Babaköszöntő, 2016. január

Általános

Bemutatkoznak azok az olvasók, akik nemrég fogadtak örökbe gyereket. Hét kisgyerek érkezett! Gratulálunk minden családnak. A Babaköszöntő rovat akkor tud megjelenni, ha az olvasók beszámolnak a sikeres örökbefogadásokról, úgyhogy várom továbbra is a történeteket.

Nicknév: canicuore

Családi helyzet: házasok vagyunk, első gyermekre vártunk.

Miben vagytok mások, mint mások: szerintem semmiben. Én talán aggodalmasabb vagyok az átlagnál/szükségesnél, Zoli csak indokolt esetben az. Próbálunk mindent kellő humorral, pozitívan megélni, mindenkihez alapból tisztelettel fordulni. Ebből adódóan felteszem, ez nem más, mint másoknál.

Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: az alkalmasságink 2014. júliustól jogerős, 0-4 hónapos, egészséges, esetleg olyan egészségkárosodással rendelkező gyermekre, amivel még teljes életet élhet. Neme, származása nem volt kikötve.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: az elsőt.

Vencel2

Milyen gyerek érkezett: Csodálatos. Vencel, újszülött kisfiú Budapestről a Gólyahír közvetítésével, ereiben van cigány vér is (már ha ez számít).

A leg…
Anikó: a legmeghatóbb pillanatokat nekem a szülőanya okozta. Már a megismerkedésünkkor ezt mondta: Ti mindketten olyan magasak vagytok, én meg ilyen kis alacsony, úgyhogy már csak azt szeretném, hogy olyan kék szeme legyen, mint neked! Majd avval, hogy meggondolva magát, úgy döntött, mégis ott lehetek vele a szülésnél. A szülést megelőző szavaival: Úgy érzem, tényleg eldőlt Vencel sorsa. Elvetettem volna, ha időben kiderül, hogy terhes vagyok, de most már örülök, hogy életet adhatok, és valahogy kiegyenlítődik a világ igazságtalansága. A gyámhivatali meghallgatás napján: Végig figyeltelek a szülés alatt, láttam, hogy átélsz mindent, amit én, én viszont nem éltem át valamit, amit te igen: nem váltam anyává…
a legszebb, mikor szülés után megfoghattam Vencelt, ő abbahagyta a sírást, kinyitotta a szemét, néztük egymást, és én elmondtam neki mindent…
a legváratlanabbul az ért bennünket, hogy nem hozhattuk haza a gyámhivatali meghallgatás napján, (mert akkor csak jegyzőkönyv készült, határozat nem).
a legnehezebb nekem a hat hét: minden alkalommal, mikor kimondtam neki, kisfiam, egy pillanatra mindig megállt a szívem, hiába éreztem olyannak a kapcsolatunkat a szülőanyával, mintha az unokatestvéremet kértem volna meg, hogy hordja ki a gyermekünket…
a legviccesebb nekem az első esténk itthon, mert a kórházi gyorstalpaló: így törlöm, igen? innen-ide, igen? így fogom, igen? – után természetesen toccsant a tappancs a kakás pelenkába, amit klasszul le lehetett törölni anyuka karján, vészesen közelítette a babafej a fürdővizet stb. Vencel a legtürelmesebb tanítóként viselte, viseli a mai napig, amíg könnyes szemmel vinnyogunk a saját bénázásainkon…
Zoli: a legutálatosabb: minden nap, amikor még ott kellett hagyni a kórházban, és hogy napi egy-egy órára volt korlátozva a vele tölthető idő (vasárnap hajnalban született, péntek délben hoztuk haza).
a legszebb nekem is az első találkozás, kézbevétel a kórház folyosóján
a legszeretetteljesebb pillanat, mikor első alkalommal voltunk látogatni, fogta az ujjamat, és néztük egymást.
Mindketten: jól “hangzott” leírva-olvasva másoktól, hogy tudni fogjátok, hogy ő a ti gyereketek. De megélni azt, hogy mi tényleg Rá vártunk, na az mindennek a szuperlatívusza …

Milyen témákról olvasnátok szívesen később:
Anikó: banálisan hangzik, de bármiről. Szeretem az interjúkat, a statisztikákat, a babaköszöntőket, pszichológiai témákat, történeteket, mert mindenből lehet tanulni. A papírok beszerzését, ügyintézést én még mindig nem látom át kristálytisztán, de azt hiszem, nagyjából összeszedtem a hozzászólásokból.
Zoli: az örökbefogadás korosztályos kommunikálásáról, hogy csináljam, mit mondjak, hogy vigyázhassak a lelkére, ne hazudjak, de ne bántsak.

Mi volt máshogy, mint a nagykönyvben: talán a kapcsolatunk a szülőanyával. Bizalom volt, kölcsönösen. Sokat beszélgettünk a várakozás alatt, próbáltam minél többet megtudni róla, a családjáról. Nem (csak) amiatt, mert arra voltam kíváncsi, hogy mennyire szilárd az elhatározása, vagy, hogy milyen betegségek fordultak elő a családban, vagy, hogy valahol, valahonnan nem tűnik-e fel egy rokon, aki hazavinné a babát, hanem egészen egyszerű okból: hogy megismerjem. Amennyire csak az időnk ezt megengedi. Nekem fontos volt, és mint fentebb idézett szavai, hozzá(nk)állása, lelki békéje igazolta, neki is.

A leghasznosabb tanács, amit kaptatok: nagyon jó volt a tanfolyamunk (Kecskemét), sokszor elő tudtuk, és valószínűleg elő is kell még vennünk a jegyzeteinket.

 

******

Nicknév: Mohabea

Családi helyzet: több mint két éve vagyunk házasok, első gyermekre vártunk.

Mióta olvasod a blogot: majdnem a kezdetektől. Pár hónappal azelőtt indult, hogy megszületett bennünk az elhatározás, hogy örökbe fogadunk.

Kedvenc cikk: Kisrigók, Itt a férfi és a nő is mintha apapozícióból indulna

Miben vagytok mások, mint mások: több mint hét éve vagyunk együtt, ami szokványos, de több mint 16 év a korkülönbség köztünk…. és nem a férjem az idősebb 🙂 (Én 48 éves vagyok.) Továbbá meggyőződésünk, hogy nincsenek véletlenek, és hogy a szüleinket a születésünk előtt mi, azaz a lelkünk választja. Örökbefogadásnál mind a négyet 🙂

Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: majdnem másfél éve, 0-2 év közötti, korrigálható egészségi állapotú gyermekre. Nemre és származásra vonatkozóan nem volt kikötésünk, sőt, a megjegyzés rovatban szándékosan feltüntettük, hogy kislány esetén roma származású gyerkőcöt is szívesen elfogadunk.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: nem volt kiajánlásunk.

unnamed

Milyen gyerek érkezett, honnan: újszülött, makkegészséges kisfiunk magánúton, ismerős ismerősének az ismerőse révén érkezett Budapestről. 10/10-es apgar értékkel, 2630 grammal született, gyönyörűen fejlődik, már az első két és fél hónapban megduplázta a születési súlyát. András Gábornak hívják, és mindkét nevét mi adhattuk, mert az életet adó így szerette volna…

Az életet adó már 5 hónapos terhes volt, amikor kiderült, hogy várandós. Rögtön tudta, hogy nem tartja meg a babát, és tudatosan, lelkiismeretesen készült az örökbeadásra. Elmondása szerint két alapítványt is megkeresett, de elég negatív tapasztalatai voltak a vezetőkkel. Végül a Tegyeszt kérte fel közvetítőnek. 19 nappal a kisfiunk születése előtt beszéltünk először. Amíg élek, hálás leszek azért, hogy ott lehettem a kisfiam születésénél, rajtam pihent magzatmázasan, és 5 nappal később mi hozhattuk haza őt a férjemmel a kórházból.

A leg…

A legviccesebb, hogy szinte mindenkinek az az első megjegyzése, hogy a kisfiunk orra, fejformája és frizurája mennyire olyan, mint a férjemé.

A legmeglepőbb az emberek reakciója a fali montázsunkkal kapcsolatban. A kisfiam Életfáját szimbolizáló gyönyörű üvegfestmény alatt közvetlenül ott van egy közös fotó, amin ketten mosolygunk a kamerába az életet adójával, és ami a születése reggelén készült a kórház kertjében. Ezen kívül a családunk tagjait és minket ábrázoló különböző képeken kívül van egy olyan nagyon szép, szinte művészi fotó is, ami a vér szerinti szüleiről készült. A kép és a fotók már most, nem egészen három hónaposan eléggé érdeklik a kisfiunkat, és rengeteget segítenek abban, hogy rendszeresen elismételjem a történetét és elmondjam, hogy ki kicsoda a fotókon…

A legérdekesebb az a rengeteg egyezés, párhuzam és összefüggés, ami a fiunk, a férjem és az én horoszkópom között van…

A legnehezebbnek és leghosszadalmasabbnak a különböző papírok (gyámhivatali határozat, anyakönyvi kivonat, lakcímkártya, taj-kártya) beszerzése bizonyult.

A legnagyobb élmény a születése és az első mosolya volt. Egyszerűen leírhatatlan mind a kettő… örökre bevésődött.

A legjólesőbb tapasztalat a család, a barátok és az ismerősök határtalan támogatása és szeretete, ami a kezdetektől fogva a mai napig folyamatosan árad felénk…

Milyen témákról olvasnátok szívesen később: Olyan örökbefogadó családokról és vér szerinti szülőkről, akik tartják egymással a kapcsolatot. Külföldön ez nem ritka, de érdekelne, hogy Magyarországon is vannak-e erre pozitív példák.

 

******

Nicknév: Timi

Családi helyzet:  férjemmel együtt két vér szerinti gyerekünk van, 7 és 10 évesek. Egészségügyi probléma miatt nem lehetett több, de mindig sok gyermeket szerettünk volna.

Miben vagytok mások, mint mások: a két első gyermekkel elég sok problémán keresztülmentünk (szívműtét, súlyos ételintolerancia, az idősebb gyerekünk Down-szindrómás), ezért úgy gondoltuk, meg tudunk birkózni az adódó problémákkal. Cigány babát is örömmel vártunk, illetve gyakorlatilag az életet veszélyeztető súlyos betegségek kivételével mindent beikszeltünk. Úgy gondoljuk, egy saját kihordott terhesség is lutri, nem szabhatjuk meg hogy időre szülessen egy szőke kék szemű kisfiú aki makkegészséges. Illetve tapasztaltuk hogy a gyerekkel bármikor történhet olyan baj, ami erősen befolyásolja az életét/életünket. Így nem a tökéletes babát kerestük, hanem egy kisbabát, akinek ránk van szüksége és akit szeretni fogunk.

Mióta várakoztatok, milyen gyerekre: három éve várakoztunk, a gyerek neme és származása mindegy volt, sokféle problémát elfogadtunk.

Miért vártatok ilyen sokat? Úgy tudtuk, az alapítványoknál nem állhatunk sorba a két vér szerinti gyerek után, így csak a megyei Tegyesznél vártunk. Nálad olvastunk az alapítványokról, akkor jelentkeztünk a Fészekhez és utána az Alfához is. Az Alfánál végül háromnegyed évet vártunk, végeztünk önkéntes munkát náluk.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: az elsőt. Előtte volt két magánutas lehetőség, amelyek végül nem jöttek össze (az anyuka hazavitte az egyik babát, a másik végül nem hozzánk került, de nem a mi döntésünk alapján), illetve volt egy alapítványos lehetőség, ahol szintén az anyuka utolsó pillanatban meggondolta magát. Rozi az első olyan kiajánlásunk, ahol mi dönthettünk róla hogy szeretnénk-e őt.

Rozi2

Milyen gyerek érkezett, honnan: Rozi, koraszülött, cigány kislány citromsárga megyéből, az Alfa Szövetségen keresztül. A 34. hétre született.

A leg…

A legérdekesebb: Mivel már többször gondoltuk úgy, hogy “na most biztosan sikerül”, választottunk nevet a leendő gyereknek, fiú- és lánynevet is. Azonban a várakozás csak tartott tovább. Egyszer, amikor együtt utaztunk, hirtelen megszólaltam: talán azért nem talál ránk a kisbabánk, mert nem jól választottuk ki a nevét. És mi a neve? – kérdezte a férjem. Én megmondtam. A férjem nevetett, és azt mondta, úgyis kisfiú lesz (valamiért fiúra számítottunk). Ezután 20 perc múlva csörgött a telefon, és az alapítvány kérdezte, hogy fogadóképesek vagyunk-e. Annyira izgalomba jöttünk, hogy (mert volt néhány logisztikai probléma) több telefonváltás után csak este jutott eszünkbe megkérdezni, hogy fiú vagy lány a baba.

A legmeglepőbb: Az első hónap nagyon nehéz volt a kórházi tartózkodás miatt, a koraszülöttsége miatt benn tartották a kislányomat. Amikor hazakerültünk, az ágyamba vettem a kisbabát, hogy kompenzáljam az inkubátorban töltött érintésmentes heteket, viszont az első két hétben gyakorlatilag semmit nem aludtam, és nem csak az izgatottságtól és örömtől, hanem azért sem, mert Rozi folyton hangot ad. Horkol, nyög, motyog, szuszog, csuklik. Ha éppen egyiket sem, akkor minden kilégzésnél édes “he” hangot hallat. A férjemmel úgy nevezzük, hogy beépített légzésfigyelője van… Szóval két hétbe telt megszoknom, hogy folyamatosan tudósít a jelenlétéről.

A legnehezebb: annak ellenére hogy biztos voltam benne, és meg is próbáltam sok mindent, nem tudom szoptatni, ezt nehezen éltem meg, bár tudom hogy ez csak “hab a tortán” lenne. A faluból hordunk neki anyatejet.

A legjobb: A két nagyobb gyerekünk imádja, becézgeti, dédelgeti.

A legérdekesebb: nagyon hasonlít ránk az arcocskája. Ő tényleg a mi babánk.

Milyen témákról olvasnátok szívesen később: nagyon szeretjük a babaköszöntőket, és az érdekes örökbefogadási történeteket.

Mi volt máshogy, mint a nagykönyvben: egy hónapja volt nálunk, amikor elkezdett szinte folyamatosan sírni. Aemmi nem használt, se ringatás, se etetés, se nyugalom, se kendőzés. Egyetlenegy dologra nyugodott meg: ha levettük a rugdalózóját, és simogattuk a lábát, puszilgattuk a kezét. Arra gondoltunk, most sírja ki magából az első hónap érintésmentes magányát és nehézségeit, és most még több érintésre és szeretetre, babusgatásra van szüksége.

A leghasznosabb tanács: úgy gondolom, hiába készülünk egy gyerekre, hogy milyen lesz, azt úgyis a gyerek személyisége határozza meg. Ha nem akarjuk betörni őt egy sémába és  el tudjuk őt fogadni, és segíteni tudunk neki abban, hogy könnyebben váljon a család tagjává, akkor nekünk is könnyebb lesz. Ez ugyanúgy vonatkozik a vér szerinti gyermekre is. Mi nem érzünk semmilyen különbséget a gyerekeink között.

 

******

Nicknév: Atina

Családi felállás: A párommal hat éve vagyunk együtt és négy éve házasok. Mindegyikünknek van már saját gyermeke, akiket együtt nevelünk. Nekem egy 13 éves fiam, a férjemnek egy 12 éves lánya. Már a kapcsolatunk elején tudtuk, hogy szeretnénk közös gyermeket, de petevezeték-elzáródás miatt nem lehet. (Minden vizsgálaton túl vagyunk.) A lombikprogramba nem vágtunk bele. Az örökbefogadás nem állt tőlünk messze, mert mindkettőnk anyukája intézetben, vagy nevelőszülőknél nevelkedett.

Mennyit vártatok: egy év négy hónapot.

11407147_829101873849598_6944585479794169165_n

Ki érkezett, honnan: 2013 novemberében lett jogerős határozatunk egy 0-2 év közötti, bármilyen nemű magyar gyermek örökbefogadására. 2015. április 01-jén csörgött a telefon, amit pont a férjem itthon felejtett, és a két nagyobb gyermek vett fel, este átadva az üzenetet, hogy a Tegyeszből keresett minket egy néni. Igen álmatlan éjszakánk volt aznap. Nevelőszülőknél ismerkedtünk meg a lányunkkal, ahol több nevelt gyermek is élt, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Előtte intézetben volt 4 hónapig. Május 1.-i határozattal megérkezett Mirjam, egy tündéri nyolchónapos kislány a családunkba. A megyei listáról kaptuk őt, egy piros megyéből.

A rövidebb várakozást annak tudom be, hogy elfogadóbbak vagyunk. Előtte 14-en utasították el őt csak a telefonhívás alapján. Volt a fejlődésében lemaradás, amit már majdnem teljesen behozott.

A leg…

A legnehezebb talán az volt, hogy én még előtte való nap dolgoztam, és másnap az ölembe csöppent egy kisgyermek, aki felé még anyai érzéseket nem feltétlen tápláltam, de szeretet annál több volt felé. Nehéz volt a váltás kilenc év után, megint gyermeket nevelni. Két hónap kellett, mire kialakult a saját menetrendünk.

A legjobb, a legkedvesebb az, hogy a nagyok teljesen elfogadták testvérükként a picit, nagyon féltik és szeretik.

A legviccesebb, hogy amíg én most itt írok, a kislányom (azóta 17 hónapos lett már) mosolyogva hozza a nagyok filceit, amit nem tudom, honnét szedett elő és egy kis szép rajz is fogadott a falon 🙂

A legjobb tanács, amit kaptál: A türelem!

Miről olvasnál szívesen: hogy ki hogyan meséli el gyermekének, azt, hogy örökbe fogadott. Most egy kicsit nehezebbnek érzem a helyzetünket a két nagyobb mellett, mert őket a másik szüleik keresik és tartják a kapcsolatot. Remélem, a pici lányunkat nem fogja zavarni és bántani majd később, hogy őt mért nem keresik a vér szerinti szülei.

 

******

Nicknév: Enikő

Családi felállás: egyedülállóként első gyerekre vártam.

Mennyit vártál: 2014. szeptemberi a határozatom, 0-2 éves korig származási megkötés nélkül egészséges vagy kisebb egészségügyi problémával küzdő gyerekre, és 2015 októberében kezdődött a barátkozás.

blog

Ki érkezett, honnan: Lili. 22 hónapos kislány országos listáról, citromsárga megyéből. 2 hetes kora óta nevelőszülőnél élt, sosem volt kapcsolattartás a vér szerinti családdal.

A leg…

A legnehezebb a barátkozás vége volt. Viszonylag hosszú, egy hónapos barátkozás a protokoll a megyében, azonban az utolsó hetet Lili már nagyon nehezen viselte (és így én is). Már nem értette, hogy mi van, napközben végig velem volt kettesben, de este visszament a nevelőszülőkhöz, és így ment már több mint két hete. Így a negyedik hétre már teljesen zavarodott volt, már nem találta a helyét, nehezen kezelte, ha a nevelőanyával együtt voltunk egy szobában. (Ha külön-külön voltunk vele, ilyen gond nem volt.) Megérett az idő az elválásra.

A legmeglepőbb, hogy mennyire jól viselte Lili a változást. Noha erősen kötődött a nevelőszülőkhöz és az ottani “testvéreihez”, nagyon könnyen alkalmazkodott az új helyzethez. És amennyivel jobban viselte ő, én annyival nehezebben, mint számítottam korábban. Bár igyekeztem mindenre körültekintően felkészülni, amire csak lehetett, de azt hiszem, nem sikerült maradéktalanul. Tudtam, csak nem sejtettem, hogy egy majdnem kétéves örökmozgó, akaratos szélvész betoppanása az életembe ekkora változást hoz. Csodálatos dolog anyának lenni, rengeteg örömet ad nekem és a teljes családomnak, de iszonyat fárasztó volt az elején.

A legjobb tanács, amit kaptál: Hogy az akta nem tartalmaz minden fontos információt. És hogy hivatalos ügyet a leggyorsabb és leghatékonyabban úgy lehet intézni, ha mindent folyamatosan nyomon követek saját magam. Ez igaz az első telefonhívástól kezdve.

Miről olvasnál szívesen: barátkozás, első időszak otthon, örökbefogadott kiskamaszok, személyes tapasztalatok nagyobb gyerek örökbefogadása esetén.

 

******

Nicknév: Levendulamandala

Családi felállás:​ Házaspárként harmadik gyermekre vártunk.​

Miben vagytok mások, mint mások: két vér szerinti lány (5 és 8 évesek) mellé fogadtunk örökbe.

Miért fogadtatok örökbe: mindenképp három gyermeket szerettünk volna. Az örökbefogadás gondolatával egyre többet kezdtünk foglalkozni a vér szerinti gyermekeink megszületését követően, bár ez inkább időtlenül lebegett a távolabbi terveinkben. Végül a sors megoldotta és egészségügyi szempontok is ráerősítettek arra, hogy az örökbefogadás a mi utunk.  ​

Mennyit vártatok:​ 14 hónapot.​

Hanyadik kiajánlást fogadtátok el: a másodikat. Az első kiajánlással kapcsolatos tapasztalatainkat tavaly részletesen le is írtam a blogon. Utólag visszanézve az azzal kapcsolatos nehéz tapasztalatok megélése és feldolgozása is „kellett” a mostani sikeres örökbefogadáshoz.   ​

babköszöntőbe _ Tivadar

Ki érkezett, honnan: ​ Tivadar, kétéves kisfiú, az országos listáról, Borsod megyéből. ​

A leg…

Legkedvesebb: az a természetesség, nyíltszívűség, kedvesség, vidám és mosolygós arc, amivel Tivadar fogadott minket az első pillanattól kezdve.

Legmeglepőbb: a Tivadar név eleinte nem igazán tetszett nekünk, ezért csak második keresztnévként akartuk megtartani. Tíz napja voltunk vele itthon, amikor elérkezett a névnapja (november 9.), és ezen a blogon tudtam meg, hogy ez a dátum egyben az örökbefogadás világnapja is (mi több, a Tivadar név jelentése: „Isten ajándéka”). Így aztán egyértelművé vált, hogy marad a név (időközben persze meg is szerettük).

Legnehezebb: Tivadarban a hazaérkezésünk 2-3. hetében tudatosult a tartós változás. Az ezt követő pár hétben óránként követték egymást a hisztirohamok, amit a dackorszak még jobban felerősített. Mindezt megtűzdelték a testvérféltékenységi harcok, és a három gyerek logisztikájával kapcsolatos állandó szervezés.

Legviccesebb: 2-3 napja voltunk itthon, amikor a lányaink nagy lelkesen bevállaltak együtt egy önálló pelusozást. Magukra csukták az ajtót, nagyon izgatottak voltak, hogy ekkora feladatot kaptak. Két perc múlva öklendezve és fújolva tépték fel az ajtót, otthagyva meglepett öccsüket a kibontott kakis pelussal.

A legjobb tanács, amit kaptatok: nagyon hasznos volt az Ágacska felkészítő tanfolyama, pedig gyakorlott szülőként eleinte nem sokat vártunk tőle, de teljesen átalakította az örökbefogadásról addig alkotott nézeteinket. Mégis a tegyeszes ügyintézőnk szavai bizonyultak a leghasznosabbnak. Az első felajánlást követően a következő jó tanáccsal indítottak utunkra az ország másik felébe az ismerkedésre: „Akárhogy is alakul az ismerkedés, ígérjék meg, hogy nem úsznak majd árral szemben! Az ember megérzi, hogy melyik az ő gyereke, ezt az érzést érdemes megvárni.”  Így is lett.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok: azt tanultuk, hogy első hetekben ne fogadjunk vendégeket, ne nagyon menjünk sehova. Mi ezt nehezen tudtuk volna tartani, mivel a két lány miatt kialakult napi rutinja volt az életünknek. Tivadar viszont szerencsére nagyon élvezte a jövést-menést, örült, ha társaságba mentünk, a mai napig izgatottan szalad az ajtóhoz, ha meghallja a csengőt.

Miről olvasnál szívesen: vér szerinti gyermekek melletti örökbefogadás, „hirtelen jött testvér”, féltékenység kezelése, cigány identitás kérdése egy nem roma családban.

Kedvenc cikkek: “Úgy hívom őket, csoki és vanília”, „Akkor tudok ideális anya lenni, ha a saját életemet élem”

 

******

Nicknév: Zsófi

Családi helyzet: házaspárként várakoztunk, első gyerekre.

Mióta olvasod a blogot: több, mint egy éve követjük a blogbejegyzéseket, véletlenül bukkantunk rá az interneten.

Kedvenc cikk: Kisrigók

Mióta várakoztok és milyen gyerekre: 0-4 év közötti gyermekre várakoztunk, aki egészséges, vagy korrigálható egészségi nehézségekkel küzd. Magyar származású gyermekre vágytunk, két és fél évet vártunk.

Hányadik kiajánlást fogadtátok el: a másodikat. Az első egy hiperaktív kisfiú volt, nem mertük vállalni, az aktáját sem néztük meg, hogy ne kötődjünk hozzá.

DSCF0604

Ki érkezett: Csongor, négyéves kisfiú az országos listáról, aki nevelőszülőknél volt több, mint három éve.  Nagyon szereti a nevelőszülőket és igen ragaszkodó gyermek, ezért a barátkozás hosszabb időt foglalt magába. Először kéthetente látogattuk, majd hetente, ezután kezdődött az egyhetes intenzív barátkozás, amikor egész napokat töltöttünk együtt.

Az első találkozáskor már csintalankodott és hozott egy kulcsot a játékdobozából, majd átadta leendő apukájának és azt mondta: „ez egy kulcs, mert anya és én költözünk …. és te is!” Egymásra néztünk és kiborsóztunk. Tudtuk, a dolog végérvényesen eldőlt, ő a mi kisfiunk. Mélyen a szívünkbe véstük az első találkozást.

Az első két hét eufóriában telt, teljes volt az összhang, majd Csongor vissza akart menni a nevelőszülőkhöz. Nem értette, mi történt, és miért kellett eljönnie velünk. Számtalanszor megkérdezte, hogy miért hoztuk el és mikor megyünk vissza. Esténként kéri, hogy a történetét meséljük el, amit nappal le is rajzoltatott, és nagyon nagy érdeklődéssel hallgatja, egyre több kérdése van.

Az óvodába gyorsan beilleszkedett, az unokatestvérével együtt játszik és komiszkodik. Már van barátja is az óvodában.

Milyen témákról olvasnátok szívesen: kevés információt lehet találni arról, hogy aki nagyobb gyermeket fogad örökbe, milyen nehézségekkel küzd meg a családba való beilleszkedés során. Szívesen olvasnám az örökbefogadók tapasztalatait és megoldási javaslatait különböző nehéz helyzetekre.

Melyik családdal ismerkednétek meg később részletesebben?

Advertisements

51 responses »

  1. Még kis sem keltem az ágyból, izgatottan olvastam az interjúkat. Nekem a babaváró mindig egy atomtőltet a szívemben! Ahogy telik az idő, egyre erősebb bennem az érzés, hogy hamarosan én is mesélhetek! Nagyon sok boldogságot kívánok a családoknak! Tündéri gyerekek egytől-egyig. Azok a rózsaszin pillangók csak úgy kergetőznek most bennem! 😊

    Kedvelés

  2. Minden jót kívánok a családoknak! Gyönyörűek a gyermekek!

    Canicuoreékhoz hasonlóan mi is Kecskeméten voltunk tanfolyamon. Aki teheti oda menjen, mert nagyon-nagyon jó volt! Őszinte, realista!

    Kedvelés

      • minden bizonnyal. Kecskeméten minden jó. A tegyeszes ügyintéző egy tündér, most már állítólag a pszichológus is. A korábbi gyámhivatali ügyintézők is nagyon aranyosak voltak. Állítólag, aki a tanfolyamot tartja, ha nyugdíjba megy, szeretne foglalkozni az örökbefogadásban a környékben érintettek összetartásával. Én meg azon gondolkodom, ha beadjuk a következő alkalmasságinkat, bár a tanfolyam az egyetlen, ami már nem kötelező, én arra csak beneveznék újra.

        Kedvelés

        • Így van! Gitta előtt le a kalappal, hogy egy ekkora megyét egyedül visz. Azt örömmel hallom, hogy van új pszichológus. Jó lenne, ha lenne valaki aki összehozná a bács-megyeieket, örülnénk ha lenne pl. évente 1-2 találkozó. Mondjuk akikkel mi együtt jártunk tanfolyamra, a facebookon tartjuk a kapcsolatot egy titkos fórumon. Ott aztán egymásnak megoszthatjuk a gyerekeink fényképeit, amiket a nyilvános oldalunkra egyelőre még nem teszünk fel. .

          Kedvelés

        • Sziasztok !!! Régóta olvasom a blogot (IMÁDOM,napi programom ) ,de csak most szólnék hozzá … 🙂 Először is gratulálok minden családnak ,sok boldog napot kívánok nekik !! 🙂 Mi újoncok vagyunk ,most megyünk a felkészítő tanfolyam második előadására. Határozottan kijelenthetem,hogy életünk legjobb döntése volt ,hogy jelentkeztünk ….Sok kérdés volt bennünk és a Kecskeméti csapat megerősített minket ,hogy jó úton járunk !! A hivatali ,ügyintézős , belefáradt a munkájába “szakemberekkel” sokszor voltak negatív tapasztalataim (más területen) !!!! De itt mindenki kedves , segítőkész FELKÉSZÜLT !!!! Bármi kérdésünk van szívesen válaszolnak.. Gitta és Imre munkáját nagyon köszönöm !! Aki teheti Kecskeméten végezze a tanfolyamot .. Zsuzsa köszönöm,hogy itt lehetek szuper a blogod !! 🙂

          Kedvelés

  3. Mindenkinek gratulálok! 🙂 Gyönyörűek a gyerekek!

    Enikőék történeténél meglepődtem, mert eddig még nem is hallottam arról, hogy bizonyos megyékben 1 hónap a barátkozási idő… azt hittem, átlag 2 hét, persze helyzettől / életkortól függően.

    Kedvelés

    • Igen, ez egyébként iszonyat hosszú idő, főleg úgy, hogy ugyanennyi annak is, aki napi pár órát van ott, és pl nekem is, aki a távolság miatt is, de ott laktam a városban és heti 5 teljes napot töltöttem ott, reggel kb 9-től délután 4-5-ig kettesben voltunk Lilivel már a második héttől.. 😦 Szóval sajnos nem rövidült le az egy hónap, hiába volt szerintem intenzív a barátkozás.

      Kedvelés

        • Igen, általában 5 napot ott töltöttem..azt hiszem, csak az egyik héten volt 4 napos az ott tartózkodás, mert itthon is kellett pár apróságot intézni. 😉 (pl a lakás teljes átrendezése..)

          Kedvelés

      • Azért jó tudni, hogy akár 1 hónapos odaköltözésre is fel kell készülni. Az publikus, hogy melyik megye ilyen “kivételes”? Lesokkoltam ettől az infótól, de lesz ami lesz. 🙂
        Van még egy kis időm, még csak ma kaptam meg az első időpontot a Tegyeszhez. 🙂 Amúgy azt mondták, hirtelen megugrott a jelentkezők száma.

        Kedvelés

  4. Szívből gratuálok!! Lilikéről már láttam privátban is képeket, hihetetlen cuki kis hajasbaba 🙂 Viszont Zsuzsa, nem gondoltál arra, hogy kiszerkeszd a “magyar származású” kitételt, engem nagyon zavar! (mondjuk arra, hogy nemcigány, nemroma, stb.)

    Kedvelés

    • Mindegyikkel!!! 😉
      Amúgy az ügyintézőnk is kb ezt az idő-intervallumot prognosztizálta. Nem véletlenül növelték a határozat érvényességi idejét, és van egy olyan érzésem, h még nőni fog….

      Kedvelés

      • Most újra végignéztem, 2014 január/július, másfél év, 3 év, 1 év 4 hó, 2014 március/szeptember, 14 hó, 2,5 év. Átlagban másfél-két évet vártak, nekünk azt mondta az ügyintéző, hogy 2-3 év kb, lehet rövidebb, igényektől függően hosszabb.

        Kedvelés

    • Szerintem nagyon jó hír, hogy relatíve kevés a várakozási idő és alapvetően ideálisnak tartom. Kb egy “próbálkozunk-nem jön össze-próbálkozunk-nem jön össze- próbálkozunk- hurráösszejött” babavárás 🙂 Beszélgettem két éven túli várakozókkal, van aki belefásult, más meg érzelmi hullámvasúton ül. (Ők pici babára várnak származási megkötéssel).

      Kedvelés

      • Mi 2,5 éve várunk. Az érzelmi hullámvasút pipa, kb az elmúlt 1 évben jutottam oda, hogy már nem(csak) a szakirodalmat bújom, hanem nekiálltam elvarrni a szálakat.
        Épp a “A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá” projekt fut, reméljük, már nem sokáig.
        Nekem sokat jelent, hogy készülhetek, babát varrok neki (már egész kis család van), idén volt karácsonyi ajándéka, végre nekiálltunk átrendezni a lakást, megvannak a bútorok, és habár iszonyú lassan haladunk, telik vele az idő, és növekszik a biztonságérzet – legalább majd már ezzel sem kell törődni, ha csörögnek.

        Kedvelés

  5. Én is gratulálok, és sok-sok örömöt kívánok a többieknek is! Engem is érdekel mindenki részletesen, de talán Zsófiék a leginkább. (Megváltoztatták-e a nevet? Első babánál nem szerettek volna-e kisebbet? Milyenek a mindennapok? Otthon tudott-e maradni a kisfiával? Miért van mindenki kötényben? 😀 stb.)

    Kedvelés

  6. Örülök az új családoknak, különösen jó ezeket a babaköszöntőket olvasni. Számomra öröm, hogy nagyobb gyermekek családba kerülése egyre gyakoribb. Ezen családokkal szívesen olvasnék interjút.

    Kedvelés

  7. Szerintem nagyon szuper ötlet. Mi is szeretnénk már pici korában mesélni neki az ő meséjét, ez egy szuper segítség hozzá. A közös fotó is remek szerintem. Egyébként én is hiszek abban, hogy a lélek választ minket szülőnek. Remélem, hogy hamarosan valaki minket is kiválaszt 😉

    Kedvelés

    • Én nagyon a nyíltság pártján vagyok, ha lenne fotó, mutatnám a gyereknek.
      Azon egy kicsit elfilóztam, hogy hány ember jár például a mi lakásunkban. Szomszéd, vízórás, ovistársak szülei, barátok, ételfutár… Mi van, ha valaki felismeri az örökbeadókat a képen, mondjuk az ő unokatestvére vagy szomszédja? Vagy egy átlagember, aki ha nincs benne a témában, nem fogja venni, hogy az illető örökbe adta a gyerekét?

      Kedvelés

    • stefi és háztartásbeli andrea a gyámhivatalos cikk utáni kommentjeikben írtak arról, hogy nem csinálnak fényképes faliújságot, hanem “csak” albumot, és ezen én is elgondolkoztam a hétvégén. Arra jutottam, hogy ha album, akkor a általában a gyerek kontrollálja, hogy ő mikor akarja megnézegetni (vagy ha én elkezdem vele nézegetni, elvetheti ezt az ötletet, ha nincs akkor ott ehhez kedve). Viszont, ha faliújság, akkor meg nálam a kontroll: mert kiraktam és akkor mindig ott van, végülis. És ezért a “csak” album mellett döntöttem, elvégre az ő emlékei, és a faliújságot meg elvetettem. Persze, ha pont ő akar majd faliújságot is, akkor együtt csinálunk majd vele, ha korban ott lesz, de előre én sem fogok, most így látom.

      Én is úgy hiszem (persze tudni azért nem tudom biztosan), hogy a lélek választ magának szülőket.

      Kedvelés

  8. Nagyon aranyos gyerekek! Mindegyik családdal jó lenne majd riport, de talán nem azonnal. Egy “miként alakult az első (kettő/három) közös évetek?” rovat jó lenne.

    Kedvelés

  9. Gratulálok mindenkinek,sok boldogságot!Ha tényleg a lélek választ vérszerinti családot is akkor az enyémek nagyon mellé lőttek(súlyosan bántalmazott gyerekek).

    Kedvelés

  10. Mohabeának: mi tartjuk a kapcsolatot, vagyis facebookon ismerősök vagyunk. Azért kérte így az örökbeadó anyuka, hogy ne kelljen képet kérnie a kisfiunkról, hanem láthasson. Ezért néha rakok úgy fel, hogy ő is láthassa. Mi is ugyanúgy látjuk őt és a tesókat, unokatesókat.
    Karácsonykor, születésnapkor a fiunk mindig rajzol neki valamit, amit aztán üzenetben elküldünk neki, ilyenkor pár szót is szoktunk váltani.
    De lényegében nem közeli kapcsolat, facebook “barátság”.

    Kedvelés

    • Köszi szépen az infót, KZD! Azt hiszem, valahogy én is így képzelem el a jövőben a kapcsolattartást… Mi egyelőre nem jelöltük be egymást fb-n, később majd meglátjuk…

      Az Életfára visszatérve: egy nálunk megforduló idegen számára, aki nem ismeri a történetünket, szerintem fel sem tűnik a montázsunk… Az egyik nem éppen központi falon egy szép színes kép köré rendeztünk fehér ikeás keretekben családi fotókat… és én úgy vagyok vele, hogy legyen most így ez a természetes, és később majd Ő döntse el, hogy vagy még egyértelműbbé akarja vizuálisan tenni az egészet azzal, hogy pl. egy gyökérrendszert rajzolva/festve össze is kötjük a képeket egymással, vagy inkább megbeszéljük, és levesszük a számára zavaró fotókat a falról….

      Akit a lélek választása, és ebből a szempontból különösen a gyerekkori sérülések/traumák témaköre érdekel, és nyitott rá, egy a megszokottól merőben eltérő szemlélet megismerésére ajánlom figyelmébe Robert Schwartz Bátor lelkek (eredetiben Your Soul’s Plan) című könyvét.

      A folytatásban (Your Soul’s Gift) – ami sajnos magyarul még nem jelent meg -, a szerző egy teljes különálló fejezetet szentel az örökbefogadásnak. Nemrég rendeltem meg a könyvet, a hét elején érkezett meg, és ezt a részt én is csak most olvasom…
      Bár még nem jutottam a fejezet végére, számomra hihetetlenül megnyugtató és megerősítő olvasmány, és erősen gondolkodom rajta, hogy lefordítom és megosztom másokkal is… Leginkább az örökbefogadottaknak segíthet, mert szerintem hihetetlen erőt és cselekvési kedvet adhat már az is, ha az ember legalább eljátszik a gondolattal, hogy ő mégsem a körülmények áldozata… hogy lehet, hogy kifejezetten ő tervezte az induláshoz / a kezdetekre az elutasítást és sok esetben csak a pici lénye tudatalattijában nyomot hagyó szenvedést, mégpedig azért, hogy később, önmagáért felelősséget vállaló felnőttként felfedezze saját belső erejét és teremtőképességét, és megerősödjön az önbecsülése…

      Nagyon bátor lelkek a mi gyerekeink… kemény indulást választottak… és úgy érzem, hogy nagyon nagy a mi felelősségünk abban, hogy támogassuk, segítsük őket ebben a sokszor baromi nehéz felfedező folyamatban… s talán ez könnyebb és hitelesebb is, ha a sajátunknak tudatában vagyunk…

      Tudom, hogy a messze nem ilyen kemény, és teljesen más jellegű gyerekkori sérüléseim nélkül én sem lennék ma az az ember, aki vagyok… aki nagyon sok mindenen keresztül ment, mint szerintem itt a blogolvasók mindannyian, és akinek nagynehezen 46 éves korára sikerült túljutnia a meddőség feldolgozásán, és elengedve sok-sok elvárást, sikerült elfogadni azt, hogy nem ő fogja kihordani és megszülni a gyermekét, hogy nem benne fejlődik ki az a kis fizikai test…. És azt is tudom amikor most hosszan a kisfiam szemébe nézek, hogy pontosan az a csodás és mélységesen ismerős kis lélek néz vissza rám határtalan bizalommal és belső ragyogással, akire mindig is vártam, akit hosszú éveken keresztül gondolatban és meditatív állapotban tudatosan hívtam, akihez annyit, de annyit beszéltem, és akit mindig is szerettem… semmi de semmi kétségem nincs efelől… 🙂

      Kedvelés

      • Nem vitaképpen, hanem mert csak úgy: a súlyosan bántalmazott gyerek (amit barnaszemű írt), és az elutasítás között nem árnyalatokban határozható meg a különbség, és nem a pici lénye tudatalattijában viseli a nyomait, hanem a kutatások szerint jól körülhatárolható agyterületeken, amik mondjuk az önszabályozásért felelnek. http://www.medicalnewstoday.com/articles/278537.php

        Kedvelés

        • Ó, én ezzel egyáltalán nem vitatkoznék, canicuore, sőt, elnézést, valóban túl rózsaszínűre sikerült a fenti megfogalmazás. A könyvekben ismertetett információk alapján a spektrum nem lehetne szélesebb, és a lélek tudatos tervezése minden, valamilyen nyomot hagyó magzat-, illetve gyermekkori tapasztalásra, így a kőkemény, maradandó fizikai károsodást okozó bántalmazásra is kiterjed…

          Kedvelés

          • Igen, kicsit rózsaszín, de nincs nekem evvel bajom, és nem is szembeállítani akartam a két dolgot. A vízcseppen megtörő napfény színjátékának élményét sem állítom szembe a bőrrák öröklődésének lehetőségével, de eszembe juthat róla. Nem vitaképpen. Örülök Nektek, és kívánom, maradjon mindig olyan szép az életetek hármasban (vagy sokasban), mint ahogy írsz róla.

            Kedvelés

      • A tudás nem szinonimája a hitnek. Hitről felesleges is vitatkozni, jaja, ki ezt hiszi, ki azt, teljesen személyes, szubjektív választás az, hogy hogyan látjuk-értelmezzük a világot. Mindenkinek van egy hitvilága (ami lehet pl ateista is, szerencsére sokféle). Nekem nagyon szimpatikus volt, amit és ahogy írtál a lélekről, Mohabea.

        A tudás az, ami objektíven mérhető, tudományosan, és arról lehet csak “kinek van igaza” vitákat nyitni. Amúgy a pszichológia tudományának sok irányzata dolgozik a tudatalatti fogalmával, tehát az nemcsak hit kérdése…, bár valóban nem mindegyik fogadja el.

        Az agy szürkeállományának általános növeléséhez, fejlesztéséhez-átstrukturálásához tudományosan bizonyítottan is hozzájárul minden művészet tanulása, és-vagy a művészeti terápiák, valamint a jóga, a meditáció, az imagináció, az autogén tréning, a relaxáció, és többféle sport: főleg a kétkezes / kétlábas mozgásformák (tánc, röplabda, kajak, úszás, futás-séta, korcsolya…stb), felnőtt korban is (sőt még idős korban is, de nyilván az életkor előrehaladtával csökkenő mértékben), + de ha szeret valaki egy adott mozgást-sportot, az nagyon meghatározó az örömhormonok szempontjából, és fontos, hogy azt (is) csinálja. A meditációt nagyon erősnek mondják agy-átstrukturáló hatásában (sok kutatás irányult erre, és a meditációnak nem kell semmiféle módon vallásosnak lennie, csak a kikapcsolás technikai része az, ami szükséges).

        Kedvelés

  11. Az lemaradt, hogy én is mindenkinek szívből gratulálok, és legalább annyi boldogságot és örömöt kívánok, mint amennyit mi a kisfiunk érkezése óta nap mint nap megélünk.
    A várakozóknak pedig kitartás! Van fény az alagút végén 🙂 nem is akármilyen 🙂

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s