Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Kik vagytok?
Julcsi és Ádám vagyunk, fiatalkorunk óta, 2006-tól ismerjük egymást, 2013-ban házasodtunk össze. Néhány év próbálkozás és több sikertelen lombikkezelés után döntöttünk úgy, hogy örökbe fogadunk, bár az örökbefogadás gondolata már a lombikkezelések közben is felmerült. Azonban tudtuk, hogy két lelki megpróbáltatást nem egészséges párhuzamosan megélni, így az utolsó lombikkezelés után vágtunk bele az örökbefogadás folyamatába, ekkor mindketten 31 évesek voltunk. Nekünk még kötelező volt a tanfolyam elvégzése, amiről, mint nagyon sokan, mi is azt mondjuk, hogy nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valós képet kapjuk az előttünk álló csodás, de megpróbáltatásokkal teli időszakról. 2020 augusztusában kaptuk meg a határozatunkat, melyben 0-3 éves bármilyen nemű gyermekre várakoztunk.
Miben vagytok mások?
Nem gondoljuk, hogy bármiben különlegesebb a helyzetünk. A várakozás során nagyon sok online rendezvényen vettünk részt, ami rengeteget segített abban, hogy a várakozást aktívan töltsük, folyamatosan újabb ismeretekkel gazdagodva, ami hasznos lehet, és most már tudjuk, hogy az is. Az örökbefogadással kapcsolatos közösségekben általában a legfiatalabbak egyike voltunk.
Ki érkezett?
2022 januárjában egy pénteki napon megcsörrent a telefon, hogy készek vagyunk-e megismerkedni egy 15 hónapos kislánnyal, aki születése óta abben a nevelőszülői családban élt (megyei lista). Az ezt követő két hónap történései hatalmas örömben és izgatottságban teltek. Még 2021 őszén jelentkeztünk a Finisben csoportba, ami akkor sajnos elmaradt, így csak 2022 januárjában indult a következő. A csoport második foglalkozása utáni napon csörrent meg a telefonunk, így az ott elhangzottakat pár nap csúszással meg is éltük, ami nagyon érdekes és nagyszerű élmény volt.
A barátkozás kezdetén az aktabetekintéskor látott fényképeken és az első személyes rápillantáskor egy gyönyörű, mosolygós, szőke, kék szemű kislánnyal ismerkedtünk meg, melyek alapján minkettőnkben egyértelmű volt, hogy szeretnénk megkezdeni a tényleges barátkozást. Március 7. óta egy család vagyunk.
Mennyit vártatok?
2019 szeptemberében adtuk be az örökbefogadási kérelmünket. Sajnos a COVID miatt csupán 2020 májusában indult a következő tanfolyam, amin mi is részt vehettünk, így 2020 augusztusában kaptunk határozatot. A határozathoz képest 1,5 évet várakoztunk Borsod megyében és az országos listán is. Rendszeresen érdeklődtünk a sorszámunk iránt, ami 100+ -ról folyamatosan csökkent. 2021 végén 25-30 körül jártunk.
A barátkozás viszonylag gyorsan lezajlott, minden tervszerűen alakult, a lakhelyünkhöz nem túl messze él a nevelőszülő, így az otthonunkból minden nap oda tudtunk utazni.
Mennyit várt a gyerek?
Születése után már egyből a nevelőszülőhöz került, ahol három fiú „testvérkéjével” nevelkedett. Sosem látogatták. 2021 decemberében vált örökbeadhatóvá, 17 hónapos korában lettünk egy család.
Miért pont ő? Miért pont ti?
Amikor megcsörrent a telefon, még nem igazán gondoltuk, hogy mi következünk, főleg, hogy a várakozók között fiatalnak számítottunk. Így azt gondoltuk, hogy csak később kerülünk sorra. Elég aktív életvitelünk van, sok baráttal találkozunk nap mint nap. A nagyobb családunk is a környéken él egy falusi környezetben, nagy kerttel és állatokkal körülvéve. Kislányunk jelleme és aktivitása hihetetlenül passzol ehhez a tevékeny, ámde nem zsúfolt életvitelhez. Nagyon szereti a természetet, nagyon szeret részt venni a munkálatokban, minden érdekli, nem fél az új dolgoktól és emberektől.
Tanács, ami jól jött volna utólag:
Hála Istennek nem igazán volt semmi fennakadás, minden gördülékenyen zajlott, a Tegyeszes ügyitézőnk és a nevelőszülő is sok tapasztalattal rendelkezett, ráadásul a Finisben csoportban való aktuális részvételünk miatt mindenben naprakészek voltunk. A gyerekszoba kialakítását az utolsó pillanatra hagytuk, ebben talán lehettünk volna bátrabbak, de a barátaink és családtagjaink segítségével megoldottuk a dolgot.
A hazaérkezés utáni első hetek, amik még az egymással való mélyebb megismerkedéssel teltek, sok megpróbáltatás elé állította az újdonsült nagyszülőket. Úgy gondoljuk, nagyon fontos őket alaposan felkészíteni arra, hogy a hirtelen nagyszülővé válás, nekünk a hirtelen szülővé válásunk és az újdonsült unoka családhoz való kötődésének kialakítása időbe telik és mindenkinek egyénileg is dolgozni kell érte.
A legnagyobb problémátok most:
Nem neveznénk problémáknak, mindig van aktuális kihívás, megoldandó feladat. Ebben a korban nagyon gyorsan fejlődnek a gyerekek, akár napról napra is változhat, hogy mi éppen a teendő.
Mi volt másképp….?
Talán ez egyben jó is, de mi készültünk a barátkozás során előforduló nehézségekre, azonban semmi ilyet nem tapasztaltunk.
Miről olvasnál szívesen?
Szívesen olvasnánk kisgyermekkori nevelésről, élettörténeteket örökbefogadott emberekről. Második gyermek örökbefogadásáról is szívesen veszünk olvasnivalót.
*******
Nicknév: Vors
Kik vagytok?
2015-ben ismertük meg egymást, és nagyon gyorsan pörögtek az események. A nekünk nem lesz kutyánkból lett egy tacskó és mentett (örökbefogadott) öreg spániel. Az albérletből saját lakás, majd ház. Az autó, az álomnászút, minden megvolt.
Vagyis majdnem minden. 2017 tavaszán döntöttük el, hogy kell egy gyerek az életben, mert ezt a sok szeretetet, ami bennünk pluszban van, szeretnénk átadni valakinek. Egy teljes kudarcos lombik és egy 6 hétig reménykedő lombik után vágtunk bele az örökbefogadásba.
De már az első randik alkalmával beszéltük, hogy mindenképp szeretnénk örökbe fogadni és ebben maximálisan egyet is értettünk. Aztán 2021 decemberében volt egy sikertelen magánutas örökbefogadásunk és elkeseredtünk.
Jöttek közben magánéleti változások is, közben a csok és a babaváró hitel nagyon ketyegett, így úgy döntöttünk, nem várjuk meg, amíg a kártyavár borul.
A hatszobás házunkat eladtuk és 70 m2-re cseréltük, mondván ez kettőnknek elég, ha lesz gyerek, kitalálunk valamit, úgyis örülünk, ha egy gyerekünk lesz végre, majd a teraszt felfalazzuk.
Rá két hónapra csörgött a telefon, most falazunk 🙂
Miben vagytok mások, mint mások?
Nem gondolnám, hogy bármiben mások lennénk. Talán csak abban, hogy nagyon szerettünk volna már gyereket/gyerekeket, és rengeteg imát mondtunk érte. A Születés Templomába is elzarándokoltunk, hogy gyermekért könyörögjünk.
Ki érkezett?
Két gyermek érkezett hozzánk. Kétéves egészséges, jól fejlődött csodás kisfiú és a nővére, 3,5 éves, szintén egészséges kislány. Túlkötődési zavaruk van egy kicsit talán. Nagy majomszeretet, és egy- két kedves szó után bárki elvihetné őket. Nagyon szeretnék, ha szeretnék őket. Pótcselekvés az ivás náluk, napi 4-5 liter folyadékot isznak, ami már káros mennyiség. Most ,,beosztó” pohárral korrigáljuk, és már nem is követelik. Már az elmúlt két hétben is hatalmasat fejlődtek és változtak. Nagyon okos gyerekek.
Mennyit vártatok?
2021.03.04-án érkezett a levelünk a Tegyeszbe. 2021.11.03-án kaptunk határozatott és 2022.08.23-án csörgött a telefon. Nagyon türelmetlen voltam, de így utólag végiggondolva a legjobb gyerekek érkeztek. Ennek pont így kellett történnie és pont most.
Mennyit várt a gyerek?
Ellentmondásos információkat kaptunk arról, volt-e kapcsolattartásuk valaha. Anya nem vihette és nem is akarta hazavinni őket. Többi testvérük már örökbefogadásra került. Van egy újszülött, akiről a két gyerek nem tud, mivel mi nem vállaltuk őt is, így felterjesztik örökbefogadásra. Robinak 9 hónap körül lett meg a határozata, Angelikának pedig már 2 év körül, de már megvárták Robiét és így együtt fogadhatók örökbe, már rá tudott kerülni a határozatra. A többi testvérük létezéséről nem tudnak, de köztük nagyon erős a kötödés. Két nevelőszülőnél voltak és mindig együtt. Országos listán vártak, de végül így megyén beleül maradtak. ( B.A.Z.)
Miért pont ő?
0-3,5 éves korig származási kikötés nélkül, korrigálható betegségekkel vártunk gyermekre vagy testvérpárra. Nagyon örültünk és nagyon megijedtünk, hogy egyből két gyerek és nem is kicsik. Habozni nem mondanám, hogy haboztunk. Inkább csak izgultunk. De valahogy az első találkozás óta olyan természetes minden, mintha mindig velünk lettek volna. A nevelőszülő is mindig mondta, hogy mintha ide születtek volna nekünk, és mindig mi neveltük volna, annyira rögtön családba illettek és annyira jött a szülői cselekvés nálunk.
Miért pont ti?
Említettem már, hogy ők országos listán voltak és isteni sugallatra érdeklődtünk, hogy mikor jönnek ki az új környezettanulmányra hozzánk az új házba, lehet-e tudni valamit. Ekkor kikerült az aktánk az asztalra és mivel jöttek a környezettanulmányra, kint is maradt. Megszületett a testvérük, és így a gyerekek aktája is kikerült az asztalra, hogy felvezessék bele. A jó Isten pedig segített az ügyintézőnek, hogy ezt a három aktát egyszerre lássa és vegye jelnek. Sors, véletlen, isteni beavatkozás, bárki bármiben hisz, de ez egy igazi bizonyíték, hogy minden okkal történik és pont akkor, pont az, aminek kell.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Amennyire lehet, pénzt félretenni a várakozási időbe, mert hirtelen hatalmas kiadás a bevásárlás.
Aki nem kisbabára vár, érdemes az óvodáknak, bölcsődéknek utána nézni előre. A helyi gyerekorvosnak, védőnőnek, mert mi nem ebbe a városban éltünk eddig, ahol most, és játszótéren próbálom a többi anyukától felvenni a fonalat. De ezek azért elég szubjektív vélemények.
A legnagyobb problémátok most:
A nevelőszülőnél volt egy enyhén értelmi fogyatékos kislány, aki nem szépen beszélt, illetve undok és szemtelen volt, és mindig ráhagyták, mert beteg. Na ebből sikerült a mi gyerekeinknek is tanulnia pár dolgot, nehezen megy a kinevelés, hogy ezt nem szabad.
Illetve a fürdés mindegy, hogy kád vagy zuhany, de Robi ordít. A strandon meg pancsol és imádja a vizet. Elvileg nem történt vele trauma, így nem nagyon értjük. Most különböző játékokkal próbáljuk nyugtatni és megszerettetni vele.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
A barátkozás. Első találkozás a Tegyeszben volt aktabetekintés napján.
A második nap délután a nevelőszülőnél találkoztunk.
Harmadik nap már a pár utcával arrébb lévő játszótérre csak mi kivihettük őket.
Majd jött a hétvége és egész nap velünk voltak.
Még 3 napot ment Angelika oviba és itt is délután velünk voltak, és utána mindig velünk voltak reggeltől estig. Mindig jöttek, sose volt sírás, sőt vártak minket, haza nem akartak már inkább menni este, de mindig számoltuk a napokat, hogy mikor aludhatnak már az új szobájukban.
Egyetlen gond a kutyákkal volt. Utólag kiderült, hogy az egyik nevelt gyerek azzal traktálta őket, hogy a kutyáink meg fogják harapni őket és nagy bajuk lesz. Az első találkozás emiatt úgy zajlott, hogy kiszálltak a kocsiból és már üvöltöttek, amikor meglátták őket. Nem voltak hajlandóak csak ölben közlekedni, és csak sírtak és üvöltöttek, hogy el akarnak innen menni. Hiába mutattuk nekik, hogy minket se bántanak, és a hasukat mutatják, hogy simogasd.
Áthívtam barátnőm hasonló korú kislányát, így sikerült megnyugtatni őket, hogy őt se bántják és az üvöltés elmaradt. A harmadik napra sikerült kihúzni, hogy az egyik nevelt kislány okozta ezt az alaptalan hatalmas félelmet bennük. Átbeszéltük a dolgokat, és azóta együtt játszanak a kutyákkal.
Ezenkívül minden olyan természetes volt, mintha mindig egy család lettünk volna.
Első két napban új anya és új apa voltunk, aztán már csak anya, apa. Ehhez azért hozzá tartozik, hogy nagyon jó nevelőszülőjük volt és tudatosan voltak erre készítve.
Első perctől tudják, hogy ők csak mama és papa, és majd jön valamikor az új anya és új apa. A maguk szintjén teljesen értik és felfogják a történéseket, így könnyű volt ezt kezelni nekünk is.
Miről olvasnál szívesen?
Ami talán engem aggaszt, hogy mindenki mondja, hogy kérdez a vér szerinti szülőről, az örökbefogadásról kell mesélni a gyereknek. Én próbáltam minden módszerrel erről beszélni, hogy anya amivel alszik, a kis pingvin is örökbefogadott két kis pingvint, azzal alszotok ti. A mesékben. De igazából nem érdekli őket. Nekik anya és apa van, és a hogyan nem érdekli őket. Ez gond? Másnál is van így? Azért aggaszt, mert mindig a másik oldalát hallom/olvasom.
*******
Kik vagytok? Negyvenes házaspár vagyunk, nyolcadik éve együtt. Első gyermekre vártunk 2-5 éves kor között, bármiféle kikötés nélkül. Nem lehetett természetes úton gyermekünk, próbálkoztunk párszor lombikkal, a „rend kedvéért”, de azt megelőzően is nyitottak voltunk az örökbefogadásra.
Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy mindketten el tudtuk volna képzelni a közös életünket gyermek nélkül is, és nem éltük meg nagy veszteségként, hogy nem lehetett vér szerinti gyermekünk. Nagyon örülünk, hogy így alakult minden, ahogy. 😊
Ki érkezett? 4,5 éves egészséges csodaszép, mosolygós, cserfes kislány. Megyei listáról (Pest megye), nevelőanyukától.
Mennyit vártatok? 2020. július 3-án jártunk először a Tegyesznél, 2022. július 4-én költözött hozzánk a kislányunk.
Mennyit várt a gyerek? Újszülött kora óta nevelőszülőknél nevelkedett, a vér szerinti családjával valamikor 2019-ben volt utoljára kapcsolata, 2021-ben lett örökbeadható. Nem derült ki, miért kellett ennyit várnia az első kiajánlásra. Szerencsére nagyon klassz nevelőanyukája volt, aki szépen nevelte, felkészítette az örökbefogadásra, és sokat tett azért, hogy a barátkozás jól sikerüljön. Végtelenül hálásak vagyunk neki ezért.
Miért pont ő? Nem voltak kétségeink: apukája egyből beleszeretett, én pedig pont ilyen kislányra vágytam.
Miért pont ti? Gyermektelen párt kerestek számára, mi voltunk az első helyen a kiválasztott 3 párból, és először csak minket hívtak fel. Szerintünk nagyon jól passzolunk egymáshoz, illetve biztosan számított az is, hogy a származás terén elfogadók vagyunk.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Nincs ilyen.
A legnagyobb problémátok most: Nincsenek különösebb problémáink.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Annyiban mindenképp, hogy a tanácsadónk nem készítette el időben a jelentést, aminek hiányában nem kaptunk időpontot a kihelyezési tárgyalásra, ezért gyámi engedéllyel tudtuk csak elhozni a kislányunkat a barátkozás végén. A barátkozás viszont nagyon könnyedén ment, minden várakozásunkat felülmúlta.
Miről olvasnál szívesen? Bármiről, rendszeresen olvasom a blogot.
******
Kik vagytok?
Egy “minden lében két kanál” házaspár. Mozgalmas életet élünk, egy perc sem jut unatkozásra, és ezt a mozgalmas, színes életet szeretnénk megosztani gyermekünkkel.
Miben vagytok mások?
2009 óta vagyunk egy pár. 2015-ben egy olaszországi nyaraláson kerített minket hatalmába az örökbefogadás gondolata. Számos olyan olasz családdal találkoztunk, akik szemlátomást vér szerinti és szív szerinti gyermekekkel váltak teljessé. Belegondoltunk ennek szépségébe és áthatott minket is ez a csoda. Akkor megfogadtuk, akárhogy is alakul majd az életünk, szeretnénk családunkba fogadni gyermeket (gyermekeket). 2016-ban endometriózist diagnosztizáltak a PCOS mellé. 2017-ben műtét, 2018-2021 között különböző megpróbáltatások, általános protokollok a mesterséges megtermékenyítés útján. Nyilván sikertelenül… hiszen nem vagyunk általánosak. A probléma általános, de az egyén sohasem. Menet közben már szerettük volna beadni az örökbefogadási kérelmet, de folyamatosan azt szajkózta mindenki, hogy a gyermektelenséget el kell gyászolni. Nagy lelkiismeretfurdalással küzdöttünk évekig, hónapokig, mert mi már 2015-ben eldöntöttük, hogy nem szülni akarok okvetlenül, hanem gyermeket. Boldog gyermeket (gyermekeket). Nem tudtunk gyászként tekinteni a sikertelenségre, hiszen ezt nem éreztük sikertelenségnek, inkább lehetőségnek, de sohasem végletesen. Ahogy benne van a pakliban, 1-5% eséllyel, hogy spontán teherbe eshetem bármikor, ugyanúgy benne volt immár a szívünkben egy gyermek, aki nekünk születik.
Mennyit vártatok?
Végül az utolsó beültetés előtt, 2021 januárjában felhívtuk a Tegyeszt, beültetés után néhány nappal kaptunk időpontot személyes konzultációra. Megkaptuk a szükséges papírokat kitöltésre. Jobban izgultunk, mint bármelyik lombik alatt. Gyermeki vágyakozással vártuk a következő és az azt követő lépést, konzultációt, fejleményt. Átestünk a pszichológiai alkalmassági vizsgálaton, lassacskán megérkezett a határozatunk is júniusban. A covid miatt csúsztak a tanfolyamok, telt házasak voltak… aztán mégiscsak jött egy telefon, hogy augusztus utolsó, szeptember első hétvégéjén lenne egy tanfolyam, ahova beférnénk. Elvégeztük. Nagyon tanulságos volt. Rádöbbentünk, mennyire máshogy működünk a férjem és én. S ez tökéletes egységet alkotva egy egésszé egészíti ki egymást. Ami az én gyengeségem, az az ő erőssége és fordítva. Ez a tanfolyam hatalmas mankó a gyermekekhez, az embertársainkhoz való viszonyuláshoz. Ezt nem csak nekünk, örökbefogadóknak kellene tanítani, középiskolai tananyagként elérhetővé kellene tenni mindenki számára.
Hamarosan, november 8-án jött egy telefon.
Ki érkezett?
-Mondja, mennyire fogadóképesek? Ugyanis lenne egy 15 hónapos, korrigálható egészségi állapotú kislány. Be tudnának jönni holnap aktabetekintésre?
– Hogyne!
-Jó, azért csak beszélje meg a férjével!
…Aki épp szabadságon volt és a leendő házunkon dolgozott a testvéremmel és barátainkkal. Azonnal hívtam. Persze nem vette fel… öcsémet próbáltam elérni, aki kihangosította a telefont. Így mindenki egyszerre tudta meg az örömhírt! A férjem hirtelen fel sem fogta, közölte velem, neki nem jó a másnap, szabin van, itt a segítség is, ő bizony a házon fog dolgozni, nem tud sehova se menni. Kicsit fel kellett rázni, de hamar kapcsolt mindenki, így meggyőződött róla, hogy ez fontosabb, mint az építkezés. Másnap, az aktabetekintés során meg is beszéltük az első rápillantást. Ahogy betolta a nevelőszülő a babakocsival, ránk nézett a kislány a gyönyörű, érdeklődő szemeivel… és elsírta magát. Vajon érezhette a végzetét? Sorsa beteljesülését? Vagy csak szimplán éhes volt? Nem tudom. Első látásra szerelem lett. A barátkozás, hála a nevelő családnak gyorsan ment és zökkenőmentesen. December 6-án ideiglenes határozattal családjába, vagyis hozzánk költözött. S mostanra már biztosra állíthatjuk: HAZAÉRT.
Mennyit várt a gyermek?
15 hónapot. Már a kórházban lemondtak róla. Mi a második család voltunk, akit kiértesítettek a megyei listán. Az első pár, rá sem pillantott (ezer hála és köszönet érte), koraszülöttsége miatt.
Miért pont ti?
Erre a kérdésre nem kaptunk konkrét választ. Vagyis azt, hogy a kislány aktájához mi passzoltunk, mint szülő jelöltek. De én mindig azt mondom, hogy a feledékenységem vált a javunkra. Ugyanis elfelejtettem fényképet csatolni az aktánkba. Ez valamikor szeptember, október körül jutott eszembe. Gyorsan küldtem postán fényképet magunkról. Elképzelhető számomra, hogy a késve érkezett fénykép miatt épp előtérben voltunk, vagy legalább is az aktánk és mit ad az ég, pont ilyen szülőket kerestek a kislányunknak.
A férjem, amikor családot terveztünk, mindig egyetlen lánynevet említett, ha kislányunk születik, Leila legyen a neve. Amikor a telefonhívás érkezett, beleborsóztam, amint kimondta a tanácsadónk a Leila nevet. Igen… ő valóban nekünk született!
Legnagyobb problémátok most:
Nincs ilyen.
Mi volt másképp?
Én azt hittem, ez az időszak rózsaszín felhőn ugrálás lesz: megtervezni a babaszobát, babaholmikat nézegetni, vásárolgatni, elrendezgetni a kis szobácskát, kiértesíteni az érintetteket… Ehelyett bevágott a villám: hirtelen meg kellett szervezni a munkahelyi helyettesítést, éjszakába nyúlóan ingáztunk a barátkozás és a babaszoba előkészületei közt. A bababoltokban többnyire megrendelésre néhány hetes teljesítéssel hoznak bútorokat, babakocsit, kiszemelt etetőszéket, ami nekünk késő volt. Így hosszas netes keresgélés, rendelés és használt árucikkek beszerzése töltötte ki a “szabad időnket”, vagyis az éjszakáinkat. Piszkosul fáradtak voltunk. De ez amolyan édes teher volt. A kiságyért a fővárosig kellett utaznunk, mert ott találtunk használtan az elképzelésünknek megfelelőt. Ahogy éjszaka robogtunk haza a végtelennek tűnő autópályán, a néma csöndet egy mondat hasította meg:
-Tudtad, hogy egy kiságy van a csomagtartóban?
-És fel tudod fogni, hogy ez a MI gyermekünké?
Azt hiszem akkor buggyantak ki mindkettőnkből a boldogság és az izgalom fáradtsággal vegyült könnyei.
Miről olvasnál szívesen?
Hogyan lehet mentálisan felkészülni néhány nap alatt az életünk gyökerestől való megváltozására? Ha létezik ilyen egyáltalán…
*******
Nicknév: Ha én rózsa volnék
Kik vagytok? 40-es, 50-es házaspár, első gyermekre vártunk. Mi is végig jártuk a lombikok rögös útját. Egészségi problémát nem állapítottak meg, igy nem sokáig hagytuk magunkat hormonokkal bombázni.
Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben. Mi is jártunk mélységekben es magasságokban.
Ki érkezett? 11 napos volt, mikor a Tegyesztől hívtak minket. Egészséges koraszülött nagy legény.
Mennyit vártatok? Jelentkezéstől számított 32 hónapot, a határozattól 23 hónapot.
Mennyit várt a gyerek? 13 napot várt ránk. Azonnal elkezdtük látogatni. 3 hetesen már itthon volt.
Miért pont ő? A határozatban nemi kikötés nélkül, 0-25 hónapos korú, korrigálható betegséggel rendelkező gyermeket jelöltünk meg. Igazából csak az gondolkodtatott el minket, hogy a vér szerinti családban fellelhető értelmi fogyatékosság. Előtte volt egy hívásunk, de a gyermeknek olyan genetikai betegsége volt, amivel nem tudtunk volna nyugodt szívvel együtt élni.
Miért pont ti? Pontosan nem tudjuk. Mikor kérdeztük, azt mondták, hogy mi vagyunk a sorban a legalkalmasabbak ennek a nagyfiúnak. És persze minden alkalommal elmondták, hogy ezeket a találkozásokat odafönt rendezik az égiek 🙂
A tanács, ami jól jött volna utólag: Semmi extra. Mindennel tisztában voltunk. Sokat olvastunk, érdeklődtünk.
A legnagyobb problémátok most: Szerencsére nincs. Minden tökéletes.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Semmi. Nagyon alapos volt a tanfolyam. Anélkül elvesztünk volna már az elején.
Miről olvasnál szívesen? Egészségügyi szakemberektől tanácsadás, a gyerekek testi és lelki fejlesztéséről.
*******
Nicknév: Atina
Kik vagytok? 10 éve vagyunk házasok. Férjem 38, én 40 éves vagyok. Mindegyikünk hozott az előző kapcsolatából egy-egy gyermeket. Ez a második örökbefogadásunk. Már szerepeltünk a nagyobbik szív szerinti lányunkkal a Babaköszöntőben.
Miben vagytok mások, mint mások? Szerintem semmiben 😊
Ki érkezett? Megyei listáról egy 8 hónapos egészséges kislány (Vas megye). A nyolcévesem mindig is szeretett volna kistestvért és mi is úgy gondoltuk, hogy van még elég hely a szívünkben.
A nagyok hamar elfogadták és féltik, szeretik.
Lemaradása nincs semmiben, még furcsa is, milyen gyorsan fejlődik a nagyobbik szív szerinti után. 8 hónaposan ült, kúszott, szépen ette már a főzelékeket. Igazi csörföndi, sőt azóta már mondja, hogy apa, háp, baba. Rá egy hónapra már négykézláb ment, mint a villám, és mindenhova feláll, felkapaszkodik.
Mennyit vártatok? Kicsivel több, mint 3 évet vártunk rá. Várakozásunk alatt volt több megkeresés és egy kiajánlás, de családi okok miatt nem tudtuk akkor vállalni a barátkozást a távolság miatt.
Mennyit várt a gyerek? A kórházból már nevelőszülőhöz került. Még igen kicsi korában találkozott vele, de a körülményei, életvitele nem voltak adottak a gyermek felneveléséhez.
Miért pont ő? A határozatunk 6 hónapos kortól 2,5 éves korig szólt, testvérekre vagy egy gyermekre. Nagyon elfogadóak vagyunk.
Miért pont ti? A sor elején voltunk talán?
A legnagyobb problémátok most: talán a 8 éves nagylányunk most egy nehéz korszakában van. Sok minden történt a nyáron, jó és rossz dolgok egyaránt. Nehezen dolgozza fel, de már jó úton vagyunk.
A legkisebb, hogy mindent a szájába vesz, de ez életkori sajátosság.
Miről olvasnál szívesen? Mindenről, ami az örökbefogadással kapcsolatos.
Ha remélhetőleg te is hamarosan ebben a rovatban fogsz szerepelni, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a Finis csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat. Legközelebb:
2022. november 24., december 1., december 8., mindig csütörtökön 17-20 óra közt.
Örökbe.hu 
Gratulálok ! —
KedvelésKedvelés