„Ha vér szerintiek lennének, sem hasonlíthatnának ránk jobban”

Általános

Ma egy különleges történet következik. Örökbefogadott és donor hímivarsejtes gyerekek egy családban. Zsófi és férje előbb örökbe fogadtak egy újszülött kisfiút, majd belevágtak egy „utolsó utáni” inszeminációba, spermadonor segítségével, ami sikerült. Zsófi a sajátos kis ötösfogat létrejöttéről és a mindennapokról mesélt. Magánutas örökbefogadás, ismeretlen genetikai apától szült gyerekek, a vér szerinti nagynéni felbukkanása és egy maradi védőnő szerepel az interjúban. (A szereplők nevét megváltoztattam.)

– Mesélj magadról és a családodról!

– A férjemmel tizenöt éve ismerjük egymást, tíz éve vagyunk házasok, egy kis faluban élünk. Három gyerekünk van. Attila nyolcéves, az ikerfiaink, Bence és Csanád négyévesek. Attilát örökbe fogadtuk, az ikreket én szültem, donoros megtermékenyítés segítségével. A családunk szűken véve ötfős, de szoros a kapcsolatunk a nagyszülőkkel, testvéreinkkel is.

– Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Mennyi próbálkozás után döntöttetek így?

– A házasságkötésünk után viszonylag hamar kiderült, hogy nem lesz csak úgy, hipp-hopp gyerekünk. Először engem vizsgáltak ki, természetesen találtak ezt-azt, de nem egetverő problémákat. Sajnos a férjemnek egy gyerekkori betegség miatt komolyabb gondjai vannak. Elkezdtük a lombikot, de ezzel egy időben az örökbefogadásról is beszélgettünk. A harmadik sikertelen próbálkozás után indítottuk meg a folyamatot és kerestük fel a Tegyeszt, az átlagnál jóval fiatalabban, alig huszonhat évesen. Segített a döntésben, hogy a férjem főiskolai évei alatt nevelőszülőknél lakott albérletben és foglalkozott a nevelt gyerekekkel, segített nekik a házi feladat elkészítésében, vigyázott rájuk.

Mezei-Flóra-8-éves-Igazgyöngy-AMI-Tanára-L.Ritók-Nóra-másolata

– Milyen gyereket szerettetek volna?

– Egy év alatti csecsemőt, a neme mindegy volt, elfogadtunk kisebb betegségeket is (asztma, táplálékallergia, koraszülöttség). Származási megkötésünk volt, félve a beilleszkedésétől, nagyon különbözött volna tőlünk egy roma gyerek.

– Mennyit vártatok?

– Tíz hónap után kaptuk az első telefonhívást, egy súlyosan fogyatékos, ráadásul már másfél éves gyermekről. Őt nem fogadtuk el, nem mertünk huszonévesen felvállalni egy ekkora feladatot. Két év után szólt egy ismerősünk, aki családgondozóban dolgozott, hogy bement egy hölgy, aki örökbe adná a gyermekét, megadhatja-e neki az elérhetőségünket és viszont. Beleegyeztünk és így jutottunk el a kisfiunkhoz.

– Az anya miért adta örökbe a gyermekét?

– A várandósságot későn diagnosztizálták, egészen a 16. hétig miómának hitték, és a műtétre jelentkezéskor derült ki, hogy egy kisbaba. Ekkor az abortuszra már nem volt lehetőség, pedig az anya ezt szerette volna. Innentől járt védőnőhöz, orvoshoz is. Egyedülálló nő volt, két gyereket nevelt, albérletben, ahol egy barátnőjével élt, mert csak így tudták kifizetni a költségeket. Az apa személyét nem nevezte meg, annyit tudunk róla, hogy egészséges fiatal férfi, akitől a kisfia is született. De egyik gyermekéről sem gondoskodik. A kilátástalan élethelyzet miatt döntött az örökbeadás mellett. Ebben a nővére támogatta. Mi a 34. héten találkoztunk vele. Végül a szülés előtt az anya a kórházi szociális munkást kereste fel és kérte a segítségét az örökbeadásnál. Kifejezetten nyílt örökbeadást szeretett volna, de alapítványok bevonása nélkül. A szociális munkás mindenben a segítségünkre volt, a helyi Tegyesz is teljesen pozitívan állt az ügyintézéshez. A szülést követő napon már a kész dokumentumokkal vártak bennünket.

– Nehéz volt a lemondó anyával találkozni?

– Igen. Akkor és most is azt gondolom, a mi anyukánk nagyon jó anya. Szerintem megszakadt a szíve, amikor aláírta a dokumentumokat. Egyszerre éreztünk örömet és szomorúságot. Láttam rajta a megkönnyebbülést, hogy egy terhet rakott le és a fájdalmat, hogy lerakta. Sokszor elmondtuk neki, hogy nyugodtan meggondolhatja magát, ott lesz jó helyen a kisbaba, ahova kerül. Nehéz volt. Távoli ismerősök néha mondták, hogy milyen anya az olyan, aki eldobja a gyerekét, hogy tudta megtenni. A szokásos frázisokat. Annyira bántott, kiabálni tudtam volna velük, hogy nem látjátok, gondoskodott róla! Hálát és tiszteletet éreztem a felé a nő felé, aki megbízott bennünk úgy, hogy alig ismert. Nem tudhatta, hogy biztos mi vagyunk a megfelelő szülők, mégis odaadta nekünk. Csak remélem, hogy a nagyfiunk felnőttként azt mondja majd, jó volt velünk lennie. Ez a legnagyobb félelmem, mióta elhoztuk, hogy esetleg majd azt a másik életet szeretné, amit a vér szerintivel élt volna, ami nincs is igazából. De biztos minden örökbefogadónak ez a félelme.

– Milyenek voltak az első hetek otthon?

– Sokkolóak. A stressztől nyolc kilót fogytam. És nem azért, mert ott volt egy baba, akit gondozni kellett, hanem mert egyik napról a másikra történt az egész. Szerdán még dolgozom egy multicégnél, csütörtökön már gyeden lévő anyuka vagyok. A lelassulás volt nehéz, valóban kellett a hat hét gyerekágy, hogy ezt elfogadjam. A család, a gyerekorvos rengeteget segített ebben. Csak néztem Attilát és szinte el sem hittem, hogy a mienk. Hogy ő lesz majd ovis, iskolás, felnőtt és tőlünk függ, hogy milyen lesz majd. Ijesztő és egyben boldog érzés. Erre a váltásra nem készít fel egy tanfolyam sem. A rokonok szinte el sem hitték, azt gondolták, viccelünk, amikor körbetelefonáltunk. Anyukám nem is értette, hogyan tudtuk ezt egy hónapon át titkolni előtte. De nem mertük elmondani előre, csak amikor már biztos volt.

– Találkoztatok azóta az anyával?

– Nem vagyunk kapcsolatban, nem keresett minket azóta. De két évvel az örökbeadás után az Iwiw-en kaptam egy levelet Attila vér szerinti apjának a nővérétől. Kérte, hogy küldjek képet, mégis csak a rokona a gyermek. Sokáig gondolkodtam, mit tegyek, a férjem azonnal azt mondta, hogy ne foglalkozzam vele. Elég nagy a családunk, van elég nagynénje, nagybátyja nálunk a gyereknek. Az örökbeadáskor az apai ág hallani sem akart a terhességről, nem foglalkoztak az anyával, az apa kijelentette, hogy nem kell neki a gyermek. Sőt a meglévő kisfiúval sem foglalkozott, nem támogatta őket egyáltalán. Így a megkeresésre nem reagáltunk. További jelentkezés nem volt. A neveket azért felírtam, ha Attila a jövőben érdeklődne a család ezen része felől, legyen valami támpontja. Mi egészen addig nem is tudtuk, hogy hívják az apát.

– Megijedtél?

– Igen. Ijesztő gondolat, hogy a net segítségével bárki, bármikor megtalálhat minket. Ezért is örültem, amikor elköltöztünk és a címünk megváltozott. A netes megkeresésre legfeljebb nem válaszolok, de ha odajön a lakásunkhoz? A férjem elég racionális, ő azt mondta, rendőrt hívunk vagy letagadjuk magunkat. Azért azokban a napokban izgultam. Abban biztos vagyok, hogy az anya sosem fog keresni minket. Ő ezt megígérte, így tudta végleg lezárni ezt a dolgot magában.

– Hogy jött a gondolat, hogy lombikoztok még? Miért nem még egy örökbefogadásban gondolkodtatok?

– A vizsgálatok során kiderült, hogy teljesen egészséges vagyok. Nagyon-nagyon vágytam egy várandósságra, szülésre. Attila örökbefogadásáig hét sikertelen saját sejtes lombikprogramunk volt. Egyszer sikerült, de sajnos méhen kívüli terhesség miatt meg kellett szakítani. Mindenképp szerettünk volna testvért, ezért sem az örökbefogadást (beadtuk ismét a kérvényt), sem az egyéb utat nem zártuk ki. Mikor Attila ovis lett, egy évet még dolgoztam, így az anyagi hátterünk megvolt ahhoz, hogy újra próbálkozzunk egy lombikkal. Sajnos nem sikerült. Ekkor a biológus javasolta, hogy gondoljuk át egy spermadonor igénybevételét, mivel a férjem spermaképe annyira rossz, hogy az lehet az oka a megtapadás sikertelenségének. Valahogy tudtam, hogy képes vagyok kihordani egy gyermeket, de azt nem gondoltam, hogy ebben a formában. Hogy nem attól a férfitól, akitől szeretném. Végül a férjem beszélt rá. Sokszor mondta, hogy nem számít, hiszen Attila sem vér szerinti, mégis a mienk, a mi tulajdonságainkat hordozza. Az esélytelenség tudtában vágtunk bele. Azt hiszem, ha nem sikerült volna, akkor is megnyugszom, hogy mindent megtettem, rajtunk nem múlt.

Annyira nem hittünk a sikerben, hogy miután kiválasztottuk a donort, utána majdnem egy évig nem is léptünk tovább. Aztán, ha már kifizettük, belevágtunk. Annyit költöttünk már a lombikokra, ez a többi költséghez képest kis összeg volt. Akkor bele sem gondoltam, hogy másvalakitől lesz gyerekem. Azaz már volt másvalakitől gyerekem, de ez mégis más, vagy annyira nem is.

Aztán az inszeminációnál azt éreztem, szinte azonnal, megmagyarázhatatlanul, hogy ez sikerült. Nem tudom, hogyan, ilyet sosem éreztem. A férjemnek sem mertem szólni. Amikor pozitív lett a teszt, még akkor is azt gondoltuk, ilyen volt már nem egyszer, semmit nem jelent. Az ultrahang volt a döntő, hogy igazán elhiggyük. Nem volt eufória, örömkönnyek. Annyit vártuk ezt a hírt, hogy igazán örülni sem tudtunk. Hihetetlen volt. A család nagyon boldog volt, mi a férjemmel viszont szinte csak nyugtáztuk a dolgot, hogy oké, végre sikerült. Kétpetéjű ikreket vártam.

ungi_izabella_10eves_igazgyongy_ami

– Mennyit tudtok a donorról?

– A donort a Krio Intézet választotta ki. A biológus megismerkedett a férjemmel, és ez alapján hozott öt donorról leírást. Mi eleve kizártuk, hogy ikertestvér legyen köztük (pont volt egy ikerpár donor), mivel én is iker vagyok, csökkenteni szerettük volna az ikerterhesség esélyét. Hát ez nem jött be. Tudjuk, hogy a donor hány éves, milyen magas, hány kiló, milyenek a külső jegyei. Mindezt leírás és nem kép alapján. Milyenek az arcán az arányok, mi a foglalkozása, beszél-e nyelveket, mi a hobbija (ugyanaz, mint a férjemnek, túrázik), volt-e a családjában valamilyen örökletes vagy egyéb betegség, városban vagy faluban lakik-e, van-e családja, milyen vallású, milyen az egészségi állapota. Mi nem tudtuk, hogy zajlik ez, segítség volt, hogy döntöttek helyettünk. Meglepetés volt a sok információ, amit kaptunk. Inkább kizártunk donorjelölteket, mint kiválasztottunk egyet az öt közül.

– Az ikreket vér szerintinek tekinted? Teszel, tesztek különbséget a gyerekek között? 

– Nekem Csanád és Bence vér szerinti gyermekeim, de Attila is az. Nem érzek különbséget köztük és így is neveljük őket. A családtagjaink is így viszonyulnak hozzájuk. A férjem, aki támogatott az egészben, nem bánja. Talán azt igen, hogy sosem tudjuk meg, milyen lenne a mi sejtjeinkből származó gyermek, hogy nézne ki. De lehet, ezt is inkább én bánom. De érdekes, mert a gyerekek mind hordoznak külső tulajdonságot az apjuk után is. Főleg Attila hasonlít rá nagyon, de az ikrek esetében is fellelhető egy-egy külső jegy. De belsőleg teljesen olyanok, mint mi. Néha rémisztő saját magunkat látni, hallani bennük. Ha teljesen vér szerintiek lennének, akkor sem hasonlíthatnának ránk jobban. Az ikrek teljesen különbözőek, pedig ugyanakkor fogantak. Akkora halmaz ez a génállomány, lutri, hogy mi lesz a végén. Ők hárman egyformán a gyerekeink, egyforma alapokat kapnak. Azt nem mondom, hogy egyformán szeretem őket, egyforma mértékben (nagyon), de másképp. Az egyiket ölelni kell, a másikkal sok időt eltölteni, a harmadiknak fontosak az apró meglepetések. Mások, más a személyiségük, mások az igényeik. Pedig egy családban vannak.

Amikor Attila TAJ-kártyáját intéztem, hónapokig nem sikerült továbblépnünk, mert a biztosító folyamatosan azt kérdezgette, hogy hívták a gyerekemet korábban és mi volt az anyja neve. Holott már rég a mi nevünkre volt anyakönyvezve. Nem mondtam meg, és ez kicsit lassította az ügymentet. Az ügyintéző nem értette, miért nem. Szerintem meg annyira egyértelmű, hogy egy gyerek, aki anyakönyvezve van, azt úgy hívják, és az anyja neve is az anyakönyvben szereplő név. Sehol máshol nem volt ez probléma. Aztán mégis sikerült elintézni, anélkül, hogy megmondtam volna a korábbi nevét. Egy esetben volt még gond az örökbefogadás ténye. A védőnő hatalmas piros betűkkel tüntette fel ezt a tényt a gyerek egészségügyi törzslapján, „veszélyeztetett” megjegyzéssel.

– Miért?!

– Mondta, hogy rendelet van rá, hogy az örökbefogadott gyerekek veszélyeztetettek, és ezt fel kell tüntetni. Kértem persze, hogy mutassa a rendeletet. Nem tudta megmutatni, mert nincs ilyen. Más védőnő ismerőstől kérdeztem erre rá, és ő mondta, hogy ez évtizedekkel ezelőtt volt, és főleg idősebb gyerekek esetén tüntették fel, hogy tudják, jobban oda kell figyelni a szülőkre segítség szempontjából. A gyerekorvosunknál is rákérdeztem, ő is azt mondta, ilyen nincs. Erre hivatkozva kértem a védőnőt, hogy írjon új törzslapot. Többszöri kérésem ellenére sem törölte ezt az adatot. Amikor nyugdíjba vonult, az új védőnőnek is szóltam, aki átírt mindent. Nem sirattam meg a régi védőnőt, ő mondta egyszer azt is, hogy nem leszek igazi anyja Attilának. Arra gondolt, hogy nem én szültem, nem érezhetem ugyanazt. Ezek apró dolgoknak tűnnek, de az igazságérzetemet zavarják.

– A férjednek milyen érzés, hogy nem tőle vannak az ikrek? Milyen gyakran kerül szóba?

– Mostanában ritkán. A várandósságom alatt sokat beszéltünk erről. Főleg, hogy milyenek lesznek, fognak-e hasonlítani ránk kicsit. Megtörtént a teherbeesés és onnantól mindkettőnké voltak. Teljesen úgy álltunk hozzá, hogy a mi babáink. A férjem tudta azt, amit végül én is. Ha nem próbáljuk meg ezt az utolsó lehetőséget, sosem nyugszom meg és hiányérzetem lesz egész életemben, mindig azon fog járni az agyam, hogy mi lett volna, ha megpróbáljuk. Itt van a fiunk, aki genetikailag egyikünké sem, mégis annyira a mienk, a kisbabával is így lesz majd, ezt gondoltuk akkor. És így lett. Nagyon büszke vagyok a férjemre, hogy ezt vállalta, és a szülei, barátai előtt is. Jó ember. Néha, de tényleg csak néha eszembe jut, hogy akár a férjemtől is lehetne gyerekem. De közben arra gondolok, jól van ez így. Ha tudom előre, akkor nem sírok annyit a sikertelen lombikok miatt, nem izgulok annyit, hogy jó döntés-e az örökbefogadás, fogják-e szeretni a rokonaink a gyerekeinket, elfogadják-e. Mert minden jól alakult.

– Ki tudja, hogy ők donortól vannak? A gyerekeknek elmondjátok majd?

– Szeretném nekik elmondani egyszer, de nem tudom, hogyan. Tudniuk kell róla. Talán a szexuális felvilágosítás környékén? Ez nem mindennapos dolog, mint az örökbefogadás. A családunk, a barátok természetesen tudják a donor tényét, de a szomszédok például nem.

– Ismertek donoros családokat? 

– Nincs a környékünkön ilyen eset, vagy legalábbis nem tudunk róla.

– Az örökbefogadásról beszéltek?

– Az örökbefogadás néha előkerül. A településünkön viszonylag sok család él, akik örökbe fogadtak, ezért könnyebb. Attila a várandósságom alatt kérdezte meg, hogy ő is a hasamban volt-e. Örültem a kérdésnek, mert végre elmondhattam neki, hogy nem. Mindössze egy dolgot sajnál egyelőre, hogy nem szoptattam, míg az ikreket igen. Sokszor szóba jön, hogy mennyire vártuk, és hogy örülünk, hogy ő lett a mienk. Utólag örülök a sok sikertelen lombiknak, mert ha sikerült volna bármelyik, ő nem lenne nekünk. Olvasunk egyébként meséket, amelyek az örökbefogadásról szólnak. Mostanában Attila sokszor kérdezi, ki adta a nevét. A nevét mi adtuk, és így lett elsőre is anyakönyvezve. Valószínűleg az örökbefogadás miatt kérdezi, de nem tudok neki mást mondani, mint az igazat. A szülőanya minket kért meg, hogy nevezzük el. Ezek azok a történetek, amelyek segítségével megérti majd, mennyire szerette az a nő is, aki szülte. Szeretném, ha a fiainknak természetes dolog lenne a születésük, ezért időről időre, főleg a szülinapok táján szoktunk beszélni erről.

– Talán az örökbefogadás kapcsán a donorról is könnyebb lesz beszélni.

– Igen. Biztosan Attila történetével fogjuk kezdeni és kapcsoljuk hozzá ezt a lehetőséget. Hogy meg akartuk próbálni, mert testvért, családot szerettünk volna Attilának akkor is, ha mi már nem leszünk, és hiányzott a családunkból még valaki, akitől teljesnek éreztük magunkat. Kell, hogy tudják, hogy a férjem, az apukájuk mennyire támogatott ebben és segített végig a támogatásával és az elfogadással. Hogy mennyire hálás vagyok neki, hogy megszülethettek, mert nélküle nem lennének.

Bujdosó-Zoltán-7-éves-Igazgyöngy-AMI-Tanára-Kovácsné-Pap-Orsolya-másolata

– Attila, mint örökbefogadott, ha felnő, megkeresheti az örökbeadó szüleit A spermadonáció viszont ma anonim, az ikrek nem kereshetik meg a donor apjukat… Nem sajnálod, hogy a történetük egy darabkája rejtve marad előlük?

– Nem érzek feszültséget magamban emiatt. Talán azért, mert az ikrek nullától kezdve velünk voltak, így nem érzem azt, hogy külön múltjuk lenne. Persze, ettől még ez van.

– Gondolsz néha az ismeretlen donorra?

– Néha elgondolkodom, hogy melyik külső jegyük van a donortól, de annyi rám és a testvéreimre hasonlító vonásuk van, és a férjemre is annyira hasonlítanak, hogy nem érzem jelentőségét. Vicces, de nekem a férjem jelenik meg, ha  a donorra gondolok. Ez annyira beépült a mindennapjainkba, és annyira bíztunk benne, hogy a Krio intézet olyan donort ad, aki hasonlít, hogy nem tudom másnak elképzelni, mint amilyen a férjem.

– A család elfogadja a gyerekeket?

– Igen, és ezért nagyon szerencsésnek tartom magam. Az én testvéreim, a férjem húga és a szüleink is nagy örömmel fogadták a gyerekeket. Abszolút nem volt kérdés számukra, hogy ugyanolyan gyerekeink, mint nekik a sajátjaik.

– Milyen most az élet ötösben?

– Jól érezzük magunkat és örülök, hogy így lettünk család. A gyerekek még nem aludtak másutt, csak itthon, pedig anyukám hívogatja őket. De olyan jó, hogy itt vannak, nem szívesen vagyunk külön. Persze fárasztó a háromgyermekes lét, a kevés alvás, a sok takarítás. De a cserébe kapott puszik, ölelések, ahogy játszanak együtt, ahogy utánozzák a kicsik a nagyot, az szuper! Szóval megérte a sok macera. Van valaki, akinek átadjuk magunkat, aki fog ránk emlékezni, ha már nem leszünk, aki több lesz tőlünk. Nem mintha olyan nagy képességűek lennénk. Hogy lesz valaki, aki miatt érdemes további célok után menni. Ezért is mindegy, hogyan született hozzánk a három gyerekünk. A férjem tündéri apuka, rá vannak tapadva a gyerekek, néha irigykedem is. Ő meg szusszanna, de amíg ébren vannak, nem eresztik. Addig legalább elkészül a vacsora. Ő mindent megcsinál körülöttük, nyugodtan mehetek továbbképzésre pár napra, megoldja. Racionálisan gondolkodik, néha túlzottan is. Ő vajon mit gondol rólam? Hogy túlkombinálom a dolgokat. Ez így is van. Szóval igazi család vagyunk egy átlagos család mindennapjaival. Semmi extra, csak az indulás.

Advertisements

96 responses »

  1. Köszönöm az őszinteséget. Ők el tudták fogadni amit mi nem. Bár a férjem nálunk is támogatta a donoros inszemet amikor már eltanácsoltak bennünket a további lombik próbálkozásoktól, én nem mentem bele. Elképzelni se tudom, hogy egy arc nélküli embertől szülessen gyermekem. Így a sikeres lombik után a tesó már örökbefogadással érkezett. Ez így tiszta nekünk, nincs benne hazugság, titok. Kíváncsi vagyok hogyan lehet elmondani azt, hogy donor apukától születtek, úgy, hogy emészthető is legyen. Mit fognak majd gondolni?

    Kedvelés

    • ‘Apanak elfogytak a magocskai, amikbol a kisbabak szuletnek, igy egy idegen bacsitol kert kolcson, akinek viszont volt sok felesleges, es mar nem volt rajuk szuksege.’ Peldaul 😉
      Miert gondolod, hogy a donor apukat nehezebb megemeszteni, mint az orokbefogadast?

      Kedvelés

      • Szia
        Igen, szerintem sokkal nehezebb ‘megemészteni’. A donor apát/ anyát nem lehet megkeresni. Bár jó dolog, hogy olyat keresnek, aki hasonlít, de az csak illúzió. Hacsak nem változik a törvény, az az ajtó mindig zárva marad. Az örökbefogadásnál van remény, s az sokat jelent a gyökerek keresésekor.
        Ez egyébként szerintem még jogfosztás is, mert minden embernek joga van ahhoz, hogy a származását ismerje.
        Mi ezt a lehetőséget már a felvetés pillanatában kiütöttük. Vagy saját génállomány, vagy idegen, de fele-fele számunkra nem volt elfogadható.

        Kedvelés

        • Erdekes, amit irsz. Azt hiszem, az egesz felfogas kerdese: en pl. a spermadonort nem szemelynek, plane apukanak latom, ‘mindossze’ egy donornak. Hasonloan a veratomleszteshez, nem hiszem, hogy azt ereznem, mostantol fogva az ereimben valaki mas(ok)nak a vere folyik, aki(k)nek az eletemet koszonhetem, egyszeruen csak kaptam vert valakitol, szemelytelenul, teljesen mindegy kitol. Persze ettol meg halas lennek.

          Kedvelés

          • Szerintem ez ennél sokkal komolyabb és mélyebb dolog.
            A ‘donor’ szó is megtévesztö, bár igaz, a testéböl ad át valaki egy részt, de aki csak magára gondol ( mint szülö) az talán majd késöbb lesz nehéz helyzetben, mert a gyerekétöl veszi el a lehetöséget, aki sohasem ismerheti meg az egyik biológiai szülöjét. Az a ‘csak donor’ a gyermek biológiai fele!! Neki ez majd nagyon sokat fog jelenteni.
            Külföldön ( No) nemrég volt egy precedens eset, ahol bíróságra vitte egy fiatal nö az ügyét, mert ‘donoros baba’ volt és meg akarta ismerni a biológiai apját.

            Kedvelés

            • Nem ismerek egy spermadonort sem, de eleg nehezen tudom elkepzelni, hogy barmelyikuk repessen a boldogsagtol, ha majd 20 ev utan kopogtat az ajtajan 10-12 biologiai gyereke. Hogy a gyerek meg akarna ot ismerni? Ehhez kizarolag akkor lenne joga, ha ez a vagy kolcsonos. Mint ahogy az orokbeadot sem lehet kotelezni, hogy talalkozzon a felnott orokbeadottal. Nem hallottam meg erre iranyulo tomeges igenyrol a spermadonorok reszerol, ugyhogy valoszinuleg nem veletlenul olyan a torveny, amilyen.

              Kedvelés

            • Egyetértek Klompjessel, és amúgy van olyan ország, ahol a donor nyilatkozik, hogy vállalja-e az esetleges későbbi megkeresést.

              Kedvelés

            • Nem tudom, hova írjam a választ, úgyhogy ide biggyesztem:
              én nem a donor érdekét nézem, ő csak pénzt keres. A születendő gyermek lesz a fontos, az ő vágyai, kételyei és miértjei. Neki tartoztunk volna magyarázattal. Ez a történet róluk szól.

              Kedvelés

            • Meg annyit, a sajat szempontodbol termeszetesen igazad van, mar ha a spermadonort biologiai szulonek tekinted. De nem mindenki latja igy, es en pozitiv dolognak tartom, hogy van valasztasi lehetoseg.

              Kedvelés

            • Már bocsánat, de mi a frász a spermadonor, ha nem biológiai szülő?? Mi másnak lehet még tekinteni?

              Kedvelés

            • A biológiai szülő szerintem nem “nézőpont” kérdése. A gyerek nagyon becsapva fogja érezni magát, ha megtudja, és nem időben a szüleitől, és nem korrekt, elfogadható magyarázattal. Márpedig megtudja, hiszen pl. mit csinálnak a szülei az orvosnál, ha rákérdeznek a családi betegségtörténetre? Hazudnak? Ez aztán használ a családi intimitásnak.

              Kedvelés

            • “mi a frász a spermadonor, ha nem biológiai szülő?” erre a válasz az, hogy spermadonor!

              Pontos avval a céllal adta az ivarsejtjeit, hogy másokon segítsen (esetleg, hogy pénzt keressen, bár nem hiszem, hogy ez egy “aranykasza” lenne) nem “véletlenül” ejtette teherbe a szülőanyát, nem magára/elhagyta a gyerekét, mert nem is úgy gondol rá, hogy az az ő gyereke.

              Az öf. gyerekeknek hány százaléka találkozhat vajon az életben a biológiai apjával? Mi van, ha a vér szerinti anya sem tudja biztosan, hogy ki a biológiai apa?
              Ha felnőttként a gyerek találkozik vele és megkérdezi tőle, akkor mi lesz? kap egy nevet, hogy talán az XY, de lehet, hogy MZ/X? vagy azt mondja neki, hogy “nem tudom”? ez mennyivel jobb, mintha spermadonoros lenne???

              Kicsik még a gyerekeink, nem igazán foglalkoztatja őket az öf. Persze beszélünk róla, olvasunk mesekönyvet, járunk találkozókra, de még a nagyobbik is csak ott tart, hogy “Nem anya pocakjából születtem.” még nem esett le neki, hogy ez mit is jelent. gondolom majd később áll össze a kép, az “apa kérdés” meg talán még később.

              Van spermadonoros baba az ismeretségi körünkben, és pontosan a magocskás mesét mondják neki. Kb. pont annyit ért belőle, mint a mieink a “Nem anya pocakjából…”-ból, de a lényeg megvan: ugyanúgy ebbe fog belenőni, mint egy öf. gyerek.

              Kedvelés

      • Szerintem egy 5-6 évesnek ezt már el lehet magyarázni, főleg, ha a családnak fontos a téma és ráfekszenek. Én a hatévesemnek nemrég elmagyaráztam a lombikot is, tisztán sportból, mert nem vagyunk érintve, de innen csak egy lépés.

        Kedvelés

  2. Ide tudok csak valaszolni: kedves Klompjes, azt hiszem, fentebb leirtam, hogy en a spermadonort pusztan donornak tartom, semmi tobbnek. Elfogadom es tiszteletben tartom, hogy te ezt nem igy latod. Attol kerek a vilag, hogy mindannyian masok vagyunk. Jo dolognak tartom viszont, hogy a gyerekre vagyo parok elott tobbfele lehetoseg is nyitva all, hiszen peldaul a cikkben szereplo anyuka orokbefogadott, majd ugy gondolta, nagyon szeretne megtapasztalni magat a terhesseget es a szulest, ezert dontott a spermadonor mellett.
    Andreanak: megkernelek, hogy ne forgasd ki a szavaimat. Hol irtam en, hogy hazudni kell, meg hogy nincs szukseg korrekt magyarazatra?!

    Kedvelés

    • En ezzel nem tudok egyeterteni mert moralisan elfogadhatatlan, hogy a felnott, dontesi helyzetben levo a sajat (joszandeku vagy onzo, edesmindegy vegeredmenyben) erdeket vagy nezetet a gyermek ele helyezze, ezzel a gyermek erdekeit es jogait degradalva nem tekinti az o eletet egyenertekunek azeval, akinek lehetosege van a szarmazasa megismeresere…..erdemes utanaolvasni a szakirodalomban a donor-gyermekek elettapasztalatainak, nezeteinek es akkor szerintem az a szulo,aki feltetel nelkul szereti es elfogadja a gyermeket olyannak, amilyen, soha tobbe nem fogja vitatni a gyermek ezen jogat, sot tamogatni fogja gyermeket barmilyen dontest is hozzon a szarmazasi szulojet illetoen.

      Kedvelés

  3. Nagyon szeretem ezt a blogot, nagyon szeretem az írásaidat, interjúidat Zsuzsa. Naponta többször is ide kattintok, megnézem, hogy van-e új bejegyzés. Ma örömmel láttam, hogy megint egy nagyon érdekes családot mutattál meg nekünk, egy nagyon kedves anyukával, egy szuper apukával, három csodás gyerekkel és szerető tágabb családdal. Számomra ez megint egy olyan interjú volt, ami újabb oldalról mutatta meg az örökbeadás, az örökbefogadás kérdését, és azt, hogy ahány ember annyi történet, tapasztalat, értékrend és annyi féle motiváció.
    Régebben szerettem elolvasni a hozzászólásokat is. Akkor azt tapasztaltam, hogy elfogadó környezetben, építő gondolatokat osztanak meg egymással az olvasók, „vérmérséklettől” függően ki rövidebb, ki hosszabban kifejtve, de valahogy mindig építő jelleggel, akkor is, ha kritikát fogalmaztak meg.
    Mostanában ez a ritka. Sajnálom, hogy egy idő óta a nagyobb hangja azoknak van, akik ítélkeznek, kioktatnak. Teszik azt anélkül, hogy ténylegesen ismernék a másik embert. Nem a tisztességes kritikával van a probléma, hanem a pocskondiázással.
    Nem tudom honnan ered ez a mondás, de nekem az egyik kedvencem és ezt a blogot olvasva, egyre többször eszembe jut: “Soha ne ítélj meg egy másik embert, míg egy mérföldet nem jártál a cipőjében”.
    Ezért kérek minden kedves olvasót, akinek tetszett az interjú (függetlenül attól, hogy az interjúalannyal tud- e azonosulni, vagy sem) hallassa a hangját, természetesen nem a másik pocskondiázásával, hanem akár csak egy „köszönöm az interjút Zsuzsa!” bejegyzéssel, mert ezek a mondatok egyre kevesebb számban vannak a hozzászólások között, pedig szerintem nagy szükség van rájuk.

    Kedvelés

    • Köszönöm. De nemcsak olyat lehet hozzászólni, hogy köszi, hűdeszupi.
      Elolvastam a fenti vitát, nekem még belefért. Kicsit indulatos, de végülis egy elméleti kérdésen vitáznak, nem személyes anyázás folyik (az “apázás” itt stílszerűbb lenne 🙂

      Azt viszont nem szeretném, ha esetleg emiatt nem “bújnának elő” érintett családok. Jó lenne olyanok hozzászólását olvasni, akik ivarsejt-, vagy embriódonációból származó gyereket nevelgetnek vagy erre készülnek, illetve akik adományozói oldalról érintettek.

      Kedvelés

  4. Az interview apropójából arra szerettem volna rávilágítani, hogy egy ilyen esetben ( donor sejt örökbefogadása) fennáll az a lehetőség, hogy a gyermek számára mást jelent majd a ‘donor’ szó, mint a terhességre vágyó szülő számára. Ha nem tudunk megegyezni abban, hogy minden embernek van egy biológiai anyja és egy biológiai apja, akkor nehéz lesz érdemben eszmét cserélni erről. Próbálok mostanában nem hozzászólni, de a téma érdekel, volt egy kis időm is és szívesen meghallgatnám, más erről mit gondol.
    Természetesen előfordulhat titkos öf és nyílt öf esetében is, hogy a biológiai szülő nem lesz fellelhető. Akinek az életébe ez a rizikó belefér és meri ennek kitenni a gyermekét, az fogadjon úgy örökbe, hogy nem ismeri a biológiai szülőket. Számunkra ez elképzelhetetlen volt.
    Ettől még szívesen olvasunk más boldogságáról és öröméről, még akkor is, ha bennünk van a kérdőjel. Peace.

    Kedvelés

    • Arra szerintem egyik esetben sincs garancia, hogy húsz év múlva meglesz a vér szerinti szülő. Lehet, hogy meghalt, elköltözött, külföldön él, nem elérhető, nem válaszol, nem akar találkozni. Ez sajnos benne van a pakliban.

      Kedvelés

        • Erdekes vita a donor-anonimitas moralis, emberi jogi szempontokbol, de egy generacion (20 even) belul teljesen anakronisztikus lesz, ugyanis a donor-anonimitas a technologiai fejlodes miatt nem fenntarthato. Egy donor-gyermek, ha akarja, akkor is meg fogja tudni talalni a feltestvereit es a biologiai szulot/szuleit egyeb rokonait, ha azok sehova semikor nem adtak nem anonim modon dns mintat. Ez orvosi (szemelyre szabott gyogyaszat) szempontbol amugy nagyon hasznos, a pszichologiai vetuleteire pedig mindenkinek (erintettek, szakemberek) erdemes lenne felkeszulnie a lehetseges serulesek minimalizalasa erdekeben.

          Kedvelés

          • Szia tonyó, üdv a blogon!

            De ha egy gyerek elől azt is eltitkolják, hogy donoros, akkor miért kezdene kutakodásba? Ha nem fog gyanút, akkor soha nem jön rá, hogy nem az anya férje nemzette…

            Kedvelés

            • Szia, koszonom az udvozlest es a kerdesfelvetest.

              Egyaltalan nem kell meg gyanut fognia sem. Azt persze nem mondhatjuk, hogy biztosan kiderul az elete soran (fugg a szemelyes korulmenyektol, csaladmerettol, elete hosszatol, csaladban elofordulo betegsegektol stb stb), de azt igen, hogy sokkal-sokkal valoszinubb, hogy kiderul az elete soran, mint hogy nem.

              Szamtalan modon kiderulhet, csak nehany pelda:

              Genomot/DNS-szekvenciakat is figyelembe vevo, szemelyre szabott gyogyaszat es szemelyre szabott gyogyszerbeallitasok gyors terjedese es koltseghatekonysaganak gyors novekedese.

              Szerv-/szovetdonacio.

              Allergia- es emesztoszervi problemak vizsgalata es kezelese uj iranyai (ezek onmagukban a nepesseg jelentos hanyadat erintik)

              Prevencio pl. rakbetegsegek,egyre tobb felismert orokletes betegseg, genhibak stb. (sot, nem is kell betegseg a csaladban, csak egy pelda az USA-ban mar ma is szazezrek szednek pl. aszpirint sziv- es errendszeri problemak megelozesere, de vannak olyan genek amelyek eseteben ez ellenjavallt, szoval ezeknel a szazezreknel mar eleve volt ilyen vizsgalat).

              Csaladtervezesei vizsgalatok a leendo szuloknel, rizikofaktorok szurese.

              Buncselekmeny aldozatakent/elkovetojekent vizsgaljak. Eleg ha a kornyeken kovetnek el sulyos buncselekmenyt es szelesebb korben vizsgaljak a lehetseges elkovetoket.

              Donorfeltestver ratalal, ez egyre gyakoribb lesz. De donorszulovel is elofordul, hogy megkeresi .

              Szarmazas- es csaladfakutatasok. Egyre olcsobbak (99USD-ert mar van es mar otthonrol is elerhetoek mi lesz 10-20 ev mulva?) es egyre nagyobb adatbazisok keletkeznek (letrejovoben a “kritikus tomeg”). Lehet a gyermek is kivancsi, de az is lehet, hogy rabukkannak “veletlenul” es felveszik vele a kapcolatot (kozossegi media erre pl elegge alkalmas). Ehhez neki/szuleinek meg csak nem is kell sehova mintat adnia, eleg ha rokonok megteszik (nagyszulok, nagynenik, nagybacsik, elso/masod/harmad/negyed stb unokatesok, stb ez mar nagyon tag kor).

              Tudom,irtam mar, hogy ez otthon n/sincs a koztudatban. (Es ez komoly gond)
              De a valtozasok e teruleteken tenyleg gyorsak.

              Masreszt, szerintem a donorgyermekek szulei ertelmetlenul felelotlenek, ha hamis csaladi kortortenetbe “ringatjak” bele a gyermekuket. Nagyon komoly kovetkezmenyekkel jar(hat).

              Kedvelés

            • Ne értsd félre, én sem helyeslem, ha eltitkolják a gyerek elől a fogantatását.

              De amiket írsz, én még senkit se ismerek, aki bármelyiken is átesett volna. Én a saját vércsoportomat is 35 évesen tudtam meg.

              Valamint, ezekből csak annyi derül ki, hogy más a dns-e, mint az apjáé, akkor még nyitva van a kérdés, hogy félrelépésből/örökbefogadásból/anyja korábbikapcsolatából/donortól származik-e…

              És hiába fog gyanút, az ország összes emberével csak nem végeztethet DNS-vizsgálatot…

              Eddig az örökbefogadások is inkább úgy derültek ki, hogy elszólta magát egy rokon, szomszéd, netán maga a szülő, nem a vércsoportok révén. És hány örökbefogadott van ma is, aki nem tudja… 😦

              Kedvelés

            • Ez mar a kovetkezo hozzaszolasra lenne valasz, csak arra nem engedi,bemasolom mire vonatkozik:

              Valamint, ezekből csak annyi derül ki, hogy más a dns-e, mint az apjáé, akkor még nyitva van a kérdés, hogy félrelépésből/örökbefogadásból/anyja korábbikapcsolatából/donortól származik-e…

              Ez igaz, de “eletszeruen”, ilyenkor azert a tobbseg “kerdezni kezd”, hogy akkor megis hogy van ez az o DNS-e….

              De amiket írsz, én még senkit se ismerek, aki bármelyiken is átesett volna. Én a saját vércsoportomat is 35 évesen tudtam meg.

              Igen, pont ezert van a mai helyzet, mert meg a “szakma” sincs kepben a valtozasok tempojat illetoen, nemhogy a “laikus erintettek”. A kov. 10-20 ev tomegesen hozza majd az ilyen revelaciokat. A nyugati orszagok azert messze elobbre jarnak ebben (is). Ha komolyabban erdekel a problemakor (adpotion, gamete donation, misattributed paternity), rengeteg szakirodalmat tudok adni, de sajnos csak angolul.

              És hiába fog gyanút, az ország összes emberével csak nem végeztethet DNS-vizsgálatot…

              Nem is kell. Pont ez benne a sokkolo sokaknak. A megfelelo technologia es “rokon-nyomozasi”-modszertan mar adott, negyed-unokatestver szintig (mar abbol is mennyi van/lehet?) eleg megbizhato, de van ahol heted/nyolcad unokatesok elegendoek voltak a kiindulopont megtalalasahoz….

              Ha barmi konkretabb erdekel, szivesen allok rendelkezesre a sajat, boven korlatos tudasommal, ha meg angol nyelvu kutatasi dokumentacio kellene, van hozzaferesem szinte barmihez….(nem otthon elek mar jo ideje, de haza-hazajarunk, csalad-baratok miatt….)

              Kedvelés

        • Sziasztok, abban azért szerintem jelentős különbség van, hogy donor hímivarsejttől való fogantatás esetén a gyereknek felnőttként esélye sem lesz, hogy a vér szerinti gyökereit felkutassa és ezt aki így végig csinálja már az elejétől kezdve tudja. Míg mondjuk egy örökbefogadásnál mindig is fent fog állni az az opció, hogy én megkereshetem a vér szerinti gyökereimet, maximum elutasítja a kérést a vsz. szülő. Azért a másodiknál nagyon kihangsúlyoznám, hogy a választás lehetősége adott lesz! Aztán ezt ,ha már nagyon nem tud mit csinálni az öf. gyerek / majd felnőtt lezárhatja magában azzal, hogy ő megtett a tőle telhető maximumot, mind anyagilag, mindig érzelmileg! 🙂 Ez egy megtermékenyítés esetén sohasem lesz adott, legalábbis a mi országunkban.

          Kedvelés

          • abban azért szerintem jelentős különbség van, hogy donor hímivarsejttől való fogantatás esetén a gyereknek felnőttként esélye sem lesz, hogy a vér szerinti gyökereit felkutassa és ezt aki így végig csinálja már az elejétől kezdve tudja.

            Bocsanat, nem szeretnek arrogansnak tunni, de ez tevedes. Es tudom,hogy ez otthon mennyire nincs meg benne a koztudatban. Azt nem lehet mondani, hogy 100%, hogy megtalalja a spermadonort illetve annak egyeb ver szerinti rokonait, ha meg akarja talalni, de meg egy kulfoldi donor eseten is nagyon jo eselyei vannak (90% feletti!) fuggetlenul az orszagtol es a torvenyi szabalyozastol. Ha erdeklodes van ra, szivesen mellekelek majd errol kurrens szakirodalmat.

            Kedvelés

  5. Az örökbefogadásnál sem túl sok az esély, hogy meglesznek a vérszerinti szülők, és akarnak is találkozni a gyerekkel. Ez van sajnos, ezt el kell fogaddunk és majd a gyerekünk is kénytelen lesz elfogadni, ha úgy alakul. A nagyobbik gyerekünknél esetleg a vérszerinti anyával való találkozásra van némi esély, apa szerintem kizárt. A kisebbiknél mind a kettő teljesen kizárt. Gondolom nem ez lesz a legfőbb problémánk az életünkben sem a miénkben, sem az övékben.

    Kedvelés

  6. Kedves Klompjes és többiek!

    Van, akinek beszűkültebbek a lehetőségei, és nem feltétlenül azt fogadja el, ami álmai netovábbja lenne amúgy (persze, ehhez az kell, hogy nagyon és régóta hiábavalóan vágyakozzon gyerek után). Pl tudjuk: egy egyedülálló szülő sokkal többet vár, ha nem fogad el roma gyermeket, illetve az interjúban szereplő, szerencsés helyzet (hogy anyuka végül egészségesnek találtatott) tette egyáltalán lehetővé, hogy felmerüljön a spermadonor kérdése.
    Én a gyermekvédelemben dolgozom, igazán tudom, milyen fontosak a gyerekeknek a gyökereik. Elképesztő példákat tudnék sorolni, de nem teszem. Másrészt sokan felnőnek tényleg úgy ízig-vérig vér szerinti, biológiai családjukban is, hogy pl. az apjukat soha nem ismerhetik meg (vagy akár az anyjukat, én ilyet is el tudnék képzelni).
    Nyilván a csapongó eszmefuttatásommal nem igazán járultam hozzá egyik nézőpont megszilárdításához sem, de nem is ez volt a szándékom. Csak a gondolataimat tettem köz(kincs?)csé. 🙂
    Peace, továbbra is. 🙂

    Kedvelés

      • Szia Zsuzsa!

        Persze, csak most nem akartam úgy túltengeni, ahogy szoktam, és nem szeretnék (legalább már ezentúl) belegyalogolni mások legbelsőbb érzéseibe sem!!
        Gondolom, az a része volt egy kicsit zavaros a hozzászólásomnak, hogy hogyan is jönnek ide a beszűkült lehetőségek. Arra akartam csak utalni ezzel, hogy valaki nem feltétlenül azért választ egy alternatívát, mert azt találja az egyedül üdvözítő megoldásnak, hanem azért, mert a körülményei azt teszik lehetővé. (Pl. én komolyabb betegséggel élő gyermeket nem azért nem fogadnék el, mert előítéletes vagyok irántuk, hanem azért, mert úgy érzem, hogy az életkörülményeim, a lehetőségeim miatt (egyedülállóként) nem tudnám a helyzettel járó nehézségeket megfelelően kezelni, megoldani). Ezért lehet, hogy a spermadonáció vs. örökbefogadás kérdésében sem feltétlenül az dönt egy embernél vagy egy családban, hogy mit gondolnak a gyermek identitására gyakorolt hatásáról, hanem az, hogy neki, nekik személy szerint milyen lehetőségek az elérhetők.

        Kedvelés

        • Aha.
          Ha jól értem, van, akinek a meddőségi kezelés nem opció (például az egészségi állapota vagy anyagi okok miatt), másnál meg az örökbefogadás nem alternatíva (mondjuk, ha olyan gyereket szeretne, akit már nem lesz ideje kivárni, például 42 évesen fehér kisbabát szeretne).

          Kedvelés

            • Szió! Egyetértek Melangi-val, van olyan hogy egy adott párnak a lehetőségek alapján kell döntenie, hogy mit tesz, pont úgy ahogy írtad Zsuzsa. Egészségi okok miatt hiába menne belel a meddőségi kezelésbe, mégsem teheti, másnál meg szóba se jön az örökbefogadás.

              Kedvelés

  7. Erkaberkaval ertek egyet, abban, h egyre kevesbe erzem az elfogadast, itt a forumon.
    A spermadonorsagrol annyit, h elfogado csaladba szulettek az ikrek, normalis terhessegbol, a ferj csaladja is maximalisan mellettuk all. Az ikrek eleteben nem tortent trauma, (szerintem) ebben az esetben nem beszelhetunk (szerintem) komoly problemarol, nem hagyta el oket senki.
    Nagyon szimpatikus csaladnak tunnek, es mivel ugy tunik, h ok feldolgoztak az esemenyeket, a gyerekeknek nem lesz mit feldolgozni. Persze ha azt sulykoljak belejuk pl. a szomszedok, ismerosok, h baj van, ok is ezt hiszik. Szimplan csak szerencses gyerekek, szerencses csaladdal. 😊
    Nem is tudom, h hogy lehet bevezetni egy gyereknek, hisz az en het eves, felvilagositott fiam sincs tisztaban a sperma szereperol a megtermekenyitesben, magocskakrol tud, h szereti a no a ferfit, es a ket magocska talalkozik. Mit mondasz, h ez a ket magocska korhazban talalkozott?
    En mint of kicsit tulmisztikalva erzem ezt, nekem ugyan megvan az apam, sokat nem ertem vele mondjuk. Biztos vagyok benne, ha elfogadobb csaladba kerulok, normalis apakeppel, nem hianyzott volna annyira gyerekkoromban.

    Kedvelés

    • Érdekes filozófiai vita lehetne, hogy mit jelent pontosan egy örökbeadó apa (kezdve azon, hogy nem is tudott a terhességről, az örökbeadásról, vagy épp ő nem volt hajlandó vállalni, vagy az anya élettársa volt és x gyereket már neveltek közösen) és ehhez képest egy donor (aki világos feltételekre szerződött, szándékosan, akár még a segítés szándékával is). Nehéz összehasonlítani a kettőt.

      Azt nagyon nehéz megjósolni, hogy mennyire lesz fontos ezeknek a gyerekeknek az ismeretlen genetikai apa. Csomó örökbefogadott is nem keresi a gyökereit, úgymond nem fontos neki. (vagy annyira erősen azonosul az örökbefogadó szülőkkel, hogy nem meri őket megbántani azzal, hogy keresi…)

      Azt nagyon sajnálom, ha te is azt érzed, hogy nem elfogadó a hangnem. Nagyon nehéz minden hozzászólást egyesével helyretenni, főleg, hogy sokszor előfordul, hogy egy komment még magában nem gáz, csak sok hasonlóból alakul ki egy hangulat. Egyáltalán nem kell egyetérteni mindenben, de szeretném, ha kulturált vitatér maradna a blog.

      Kedvelés

      • Sajnalom Zsuzsa, lehet, h inkabb velem van a baj, kicsit elidegenedve erzem magam itt a blogon, es lehet, h azt is veszekedesnek nezem, ami valojaban nem az.
        A vsz-i apa ebben az esetben nem illik ide nekem, egy of-nal az apa vmilyen szinten ott volt a gyerek eleteben, talan csak annyival, h vsz-i anyaval eltoltott par kellemes orat. Az anya el tudja mondani, h valoszinuleg o lehet az apad, kek a szeme stb. Volt kapocs. Spermadonor meg v segito v anyagi szandekbol egy megfelelo helyen leadott egy kis anyagot, amit tudomasa szerint v felhasznalnak v sem. En ha petesejtet adomanyoznek, ami ugye nem lehetseges… szoval az nem az en gyerekem, csak egy pete, amit ha nem stimulnanak, a menstruacioval tavozna. En vagyok tul erzeketlen? Az okoz problemat vki eleteben, h mestersegesen termekenyitettek meg? Vagyis, h o ugy johetett vilagra?

        Kedvelés

  8. Szerintem gyerekfüggő, hogy kinek mennyire fontosak a gyökerei, és sajnos sem a donorok, sem a fogadók nem kapnak megfelelő felvilágosítást szerintem. Sok donor-gyerek az interneten fog bele a gyökerei keresésébe, ha valaki donoros fogantatást fontolgat érdemes lehet beenézni ezekre az oldalakra, ahol valós, felnőtt donortól született emberek beszélgetnek.

    Vannak olyan országok manapság ahol már nem anonim az adományozás, vagy ahogy valaki írta, nyilatkozni lehet, hogy megkereshetik-e őket.

    A felvilágosítás kérdésében teljesen egyetértek az előttem szólókkal: természetesen kezelve, születéstől fogva érdemes emlegetni; pont, mint az örökbefogadást.

    A gyerek utáni vágy teljesen érthető, és ahány család, annyi út. Azt hiszem már elég sok minden előkerült a blogon (pl. béranyaság, mozaik-család), még ha a fő profil az örökbefogadás is.

    Kedvelés

  9. Érdekes interjú, köszönjük! Nemrég láttam egy amerikai dokufilmet, amelyben egy donor apától származó kamaszlány nem kis munkával megkereste a donort, és a kutatás során összeszedett vagy féltucat féltestvért. Egyébként Magyarországon a spermabankokban lévő anyagok nagyrésze külföldi donoroktól van. (Pl. sok a skandináv import.)

    Kedvelés

  10. Magyarországon el lehet dönteni, hogy magyar donort vagy külföldi (skandináv) donort szeretne-e a pár. A magyar donoroknak meg korlátozva van, hogy hányszor adhat mintát.
    Tudja valaki, hogy az is nyilvántartásra kerül-e, hogy hány élve születés lesz egy donortól?

    Zsuzsa, nekem nagyon tetszett az az interjú is. 🙂

    Kedvelés

    • Vagy a terhesseget vagy a szuletest szamontartjak, ugyanis x db (talan 3?) terhesseg (vagy baba?) utan ugyanannak a donornak a mintajat nem hasznaljak mar fel. Es meg egy megjegyzes: pont a kriosok mondtak, hogy sokkal-sokkal tobb donor- gyerek van, mint gondolnank.

      Kedvelés

    • Igen, Magyarországon max. négyszer adhatnak mintát, többek között azért, hogy minimalizálják annak az eshetőségét, hogy véletlenül testvérek házasodjanak. Amerikában vannak olyan államok, ahol nincsen korlátozás, a házasulandóknak viszont vértesztet kell csináltatniuk az esküvő előtt, hogy kizárják annak az esélyét, hogy vérrokonok lépjenek házasságra. (Persze ezt nem csak a donor gyerekek miatt csinálják.)

      Kedvelés

  11. Nekem is nagyon tetszett az interjú, a bemutatkozó család, igazán szívmelengető és erőt adó volt olvasni, sok köszönet érte Zsuzsának és az interjúalanynak!!!

    (Amúgy egy távoli, magyar ismerősöm mondta, hogy ő volt spermadonor, és sok év után kapott egy értesítést arról, hogy megfogant egy gyerek az ő sejtjeiből (hogy ezt hivatalosan kapta-e vagy csakúgy, azt nem tudom).)

    Milyen bonyolult család, és mégis milyen egyszerű a bonyolult is, ha a nagy nehézségek és küzdés + no meg azért némi szerencse mellé: sok “szép” szeretet is van…

    Kedvelés

  12. Mi donor-lombikoztunk, majd örökbefogadtunk, és szerintem ez utóbbi sokkal jobb döntés volt. Amíg benne voltunk a mókuskerékben (cirka 5x vettünk donort a Krio-tól) bele sem gondoltam, hogy a megfogant gyereknek tudnia kell, hogy ő donoros baba, pedig így fair vele szemben. Most úgy érzem, az ÖF-t könnyebb kezelni, mint egy donoros tényt. Mondjuk lehet azért érzem így, mert végül ez lett a mi utunk. Én sok donoros babát ismerek, és úgy tudom a szülők nem akarják elmondani, hogy hogyan is születtek a gyerekek, egyik családban sem. Az orvosnál azt mondják, hogy semmi családi betegség nem volt…

    Kedvelés

    • Ez nagyon érdekes, mesélj még! A meddőségi klinikán mondtak bármit a dolog lelki oldalairól? A gyerek felvilágosításáról? Te mit éreztél közben? Hogy ez csak egy kis “rásegítés”, és attól még a ti gyereketek lesz?

      Egyébként biztos lehet jól kezelni a donoros fogantatást is, nemzetközi szakirodalmat lehet bőven találni a megmondásra, a tabumentességre.

      Kedvelés

      • A meddőségin nem mondtak semmit a dolog lelki oldaláról. Budavári Zita világított rá! Mi csak úgy jártunk a Krióba, mintha a szupermarketbe mennénk 🙂 Nekünk nem volt fontos a hasonlóság, gyereket szerettünk volna (durva de az ÖF babánk hasonlít ránk). Én semmit nem éreztem, nem gondolkodtam. Még a pozitív teszttel a kezemben is olyan volt, mintha a férjemtől lenne. Nem idegenkedtem soha a donortól, a férjem sem.

        Kedvelés

          • Az az igazság, hogy amikor donoros-lombikoztunk, bele sem gondoltam ennek a lelki hátterébe. Aztán Zitával beszélgettünk a megmondásról, és arról, hogy a gyereknek minden esetben joga van tudni a származásást. És akkor, ott világosodtam meg (talán azért is, mert akkor már nem lombikoztunk), hogy bizony-bizony a donotról született gyereknek is tudnia kell, hogy ő hogy jött a világra.

            Kedvelés

    • Tenyleg a joszandek vezeti a hozzaszolasomat, nem az itelkezes, es egyutt is erzek azokkal, akiknek ezt fel kell dolgozniuk, de ha feltetel nelkul szeretik es elfogadjak a gyermekuket, akkor ez nem eltitkolhato a gyermek elol, masreszt a feltetel nelkuli elfogadas resze, hogy a szulo tamogatja a gyermeket majd abban, hogy mit szeretne kezdeni a biologiai szarmazasaval. (Ha moralis szempontbol nezem, akkor muszaj a szuloknek feltenniuk a kerdest maguknak, lehetnek-e a gyermek erdekei, szempontjai alsobbrenduek, mint a szuloke?)

      Raadasul az eltitkolas fokozatosan ertelmetlen ostobasagga is valik.
      Magyarorszagon sok szempontbol a homokba dugott fej a perspektiva meg szakmabeliek koreben is, pedig mara mar teny, hogy a ver szerinti szarmazas eletreszoloan nem eltitkolhatova valt. Ezt a cikket ajanlanam:
      The end of donor anonymity: how genetic testing is likely to drive anonymous gamete donation
      out of business.
      Human Reproduction, Vol.31, No.6 pp. 1135–1140, 2016
      Advanced Access publication on April 12, 2016 doi:10.1093/humrep/dew065
      Joyce C. Harper, Debbie Kennett, and Dan Reisel

      Kedvelés

  13. Sziasztok!
    Azt szeretném megkérdezni azoktól, akik donor sejttel próbálkoztak, mennyire ásták bele magukat a témába? Nagyon jó tanulmányok vannak erről a témáról, melyek könnyen elérhetőek az interneten. Ezekben általában 18 éves kortól vizsgálják a donor sejttel fogant gyermekek életét. Meglehetősen egyértelmű statisztikák vezethetők le ezekből és egyik sem valami rózsás. Sok összehasonlító elemzést is lehet találni örökbefogadott és sejtdonoros felnőttek között. Az öf gyerekek még mindig egy körrel jobban jönnek ki.
    A sejtdonoros felnőttek kétharmada tekinti a donort a biológiai felének.
    Gyakran nagy a zavar, a belső bizonytalanság, szintén kétharmaduk szeretné mindenképpen megtudni, hol vannak a gyökereik. Ez az identitás kialakulásában kulcs szerepű.
    Ráadásul ezeket a gyerekeket akarták, talán túlságosan is. Mondjuk, hogy ők legalább nem születtek elutasítottság érzéssel, mint oly sok öf gyermek.

    Az általam ismert családoknál nem mondják meg a gyerekeknek, hogy mik voltak a fogantatásuk körülményei.
    Azért is írtam korábban, hogy a békés élet illúzió és sohasem lehet tudni, mikor derül ki, hogy a szülők becsapták a gyermeküket.

    Most sem vagyok mainstream:
    hiába teszi lehetővé a törvény ( amiről tudjuk, hogy az az, ami)
    szerintem ezek a donor segítségével történő akciók durva játékok az élettel.

    Igen, midenkinek mérlegelni kell, mi fér bele az életébe, én most már látom, hogy van akinek nem számít, mennyit vesz el egy élettől abban a pillanatban, amikor mesterségesen létrehozta.
    Peace.

    Kedvelés

    • ‘ én most már látom, hogy van akinek nem számít, mennyit vesz el egy élettől abban a pillanatban, amikor mesterségesen létrehozta.’
      Ne haragudj, ez nekem nagyon durva itelkezesnek tunik. Ezen az sem valtoztat, ha a ‘Peace’-t odabiggyeszted a vegere. Miert nem tudod elfogadni, hogy kulonbozo emberek kulonbozo donteseket hoznak, amik az o szamukra lehetnek epp olyan jok, mint amilyeneket te hozol a sajat eletedben. Te nem ismerheted a spermadonort valaszto szulok motivaciojat jobban, mint ok maguk, viszont nem habozol alapbol onzest, es az utod erzeseinek semmibevetelet feltetelezni roluk. A tanulmanyok, amikre hivatkozol, mutathatnak tendenciat, de a teljes kepet semmikepp, nincs tanulmany, ami a szarmazas, szemelyiseg, neveltetes stb. ezerfele szovevenyebol allo identitast kepes lenne megragadni. Ha pedig XY rosszul kezelte a gyereke spermadonoros szarmazasat, lehet, hogy az of-t sem kezelte volna jobban. Es egyikbol sem kovetkezik, hogy mert XY elszurta, MZ/X* is el fogja szurni. *kolcsonzes Sugitol

      Kedvelés

    • Vegre valaki, aki nagyjabol kepben van a temat illetoen, tenyleg csak annyit tennek hozza, hogy felelotlenseg a szakma reszerol nem felvilagositani a szuloket arrol, hogy a struccpolitikajuk tokeletesen ertelmetlen, karos es onzo. Tudom, meg vannak gyozodve rola, hogy szamukra a gyermek erdeke a legfontosabb, az o vedelme. De ez ettol meg nem lesz igaz. En is olvastam rengeteg tanulmanyt a temaban, nem tudom ezt ismeri-e:

      Joanna Rose:
      A Critical Analysis of Sperm Donation Practices:
      The Personal and Social Effects of Disrupting the Unity of Biological and Social Relatedness for the Offspring.
      Thesis submitted for the degree of
      Doctor of Philosophy
      2009
      Queensland University of Technology

      Kedvelés

  14. Az jutott még eszembe, az érdeklődő nagynéniről, hogy ha az öf gyerek felnő, értékes kapcsolat lehet a számára majd (lehet lelkileg is, és infó szinten is, pl családi betegségek…), és lehet, hogy az identitásában az a tény, hogy keresték az apai családból, már mialatt kicsi volt, jóérzetű lenyomat marad, mert nem lehet kizárni, hogy őszinte családi érzések vezették a nagynénit (aki lehet, hogy felelősségteljesebb, mint a vsz apa), meghát a gyerek családfájához az az ág is hozzátartozik, az is az ő része. Én sem venném fel a kapcsolatot konkrétan a nagynénivel infó- és fényképküldés szintjén amúgy, mert nemcsak jószándék lehet egy ilyen keresés mögött, ki tudja…, viszont távolságtartó udvariassággal megköszönném a levelét, akár jóval utólag is, és megnyugtatnám, hogy elmentettem az adatait, és ha a gyerek majd nagykorú lesz és érdeklődik, akkor támpgatni fogom a felnőtt csemetét a kapcsolatfelvételben.

    Kedvelés

  15. Kis háttér spermadonor-ügyben (felületes netes kutakodás alapján)
    – Magyarországon az adományozás csak anonim lehet, nem tudja meg a család, ki a genetikai apa, csak egy kódszámot kapnak, hogy a féltestvérek házasodását kizárhassák
    – egy donor legfeljebb négy sikeres terhességhez adhat spermát
    – igen rossz a hazai férfiak spermaképe, kevés a megfelelő donor
    – ezt kis részben skandináv anyagból egészítik ki
    – arról ellentmondásos infókat találtam, értesítik-e a donort, ha gyerek születik a nemzőanyagából

    A nemzetközi szakirodalom viszont egyetért abban, hogy (az örökbefogadáshoz hasonlóan) kicsi kortól beszélgetni kell a gyerekkel arról, hogy donortól való.

    Még annyit tennék hozzá, hogy az itteni olvasók más szemmel olvasnak egy ilyen történetet, akik már örökbe fogadtak, de legalábbis beleásták magukat a témába.
    Ne felejtsük viszont, hogy az asszisztált reprodukcióban részt vevőknek nincs felkészítő tanfolyam, nem hallanak azokról a kérdésekről, amiket az itteni örökbefogadók már betéve fújnak: a megmondás fontossága, az ismeretlen vér szerinti szülő jelenléte, a titok káros volta, a meddőség feldolgozása, a gyökérkeresés stb. A cikkben szereplő család kivétel (valszeg ezért is álltak nyilvánosság elé!), mert ők már végigmentek az örökbefogadás folyamatán is, és ennek fényében tudták értelmezni ezeket a kérdéseket.

    Aki viszont a sokadik lombikot nyomja végig (akár donorral), az pont hogy nem engedte el a vér szerinti gyerek vágyát, még ha egy kis “rásegítéssel” is lesz vér szerinti. Nem tudom, mennyi segítséget kapnak ők az érzelmi oldal feldolgozásához.

    Kedvelés

    • Semmi érzelmi segítséget nem kaptam. Ezért kerestem magamnak én egy pszichológust. Pontosabban a barátnőm szerezte nekem, akinek olyan ismerősét sikerült talpra állítania, akinek nem lehetett gyereke.

      Rajtam hatalmasat lökött a kezelés, habár az elején felerősödtek a negatív érzéseim, nehéz volt, de végül megkönnyebbültem. Már nagyon ritkán borulok el. Rég voltam nála, de néha még visszajárok. Kb. egy évig jártam intenzíven, hetente, kéthetente.

      Az a baj, hogy a lombik még a családias intézetekben is futószalag. Nincs idő lelkizésre. Fejenként néhány perc jut egy emberre, örülsz, ha megjegyzed, mikor, mit, hova kell szúrnod, mikor mit kell, illetve mit nem szabad csinálnod, nemhogy lelkizz. Nem könnyű. Azért egy-egy mosoly, kedves megjegyzés segít valamit a helyzeten, de másra tényleg nincs idő… Legalább is, nálam így volt.

      Kedvelés

      • Az lemaradt, hogy ugyan mi saját sejtekkel dolgozunk, de abban biztos vagyok, hogy nem lesz tabu a babánk fogantatása, ha egyszer sikerülni fog.

        Kedvelés

    • Bocs, az lemaradt, hogy mi saját sejttel dolgozunk, de feküdt mellettem olyan lány, akinek donorral lett sikeres a kezelés. Szerintem ők még akkor nem gondoltak bele, hogy mit fognak mondani a gyereknek. Arról viszont sokat beszélgettünk, hogy milyen út vezetett a donor elfogadásáig. Nem egyszerű, de ez minden párnál más.

      Abban viszont biztos vagyok, hogy nem lesz tabu nálunk, hogy nem természetes úton fogant a babánk, ha lesz egyáltalán.

      Kedvelés

    • Erre szoktam azt mondani, hogy a nyugati civilizáció kulturálisan egyre jobban lemarad a saját technikai fejlődése mögött. Amúgy meg miért ne vehetnének részt tanfolyamon asszisztált reprodukcióban résztvevők is? Én támogatom az ötletet.

      Kedvelés

    • A meddőségi kezeléshez semmilyen érzelmi segítség nem jár. Nálunk felmerült a donor sejt, én úgy voltam vele, hogy ez inkább az én gyerekem, mint az örökbe fogadott. Mert ez legalább felesben az enyém, én hordom ki. Mi inkább a gyerektelenséget választottuk volna, mint az örökbe fogadást. Én azóta is úgy érzem, jól döntöttünk, de végül 100%-ban saját gyermekeink lettek. Lehet ha végig kell mennünk az úton, akkor megváltozott volna a véleményünk, ami helytelen döntés lett volna.
      Még döntenünk kell két embrió örökbe adásáról, vagy megsemmisítéséről. Szerintem az utóbbit fogjuk választani, mert “örökbe adó” sem szeretnék lenni.
      Ennek ellenére nagyon érdekel a téma, rendszeresen olvaslak. Minden tiszteletem, aki ezt vállalja.

      Kedvelés

      • Kedves Titanilla! En ahany meddosegi centrumban jartam, mindenhol volt pszichologus, csak penz kerdese, mint ahogy az orokbefogadas soran is az, hogy erzelmi segitseget kerjen az ember szakembertol.
        En a magam reszerol, orulok, hogy a Ti utatok mas volt, lett. Nem is szeretnek vitaba szallni a mondandoddal, mert egyszeruen nem is erdemes.
        Azert az erdekes, es szamomra ellentmondasos, hogy elutasitod minden csirajaban az orokbefogadast, megis nagyon erdekel a tema.
        Engem peldaul miota Anyuka lettem egyaltalan nem erdekelnek a verszerinti gyermek osszehozasanak a temai (gondolok itt alternativ eljarasok, kezelesek, teak, lombik, blogok stb…) (termeszetesen azert colibatusi eskut nem tettunk, de tobbet nem foglalkozom a temaval… :)). Ezt pedig biztos nem fogod elhinni, de imadom a lanyunkat es mindennap halat adok a Sorsnak, hogy az O anyukaja lehetek, ez egy kimondhatatlan nagy Aldas, nem jar erte tisztelet, mert nekunk jo, hogy O a mi gyerkocunk. 🙂 Mindenkinek mas az utja. 🙂

        Kedvelés

      • Én is azt gondolom, hogy mindenki maga dönti el, számára mi vállalható és mi nem. Viszont szerintem az embereknek viszonylag kevés tudásuk van bioetikai kérdésekről, ez valahogy nem közbeszéd tárgya, pedig akár lehetne is, gondoljunk bele, nem olyan régóta lehetséges pl. a lombikkezelés. Ebben az értelemben szerintem nincs lehetőség igazán informált döntéseket hozni. Mint ahogy van örökbefogadási blog (ami most már segít ebben), miért ne lehetne lombikos blog is, ahol a téma fizikai oldalán túl az érzelmi, és etikai kérdésekről is bőven szó esne. (Vagy van ilyen?) Talán ha ezek a kezelések kevésbé könnyen lehetnének hozzáférhetők nagyobb lenne erre a motiváció.

        Kedvelés

      • Szerintem gondolt át még egyszer a megsemmisítést. Miért ne adnál egy esélyt a piciknek? Melyik a jobb: örökbe adónak lenni, vagy gyilkosnak?

        Kedvelés

        • Őő, valóban erős kifejezés a gyilkos. De értem én, hogy valakinek ez a véleménye, de azért talán nem kéne a másikat ilyen szóval illetni. Ez akárhogy is nem tetszik valakinek, annak a döntése és csakis az övé (pontosabban párjával közös adott esetben), akitől az a gyerek származik.

          Kedvelés

    • Fentebb mar irtam, de muszaj megismetelni, szamomra az az elkepeszto, hogy meg a szakemberek is ptt tartanak Magyarorszagon, hogy a versegi szarmazas eltitkolasa praktikusan kivitelezheto (sot, ajanlott!).
      Az meg hogy nincs lelki felkeszites, kesobbi tamogatas es utankovetes, az egyszeruen dobbenetes.

      Kedvelés

  16. Szerintem, az anonimitás garantálja, hogy legyen elég donor. Szerintem, a donor férfi nem úgy gondolkodik, hogy jaj, szeretném a véremet/génjeimet továbbörökíteni, hanem segíteni akar, és mellesleg az érte kapott pénz sem jön rosszul. Ha fennállna a veszélye, hogy a tőle született gyerekek majd később megkeresik, biztosan kevesebben vállalnák. Eddig ezen a kérdésen nem morfondíroztam. A cikk hatására azonban, ha belegondolok, feleségként engem nem zavarna, ha a férjem így segítene másoknak (amúgy rendszeres véradó), de az igenis zavarna, ha utána a gyerekek megkeresnének minket, és meg akarnák ismerni. Ha ennek veszélye fennállna, biztosan kifejezném nemtetszésemet az akcióval kapcsolatban, nem támogatnám, vagy csak vonakodva. Ugyanakkor értem, hogy a gyereknek joga van a származását megismerni, de (mint azt sokan előttem írták) az öf-ek nagy részében az egyik vsz szülő ismeretlen, vagy soha nem lesz fellelhető.

    A cikk nagyon érdekes lett, és nagy pozitívuma, hogy egy teljesen új, eddig ki nem tárgyalt témát hozott fel, amellyel kapcsolatban mindenki megoszthatja a nézőpontját.

    Kedvelés

    • Elnézést, fennakadt a spamszűrőn a kommented, azért most került csak be.
      Na ez is egy érdekes nézőpont, amit felvetsz: “ha a férjem spermadonor lenne”.
      Most próbálom erősen elképzelni, mi van, ha megtudom, hogy mondjuk diákévei alatt ezt csinálta…
      És ez is egy jó kérdés, hogy ezt például hanyadik randin kell elmondani, hogy valaki spermadonor volt,
      és akkor neki most van-e gyereke vagy nincs?

      A megtudottak alapján nem a pénz (10-15 ezer forint) a vonzerő, inkább, hogy kap egy nagyon alapos kivizsgálást.

      Kedvelés

      • 10-15ezer forint egy diáknak biztosan vonzó, de valóban nagyon kaszálni vele nem lehet. Talán a diák egy kicsit ezt buliként is felfogja, nem biztos, hogy mindegyik belegondol ennek a következményeibe.

        Hát szerintem ez nem randitéma, de nem tudom.

        Kedvelés

      • A nagy szegénységben, pl akár időleges munkanélküliségben lévőknek: 15e nagy összeg is lehet (2 heti étel…).

        Meg szerintem a gyerek, a leszármazott, a „jövőnek hátrahagyok valamit” kérdésköre foglalkoztathat részlegesen is olyan férfiakat, akik nem akarnak-tudnak saját gyereket felnevelni. Szerintem vannak, akik ebben felelős megoldást keresnek (tehát pl, ha nem tudják nevelni a gyerekeiket, akkor eleve nem is alapítanak családot), de a vágy a gyerekre megmaradhat bennük is, így vagy úgy.

        3 olyan férfiismerősöm van, akik felnőttként beleszabadultak az önálló, szabad, gyerekmentes életbe (pl nagyon nehéz gyerekkor után), és életük egy pontján, fiatalon, még ők sem akartak teljes felelősséggel járó saját gyereket nevelni (tehát ilyen célból nemzeni sem, és ebből nem is csináltak titkot), de foglalkoztatta őket is a leszármazott kérdésköre.

        Az egyik lett spermadonor (és született is biológiai folytatása).

        A másik kettő pedig úgy lett örökbefogadó, hogy az amúgy valójában egyedülálló anyákkal (akik nem voltak a párjaik-társaik a szó mély értelmében ezeknek a nem elköteleződő, „rádcsörgök, ha akad időm jövő héten vagy utána” kapcsolatokat fenntartó férfiaknak, hanem csak futó kapcsolataik, és nem is árultak e témakörben zsákbamacskát mások számára, már az általános viselkedésükkel sem…) szóval ezekkel a gyermekre váró-vágyó nőkkel megegyeztek egyfajta könnyített apaságban, és így gyakorlatilag a gyerekeknek amolyan vasárnapi apukájaik lettek, de minden felelősség a valójában egyedülálló anyákon maradt (akik ezzel tisztában voltak a legelejétől), de akiknek mindez így is megérte, könnyebbséget és segítséget jelentett nekik, ahhoz képest, mintha teljesen egyedül lettek volna.

        Mindkettő úgy indult el, hogy a férfiak megszerették ezeket a gyerekeket előbb, és onnan lett a sajátos apa-szerű útjuk. Az egyiknél a férfi segített (a véletlen folytán) a szüléskor és az akörüli időszakban az egyedül-anyának és így szerette meg a babát.

        A másiknál pedig először (kalandos történet keretében) a férfi ismerkedett meg és tartott egyedül rendszeres kapcsolatot az árva kisiskolás gyerekkel a gyermekotthon adta kereteken belül ezután. A nő a férfin keresztül, kb. egy évvel később ismerte meg ezt a kisiskolást (akkor találkozott a férfival és rajta keresztül a látogatott gyerekkel), de később az anya akarta haza is vinni és örökbefogadni teljesen ezt a gyereket, és a „könnyített konstrukciós” apaságba ment bele a férfi.

        Mindkét férfi szereti ezeket a gyerekeket, és abban, amit vállaltak, jól működnek, ők ennél többet nem akartak-ígértek (tudtak volna) vállalni életüknek azon a pontján. És mindhárom lett is apa, meg nem is, valahol-valahogy.

        Kedvelés

    • Az anonimitas nem fenntarthato, ezt muszaj lesz elfogadni.
      Masreszt nem ertem, miert nem lehet a donor-gyermek szemszogebol nezni es egyutt orulni vele, hogy megismerheti a ver szerinti szulojet, ha ez neki fontos. Miert nem lehet orulni egy masik ember oromenek, aki teljesen artatlan abban, hogy ebbe a helyzetbe kerult? Szerintem ez csak empatia kerdese, hisz barmelyikunk szulethetett volna donor-gyermekkent….

      Kedvelés

  17. Bocs, csak most értem ide, évfordulós nászúton vagyunk nyakig ❤
    Szóval, nekünk anno felajánlották ezt a lehetőséget, és nemet mondtunk. Hogy miért, azt előttem az egyik interjúban már megfogalmazta egy örökapa: az örökbefogadáskor mindkét szülő apaszerepből indul, mindkettőnek ugyanannyira új.
    Az oltár előtt azt fogadtam meg (ennek 5 éve most), hogy a férjem mellett kitartok jóban és rosszban. Tehát osztozom vele a sorsában. A mi gyerekünknek pedig fontosabb az, hogy két egészséges, összetartó, egyenrangú szülője legyen, mint hogy én szüljem. Ha nem lehet mindkettőnkből, akkor ne legyen csak egyikünkből sem. Így egál.
    Ő belemenne, ami áldozat, én nem vállalnám, ami szintén. Így is egál.
    Ha netán egyszer mégis terhes leszek, akkor annak meg úgy kellett lennie, amit megfogadtunk, amikor kicsuktuk az orvoslást a hálóból, hogy se érte, se ellene nem fogunk erőszakkal tenni semmit. Aztán amikor valaki előadja a ne görcsölj rá dumát, és ezt válaszolom, az elég egy tisztító csöndhöz. Kész haszon…
    Viszont ezzel a nézőponttal ki van húzva egy csomó dilemma, és kérdőjel…
    Hangsúlyoznám, h ez a mi álláspontunk, mindenki más meg úgy csinálja, ahogy neki a legjobb.
    Szerelmeteses hetet Mindenkinek!!
    Kata

    Kedvelés

    • Azért mégiscsak fontos lehet, hogy ki szülte a gyereket, mert míg a fiamat nem érdekli , a lányom rendszeresen sajnálkozik amiatt , hogy nem volt a hasamban. Az egyénileg változó, hogy kinek mi a fontos. Mi csak öf-k vagyunk, nem örökbefogadott, nem tudatjuk, milyen lehet ezt feldolgozni. Nekem erre kell mindig emlékeztetni magamat, mert míg nekem tök jó így, feldolgoztam a veszteséget, nekik is fel kell, ráadásul gyerekként. Miközben sorra születnek a babák a környezetünkben.

      Kedvelés

      • Azt viszont fontos érteni, h a ki szülte problémakör onnantól, h mi megrágtuk és megemésztettük, már csak a gyerek problémája. Az öf szülőnek meg az a feladata a normál nevelés mellett, h ezeket a plusz problémákat segítsen elviselni és megérteni. De hogy segítsek, ha bennem sérülés van? A mi “házunk” ezzel a döntéssel nem homokra, hanem kősziklara épített “ház” – hogy kicsit bibliai legyek.
        Sorra születnek a környezetben a gyerekek, hát erre nem az a jó válasz, h egyszer majd te is szülsz, ha nem, akkor meg lehetsz boldog öf anyuka? (Fiúnál is lehet ez érv lefordítva)

        Kedvelés

  18. Az én spermadonor ismerősöm úgy élte meg, amikor megtudta, hogy “gyermeke született”, hogy gyermeke született: meghatódott, hogy mostantól van valaki, aki az ő biológiai folytatása, viszont a kezdeti nagyon mély átélés után erre azután többet nem gondolt később, legalábbis nem beszélt erről (amúgy ilyen “ami a szívemen, az a számon”, nagyon sokat beszélő típus).

    Nálunk először a férfioldalnál volt gond, de akkor én azt éreztem, hogy vagy a páromtól születik babánk vagy az élettől jön majd öf gyermekünk egyszer, és akkor csak vártunk, hogy ő meggyógyul-e. Ő szerencsésen meggyógyult, és később, a stimuk és az időközben eltelt idő (azaz a korom) miatt is nálam lettek gondok. Akkor petesejt donáció merülhetett volna fel, és ezen gondolkoztunk is, mindaddig, amíg az első konkrét lépést meg kellett volna tenni: beszélni a potenciális donorokkal. Ám amikor ez ilyen teljesen konkréttá vált volna, hirtelen megértettem, hogy nem, én ezt nem akarom, mert nem tehetem ki a potenciális donort, = egy fiatal nőt ilyen traumának és kockázatnak, amit a stimuláció és a leszívás jelent, felelősséggel tartozom érte és a sorsáért, ilyen áron egy kis élet születését én nem akarom (mégha nem is a világvége a kockázat), és ott azon a ponton meg is álltunk, és lezártuk a donorpetesejtes utat. (De teljesen megértem, ha valaki nem így érez, pl. 300 más ok és indok miatt, én ezt magamra éreztem így, de nem uniformizálnám rá az egész emberiségre az érzelem- és gondolatvilágomat ebben a témában.)

    Persze a férfi donort nem veszélyezteti semmi, asszem csak a talán 3 hónap önmegtartóztatást, egészséges életvitelt (és a melegfürdő, szauna és társai…etc elkerülését) kell vállalnia. (Lehet amúgy, hogy ezt pl. nem tartja be mindenki, és attól sem olyan jók a spermaképek, nem tudom, ez csak találgatás részemről.)

    Van donorspermiumos fogantatás útján a világba érkezett, mára már felnőtt barátunk, és én speciel nagyon örülök, hogy ő megszületett anno.

    Kedvelés

  19. A hasonlóságról pedig az jutott eszembe, hogy az ellentétéről is olvastam, már régebben: egy olyan esetről, amikor a “spermiumraktárban” adminisztratív hiba volt (Angliában, azt hiszem), és félvér, erősen néger vonású ikrek születtek egy hófehér bőrű, szőke angol családba, és olyanról is hallottam már, hogy a fehér bőrű spermadonor genetikai készletéből a (nem biztos, hogy bevalott vagy tudott) régi cigány felmenőitől hozott gének a donáció segítségével fogant babában erősen aktivizálódtak (=kb a biológiai roma “nagyszülőre vagy dédire ütött erőteljesen” a donoros gyerek).

    Nekem teljesen mindegy a bőrszín, nem ezért írtam, hanem csak arra példának, hogy a donorsejtes úton is adódhat nagyon nagy fizikai különbség, nemcsak hasonlóság.

    Kedvelés

      • Rengeteg olvasmányom és családomban kiderült dolgok miatt nem hiszek a családfában (nagyon régi ügyek, dédszülőké). Úgy gondolom, senki sem lehet 100%-ban bizonyos a felmenőit illetően. Emiatt a vérvonal teljesen bizonytalan dolognak tűnik számomra. Egy dokumentumfilmben egyszer elhangzott, hogy minden 10. gyereknek nem az az apja, mint akit annak gondol (ma a lombik miatt talán kevesebbnek, de régen előfordult,hogy gyermekáldás hiányában az asszony más férfitól szült gyereket, amit nem feltétlenül kötött a férje orrára). Így aztán sok minden kiütközhet egy családban, ami meglepi.

        Kedvelés

        • Igen, ilyen akkor-most-ki-is-az-apa? történetekből az ismerettségben itt is van jópár.
          (“A szomszédra extrém hasonlított, az apára egyáltalán nem” típusúakból is, és olyan is, a régiektől, hogy utólag átírt családi név+eredet volt pl. félig zsidó származású gyereknél: valaki a nagy nagycsaládból utólagos apasági nyilatkozatot tett, a vsz zsidó apa pedig “kitagadta”: hogy lágerbe nehogy elvigyék a háborúban ezt a gyereket, és utána az átírt nevű gyerek, akiről én hallottam pl. tiszteletből megtartotta a csak a nevét adó apa nevét, a vsz apa nem jött vissza lágerből. Az érintettek nem nagyon mesélgették mindezt, a módosított származású-nevű nevű ember pedig a családfán ott szerepel, még két generáció és valszeg teljesen el is felejtődik majd a története.)

          http://juharizsuzsanna.blog.hu/2015/03/26/kiralyi_sarjak_elcsalt_apak

          Kedvelés

        • Ez a minden 10. gyermeknel fennallo “apasagi zur” eroteljes tulzas. Ma a genetika/dns-tesztek fejlodesevel eleg jol becsulheto az aranyszam, Europaban a 0,5-2% kozotti sav tunik realisnak, a legvaloszinubb az 1-1,3%.
          Szakertok szerint a kovetkezo 15-30 evben lenyegeben eltunhetnek az ilyen esetek, ezert aki ma ilyen helyzetben van szulokent, az sokkal jobban teszi, ha gyorsan elveti az eltitkolas otletet…..legalabbis hosszutavon…

          Kedvelés

  20. Írtátok, hogy Mo.-on nincs semmilyen lelki felkészítés a donoros inszem v. lombik esetén. Ismerőseinknek Amerikában kötelező volt a pszichológiai vizsgálat és csak a pszichológus engedélyével kezdhették meg az egész folyamatot, ami azért ott sem volt egyszerű, és pláne nem olcsó.
    Úgy emlékszem 3-4 alkalommal voltak a pszichológusnál, és ahogy mesélték kb. olyan volt, mint amilyen nálunk az öf. pszichológusi elbeszélgetés. Ők zöld utat kaptak, és ahogy korábban írtam is beszélnek róla a gyereknek. 🙂

    Kedvelés

  21. Visszajelzés: A kortárs család 13+1 formája | Gyereksorsok

  22. Gondolhat az ember elméleti síkon ezerféle dolgot, és még az is lehet, hogy rálel az igazságra , de alkalomadtán mégis annak kell megfelelni, amit az élet elénk hoz. Egyik gyerekem megtalálta a vsz anyját, aki kapsiból okozott neki egy újabb traumát (ordibált vele), aztán talált jónéhány szerető, őt kezdettől kereső nővért/bátyot. Apja meghalt eddigre. Aztán sikerült mindezt úgy földolgoznia, hogy kikeveredett a függőségeiből, pszichés sérüléseiből, és a végén ő ápolta a haldokló anyját, akivel sikerült kiengesztelődnie. A másik gyerekem csak számos tesót talált, az anyja nem volt hajlandó szóba állni vele. Apát nem tudni, az anya se tudja. De ez a gyerekem mindezt lerázta magáról, és továbbra is “ti vagytok a családom!” nézőpontból él. A harmadiknak se apja, se anyja, a tesói bizonyára nem örvendeznének neki, mert a születésekor halt meg az anyjuk, s kerültek ők állami gondozásba. Lebeszéltem őt a megkeresésükről, amikor 12-13 évesen ez eszébe jutott. Azóta nem merült föl ez a kérdés. A negyedik gyerek, bár ő is felnőtt, nem igazán mer még ezzel szembenézni, noha találtunk valakit a fb-on, aki igencsak az anyjának néz ki… Szóval nem lehet előre tudni semmit, legfeljebb annyit, hogy segíteni kell őket, de legfeljebb egy lépést kell csak tenni, mindig csak egyet… A gyerek döntése kell legyen, és minél felnőttebb korban. Az, hogy a törvény kamaszon lehetővé teszi, nagyon szerencsétlen ötlet.

    Kedvelés

    • Azzal teljesen egyetertek, hogy a gyerek dontese kell legyen es tamogatni kell Ot benne, illetve hogy nem lehet elore tudni a kimeneteleket, de ettol meg kialakuloban mara egy olyasfajta konszenzus, hogy a csalodast okozo elmenyek is jobb hatassal jarnak hosszabb tavon, mint a lehetoseg elmulasztasa masok dontese miatt. Az, hogy milyen eletkorban, abban en nem mernek “itelkezni”, fugg a gyermek szemelyisegetol, erettsegetol, de hozzam kozelebb all a minel elobb elkezdodo felkeszites a lehetseges kihivasokra….persze ember tervezhet aztan…..aztan majd kiderul, hogy sokmindenre nincs igazan befolyasa……ezzel egyutt kell elni, el kell fogadni, mi mast tehetnenk?
      (Ami engem tovabbra is folyamatosan ledobbent, hogy a donorszuloket es donorokat – de neha meg az orokbefogadokat sem – a mai napig nem keszitik fel arra, hogy az anonimitas kora veget ert…..)

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s