Örökbe.hu

Egy örökbeadás-örökbefogadás nemcsak a gyereket és a közvetlen szülőket érinti, de az egész tágabb családot. Az Örökbe.hu blog története során először egy nagymama meséli el nekünk, milyen volt kísérnie a nevelt lánya titkolt-kiderült terhességét, majd örökbeadását. Közben visszatekintünk arra is, milyen egy traumatizált kisgyereket beilleszteni a családba.

Hogy lett Dóri a nevelt lányod?

Dóri a húgom a kislánya. 21 évvel ezelőtt hirtelen a húgom lelépett, nem tudtuk, hova. A férje jóval idősebb nála, traktorosként dolgozott, hajnalban kellett elmennie. Az első héten az apa próbálkozott a gyerek nevelésével, de mikor a kislány elmesélte az oviban, hogy apa mit főzött, az óvónő behívta egy megbeszélésre. Az apa tudta, hogy ennek kiemelés lesz a vége, tőlünk kért segítséget. Nekünk a férjemmel akkor már három gyerekünk volt, Dórinál idősebbek. Először csak elhoztuk a kislányt és írtunk egy papírt, hogy apuka kérte tőlem ezt a segítséget, ezután jött a gyámhivatal, elintéztük a családbafogadást. Három hónap múlva a húgom is előkerült, beleegyezett, aztán egyszer elvitte a gyereket láthatásra. Dóri úgy mesélte, hogy alig látott a füsttől a szobában, gyanítom, hogy ittas volt az anyuka. Akkor ügyvédhez mentem, hogy ki felel a gyerekért a láthatáson – a gyám felel, aki én voltam. Ekkor kérvényeztem a gyámhivatalnál, hogy nálam történjen a láthatás. A bíróság véglegesítette a családbafogadást, hivatalos határozattal behelyezték a családomba Dórit, én lettem a törvényes képviselője, apának és anyának fizetési kötelezettséget állapítottak meg, de nem nagyon fizettek. Utána velünk élt, amíg önálló életet nem kezdett.

Milyen állapotban érkezett a kislány?

Hatévesen került a családunkba. Az elején nagyon sok problémám volt vele, nem ismerte az ételeket, nagyon szeretetéhes volt. Koraszülöttként érkezett, nem megfelelően fejlődött, ezért nyolcévesen kezdte az iskolát. Biztos, hogy sokat szenvedett az első hat évben a kislány, mikor idekerült, a védőnő megkapta az iratanyagot, megmutatta, a húgom és a férje is az itallal volt elfoglalva és nem a kicsivel, ezt többszörösen leírta a gyerekorvos a gyerek kartonján. Nálunk teljesen helyreállt, minden rendbejött körülötte. Semmi megkülönböztetés nem zajlott, ugyanúgy bántam vele, mint az enyémekkel, iskolába, szakkörre járt, lakáskasszát indítottunk neki is, mint a többieknek.

Hogy derült ki a terhesség?

Mikor a babát várta 22 évesen, akkor végzett a középiskolában, mert ugye később kezdte az iskolát. Én úgy éltem meg, hogy ez a nevelésem csődje. Senkinek a családban nem mondta el, hogy babát vár. Én véletlenül vettem észre és rákérdeztem. Nekem is van három gyerekem, tudtam, milyen egy két, három hónapos terhesség. Azt hittem, most van az elején. Mikor megmondta, hogy a hatodik hónapban van, majdnem elájultam. Miután rájöttem, 1-2 héten belül látványosan megnőtt a hasa, már nem kellett titkolnia. Azóta utánaolvastam, ilyen tényleg létezik, hogy ha titkolja az anya a terhességét, akkor alig látszik.

Azt tartod a nevelésed csődjének, hogy terhes lett, vagy hogy téged nem avatott be?

Az, hogy nem mondta el. Én őt a lányomnak tekintem. Mindent megbeszéltünk. A nagyobb gyerekeim még inkább kiakadtak: ha féltél anyának elmondani, nekünk miért nem szóltál? Anyának nem is kellett volna megtudnia.

Azt mondta, megpróbálta elvetetni, járt védőnőnél, orvosnál, de ez az ünnepek körül történt, és mire a védőnő visszajött szabadságról, már elkésett. De utána sem mondta meg nekem.

Utána mi történt?

Le kellett higgadjak. Vagy 15 percig ültem az asztalnál és néztem magam elé. Másnap leültettem megbeszélni a helyzetet. Akkor 56 éves voltam, váratlanul ért volna egy pici baba felnevelése. Dóri akkor még nem dolgozott. Én nem fogom neki azt mondani, hogy adja bárkinek oda, de mi nem tudjuk felnevelni. Ha megtartja, nem maradhat itt, mi nem tudjuk vállalni. Ő gondolkozott.

Felhívtam a védőnőt, elmondtuk a helyzetet. Otthagytam a lányt, már nagykorú, beszéljék meg egymás között. Több napon át rágta magát. Két-három hét múlva közölte, hogy eldöntötte, örökbe adja, de nyílt örökbeadással.

Neki mi volt a terve ebben a hat hónapban?

Semmi. Ezért mondom, hogy a nevelésem csődjének tekintem, mivel nem beszélt róla, az a borzalmas gondolatom támadt, hogy ha ezt végigviszi, akkor esetleg ártott volna a babának. Mert utána is olvastam, hogy zajlik ez, ha az anya ennyire titkolja…

Utána, mikor megtörtént az örökbefogadás, akkor elmondta nekem, hogy sokat beszélgetett a védőnővel, és az mindenféle más lehetőségeket is elmondott neki, nemcsak az örökbefogadást, de az anyaszállást is. Az dominálhatott neki az örökbefogadásban, hogy nem volt jövedelme, retteghetett attól, hogy nála ez a gyerek esetleg ugyanúgy éhezzen, mint ahogy ő éhezett első éveiben.

Az örökbeadáshoz mit szóltál?

Kérdeztem, hogy mégis hogy tervezi. Mondta, hogy keress egy ismerőst. Én jó döntésnek tartom, mert a mai világban nem úgy van az örökbefogadás, mint régen, mikor a gyerek nem is tudta, hogy örökbefogadott. Így került képbe egy ismerősünk húga, aki 43 éves volt, már kevés eséllyel csecsemőt kapni. Eljöttek, találkoztunk. Gyorsan összeházasodtak, megcsinálták a tanfolyamot és ami kellett.

Neked nem fájt a szíved?

Az élet bonyolult dolgokat produkál. A nagyok már nagyok, mindenkivel rengeteget küzdöttem. Volt, aki azt kérdezte: a saját lányomnak is azt mondanám, hogy adja örökbe a babáját? Erre mondtam, mikor a saját lányom 22 éves korában én csak 45 éves voltam, az egész más szituáció, van, aki nem sokkal előbb szül, az örökbefogadó sem sokkal fiatalabb.

Ha visszaszámolok, a negyvenes éveid elején te már befogadtál egy gyereket, ez volt Dóri…

Igen. Dórin nagyon sokáig érződött, hogy keservesen megszenvedte élete első hat évét. Pszichológushoz is hordtam, az is azt mondta, hogy az első három év nagyon meghatározza az életet. Mikor idekerült, szellemileg nagyon le volt maradva, hatévesen nem ismerte a színeket, nem tudta, hogy kell egymásra tenni dolgokat, ezért járattam néptáncra, hogy a keresztirányú koordinációt javítsa. Két évbe telt, míg elhitte, hogy ha az asztalon van valami és ő elfordult, az még utána is ott lesz. Otthon mindent azonnal meg kellett enni, mert eltűnt. Fel akarták menteni matekból, olyan lemaradásokkal érkezett. Végül sikerült eljuttatni oda, hogy leérettségizzen. Nem volt könnyű az élete. Én nem mondtam, hogy ne tartsa meg, csak hogy itt nem maradhat, nem akartam ezt újrakezdeni. Biztos az volt az indoka, hogy nem akarta, hogy ez a gyerek éhezzen.

Ki az apa?

Nem volt hajlandó megmondani. Azt mondta, ha megtudnám, akkor biztos kidobnám a házból. Van 4-5 fiú a faluban, akikről nagyon rossz véleménnyel vagyok, biztos azok közül valaki. Mind körül sok a balhé, piálás, drog, börtön. Ez tabu volt, azóta sem mondta el. Igaz, a gyámhivatalban elmondták neki, hogy ha apuka is feltűnik a színen, az ő beleegyezése is kell az örökbefogadáshoz.

Hogy zajlott a szülés?

Mikor a szülőszobára mentünk, nem akartam ott lenni, de nem akartam, hogy egyedül legyen. Egy jó barátunk ment be vele a szülőszobára. A szülőszobáról többször felhívtak, hogy Dóri akar velem beszélni. Egyet ismételgetett: nénje, ne haragudj, bocsáss meg. Aki nem hallja ezt, azt hitte mindig, hogy ő a gyerekünk, nénjének és bátyjának azért szólított minket, mert hatéves koráig ezt szokta meg.

A védőnőnél közölni kellett, hogy nem hozza haza a babát, meg volt nevezve az örökbefogadó, a szülésnél a férjem és én és az örökbefogadók ott vártunk a szülőszoba előtt. Nekünk kihozták, megmutatták a babát. Dórinak is megmutatták. Dóri nevezte el, azt a nevet megtartották az örökbefogadók. És mielőtt Dóri hazajött, akkor is látta a babát. Akkor robbant a bomba. Mikor az örökbefogadó anyuka jött Dóriért aláírni a papírokat, akkor közölte vele az autóban, hogy képet csak olyat fog kapni, amin háttal áll a gyerek, látja, van, keze, lába. Mondtam, hogy ha bementek a Tegyeszbe, a pszichológusnál biztos fognak veled beszélgetni, ott mondd ezt el. Volt különbeszélgetés a pszichológusnál, ott egyeztek meg az évenkénti képküldésben. Azóta sokszor megfordult a fejünkben, hogy akkor kellett volna visszalépni.

Másnap az örökbefogadó anyuka sógora hivatalos ügyben jött hozzánk, belőlem kibuggyant a dolog. A sógornőd kapott egy dolgot az élettől, Dóri közbenjárásával, szerintem a világ legdrágább dolgát kapta meg, és ennek fejében bunkón viselkedik, vágtam a fejéhez. Ezt biztos megmondta neki. Azóta a hivatalos kapcsolaton kívül semmi érintkezésem nincs velük, pedig előtte jóban voltunk.

Azelőtt az örökbefogadó eljött hozzánk, másfél órát beszélgetett Dórival, érdeklődött a terhességről, hogy viseli, megbeszélték, majd találkoznak, majd küldözget képeket. Dóri ebbe élte bele magát, hogy nem lesz véglegesen megszakítva a kapcsolat a babával és nem ez lett.

Volt még hat hetetek.

Nem is tudom, miért nem léptünk vissza. Attól kezdve, hogy hazajött, Dóri bezárkózott. Eltelt két év, mire a babáról kezdett beszélgetni. Közben az egy- meg kétéves szülinapon a Tegyesztől elkérte a képet. De most nagyon bánom, hogy nem visszakoztunk akkor. Lehet, hogy ha olyannak adjuk, akit nem ismertünk, sokkal jobb lenne a kapcsolatunk. A csoportodban, ahogy benne vagyok, látom, hogy van, aki háromhavonta küld képet.

De van, aki meg soha… Szerette a babát a lányod?

Én úgy gondolom, igen. Ő szeretne tudni a kicsiről, csak az örökbefogadó szülő nem így áll hozzá. Évi egy fotót küld, az is oldalról vagy hátulról mutatja a gyereket, és a beszámoló: a gyermek korának megfelelően fejlődik. Ez bántja.

Ők korábban az örökbefogadó anyával sokat beszélgettek, én ebbe nem szóltam vele, ez a kettejük dolga. Dóri úgy készült, hogy időnként legalább messziről láthatja a kicsit, a játszón, és mivel járnak ide a faluba a testvéréhez. De nem nagyon jönne, azóta el is költöztek, bár most sem laknak messze.

Én az örökbeadásba beletörődtem volna, de most meg nagyon fáj a szituáció, és mikor Dóri mondja, hogy megint egy ilyen képet kapott, akkor dühös vagyok.

Legalább jól van a gyerek?

Azt tudjuk, hogy egészséges, rendben van.

Ez jó érzés.

Igen. Én attól féltem, hogy lesz valami gondja a hat hónapi titkolás miatt.

Az nem merült fel, hogy Dóri idővel a saját lábára áll és ő neveli?

Ez a srác, aki a férje, hamarább tudta, hogy gyereket vár, mint én. Mondta, hogy ő nem akar beleszólni, mert ő úgy ismerte meg már, hogy terhes volt. De ő mellette áll akkor is, ha megtartja. Dóri most azt állítja, senki nem mondta neki, hogy nevelőszülőhöz is lehetne adni a kicsit, és ha rendbe jön az élete, akkor visszakaphatja.

Két éve a saját házában él, azóta férjhez ment, kisbabája is született nemrég. Azt gondolom, biztos megfordul a fejében. De mindig van valami baj, a húgom meghalt nemrég, neki kellett eltemetni az anyját, aki egész életében nem költött annyit a gyerekre. Nem tudom, ráért-e ezen gondolkozni.

Magad miatt bánod, vagy Dóri miatt?

Inkább Dóri miatt. Az én lelkem másodlagos, felnőtt ember sok mindent megélt az évek alatt, az ő lelke jobban érdekel. Minden évben, mikor eljön a gyerek születésnapja, kicsit szomorú. Utána közli velem, hogy már két hónapja megírta az e-mailt és még mindig nem jött válasz. Legutóbb homályos, távoli kép érkezett és a gyerek oldalról volt lefényképezve. Dóri írt a Tegyesznek, mert rajtuk keresztül zajlik a kapcsolat. A Tegyesz azt felelte, hogy azonnal írt az örökbefogadó anyukának, hogy nem ilyen képet kéne küldeni, de nem jött válasz. Azóta hallottam, hogy el is költöztek.

Ha rendes fotókat és beszámolókat kapna, jobban lennétek?

Igen.

A neveket megváltoztattam, a képek nem a szereplőket ábrázolják. 

Ez egy magánutas örökbefogadás története volt, ahol a felek előbb ismerkedtek meg egymással, mint ahogy a hivatalos közvetítő szervezet bekapcsolódott volna. Mint az írás is mutatja, az ilyen kapcsolat számos kockázatot rejt, a felek esetleg előbb elköteleződnek, ígéreteket tesznek, mint ahogy szakmai segítséget kapnának, vagy a lehetőségeikkel tisztába jönnének, ezért érdemes mielőbb, lehetőleg az első kapcsolatfelvétel előtt bevonni már a közvetítő szervezetet.