„Ha egy anya beteszi az inkubátorba a gyereket, még nem tanul meg fogamzást gátolni”

Általános

Aktuális! Múlt héten babamentő inkubátorba helyeztek egy kislányt. Herczog Mária gyermekvédelmi szakemberrel beszélgetek az inkubátorokkal kapcsolatos aggályokról, az atipikus örökbefogadásokról és a gyermekvédelmi rendszer hibáiról. Provokatív interjú!

– Mondj pár szót magadról!

– A Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület vezetője és a Eurochild európai gyermekvédelmi ernyőszervezet elnöke vagyok. Itt az egyesületben felnőtt szakembereket képzünk gyerekjogokról, a gyerekvédelem különféle területeiről, mediációt, konfliktuskezelést tanítunk, nálunk van a korábbi magyar nevelőszülői képzés, a FIKSz tréning szerzői joga. Én korábban az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet igazgatója voltam, tizenöt évig dolgoztam a Kriminológiai Intézetben kutatóként, ott is gyermekvédelemmel foglalkoztam. Kutatok, tanítok az ELTE Doktori Iskolájában, nyolcadik éve vagyok az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja. Eredetileg családszociológus vagyok, a nyolcvanas években csöppentem bele a gyermekvédelembe, akkor aktívan részt vettem az első három csecsemőotthon bezárásában Pest megyében. Három gyerekem, öt unokám van.

SONY DSC

– Gyakran felszólalsz a babamentő inkubátorok ellen. Mi a baj velük? (Ha egy nyilvános inkubátorban helyezi el a szülő a gyereket, az titkos lemondásnak és jognyilatkozatnak minősül, a baba azonnal örökbe adható lesz. Magyarországon évi 3-5 babát adnak ilyen módon örökbe.)

– Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának álláspontja szerint fel kell őket számolni. Én részt vettem egy nagy európai csecsemőelhagyási kutatásban, ott is van egy erre vonatkozó rész. Nagyon sok baj van az inkubátorral. Az egyik, gyerekjogi szempontból, hogy a gyerek identitása sérül, nem tudja meg, kicsoda. A másik, hogy a vér szerinti szülő nem kap támogatást. Nem arra biztatjuk, hogy jelentkezzen és segítséget kap, hanem arra, hogy a gyereket veszélyeztetve szülje meg, és titokban helyezze el az inkubátorban. Nem ösztönöz rá, hogy a krízisben levő családokat segítsük.

– Mondhatjuk, hogy minden inkubátoros baba kórházon kívül született? Hiszen ha kórházban születik, akkor anyakönyvezik, és később keresni fogják a családon.

– Így van. Ezért ajánlottuk több országnak az anonim szülés bevezetését, a Bizottság is ezt javasolta. Akkor kórházban szül az anya, és zártan kezelik az adatokat, mint egy titkos örökbefogadásnál, de biztosítható a gyerek identitása, és az anya, szülők támogatása is a gyász feldolgozására. Nemrég egy idősek otthona elé tettek le egy csecsemőt, ami már bűncselekmény, ha viszont valaki inkubátorba teszi a gyerekét, az jognyilatkozatnak minősül. Ez jogbizonytalanságot eredményez. A következő probléma, hogy azt se tudjuk, ki teszi be. Azt vélelmezzük, hogy az anya, de rengeteg evidencia van, hogy nem a nők teszik be a csecsemőt. Férfiak, akik futtatják a nőket, a partner, aki nem akar gyereket, a nagymama, aki nem akarja, hogy a megesett lányáról kiderüljön. Lehet, hogy a nő teszi be, de akkor az apa, a nagyszülők, a többi családtag nem tud erről. Nincs nyilvántartás arról, hány gyereket találtak eddig inkubátorban, fiúk vagy lányok, kisebbségiek-e, egészségesek-e.

– Én egy 2010-es forrásban 40-es számot találtam, azóta volt még a minisztérium és sajtóhírek szerint körülbelül húsz…

– Nem tudjuk pontosan, mennyi. Nincs utánkövetés. Szlovákiában működik egy mindenhol hirdetett segélyvonal, ahol segítséget lehet kérni, így sokan más megoldást választanak. Németországban mindenféle információt kihelyeznek a gyerekdobozok mellé, telefonszámokat, segítség elérhetőségét. Van olyan hely, ahol azt javasolják, hogy vegyen az ott levő tintapárnával lenyomatot a kezéről, lábáról, hogy később azonosítható legyen, ha szeretné megismerni a gyereket, akár sok évvel később.

– Találtam egy olyan adatot, hogy Szlovákiában az inkubátoros babák negyedét visszakérték.

– Igen, ha kér, akkor ahhoz kap segítséget, ezért sokan meggondolják magukat. A németeknél is több mint a szülők negyede visszamegy a gyerekért.

– Magyarországon még nem volt visszakérés inkubátoros babánál?

– Még nem. Magyarországon semmilyen információ nincs az inkubátoron, Nem kap segítséget az elgyászoláshoz sem az anya. Magyarországon nem együttérzést és odafordulást, hanem azonnali ítélkezést és elutasítást vált ki mindenféle krízis, rászorultság. Ez pontos lenyomata a magyar rendszernek. És nem gondolnak bele, hogy a gyereknek milyen identitása lesz. Van egy görög kolléganőm, akit a háború után találtak, kitéve valahová, örökbe fogadták, nagyon sikeres, van férje, gyerekei, egy örökbefogadási civil szervezetet vezet, de azt mondja, egy lyuk van benne, fogalma sincs, hogy kicsoda, és ezt az űrt nem tudják a sikerei betölteni.

– És a hipotézis, hogy az inkubátor az újszülöttgyilkosságok megelőzésére szolgál?

– Erre semmilyen bizonyíték nincs. Az inkubátorprogram nem közismert, nem hirdetik. A legkiszolgáltatottabb nők nem tudnak róla, de ha tudnak is, egy kis faluból nem képesek odavinni egy csecsemőt a karjukban. Képtelenség, hogy a leginkább krízisben lévő, legizoláltabb, sokszor pánikoló nőktől várnák, hogy maga tájékozódjon, noha éppen az a problémája, hogy tanácstalan, nincs segítsége. Az lenne a megoldás, ha a közlekedési eszközökön, megállókban, az orvosi rendelőben, közértben ki lenne plakátolva, hogy ha terhes vagy, akkor hova tudsz fordulni, és sokféle lehetőség lenne adott. Kis faluban élő nők mondják, hogy azért nem mennek el a védőnőhöz, mert aki bemegy a védőnőhöz, az terhes, máshova meg nem tud eljutni. Ez sajnos akkor is igaz, ha például rákszűrésre kellene menni, vagy nőgyógyászati probléma van, de félnek attól, hogy megszólják őket.

1g

– Az inkubátor bizonyos jogi problémákat is kettévág. Ha az anya külföldi állampolgár, ha a férje nem mond le, nem elérhető, vagy nem tud a terhességről, akkor egyébként nem tudná örökbe adni, de az inkubátor ezt megoldja.

– Igen, ami nonszensz. És ha kórházban szülne, mint külföldi állampolgár, akkor ez nem lenne opció. Az egész egy álszent rendszer, ami nem oldja meg a problémát. Senki nem gondolhatja, hogy egy nő megtanul fogamzást gátolni attól, hogy betette a gyereket. Majd minden évben beteszi? Tudom, hogy az örökbefogadás szempontjából ez pofonegyszerű megoldásnak tetszik, már viszik is a csecsemőt, mint a cica a tollseprűt, de talán mégsem ilyen egyszerű. Nem segíteni akarunk, nem rendszerszinten megoldani a problémát, hanem megszabadulni a komplikáltabb megoldással járó feladatoktól.

– Az ENSZ említett gyerekjogi jelentése arra is kitér, hogy Magyarországon jobban kellene ösztönözni az idősebb, a roma és a sérült, beteg gyerekek örökbefogadását.

– Igen. Nagyon sok országban ez evidens. Az Egyesült Államokban még 17 éveseket is örökbe fogadnak.

– Miért?

– Mert nagyon erős az a közhangulat, hogy a gyermeknek joga van ahhoz, hogy családban éljen. Gyakran a nevelőszülő fogadja örökbe. Mert rájöttek, hogy sok esetben a nevelőszülő csak anyagi okokból nem tudná örökbe fogadni, hiányzik neki a pénz, ezért bevezették, hogy ilyenkor az örökbefogadás után is kapja azt a járandóságot, más jogcímen.

– Így Magyarországon is sokan örökbe fogadnák a nevelt gyereket.

– És nem volna hülyeség. De akkor kell egy szakmai kontroll, hogy tényleg alkalmas-e a szülő, megkérdezik-e a gyereket.

– Visszatérve az idősebb, roma és beteg gyerekekre, Magyarországon kevesen vállalják őket.

– Igen, mert a magyar örökbefogadók elsősorban a vér szerinti gyerek hiányát pótolják. Ezzel szemben a nemzetközi gyakorlatban az örökbefogadás emellett nagyon hangsúlyosan arról szól, hogy a mi családunkban a mi gyerekeink mellett elfér egy sérült, egy rászoruló, egy menekült gyerek, mert szeretjük a gyerekeket, mert a mi gyerekeinknek is jót fog tenni, ha látják, hogy mi elfogadjuk. Mint A szív bajnokai című filmben, ahol egy nagydarab fekete kamaszfiút fogadtak be a fehér, középosztálybeli, „jó” családba. Amikor a gyerekszeretetről van szó, akkor ezt is meghallhatnák a magyar családok.

– Ez csillagászati távolságra van a magyar szemlélettől.

– Skandináviában gyakran hallani a magasan kvalifikált, felső-középosztálybeli nőktől, hogy ők nem szülnek, hanem örökbe fogadnak, mert amíg ennyi rászoruló, ellátatlan gyerek van a világban, addig felelőtlenség.

– De Magyarországon sorállás van a gyerekekért.

– De nem az idősebb, roma és sérült gyerekekért. Az örökbefogadók nagy része nem fogad el idősebb, fogyatékos és roma gyereket.

– Ebből még leginkább a roma gyereket vállalják, de azt is kevesen.

– És itt is van egy jogbizonytalanság. Miközben nem lehet hivatalosan nyilvántartani, hogy valaki roma-e, az örökbefogadó szülők többsége nyilatkozik róla, hogy ő nem fogad el roma gyereket. A Európai Roma Jogok Központjával végeztünk egy kutatást szülőkkel, örökbefogadási szakemberekkel. Azt mondták, hogy ők bajban vannak ezzel, de jobb, ha ránézésre megsaccolják, vagy a névből következtetnek, ki roma, mert jobban jár a gyerek, mintha rábeszélik a családot, de nem tudják a gyereket megszeretni, ellenérzéseik vannak. Azt tapasztalták ugyanakkor, hogy ha az örökbefogadási felkészítésre olyan örökbefogadót hívnak meg, aki roma gyereket fogadott örökbe, akkor megnő az elfogadók, nyitottabbá válók aránya. Vannak olyan nemzetközi és magyar szakmai vélemények is, hogy aki származási alapon válogat, az nem alkalmas örökbefogadásra. De végülis abban egyetértenek, hogy jobban jár a gyerek, ha nem kerül be egy olyan családba, ahova csak jobb híján vállalták őt, vagy nem tudják elfogadni. Nemegyszer a nyilvánvalóan gyógyítható rendellenességgel született, vagy nagyon kajla fülű gyereket is sok család visszautasítja, ami legalábbis elgondolkodtató.

– A tanfolyamon azt tanítják, mindenki csak olyat fogadjon el, amilyet vállalni tud, és nem az a cél, hogy összeroppanjanak a családok.

– Ezzel egyetértek, ez is a gyerek érdeke. De a gyerekvédelem feladata, hogy minden bent lévő gyerek számára családot tudjon biztosítani. Legalább azt kéne elérni, hogy azok a családok, akik nem azért fogadnak örökbe, mert nekik nem lehet, és ez az egyetlen esélyük, és úgy érzik, hogy nekik jár egy magas minőségű, szőke, kékszemű, egészséges gyerek, most, hogy ezek a családok értsék meg, hogy a gyerekeknek van a gondoskodásra szükségük, és mi a gyerekeknek keresünk megfelelő családot, nem a családoknak nekik megfelelő gyereket.

– Erre mondta Székely Zsuzsa pszichológus, hogy akik karitatívok, azok csak olyan gyereket vállalnak, amilyet ők szülnének. Néhány ilyen családot ismerek, általában odáig elmennek, hogy romát vállalnak, de csak pici gyereket.

Akkor ezt a karitatív maszatot le kéne szedni az egészről. Mondja ki, hogy úgy gondolja, hogy ez neki jár, ilyet akar, és ne fessük be önzetlenre. Engem ez, csakúgy mint a béranyaság, sőt sokszor a lombikprogram, egyfajta konzumerizmusra, fogyasztói attitűdre emlékeztet. A saját gyerekünket sem válogathatjuk meg, lehet, hogy nem tökéletes, mégsem adjuk vissza.

– Ettől még sikerülhet jól az örökbefogadás. Sarkítva, hogy a gyereknek jó dolga lesz-e a családban, nem attól függ, hogy van-e méhe az anyának…

– Ez nem mindegy. Mert a meddő pároknál komoly gyászmunkát igényel annak feldolgozása, hogy nekik valamilyen okból nem lehet gyerekük, és a gyerekre ne a saját hipotetikus gyerekkel szembeni elvárásait vetítsék ki.

– Ezt problémának látod?

– Igen. Miről szól az egész? A gyerekről, vagy rólad? Ha már annyit vártál rá, a gyereknek iszonyatos igényeket kell betöltenie.

1f

– Én a gyerekvédelmet is sárosnak látom. Ma Magyarországon nem kell többet várni egy újszülöttre, mint egy háromévesre. Egy nagyobb gyerekkel több a probléma, kevesebb juttatás jár… Nincs motiváció.

– A hivatalos rendszerben nincs számon kérhetőség. Ha a szülő nem látogatja a gyereket, akkor dokumentálni kellene, hogy minden megtörtént, hogy a családba visszakerüljön, de ez legfeljebb formálisan történik meg. Nem villog minden reggel a képernyőn egy piros pont az illetékes szakembernél, hogy két hete nem látogatták a gyereket, és számon kell kérni, ki mit tett annak érdekében, hogy a vér szerinti család haza tudja vinni a gyereket, illetve, ha nem tudja, nem akarja, akkor azonnal kerüljön családba, lehetőleg az örökbefogadókhoz.

– Ha a szülő fél évig nem látogatja a gyereket, akkor lesz örökbe adható. De mennyi esély van visszakerülni a vér szerinti családba, ha a szülő csak félévente keresi a gyereket?

– A fél év alatt intenzíven kellene dolgozni a családdal, és akkor két hét után kiderülne nagy valószínűséggel, hogy fog vagy nem fog menni. A szociális munkásnak az volna a feladata, hogy felmérje, van-e esélye a gyereknek visszakerülni a családba. Interjúztunk kórházakkal, és az derült ki, a személyzet semmilyen felkészítést nem kap, hogy felismerje a krízisterhest. De mégis szokták mondani, hogy tudják, ki fogja otthagyni a gyereket. De akkor abban a két-három napban, amíg ott van az anya, meg kellene tudni a szándékát, segítséget kérni neki, hogy hazavigye a gyerekét, vagy abban, hogy feldolgozza az örökbeadást. Évi 40-50 csecsemőt hagynak ott a kórházban, akikről nem mondanak le. Ha komolyan veszik, akkor minden ilyen otthagyott, de le nem mondott baba után elbeszélget valaki a kórházi személyzettel, hogy milyen jelekre kell figyelni, illetve előzetes képzést lehet biztosítani, szórólapokat, plakátokat kitenni, hogy mindenki értse, mik a lehetőségek, hol a segítség.

– Ezek azok a gyerekek, akikre az állam teljesen feleslegesen rákölt évi 2-4 millió forintot, és másfél éves korában adják majd örökbe az országos listán. Már újszülöttként örökbefogadókhoz kerülhetnének.

– És a gyerek fejlődése hátrányt szenved. Ez nem megengedhető, ez gyerekbántalmazás, intézményes illetve rendszerabúzus a szakmai elnevezése.

– Nem tipikus, de hallottam olyan eseteket örökbefogadóktól, hogy az idősebb gyereket a nevelőszülő nem készítette fel az örökbeadásra, egy szál ruhában adta oda, érzelmileg ellenérdekelt volt a folyamatban, nem mondta meg neki, miért jöttek az örökbefogadók…

– Ez nem a nevelőszülők hibája elsősorban, hanem a nevelőszülői tanácsadóké és gyermekvédelmi gyámoké. A felkészítő tanfolyamon a nevelőszülő kap erre vonatkozóan képzést, segítséget, de ez olyan, mint egy oltás, nem örök időre szól. Időnként újra kéne immunizálni a nevelőszülőt is. Amiket elmondtál, az a nevelőszülő alkalmasságát kérdőjelezheti meg, de ezt látni kéne a tanácsadónak. Meg kellene beszélnie vele, hogy úgy látom, te nem tudod elengedni a gyereket, segítségre van ehhez szükséged. Ez a rendszer hibája, nem az egyéni nevelőszülőé. A kérdés, hogy funkcionálisan a rendszer gondoskodik-e arról, hogy a nevelőszülőt karbantartsa. A munka része, hogy a nevelőszülőt segítsék elgyászolni a gyereket, leválni róla. Ha a nevelőszülő ettől szenved, az a többi gyerek életminőségét is rontja. Ez nagyon fontos, ezzel kellene foglalkozni, pszichológiai támogatásra lenne szükség, önsegítő csoportokra, akár speciális segélyvonalra a nevelőszülőknek is. Az én fejemben a gyereket nem csak a nevelőszülő készíti fel az örökbeadásra, hanem pszichológus is. Mindenki magára van hagyva, és így mindenki sérül: a gyerek, az örökbefogadó, a nevelőszülő, a többi gyerek. Ha elkerül a Béluska, de ott marad a többi gyerek, azoknak mit mondanak? Kérdezgetik, hogy engem nem tetszik elvinni? Ebbe bele kell halni.

– Mit gondolsz arról, hogy március óta nyílt örökbeadásnál a lemondó szülő a gyerek hat hetes koráig meggondolhatja magát?

– Én egyetértek. Ha egy krízisterhest nem érek el, és ő jó lehetőségnek gondolja az örökbeadást, megkönnyebbül, hiszen lement a krízis. De utána, mikor nincs ott a baba, és nincs ez a nyomasztás, akkor hirtelen realizálhatja, hogy ez örökre szól, hogy a pasija mégis vállalja a gyereket, vagy a szülei befogadnák. Ha dolgoznánk vele a terhesség alatt, a szülés körül, akkor erre a hat hétre nem lenne szükség, mert előbb odaérne. Hat hét a fizikai felépülés a szülés után, még azt se tudja az ember, hol van és kicsoda. Ez nem egy hosszú idő. Én ezt teljesen elfogadhatónak tartom, és az örökbefogadók érdekeit nem veszélyezteti, mert ha tényleg szereti a gyereket, és nem csak saját magát, akkor belátja, hogy a gyerek jobban jár, ha mégis a vér szerinti családban nevelkedhet.

– Te mintha negatívan tekintenél az örökbefogadásra.

– Nem, én arra tekintek pozitívan, hogy a vér szerinti családot erősítsük meg. Nekem az a problémám, hogy erősebb az a kép, hogy az áldott jó örökbefogadókat promótáljuk. A gyerek eminens érdeke, hogy a vér szerinti családjában nőjön fel. Lehet bármilyen jó dolga, az mindig ott marad az életében, hogy a vér szerinti apjának, anyjának nem kellett. Az én kicsit fasisztoid álláspontom, hogy annak szülessen gyereke, aki szeretne. Ehhez test- és önismeret kell, elérhető fogamzásgátlás, sokféle felkészítés, lehetőség.

– Ezek mind nem kívánt gyerekek.

– Igen. Ezért Skandináviában, Hollandiában elvétve van belföldi örökbefogadás, mert minimális a nem kívánt, nem tervezett gyerekek száma. Erre jött létre az alternatív konzumerista technika, az indiai béranya, egy szegény ember kizsákmányolása, aki megszüli a másét, hogy eltarthassa a saját gyerekeit, bérbe adja a testét, mint egy prostituált. Az lenne az első, hogy ne szülessenek nem kívánt gyerekek. Ha mégis megfogant, akkor minden segítséget kapjon meg a szülő, hogy felnevelhesse. Csak ezután jön az örökbefogadás. Én nem az örökbefogadók érdekét nézem, én a gyerek érdekét nézem. Az örökbefogadást közvetítő civilek sokkal népszerűbbek nálam, de ez nem baj.

Reklámok

136 responses »

  1. Sok mindenben egyetertek Herczog Mariaval.
    Multkor, Katalin napon betettek egy inkubatorba egy csecsemot, es nekem egybol az jutott eszembe, hogy szegeny sosem talalja meg a gyokereit. Csak nem gondoltam tovabb a helyzetet.
    Ettol fuggetlenul nyilvan jobban jart a baba, mintha megoltek volna. A gyereket minden aron nem lehet es nem is kell minden erovel visszapasszirozni a csaladjaba. Tudom, hogy minden gyereknek joga van a sajat csaladjaban felnoni, de ha belegondolunk a szules utani krizishelyzetet valahogy orvosoljuk, igy az anya hazaviszi a nemkivant gyereket, jon a kovetkezo krizishelyzet, es akkor mar egyedul van a csalad. Mert a baj ujra jon, a rossz beidegzodesek, tanult sematsemak alapjan menten tud csak a csalad haladni. Egyszeruen azert, mert nem tanitja meg nekik senki, es van, ahol nincs is lehetoseguk valtoztatni. Kozmunka, melyszegenyseg, alul iskolazottsag, nincs kiut.
    R.Ritok Nora irasait szoktatok olvasni? Vert izzadnak, hogy segitsenek, megis keves a sikertortenet. A nyomor szele c. blogot megtalaljatok a Hvg oldalan.
    Az, hogy nem csak az anya teheti az inkubatorba a gyereket, megint egy olyan kerdes, amube sosem gondoltam bele. Bar, ha velem ilyen tortenne, es tudtomon kivul elvinnek oda a gyerekem, nyilvan addig mennek, mig vissza nem szerzem. De az iras alapjan ilyen meg sosem tortent, igy arra jutottam, hogy azert az anya ezekrol az esetekrol nyilvan tudott, valoszinuleg a beleegyezesevel tortent.
    A karirativ orokbefogadasarol annyit, hogy megneznem azt az amerikai csaladot, ahol orokbefogadnanak problemas 16-17 eves romagyereket az itthoni viszonylatokkal. Vajon hany magyar csalad all ugy anyagilag, hogy a sajat gyerekei melle be tud vallalni egy ilyen esetet? Most hirtelen ennyi, mert mennem kell dolgozni.

    Kedvelés

    • “ha velem ilyen tortenne, es tudtomon kivul elvinnek oda a gyerekem, nyilvan addig mennek, mig vissza nem szerzem” Vannak nők, akiket bezárva tart, bántalmaz a partnerük, vagy eladja prostituáltnak, és ők se “mennek addig”, míg a saját jogaikat visszaszerzik…

      Engem örökbefogadó szülőként is zavarna, hogy semmi nem tudok a gyerekem múltjáról, nem tudok felelni a kérdéseire. Bár a csecsemőgyilkosságnál nyilván jobb.

      Kedvelés

      • Erre nem gondoltam. Igazad van, de ha azt nezzuk, milyen elete lenne egy gyereknek ilyen hatter mellett? Mindenkepp jobb akkor neki, ha inkubatorba kerul, es orokbefogadjak.

        Kedvelés

      • Én az egyik gyerekem múltjáról semmit sem tudok. Nem zavar, ezzel együtt szeretem, mert csodás kislány. Lehetne rajta elmélkedni, hogy jobb lett volna, ha a vérszerinti anya más megoldást választ, de fölösleges, mert már így történt. Még jó, hogy jobb a csecsemőgyilkosságnál!!!

        Kedvelés

      • Nem önkéntes “lemondás” történetéről és következményeiről szól az “Az ismeretlen” című film, az egykori prosiituált vérszerinti anya szemszögéből. Youtube-on elérhető:

        Kedvelés

        • Kedves Enigma, köszönöm a filmajánlót, nagyon szép és megrázó volt ez a film. Szeretem az európai filmeket, érzelmileg jobban megérintenek, mint az amerikaiak. Pár éve Radoszáv Miklóssal hallottam egy interjút, amiben beszélt egy olyan esetről, ahol a vér szerinti anyát, mint utóbb kiderült fogva tartották valahol és mire sikerült kiszabadulnia, a kapcsolattartás hiánya miatt a gyerekét örökbe adták. Ahogy ez a film is mutatja az örökbe adások mögött iszonyatos tragédiák állhatnak.

          Kedvelés

      • Inkább sérüljön az identitása csak ne öljék meg, legyen lehetőség inkubátorba tenni!
        Akit bezárva tartanak stb. és más viszi el tőle a babát: aki elviszi, talán megölné, ha nem lenne inkubátor – még mindig jobb ha legalább valaki megmenti a babáját, ez itt élet-halálról szól. Nem hiszem hogy az inkubátor biztatás lenne arra, hogy otthon vagy valahol lépcsőházakban bujkálva, titokban szüljön az anya, de van, aki ezt teszi mindenképpen, és tenné inkubátor nélkül is, viszont annyit megtesz ő, vagy valaki helyette, hogy a babát biztonságos helyre viszi, nem veszi el az életét. Ha nem tudna az inkubátorról, lehet, hogy inkább kukába tenné, eltüntetné. Más országokban is van inkubátor, nem tudom az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának egyáltalán miért pont ezzel a témával kell foglalkoznia, ezek a gyerekek biztonságba, jó helyre kerülnek.
        Az anonim szülés persze jobb lenne, de azok a nők, szülő anyák, akiket bezárva tartanak a bántalmazóik, a kórházba szülni sem mehetnének be, valószínűleg. Az választaná csak az anonim szülést, aki egyébként is örökbe adná, csak például férje van, aki nem tud a babáról, és nem is akarja, hogy valaha megtudja, mert fél tőle (és ugye a férjnek is le kell mondania, még ha nem is ő a biológiai apa), esetleg a férfi bántaná is a babát, ezért kénytelen így megoldani, egyedül, a gyerek érdekében.

        Kedvelés

      • Sajnos, ha titkos örökbefogadással a TEGYESZ-től kapsz gyereket, akkor se biztos, hogy pontos információkat kapsz az előéletéről. Amit az egyik gyerekemről mondtak, abból pl. SEMMI nem volt igaz. Megkereste a családját, és kiderült, hogy nincs testvére ő utána. Nem hagyták ott a kórházban. Nem volt igaz, hogy a tesói sem akarták látni, sőt… Szóval ezer sebből vérzik a rendszer, sajnos.

        Kedvelés

  2. Hmm, érdekes megközelítés. Én nem mindenben értek egyet, de hát én elfogult vagyok, hisz én az örökbefogadói oldalon állok. Szeretem amikor azzal példálóznak, hogy külföldön ez, vagy az van. Hogy máshol elfogadják a roma, vagy más származású gyermeket vagy nem. Tény, hogy ez itt Magyarország, tény hogy nem tökéletes a rendszer, de szerintem soha nemis lesz az. Nem lehet mindenki kedvére tenni egyszerre. Igenis a roma gyerek kerüljön olyan családba, ahol teljesen és tökéletesen elfogadják, hogy boldog, kiegyensúlyozott élete legyen. Legyen az ÉletetAdónak a gyermek hat hetes koráig ideje meggondolni magát, de akkor abban a hat hétben vigye haza, gondoskodjon róla, hisz csak így tudja meg, hogy mit vállal. Néha örülnék, hogy ha minket örökbefogadókat is számba venne valaki, nekünk is szükségünk van segítségre, védelemre. Mert azér az nem csak úgy megy, hogy tizen-huszon évig várunk a gyerekre, végre magunkhoz ölelhetjük, aztán adjuk vissza, és csináljunk úgy mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig nem az…

    Kedvelés

    • pont ez jutott a napokban nekem is eszembe. Ok, hogy a vérszerinti szülő kapott az új törvények révén 6 hét gondolkodási időt, de ezzel pont a gyerekét fosztja meg attól, hogy valaki – aki ugye jó esetben majd örökbe is fogadja – feltétel nélkül szeresse, gondozza. Valakivel rögtön ki tudjon alakulni egy olyan élete végéig tartó kötődés. Persze értem én, hogy az első és legfontosabb dolog az lenne, hogy minden gyerek a vérszerinti szüleivel éljen, de mint ahogy az a múltkori cikkből kiderült, aki az első percben lemond, nem szokta meggondolni magát. Akkor miért tartják bizonytalanságban az örökbefogadókat, és persze azt az apró babácskát is még 6 hétig? És igenis velünk örökbefogadó szülőkkel miért nem számol a törvény, a mi érzéseinkkel?

      Kedvelés

  3. Csatlakozom az előttem szólókhoz, és emellett kifejteném én is bővebben a véleményemet, vigyázat, litánia következik! 🙂
    Nekem úgy tűnik, hogy a hölgy sokszor nem a magyar valóságban él, egy síkon gondolkodik valami elméleti világban. S hogy én ezt miből következtetem?

    1. A babamentő inkubátor esély a gyereknek az életben maradásra. Szerintem – de hát ugye én csak laikus vagyok, nem avatott félisten – első érdeke és joga a gyereknek az élethez van. Értem az érveket meg hogy sérül az identitása, de sokra megyünk ezzel az elvvel, ha életben sem marad, mert az inkubátor rossz, tehát tittttsuk be. Még akkor is, ha más teszi be, nem az anya, esélyt adott a gyereknek az életre. Értékeljük már, hogy a cikkben említett futtató, nagymama nem agyonütötte és elásta a gyereket.
    2. Tanított már valaha, hölgyem? Fogékony korban lévő, normális értelmi képességekkel és viszonylag rendezett családi körülmények között élő gyerekekkel egy egyszerű tény megtanítása irgalmatlan fáradságba telik: sok volt a hibás szó a fogalmazásokban, amit ráadásul egy adott szöveg helyesen leírt szavai alapján kellett megírniuk.
      Felhívtam a figyelmet, felírtam a táblára az összes szót helyesen, leírattam velük, átnéztem a füzeteket, hogy mindenkihez eljutott-e az infó, feladtam házi feladatnak, hogy tanulják meg, írják le sokszor jól, megbeszéltük, hogy a következő órán röpdolgozatban kérdezem, jegyet fognak rá kapni. ÉS UGYANAZOKAT A HIBÁKAT KAPTAM VISSZA EGY AZ EGYBEN. (még mielőtt nekiállunk azon elmélkedni, hogy mennyire jó vagy rossz a tanítási módszerem, ez csak egy példa volt arra a mennyiségű erőfeszítésre, amit a szocmunkások egy nehéz helyzetben lévő családdal elkövetnek, és tényleg vért izzadva, és tényleg eredménytelenül.) Akkor mit várjunk egy krízisben lévő nőtől, aki az ösztönei alapján cselekszik? Ez már nem az a világ, ahol egy szórólap vagy plakát bármit is változtat.

    3. Minek kell a Nyugattal példálózni? Járt már valaha ott? Kinyitotta valaha a szemét a különbségre? Vajon hol van nagyobb létbizonytalanság?
      Azt mondják, a pénz nem boldogít, de nyugtat… Menjen végig az utcán ott, mosolyogjon rá vadidegenekre, mosoly lesz a válasz. Menjen végig itthon, tudja, mi lesz az arcokra írva: “Ez rajtam röhög?” “Leettem magam?” “Ez hülye?” “Ejj, de jó kedved van, hogy pusztulnál meg!” Segítek, úgy hívják a jelenséget, hogy a vasfüggönyön innen és túl. Elég elmenni a régi NDK-ba, aztán utána át az NSZK-ba. Most ünnepelték, hogy 25 éve omlott le a berlini fal, de a különbségek még mindig megvannak, pedig Németország azért nem csórófalva alsó…
      Magyarországon jószerint Pest megyében és Nyugat-Magyarországon van állás, ott is ezerfelé szakítanak, és 6 ember munkáját kénytelen végezni az ember, mert létszámstop van. Segítség nincs, utánpótlás nincs, anyagi fedezet nulla, oldd meg, azért vagy, ha nem, akkor meg van helyetted ezer másik, aki a fél kezét odaadná, csak hogy a helyeden ülhessen/állhasson, és eszedbe ne jusson több fizetésért pampogni, ezer másikat találok, aki kevesebbért is vállalja, és ez a gyermekvédelem berkeire is igaz!!!! A mi megyénkben egyetlen ügyintéző csinál MINDENT!
      Azért az, hogy a Szív bajnokaival példálózunk, erős túlzás. Megnézte valaha azt a filmet rendesen? Látta, hogy mekkora házban “nyomorgott” az a fehér család, aki befogadta a fiút?
      Beszélgetett valaha pályakezdő, egyetemről kikerült friss házasokkal? Ha nem, állok rendelkezésére. Hatalmas nagy szám volt az, hogy mi el tudtunk költözni egy lyukba albérletbe, a lakáshitel felvételi kérelmünket röhögve postázták vissza, pedig évek óta van állásunk. A lombik ellen az egyik érvünk az volt, hogy nincs rá pénzünk, van még kérdés?

    4. Ha már a vsz anyákról előítéletmentesen gondolkodunk, urambocsá sajnáljuk őket, akkor talán megilletné azt a néhány szerencsétlen flótást, aki vállalja, hogy felnevel egy vagy több “másé” gyereket, hogy róluk is előítéletmentesen gondolkodjunk, nemde?
      Na, akkor következzék egy matekpélda. (mert hát ugye beszéljenek a tények, nagyon könnyen rám lehet ám sütni bélyegeket, hogy nem dolgoztam fel a szülésképtelenséget meg irigy vagyok, esetleg fajgyűlölő meg még ki tudja, mi nem)
      Az állam évente egy gyerekre elkölt 2-4 millió Forintot. Tegye, mert szükség van rá, reméljük, hogy a pénz jó érdekeket szolgál. De akkor szeretném megkérdezni, hogy egy vsz családban rendezett körülmények között élő gyereket miért nem támogat 2-4 millióval évente az állam? Kiszúrja a szülők szemét 10.000 Ft adókedvezménnyel, meg 13.000 családi pótlékkal havonta. 23.000*12=276.000 Ft. Emellett olvassa el a munka törvénykönyvét, ugye milyen család- és munkásbarát??
      TEHÁT AZZAL, HOGY ÖRÖKBE FOGADJUK A GYEREKET, PÉNZT SPÓROLUNK AZ ÁLLAMNAK, ÉS LEVESSZÜK A VÁLLÁRÓL A TOVÁBBI TERHET, PUSZTÁN SZERETETBŐL, ÉS MERT GYEREKET AKARUNK, A MÁSÉT. Ha pedig már így van, csúnya számocskák, akkor annyi a minimum, hogy ne süssenek ránk elitista bélyeget azért, mert nem fogadunk el olyan gyereket, akire két ember fizetése plusz ez az óriási juttatás NEM ELÉG! Iggen, mert majd ehet ingyen meg RGYK papír meg emelt összegű csp meg ingyen tankönyv. De ki fizeti ki a fejlesztéseket? Ki talál neki olyan iskolát, ahol nem kallódik el, ki taníttatja és irányítja olyan szakma felé, amiből nagy nehezen majd meg tud élni? (ne felejtsük el, hogy egy szakmunkás bizonyítvány mögött is bújhatnak meg százezrek, mert a szülő fizeti ki, hogy a gyereket fogadják gyakorlati helyen pl. fodrásznál vagy autószerelőnél…)

    Ha pedig ennyire alkalmatlannak tűnik minden öf szülő arra, hogy gyereket kapjon, akkor miért vizsgálnak bennünket szét? Miért kell évekig kínlódni? Van mit javítani a rendszeren, ez tény, lehetnének sokkal szigorúbbak is, de ez rajtunk múlik? Ja, nem? Akkor?

    Én sehol nem érzem, hogy olyan nagyon szentté lennénk avatva, az ilyen nyilatkozatokat olvasva inkább azt, mintha piszok lennénk a cipőn. A szükséges rossz, akit elő lehet kapni, ha már minden kötél szakad. Na, kedvesem, ezért népszerűbbek az alapítványt vezetők. Mert amellett, hogy a fő profiljuk a krízisterhesek támogatása, nem rúgnak belénk fölöslegesen, ilyen kijelentéseket és frázisokat hangoztatva.

    Elnézést az indulatokért, épp retorika órám volt… 🙂

    Kedvelés

      • A “kedvesem” valóban személyeskedés, de a “viszi a gyereket, mint cica a tollseprűt” az mi????? És itt a blogon és egyéb médiákban is az “örökbefogadók szőke, kékszemű gyereket akarnak” mondat mi???? Számomra etalon cigány gyereket örökbefogadók szájából még SOHA nem hallottam ilyen mondatot…..

        Kedvelés

        • Nem vitatkozni akarok, de a statisztika alátámasztja, amit mond. Az öf szülők 10%-a fogad el magyartól eltérő származású gyereket. Bármit is jelentsen a magyar származás, mert nekem nem tiszta. Nyílván a megfogalmazás nem túl elegáns.

          Kedvelés

    • Csak annyit reagálnék erre, hogy attól, hogy még ez itt K-Európa, szerintem nem kell lemondani arról, hogy rendszerszinten a gyermekvédelem legalább tyúklépéseket tegyen előre a gyerekek érdekében.

      Kedvelés

      • Fejlődjön, haladjon, de ne ahhoz mérjük magunkat, aki száz-százötven évvel előbbre jár, és nem mellesleg a világ egyik legnagyobb olajmezőjén csücsül.

        Kedvelés

    • Én is úgy éreztem, hogy ez az interjú nagyon elrugaszkodott a valóságtól. Lehetnek az embernek álmai, akarjon nagyon, de azért jó ha vannak megvalósítható ötletei is, mert másképp nem tud a gyerekeknek segíteni.

      Kedvelés

  4. Most csak egy aspektushoz szeretnék hozzászólni. Többször olvastam már szakemberek szájából, hogy az örökbefogadókat “felkenik”, és hogy ők magukat is, míg a krízisterhes anyát elítélik, stb. Ebben annyi igazság lehet, hogy a laikusok valóban sokszor teszik ezt, mert nem látnak bele a helyzetbe, nincsenek benne, hollywoodi mozikból meg dokusorozatokból hallanak ilyesmiről, onnan tájékozódnak. Több mint két éve, hogy benne vagyunk ebben a folyamatban. Én azt tapasztaltam, a felkészítés során nagyon is igyekeznek az örökbefogadókban tudatosítani, hogy itt elsősorban a gyerek érdekeit kell nézni, s aki komolyan veszi a felkészülés folyamatát, az ezt belátja, megérti, jó esetben egyébként már úgy megy oda, hogy ez világos számára. Vagyis egyáltalán nem igényli, hogy “felmagasztalják”, sőt, sokszor elmondjuk a “külvilágnak”, nem, nem vagyunk jó fejek, nem hozunk áldozatot, nincsenek világjobbító szándékaink, legalábbis nem ez a lényege az örökbefogadásnak. Az örökbefogadó szülőnek is fontos, hogy megértse a szülőanyát, képviselni tudja az ő döntését a gyerek előtt. Tehát szó sincs arról, hogy abban a szerepben tetszelegne, hogy ő milyen jó fej, mert még “a más gyerekét” is elfogadja. Rengetegen várnak örökbefogadásra, nyilván sokféle ember van köztünk. Lehet, hogy csak szerencsém van, de én pl. még senkivel sem találkoztam, amióta érintett vagyok, aki azt mondta volna, hogy neki csak ilyen meg olyan gyerek kell, aki legyen mondjuk agysebész, szabadidejében meg természetesen csellózzon egy zenekarban. Ha valaki nem fogad el valamit, az megalapozott döntés eredménye, nem lehet elintézni annyival, hogy “mit válogat”. Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a külvilág ” de jó fejek vagyok” hozzáállása épp annyira fedi a valóságot, mint az, amit már többször olvastam szakemberektől, hogy az örökbefogadó szülő “válogat”, meg azt várja, hogy tapsoljanak neki.

    Kedvelés

  5. Nem értek mindennel egyet, de értem az álláspontját most már.
    Anonim szülés az inkubátor helyett? Így már más a kép.Eddig csak az inkubátor ellenesség kapott hangsúlyt. Évekkel ezelőtt egy konkrét eset kapcsán már volt szó az anonim szülésről, akkor ezt jó megoldásnak tartottam.
    – Titokban, akárhol szülni, eljutni az inkubátorig (szülés utáni állapotban, a nő is ellátatlan) VAGY
    – Anonim módon kórházban / szülőotthonban szülni, gyermeknek így születni, a nőnek ellátás után távozni (esetleg egyéb segítséget, útmutatást kapni).
    A gyerek és a szülő nő szempontjából is a második szimpatikusabb.

    A többi állásponttal kapcsolatban még kavarognak a gondolataim.

    Kedvelés

  6. “már viszik is a csecsemőt,mint a cica a tollseprűt” Hát emlékeim között,melyek nem oly távoliak,semmilyen hasonló lazaság és játékosság nem volt.Személy szerint felháborít az örökbefogadók ilyen szintre degradálása…

    Kedvelés

      • Nem.Csecsemőt,titkos örökbefogadással.Sem az inkubátoros baba örökbefogadói,sem a titkosan örökbefogadók nem viszik a csecsemőt úgy mint a cica a tollseprűt.Hihetetlen érzelmeket élünk meg mindannyian szerintem,amikor bemegyünk a kórházba megismerkedni az évek óta várt gyermekünkkel.Hihetetlen érzelmeket amíg bejárunk hozzá és hazavihetjük.És azután is.
        A felháborodásom ennek szólt.

        Kedvelés

  7. Nagyon-nagyon-nagyon tetszik! Pedig én is az örökbefogadói oldalon állok. Zsuzsa, nagyon köszönöm ezt az interjút! Jelentősen megváltoztatta a véleményemet az inkubátorokról… Az örökbefogadásról, a gyermek jogairól eddig is hasonlóan gondolkoztam, de ez az interjú most megerősített! (Nagyon nehéz lehet a gyermekvédelemben dolgozni, de nem tud valaki egy megüresedett állást?)

    Kedvelés

    • Dutka, úgy örülök, hogy neked is ez a véleményed, már attól tartottam, hogy örökbefogadóként egyedüli tisztelője vagyok H. Máriának:) Nekem is nagyon tetszett az interjú, nagyon is nagy kincsnek tartom, hogy dolgoznak Herczog Máriák a gyermekvédelemben.
      Ez a vele készült interjú is nagyon tanulságos: http://gyereksorsok.hu/2014/11/20/mintha-a-beteget-orokre-korhazban-tartanak/
      Az inkubátorok kapcsán bennem már korábban is megfogalmazódtak kételyek, főként azt látom ijesztőnek, hogy sosem tudjuk ki rakta az inkubátorba a gyereket, én sem gondolom biztosnak, hogy ez minden esetben a szülőanya és valóban leginkább arra jó, hogy látszólag úgy tűnjön, mintha hatékony segítségadás történne.
      Szerintem nem jó csak egy-egy mondatot kiragadni az interjúból, hanem fontos a szövegösszefüggés, magára a mondanivaló lényegi elemeire érdemes figyelni, mert nagyon sokat lehet bele tanulni.

      Kedvelés

      • Köszönöm, Angéla, a megerősítést, és köszönöm a linket is! Elolvastam (nagyon hasznos, nagyon fontos információk) s megdöbbentem, mennyi mindent nem tudunk a gyermekvédelemről! Látom már, hogy lesz mit olvasnom a közeljövőben (ha az örökbe.hu időt hagy rá)!

        Kedvelés

        • Amúgy engem pont az örökbe, a Tandari Éva poszt indított el ebben az irányban való olvasásra. Ahogy egyre többet olvastam az állami gondozásban felnőtt gyerekekről, a gyermekvédelemről, sokkal-sokkal jobban képessé váltam megérteni a gyermekem vér szerinti szüleinek életét, meg úgy általánosságban is sokat formált a gondolkozásomon.

          Kedvelés

      • Lányok!

        Én is csatlakozom hozzátok. Nagyon tetszett az interjú.
        Nagy igazsága van H. Máriának abban, hogy az újszülötteknek van igazán esélye. Ezen ne tessék megsértődni. A blogon készült felmérést kell újra megnézni. Lehet az a tollseprűs mondat provokatív, de az az igazság.

        Nagyon jó a linket elérhető cikk és elgondolkodtató. Abban az ragadott meg, hogy a gyereknek semmibe nincs beleszólása. Sodródik, döntenek a feje fölött, alkalmazkodik. vagy a legrosszabb, hogy marad a rendszerben.

        Kedvelés

  8. Sok mindenen túl vagyunk már, és még messze nem mindenen az örökbefogadással kapcsolatban. Mondhatni, hogy az utunk elején járunk, de eddig is, ez az út egy valódi, sokszor nagyon kemény önismereti tréning, amit egy ember, egy pár végigjár attól kezdve, hogy kialakul és megfogalmazódik a gyermek, család utáni vágy egészen addig a pontig, míg az örökbefogadás mellett dönt (nem részletezem mi minden történik az alatt a tizenx év alatt).
    Sosem parádéztam még magam előtt sem, nemhogy mások előtt abban a hamis képben, hogy jótékonykodom az örökbefogadással. Gyereket akarok. Nagyon. A 6. lombikot már nem vállalva, most már másét.
    A folyamat során még egyetlen egyszer sem éreztem azt, hogy mi promotálva lettünk volna, igaz, eddig azt sem éreztette velem senki egészen eddig a pillanatig, hogy micsoda önző, lehetetlen ember vagyok, hogy örökbe szeretnék fogadni egy gyereket és szeretetben felnevelni.
    És azt sem mondta még senki, hogy az nem szeretet, csak önzőség, hogy félek tőle és nem akarom azt a kínt (igen, a saját kínomat) megélni, hogy ha végre a karomban tartom őt, mégis elszakítják tőlem, és ki tudja hova viszik, ahol igazán nem is akarták, ahol ő csak nyűg és ahol valószínű csak a szükség az úr. És csak remélni tudnám akkor, hogy ha már a vérszerinti családjába visszakerül (ha egyáltalán), tényleg szeretni fogják és nem a nélkülözés és a családon belüli erőszak és ki tudja még mi minden vár rá, amitől én már nem tudom megóvni és nem tudtam tenni érte semmit, csak pár napig szeretni.

    Kedvelés

  9. Radikális véleményeket fogalmaz meg, de azzal nehéz vitatkozni, hogy egy gyerek mindenekfeletti érdeke, hogy a vsz szülei neveljék fel. Ehhez pedig valóban oda kell eljutni, hogy kívánt gyerekek szülessenek. Az út hatalmas és nagyon távolinak tűnik a vége itt ebben a realitásban. Addig is legalább az alapvető rendszerszerű problémákkal lehetne előbbre jutni, mint anonim szülés, elérhető információ.

    Kedvelés

  10. Azért mindig szívenüt, amikor egy háromgyerekes nő (vagy akárhány gyerekes) azt bírja mondani, hogy annak legyen gyereke, aki tud szülni. Köszönöm szépen, igazán jól esik ilyet olvasni.
    A többi gondolatomat nagyjából már elmondtátok.

    Kedvelés

      • “Nem, én arra tekintek pozitívan, hogy a vér szerinti családot erősítsük meg. Nekem az a problémám, hogy erősebb az a kép, hogy az áldott jó örökbefogadókat promótáljuk. A gyerek eminens érdeke, hogy a vér szerinti családjában nőjön fel. Lehet bármilyen jó dolga, az mindig ott marad az életében, hogy a vér szerinti apjának, anyjának nem kellett.Az én kicsit fasisztoid álláspontom, hogy annak szülessen gyereke, aki szeretne. Ehhez test- és önismeret kell, elérhető fogamzásgátlás, sokféle felkészítés, lehetőség.”

        Valóban ezt mondja, viszont a világ nem így működik, sajnos.

        Kedvelés

        • A világ sokszor működik rosszul, sajnos. Másként gondolkodni viszont szabad, sőt, másként tenni is. Ha ki-ki a maga helyén legalább megpróbálná – pl. mi, Magyarországon, máris előrébb volnánk, s nem kullognánk annyira hátul több szempontból is. (Pl. a gyermekvédelem területén).

          Kedvelés

          • Én úgy látom, de javítsatok ki, ha nem így van, hogy első helyre mindenki a maga érdekét teszi, nem a közösségit. Ami jó, mert hát alapvetően mindenki magáért kapar. De a sakk-játszma nem egy lépésből áll, hanem lépéssorozatból. Szerintem az volna célravezető, ha tovább látnánk az első lépésnél, legalább ellátnánk a 4.-ig.
            Amellett meg plusz probléma, hogy az érdekek mögött gyakran hatalom áll, és sajnos szintén gyakori hozzá nem értés. Kész is a képlet.
            Megint egy példa:
            Olaszországban sztrájk van pl a vasúton. Akkor senki nem dolgozik, nincs sztrájktörés. Ők már tudják, hogy együtt lehetnek igazán erősek, és általában el is érik, amit akarnak.
            Magyarországon, figyeld meg, ez kb olyan forgatókönyvvel menne, hogy 10-ből 8 ember támogatná a javaslatot, de mire a tettekre kerül a sor, már csak 2 lenne, aki nem venné fel a munkát, őtőlük meg szépen elbúcsúzik a vezetőség… Mert mindenki, aki aztán a 8-ból átigazol a mások oldalra, csak odáig lát, hogy “anyám, ha nagyon kiabálok, még elveszítem az állásomat, ja, és nem bízhatok a többiekben, mert tuttira más is így gondolja.”
            Inkább a félelem dominál, nem az “egységben az erő” elv, és ezt a hozzáállást, mert a reformkorban is bírálták nagyjaink…
            A fejekben rendetlenség van, kelet-európaiság, és ettől már csak lépés a Balkán…

            Kedvelés

            • Egyetértek, sajnos. (Bár a “mindenki”-ből hálistennek vannak kivételek is). A Magyarok a pokolban c. vicc jut eszembe róla (interneten megtalálható). Meg Ken Kesey Száll a kakukk fészkére c. könyve (film ua.), melynek mondanivalója számomra: “De legalább én megpróbáltam”.

              Kedvelés

      • Tulajdonképpen egy érem két oldala, ha csak annak születik, aki szeretne, akkor nem “jut” annak, aki nem tud szülni. Kettős dolog, egyrészt igaza van, egy ideális világban ez így zajlik; másrészt a saját kis önző szempontomból nem bánom, hogy nem ilyen ideális világban élünk, amiben nem lehet örökbefogadni, mert nincs kit.

        Kedvelés

        • En szo szerint ertem azt, h. “annak szuletik, aki szeretne”. Tehat mindenkinek, aki szeretne. Igy is lehet erteni. 🙂 Egy idealis vilagban nem lennenek meddo parok, nem lennenek elhagyott csecsemok, nem lennenek haboruk… Csak az a baj, hogy nem idealis vilagban elunk…

          Kedvelés

          • Az a baj, hogy én még egy ideális világban is nehezebben képzelem el, hogy mindenkinek születik, aki szeretne, mint hogy senkinek, aki nem szeretne. Az utóbbit könnyebb lenne megoldani átgondolt támogatással. És igazából én ezt fontosnak is tartom, csak elég ambivalens érzés, mert közben tudom, hogy ez nekem rosszabb lenne.

            Kedvelés

        • A zárójelben lévőkből (pl. “fogamzásgátlás”) én is úgy értettem, hogy ez nem rólunk szól, a megfelelő és tényleg hozzáférhető “meddőségi” kezelések ott nem szerepeltek, “önismeret” köszönjük megvan, de nem oldja meg a problémánkat. Nem mindig annak születik gyereke, aki szeretné hogy szülessen, ez évezredek óta így van, és az a mi szerencsénk ebben az országban hogy itt még így van, ez az egyetlen oka hogy még itt élünk, szóval mi is nagyon szerencsésnek érezzük magunkat.

          Kedvelés

          • Igen.Pozitív az ahogy a gyerekvédelmi rendszer hiányosságairól beszél.Pozitív ahogyan elmondja az inkubátorok ellen szóló érveket.Értem és bizonyos mértékig egyet is értek vele.De írd meg hogy az interjú melyik részében(ahol mi örökbefogadók említve vagyunk) nem említ bennünket negatív környezetben.

            Kedvelés

            • Úgy látom, hogy abból indul ki, hogy az öf a végső eset kell legyen egy gyerek életében. Ha el lehjet érni azt, hogy a nehéz sorsú vsz családok megerősödjenek, a párok hozzájussanak fogamzásgátláshoz és a gyv is hatékonyabbá válna, akkor az ö.fogadható gyerekek száma radikálisan leesne. Az interjúból az tűnik ki, hogy azon dolgozik, az öf elkerülhető legyen. Nyílván itt és most ez nagyon messze van és az öf szülők nem tehetnek a rendszerszerű problémákról, ezért kár is hibáztatni őket. Még a származási megkötésért se érdemes, mert azt is a releváns intézmények teszik lehetővé.

              Kedvelés

            • Szép terv, de ehhez biztos szociális háló kell (az más miatt is nagyon kéne mááár), és pénz meg pénz és még annál is több pénz. Az meg nincs egyelőre, reméljük, ez változik majd.

              Kedvelés

            • Több helyen is pozitívan beszél az örökbefogadásról:
              „A hivatalos rendszerben nincs számon kérhetőség. Ha a szülő nem látogatja a gyereket, akkor dokumentálni kellene, hogy minden megtörtént, hogy a családba visszakerüljön, de ez legfeljebb formálisan történik meg. Nem villog minden reggel a képernyőn egy piros pont az illetékes szakembernél, hogy két hete nem látogatták a gyereket, és számon kell kérni, ki mit tett annak érdekében, hogy a vér szerinti család haza tudja vinni a gyereket, illetve, ha nem tudja, nem akarja, akkor azonnal kerüljön családba, lehetőleg az örökbefogadókhoz.”
              „ Évi 40-50 csecsemőt hagynak ott a kórházban, akikről nem mondanak le. Ha komolyan veszik, akkor minden ilyen otthagyott, de le nem mondott baba után elbeszélget valaki a kórházi személyzettel, hogy milyen jelekre kell figyelni, illetve előzetes képzést lehet biztosítani, szórólapokat, plakátokat kitenni, hogy mindenki értse, mik a lehetőségek, hol a segítség.
              – Ezek azok a gyerekek, akikre az állam teljesen feleslegesen rákölt évi 2-4 millió forintot, és másfél éves korában adják majd örökbe az országos listán. Már újszülöttként örökbefogadókhoz kerülhetnének.
              – És a gyerek fejlődése hátrányt szenved. Ez nem megengedhető, ez gyerekbántalmazás, intézményes illetve rendszerabúzus a szakmai elnevezése.”
              Érdemes egyébként nagyon figyelni arra is, amivel a hat hetes meggondolási idővel kapcsolatos véleményét indokolja: „Ha egy krízisterhest nem érek el, és ő jó lehetőségnek gondolja az örökbeadást, megkönnyebbül, hiszen lement a krízis. De utána, mikor nincs ott a baba, és nincs ez a nyomasztás, akkor hirtelen realizálhatja, hogy ez örökre szól, hogy a pasija mégis vállalja a gyereket, vagy a szülei befogadnák. Ha dolgoznánk vele a terhesség alatt, a szülés körül, akkor erre a hat hétre nem lenne szükség, mert előbb odaérne.”

              Kedvelés

            • Erre mondtam azt, hogy kevés emberre raknak hatalmas terheket, mert létszámstop van. Ezt egy-két ember nem tudja megoldani, nincs rá idő.
              Értem, hogy min kellene változtatni, a hölgynek neve van a szakmában, ezt nem vitatta tőle senki. De nem valahogy nem a magyar valóságban él – és így nem látja a sakkjátszma következő reális lépéseit, és a hang, ahogy rólunk beszél, nagyon “nemgyerebe”

              Kedvelés

        • Szerintem az egesz interjubol süt a gyermekek tisztelete es az, hogy ugyanolyan jogok illetik meg öket, mint a felnötteket. Legyenek azok akar vsz, vagy öf szülök. Akkor müködne jol a rendszer, ha MINDENBEN a gyermekek jogai es erdekei allnanak a közeppontban. Ebben pedig esszencialisan benne van, hogy a sajat csaladjaban nöjjön fel a gyerek es ezt tamogassuk ezerrel. Ha nagyon nem megy, akkor kerüljön szeretö öf. csaladba. Es öket is tamogassuk a helyzetükben. Semmifele ellenszenvet nem erzekeltem az interjuban es igyekeztem arra koncentralni, hogy milyen gondolatisagon halad es nem pedig arra, hogy mit “sugaroz”.
          Nagyon tetszett!

          Kedvelés

      • De igen, mond. Nem szó szerint, de mond. Hol? Hollandiát hozza fel pozitív példának, ahol szinte nincsen országon belüli örökbefogadás, mert ott nincs (illetve nagyon kevés) a nemkívánt terhesség, illetve gondolom olyan a családvédelem, hogy nem nagyon adnak örökbe. Ez jó. Viszont csípőből elutasítja a béranyaságot is, egy rossz fajtáját említve. Tehát, akinek nem lehet gyereke bármilyen rendellenesség miatt, az így járt. Értem én, hogy az alapelv az, hogy a gyereknek keresnek családot és a gyerek érdekét nézik (elméletben, mert a gyakorlat sajnos sokszor mást mutat), de tessék tudomásul venni, hogy az emberek akkor lesznek igazán hasznos tagjai a társadalomnak, ha van kiért élni, dolgozni.
        Nem kellene általánosítani a béranyasággal kapcsolatban sem, csak azért, mert van olyan hely, ahol ez nem megfelelő módon működik. Én láttam filmet amerikai béranyákról is, és nem az jött le belőle, hogy a nyomorból ez az egyetlen kitörési utuk, vagy hogy a 10 gyerekét másképp nem tudná eltartani. Mindent lehet jól is csinálni, meg rosszul is.

        Kedvelés

        • Amíg a rendszerben lévő gyerekeknek ilyen “sebességgel” keresnek családot (ahogy egy másik cikknél is kiderült, több fórumozó is arról számolt be, hogy a gyereke már sokkal előbb örökbeadható lett hivatalosan (de már addig is várt min. 1-2 évet a rendszerben), és gyakorlatilag hónapokig tartott, míg elkészült az aktája, ezután kezdtek csak keresni neki szülőket, azt is nagyon-nagyon lassan, szóval amíg így van addig ne dobálózzanak az ilyenekkel hogy “a gyereknek keresnek szülőket és nem a szülőjelölteknek gyereket”, mert nagyon álszent. Gondolom, hogy ott is létszámstop van, és a gyermekvédelem nem az örökbeadásról szól, de az a gyerek, akinek már biztos, hogy ez jut (ha nem fut ki az időből közben), kaphatna gyorsabb ügyintézést, ha lennének külön emberek, aki innentől már csak ezzel foglalkoznak, és mellette külön lenne az a gyámhivatal, amelyik pedig a sürgősebb esetekkel, csak a veszélyeztetett gyermekekkel, családokkal foglakozik. Ezért működnek jobban és gyorsabban a civil szervezetek, bár nekik is a krízisterhesek segítése az elsődleges, és nem az örökbeadások közvetítése, de ha a krízisterhes ezt kéri, akkor azonnal tudnak örökbefogadó szülőket ajánlani neki, ezek a várakozó szülők szerintem akár az éjszaka közepén is örömmel veszik fel a telefont.

          Kedvelés

  11. Az interjú alapján megint elgondolkoztam a származási témán. Szerintem el kellene dönteni, hogy szakmailag Magyarország melyik utat választja: nyílvántartja és fontosnak, hogy egy gyermek lehetőleg olyan etnikumú családba kerüljön, amilyen ő vagy legalábbis őt elfogadó családba vagy pedig azt képviseli, hogy “színvak” és származástól függetlenül tekint az egész örökbefogadásra.

    Jelenleg úgy csinál a rendszer, mintha színvak lenne, valójában pedig fű alatt nyílvántartja a származást és központ kérdéssé emeli ld. egyéb kategória a jelentkezési lapon.

    Mind a két megközelítés mellett vannak pro és kontra érvek, de valamelyiket következetesen kellene végigvinni, nem pedig ilyen zavaros módon kezelni, ami egyesekben bűntudatot kelt, mások meg 300 helyet ugranak előre a listán, attól függően, hogy mi a személyes hozzáállásuk.

    Kedvelés

    • Cosima, nagyon fején találtad a szöget.
      Keresleti oldalon, a jelentkezéskor van mód származási elképzelések megadására, ami azt sugallja, hogy ezt majd figyelembe veszik a gyerek kiajánlásakor.
      A kínálati oldalon ugyanakkor tilos számon tartani a gyerek származását. És innentől vagy a kiajánló szakember végzi el az előszelekciót, vagy a várakozó maga.

      Ez nagy aszimmetria a rendszerben.

      Kedvelés

  12. Ééééértem én, hogy a gyereknek _joga_van a vérszerinti családjában felnőni, amennyiben lehetséges. De az érdekek.. Éppenhogy objektíven próbálom nézni és sok esetben, olyankor, amikor az örökbeadás-elvétel gondolat fel sem merül sehol és senkiben, még ilyen esetekben is, ha nem is hivatalosan, de azért kvázi de facto kimondható, hogy agyerek alighanem jobban járna az örökbefogadottság minden terhével együtt is, ha NEM a vérszerinti családja nevelé fel.
    Persze, ennek a kezelése lenne ugye a feladata a családvédelemnek.
    Amikor mindennapos az éhezés, bántalmazás és ennél sokkal rosszabbak is, akkor, úgy gondolom, hogy általánosságban kimondani egy olyan gyerekről, akiről még valamiféleképp rendelkezett is a szülő, hogy még így is jobb lenne neki a vérszerinti családban, mint rendezett, az állam által alkalmasnak nyilvánított örökbefogadó családban, háááát, egy picit nekem sok.
    És igen, ezt is értem, és a kivételek, meg akit kényszerítenek, meg akinél nem is úgy van, meg aki nem is alkalmas igaziból. Szóval, csak azzal van a bajom, hogy miért csak az egyik oldal felé kell általánosítani az egyedi eseteket?
    És még mindig értem, és jog, és nehéz, mert általánosítani muszaj, csak ugye mindenkinek van egy egyéni véleménye, ami nyilván átüt aztán a törvények alakításán is.

    Azt mondani pl, hogy hat hét elteltével nyilvánhogy nem kéne kiborulni a a szülőnek, ha elviszik a gyerekét, azt sugallja nekem, hogy az, aki mondja, valahol a fejében azt képzeli, hogy az örökbefogadó szülő nem is igazi szülő, az neki nem a saját gyereke, meg egyáltalán. Mert ugyanez az illető, kötve hiszem, hogy ha az ő gyerekét veszik el, akkor ezt ennyire átugorható problémaként kezelné.
    Nyilván, véleménye mindenkinek lehet.

    De nyilván, ez az interjú nem erről szólt, az inkubátorokról pedig nagyon jó, ha egy ilyen meglátás is bekerül a köztudatba.

    Kedvelés

    • Szövegértelmezőnek csaptam fel 😉 Szerintem nem mondja azt, hogy bántalmazó vagy elhanyagoló családban jobb egy gyereknek, mint öf családban. Annyit mond, vsz családokat kell megerősíteni, hogy lehetőségük legyen a gyereket felnevelni és még egy lépést hátrább megy, amikor azt mondja, hogy alapvetően lehetőség szerint csak kívánt gyerekek szülessenek meg. Ez persze nagyon idealista nézetnek tűnik, de olyan cél lehet, ami felé érdemes dolgozni és lehet is.

      Kedvelés

      • Én sem adtam ilyesmit a szájába. Arra próbáltam utalni, hogy kimondani azt, hogy az örökbe adandó gyereknek _tuti jobb a vérszerinti családjában, kicsit nem túl nagy általánosítás; noha értem, hogy általánosítani muszáj.

        “Nem, én arra tekintek pozitívan, hogy a vér szerinti családot erősítsük meg. Nekem az a problémám, hogy erősebb az a kép, hogy az áldott jó örökbefogadókat promótáljuk. A gyerek eminens érdeke, hogy a vér szerinti családjában nőjön fel. Lehet bármilyen jó dolga, az mindig ott marad az életében, hogy a vér szerinti apjának, anyjának nem kellett. “

        Kedvelés

      • Az pedig, hogy csak kívánt gyermekek szülessenek, természetesen tök jó cél, de én pl erről egyáltalán nem is írtam, mert ez nem érinti a jelenlegi örökbefogadást; jelenleg ez egy párhuzamosan futó projekt lehet(ne), ami felfuthat(na). Sztóval, ez nagyon szép es optimális cél. És hajrá! De ez egy majd valamikor megvalósuló állapot. A hat hét mellett is hozzáteszi, hogy megelőzhető lenne, ha a rendszer úgy működne, hogy ki tudnák szűrni, fel tudnák készíteni a krízisterheseket. Így működik? Tud így működni (nagyvonalúan a következő 10 évben, mondjuk?)

        Kedvelés

  13. Az idősebb, beteg és roma témakörhöz.
    A magyar örökbefogadók 10, max. 15 százaléka foga el roma gyereket, de még ezzel állunk legjobban.
    3 százalékuk fogad el 6 év feletti gyereket. És nagy részük nem szívjóságból, hanem mert a kora miatt nem kaphat mást.
    Sérült, súlyos beteg gyerekre meg elvétve akad várakozó.

    Kedvelés

    • Szerintem, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit tud elfogadni, milyen harcokat képes megvívni, mert az egész cseppet sem egyszerű, és állandó elkötelezettséget kíván. És nemcsak az örökbefogadó itt a kérdés, hanem a környezete is. Nekünk szerencsénk van, hogy a csalàdunk elfogadó, de mit csináljon az, ahol mondjuk a nagyszülők nem tudnának egy “nem magyar” – akármi is az, mert ugye mindenki magyar, aki annak vallja magát – gyereket elfogadni? Nem elég, hogy egy lelkileg sérült gyereket kell segíteni a boldogság felé, de még extra nomás is nehezíti ezt a dolgot. Szörnyű nehéz lehet, és a gyerek ezt megérzi.

      Kedvelés

    • Azért ebbe az is beletartozik, hogy elfogadnék én 8-10 évest is, ha lehetőséget kapnék rá, hogy egy évig otthon maradjak vele, megismerjem, segítsem a beilleszkedését, fejlesszem, akár úgy, hogy évet halaszthasson az iskolában, akár úgy, hogy magántanuló egy évre, legalább egy gyed összegével megtámogatva erre az időre. Minél idősebb a gyerek, ehhez annál több időre lenne szükség. Ehelyett kapnék fél évig gyest, már ha úgy érezném, hogy 27 ezer forintból képes vagyok mindezekre. A nagyobb egészségi problémákkal szintén ez a helyzet. Nem szeretettel nem győznénk, hanem pénzzel.

      Mi legalábbis így mértük fel a korhatár kérdését. (Aztán jöttek a gyerekeink, és a kisebbik idősebb volt a határunknál, így alig 4 hónap után, januárban vissza kell mennem dolgozni, és korán van, és a szívem szakad meg, de muszáj…)

      Kedvelés

        • Hát igen, tényleg nem EZEN kellene spórolni a törvényalkotóknak, hiszen ha anyagi okok miatt nem fogadnak örökbe egy nagyobb gyermeket, az intézeti /nevelőszülői ellátása SOKSZOROSA lesz, mint ha az öf szülő 1 évig GYED-et kapott volna utána.
          Hogy a lelki, társdalami vonatkozásiról pedig ne is beszéljünk… 😦

          Kedvelés

        • Ez az örökbefogadói GYES tényleg egy nagy semmi, aki örökbefogad, az már általában olyan munkaviszonnyal rendelkezik, hogy ha nagyon pici gyerek jön, akkor kapna GYED-et, ha viszont nagy jön, akkor azért a GYES siralmasan kevés, főleg, hogy a valószínűleg szükséges (és esetleg évekig elmaradt) fejlesztések, kezelések leginkább magánúton oldhatók meg, ami nem két fillér… Nem mintha a GYED maximált összege olyan nagyon sok lenne, pedig mi is takarékoskodtunk előre.

          Kedvelés

        • Megoldjuk. Még két hónapig részidős leszek, és a férjem bevállalta az állandó éjszakás műszakja mellett a pesztra szerepet arra az időre, amíg dolgozom. De már most izgulok, hogy hogyan fog boldogulni. Meg nagyon fognak hiányozni…

          Kedvelés

    • Mi 7 éves gyermeket “kaptunk”. Korunknál fogva kaphattunk volna néhány évvel fiatalabbat, de ez éppen így volt ideális: nincs nagy korkülönbség a vsz. gyermekünkkel, másrészt negyvenen jóval túl (főleg, ha van már egy gyerek) az ember már nem feltétlenül “babázni” vágyik, hanem jól működő, szeretetteljes családra, felelősségteljes feladatokkal oda-vissza. (Csak zárójelben: ebben a korban már a türelem sem olyan mértékű, mint fiatalon, be kell látni. Nem hiányzik tehát az éjszakázás, a folytonos gyereksírás, stb. stb.) A kisrigók anyukája nagyon szépen megfogalmazza, miért éppen ez a “nagyobbacska” kor az, ami a magunkfajtának eleve szimpatikusabb: http://bboom.hu/szuloszoba/Hatizsakban_visszuk_az_egymas_nelkuli_multat
      Nincs itt szó sem szívjóságról, sem kor miatti megkötöttségről. És természetesen nem vagyunk egyformák, nem baj, ha valaki meg éppen a csecsemőkor gyönyörűségéből nem szeretne kimaradni. Ha viszont valaki elfogadó ezzel a nagyobbacska korosztállyal, ne riadjon meg tőle: nagyon sok boldogság és perspektíva van benne! És nem feltétlenül kell hozzá egy évig otthon maradni (mint Aktucs írja) ismerkedni, beilleszkedésben segíteni, fejleszteni, évet halasztatni. Lehet persze, mindennek megvan a pozitív hozadéka de a negatív oldala is. Én egyáltalán nem maradtam vele otthon (nem estem ki a munkámból), igaz, rugalmas munkahelyem van és éppen őszi szünetben érkezett a nagylány. Egy hónapig volt velem (vagy valamelyik másik családtaggal) otthon, mely időnek egy részét már benn töltöttük együtt a munkahelyemen. Az iskolában évet halasztottunk ugyan, de óvódába az 1. hónap kivételével járt (kötelező is már ebben a korban). Nem értek tehát egyet azzal, hogy minél nagyobb a gyermek, annál több “összeszokási” időre van szükség, elzárva a külvilágtól, csak egymásra koncentrálva. Az összecsiszolódást jobban segíti a “normál” hétköznapi rutin kialakulása (szülők dolgoznak, gyerekek iskolába-óvódába járnak), tarkítva a hétvégék, ünnepek színesebb, de több meghittséget is nyújtó változatosságával. Nálunk legalábbis így működött.

      Kedvelés

    • Talàn többen elfogadnànak nagyobb gyereket is csak félnek. (talàn jogosan is).Félnek mert a gyermek olyan félresikerült nevelést kapott addig nevelőszülőktől vagy otthonban, amivel nem lehet egykönnyen megbirkózni és vàltoztatni rajta. Sok olyan blogot olvashatunk ahol a nagyobb gyermek nem tud viselkedni, hazudik, lop stb…mikor örökbefogadjàk. Szerintem a nevelőszülőket és az otthonok dolgozóit is jobban kellene képezni és több juttatàst adni nekik, hogy képesek legyenek csak a gyerekekkel foglalkozni és szó szerint nevelni őket. Ismerek nagyon jó nevelőszülőt is de van olyan is aki egy rettenet. Azoktól egy nagyobb gyermeket örökbefogadni senki nem vàllalnà.

      Kedvelés

  14. Nem értem megint ezt a frontvonal húzást a vérszerinti és az örökbefogadó szülők között. A szegény, szerencsétlen, kiszolgáltatott vérszerinti és az önző, válogatós, konzumerista örökbefogadó. Számomra nem társalgási alap, hogy be kell állnom a frontvonal valamelyik oldalára. Én a gyerek oldalán állok és az adott helyzetből próbálom kihozni a számára legjobbat.

    Kedvelés

  15. Nekem a cikk olvasása során ,sokszor kinyílt a bicska a zsebemben.Hogy gondolhatják azt ,hogy meg kellene szüntetni az inkubátorokat?Van olyan csecsemő akinek ez az egyetlen esélye arra,hogy életben maradjon.Az hogy nem tud majd semmit a gyökereiről ,talán igaz ,de titkos örökbefogadásnál sem sokat tudni az előzményekről.
    Azzal viszont egyet értek,hogy a magyar gyermekvédelem nem mindig a gyerek érdekeit tartja szem előtt.Túl sok értelmetlen jogszabály betartásával vannak elfoglalva.

    Kedvelés

  16. Kedves Zsuzsa!
    Jó volt olvasni az interjút! Ilyenkor mindig kicsit felnyílik a szemem és jobban helyre tudom rakni a saját történetünk. Ez pedig nagyon kell, hiszen alapvetően fontos, hogy a gyerekemmel valóban tudjak kommunikálni a kérdésben! Kicsit kellemetlen, hogy a cikk végén a béranyasággal elvész az egész beszélgetés pozitív üzenete.
    Amit pedig sosem értettem, hogy egy örökbefogadott gyerekkel szemben miért lenne a szülőnek nagyobb elvárása, vagy miért kellene szegénykének “iszonyatos igényeket betöltenie”?

    Kedvelés

  17. Mintha a számból vette volna ki a szót: ” És itt is van egy jogbizonytalanság. Miközben nem lehet hivatalosan nyilvántartani, hogy valaki roma-e, az örökbefogadó szülők többsége nyilatkozik róla, hogy ő nem fogad el roma gyereket.” És amit még hozzátennék : minden gyereknek joga van tudni a származását és olyan családban felnőni, ahol azzal együtt fogadják őt el. Remélem ezirányba fognak változni a dolgok az örökbefogadásban.

    Félreértés ne essék, nem akarok senkit meggyőzni, hogy milyen gyereket fogadjon el. Csak megerősíteni, hogy jelenleg, aki tesz származási kikötést, előfordulhat hogy az is roma gyereket kap, mert nem lehet nyilvántartani a származást.

    Mi történik ha a gyerek elkezdi keresni a vérszerinti gyökereit és csak akkor derül ki a származása?

    Kedvelés

  18. A legtöbb dologban egyetértek Herczog Máriával, de vannak, amikkel én sem. Az első mindjárt az inkubátor-dolog, igen, ahogy írtam már korábban, magam is ezerrel az anonim szülés mellett állok, sőt, az inkubátorral kapcsolatos aggályokat is értem, de még mindig nem vagyok meggyőzve arról, hogy egy gyereknek jobb, ha a szülőanyja/nagymama/strici egy szál pendelyben az újságosbódé mellé fekteti ki hajnalban, és lehet drukkolni, hogy a postás jár-e arra előbb, vagy a fagyhalál. Ugyanúgy nincs ott cédula a további segítségről, ugyanúgy nincs a gyereknek származása, csak necces az is, hogy életben marad-e. Tudom, nyomoznak a kihelyező után, meg bűncselekmény, meg satöbbi, csak ha időközben odafagy a gyerek, akkor neki ez már nem megoldás semmire. Ilyen esetben szerintem mégis jobb, ha az inkubátorba teszi, és én tartom annyival biztonságosabb megoldásnak, hogy kvázi “jutalmazzuk meg” büntetlenséggel azt, aki inkubátorba teszi a lépcső helyett. Én azok közé tartozom, aki tényleg elfogadna inkubátoros babát is. Nem örülnék a történet hiányának, és annak, hogy nem tudja megkeresni a gyökereit, de azt hiszem, számomra ez közel sem annyira ijesztő helyzet, mint pl. Zsuzsának. Igazából mindnyájunkban több kérdés van, mint biztos válasz, szerintem még a nyíltan örökbefogadóknál is, pláne a titkosnál, én majdnem csak mennyiségi különbségnek érzem az információhiányt az inkubátoros gyereknél. A nagy hátrány, hogy nem tudja megkeresni az övéit, de a közösségi média világában még ez sem biztos.
    A másik, amivel nem tudok azonosulni, az az, hogy mi, akik nem fenenagy “elfér mégegy” szívjóságból vállalunk gyereket, hanem mert gyereket szeretnénk, rosszabb örökbefogadók lennénk. Kevésbé elfogadóak, ez talán igaz, mert akinek még egy sem született, általában kevésbé 10 éves gyerekkel akarja kezdeni a szülővé válást, de nem hiszem, hogy több meddő párhoz került gyereknek kéne birkózni a lehetetlen elvárásokkal, mint ahány “elfér még” gyerek nem tud sosem annyira nagyszerű lenni, mint a testvérei (merthogy ilyet is láttam már).

    Kedvelés

    • Az anonim szüléssel, a 6 héttel, a nevelőszülői örökbefogadás anyagi segítésével, az inkubátorok mellett minél több információ biztosításával nagyon egyetértek, a kórházban lemondás nélkül otthagyott gyerekek esetében az egészségügyi személyzet szerepével kapcsolatban magam is szoktam csipogni, nagyon igaza van.

      Kedvelés

  19. Nekem még annyi jutott az eszembe, hogy az az érzésem támadt, mintha mindegyik szakértő egy intézkedéstől várná alapvetően a helyzet javulását, pedig szerintem az intézkedések rendszere hozhat csak megoldást: kellenek inkubátorok, hogy a gyermekgyilkosságokat megakadályozzák, de valóban kellene lehetőség anoním szülésre is. Kell ösztönözni a vsz családba kerülést, de ez nem mindenkinél opció, így az örökbefogadásra is szükség van. Kell ösztönözni a nagyobb gyermekek, betegek örökbefogadását, de nem lehet elítélni azokat, akik nem tudnak ilyen gyermeket vállalni, mert azért ők is boldoggá tesznek egy-két gyereket, még ha nem is azokat, akiket kevesen vállalnak.

    Hollandiát hozza fel példának. Én azt olvastam, hogy ott a nem kívánt terhesség is kevesebb, mert az fiatalokat arra biztatják, hogy az óvszert és a gyógyszert együttesen alkalmazzák. Ott mintha az intézkedések szinergiájában hinnének, és ez úgy tűnik, működik.

    Kedvelés

  20. Igazából a Tegyesz sem áll nagyon jól a jogszabályok betartásával.Egyik ügyintéző ezt mondja a másik meg azt.Lehet hogy ez nem ehhez a történethez tartozik,de épp most meséltek nekem egy esetet.Egy fiatal anya hívta fel a Tegyesz hogy nyílt örökbefogadással szeretné a babáját örökbeadni. Március óta ők is közvetíthetnek,fogalmuk sincs mit kell csinálni.Hetek teltek el a félre tájékoztatás miatt.A lány utolsó időben van,és még a mai napon sem tudta ,hogy hogyan tovább.

    Kedvelés

  21. “Interjúztunk kórházakkal, és az derült ki, a személyzet semmilyen felkészítést nem kap, hogy felismerje a krízisterhest. De mégis szokták mondani, hogy tudják, ki fogja otthagyni a gyereket. De akkor abban a két-három napban, amíg ott van az anya, meg kellene tudni a szándékát, segítséget kérni neki, hogy hazavigye a gyerekét, vagy abban, hogy feldolgozza az örökbeadást. Évi 40-50 csecsemőt hagynak ott a kórházban, akikről nem mondanak le. Ha komolyan veszik, akkor minden ilyen otthagyott, de le nem mondott baba után elbeszélget valaki a kórházi személyzettel, hogy milyen jelekre kell figyelni, illetve előzetes képzést lehet biztosítani, szórólapokat, plakátokat kitenni, hogy mindenki értse, mik a lehetőségek, hol a segítség.”

    Tehát Herczog Mária interjúzott kórházakkal, gondolom nem tegnapi ez az infoja, tehát tudják, hogy hol a gond, tudják, hogy mit kellene tenni, és erre annyit tud mondani, hogy “elbeszélget valaki…” valaki??? könyörgöm mikor? és ki? és ki és mikor fog erre javaslatot tenni és kidolgozni egy protokolt erre??
    Nekem ebből az egészből az jön le, hogy fejben megint nagyon okosak vagyunk, de “majd vmikor vki..” és persze lehet pénzhiányra hivatkozni, de könyörmöm évi 40-50 gyerek élete nem ér megannyit, hogy ebben az ügyben egy szakember Herczog Mária odategye magát és továbbjusson annál, hogy “vki”????????????
    Lehet a rendszert hibáztatni, de ez marha vicces egy olyan ember szájából, aki szakember az adott területen… megmondó emberekből elég van, cselekvőkre van szükség. Budavári Zitákra, Mórucz Gabikákra, akik tesznek is vmit, és igen lehet őket jobban szeretni, mert ők tesznek is vmit, nem csak megmondják a tutit….

    Egyébként amit az “interjúztunk a kórházakkal”-ban mond, azt laikus örökbefogadó anyukaként is tapasztalban abban a 2*1-1 hétben, amit a gyerekeimmel töltöttem az újszülött osztályokon, ahol a csecsemőosztályos nővéreken kívül kb. senki mást nem érdekelt az otthagyott babák sorsa…

    3,5 év különbséggel voltam 1-1 hetet bent így a kórházakban és mindkét alkalommal voltak még ott sorsukra hagyott babák a mieinken kívül. Se a kórházi védőnő, se a gyámügy (akit ugye értesítettek), se a gyerekvédelem, senki nem jött oda, hogy beszéljen a vérszerinti anyával, aki ugye még 3 napig ott volt a kórházban, tehát lett volna rá lehetőség, hogy beszéljenek velük. Mindkét gyerekre sokat gondolok, akik egyidősek az enyéimmel, hogy vajon mi lehet velük, és “csak” annyin múlott a sorsuk, hogy a vérszerinti anyjuknak senki nem nyújtott segítséget, nem ismertették a lehetőségeiket.

    és legyen kint inkubátor, mert életet ment!!!!!!!!!!!!! Életet!!!

    Kedvelés

  22. Sziasztok ismét! 🙂 Jaj, Dutka, nem, ne akarj a gyermekvédelemben dolgozni! Nem olyan nagyszerű az, pláne, ha még mellette örökbefogadásra is vár az ember (lánya). 😛
    Én azt gondolom (tapasztalom?), hogy az örökbefogadók is nagyon különbözőek. Vannak – sajnos, vannak -, akik tényleg úgy képzelik, hogy bemennek egy szupermarketbe válogatni, és leadják a rendelést a a “magas minőségű, szőke, kék szemű” magyar gyerekre. Nem tudom, mennyien, de tény, hogy vannak ilyen örökbefogadásra jelentkezők is(!). Ettől persze még nem kell(ene) általánosítani, mint ahogy – érzésem szerint – az interjúalany is teszi. Vannak nagyon türelmes, toleráns, nyitott örökbefogadók is, de a mi megyénkben (mert én csak arról tudok beszámolni) nagyon, de tényleg nagyon-nagyon kevés örökbefogadni vágyó fogadna el roma babát, gyermeket is. (Rajtam kívül, előttem csak egy házaspárról tudok úgy, hogy én hatvannegyedik vagyok a jelentkezők között). 😦 Ezek tények, azok pedig makacs dolgok.
    Azt is gondolom még, hogy az inkubátorba tétel ma Magyarországon egy szükséges rossz. Nem reálisak, inkább ideálisak azok az alternatívák, amiket itt a szakember felsorolt: krízisterhesek gondozása, plakátelhelyezés, röplapok, miegymás. Én még sohasem szültem, mégis úgy képzelem, hogy ezeknél a nőknél nagyon gyakran egyfajta rövidzárlat reakció lép működésbe nem kívánt babájuk világra hozatalát közvetlenül követően, ami még akkor is megnehezítené a reális gondolkodásukat, ha egyébként kiváló intellektuális képességekkel rendelkeznének, ami, ugye, szintén nincs mindig így… A nem kívánt magzatát hordozó életadónak sokszor mindennél fontosabb szempont lehet a titoktartás, amit az inkubátor jól biztosít (számára legalábbis megnyugtatóbb módon, mint egy anonim szülés egy kórházban). Az sem teljesen logikus magyarázat az én olvasatomban, hogy ha faluhelyről az inkubátorok kevéssé érhetők el, akkor miért a megszüntetésük következik ebből, miért nem az, hogy inkább még többet hozzanak létre, még több településen. Úgyhogy csakugyan óvatosan a szavakkal. Meg az érzésekkel. 🙂

    Kedvelés

    • Melangi, javarészt egyetértünk. Nem mindenben, de miért is kellene mindenkinek mindenkivel egyetértenie? Abszolút igazságok nyilván ebben a témában sincsenek, még ha szeretnénk is azt hinni. Ha az ember ezt beismeri, nyilván már nem is lesz olyan heves. Egyébként valami olyasmit szerettem volna kifejezni az “ide nekem az oroszlánt is” vágyammal (mert szakmabeli családtagjaimtól is tudom, hogy nagyon nehéz a gyermekvédelemben dolgozni), hogy jó volna inkább tenni valamit, ahelyett, hogy beszélünk-beszélünk-beszélünk, megítéljük azt, aki keményen dolgozik, és igencsak jól teszi a dolgát. (Itt egyetértek: “csak óvatosan!!!”) Amikor kislányként arról álmodoztam, hogy gyerekeket fogok örökbe fogadni (nyilván olvasmányélményeim, a Jane Eyre, a Nyakigláb apó alapján), nem is gondoltam volna, hogy valamikor az álom valósággá válik. Ez a valóság nem könnyű, sokszor nagy kihívás, de mégis boldog vagyok, hogy részem lehet benne! Most valahogy így tekintek a gyermekvédelemre is. Mély tiszteletem és elismerésem azoknak, akik ebben a nehéz hivatásban tisztességgel teszik a dolgukat, mindenek előtt a gyermekek védelmét (itt kitöröltem a zárójeles részt, különben megköveznének) tartva szem előtt. S a kalapemelés mellett ott van bennem a fent megfogalmazott “óvatos” vágy is, hogy de jó lenne közéjük tartozni…

      Kedvelés

      • Jól esnek kedves, méltató szavaid, ebben a hivatásban csekély az elismerés. Sokat tenni próbálunk(!) a gyerekekért, talán ez fedi a leginkább a valóságot, mert amit tenni szeretnénk, fájdalmasan gyakran van fényévekre attól, amit módunkban áll megtenni. És ehhez a nem túl kellemes érzéshez hozzájön még, hogy amikor nem sikerül megtenni, amit szeretnénk, vagy amit “kellene”, nem csak a saját lelkiismeretünkkel kell elszámolnunk, hanem az ügyfelek meg nem értésével is. Én csak azt szeretném ezzel mondani, hogy lehet, hogy az örökbefogadással többet tettél, teszel, mint a gyermekvédelemben dolgozva tennél még akkor is, ha előbbi esetben “csak” egy gyermekről van szó, nem gyermekek tucatjairól, mint a munkában lenne. (Egyrészt édesanyám mondása jutott az eszembe: “Akinek sok van, annak egy sincs.” Másrészt a facebook-on keringő mondás: “Nem tudunk mindenkiért tenni valamit. De lehet valaki, akiért megtehetünk mindent.” Vagy valahogy így). 🙂

        Kedvelés

  23. Vannak dolgok az interjúban, amivel egyet tudok érteni, hasznos volt, köszönöm. Viszont én is úgy látom, mintha az örökbefogadók be lennének skatulyázva a “válogatás” miatt. Vannak elfogadó, és kevésbé elfogadó családok, környezet. Mindenkinek tudnia kell, mit tud vállalni. Én például nem tudom még, ezért egyelőre nem is vállalok semmit. Csak baromi nagy szeretet van bennem, amit szeretnék már továbbadni.

    Ebben az interjúban is benne van, hogy az örökbefogadók Magyarországon a vérszerinti gyereket szeretnék pótolni többnyire. Talán ez így is van. Szerintem teljesen természetes, ha így indul neki az ember fia/lánya, nincs ezzel semmi baj. Éled az életed, kezded magad felnőttként érezni, és egyszer csak hiányozni kezd valami/valaki az életedből. Rájössz, hogy itt az ideje, hogy gyereked szülessen. Vársz, de nem jön. Ennek vagy megtalálják az okát, vagy nem. (Talán már írtam, hogy én akkor szabadultam fel mázsás súlyok alól, amikor meglett az ok.) Lehiggadsz, idővel muszáj, mert különben beleőrülsz. Végiggondolod az inszem, lombik, donor, béranya lehetőségét. Az évek során kialakul, hogy meddig mész el, és ez persze változhat menet közben. Hány baba elvesztését éled túl, hány negatív teszt látványát bírod még elviselni.

    Aztán az örökbefogadás mellett döntesz. Szerintem a nagy többség, amikor először kezd el az örökbefogadás gondolatával játszani, akkor még valóban a meg nem született/elveszített vérszerinti gyerekét próbálja meg pótolni. Azt viszont már komoly problémának tartom, hogy mire egy kiajánlásig eljut, még mindig így érez, és nem gondolja azt, hogy bármilyen – a jelentkezéskor átgondolt és meghatározott feltételeken belül (életkor, egészség, nem, származás) – is lesz ez a gyerek, önmagáért fogja szeretni. Én a magam részéről azt, ami történt velem egy hatalmas fejlődésnek élem meg, mégha nem is ilyen áron szerettem volna megérni.
    Szerintem nagy szerencse, hogy manapság az ember rengeteg támogatást kap ahhoz, hogy gyászoljon, a motivációja valóban megváltozzon úgy, hogy valóban elégedett legyen, és egészséges kapcsolatot alakíthasson ki az öf gyerekével.
    Remélem, hogy a korábban gyakoribb sikertelen örökbefogadások valódi oka a tabu, a felkészítés és a támogatás hiánya volt, amikor még nem kaptak segítséget a jelentkezők ahhoz, hogy belássák, az örökbefogadott gyerek nem pótolja a vérszerintit, de ugyan úgy lehet szeretni, és ő is ugyan úgy szeretheti a szüleit, mintha vérszerinti lenne, igen akkor is, ha „kajla a füle”.
    A származás kérdéséhez annyit, hogy egyet értek azokkal, aki már előttem is leírták, hogy mindenki azt vállaja, amit ő maga 100%-ban el tud fogadni, és a szűkebb környezete is. A mai magyar társadalom sajnos még nem elfogadó, és nem csak a származás tekintetében…

    Kedvelés

  24. Nagyon érdekes interjú! Az anonim szülés ötlete már hosszú-hosszú évek óta téma, mégsem lett belőle realitás mind a mai napig. 😦 Mindenesetre ameddig erre nincs lehetősége a krízisterheseknek, addig azt hiszem nagy hiba lenne megszüntetni az inkubátorokat. Felmerült Nyugat-Európa az interjúban, nos ott is vannak babamentő inkubátorok, ahová nagyon gyakran olyan ott élő, valamilyen kisebbséghez tartozó nők/lányok teszik be újszülöttjüket, akiknek az apjuk/bátyjuk szó szerint elvágná a torkukat, ha kiderülne, hogy szégyent hoztak a család becsületére azzal, hogy mondjuk házasságon kívül szültek gyermeket. Ilyenkor általában két ember is életveszélyben van, rossz belegondolni abba, mi történne, ha nem lenne számukra nyitott ez a lehetőség. Értem én, hogy van mit kifogásolni benne, és hogy állítólag nincsenek kézzelfogható adatok a hasznosságáról, de akkor is tény, hogy a babamentő inkubátorok igenis életet mentenek. Evidens, hogy lenne jobb megoldás, de jelenleg ez van, valamilyen opciónak egyszerűen muszáj, hogy elérhető legyen azok számára, akik ebben a helyzetben anonimak kívánnak maradni. Hülye hasonlat, de a demokráciáról szokták mondani; messze nem tökéletes, de per pillanat még mindig ez a politikai rendszer működik a legelfogadhatóbban. Szóval amíg nincs jobb lehetőség… Zsuzsa, milyen érdekes lenne egy beszélgetés egy házaspárral, akik inkubátoros babát fogadtak örökbe! Hogy hogyan dolgozzák fel ők, illetve a gyermek a múlt, a gyökerek ismeretének teljes hiányát.

    Kedvelés

    • Miért is nincsenek kézzelfogható adatok a hasznosságáról? Ő is leírja, hogy nem hirdetik, nem terjesztik az információt a krízisterhesek között, valamint az inkubátorok nem érhetők el kis faluból. Nem inkább ezzel kellene foglalkozni, és megmaradna az inkubátoros lehetőség is, azoknak, akiknek ez az egyetlen reménye?

      Kedvelés

  25. Sok új és hasznos gondolatot kaptam az interjúból, köszi! Sokmindennel egyetértek és valamiért nem éreztem örökbefogadó ellenesnek sem. Ami viszont érdekes, annyi rendszer hibára felhívja a figyelmet, amire ki tud hatással lenni? Sokszor az jut eszembe, hogy ilyen szakmai hozzáállással/tudással is elképesztő nehéz lehet előremozdítani rendszerek/intézmények/folyamatok változását, hogy érdemes lenne de eléggé nehéz lenne valahogy “politikus nyelvre” lefordítani (=forintosítani) az interjúban is megjelenő tényszerű infokat: a költségvés ennyi “felesleges kiadást eszközöl” hibás működésből (pl lassan válik örökbeadhatóva a gyermek, vagy miután örökbeadható lesz még csomó ideig nem kerül családba), vagy az állami gondozásban tartás helyett ha az esetek jórészében azt az x millió forintot a vsz család megkaphatná lakáskörülmények javítására/munkanélküliség felszámolása érdekében tanulmányokra/képzésre, sokkal több család tudna összezárni, funkcionálni.
    A forintosítást értsd: sokszor a valós emberi/gyerekjogi/szakmai érveknél jobban meghallják a “megtérülést” mondjuk adóforintokban, mert ha megtakarít a rendszer működtetésén, ráadásul hosszú távon több adófizető van, aki nem az állami gondoskodástól függ, mindenki nyer… Halat vagy hálót dilemmát szerintem nem kell sokat magyarázni.

    Kedvelés

  26. Sziasztok!Èn nekem meg az a vèlemènyem hogy itt magyarorszàgon sokan nem fogadjàk el azt a tènyt sem csalàdon belül sem pedig kìvül hogy ha valaki krìzis terhes!Abba mèg senki nem gondolt bele hogy aki az inkubàtor mellett döntött az azèrt van mert sehova sem tud fordulni mert olyan visszajelzèseket kap amièrt inkàbb ùgy dönt hogy inkubàtor vagy magàn vagy alapìtvàny àlltal adja örökbe!Az a baj ha valaki krìzis terhes nem kapja meg azt a normàl viselkedèst sem orvosoktòl nèha a csalàdsegìtősöktől sem mert ùgy viselkednek mint ha a vilàg legrosszabb emberre vagy ès mint egy idiòta hülyèt oktatjàk ki!Èn szerintem jobb ez ha inkubàtorba teszi mint hogy elàssa valahol ès nem ad esèlyt a babànak sem pedig a csalàdoknak akik vàrjàk a telefonhívàst hogy mikor lesz baba!Azt meg hogy honnan ered a baba vagy a mùltja milyen lehet azt az örökbefogadòknak kell eldönteni hogy ìgy is akarjàk vagy nem ès majd ha ùgy van ők teremtik meg a jelent a jővőt ès a mùltat!
    Lehetne itt szàmtalan olyan èrveket fölhozni mi a jò vagy rossz döntès mik lehetnènek a lehetősègek a vèrszerinti anyànak de addig amìg sok olyan csalàdban ahol vagy nem mondja el vagy màr egyből elìtèlik a dolgott hogy fiatalon terhes vagy ahol prostituàltnak dolgozik az anya addig szerintem igen is jò hogy van inkubàtor mert a baba egy kis èletnek adnak esèlyt arra hogy egy csalàdban nőjön fel!Az meg hogy külföldön hogy mennek a dolgok eleve kizàrt hogy itt azt fajta vèdelmet betudjàk hozni a krìzis terheseknek mivel itt magyarorszàgon először is olyan embereket kène betanítani az ilyenre akik tènyleg bizalommal lehet fordulni ès nem pedig bizalmatlanul!Nem vèletlen az hogy màs ès màskèppen van az hogy a vèrszerinti anya hogy dönt a gyermeke èletèről!

    Kedvelés

  27. Anonim szülés? Ennek kb 150 év múlva van realitása Magyarországon. Amikor az én gyerekem született, egy olyan kórházban, ahol rendszeresen szülnek örökbeadó anyák, tehát nem számítottunk kuriózumnak, ott sok minden jellemezte a személyzet viselkedését csak tapintat és diszkréció nem. Szülés közben arról faggatták, hogy hány gyereke van “ezen” kívül, és azok a gyerekek hol vannak. Amikor a válasz az volt, hogy otthon, akkor arról faggatták, hogy ott ahol n gyerek elfér, miért nem fér el n+1. Mindezt két fájás között. Megalázó volt. Ahogy megalázó volt azi is, hogy a kórteremben, ahol a szülés után elhelyezték a gyerekem szülőanyját, kb. 30 mp-ig volt titok, hogy ő pár órája életet adott egy gyereknek, akit nem fog megtartani. És nem tőlem és nem tőle tudták meg a szobatársak. De megalázó volt az is, ahogy a gyerekemet kezelték a csecsemőosztályon. Kb. mint egy páriát. Hatalmas betűkkel volt ráírva egy cédulára, amit a kiságyára függesztettek, a civil szervezet neve és logója, aki közvetített az örökbeadásban. Tehát csak az nem tudta, hogy ő egy örökbeadott baba lesz, aki analfabéta volt, mert egyébként a folyosóra néző üvegfal mellett volt a kiságy. Ilyen tapasztalatok birtokában enyhén szólva is szkeptikus vagyok az anonim szülést illetően.

    Kedvelés

    • Ezt az anonim szülés dolgot én sem igazán értem… főleg vidéken… megyénként kb. 2 kórház van ahol szülni lehet, és elég nagy eséllyel fut bele az anonimitásban bízó életetadó is egy ismerősbe, mert ugye mindenki odajár abba az adott kórházba.

      Sajnálom, hogy neked ilyen rossz tapasztalataid voltak az újszülött osztályon. Ahogy feljebb is írtam, velünk ott voltak a legkedvesebbek. Ott tapasztaltam a legtöbb együttérzést, odafigyelést és megértést. 2 különböző helyen voltam a két gyerekkel, de mindkét helyen nagyon kedvesek voltak a csecsemősnővérek. És ahogy írtam is mindkét alkalommal voltak még ott más babák, akiket otthagyott a vérszerinti anyjuk. nah ők voltak a kiskedvencek! 🙂 Mindegyik nővér őket babusgatta, ringatta, beszéltek hozzájuk, énekeltek nekik.

      Nagyon jó szívvel, és sok hálával gondolok vissza Rájuk!

      Rettenetesen sajnálom, hogy tényleg csak az ő részükről láttam azt a kórházban, hogy vki foglalkozik a kicsikkel, és sajnos ők ennél többet nem tehetnek, mint azt, hogy addig amíg ott van velük a baba szívvel-lélekkel gondját viselik.

      Kedvelés

  28. Látom, sikerült nagy vitát kiváltani.
    Lábjegyzetbe: Herczog Mária nem része a hazai struktúrának, külföldön, főleg Brüsszelben dolgozik, ezért egyrészt jobban a fejében van a külföldi gyakorlat, másrészt nem fél nekimenni az itthoni rendszernek…
    A belinkelt másik interjúban javaslatot is ad: ha az állami gondozás költségét nem az állami, hanem legalább részben a helyi önkormányzat fedezné, kevésbé érné meg minden probléma esetén beutalni a gyereket intézetbe vagy nevelőszülőhöz.

    Nekem az interjú sokat megvilágított abból a problematikából, amit már a Móruczné-interjúban így fogalmaztam meg: “Számomra az örökbefogadás paradoxonja, hogy a bajba jutott nő gyerekét át tudja adni egy jobb helyzetben levő családnak, de nem tudja megoldani az anya problémáját.”
    És ennek az átadásnak jó szimbóluma az inkubátor.
    Nincs semmilyen segítség a bajba jutott családoknak.

    Az a gondolat meg, hogy “ha interjúzni bír kórházakkal, miért nem megy oda és mondja el, mit csináljanak”, arra emlékeztet, hogy a “rendező készít egy filmet, a kritikus meg kritizálja, hát forgasson jobbat”.
    Van 200 kórház Magyarországon, mindben van 10 nőgyógyász, 10 szülésznő, 10 ápolónő, akik közül valaki majd értesül a krízisterhes szándékáról… Nem tud minddel beszélni, lehet, hogy a kutatás során megkérdezett mintavétellel tíz kórházat.

    Kedvelés

    • Én támogatom, hogy lendítsen a rendszeren, indikáljon változást, de ne dobálózzon úgy, hogy nincs birtokában minden információnak.

      Ma volt egy tüntetés az egyik aluljáróban, pontosan azzal kapcsolatban, hogy a nehéz sorsúak és bajba jutottak magukra maradnak.

      Ahogy nekünk az egyetemen nem tanították meg, hogyan bánjunk a tanulási nehézségekkel meg a papíros gyerekkel, úgy az ápolók meg az orvosok se kaptak erre vonatkozóan semmilyen iránymutatást, csak amit magukkal hoztak a privát környezetükből, esetleg ami rájuk ragadt.

      Ez a blog az első, ami profi módon rávilágít erre a szegmensre, sehol nincsen ennyi információ erről a világról. Megtörted a csendet 😀 Már csak azt kell kitalálnunk, hogy robbantsuk be a köztudatba. (Balsejtelmem, hogy kb a VV szüneteiben kéne reklámozni, mert azt sajnos nézik egy páran…)

      Kedvelés

      • Bocs, Kata, de kiveri nálam a biztosítékot, hogy “nincs birtokában minden információnak”. Mert mi abban vagyunk???? Mi, akik olvassuk ezt – az egyébként szuper – blogot, és azt hisszük, már mindent tudunk, és annyira jól, és annyira csúnyán meg tudunk kritizálni mindenkit, aki nem úgy fogalmaz, ahogy nekünk szimpatikus, vagy nem úgy gondolkodik, mint mi? És tulajdonképpen a “rendszerért” nem teszünk mást, csak várjuk a gyermekünket tőlük, majd, ha megkaptuk, örömmel osztjuk tovább az észt? (Mint én magam is?) Mert már kellő információval rendelkezünk? És olyat kritizálunk, aki velünk ellentétben tesz a rendszerért valamit? Éppen azt akartam írni Zsuzsa legutóbbi megjegyzésére, hogy milyen jó, hogy végre megírta a “Lábjegyzetet”, mert ettől talán elhallgatnak az ellenséges hangok. Hát hihetetlen, hogy nem! 😦

        Kedvelés

        • Mi osztjuk az észt? Én úgy gondolom, hogy inkább az összegyűjtött tények ismeretében elmélkedünk és agyalunk, majd továbbítjuk az infókat minden rászorulónak a tetraéder minden irányába. Ők mégis mi a francot csináltak idáig? Az emberek többsége nem tudja, mi a különbség a nevelőszülő meg az örökanya között…
          Ha nem lenne a blog, nem lenne még ennyi infónk se, ez vajon kinek a sara? Biztos a miénk… Nekem semmi gyakorlati tapasztalatom nem volt erről az egészről, a rendszerről, a menetéről. Csak az volt az infóm, amit fél év alatt kikukáztam a könyvtári katalógusok alapján az ország minden szegletében elbújtatott könyvekből. Gott sei Dank, van könyvtárközi kölcsönzés.
          Neki az a munkája, hogy tegyen a rendszerért valamit, őt ezért fizetik, de nem elvárás a vagdalkozás abba az irányba, akinek az adójából a fizetését kapja. A másik irányba meg tilos, mert szegény vsz anyáknak az aztán pláne nem segítség, ha ekézik.
          Én meg nem a máltai vagyok, csak egy nő, aki emelt fővel szeretné vállalni és szeretni a más gyerekét, cseszegetés nélkül, így is kapom a gyomrosokat mindenhonnan. Talán ennyi ismerettel magam is el tudom dönteni, hogy mi a jó a jövendő gyerekemnek és a családunknak.

          Kedvelés

          • Bocsáss meg, de nem értek egyet, a stílussal főként nem. Persze, nagyon sokat ér, hogy osztjuk az észt egymásnak (bocsánat: elmélkedünk és agyalunk és továbbítjuk az infókat), de mire mennénk vele, ha nem volna a rendszer, amely bennünket kiszolgál? (Pl. ez már válasz a kérdésedre, hogy “mi a francot” csinált eddig az a néhány úttörő, akiket te leszólsz: pl. építették, kiszolgálták, fenntartották, megújították a rendszert, sokan az itt megszólaltatottak közül szó szerint széllel szemben – és mindez talán van annyira fontos, mint a mi felvilágosító tevékenységünk.). Amely rendszer persze nemcsak erre van, hanem sok minden másra is, amit mi nem látunk, pl. ellátja azt a rengeteg nem örökbefogadott állami gondozott gyereket is, akinek nincs más alternatívája. Mi róluk nem beszélgetünk, mert számunkra nem ők a relevánsak, de a “leszóltak” értük is dolgoznak és harcolnak. A minimum az volna, hogy elismerjük a tevékenységüket – még akkor is, ha esetleg nem értünk mindennel egyet. Főleg, hogy laikusként sokszor halvány lila gőzünk sincs arról, hogy milyen körülmények között, milyen feltételek mellett, milyen megszorításokkal, milyen iszonyúan nehéz sziszifuszi munkát végeznek és milyen terheket cipelnek. Mert attól, hogy öf. gyereket várunk vagy kaptunk, még nem vagyunk szakemberek, ugye? Bármennyi információink is van a folyamatról, bármennyit is tapasztaltunk, bármennyi könyvet is olvastunk el! (Ahogyan a vásárló sem kereskedelmi szakember, és a beteg sem orvos).
            Igazából nem is értem, kivel van bajod és miért? (Ki az a személytelen “ők”? A német “man”? Mert akkor limes végtelen az érintettek listája!) A szakirodalmat kéred rajtuk számon, amihez nem jutottál hozzá? Amikor én örökbe fogadtam (és még sokan mások), nem volt még ez a blog. (Ami, ismétlem, nagyon jó, nagyon hiánypótló és nagyon tetszik!) Viszont volt tanfolyam (lehet, hogy nekem szerencsém volt, de nagyon jó, nagyon informatív, nagyon sikeres volt!!!!), volt öf. tanácsadónk (nagyon szimpatikus, nagyon alapos, nagyon elkötelezett), volt pszichológusunk a hivataltól (nagyon hasznos, nagyon eredményes), voltak (és vannak) honlapok sok hasznos információval. És így is tudtunk örökbe fogadni. Ha akartunk, láttunk több tucat filmet az örökbefogadásról, s aki az írott információkat szereti: csak Herczog Máriának kb. 60 publikációja van. Hogy eldugottan, az ország kis szegleteiben? Tény. De ugye, nem gondoljuk komolyan, hogy ez (is) a szakemberek sara? Egyébként, Gott sei Dank, van könyvtárközi kölcsönzés – ha nagyon akarjuk, tehát hozzájutunk, nicht wahr?
            Az utolsó bekezdésedet nem értem. NC. De sztem nyugi, tedd le a kardodat, nincs ki ellen hadakoznod! Bár ha a közönségnek tetszik (és tényleg tetszik!), akkor érdemes, nicht wahr?

            Kedvelés

        • Inkább az a hihetetlen hogy a többség ugyanazt olvassa ki az interjúból,és van pár ember aki a többséget mégiscsak meg akarja győzni hogy áááá,dehogy azt sugallja,dehogy sérteget.Gyermekvédelmezzen,az a munkája.Tegyen meg mindent a gyerekekért amit tud.Én mást teszek mert más a munkám.De miért kell ehhez bennünket örökbefogadókat megbélyegezni?Maradt volna az interjú tárgyánál,semmi problémánk nem lenne.Végigolvastuk volna a gyermekvédelem hiányosságairól és az inkubátorokról a véleményét.De belénk kötött.
          Interjút kértek tőle,interjút adott.Nem csak összefutottak és beszélgettek egyet,tudta hogy kik fogják olvasni ezt a beszélgetést,ha akarta volna megválogatta volna a szavait.De nem,mert valami miatt nem szimpi neki hogy vannak emberek akik csecsemőt akarnak.Megélni vele amit ő is megélt a gyerekeivel,akiket ő szült!!!Vannak emberek akik nem akarnak beteg gyereket,mert kínlódtak és szenvedtek eleget.Én személy szerint azért nem mentem lombikra,mert nem tudták megmondani miért vesztettem el a babáimat és nem akartam kockáztatni egy beteg gyereket,csak mert erőltetem a dolgot.Húha!!De szemét is vagyok!! De igenis szerettünk volna babázni.Álmaink netovábbja volt az első pillanattól végigkísérni a gyerekünk életét,még ha Ő örökbefogadott gyermek is.És kivártuk a sorunkat.Senkinek nem vettük el a gyerekét,ahhoz a babához és akkor mentünk,akit és amikor örökbe adhatóvá nyilvánítottak.Felvállaltunk olyan dolgokat amiket egy egészséges,fogamzóképes családnak nem kell felvállalnia.
          Csak azért hogy család legyünk.
          És egy kérdés.Nem teszünk semmit a rendszerért?Mit kellene tennünk?Felvilágosító órákat tartani idegeneknek?Minden örökbefogadónak egyben gyermekvédelmi önkéntesnek is lennie kell csak mert örökbefogadott?
          Én személy szerint ezzel befejeztem a vitát erről az interjúról.Csak mint érintett,újszülöttet kórházból örökbefogadó,írtam le utoljára a véleményemet.
          Ui:A gyermekem barna hajú,barna szemű,enyhén kreol bőrű.Semmit nem tudok a vérszerinti szüleiről.Sem az etnikumukról sem az élethelyzetükről.És nem zavar.

          Kedvelés

    • Zsuzsa,
      nem azt írtam, hogy HM menjen oda személyesen minden kórházba és beszélgessen el a teljes személyzettel, hanem azt, hogy ha HM tudja, hogy a kórházak nem tudnak mit kezdeni a krízisterhessel, akkor Ő, mint szakember a területen, (még ha inkább külföldön is) miért nem tesz arra vonatkozóan egy javaslatot, hogy ki és mit tegyen?
      Ha szakember, akkor biztos van elképzelése több is, hogy lehetne segíteni ezen a problémán, ami óriási, mert nem lenne évente 40-50 baba, akit csak úgy a sorsára hagynak… akik utána állami gondozattak lesznek, akik évről-évre vergődnek a rendszerben. 😦

      Tényleg csak egy örökbefogadó anyuka vagyok, de nekem lenne elképzelésem arra vonatkozóan, hogy mit lehetne tenni, és nem béna kacsaként nézni, hogy “jé itt a baba, anyuka meg elment”

      Számomra megdöbbentő volt, hogy 2-3 hetes babák voltak úgy ott a csecsemőosztályon, hogy senki nem tudta, hogy mi lesz velük. Anyuka 3 nap után elment a kórházból. DE 3 napig ott volt, és senki, de senki nem ment oda hozzá, hogy segítsen neki, hogy elmondják, hogy mik a lehetőségei!!!!!

      Úgy gondolom, (laikusan!), hogy ilyen esetben pl. a kórházi védőnőnek kellene elbeszélgetnie az anyukával a hogyan továbbról, akár vmelyik alapítvány segítségével is. Igenis kellene hogy kapjanak erre vonatkozóan képézés a védőnők, és a feladatkörükbe kellene, hogy tartozzon a szülőanyával való elbeszélgetést! És akkor egy lépés már megis van. 🙂

      Kedvelés

  29. Dutka, itt szólok hozzá, mert több a hely.
    Nos, ha feljebb olvasol, láthatod, hogy soha nem vontam kétségbe a hölgy szakmai ismereteit, nem egyről beszélünk. Én inkább akkor úgy fogalmaznék, hogy ezer Budavári Zitával többre mennénk. Neki nincs 60 publikációja (lehet, hogy van, azt se vitatom), de megteremtette a feltételeit annak, amire a gyermekvédelem képtelen volt, és azóta van Mórucz Gabink meg Budai Ágink stb. tehát a fejlődés tart és töretlen. Azt sem mondom, hogy nem kellenek az elméleti szakemberek. Egyszerűen azt, hogy ne üljünk már megint fordítva a lovon.

    Szakmázzunk! 😀

    Kis nyelvtan: a man egyes szám 3. személyű alany, ő. Én nem man-ról beszéltem, hanem szenvedő (passiv) szerkezetben, ahol a fókuszpontban nem az áll, aki cselekszik, hanem az, akivel történik a cselekvés (az elszenvedő).

    Kis irodalom: akkor elmondanám metaforikusan (bár mivel hosszú lesz, inkább allegorikusan, igaz, nem szedtem rímbe, tehát ez a kategória se tökéletes), mi is az ábra szerintem.
    Elöljáróban talán annyit, hogy az én példázatomban szerepet kap a pénz. Ami nem papírdarab, hanem egy havi megfeszített munka csodálatosan kevés eredménye. Ne sütődjön rám a konzumálás bélyege, de ha egyenesen nem megy az érvelés, képekhez fordulok, hátha úgy érthetőbb…
    A vásárló nem kereskedelmi szakember, valóban. De ha én bemegyek a kenyérboltba, hogy vegyek egy fél kilós hosszúkás kenyeret, akkor az eladó ajánlhat nekem gömbölyűt, zsemlét, kiflit, változtathatok a véleményemen, amennyiben olyan szempontot mond, ami a terveim megváltoztatására késztet. De ha az eladó elkezd engem szidni, hogy milyen elutasító vagyok már szegény gömbölyű kenyerekkel, vagy kérjek speciális gluténmenteset, mert hát azok is arra áhítoznak, hogy megegye őket valaki, akkor először szépen el fogom neki mondani, hogy nekem hosszúkás tartóm van otthon, és egyszerű kenyeret szeretnék, mert nincs másra pénzem. Aztán ha még mindig nem érti, akkor tükröt tartok, ez történt most.
    Engem nem érdekel, hogy van-e fűtés a boltban, hogy a tulajdonos kifizeti-e rendesen a boltost, és lehet, hogy tudok annyit a marketingről meg az élesztő kémiai tevékenységéről, mint az, aki eladja, de továbbra is hangsúlyoznám, hogy én egy félkilós, hosszúkás kenyérért jöttem, és ő elvileg azért IS (mert hát ugye vigyáznia kell a kenyerek épségére, a bolt tisztaságára, a pékek keze munkáját pedig nem illik bemocskolni) van ott, hogy azt nekem odaadja ellentételezés (a példában pénz, egyébként meg vizsgálathegyek) fejében. Lehet sajnálni a boltost, lehet tippeket adni neki, hogy másszon ki a bajból, de ő dolgozik ott, ő látja a lehetőségeit, és attól, hogy velem úgy bánik, ahogy, neki még jobb nem lesz, legfeljebb elterjed a bolt rossz híre, és lehúzhatja a rolót. Hopppááááá, és akkor itt jön a csavar, hogy amíg pékségből van ezer, addig állami gyermekvédelmi rendszerből csak egy. Itt nincs szabadverseny, csak monopólium, és a monopólium hibája, hogy a konkurencia hiánya miatt elmegy az egész abba az irányba, hogy bármit megtehetek, mert úgyis rám szorulnak, úgyis csak én létezem. (ez történik most pl tankönyvügyben) – ja, közgázból érettségiztem…
    Vannak hibák, hívják fel a figyelmet, tegyenek valamit, az a dolguk, azért fizetik őket (iggen, tudom nem eléggé, de őszintén, manapság kit?).

    Kis könyvtár: a törvény szerint minden kiadott könyvből, amely magyarul megjelent vagy magyar vonatkozása van, 5 példányt az OSZK rendelkezésére kell bocsátani. Ebből ő megtart magának kettőt (egy marad a várban, egy megy Debrecenbe), egyet odaad annak a megyei könyvtárnak, ahonnan a könyv származik, a maradék kettőt pedig igény szerint szétküldi más megyei vagy szakkönyvtáraknak. Az OSZK nem kölcsönöz, csak Debrecen és a megyeiek. Amellett a könyvtári törvény azt is előírja, hogy minden intézmény rendelkezzen megfelelő szakkönyvtárral azért, hogy a dolgozók fejleszthessék szakmai tudásukat. Ehhez képest a tanfolyamon egyetlen könyv címe nem hangzott el, egyetlen szakembert – még az alapítványok vezetőit sem – említettek, és én voltam az, aki valamirevaló, értékelhető könyvlistát nyomott az olvasásra és kutatásra egyébként motiválatlan párok kezébe olyan könyveket, amik évek óta elérhetők, de még az ügyintéző sem tudott róla, hogy léteznek. Na, akkor itt ellenérvként megjelenik, hogy túlterhelt, nincs ideje, ő van egyedül az egész megyére. Már most nem azért, de nekem kellene felvennem valakit segítségnek mellé? Az nem tetszett, hogy jószándékkal (mert akkor még az volt bennem, nem dac, bár már ébredt) könyveket ajánlottam mindannyiunk épülésére. Én ehhez értek, ha képviselő lennék, biztos nyomnám fenn a témát, de én egy mezei senki vagyok.

    Még egy megjegyzés, csak azok a könyvek kerülnek azonban homloktérbe, amelyeknek megfelelő a hátterük, értsd, felhívták rá a figyelmet, urambocsá reklámozzák magukat. És igen, lehet itt beszélni a szó nélküli, titokban tevékenykedő szeretetről, de ha fejlődést akarunk elérni, akkor elő kell állni, és lehetőleg előítéletmentesen nyilatkozni, eljuttatni a témát, a problémakört olyan rétegekhez is, akikhez eddig még nem szóltunk. És hogy pontot tegyek a kenyérboltos sztori végére, mondanám, hogy semmi bajom az eladóval a személyével, azzal már inkább, amit velem kapcsolatban kommunikál, de ő van értem IS, és nem én őérte.

    A stílusról nem tehetek, nem így születtem, de az elmúlt másfél év tapasztalatai ebbe az irányba tereltek. Nem áll szándékomban senkit megsérteni, dolgozzanak, épüljünk, csak fogjuk már fel, hogy nem az örökbefogadó szülő a közellenség.

    Kedvelés

    • Kata, fenntartom véleményemet és egyetértek Mr. B-vel. A fejedet nem törte be senki, csak nem értünk egyet. A szakembereket nem nekem kell megvédeni, olvass utána pl. HM-nek (vö. többek között Curriculum vitae a honlapján), hogy lásd, nemcsak könyveket ír, és nem fordítva ül a lovon! Könyvek: ügyes vagy, hogy a csoportotokat te láttad el szakirodalommal, és ezen a blogon is nagyon hasznos, hogy közzéteszed ismereteidet! 🙂 De: nem mindenki igényli a szakirodalmat (mondom gyakorló tud. kutatóként), gyakorlati készségek nem is vásárolhatók meg elméleti szaktudással. Terhesség-szülés-gyereknevelés témában első, vsz. gyermekem várása és megérkezése kapcsán pl. nekem mindössze két (ajándékba kapott) könyvem volt, egy magyarul és egy németül. Elég volt. Az öf kapcsán egy sem, mégis eligazodtam a teendőkben. Nekem nem olyan felháborító tehát, amit írsz . A szakszolgálatnak nem az a feladata, hogy ellásson minket szakirodalommal. Aki igényli, kutasson – úgy mint te tetted, és úgy, mint egy periferiális területet kutató tudós teszi. Senki nem teszi elé a szakirodalmat, de még egy szakdolgozathoz sem egy egyetemi hallgatónak. (Persze, nagyon jó, ha van elérhető szakirodalom, ebben a tekintetben nagyon hasznos a tevékenységed!) Szívesen szakmázom is egyébként, német nyelvészetről (a “man” esetében is más a véleményem), irodalomról, publikációk reklámozásáról, de nem ide tartozik. Ha írsz egy e-mail címet, megírom a véleményemet. Az enyém: Dutkaof[kukac]gmail.com.

      Kedvelés

  30. Hahó,

    Egyetértek Dutkával, a stílus és más véleményének elfogadása, tiszteletben tartása nagyon fontos! Ezen a blogon eddig nem volt jellemző az ítélkező, személyeskedő, kioktató, ellenségkép gyártó, általánosító, elutasító hangnem.
    Szerintem ne is legyen ezután sem!

    Csak egy pár kérdés:
    – Ki tud többet tenni (több) gyerek életének jobbá tételéért, egy szakember vagy egy szülő?

    Az interjú alany egy szakember, szerintem lehet épp a Budai Ági féle keményvonalas hozzáállása miatt tudja szélesebb körben elősegíti a szemléletváltást a társadalomban a gyerekvédelem témájában, a törvényi változásokért lobbizik és/vagy törvényt/-javaslatot szövegez, felmér, értékel, elemez, rendszer átalakításáért / javításáért dolgozik, emellett intézményeknek, családoknak segít, de mindig a gyerekek érdekeit védi és számára másodlagos a vér szerinti és/vagy örökbefogadó szülők érdeke. Én örökbefogadó szülőként még csak a saját öf gyerekem életét “sem teszem jobbá”, nem vagyok én se jótét lélek, se karitatív, nem várok és várhatok el ezért vállveregetést, csak családot akartam és így lehettek gyerekeim.

    • Ha támadás ér, jó megoldás visszatámadni?

    Nincs általános igazság szerintem, mindenkinek van sajátja, bármilyen hangosan / hosszan / sok érvvel alátámasztva hangoztatod is a sajátod, nem biztos hogy más jobban megérti.

    Kedvelés

  31. Mondj igazat (nyersen), betörik a fejed.
    Nekem az ellenérv felhívás keringőre, a semleges beszédet pedig igyekszem gyakorolni.
    Sokadszor írom, hogy híve vagyok a változásoknak és a fejlődésnek, de ne mások sértegetése árán.
    Nem gyártok ellenségképet, de nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy megítélésben az öf szülő sokadrangú. Nem kívánom a szentté avatásunkat sem a vállveregetést, de nem akarok piszok lenni senki cipőjén. Én is csak családra vágyom, bárcsak egyszerűbben megvalósítható lenne.

    Kedvelés

    • Zsuzsa, idáig jutottam, de el fogom olvasni az egészet.
      „A roma származású gyermekeket aránytalanul magas számban nyilvánítják értelmi fogyatékossá, ami nemcsak a gyermekvédelmi szakellátásban hat ki további sorsukra, hanem befolyásolja és megpecsételheti helyzetüket az oktatási rendszerben, illetve végletesen beszűkítheti további esélyeiket. A gyermekvédelmi szakellátásban dolgozókkal folytatott beszélgetésekből kirajzolódott, hogy az iskoláskor előtt gyermekvédelmi gondoskodásba kerülő gyermekeket iskolába íratáskor nagy valószínűséggel nyilvánítják értelmi fogyatékossá vagy sajátos nevelési igényűvé. Ez azzal magyarázható, hogy bár ezek a gyermekek valójában legtöbbször nem értelmi fogyatékosok, gyermekkorukban nem kapták meg azt a törődést és figyelmet, amire szükségük lett volna ahhoz, hogy fejlődésükben ne maradjanak le. Ráadásul a szakellátásba kerülő iskoláskorú roma gyermekek között már eleve magas az értelmi fogyatékossá vagy sajátos nevelési igényűvé nyilvánítottak aránya. Az állam által kijelölt gyámok pedig általában nem képviselik úgy egy gyermek érdekeit, mint a szülei, kevésbé vonják kétségbe az értelmi fogyatékossá vagy sajátos nevelési igényűvé nyilvánításra vonatkozó döntéseket, kiszolgáltatott helyzetbe hozva ezáltal az érintett gyermekeket.”
      Tudod, sokszor említettem már a statisztikák kapcsán, hogy értetlen vagyok, egyszerűen túlzónak érzem, hogy minden harmadik örökbe fogadható gyerek fogyatékos, ráadásul úgy, hogy a szöveges elemzéseket folyton ezzel a megállapítással kezdik, ezzel mintegy azt a képzetet keltve, hogy az állami gondozásban élők általában fogyatékosak.
      Most kezdem érteni mi van a számok mögött, köszi az ajánlást.

      Kedvelés

      • Angéla, a képletbe talán azt is be lehet venni, hogy egy értelmi fogyatékos illetve sajátos nevelési igényű gyerek után magasabb nevelési díj jár, valamint önkormányzattól függően különböző kedvesznények az óvodában, iskolában. ( Persze lehet, hogy az csak egy rosszindulatú feltételezés részemről, hogy a fentiek befolyásolják az értelmi fogyatékos állami gondozottak számát.)
        Az én lányom például 3 évesen kapott SNI minősítést, amikor még a bizottság közelébe se kellett volna kerülnie. Kezdem úgy érezni, hogy soha nem fogunk megszabadulni ettől a minősítéstől, pedig semmiben nem tér el a kortársaitól, amit ne indokolna az ingerszegény környezetben eltöltött első 5 év.

        Kedvelés

        • Anyuki, milyen hátrányait tapasztaltad az SNI-nek? Érdekes, mert én meg pont azt akartam volna, hogy ne kelljen oviba menni olyan korán, csak nem ment. Én azt gondoltam, hogy az egy jó dolog, mondjuk automatikusan járó szakemberi támogatással jár, vagy ez előítélettel társul?

          Kedvelés

          • Angéla, az SNI gyerek nem mehet akármelyik iskolába, óvodába, csak az erre kijelölt intézménybe. Akkor mehet, vagy nem mehet, amikor a bizottság úgy dönt. Két évente felülvizsgálják a minősítést, ami kb. olyan, mint egy érettségi 2x 1 órában idegen helyen, idegen emberek előtt kell számot adnia a tudásáról. Na jó, a nem tudásáról. Persze előre nem ismert feladatokon keresztül, amik nem feltétlenül vannak szinkronban az oviban vagy a fejlesztésen gyakorlottakkal. Nem mintha egy hatévest olyan nagyon fel lehetne készíteni a vizsgára. Nem tudom, ez felsőbb iskolákban mit fog jelenteni, de túl sok javulást nem várok, inkább további korlátozásokat. Persze a fejlesztés soha nem árt, de egyrészt szerintem nem a problémát kezeli, hanem egy tünetet, viszont erősíti a gyerekben a másság érzését. Szakemberek segítségét persze igénybe lehet és kell is venni, de az, hogy a gyereknek 3 éves korától pecsétes papírja van arról, hogy elmarad a teljesítménye az elvárttól, szerintem inkább árt, mint használ.

            Kedvelés

            • Sajnálom Anyuki, most, hogy elolvastam ezt a tanulmányt már én is értem. Egyébként ez olyan szörnyű, hogy elvileg az sni minősítésnek – legalábbis a célját tekintve – segítenie kellene, éppen a hátrány leküzdését kellene jelentenie – de valahogy nálunk a gyakorlatban minden az ellentétébe fordul. A tanulmány is nagyon jól leírja a következményeket, mintha egy örökké tartó megbélyegzést, stigmát jelentene, illetve az általad felvetett anyagi okból történő minősítési indokot is tartalmazza.
              Egyébként Zsuzsa az is döbbenetes nekem, hogy ez a tanulmány 2007. decemberében 7 éve készült, egy rendkívül alapos, jó elemzés (néha szinte ordító hibák leírásával) és tele van szuper ajánlásokkal, melyek megvalósításáról szinte semmit nem hallani az elmúlt hét évben, sőt a pénzügyi dolgok tekintetében – nekem leginkább erre van rálátásom – visszafelé haladunk. De megkockáztatom, hogy az előítéletek terén is romlott a helyzet.

              Kedvelés

            • Zsuzsa, öt éves múlt, amikor örökbe fogadtam. Addig 2 év csecsemőotthon, 1 év egyik nevelőszülő, 2 év másik nevelőszülő. Mondhatnám, hogy bő ötéves túlélő táborral kezdte az életét. 😦

              Kedvelés

            • Szia Anyuki!

              Szurkolok nektek, hogy ki kerüljetek az ördögi körből. De amúgy azt tapasztalaom, hogy az életben elért sikerek, boldogság sokkal nagyobb összefüggésben van a szülői háttérrel, mint az iskolai jegyekkel (azaz “jó” és “rossz” tanuló egyaránt lehet boldog felnőtt).

              Kedvelés

  32. Zsuzsa, én itt valamit nem értek.
    Elolvastam ezt a cikket itt. Különös tekintettel a következő részre:
    http://gyereksorsok.hu/2014/11/20/mintha-a-beteget-orokre-korhazban-tartanak/

    “A gyerek mintha a politikai Jolly Joker lenne. Bármikor előhúzható, bármely oldalon, ügyben lehet rá hivatkozni…”

    “A 60-as évek óta sírunk, hogy nem születik elég gyerek, de a megszülető gyerekek senkinek sem fontosak. Az ország egy részén nincs elérhető óvoda, iskola, megfelelő egészségügyi, szociális ellátás, közlekedés. De két gyerekkel két diplomás, dolgozó, középosztálybeli szülő is a szegénységi küszöb alá csúszik! Ha nem a versenyszférában dolgozik, hanem alkalmazott, tanár, óvónő, szociális munkás a szülő, szinte lehetetlen, hogy a gyereke zenét tanuljon, sportoljon. Nem beszélve arról, ha a gyereknek szemüvegre, gyógyúszásra, pszichológiai tanácsadásra van szüksége. Ugyanakkor a gyerekek harmada a minimális feltételekkel sem rendelkezik. Nem tud nyaralni menni, vashiánya van, nincs védőnő, nincs házi gyerekorvos.”

    A kérdező ugyanaz, a válaszadó ugyanaz, és a válasz mondatai egy az egyben visszaadják, amiért én azt a sok mindent fentebb leírtam. Az itteni interjúban viszont szerintem úgy nyilatkozik, mintha ez az egész nem számítana/létezne, mintha tőlünk ezerszer többet várna el. Ha gyerekünk lesz (tökmindegy, hogy én szültem, vagy öf gyerek), mi is ezt fogjuk átélni, mert ez a magyar valóság, ezt ecseteltem. Nem értem…

    Kedvelés

  33. Visszajelzés: Kórházi inkubátorban találtak egy kisfiút | Gyereksorsok

  34. Visszajelzés: A legnépszerűbb bejegyzések 2. | Örökbe.hu

  35. Már a cím is jelzi, mi az én problémám ezzel. Igen, a nő nem tanult semmit a fogamzásgátlásról, ellenben egy újszülött megmenekült. És most kinek az érdekét is nézzük? Szóval érthetetlen, miért kell az ENSZnek az inkubátorokra támadnia, ahelyett, hogy azokkal párhuzamosan folytatnák a felvilágosítást, informálást, krízisben levő családok, nők segítését. Nem elvekkel kéne foglalkozni, hanem az életekkel.
    Itt olvasható egy lista az utóbbi évek magyar újszülött gyilkosságairól. http://konzervativcsalad.blog.hu/2015/10/27/inkubator_vagy_kuka_mi_lesz_a_magukra_hagyott_ujszulottekkel
    Erdőben hagyta, romos házba dobta, patakba dobta, fagyasztóba dugta, konténerbe tette. Nyilván nem a gyilkosság volt az anyák célja, hanem csupán annyi, hogy bármi áron szabaduljanak a gyermeküktől. Ha lett volna egy inkubátor a közelben, azt választották volna. Szóval szerintem JÓ DOLOG. ÉLETEKET MENT.

    Kedvelés

  36. Visszajelzés: Kórházi inkubátorban találtak egy kisfiút » Gyereksorsok

  37. Visszajelzés: 20 ellentmondás a magyar örökbefogadási rendszerben | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s