Babaköszöntő 2022. március

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Anna (35) és András (38) vagyunk. 17 éve vagyunk együtt és 14 éve vagyunk házasok. Esküvő után két évvel kezdtünk bele a babaprojektbe. Újabb két év sikertelenség után fordultunk orvosi segítséghez. 5 éven keresztül próbálkoztunk, a mérlegünk: 6 lombikprogram, 2 pozitív teszt, majd két vetélés (az elsőt 8 hetesen, az ikreket 13 hetesen vesztettük el). 2017-ben jelentkeztünk örökbefogadásra.

Miben vagytok mások, mint mások? 

Nem érezzük magunkat másnak. Egy régóta gyermekre vágyó pár voltunk, akik végre teljes családdá válhattak.

Ki érkezett?  

Olivér érkezett, a Bölcső Alapítvány segítségével, nyílt örökbefogadással. Teljesen egészséges, jól fejlett, gyönyörű hajasbaba. 1 hetesen vittük haza a kórházból.

Mennyit vártatok?

Az alkalmassági határozat megszerzésétől kezdve 3 évet és 3 hónapot vártunk. Az Alapítványhoz való jelentkezéstől számítva 2 évet és 2 hónapot vártunk.

Mennyit várt a gyerek?

Egy hétig vigyáztak rá a nővérek a kórházban.

Miért pont ő?

Ő volt az első kiajánlásunk. A szülőanyja gyengénlátó, ezt kellett megfontolni, mielőtt igent mondtunk. Úgy gondoltuk, ez még mindig egy könny(ebb)en korrigálható és fejleszthető dolog lesz, HA lesz vele dolog. Szerencsére úgy tűnik, nem lesz vele gond. Amint megláttuk a kórházban, tudtuk, hogy Ő lesz a mi kisfiunk.

Miért pont ti?

A szülőanya és családja kérése az volt, hogy vallásos családba kerüljön a baba. Az Alapítványtól ez alapján hívtak minket.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Úgy gondolom az Ágacskás felkészítő tanfolyamon és a szintén Ágacskás „Gyermekre várva” csoport során mindenről hallottunk, ami csak felmerülhetett.

A legnagyobb problémátok most:

Azon túl, hogy mindent IS pakol és egyre több akarata van (Apukám szavaival élve: „Lesz vele feladat”), a legboldogabb család vagyunk 😊

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

A bürokrácia útvesztői és lassúsága okozott némi gondot. Mindenki csak a másikra mutogatott. Ha nem hívogatom és kérdezgetem őket, talán még most sem lenne meg az új születési anyakönyvi kivonat.

Miről olvasnál szívesen?

Terhesség alatti és születéskori esetleges traumák, azok orvoslása; személyes történetek örökbeadókkal és örökbefogadottakkal is.

*******

Nicknév: “Predesztinált”

Kik vagytok? Egymással 2011-ben ismerkedtünk meg és már a kapcsolatunk legelején aktív téma volt a családalapítás. Mivel nem jártunk természetes úton sikerrel, ezért több évig lombikkal is próbálkoztunk, szintén eredménytelenül. A lombikprogramot tőlünk nagyon idegen és erőltetett procedúrának éltük meg, amelyet mi nem tudtunk összehangolni sem a munka-, sem a magánéleti színtérrel – amire egyébként csak utólag döbbentünk rá!, – ezért leálltunk vele. Utólag beláttuk, hogy mi sok felesleges időt pazaroltunk erre rá, és egyből az örökbefogadást kellett volna válasszuk. Azért ennek is érnie kellett leginkább férfi oldalról, mivel női oldalról ez sohasem volt kérdés, hogy ez is járható út a szülővé váláshoz. Érdekes, hogy a várakozási időszak alatt viszont pont fordítva, a férfi oldal volt a határozottabb, a reményteljesebb hozzáállású, a türelmesebb. Hála a sorsnak, hogy pont, amikor megérkezett a kisfiunk, akkor érzelmileg és gondolatilag is tökéletesen egy szinten voltunk.

Miben vagytok mások, mint mások?  Véleményünk szerint más örökbefogadókhoz képest semmiben sem különbözünk, viszont azokhoz képest, akik nem élik ezt át, azokhoz képest, mint a többi örökbefogadó is, elfogadóbbak és nyitottabbak vagyunk.

Női oldalról talán annyi lehet a különbség másokhoz képest, hogy az évekig tartó lelkiismeretes bébiszitterkedés megalapozta azt a hitet, hogy egy másik nő által szült gyermeket is lehet feltétel nélkül mérhetetlenül szeretni és elfogadni, ezért, amikor konkrétan először szóba került az örökbefogadás témája, akkor jött hirtelen az ún. AHA-élmény, hogy ennek így kell és kellett történnie…   

Ki érkezett? Mindannyiunk szerencséjére a Kisfiunk születése után szinte közvetlenül egy olyan fantasztikus nevelőszülőhöz került, ahol minden szempontból stabil, szerető, támogató és biztonságos környezet vette körül, valószínűleg pontosan ebből kifolyólag a Kisfiunk egyévesen kiegyensúlyozottan és tökéletesen egészségesen érkezett haza hozzánk. Megyei listán érkezett.

Mennyit vártatok? Kb. 4 és fél évet vártunk arra a bizonyos hívásra az első tegyeszes látogatástól számítva és 2021 karácsonyát már együtt ünnepeltük.

Mennyit várt a gyerek? Kisfiunk kb. félévesen vált hivatalosan is örökbefogadhatóvá és végül egyévesen ajánlották ki először Nekünk. A kórházból került a nevelőszülőhöz, sosem látogatták. 

Miért pont ő? 0-1 éves korú gyermeket, illetve ikerpárt jelöltünk meg. Nemben teljes mértékben elfogadóak, míg rasszjegyek vonatkozásában nem elfogadóak voltunk. Az egészségi állapotra vonatkozóan a legtöbb helyen a “további felvilágosítást kérünk” részt jelöltük meg. Mivel már a telefonhívásban elhangzott, hogy tökélesen egészséges kisfiú, ezért egy percet sem hezitáltunk, azután a személyes találkozás is megerősítette az érzést bennünk, hogy határozottan a családdá válás útjára léptünk.

Miért pont ti? Erre konkrétan rákérdeztünk és azt a választ kaptuk, hogy több szülőpáros is kiválasztásra került az előzetes egyeztetések során, viszont minden szakember úgy látta, hogy mi vagyunk azok, akikhez a leginkább passzolna a gyermek és ezért kaptuk mi a legelső és egyben legutolsó kiajánlást is.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Mi úgy érezzük, hogy nagyon jó kezekben voltunk a folyamat során végig, legyen az bármelyik szakember a témában: tanácsadó, oktatást lebonyolító, pszichológus, gyám, nevelőszülő, ügyintéző, stb., ezért mi nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, mert minden fontos tanácsot meg is kaptunk menetközben, amire csak szükség volt és van most is. Amit viszont másnak kéretlenül ugyan, de javaslunk, az az, hogy a tanfolyamot feltétlenül végezzék el, a FB oldalakat, az Örökbe.hu-t olvasgassák rendszeresen és tudatosan, akik ezt az utat válasszák, mert tényleg nagyon hasznos ismeretekre és gyakorlati útmutatásokra lehet szert tenni, ami megfizethetetlen egy konkrét szituációban! 

A legnagyobb problémátok most: Sajnálatos módon mi olyan védőnőhöz kerültünk, aki még korábban sohasem találkozott az örökbefogadással, és szakemberi oldalról nem volt felvértezve megfelelő információval az érkezésünkre, ezért most szinte egyszerre egy időben tanulunk egymástól és tanítjuk egymást is, amit mi nem tartunk túl szerencsésnek.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Semmi. Minden úgy volt, ahogy egyrészt a szakemberektől, másrészt az ezzel a témával foglalkozó FB oldalakról: a sorstársaktól, továbbá a weboldalról (Örökbe.hu) előzetesen megtudtunk. Hála és köszönet minden beszámolóért! A várakozási és barátkozási időszak alatt jelentkező kötelező velejáró érzelmi hullámvasútra nem lehet csak kizárólag előre felkészülni, azt meg- és át kell élni! Mindenkinek ezt kívánjuk mielőbb szívünkből, szeretettel!

Miről olvasnál szívesen? Minden érdekel bennünket! Természetesen ezek után a nevelési témájú posztok, leírások fogják elsősorban a figyelmünket felkelteni, de továbbra is szívesen nézegetünk fotókat, olvasunk személyes beszámolókat, hiszen mindenből lehet tanulni. 

******

Nicknév: Fb csoportban vagyok inkább aktív

Kik vagytok? Családunk eddig apa-anya, két örökbe gyerek, mindjárt 7 éves lányzó és mindjárt 4 éves fiú. Kutya is, macska is. Tehát harmadik gyerekre várakoztunk. (Az első és  második gyerekünkkel is szerepeltünk a rovatban.)

Miben vagytok mások, mint mások? Azt hiszem, elég bátrak vagyunk, hogy három gyereket örökbe fogadtunk.

Van apa is, de ő készítette a képet

Ki érkezett? Zselyke érkezett 11 hónaposan megyei listáról, titkosan, csecsemőotthonból. Mozgásfejlődésben volt kis lemaradás, de tankönyvbe illő módon már a 30 napos kihelyezés alatt kilőtt a fejlődése és most már a védőnő beszélt le róla, hogy vigyük korai fejlesztésre.

Mennyit vártatok? A középső gyerek érkezéséhez képest ajánlott 2 év eltelte után 6 hónapot (de még kb. másfél éve meglett az alkalmassági határozatunk harmadik gyerkőcre).

Mennyit várt a gyerek? 9 hónaposan mondott le a vér szerinti róla, 10 hónaposan hívtak minket, barátkozással együtt 11 hónaposan érkezett haza.

Miért pont ő? Ahogy az előző jelentkezéseinknél, most is ugyanolyan elképzelésünk volt. 0-1.5 év közötti, nemi és származási kikötés nélkül, egészséges vagy korrigálható egészségügyi állapotú gyerekre vártunk. Csak a Tegyesznél jelentkeztünk most is, országos listán is fent voltunk, de most végül megyén belül maradtunk.

Nem volt semmi olyan tényező, ami miatt haboztunk volna Zselykével kapcsolatban. Én nagyon megijedtem, hogy jesszus, tényleg nagycsalád leszünk. Kb. úgy, mint az első érkezésénél, hogy ez komolyan megtörténik?! De ez nem Zselykéről szólt, hanem rólam 😊

Miért pont ti?  A vérszerinti anya cigány örökbefogadó szülőket szeretett volna Zselykének, nyilván mert ő is az. A megyei listán éppen nem volt cigány származású jelentkező, viszont két gyerekünk szintén roma. Mivel Zselyke nem erős rasszjegyekkel bír, mondjuk úgy, hogy hófehér, valószínű ez fontos szempont volt, hogy mi nem fogunk ebből titkot csinálni itthon, hogy ő cigány, ha a vér szerinti anyának ez fontos volt. Ezért választottak minket, ezt elmondta a tanácsadó, mert van két cigány gyerekünk már.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Hát még mindig hihetetlen, hogy a gyámhivatalok hogyan tudnak ennyire másképp működni még egy viszonylag egyszerű eljárásnál is. De erre már azért fel voltunk készülve, ahány illetékesség, annyiféle nünüke.

A legnagyobb problémátok most: leszünk-e elegen valaha a férjemmel ketten a három gyerekre? Matematikailag nem jön ki, szóval osztódni kell.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: fontos a napirend megtartása a gyerek előző életéhez képest, viszont esélytelen harmadik gyerekként egy csecsemőotthon precíz rendjét tartani. Őszintén, meg sem próbáltuk, improvizáltunk.

A két nagyobb gyerekünk nevelőszülőktől érkezett, nagy csomag cókmókkal, számukra fontos tárgyakkal. Zselyke egy cumival és egy plüssel indult el a csecsemőotthonból haza, még az éppen rajta lévő bodyt is le kellett róla venni. Nem voltak saját ruhái, kedvenc játékai, minden közös volt. Rossz érzés volt látni a leltárt, amit átvettünk, hogy hát ennyi és nem több az emlék innen (és néhány kép).

Miről olvasnál szívesen? Kiskamaszkor kapujában leszünk pillanatokon belül, úgyhogy ez az életkor és az utána következő nagybetűs kamaszkor örök gyerekeknél kiemelt helyen van.

******

Kik vagytok?
Egy Budapesten élő család vagyunk, a férjem 43, én 40 éves vagyok. Az első kisfiunkat Benjámint 2017. novemberében, a második kisfiunkat, Gerzsont 2021. decemberében fogadtuk örökbe. Mindketten újszülöttek voltak és nyílt örökbefogadással érkeztek a családunkba. Benjáminnal is szerepeltünk már a Babaköszöntő rovatban.

Miben vagytok mások, mint mások?
Nem gondolom, hogy különösebben mások lennénk. Amit talán érdemes itt megemlíteni, az az, hogy sosem voltunk lombikon, én nagyon erősen éreztem 16 éves korom óta, hogy meghatározó kapcsolatom van az örökbefogadással, ezért nekünk elég egyenes volt az út.



Ki érkezett?
Egy csodaszép kisfiú, akit 1 naposan láthattunk először. Gerzson egy tündéri baba, aki majdnem annyit magyaráz 3 hónaposan, mint a 4 éves bátyja. Magánutas nyílt örökbefogadás történt, a Tegyesz közvetített. 

Mennyit vártatok?
2018 őszén jelentkeztünk másodszorra a Tegyesznél, így 3 évet vártunk, de ez a második várakozás sokkal könnyebb volt, mint az első, úgy, hogy már volt egy örökmozgó kisfiunk. Igazán az utolsó egy évben vártuk már nagyon, hogy megérkezzen hozzánk a kistesó.

Mennyit várt a gyerek?
3 napot várt Gerzson a kórházban, ahol született. Sajnos ott az érvényben levő covid szabályok miatt nem látogathattuk, csak egyszer találkozhattunk vele, úgy, hogy a vér szerinti anyukája ölében volt. Szerencsére ebben a kórházban nem volt hely, így két nappal később áthozták őt egy hozzánk közel eső kórházba, ahol a következő két napban, míg haza nem hoztuk, bent lehettem vele fél napokat.

Miért pont ő?
Tavaly nyár elején az egyik Alapítványnál volt egy lehetőség, hogy örökbe fogadhatunk egy újszülött kislányt, de végül ő sajnos nevelőszülőkhöz került. Úgy tűnik, hogy mi egy fiús család vagyunk, és Gerzson az, akire vártunk, akivel tökéletesen kiegészült a mi kis csapatunk.

Miért pont ti?
Mert nagyon nagy szerencsénk volt. Hiszünk abban, hogy Gerzsonnak valamilyen úton a mi családunkba kellett érkeznie, ahogy Benjáminnak is. A sógornőmnek szólt egy ismerőse, hogy egy anyuka bement az egyik kórházba szülni és szeretné örökbe adni a babát. Gerzson éjszaka megszületett, a tegyeszes ügyintézőnk mindent figyelemmel kísért és közvetített, így másnap már mi is bemehettünk a kórházba, hogy megismerkedjünk a vér szerinti anyukával és Gerzsonnal. A vér szerinti anyukával szerencsére kölcsönösen nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak, ilyen családot képzelt el a kicsinek, amilyenek mi vagyunk.

Tanács, ami jól jött volna utólag:
Ha egy baba 7 héten át ölben szeret aludni, azt, hogy lehet kivitelezni egy 4 éves mellett? Végül megoldottuk és kibújt a csigaházból egy édes, mosolygós kis szeretetbomba, aki azóta is nagyon igényli a közelséget.

A legnagyobb problémátok most:
Nagyon örülnénk neki, ha nyugalom és béke lenne végre körülöttünk a világban, és tavasszal kiszabadulhatnának a két fiúval, hogy társaságba és programokra járjunk.

Miről olvasnál szívesen?
Nagyon szeretem az örökbe.hu oldalon a cikkeket, interjúkat, engem szinte minden érdekel, ami örökbefogadással kapcsolatos.

******

Kik vagytok? A férjem 47, én pedig 42 éves vagyok, egy vidéki kisvárosban élünk 3 kutyánkkal. Első gyermekünkre vártunk.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem hiszem, hogy bármiben is mások lennénk, talán abban, hogy mi nem mentünk keresztül mesterséges beavatkozásokon, illetve nálunk hosszabb volt az örökbefogadási döntésig tartó időszak, mint maga a várakozás. Annyira gyors volt az egész, hogy még a tanfolyamot sem tudtuk elvégezni, ugyanis akkoriban történt a törvénymódosítás, miszerint nem kötelező és ingyenes lett, mindez megspékelve a coviddal nagy csúszásokat okozott. Pedig nagyon szerettük volna elvégezni.

Ki érkezett? Tegyesz megyei listáról (Heves) 2 éves tündéri, okos, gyönyörű és egészséges kisfiú érkezett.

Mennyit vártatok? Határozattól számítva 4 hónapot vártunk a telefonhívásra.

Mennyit várt a gyermek? A mi matekunk szerint 2 évet (hétszer látogatták, aztán a szülőanya lemondott róla). Az örökbe adhatóságtól számítva 6 hónapot.

Miért pont ő? A határozatunk 0-4 éves korig, nemi kikötés nélkül, egészségügyi megkötésnél a legtöbb pontnál a „bővebb tájékoztatás után döntünk”-et jelöltük meg, származási kikötésünk oly módon volt, hogy bizonytalan származást elfogadunk, erős rasszjegyektől mentesen. Ez a hivatalos válasz, a nem hivatalos pedig az, hogy ő a mi kisfiunk, külsőleg-belsőleg hasonlít ránk.

Miért pont ti? Ezt nem tudjuk, de nagyon boldogok vagyunk, hogy pont mi.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Úgy gondolom, hogy a tanfolyam jól jött volna. Hihetetlen nagy megmérettetés ez egyénileg és párként is. Gyakorlatilag pár nap/hét alatt fordul a világ, a családi élet 180 fokot, amihez nagyon nehéz egyből adaptálódni. Az első hetekben a felelősségérzet olyan szinten uralkodott el rajtam, hogy körülbelül pánikban voltam. Még a Tegyesz pszichológusát is felkerestem, azt (is) kérdezve tőle, hogy ti ezt hogy gondoltátok, hogy ez nekünk menni fog? De ő csak nevetve megnyugtatott, hogy pont ezért vagyunk alkalmasak 🙂 Az első 3 hónap viszont kőkemény volt, Marci engem, mint anyát teljesen elutasított az első hónapokban, az apját egyből elfogadta, gondolom ez azért is lehetett, mert apaképe nem igazán volt a nevelőszülőnél. Ezt nagyon nehezen éltem meg, de a kitartó szeretet és odafigyelés meghozta gyümölcsét és mostanra már megtaláltuk az összhangot, nagy a szerelem.

A legnagyobb problémátok most: Mostanra úgy gondolom, hogy csak a szokásos, életkor adta problémáink vannak, amiket nem is igazán neveznék problémának, inkább csak olyan napi bukkanóknak (utálom a répát, pizsamában akarok a játszóra menni, az óriási kukásautóval akarok aludni…) Egyszer egy örökbefogadó szülő mondta nekem, hogy nem sok ember fogad örökbe, a dackorszak közepén pedig csak az igazán ínyencek. Nos, ebben van valami 🙂

Miről olvasnál szívesen? Bármiről, ami örökbefogadással, a nevelés örökbefogadás specifikus témaköreivel foglalkozik.

******


Nicknév: zmiresz

 

Kik vagytok? Belvárosi művészcsalád vagyunk. Én 41, a férjem 40 éves. A hét második felében férjem első házasságából született két nagykamasz gyermeke is nálunk lakik. 3 lombik után jöttünk rá, hogy nem a vérségi kötelék számít, hanem hogy közös gyermekünk legyen. 


Miben vagytok mások, mint mások? Foglalkozásunk miatt talán időbeosztásunk az, ami más: hétvégenként, ünnepnapokon, vagy nyáron nekünk előadások, koncertek és külföldi turnék bármikor előfordulhatnak. Ami még kuriózum, az a három kontinensen élő, nemzetközi, színes, naaaagy családunk. 


Ki érkezett? Makkegészséges, roma származású újszülött fiúcska érkezett a Fészek Alapítványon keresztül.

Mennyit vártatok? A Tegyesz-es határozatunk 2 év 3 hónapos, de alapítványhoz csak másfél éve jelentkeztünk. 

Mennyit várt a gyerek? Szinte semennyit! 4 naposan látogathattuk, először de addig is gondoskodó, szerető kezekben volt a kórházban, ahová minden nap mentünk hozzá. Egy hetesen már itthon volt velünk.

Miért pont ő? A határozatunk bármilyen nemű, korrigálható egészségi állapotú gyermekre vonatkozott két éves korig.

Az első kiajánlásunk egy év várakozás után jött a Tegesztől. Rápillantásig jutottunk egy 2 éves fiúcskával, ami után úgy éreztük, nemet kell mondanunk. Nagyon nehéz időszak volt, nem gondoltuk, hogy ez előfordulhat: azt éreztük, kisebb gyermek kell, hogy érkezzen hozzánk. Azóta is hálásan és boldogan gondolunk vissza rá. Sok pár talán már az első lépéseket is úgy teszi meg az örökbefogadás irányába, hogy pontosan tudja, mit szeretne. Nekünk ez egy út, egy folyamat volt, és az út alatt érett meg bennünk szinte minden.

Eleinte származási kikötéssel várakoztunk, de a Fészek Alapítvány tanfolyama után ez azonnal megváltozott.

A második telefon az alapítványtól érkezett, ekkor viszont az életadó végül nem minket választott. Pár nappal később érkezett a hír, hogy egy másik várandós anyuka is hamarosan látni fogja az önéletrajzunkat.

Miért pont ti? A vér szerinti anya minket választott.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nehéznek tűnt a várakozás, a beavatkozások, és a visszautasítás, mégis ez vezetett minket ehhez a fantasztikus kisfiúhoz. Nagyon jót tesz minden beszélgetés, riport az érintettekkel, de főleg a személyes találkozásokat ajánlom mindenkinek – szerencsére sok lehetőség van rá!

A legnagyobb problémátok most: Nincs semmi probléma csak határtalan boldogság, bébiszitter kamaszokkal és szerelmes nagyszülőkkel.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: A vér szerinti anyával való találkozás érzelmileg életünk eddigi legerősebb pillanata volt.

Érdekes volt még a kamaszaink (17 és 14) reakciója: főleg a nagyobbik reagált nagyon élesen és elutasítóan. Fontos volt, hogy merte kimondani a félelmét, így könnyebben át tudtuk őt vezetni ezen az ijedtségen. Ma már versengenek egymással, hogy melyik büszke tesó altathat, etethet vagy pelusozhat.

Miről olvasnál szívesen? Bármiről. Eddig is igyekeztünk minden cikket elolvasni, Zoom-beszélgetésen részt venni és találkozókon jelen lenni. Most, hogy itt a gyermekünk, leginkább a korának megfelelő témák lesznek terítéken.

Ha remélhetőleg te is hamarosan sorra kerülsz, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a Finis csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat. Legközelebb: 2022. április 28., május 5., 12., 19., mindig csütörtökön 18-20 óra között. https://orokbe.hu/talalkozok/tamogato-csoportok/finisben/

 

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.