Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Nicknév: Kriszta és Tomi
Kik vagytok? Az átlagnál még mindig picit fiatalabb (én 29 éves vagyok, a férjem 35), Pest megyei házaspár vagyunk. Első örökbefogadott fiúnk Patrik, ő 2019 júliusában újszülöttként érkezett alapítvány segítségével. (https://orokbe.hu/2019/10/28/babakoszonto-2019-oktober/) Mindig nagy családot szerettünk volna, így néhány meddőségi kezelés után 2018-ban beadtuk a jelentkezésünket a Tegyeszbe. 2019-ben meg is érkezett Patrik. Ahogy ő betöltötte az egy évet, ismét beadtuk a jelentkezést tesóra. A kritériumok ugyanazok voltak, mint elsőre. 0-4,5 éves korig vártunk, nemi és származási megkötés nélkül, korrigálható betegségeket és akár testvérpárt is elfogadtunk volna.
Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben. Nagy családot szeretnénk, de csakis örökbefogadás útján.
Ki érkezett? Márk érkezett. 2021.02.15-én, 3220 gr-al és 51 cm-el makk egészségesen. 2020 szeptember közepére volt időpont a TEGYESZ-hez, viszont augusztus végén részt vettünk az Alapítvány éves balatoni találkozóján. Az Alapítvány vezetője már az első napon jelezte, hogy Patrik vér szerinti anyukája ismét várandós, és nagyon örülne, ha a születendő babát is mi fogadnánk örökbe. Percet sem gondolkodtunk, igent mondtunk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy vérszerinti tesók lettek a gyerekeink. A terhesség terminusa nem volt biztos, december/januári babára számítottunk. Az utolsó hetek számomra nagyon lassan teltek, 2x úgy volt, hogy megindítják a szülést. Végül 41+2 napra született meg Márk. Ezalatt a várandósság alatt volt alkalmunk többször találkozni az életet adóval és a vérszerinti apukával is, így bőven tudunk majd mesélni a fiúknak, ha később kérdésük lesz. A covid ellenére a szülést követően a kórház nagyon rugalmas volt. Márk összesen egy hetet töltött bent, ez idő alatt minden délután 1,5-2 órát bent lehettük vele egy külön helyiségben. 02.22-én hoztuk őt haza, majd 02.25-én hívott a kórház, hogy mikor Márk született, volt egy Covidos baba és mama, így valószínű keresni fog a Nébih. Így is lett, Márk 10 napot volt karanténban itthon (csak ő), de szerencsére mindannyian egészségesek maradtunk.
Mennyit vártatok? Semennyit. Előbb tudtuk, hogy újra gyerekünk lesz, mint hogy a kezünkbe lett volna a határozat.
Mennyit várt a gyerek? Egyetlen napot. Egynaposan láthattuk őt először, de mivel már a terhesség korai szakaszában tudtuk, hogy jönni fog, igazából annyira vártuk, hogy ha nem láthattuk volna, és zöld lett volna 3 karral és 4 füllel, akkor is szerettük volna örökbe fogadni.
Miért pont ő? Tekintve, hogy vér szerinti tesó baba érkezett, egyáltalán nem volt kérdés, hogy szeretnénk Márkot. Patrik örökbefogadása után tisztában voltunk a vér szerinti hátterével (gondozatlan terhesség, nemi betegség, stb. de ez nem tántorított el minket másodjára sem.)
Miért pont ti? Mi már Patrik érkezése után is jeleztük az Alapítványnak, hogy ha tesó baba érkezne, mi nyitottak vagyunk. Így is lett 😊
A tanács, ami jól jött volna utólag: Patrik 19 hónapos volt, mikor Márk megérkezett. Mindig kicsi korkülönbséget szerettünk volna és ezt meg is kaptuk. Viszont az első hetekben én nagyon féltem, hogy Patrik hogy éli meg, hogy már nem csak ő van. Ő még nem beszél, ellenben nagyon aktív, folyamatos figyelmet igénylő gyerek. Márk viszont Buddha baba, így Patrik könnyen és gyorsan elfogadta az érkezését. Nekem viszont keményen kellett dolgozni magamban, hogy hogyan is kell a figyelmet egyenlően adni, és plusz szeretetet osztani a szívemből. Amit még szeretnék megjegyezni, a tanfolyamon is többször elhangzik. Az a bizonyos lila köd. Patriknál rögtön az első pillanatban ott volt, és szerelem volt. Márknál viszont több nap kellett, hogy kialakuljon, annak ellenére, hogy hónapokig vártuk, hogy megérkezzen. Ez nagyon fura és ijesztő érzés volt, amíg rá nem jöttem, hogy ez teljesen normális dolog.
A legnagyobb problémátok most: Nincs ilyen!
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Igazából talán annyi, hogy egyik gyerekünk sem telefonhívás útján érkezett.
Miről olvasnál szívesen? Vér szerinti újszülött tesók érkezése után nagyobb gyerek örökbefogadásáról.
******
Nicknév: Petra és Balázs
Kik vagytok? 10 éve alkotunk egy párt, 2017-ben házasodtunk, majd ezt követően indultunk el a lombikprogramban. 4 sikertelen beültetésünk volt. Nem szerettünk volna tönkremenni testileg, lelkileg a folyamatban, így elindultunk 2019 áprilisában az örökbefogadás útján. A megyei Tegyesznél jelentkeztünk, és az országos listára is kértük, tegyenek fel minket.
Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben nem vagyunk mások.
Ki érkezett? Országos listáról a 20 hónapos kislányunk. Lyukas szívvel született, megoszlanak a szakvélemények, ez bezárult-e, hamarosan visszük kontrollra.
Mennyit vártatok? 2019 áprilisában jelentkeztünk a Tegyesznél, 2020 decemberében érkezett a hívás, hogy lenne egy roma származású kislány. Januárban hívtak, hogy minket választottak ki a 3 pár közül, még ebben a hónapban megtörtént az aktabetekintés, majd ezt követően a rápillantás, ami szerelem volt első látásra. Ezt követően egy hónapot ismerkedtünk, barátkoztunk vele. Nagyon fárasztó volt ez az időszak, napi 6 óra utazással.
Mennyit várt a gyerek? Születése után 3 hetesen került nevelőszülőkhöz. Sose látogatta az életet adó. Kislányunk kb. másfél éves korában lett örökbe adható.
Miért pont ő? Mert Ő nekünk született 🙂 0-2 éves korig várakoztunk, származási kikötést nem tettünk, egészségügyi problémákról további tájékoztatást kértünk.
Miért pont ti? Pontosan nem tudjuk, három pár közül választottak minket. Nagyon muzikális, úgy ahogy mi is. Kertes házban élünk, ahogy a nevelőszülők is (bizonyára ezt is figyelembe veszik).
A tanács, ami jól jött volna utólag: Nincs ilyen. A közel kétéves várakozási idő alatt szinte napi szinten olvastam az oldalt, így nagyjából teljesen képben voltam a dolgokkal.
A legnagyobb problémátok most: Nincs problémánk. Szokjuk a helyzetet, hiszen 10 éven keresztül csak mi voltunk egymásnak a férjemmel. „Hirtelen” megtörtént a csoda, amire oly régóta vártunk és megváltozott velünk a világ, ami az elején nehéz volt. Kislányunk nyitott minden újra, a családot gyorsan elfogadta, hamar összebarátkozott mindenkivel. Nagyon kiegyensúlyozott, vidám kislány.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Segítette mindenki az egész folyamatot. Az ismerkedés, barátkozás időszaka minden gyereknél más és más. Három héten keresztül jártunk heti háromszor, majd ezt követően ott helyben szállást foglaltunk, pár napot intenzíven együtt töltöttünk (reggeltől estig), ez utóbbi teljesen felesleges volt. Esetünkben sokkal több értelme lett volna annak, ha az intenzív napokat a kislány már a végleges otthonában tölthette volna, nem pedig pluszba még beszoktatni három-négy napra egy panzióba.
Miről olvasnál szívesen? Bármiről ami örökbefogadással kapcsolatos 🙂
*******
Zala megyei házaspár vagyunk, több mint 4 évet vártunk a kisfiunkra. 2020 májusában még egy utolsó esélyt adva a sorsnak meghosszabbítottuk a határozatunkat. Nekünk a 4 év alatt volt két kiajánlásunk, amit visszautasítottunk. Mind a kétszer csak fotón láttuk a gyerekeket, mégis annyira erős volt bennem az érzés, hogy ők nem azok. Megyei listán voltunk, bár tudtuk, hogy nagyobb eséllyel indulnánk, mégsem jelentkeztünk sem az országos listára, sem alapítványhoz. Ekkor 38 évesen több meddőségi vizsgálaton, inszemináción, és egy vetélésen is túl voltam. A férjem, Gergő mindig mellettem állt, bár az örökbefogadás gondolatától kicsit félt, mégis egyetértett abban, hogy próbáljuk meg.
2020. szeptember közepén csörrent meg a férjem telefonja, hogy egy másfél éves kisfiút szeretnének nekünk bemutatni. Gergő annyira zavarban volt a hívás után, azt sem tudta nekem megmondani, hogy fiú vagy lány-e a kisgyermek. Ekkor én úgy voltam, hogy ezt az utolsó esélyt megadom, de ha nem érzek semmit ott és nem dobban meg a szívem, akkor le is záratom az örökbefogadási szándékom. Nagyon gyorsan történtek az események, mivel a covid második hulláma is jött. Ádámot titkos örökbefogadással vettük magunkhoz, ő már 4 hónapos kora óta nevelőszülőnél volt elhelyezve.
A Zala megyei otthonban találkoztunk először, itt, miután elmondták Ádám történetét, mutattak róla egy fotót és megkérdezték, hogy szeretnénk-e vele találkozni. Mi egyszerre igent mondtunk! Három nap múlva találkozhattunk is vele, nagyon izgultunk, tele voltunk kérdésekkel, félelemmel, örömmel, aggodalommal. Ádám egy tünemény volt, azonnal elvarázsolt bennünket, bár számomra egy kicsit ijesztő volt az erős kötődése a nevelőszülőhöz, de megnyugtattak, hogy ez normális, és ennek inkább örüljek, mert hozzám is így fog majd bújni.
Ma pontosan hat hónapja vagyunk együtt. Nem mondom, hogy könnyű menet volt, de megérte, mert Ádám valóban úgy bújik hozzám és puszilgat, mintha mindig együtt lettünk volna. Az első három hónap nagyon nehéz volt, neki is és nekünk is. Teljesen megváltozott minden, jött a covid második hulláma, ráadásul a férjem vendéglátásban dolgozott, amiből nem sok bevételünk volt mostában. Így nálunk mondhatnám, hogy megduplázódott a stresszhelyzet. Ádámnak viszont a legnagyobb biztonságot próbáltuk nyújtani. Nagyon vidám, eleven kisfiú. Sokat nevetünk és énekelünk együtt, imád zenét hallgatni. Ebben a rossz időben ennél jobb dolog nem is történhetett volna velük!
Ági,Gergő és Ádi
******
Nicknév: hárman egy család
Kik vagytok? 37 és 38 éves házaspár vagyunk, 6,5 éve vagyunk egy pár, 3,5 éve vagyunk házasok. Egy év után vágtunk bele a gyermekvállalásba, aztán kiderült, hogy természetes úton gyermekünk nem lehet. Bennem azonnal megfogalmazódott az örökbefogadás gondolata. A férjem az első sikertelen lombik után jutott el odáig, hogy akkor vágjunk bele az örökbefogadásba. Nagyon szerettünk volna már gyereket, és amint elindultunk ezen az úton, voltak hullámvölgyek, a várakozási idő alatt lombikkal is próbálkoztunk, de mégis volt egy megnyugvás, hogy lassan biztos, hogy megérkezik a gyermekünk.
Miben vagytok mások, mint mások? Nem gondoljuk másnak magunkat, csak gyermeket szerettünk volna, mint itt mindenki, ezért mindent megtettünk!
Ki érkezett? 22 hónaposan érkezett haza a kisfiunk, megyei listáról (BAZ megye). Születésétől fogva nevelőszülőknél nevelkedett, ahol nagyon szerették, szépen nevelték és így egy egészséges igazi kis szeretetgombócot kaptunk, akinek az átkötődés is szinte problémamentesen ment, mintha mindig velünk lett volna.
Mennyit vártatok? 22 hónapot vártunk a jelentkezéstől számítva. Talán kicsivel kevesebbet is várhattunk volna, ha nem szól közbe a járvány, mert a feloldás után szinte azonnal hívtak minket.
Mennyit várt a gyerek? 15 hónapos kora körül vált örökbefogadhatóvá, soha nem látogatták, nevelőszülő vitte haza a kórházból. Úgy volt, hogy csak ideiglenesen pár hétig marad a nevelőszülőnél a kisfiunk, mert véletlenül került a megyébe, másik megyébe került volna, de végül mégis maradt. Mi voltunk az első, akinek kiajánlották
Miért pont ő? 0-3 éves korig vártunk nemi és származási megkötés nélkül. Országos listán is várakoztunk, onnan 1 év után volt egy kiajánlás, ami végül sikertelen lett. Amikor csörgött a telefon, hogy ő van, már akkor biztos voltam, hogy most érkezik a mi gyermekük. Pontosan akkor született, amikor mi jelentkeztünk, hogy szeretnénk örökbefogadó szülők lenni. A neve pedig pont ugyanaz volt, mint az apukámé.
Miért pont ti? A gyerekszoba a járvány miatti lezárás alatt készült el teljesen. A sorban még középtájon voltunk a telefon érkezéskor, épp előző napokban érdeklődtünk. Éreztem már, hogy közel járhatunk, de nagy meglepetés volt a hívás. Azt gondolom, hogy azért kerültünk előrébb, mert elfogadóak voltunk. A kisfiunk félig roma származású. Egészséges, vidám kisfiú, viszont volt egy rossz berögződése, altatáshoz és alvás alatt is a fejét olyan erősen ütötte, hogy amikor megismertük, volt egy nagy púp a fején, a haja ki volt kopva egy területen. Addig nem hittem abban, hogy az örökbefogadott gyerek nekünk születik, úgy gondoltam, hogy aki érkezik, szeretni fogjuk. De hihetetlenek az egybeesések, és amit véletlennek gondolnánk, hogy mégse azok. Illetve hogy mennyire jól illesztik a gyerekeket a szülőkkel, hogy külsőre is, személyiségre is teljesen passzolunk egymáshoz. Már tudom, hogy ez a gyerek tényleg nekünk született!
A tanács, ami jól jött volna utólag: Azt gondoltam jól fel vagyunk készülve a kisfiunk fogadására, de élőben azért minden más. Viszont szerencsére nagy gondok nem voltak és sok segítőkész ember volt körülöttünk, mint a nevelőszülők, ügyintéző…
A legnagyobb problémátok most: Akkor a papírok intézése kissé nehézkesen ment. Jelenleg nincs különösebb problémánk. A fejütögetést még nem hagyta el teljesen, de jelentősen csökkent, sokat dolgozunk rajta.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Az Ágacskánál voltunk tanfolyamon. Nem volt másképp semmi, jól felkészítettek minket, de azért élőbe mindent másabb megélni.
Miről olvasnál szívesen? Örökbefogadás és a kamaszkor.
******
Nicknév: 4ever
Kik vagytok? Nagycsaládból származó és nagycsaládra vágyó pár vagyunk egy vér szerinti kislánnyal.
Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy szinte “csak” újszülöttre vártunk (kislányunk életkora miatt), mégis “csak” a Tegyesznél várakoztunk (korrigálható egészségügyi állapotú babára, nemi es származási kikötés nélkül)
Ki érkezett? Egészséges, gondozott terhességből származó, gyönyörű kisfiú.
Mennyit vártatok? Nem egészen egy évet a tanfolyam elvégzésétől (zöld megye).
Mennyit várt a gyerek? Hat naposan hoztuk haza a kórházból.
Miért pont ő? Mert Ő a mi kisfiúnk – rengeteg szerencsés “véletlen” kísérte egymásra találásunkat.
Miért pont ti? Nem tudjuk.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Semmi se tud felkészíteni az érzelmi es adrenalinsokkra.
A legnagyobb problémátok most: Szokásos kisbabás problémák.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Covid miatt a kórházban nem látogathattuk, hivatalosan csak egyszer és egyikünk láthatta hazahozatal előtt.
Miről olvasnál szívesen? Bármiről (2pici mellett :-))
******
Kik vagytok? Családunk 4 tagból áll. Nekem az előző kapcsolatomból van egy fiam, aki 10 éves, a férjemnek az előző házasságából két fia.
Miben vagytok mások, mint mások? Házasságkötésünk után hiányérzetünk lett egy közös, saját gyermek után. Kiderült, hogy betegségem miatt nem lehet gyermekünk. Párom kapcsolattartása saját gyermekeivel önhibáján kívül megszakadt. Sokat gondolkoztunk rajta, hogyan lehetne egy kislányunk. Mindketten egyöntetűen az örökbefogadás mellett döntöttünk. Jelentkeztünk örökbefogadó szülőnek. Elvégeztük a tanfolyamot és 15 hónap után jelezték, hogy mehetünk ismerkedésre.
Ki érkezett? Mennyit vártatok? Mennyit várt a gyerek? Fannika féléves korától volt örökbe fogadható, találkozásunkkor 14 hónapos volt. A koronavírus miatt csúszott a kiajánlása. Nevelőszülőknél volt 3 hetes kora óta. Kiegyensúlyozott, boldog, egészséges állapotban ismertük meg, köszönhetően a nevelőszüleinek. A megyei listáról érkezett (Bács-Kiskun), 15 hónapot vártunk.
Miért pont ő? Mivel mindkét tágabb családban sok a fiú, kislánnyal szerettük volna bővíteni a családot. Egészséges, 0 és négy és fél éves kor közötti korrigálható egészségügyi állapotú gyermekre vártunk. Nem haboztunk, az első pillanatban tudtuk, hogy ő az, akire vártunk.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Az aktabetekintéstől az első találkozásig és a hazaérkezésig mennyire megterhelő érzelmileg – az erre való felkészítés jó lett volna.
A legnagyobb problémátok most: Nincs, minden jó, ahogy van.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Elméletben tanulni, eltervezni sokkal egyszerűbb volt, mint a valóságban, de minden rendben alakul.
Miről olvasnál szívesen? Minden sikertörténetet nagyon szívesen fogadok.
*****
Finisben csoport indul azoknak, akik úgy érzik, már nem fognak sokáig várakozni, és felkészülnének a gyermek érkezésére, 2021. június 25-től július 16-ig mindig pénteken 20-22 óra közt.
Köszönöm a történeteket, és gratulálok minden családnak! 🙂
KedvelésKedvelés