan, pontosan meghatározni-körülírni a belső hiányát, csak ilyen elnagyoltan, más életterületre is rávetítve bukott ki belőle ez a tapasztalat.

          Kedvelés

  12. Gratulálok a gyönyörű gyerekekhez! Imádom olvasni a babaköszöntőket és nagyon tetszik az egész Örökbe.hu. Mi 8 évvel ezelőtt fogadtuk örökbe a lányunkat és most várunk a következőre (vagy következőkre) ! De jó lett volna, ha már 8-10 évvel ezelőtt is létezik ez a blog!

    Kedvelés

  13. Jaj de jó ennyi sok jó hírt olvasni! Mi is nagy izgalomba vagyunk, jövő héten megyünk személyesen megnézni egy kislányt 🙂 szurkoljatok, hogy ő legyen az igazi 🙂

    Kedvelés

  14. Minden jót kívánok az új családtagokhoz! Csodaszépek a gyerekek! Olyan jó olvasni mások boldogságát 🙂 Kedvenc rovatom! Kezd érdekes lenni, hogy mennyivel több lány érkezik. A mi “csapatunkban” (akikkel együtt jártunk tanfolyamra) eddig 4-ből 4 lány érkezett, most ebben a köszöntőben és a korábbiakban is a lányok többen voltak/vannak, észrevettétek? Viki a blogodat imádom, minden nap nézem, hogy mi történt a kisrigókkal 🙂 szuper a fotó rólatok, most már tényleg nem csodálkozom az értetlen arcokon 🙂 (bár Csaba nagyon hasonlít az apjára)

    Kedvelés

      • Igen, elég gyors megye, ha jól emlékszem narancssárga. Tavaly április-májusban kaptuk meg a határozatokat és a csapat fele már családos 🙂

        Kedvelés

          • Igazad van, citromsárga. Egy magánutas van (más megyéből), és hárman a megyei listáról kaptunk gyerkőcöt. Mi ugye nagyobbat és roma származásút, a többiek “fehér” újszülöttet. A tanácsadó mondta, hogy az idén nyárig annyi örökbefogadás volt, mint tavaly egész évben. Ami viszont nagyon furcsa, hogy a nevelőszülőnél örökbe adható lett az a kisfiú, akivel a lányom együtt nevelkedett. 1,5 éves, egészséges, gyönyörű roma kissrác. Augusztus óta nem jelentkezett a tanácsadó, hogy találtak volna neki megfelelő szülőt/szülőket. Gondolom felkerült az országos listára. Remélem ott meglátja benne valaki a jövőt 🙂

            Kedvelés

            • Csak az a baj, hogy közben a másfél évesből két éves lesz… nem is értem, hogy mi tart hónapokig??? Ő ráadásul egy olyan pofás kisfiú, nekem nagyon tetszik 🙂 nem értem, hogy miért mondanak rá nemet…

              Kedvelés

            • Nem feltétlenül az van, hogy már öten elutasították. Lehet, hogy most nincs is a megyében senki, aki elfogad roma gyereket. Az országos listán átlagosan 11 hónap telik el a gyerek örökbefogadásáig.
              Ha ez vigasztal: könnyen lehet, hogy egy olvasó fogja kapni.

              Kedvelés

            • Így legyen 🙂 szeretném itt látni a babaköszöntőben 🙂 főleg mert az élete egy része összefonódik az én lányom életével. Nekem van pár közös fotóm is, jó lenne tartani a kapcsolatot.

              Kedvelés

            • Szerintem az is van a nagy “kitermelésű” megyékben, tehát ahol sok a gyerek (színekre most nem emlékszem), hogy priorizálni kell a gyerekeket, mivel pl. Szabolcsban ehhez képest nincs elég ügyintéző. Tehát mindig az idősebbeket veszik előre, nehogy lemaradjanak végleg az öf-ről, és így hemzseg az országos lista as 2-4 éves gyerekektől, mert míg kisebbek voltak, hátrasorolódtak. Ezt amúgy csak én gondolom, logikus lenne. Szerintem az én lányommal is ez történhetett, ezért is üdült több mint egy évig a rendszerben.

              Kedvelés

  15. Külön vicc, hogy Buzsával a klónságunk fokozódott. Eddig is döbbenetesen hasonlított a családi felállásunk, és nagyjából egyszerre konstatáltuk február környékén, hogy érkezik a harmadik gyerek…

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s