13 hátrány, amit az örökbefogadók elszenvednek

Általános

Különösen az idősebb gyereket örökbefogadók. Megvizsgáltam a magyar családtámogatási rendszert az örökbefogadók szemszögéből. A hazai családpolitika törekvése, hogy a családok vállaljanak minél több gyereket, minél kisebb korkülönbséggel, különösen a középosztálybeli, dolgozó szülők. A juttatásokból az a megközelítés olvasható ki, hogy a gyerek érkezésekor kapnak nagyobb segítséget a szülők, és ahogy nő a gyerek, lépcsőzetesen csökken a támogatás. Az örökbefogadott gyerek után ugyanazok a juttatások járnak, mint az azonos korú vér szerinti után, viszont a törvényalkotók több ponton elfeledkeztek arról, hogy örökbefogadással csecsemőnél idősebb gyerek, vagy épp egyszerre több, különböző korú testvér is érkezhet a családba. Holott pont az idősebb gyerekeknek nehezebb szülőket találni, az ő örökbefogadásukat jobban kellene ösztönözni. Az anyagiak mellett néhány egyéb hátrányt is találtam. (Itt található Angéla összefoglalása az örökbefogadóknak járó juttatásokról.)

Kép-089

  1. Aki kétévesnél idősebb gyereket visz haza, csak a havi 28.500 forintos gyesre jogosult, a gyerek hároméves koráig. A 3 évesnél idősebb gyereknél pedig csak fél évig jár az örökbefogadói gyes, ugyanilyen összegben. Ebből a legtöbb család nem tud megélni, nem engedhetik meg maguknak, hogy otthon maradjanak a gyerekkel.
  2. Míg a sima gyes, sőt már a gyed mellett korlátlanul lehet dolgozni a gyerek egyéves korától (jövőre, egyes bejelentések szerint már talán féléves kortól), az örökbefogadói gyes mellett csak heti 30 órában, még otthon is. (Nem az örökbefogadókkal akarnak kitolni, azelőtt a sima gyesnél is így volt, azt a korlátozást megszüntették, az örökbefogadókról elfeledkeztek.)
  3. Az örökbefogadói gyes alatti fizetés nélküli szabadság nem minősül munkában töltött időnek, ha később felmondanak a szülőnek, ezen időszak nem számít bele a felmondási időbe és végkielégítésbe, szemben a három éves kor alatti fizetés nélküli szabadsággal. Kisebb gyerekkel az otthonlét első fél évére jár szabadság is, háromévesnél idősebbnél nem.
  4. Gyerekszülésnél jár öt nap apai pótszabadság, újszülöttnél idősebb gyerek örökbefogadásánál nem.
  5. Az egyszeri anyasági támogatás (64 ezer forint) csak félévesnél fiatalabb gyerek örökbefogadása esetén jár, holott idősebb bébinél is van számos kiadása a családoknak.
  6. Aki egyévesnél idősebb babát fogad örökbe, és dolgozna a gyed mellett, az első 60 napra nem kap gyedet. (Megint nem a dolgozó örökbefogadókkal akartak kitolni, hanem azokkal a családokkal, ahol a magasabb keresetű apa igényli a gyedet, de az anya van otthon a gyerekkel. Ez a szabály szerencsére jövőre megszűnik.)
  7. Sok helyi önkormányzat ad életkezdési támogatást a helyben élő újszülötteknek (pár tízezer forintot), de idősebb gyerek örökbefogadására ez általában nem érvényes.
  8. Idősebb gyereknek kötelező rögtön óvodába, iskolába járnia, holott nagyon jó lenne pár hónapot előbb otthon tölteni, míg összekovácsolódik az új család.
  9. A terhes és az asszisztált reprodukcióban részt vevő nők munkajogi védettség alatt állnak (azaz nem lehet nekik felmondani), az örökbefogadásra várakozók nem, még a barátkozás ideje alatt sem.
  10. Bár a törvény szerint az örökbefogadás tényét csak a gyámhatóság tarthatja nyilván, még mindig sok hivatalban és nyomtatványon rákérdeznek, jogtalanul, hogy vér szerinti vagy örökbefogadott-e a gyerek.
  11. Titkos örökbefogadáskor a gyerek új Taj-számot kap, a régit zárolják, nem elérhetőek a régebbi orvosi leletei. Az állami gondozásban töltött időről átadják az orvosi dokumentumokat az örökbefogadónak, de ha élt korábban a gyerek a vér szerinti szülőknél is, vagy többször ki- és bekerült a rendszerbe, akkor ez jócskán hiányos lehet. Az adatvédelmi biztos már tíz éve jogszabály-módosítást javasolt a témában, ez azóta sem történt meg.
  12. Orvosi, pedagógiai, szakértői véleményre csak a szülők kérésére kerülhetne rá, hogy a gyerek örökbefogadott, ám ezt nem feltétlenül tartják be.
  13. Az utolsó, 2011-es népszámláláson az örökbefogadott gyereket nem az örökbefogadó, hanem az örökbeadó családnak kellett volna bevallani. Ez a jogi aggályok mellett az örökbefogadás jelenségének teljes félreértését tükrözi.

Kihagytam valamit?

+1. Vér szerinti gyereknél a családi adókedvezmény már a terhesség negyedik hónapjától jár, örökbefogadásnál csak a családba érkezés után. 

Advertisements

98 responses »

  1. sziasztok
    más téma, de tudja valaki, hogy lakcím változás esetén mi történik? nemcsak város, hanem megye váltás is történik. érvényes határozattal várakozunk…
    (környezettanulmàny? stb…?)
    köszi
    melinda

    Kedvelés

    • Szia Melinda! Üdv a blogon.
      Szerintem akkor átkerülsz a másik megye Tegyeszébe, hívd fel őket, tippem szerint ott várakozol az eredei kezdődátummal, és új környezettanulmány biztos kell. Sok sikert!

      Kedvelés

    • Szia

      Ebben a cipőben járok. Elköltöztünk Budapestről érvényes határozattal. A határozatom ellenére nem kaphattam meg a felajánlott kislányt. Új ügyintézés, új környezettanulmány, új várakozás. Az adott megyében felülvizsgálják a határozatot.

      Kedvelés

  2. Köszönöm az összefoglalót, és habár azért ez ránk nézve nem a legmegnyugtatóbb információ (a munkajogi védettség pl egy fájó pont), de továbbítani fogom a főnökömnek, mert nagyon ködös ez a téma (jogos és kötelességek ilyen esetben) az ő fejükben is.
    Úgy látom, hogy megint a szokásos gödörbe estünk, olyanok írják a törvényt, akiknek lila gőzük sincs arról, mi ez. Van nekünk bármi lehetőségünk, jogunk módosításokat eszközölni? Mittomén, aláírásgyűjtés vagy bármi, ki ebben egyáltalán illetékes?
    Az utolsó meg egyenesen felháborító…

    Kedvelés

    • Ez nagyon sokféle típusú hátrány így egy kupacban, egyik részében a törvény is hiányzik, a másikban nem tartják be…

      Én jelen helyzetben reálisnak tartanám azt a kérést, hogy az idősebb gyerek örökbefogadóinak ne fél év gyes, hanem egy év gyed járjon. Ez talán átmenne.

      Kedvelés

      • Nem tudom a jelen szabályozást, de nekünk az is egy csúnya hátrány volt, h a kisebbik fiam összegyűjtött családi pótlékát, ami gyámhatósági betétben volt, nem adták oda nekem, csak majd a gyerek 18 éves korában, mondták a kerületi (VIII.) gyámügyön. Azt sem engedték, hogy kedvezőbb kamatozású betétformára tegyük át, mert a gyámhatósági betét az akkori kamatozási lehetőségek közül messze a legeslegrosszabb volt. Most vette fel, 17 évnyi kamatozás után (21 évesen, mert 18 éves korában nem mondtam meg neki, h van, mert rossz társaságba keveredett, és nem mertem kockáztatni), az összeg (200e ft) párszáz forintot kamatozott! Az is furcsa mentalitás, hogy egy embergyereket rábíznak egy szülőre, – a pénzét meg nem… De tudok olyan családról is, ahol a szülők megkapták ezt a CSP összeget.

        Kedvelés

        • Még egy fontos dolog eszembe jutott: kötelező-e az öf szülőket a vérszerintiek fogyatékosságáról, öröklési, elmeállapotbeli hiányairól tájékoztatni az esetben, ha a gyerek a jelen állapot szerint épnek bizonyul, de a felmenőkről tudott tény valami efféle baj? Ugyanis nekem van egy történetem egy kislányról, akinek a testvérei fogyatékosként éltek a Nógrád megyei GYIVI csecsemőotthonában, és a kislányt is automatikusan a fogyatékkal élő babák közé tették, ám másfél évesen gyanús lett, hogy nem az. A két szülő is a GYIVI szerint cselekvőképességétől megfosztott volt. A kislányt gyorsan nevelőszülőhöz adták, és egy év után örökbe adhatónak nyilvánították. Az örökbe fogadni szándékozónak azonban a szülők állapotáról semmit sem voltak hajlandóak mondani, pedig nyilván nem mindegy, hogy öröklött vagy szerzett a baj, vagy pl. elmebetegek vagy súlyos alkoholisták stb. Hiába mondtuk, hogy a kislány további sorsa szerint ez nem mindegy, sőt, húsz év múlva szülni fog, és akkor se mindegy, nem voltak hajlandóak utánajárni a dolognak. Pedig az örökbefogadó nem járhat utána már. Erről tudtok valamit, hogy a mostani szabályozás mit mond?

          Kedvelés

  3. az utolso pont nagyon durva. teljesen nonszenz es elegge azt az erzetet kelti bennem, hogy aki kitalalta, az nincs tisztaban a neeloszulo es az orokbefogado szulo kozti kulonbseggel, nem csak a gyakorlatban, de jogilag sem; utobbi azert ilyen pozicioban nem csak emberi, de komoly szakmai hianyossagokat es felkeszuletlenseget is feltetelez, nem betudhato annak, hogy a burokracia halojan valahogy kicsusszant ez a celcsoport.

    Kedvelés

  4. Köszönet az összefoglalásért, épp a hétvégén beszélgettünk erről a családban. Ezt szerintem mindenképp továbbítani kellene a Családügyi Államtitkárságnak, mit gondolsz, volna erre lehetőség? Szerintem a baj valóban nem abban van, hogy nem akarják, hanem, hogy nem látják ezeket a problémákat. Szerintem ha hallatjuk a hangunkat, lehet elérni eredményeket. Szívesen vennék részt ebben – szerintem tudnánk olyan kapcsolatokat találni, hogy célba érjen a kérdés.

    Kedvelés

  5. Nekem a kötelező utánkövetés is tüske, teher és hátrány. Ésszerűbb lenne rendelkezésre állni, ha kérdés vagy probléma merül fel, mint mindenkit hivatalba citálni a legsérülékenyebb évek alatt kétszer, ráadásul az egyiket közvetlenül a tortúrak után. Ha én szülöm, a védőnő az illetékes, ő mért nem elég? Az én gyerekemet mért nem illeti meg a jog, h háborítatlanul lehessen a gyerekem?

    Kedvelés

    • Én az utánkövetést simán az örökbefogadók kiválasztásának, felkészítésének csomagjába tudom be. Jelen formájában nem szerencsés, valóban. De az se volt szerencsés szerintem, hogy előtte sok lépésen esnek át a szülők, és pont, mikor ott a gyerek, “élesben” elengedik a kezüket.

      Kedvelés

  6. A 10es miatt én anno felhívtam a MÁKot, mert én is ki voltam akadva, mi közük hozzá. Aszonták, ha már papirilag vér szerinti státusza van, akkor oda kell beírni. Én azóta oda írom mindenhol.
    Amúgy ha a következő népszámlálásnál ugyanígy teszik fel a kérdést, akkor ott is be fogom írni, mert élve született és az enyém. Ha azt akarják tudni, hányat szültem, akkor kérdezzék azt, és akkor arra válaszolok. Ha élve született vér szerintit, akkor arra. De ha élve született gyermeket, akkor leszarom a statisztikát, és be fogom írni.

    Kedvelés

  7. Mi az 5. pontban levő-t azért buktuk el, mert 3 hónap kellett a hivataloknak az anyakönyvezéshez, (úgy, hogy mi a telefonhívástól számított 6 hét alatt lezavartunk minden papírmunkát, már kezembe volt a végleges határozat) és ezalatt, pontosabban amíg meg nem volt az anyakönyvi kivonat semmit nem tudtunk intézni. Utána meg kaptunk egy határozatot, hogy erről lecsúsztunk. Szóval bőven van hiba a rendszerben!
    A10-es pont tényleg vérlázító! A 13-as pedig maga a vicc kategória, úgy ahogy az egész népszámlálás volt legutóbb!

    Kedvelés

    • Valószínűleg nem minden civilnél, de akire te gondolhatsz, ott ezt előre lehet tudni. A szerződés, amit kötsz velük a jelentkezéskor tartalmazza ezt is. Ha nem értesz egyet vele, akkor van más szervezet.

      Kedvelés

      • Nem, az közvetítői díjon felül van és nincs lepapírozva. A gólyahírnél és a baptistáknál is úgy van, hogy az örökbefogadás létrejöttekor ki kell fizetni a szerződésben megtározott összeget (mi 70ezret fizettünk azt hiszem) és amikor a gyerek a nevetekre kerül és megkapjátok a támogatásokat, akkor az anyasági díjjal be kell sétálni a szervezethez, aki azután a szülőanyának adja azt. Ezzel csak azt akartam írni, hogy attól, hogy újszülöttet fogad örökbe az ember, nem minden állami juttatás marad nála.

        Kedvelés

        • Ezt nem tehetik kötelezővé, és nem is sugalmazhatják, ez nagyon vékony jég, nem hiszem, hogy ellenállás esetén rásétálnának. Önként, adomány jelleggel, a szülőanya méltánylása jeléül odaadhatod, de ők ebben szerintem nem közvetíthetnek. Eleve milyen alapon adok én át nekik akár egy forintot is úgy, hogy nincs lepapírozva?

          Kedvelés

          • Nem te adod, hanem az egyesület. Ő mindenképpen odaadja neki. Ezért kérik, hogy ha megkaptad, add az egyesületnek. Nyilván nem úgy kötelező, hogy pisztolyt tartanak a halántékodhoz. De ahogy fentebb is írtam, ezt előre lehet tudni, és nem kötelező az adott egyesülettől elfogadni a babát.

            Kedvelés

          • Bármikor utalhatsz adományt a számlájukra és azt az alapítvány a céljai szerint használja fel. Fő céljuk a bajba jutott nők támogatása, úgyhogy szerintem az ún. lepapírozással nincs gond.

            Egyébként nem kötelező odaadni, nem fognak furkós bottal utánad menni hónapokkal az öf után, amikor ezt a pénzt végre megkapod, hogy utald el. Nem éreztem úgy, hogy ezt a 60ezer forint amúgy is kapott pénzt sajnálnám a szülőanyától. Mondjuk pontosan tudtam, hogy az alapítvány mit fog venni neki ebből.

            Kedvelés

            • Van egy finom hangulati különbség aközött, hogy az örökbefogadó az aláíráskor átad borítékban 64 ezer forintot a gyerekéről lemondó szülőnek, vagy hogy ezt átutalja az alapítványnak, ami majd hónapokig veszi belőle a tüzelőt a családnak.

              Kedvelés

            • Zsuzsa, igazad van, de azt nyilvántartani, hogy kinek mennyi “kredite” van még és mikor mire van szüksége, azt könnyebb nyilvántartani egy olyan szervezetnél, ahol évente kb. 5 örökbeadás van, de ahol heti egy, ott azért ez már a lehetetlen határát súrolja.

              Kedvelés

            • Kötelező volt borítékozni! Meg sem várták, hogy mi megkapjuk az anyasági támogatást, oda kellett adnunk úgy, hogy mi azt jóval később kaptuk meg az államtól. És nem fizikai furkós bottal, de verbálissal hatottak. Felháborító volt, nehezen dolgoztuk fel a párommal. És nem azért mert sajnáltuk volna a szülőanyától.

              Kedvelés

            • Nem tudtuk előre. Előtte nem sokkal volt éves közgyűlése az alapítványnak, azon beszéltek olyasmiről, hogy milyen felháborító, hogy valakik nem akarják odaadni a szülőanyának az anyaságit meg hogy kevesebb pénzt tesznek a borítékba- de mi nem értettük, miről beszélnek. Aztán nagyon hirtelen történt az örökbefogadás, nem számítottunk rá, utána se néztünk, hogy mi az az anyasági támogatás. A gyámügyre mentünk volna mikor előtte este 9 táján telefonált az alapítvány, hogy vigyük másnap borítékban a 64000 valamennyi pénzt (nem emlékszem, pontosan mennyi) és adjuk át az szülőanyának mert az neki jár. Mi elmentünk automatához, hitelkártyáról levettük, mert amúgy nem volt annyi pénz a bankkártyánkon másnap vittük. Amikor elővettem a gyámügyön, megijedt az alapítványos és azonnal rámsziszegett, hogy ezt ne itt, hogy gondolom én ezt. Amikor kimentünk együtt az épületből, akkor kellett átadnom (és akkor esett le, hogy törvénytelenséget követtetek el velünk. (És akkor még problémázott az alapítványos, hogy miért zártuk le a borítékot és hogy tényleg beleraktunk-e annyit? Aztán otthagyott minket szülőanyástól, kétségek között, hogy most ez mi volt…hihetetlen volt.) Utána olvastam el, hogy az a pénz engem illetett volna és a szerződésben sem volt semmi ilyen amit az alapítvánnyal aláírtunk. Tehát semmi nyoma, a pénznek sem, semmi bizonyíték és ha mi ugrálunk, akkor mi ütjük meg a bokánkat, hogy fizettünk az anyának..bár nem mi fizettünk mert mi az alapítványos kezébe tettük és ő tette a szülőanya kezébe. Nem akartunk többet ettől az alapítványtól gyereket.

              Kedvelés

            • Nekem ez furcsa. Annál a szervezetnél, ahonnan mi kaptuk a kisebbik lányunkat, ott ezt jó előre lehetett tudni. Minden találkozón, amit fél évente tartanak a várakozóknak (és ami többek között emiatt is kötelező minimum egyszer) ott ezt is elmondják, sok más fontos információval együtt. És azt is, hogy miért gondolják úgy, hogy ezt a szülőanyának szánják. Nagy nyilvánosság előtt hangzik el, nem titokban, négyszemközt. Nekünk félre is volt téve ez a pénz, hogy ne legyen gond, ha jön a telefon. Elvégre éveket várakozik az ember, annyi idő alatt össze lehet rakosgatni ezt is.

              Kedvelés

            • Mi nem várakoztunk éveket, egyet sem.. Ezért is ért váratlanul (és a támogatások ismeretéhez felkészületlenül) az örökbefogadás. Azt hittük (és konkrétan ez az alapítvány is azt mondta) hogy éveket kell várnunk. No, tanulság volt. És tényleg nem arról van szó, hogy sajnáltuk odaadni azt a pénzt a szülőanya számára, hanem arról, hogy az alapítvány hazudik mikor azt kommunikálja, hogy ez neki jár, s nem nekem és törvénytelenséget követ el, mikor azt átadatja. Akkor kérné azt, hogy utaljunk ennyit és ennyit amit a szülőanyának átadnak. De nem ezt a pénzt. És nem velünk adatni át egy borítékban. És nem este telefonálni egy izgatott, nagy dolog előtt álló párnak, még ezzel is terhelve a szitut.

              Kedvelés

          • A gyámügyön nyilatkozni kell róla, hogy nem jár haszonszerzéssel egyik fél számára sem az örökbefogadás. Ellenkező esetben van valamiféle emberkereskedelem jellege a dolognak, nem? (nem alapítványon keresztül fogadtunk örökbe)

            Kedvelés

  8. Ani on ha ezt az én hozzászólásomhoz gondoltad írni, mi Tegyesz, és titkos öf. (ismeretlen szülőanyával) Még ha akartam volna sem tudtam volna ezt a szabályt betartani.

    Kedvelés

    • Nekem korábban, az első jelentkezésemkor (amit visszavontam, okainak részletezésétől most eltekintek) még igenis szempont volt, akkor nem vittem volna el másfél évesnél idősebb gyereket pont emiatt, de időközben elszáll pár év, én meg öregedtem, és emiatt hoztam egy pragmatikus, kompromisszumos döntést. A kicsit idősebb gyerek egyébként nekem önmagában nem okoz(ott) gondot, csak egyedülállóként anyagi támogatás (GYED) nélkül ezt piszok nehéz menedzselni, nekem emiatt van is egy kis hős-tudatom 😀 Na jó, csak viccelek. Bölcsődébe adtam a gyereket.

      Kedvelés

      • Amivel persze körülbelül kint vagyok a vízből, mert a gyerek egy hetet jár, egy hetet meg otthon taknya-nyála folyik egybe. Maradjunk annyiban, hogy toleráns munkahelyen dolgozom. Szóval az államon kívül kinek jó ez, azt nem tudom.

        Kedvelés

  9. Nekem a 8. és a 11. pont okozott megdöbbenést.
    Nyilván a családtámogatási rendszer elemeivel tisztában voltam – nálam ez szakmai ártalom – , de az álmomban sem jutott eszembe, hogy nekem, mint örökbefogadó szülőnek alanyi jogon jár a fizetés nélküli szabadság a féléves örökbefogadói gyes idejére, ugyanakkor a gyereknek meg nem jár alanyi jogon, hogy félévre kimaradjon az óvodából, hogy egész nap együtt lehessen az örökbefogadó anyukájával a gyes idején. Pedig valószínűleg e célból vezették be az örökbefogadói gyest a három évesnél idősebb gyerekek esetében is.
    Azt is teljesen érthetetlennek tartom, hogy miért kell titkos örökbefogadáskor a gyereknek új Taj számot kapni és a régi Taj számhoz kapcsolódó egészségügyi adatokat, beteg életutat elveszejteni. Évek vesztek úgy el, hogy semmilyen egészségügyi adat nincs róla.
    Ez az a két dolog, ami mögött semmi ésszerű magyarázatot nem látok, ráadásul itt nem is a szülő, hanem a gyerek oldalán jelentkezik a hátrány.

    Kedvelés

    • “Pedig valószínűleg e célból vezették be az örökbefogadói gyest a három évesnél idősebb gyerekek esetében is.” Ha igen, akkor ez tipikus látszatintézkedés, mert mondja már meg valaki, hogyan lehet full time otthon maradni nettó 25 ezer forintból? Én egyébként őszintén nem értem ezt, hogy a családokban ez teljesen alapértelmezett, hogy az anyuka (mert ki más) 3 azaz három évre otthon marad, pedig az utolsó egy év az lényegében nincs finanszírozva, a GYES-t arra találták ki (neve is mondja: segély), ha valakinek nincs meg a jogosultsága a GYED-re. Kinek éri ez meg?

      Kedvelés

          • Igen, kikapsz, mer mi van, ha a férfi közmunkás, és épphogy nem halnak éhen? Itt most nem öf szülőkről volt igazán szó, hanem a juttatások nevetségesen alacsony összegéről.

            Kedvelés

            • Szerintem félreértesz. én arról beszéltem, hogy amelyik családban megengedhetik maguknak a két év utáni otthonmaradást, ott a nem otthonlévő családtagnak annyi jövedelme van, amikből az egész család megél.
              Mondjuk bennem a te felvetésedre akkor kérdés, hogy miért nem a közmunkás férj marad otthon, hiszen az asszonynak olyan munkaviszonya/jövedelme volt, ami alapján járt neki két évig a GYED, Inkább neki kéne munkában maradni/oda visszatérni.

              Kedvelés

            • Ha van hová visszamenni az asszonynak… Sokan határozott szerződéssel dolgoznak. Persze ált. munkáltató van olyan jófej ilyenkor, és hosszabbít a szülés időpontjáig, ha lejárna időközben, h anyuka kaphasson csedet, gyedet. De utána nincs hová visszamenni, ha a szerződés meg a hosszabbítás lejár.
              A környezetemben ketten is jártak így. Én ezért nem mertem gyereket vállalni, amíg nem véglegesítenek. 4 évembe telt.
              A harmadik gyes-évben én is csak akkor maradnék itthon, ha a gyerek még nem elég érett a közösségre, v spec fejl kell, akkor viszont az a kevés is számít, sztem ezzel is sokan vannak így.
              A közmunka nem tom, pontosan hogy megy, de úgy hallottam, pl nincs táppénz se, aztá ha egyszer kiestél a kosárból, ott se várnak vissza.
              Úgy gondolom, itt csak biztatnak a szülésre/gyerekvállalásra, de utána bármi bajod van, megkapod, h te vállaltad, és segítség nuku. Mindegy, a remény hal meg utoljára, hátha lesz jobb valamikor.

              Kedvelés

            • Itt szerintem 2 külön dologról és 2 különböző megélhetésről beszéltek. Nem tudna olyan beteg lenni a gyerek, hogy itthon tudjak maradni a 3. évre, tulajdonképpen én is azt mondom, ha az a 27e elég lenne ahhoz, hogy itthon maradhassak, akkor valószínűleg ingyen is meg tudnám tenni. Ez az egyik szint. Mikor azt mondom, hogy a jelenlegi (azért nem királyi) színvonal fenntartásához nem elég a férjem fizetése, és ezen valóban a 27ezer sem segít semmit. Azaz majdnem mindegy.
              Viszont ott a másik kategória, amikor az asszony nem tudna elhelyezkedni ígysem-úgysem, a férj meg közmunkás, és ez a gyes másfélszerezi meg a család bevételét. Őnekik ez a 27ezer nagyon fontos, és gyakran nem is csak a 3. évre kapják, vagy ha igen, akkor esetleg a gyed sem volt sokkal magasabb…

              Kedvelés

            • Neked hogy lett az 27 ezer? Mondjuk ez teljesen mellékes, csak tisztázzuk, 28.500 ezer bruttó, amiből levonnak 10% nyugdíjjárulékot, marad 25.650. Ilyen összegeknél ez komoly tétel, mondjuk egy kis csomag pelenka ára.

              Kedvelés

            • És Vicq, szerintem Örökbe sem a mélyszegénységben élőkre gondolt, amikor azt mondta, hogy a férj fizetéséből élnek, mert ez a helyzet gyakorlatilag ezt jelenti. Én a saját két szememmel látok nap nap után olyan középosztálybelinek mondható családokat, ahol az anya csont nélkül otthon marad a 3. évre is (és ezzel párhuzamosan panaszkodik). Nem sajnálom tőlük, pusztán arra próbálok rámutatni, hogy ez a rendszer anomáliája tulajdonképpen.

              Kedvelés

            • A “férj fizetéséből élnek” kicsit sarkított volt. Lehet, a korábbi megtakarításaikból élnek. Vagy segít valaki más a családból. Vagy a nő otthon van, de valamennyit dolgozik otthonról. Vagy úgyis épp egyetemre jár. Vagy…
              Amúgy a gyes, sőt újabban a gyed munka mellett is jár, tehát nem akarják a nőket ennyi időre kivonni a munkaerőpiacról, csak ezeket a juttatásokat politikailag lehetetlen megnyirbálni.

              Kedvelés

            • hogy jött ki a 27? megsaccoltam, mennyit emelkedhetett a kerekített összeg, mióta nem kapom, mert lusta voltam utánanézni. Azt hittem, ment fel egy ezrest, tévedtem, bocs.
              Amúgy az örökbefogadóknál valóban nem jellemző ez, amiről én írtam, de azért gyest meg nem csak ők (mi) kapunk. Azaz a kinek éri ez meg kérdésedre pont az a réteg a válasz, akik nem a tipikus öf célcsoport.

              Kedvelés

            • En a gyerek ot eves koraig gyesen voltam, ket eves koratol, mert tartos beteg volt, jart ovodaba, de minek, ket nap ovoda utan ket het itthon, borzaszto volt. Hiaba volt kozgyogy, az altala szedett gyogyszereket nem lehetett felirni, annyi lazcsillapito meg a vilagon sincs, h elfogyott volna a keretosszeg. Igy mindig maradt rajta, mig mi anyagilag beledoglottunk… En pontosan tudom, h milyen gyesbol elni, es erre fel sem lehet keszulni, senki nem gondolta, h reflux es asztma keseriti meg az eletunket. A legjobb az volt, h korhazba kerult, en maradtam bent vele, es az aktualis melohelyrol kiraktak, mivel nem lehetsz vele egyszerre tappenzen es korhazban. Azalatt a ket ev alatt hiaba probalkoztunk, volt vagy 5 munkahelyem, be kellett latnunk, h muszaj lesz ennyibol elnunk.
              A rendszer valahol alaposan el van szurva, nem csaladbarat.

              Kedvelés

        • Boldog Bekes Uj esztendot Mindenkinek:)

          En itthon maradtam a 3. evre, mert a gyerkoc ugy erkezett es szuksegunk volt meg az idore, s meg igy is keves volt az otthon toltott ido. Meg kellett oldani, megoldottuk, sakkoztunk a penzzel, illetve feleltuk a tartalekokat, segitseg nem volt, mert aki esetleg segithetett volna pont elfordult tolunk a dontesunk miatt…
          Nem cserelnem el a vilag osszes penzeert sem, hogy itthon maradhattam vele, de azt is be kell vallanom, hogy nem volt konnyu anyagilag. Pont ezert mi most lejebb hataroztuk meg a korhatart a testvernel.
          En gyakran jatszom a gondolattal, hogy idosebb gyerekeket fogadjunk orokbe, de az az igazsag, hogy pont az anyagiak miatt nem lepjuk meg. Ha legalabb 1 evre a gyedet kapnank, akkor az mar jobb lenne, nem kacsaforgo eletunk lenne, de a gyereknek nem is arra van szuksege…

          Kedvelés

        • Azért volt, aki hozzá mert nyúlni, leginkább a pénzügyi válságok idején. A Bajnai kormány két dolgot is megszüntetett: egyrészt a gyes harmadik évét vette el, másrészt a juttatások évenként indexálását szüntette meg. A következő kormány a gyest visszaállította, viszont azt fenntartotta, hogy továbbra sincs indexálás, nevezzük akárhogyan a csp-t vagy a gyest, de megragadt a 2008-as szinten. A Bokros-kormány is alaposan megnyirbálta az ellátásokat,de erőteljesen beépítve a rászorultsági elvet. Pl: a családi pótlék jövedelemkorlátos volt, bizonyos keresetet el nem érők részesülhettek csak benne.

          Kedvelés

      • A családokban sem alapértelmezett. Én például muszáj leszek visszamenni dolgozni, ha a kicsi betölti a kettőt, pedig maradnék még itthon szívesen, mert van dolgom/dolgunk elég a gyerekekkel (a nagyot ilyen-olyan fejlesztésekre kell hordani).

        Kedvelés

        • Én próbaidőn voltam még (3 hónap után az új munkahelyen), határozott idejű szerződéssel, mikor megcsörrent a telefon. A munkahelyen persze senki nem tudott az örökbefogadási szándékunkról…Így muszáj voltam a gyerek 9 hós korától visszamenni dolgozni és a férjem maradt otthon. Az örökbefogadás ezért is hátrány, mert nem tudsz készülni rá, nem tudod, pontosan mikor lesz, és nagyon gyakran a munkahelyed jóindulatára vagy bízva, hogy vissza vesznek-e/véglegesítenek-e.

          Kedvelés

      • Andrea, csak annak kapcsán jutottál eszembe, hogy most találtam rá az újabb karácsonyi törvény módosításokra. Pont aznap, mikor írod „a neve is mondja: segély”, hirdették ki azt a jogszabály módosítást, amiben a gyermekgondozási segélyt átnevezték gyermekgondozást segítő ellátásra 2016. január 1-i hatállyal. (A családtámogatásokat szabályozó törvénynek még a preambulumát is, célját átírták, csak mihez tartás végett : Új preambulum: „Az Országgyűlés a gyermekeket vállaló és nevelő családok jólétéért és jól-létéért, valamint a magyar népesedéspolitikai célok megvalósításáért érzett felelősségétől vezérelve, az Alaptörvényben és a családok védelméről szóló törvényben foglaltak érvényre juttatása érdekében a következő törvényt alkotja.” Régi preambulum: „Az Országgyűlés a családok és gyermekek jólétéért érzett felelősségtől vezérelve az Alaptörvényben, továbbá a nemzetközi egyezményekben rögzített szociális jogok érvényre juttatása érdekében a következő törvényt alkotja”. )
        Ebben az új saláta törvényben megleltem végre, hogy gyed és gyes mellett már féléves kortól lehet dolgozni 2016. január 1-től. Ez alól természetesen továbbra is kivétel maradt az örökbefogadói gyest (3 éves kor felett gyerekre) igénybe vevő szülő, ahol maradt a heti harminc óra.

        Kedvelés

        • “Az Országgyűlés a gyermekeket vállaló és nevelő családok jólétéért és jól-létéért, valamint a magyar népesedéspolitikai célok megvalósításáért érzett felelősségétől vezérelve.” Hát én ettől olyan jól vagyok, hogy menten a falnak megyek 😀 Az öf gyes-t meg biztos azért hagyták úgy, mert nem teljesíti a népesedéspolitikai célokat, mi nem csinálunk új gyereket, csak a már meglévőkből válogatunk.

          Kedvelés

        • Végre!!! De jó hír!!! Köszönöm! 🙂
          Kicsit bonyin van megfogalmazva, de a lényeg, hogy: gyermekgondozást segítő ellátás!!!

          Én mindig annak voltam a szószólója, hogy
          a.) vagy legyen alanyi jogon járó fizetés, mindenkinek, csak azért mert ember
          — vagy —
          b.) minden munkáért járjon fizetés. Tehát a gyerekek felneveléséért végzett munkát is munkának is tekintse a társadalom, tehát járjon érte fizetés / juttatás (és ne segély!), mindenkinek!

          Ahogy egy idősebb, nem nyomorgó, a munkáját szerető karmesternek sem azt mondják, hogy: ja, maga élvezi a melóját, szereti a zenét, és nem éhezik: akkor maga nem kap pénzt a melójáért, hogy itt vezényel, csinálja ingyen. Én így érzem igazságosnak, és a nők jogaiért tett nagyon fontos lépésnek tartom, hogy a főleg nők által végzett munkákra ne lehessen azt mondani, hogy dehát az természetes, hogy csinálja. Az, természetes, persze, de közben mindenkinek kell ennie is, és áramot is használunk, és mindenkinek jön sárgacsekk, a nőknek is, és minden munkáért jár elismerés is: anyagi is, és szellemi is. Aki szerint a gyereknevelésben nincs társadalmilag hasznos munka, hanem az csak élvezet, pihenés, öröm és wellness, az mondjon le önként maga minden juttatásról-fizettségről, társadalmi elismerésről. De örülök, ezért a témáért annyit koptattam a számat régen, dejó! 🙂

          Kedvelés

          • ui. az, hogy mennyi az a juttatás, persze következő lépcsőfok, ez még nem a megérkezés maga, de ez egy nagy előrelépés. Szerintem.

            Kedvelés

          • Na, itt most nem teljesen értünk egyet. AZ alapjövedelemmel simán egyetértenék, sőt, a szép rózsaszín elveiddel is a munkáról meg a fizetésről, bármikor. Amivel nem értek egyet, az az, hogy ez a törvény üdvözlendő, ugyanis szerintem az átnevezés pont nem az elismerés hangja, hanem a lehetőség megteremtése, hogy majd az alanyi jogon járást könnyebben korlátozzák. De lehet, hogy csak én vagyok megint cinikus, sötét lelkű vészmadár.

            Kedvelés

            • Én meg részben az alanyi jogon járás miatt is éreztem azt, hogy ez előrelépés, hát, legyen igazam! (Valahogy azt éreztem, hogy pont segély az, ami korlátozható, feltételekhez köthető.) Amúgy meg, sztem sajnos sajnos bármi elvehető, névváltoztatás nélkül is…, ha már cinizmus… Ilyenkor mindig azzal bíztatom magam, hogy a rabszolgatartó társadalmak kora óta, milyen drasztikusan sokat fejlődött az emberiség (csakhát közben meg borzasztó lassan…).

              Kedvelés

  10. Csak, hogy képben legyünk: a 3 és 10 év között jár az örökbefogadói gyes, és évente kevesebb, mint 100 ilyen korú gyereket fogadnak örökbe belföldön. És csak a felük igényel gyest.

    Kedvelés

  11. 10-es ponthoz: soha semmilyen papíron nem ikszeltem azt, hogy “örökbefogadott” az anyakönyvi kivonaton ott van az anyja neve rovatban a nevem. A törvény szerint is vér szerinti. 🙂
    Népszámlálásnál… ugyan már…
    Az egyszeri anyasági segélyt átadtam volna, de mi magánutasok voltunk, így nem mertem…

    Kedvelés

  12. Nekem az új CSOK kapcsán kiakadásom, hogy külön hangsúlyozzák a felemelő és nagyszerű és engedékeny voltát annak a szabályozásnak, hogy nem csak a “saját gyerek” hanem az örökbefogadott is számít. Áááá. Basszus, az örökbefogadott gyerekeim a sajátjaim, nyilván sem tartható róluk, én vagyok az anyakönyvükben, de valami iszonyú megalázónak érzem, ahogy mintegy lesajnálva hangsúlyozzák, hogy az örökbefogadással is “teljesíthető az elvárt gyerekszám”. Maga a megfogalmazás diszkriminatív. (Egyébként el tudjátok képzelni a szitut: pár a TEGYESZ-nél. – Miért akarnak örökbefogadni? – Hát, nem jött össze a harmadik saját, és nincs 10 milliónk. Egyébként nem akarnánk, dehát muszáj… Brrr… Az örökbefogadást sem így kéne népszerűsíteni,)

    Kedvelés

  13. És akkor még nem beszéltünk a hibákról. A lányom TAJ számát egyszerűen elrontották, a gyerek 3 hónapig nem létezett a TB rendszerében. Szívességből látta el az asztmás-allergiás gyereket az orvos. Örökké hálás leszek neki, nem tudom, mit csináltunk volna nélküle.
    Mivel egyedülállóként fogadtam örökbe, tiltakozásom ellenére képzelt apát jegyeztek be. Ebből sok a gondunk, legutóbb a NAV-val volt, mivel kaptunk egy levelet, hogy az apa nem nyilatkozott, hogy ő nem veszi fel a kedvezményt, így nem érvényes az adókedvezményem a gyerek után. Fizessem vissza.

    Kedvelés

    • Hoppá. Hát rohaggyak meg ha értem, ez a képzelt apa mire jó. De ez pontosan hogy történt, hogy tiltakozásod ellenére bejegyezték? Az öf határozatba ezt is beleírják, és azt ellenjegyezned kell, nem? Vagy rosszul emlékszem?

      Kedvelés

      • Nyilván. De ha az ember 200 kilométerre a lakhelyétől arra vár egy nyűgös 3 éves kislánnyal, akit 15 perce emelt ki a nevelőszülő karjából, és arra vár, hogy beülhessen végre a gyerekkel az autóba, és indulhasson haza, engedékennyé válik. Pláne, hogy nem adtak választást. Tájékoztattak, hogy ez kötelező formaság, ha tetszik, ha nem. Tiltakoztam, próbáltam kikerülni, de beadtam a derekamat. Annyit értem el, hogy a gyerek nem a képzelt apa nevére került, hanem az enyémre. A határozatot nm mutogatom, mert nem kell mindenkinek olvasnia. Akkor nem gondoltam rá, hogy nélküle nehéz lesz bizonyítani, hogy nincs valódi apa a képben. Óvodai, iskolai beíratásnál is felmerült, ott hittek nekem bemondásra. A NAV éveken keresztül nem problémázott. A tavalyi bevallásba belekötöttek. Ugyanolyan, mint a korábbiak. Tanárként dolgozom, néha megjelenik egy-egy könyvem. Ebből van jövedelmem. Böcsülettel bevallom. De a gyerekről szóló nyilatkozatot érvénytelenítették idén, mert a képzelt apa nem nyilatkozott.

        Kedvelés

        • Hát nekem a NAV hozzáállása meglehetősen önkényesnek tűnik 😦 Mondjuk nálunk mindent lepapíroztunk, mielőtt a gyerek a kezembe került volna. Persze ha kötelező, akkor nincs mit tenni, bár amilyen kekec vagyok, tuti, hogy utólag ügyet csinálnék belőle, mivel nyilvánvaló joghézagról van szó. De amúgy mi van, ha a vérszerinti apától megvonják a szülői jogokat? A gyerek anyakönyvében akkor is benne van a neve, nem? Viszont döntési joga nincs. Ezen az úton nem lehetne elindulni?

          Kedvelés

    • A képzelt apa bejegyzésről kell lennie egy határozatnak. Legalábbis amikor én fogadtam örökbe, még volt ilyen! Mondjuk az örökbefogadás titkosságát igencsak felülírja, hogy be kell mutatni…:( De én is jártam hasonló cipőben. Az ombudsmantól van egy határozatom, miszerint a hivatalok nem kérhetik, és mindig ezt lobogtattam…

      Kedvelés

  14. Sziasztok! Talán van erre válasz már a blogon, de nem tudom hol keressem 🙂 Az volna a kérdésem, hogy amennyiben egy 2 év körüli gyermeket fogadunk örökbe:
    – van olyan kötelezettségem, hogy be kell jelentenem x idővel előtte a munkahelyen?
    – ha közlöm, hogy “bocs, anya lettem” ott tarthatnak még valameddig (mint felmondásnál a felmondási idő) vagy ha megvan a kihelyező határozat, már be sem kell mennem?
    – esetleg a barátkozás alatt kirúghatnak, de másképp nem tudnak “bekavarni”?
    Iszonyat vaskalapos, rugalmatlan főnököm van, amíg bizonytalan az egész, nem merek szólni.
    Köszönöm!

    Kedvelés

  15. Nekünk a kötelező oltásokkal gyűlt meg a bajunk. A baba oltása különböző okokból eleve késett 2 hónapot, amikor elhoztuk. Az orvosi papírjait visszatartották az oltási könyvével együtt, azt mondták, az ÖF határozatig. 2 héttel a határozat kézhezvétele után, amikor már majdnem 5 hónap csúszásban voltunk a korábbi oltással, de már a következő is késett, elkezdtem telefonálni, és kiderült, hogy a gyámügy nem tud semmit a dokumentumokról, és nem is szokták beszedni. Azóta sem tudom, miért, de kiderült, hogy a Tegyesz adott megyei ÖF csoportja tartotta magánál, amiről a bp-i ÖF tanácsadónk sem tudott. Mikor elértem az illetékes ügyintézőt, azt mondta, ők nem kapták még meg a határozatot, ezért nem küldi a papírokat. Viszont amint nyomatékosítottam, hogy 5 hónapja késik az egyik oltás, közölte, hogy másnap postára adnak mindent. (????!!!??) Azóta sem értem, miért nem adták oda gyerekkel együtt a papírokat. Ha már a gyereket ránk merték bízni, a papírjait miért nem?

    A másik ügyünk pedig az, hogy hosszas tortúra után megkaptam a gyedet, és megérkezett a határozat is. Csakhogy annak ellenére, hogy az OEP minden dokumentumot elkért (még azt is megnézte, hogy titkos volt-e az ÖF, és tényleg mindent elintéztem és beadtam, amit csak kellett), mégis olyan határozatot küldött a nevemre, ami szerint én a fiam gondviselője vagyok, gyermek neve az eredeti neve, anyja neve a vér szerinti anya neve, TAJ szám a régi. A határozat dátuma jóval későbbi a régi TAJ szám zárolásának időpontjánál. Amellett, hogy nagyon rosszulesett és megdöbbentett, hogy ezeket az adatokat még rá merik írni hivatalos dokumentumra, még egy dolog, amit nem sikerült még lezárni (most várom a módosított határozatot).

    A hátrányokkal kapcsolatban még azt tapasztaltam, hogy ÖF tanácsadó is, OEP ügyintézők is egymástól függetlenül azt mondták, hogy a kihelyezés idejére, mielőtt hivatalosan miénk a gyerek, nem jár gyed. Véletlenül jöttem rá, hogy de, és szerencse volt, hogy visszamenőleg is meg lehetett igényelni. Mivel hittünk mindenkinek, nem sokon múlt, hogy nem kértük.

    Ezenkívül az is kellemetlen hátrány, hogy a barátkozás és a kihelyezés nem számít hivatalosan babával töltött időnek, csak visszamenőleg. Erről azt hallottuk, hogy mások hamis betegállománnyal vagy fizetés nélküli szabadsággal oldják meg. Én vállalkozóként fizettem a nem kevés adót semmi bevétel után addig, amíg meg nem jött a születési anyakönyvi kivonat, amivel már igényelhettem a gyed miatti szüneteltetést. Azért nem szüneteltethettem előbb, mert akkor nem lettem volna jogosult a gyedre. Most csak remélni tudom, hogy vissza tudom majd igényelni a fölöslegesen befizetett adót, ha egyszer végre lesz rendes határozatom a gyedről.

    Kedvelés

  16. Ötéves státuszvizsgálaton voltunk, és kértem a védőnőt, hogy készítsen új könyvecskét és oltási könyvet a gyerkőcnek, mert a régin a születési neve is rajta van (áthúzták tollal…) és a szülőanya neve. Kifestette (a narancssárga borítót fehérrel…), ráírta az újakat… Hagyjam annyiban szerintetek?

    Kedvelés

    • Mikor elsős lett a gyerekem, az iskola bekérte a kiskönyveket. Azok hetekig hevertek egy kosárban a tanári asztal tetején. Kértem, hogy adják vissza, de mondták, hogy benn marad, hátha az iskolai védőnő rá akar nézni. Azóta se kaptam vissza.

      Kedvelés

    • Én megkérdeztem a védőnőt ( tényleg nagyon bírjuk egymást amúgy), hogy mi az, hogy nem kaphat újat a gyerek, hát hadd ő döntse már el, melyik osztálytársát mibe avatja be, ne azon múljon, ki látja a kiskönyvét mikor éppen sorban ülnek a suliorvosnál… természetesen ki is fizetem a füzet árát, ha lehet, de hadd kapjon már újat.
      Aszondja erre a védőnő, hogy az egyetlen mód új könyvhöz jutni, ha a régi elvesztett, de olyankor persze fizetni sem kell érte, mióta is nem találom, egy hete? (Miközben ott volt a kezemben persze). Aztán kiáltotta az újat. Mikor először mentünk a dokihoz, persze ő meg megkérdezte, hogy hát ez? Mondtam hogy a régit kénytelen voltam elveszíteni, hogy az új nevére szóló lehessen. Megkérdezte, hogy azért elkérheti-e a régit, mondom persze, és minden lényeges adatot és oltást atvezetett, lepecsételt, miközben vigyorogva azt mondta, milyen jó, hogy véletlenül kiírt belőle mindent, mielőtt elvesztett, mert így meglesz újra minden fontos adat.
      Nem csak ezért imádom őket amúgy, de azért a megértésük igen jól esett.

      Kedvelés

    • Tőlünk megkérdezte a védőnő, mit szeretnénk, mert ő szívesen ír újat – adjam le a régit (amikor tuti sehol nem lesz rá szükség), aztán 1 hét múlva lesz új. A régit is visszaadta, tegyünk vele belátásunk szerint. És minden más papír kitöltésekor megkérdezi, mikor mennyit szeretnénk láttatni az örökbefogadásból.
      Szóval ez is az adott embertől függ, hogyan kezeli.

      Kedvelés

    • Nálunk a Doktornőnk szólt (ahogy lezárult az örökbe fogadás) hogy hozzunk egy új kis könyvet és átír mindent, mondván, hogy nem kell mindenkinek mindenről tudnia… szóval tényleg orvos-védőnő függő ahogy látom :/

      Kedvelés

  17. Visszajelzés: 22 visszásság az örökbefogadásban – Gyereksorsok

  18. Mennyi kikuszobolesre váró dolog… pedig valamiért a köztudatban mégis az el, hogy aki orokbefogad az plusz juttatásokat kap. Mi legalábbis elég sok ilyen kérdést kaptunk mar.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s