Babaköszöntő, 2016. március

Itt vannak a márciusi gyerekek! A Babaköszöntőben újságolják el az olvasók a friss örökbefogadásokat. Gratulálok minden családnak!

Nicknév: Nincs nicknevem, szinte mindent elolvasok, de nem szoktam írni.

Családi felállás: Férjemmel közösen a második örökbefogadott babánk érkezett.

Miben vagytok mások, mint mások? Mindkét gyermekünk esetében kimondottan Down-szindrómás gyermeket szerettünk volna.

Miért fogadtatok örökbe? Egy Down-szindrómás gyereket mindenképpen akartunk a családunkba, ő lett Samu, aki most ötéves. Aztán nem jött a vér szerinti tesó, így gondoltuk, hogy akkor megint örökbe fogadunk, egy újabb Down-szindrómásat (de most kislányt).

Mennyit vártatok? Semennyit, előbb tudtuk meg, hogy a kislányunk ránk vár, minthogy elindítottuk volna az örökbefogadáshoz az alkalmassági vizsgálatot. Így augusztus óta családba fogadással élt köztünk, és mostanra lett meg a jogerős határozatunk.

IMG_1492

Ki érkezett, honnan? Hajdú-Bihar megyéből nyílt örökbefogadással érkezett Hanga, egy koraszülött, pici lány.

Hanga már kilenc hónapos volt, mire hivatalosan örökbe fogadtátok. Nem izgultál, hogy visszakéri a vér szerinti család? Dehogynem, végig volt egy gyomorgörcsöm, ami az örökbefogadás körül csúcsosodott ki. Tudtuk, hogy a családbafogadásnál ez benne van a pakliban, de attól a pillanattól, hogy mi Hangára igent mondtunk, éreztük, hogy ő a mi kislányunk.

Kapcsolatban vagytok velük? Igen, a vér szerinti anyukával tartjuk a kapcsolatot.

A leg…

A legkedvesebb az volt, hogy a 4,5 éves kisfiunk annyira természetesnek vette, hogy egyik napról a másikra lett egy kistesója. Nem volt lehetőségünk úgy igazán felkészíteni őt (minket is váratlanul ért a hír), mégis zökkenőmentesen történt Hanga érkezése.

A legviccesebb, hogy mi a mai napig azt gondoljuk, hogy teljesen természetes, hogy két Down-szindrómás gyerekünk van. Az emberek mégis “szenzációnak” tekintik, így egyik pillanatról a másikra, Zsuzsa cikkének köszönhetően, egy csomó helyen szerepeltünk.

A legjobb tanács, amit kaptatok: Nem emlékszem tanácsokra, szerintem mindenki azt hitte, hogy tudtuk, hogy mit vállalunk 🙂

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva: Nálunk minden másképp volt. Családbafogadással csak nagyon indokolt esetben helyeznek ki gyermeket, ebből is látszik, hogy milyen nehéz a Down-szindrómás babáknak új családot találni.

*******

Nicknév: Gabica

Családi felállás: A férjemmel 2012 óta élünk házasságban. Második gyerekre vártunk, kisfiunk, Zsoltika szintén örökbefogadással érkezett kétévesen a megyéből, ő most ötéves

Miben vagytok mások, mint mások: Szerintem mi egy átlag pár vagyunk, és mindig is arra vártunk hogy nekünk is lehessen gyermekünk, de ez sajnos nem jött össze. Miután túl voltunk egy beültetésen, és volt három méhen kívüli terhességem, emiatt ki is vették az egyik petevezetékemet, az orvosok szerint nem lehetett gyermekünk. Ezért döntöttünk az örökbefogadás mellett.

Mennyit vártatok: Katicára két évet. (Zsoltikára viszont egyáltalán nem kellett várni, a tanfolyam után pár héttel szóltak, hogy lenne egy kétéves kisfiú.)

Kép

Ki érkezett: Katica, egy gyönyörű, 21 hónapos pici lány, a megyei listáról (zöld megye). Veleszületett vesetágulata van, orvosi ellenőrzésre kell járni vele. Kiegyensúlyozott családban élt, héthetesen került nevelőszülőkhöz. A barátkozás, ismerkedés jól alakult, mi meg repestünk az örömtől, alig vártuk, hogy végre hazahozhassuk.

A legnehezebb: Zsoltikánál a hazahozatal volt, alig tudtuk megnyugtatni, nehéz volt elszakadás a nevelőszülőktől, szinte együtt sírtunk. Katica örömmel jött velünk, még minket is meglepett.
A legmeghatóbb: az egész család szinte egyből megszerette a gyerekeket, és a gyerekek is hamar beilleszkedtek a családba. A mai napig imádják őket.

******

Nicknév: Katalin

Családi felállás: férjemmel és nagyobb fiunkkal vártunk a testvér érkezésére (0-2 év közötti gyermekre, nem és származási kikötés nélkül). Én 44 éves vagyok, a férjem 48, a nagyfiú, Levente 3,5 éves. Őt újszülöttként fogadtuk örökbe. A megyei listáról érkezett (citromsárga megyéből), titkos örökbefogadással, rá 21 hónapot vártunk. A hat hét letelte után mindjárt el is indítottuk a második gyermek örökbefogadási kérelmét.

Mennyit vártatok: 3 év 3 hónapot.

Hányadik kiajánlás: az első.

P1000556

Ki érkezett, honnan: Márton, 11 hónapos roma kisfiú, a megyei (citromsárga) listáról. Születésétől nevelőszülőknél élt.

A legemlékezetesebb: az első találkozás, a szoba közepén ült, és amikor megláttuk, első látásra szerelem volt.

A legmeglepőbb: milyen gyorsan beilleszkedett a családba.

A legnehezebb: a nagyobb testvér kapcsolata a kicsihez. Az első hónap nagyon kemény volt. A nagyobb próbálta helyre tenni a kicsit. Birkózta, vonta, nyúzta. Igyekezett megmutatni, hogy ki a nagyobb, kinek hol a helye. Inkább nekem volt nehéz, mert fegyelmeznem kellett, rászólnom. Attól féltem, félek, hogy ezzel valami lelki bajt okozok Leventének. Még a mai napon is megkérdezte, hogy mikor visszük vissza Marcit. Én mondtam, hogy ő már itt fog lakni, K. néninél és M. bácsinál addig volt, míg apa, anya és te érte nem mentünk. Nagyon érzékeny lelkű. Márton pedig csak tűr némán. Nagyon jól viseli. De mára, majd két hónap elteltével, javult a helyzet. Levente elkezdett járni újra oviba, az első hónapban itthon volt, lehet, hogy ez sem volt jó ötlet. Most sokat nevetnek, játszanak együtt.

A legjobb tanács: a tanfolyamon (Ágacska) elhangzott, hogy a gyerek nem “hülye”, mindent megért, felfog, életkorának megfelelően. Ezt a mai napig így gondolom.

A legkedvesebb: Nekünk és a nevelőszülőknek is ez volt az első örökbefogadás-adás, nagyon segítőkészek voltak, megkönnyítették a helyzetünket.

Miről olvasnál: a testvérkapcsolatokról. Hogyan fogadja a nagyobb testvér a kistestvér érkezését.

*******

Nicknév: Andrea

Családi felállás: egyedülálló nő vagyok.

Miben vagy más, mint mások: Kétnyelvű családban nőttem fel, a családomban több külföldi is van, így elég nyitottak vagyunk (pl. ami a származást illeti). A szakmai team (ha jól tudom) azért választott engem, mert a kislányomnál tanulási nehézséget és fejlődési elmaradásokat mértek. A szakmám, a végzettségem révén segíteni tudom a kislányom felzárkózását.

Miért fogadtál örökbe: szerettem volna gyereket, de eddig nem így alakult a magánéletem. Gyerekekkel foglalkozom (tanár vagyok), így sokáig nem éreztem a saját gyerek hiányát az életemben. Aztán 40 felett eljött a pillanat, amikor mégis úgy gondoltam, hogy mindenképpen szeretném megélni az anyaságot.

Mennyit vártál: 2014. szeptemberében jelentkeztem, 2015 januárjában lett meg az alkalmassági határozatom, 2016. februárjában fogadtam jogerősen örökbe  kislányomat.

Hanyadik kiajánlást fogadtad el: Az elsőt. Előtte egyszer már érdeklődött az örökbefogadási tanácsadóm, hogy fogadóképes vagyok-e, de akkor nem engem választottak ki.

DSC_0065

Ki érkezett, honnan: Virág, majdnem hatéves kislány BAZ megyéből, az országos listáról, nevelőszülőktől. Roma származású kislány, nem látszik rajta, sőt többen mondták, hogy hasonlít rám:-) Nagyon örülök, hogy nem zártam ki a roma származást a jelentkezéskor. 2,5 éves kora óta élt a nevelőcsaládnál, azóta nem is látogatták, mégis csak nemrég lett örökbeadható.

Miért ilyen idős gyereket vállaltál? 
1,5 és 6 év közötti gyereket “kértem” a jelentkezéskor: kisebbet egyedülállóként nem mertem vállalni, a felső korhatárt az alapján húztam meg, hogy legyen még idő összeszokni az iskolakezdés előtt, és ne legyen egyszerre két nagy változás (új család és iskolakezdés) a gyerek életében.

Milyen súlyos a tanulási nehézség? Papíron van tanulási nehézsége, kétszer is bemérték, szerintem nem olyan vészes a helyzet. Másfajta közegben élt eddig, a gyerekek sokat tévéztek, nem olvastak nekik mesét, több gyerekkel együtt volt, szerintem nem volt idő a gyerekek ezernyi kérdését megválaszolni. Ez nem ítélet vagy kritika akar lenni, nagyon nagy szeretettel végzik a nevelőszülők a munkájukat, komoly nevelést és tartást adnak a náluk nevelkedő gyerekeknek, a régiek közül is többen visszajárnak hozzájuk felnőttként, az ellátás (kaja) “ötcsillagos”. Valószínűleg az óvodának sem voltak olyan anyagi lehetőségei, mint a budapestieknek (eszközök, játékok,  programok terén). Én azt látom így néhány hét után, hogy több készsége kifejezetten fejlett (memória), hatalmas az intellektuális érdeklődése, rengeteget kérdez (pl. minden megállónál, amikor bemondják az utca nevét, megkérdezi, hogy kiről nevezték el. Szorgalmasan forgatom a Budapest-Lexikont.) Ettől függetlenül  lehet, hogy valamelyik részképessége nem elég fejlett, de nekem csak annyi tűnt fel, hogy néha fordítva másol valamit, vagy fordítva rajzol le, de ezt lehet, hogy kinövi. Úgy tervezem, hogy egy évet még várunk az iskolakezdéssel, legyen ideje megszokni az új életét. A mi környékünkön a legtöbb család értelmiségi, akik ezekbe az iskolákba járatják a gyerekeiket, így lehet, hogy hátrányban lenne a többiekkel szemben. De olyan gyorsan fejlődik, hogy még ezt is meggondolhatjuk.

A legmeglepőbb: Sokat olvasok mesét a kislányomnak. Az iskolaérettségi vizsgálaton tanulási nehézséget mértek nála, ehhez képest nagyon meglepő volt, amikor egyszer csak elkezdte szó szerint idézni a néhányszor hallott mesét. Azóta már sok másik meséből is idéz szó szerint, és nagyon gyorsan megtanult egy csomó mondókát is.

A legkedvesebb: Amíg kint voltam a konyhában és főztem, Virág készített nekem egy meglepetés-nyakláncot.

A legviccesebbek:
A bankban az ügyintéző hölgy megkínálta cukorkával, majd megkérdezte a kislányomtól, hogy hívják. “De szép neved van! És anya vagy apa választotta neked?” Csak zavarodottan vigyorogtam…

A kislányom pillanatok alatt szó szerint megtanulja a hallott szövegeket. Pl. A következő megálló Margit-híd budai hídfő, HÉV állomás. Tisztelt utasaink! Felhívjuk figyelmüket, hogy karbantartási munkálatok miatt a H5-ös HÉV  szerelvényei Békásmegyer, illetve Szentendre állomás felé a Margit-híd budai hídfő állomástól indulnak… Ezt mindig együtt mondta a hangosbemondóval. Kár, hogy néhány napja megint a Batthyány tértől közlekedik a HÉV.

Egy másik iskolában tanító, nagyon kedves kolléganővel futottunk össze. (Régóta ismerjük egymást, rendszeresen összefutunk kerületi rendezvényeken, de a családi állapotunkról nem szoktunk beszélgetni.) “Ő a kislányod? Hogy hasonlít rád!” (Ennek nagyon örültem:-))

A legnehezebb: Sok minden. Szerencsére Virág nagyon jó helyen volt, nevelőszülőknél, több mint három évig. Nem tiltakozott, amikor elhoztam, a nevelőanya is felkészítette az örökbefogadásra. De rengeteget emlegette a nevelőcsaládját, nagyon vágyott vissza. Az első hetekben mindent kipróbált, mindent megfogott, a szájába vett, ki- és bekapcsolt, egyedülállóként nagyon nehéz volt folyton a nyomában lenni, nehogy valami baj érje. Nehéz volt lefektetni a szabályokat, és meghúzni a határokat, megtiltani bizonyos dolgokat. Eddig több gyerekkel együtt nevelkedett, egyértelműek voltak a szabályok és nagy családi élet volt a nevelőszülőknél. Nálam minden sokkal nyugisabb, egyedül vagyunk. Eleinte nem tudott egyedül megmaradni egy szobában, mert szokatlan volt neki, nem nagyon tudta magát egyedül elfoglalni. Szokatlan volt az utazás – busz, villamos – nem is akart nagyon elmenni itthonról. Mivel egyedül vagyok és nincs kocsim, muszáj mindenhová magammal vinnem, BKV-val. Kb. 3 hét után jött az áttörés, most már tetszik neki, hogy megyünk ide-oda és már elvan egyedül is (kb. fél órát). Ilyenkor rajzol, vagy puzzléval játszik. Közben én is olvastam egy vendégposztot, ahol a szülők hasonló problémákról mesélnek az örökbefogadás kapcsán, ez nagy segítség volt számomra.

Egy misztikus élményem: amikor hívott a budapesti örökbefogadási tanácsadó, hogy jöhetek megnézni a gyerek anyagát, nem mondott nevet, meg semmit, csak életkort. Valahogy azon  a napon eszembe jutott egy régi kolléganőm, akinek az unokáját hívják Virágnak, és arra gondoltam, hogy milyen szép név, mi lenne, ha az én kislányomat is így hívnák. Aztán amikor néhány nappal később bementem, láttam az aktát, hogy a második keresztneve az. Majd kiderült, hogy azt használja, így szólítják.

A legjobb tanács, amit kaptál:
1. A nagyobb gyerek már önállóbb (eredetileg a 2-3 éves kort gondoltam ideálisnak az örökbefogadásra). Így igaz, sok minden könnyebb, sok minden viszont nehezebb, mint egy kicsinél (Egy hatéves elég jól vissza tud feleselni, ha nem tetszik neki valami.)

2. Nem szabad hagyni, hogy a gyerek átvegye az irányítást. Nehéz volt számomra kezelni a hisztit, mert közben nagyon sajnáltam a kislányomat, nem volt könnyű megszoknia az új életét. A nevelőanya adta ezt a tanácsot. Éppen akkor hívott fel, amikor a legnehezebb időszak volt, és megtámogatott abban, hogy legyek bizonyos dolgokban következetes.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok: 
A barátkozás nem volt elég fokozatos, mert nem volt könnyű megszervezni az életünket. Virág alapvetően nagyon jó gyerek, a kis hisztik és a nyugtalanságából adódó konfliktusok oka talán az elsietett barátkozás (is) lehetett.

Miről olvasnál szívesen: Bármiről, nagyon jó a blog és nagy segítséget jelentett eddig is. Érdekes, informatív és változatosak a témák.

Várom továbbra is azoknak az olvasóknak a jelentkezését, akik a közelmúltban fogadtak örökbe.

21 gondolat “Babaköszöntő, 2016. március” bejegyzéshez

  1. lulukoci 2016. március 31. / 06:26

    Mázlista szülők, szépséges gyerekek! 😀 Gratulálok!
    Andrea misztikus élményénél elsírtam magam 🙂
    Sok boldogságot Mindenkinek!

    Kedvelés

  2. Erika 2016. március 31. / 07:39

    Ez a rovat hogy feltölt mindig! 🙂 Gratulálok a családoknak az aranyos gyerkőcökhöz, és sok boldogságot kívánok!

    Kedvelés

  3. keri 2016. március 31. / 07:39

    Imádom olvasni a babaköszöntőket! Gratulálok a szülőknek a gyönyörű gyerekekhez!

    Kedvelés

  4. háztartásbeli andrea 2016. március 31. / 07:47

    Gratulálok mindenkinek, csodálatosak a gyerekek!!
    Amikor a gyerekek fegyelmezéséről olvastam, először az jutott eszembe, hogy talán mégsem minden gyerek olyan nehéz eset, mint az én lányom 😦 De hogy úgy mondjam, a mi esetünkben megtalálta a zsák a foltját… Andreának pedig, hogy nem csak a hatévesek feleselnek vissza, hanem a háromévesek is 🙂 És gyertek el rendezvényekre, ismerkedjünk meg, mi egyedülállók (is) tartsunk össze!

    Kedvelés

  5. Cosima 2016. március 31. / 08:12

    Nagyon aranyos gyerekek, gratulálok!

    Kedvelés

  6. Pakinyanya 2016. március 31. / 10:20

    Olyan szép és olyan jó itt mindig ezeket olvasni. És én tudom, hogy itt senki sem szent, ahogy mi is mindig kikérjük magunknak, ha ilyet mondanak rólunk, de azért én nagyon nagy tisztelettel vagyok azok iránt, akik a nehezebb utat is be tudják járni, még akkor is, ha nekik természetes. Itt gondolok akár a Down szindrómás gyerekekre, akár nagyobbakra, mert az mindig nagyobb feladat. Az viszont minden alkalommal elkeserít, mikor azt olvasom, hogy gyerekek évekkel később kerülnek ki a rendszerből, miközben már örökbeadhatók és azt nagyon jól tudjuk, hogy mostanában bőven akad jelentkező és én nagyon úgy érzem, hogy nagyságrendekkel elfogadóbbak az örökbefogadó szülők (akár származás, akár testi-szellemi adottságok tekintetében), így igazán elszomorító, hogy éveket vesztegetnek el ezeknek a gyerekeknek az életéből.

    Kedvelés

  7. Queen Missy of Missylandia 2016. március 31. / 10:22

    Mindegyik gyerkőc fantasztikus! Gratulálok! Mindenki csodás családba került. Engem felvillanyoz, hogy egyre kevesebben tesznek származási kikötést!

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. március 31. / 20:35

      Mindazonáltal a Babaköszöntő nem reprezentatív az összes magyar örökbefogadásra nézve, legfeljebb azt mutatja, kik olvasnak, kik aktívak itt.

      Kedvelés

  8. Ildus 2016. március 31. / 11:35

    Mindenkinek jó egészséget és boldogságot kívánok! Mindig repes a szívem, amikor a babaköszöntőt olvasom! 😊😘😘😍😍😍

    Kedvelés

  9. canicuore 2016. március 31. / 17:13

    Sok örömet, boldog napokat kívánok a családoknak! Ismét jó volt látni az új gyerekeket, olvasni a történeteket. Remélhetőleg az esetleges nehézségek könnyen “kiszerethetőek”.
    Katalinék citromsárga megyéjén azért megdöbbentem kicsit, hogy a viszonylag tág határok közt is ennyit kellett várniuk Levente testvérére.

    Kedvelés

  10. Delfinsors 2016. március 31. / 18:15

    Csodaszép gyerkőcök, szívből gratulálok! Sok boldogságot és örömöt kívánok a családoknak! És hamarosan már mi is bemutatkozhatunk, mert a barátkozásunk ezerrel zajlik, és szerencsére minden a lehető legjobban halad!:-)

    Kedvelés

  11. Mohabea 2016. március 31. / 18:29

    Csatlakozom az előttem szólókhoz, gratulálok és sok-sok örömöt és boldogságot kívánok Nektek!!!

    Kedvelés

  12. Manuela 2016. március 31. / 19:36

    Gratulálok! Már vártam ezt a rovatot! :))

    Kedvelés

  13. anoe 2016. március 31. / 23:04

    Öröm volt olvasni az örömötökről 🙂 Andreának én is csak annyit, hogy visszadumálni minden korban tudnak, legfeljebb minél nagyobbak annál “választékosabbak”.

    Kedvelés

    • Vicq 2016. április 1. / 12:23

      Enyém 3 évesen már olyan választékosan alkudozott, hogy ha ez még fokozódik, befonom a szemöldököm is mellette 🙂
      Amúgy a kedvencem, “Anya, te most abból választhatsz… (látja, hogy épp nagyon nincs alkupozícióban, és nem vagyok vevő rá)… hogy szeretlek, vagy nagyon szeretlek”. Hát persze, hogy meg tud főzni a kis mocsok. 😀

      Kedvelés

  14. Aniko 2016. április 5. / 18:17

    Katalinnál nagyon soknak tartom a 3 és fél év várakozást főleg származási kikötés nélkül. Szerintetek mi lehet az oka, hogy ennyit kellett várniuk? A koruk talán?Kicsit megijedtem mert mi is ennyi idősek vagyunk.

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. április 5. / 19:30

      Nem, ott az történhetett, hogy örökbe fogadtak egy újszülöttet, azonnal jelentkeztek tesóért, és egyéves gyereket leghamarabb 3 év múlva kaphattak, hogy a két év korkülönbség meglegyen a gyerekek között.

      Kedvelés

      • Aniko 2016. április 7. / 00:13

        ok. így már értem. Köszönöm a válaszod.

        Kedvelés

      • Bogár 2016. április 12. / 18:13

        Ez a 2 év különbség mindig szükséges? Mi 2 és fél éves vér szerinti gyerek mellé várjuk a kistesót…

        Kedvelés

        • Örökbe 2016. április 12. / 18:34

          A legtöbb megye ragaszkodik hozzá.
          Eltérni általában akkor szoktak, ha az adott gyerekre nem nagyon találnak másik vállalkozó családot.

          Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .