„A segítségünk hatására még szinte minden anya megtartotta a gyerekét”

A nyílt örökbefogadásokat közvetítő civil szervezeteket bemutató sorozat utolsó darabjához értünk. A Várva Várt Alapítvány két éve alakult, örökbeadás még nem nagyon volt náluk, viszont sok segítséget nyújtanak a bajba jutott családoknak. Lukács Józseffel, az alapítvány elnökével beszélgettem.

– Hogy jött létre az alapítvány?

– Egy baráti kör szervezte meg. Többen járunk a Hit Gyülekezetébe, és ott kerestek meg a barátaink, többnyire örökbefogadó szülők, hogy ha már belekeveredtünk az örökbefogadásba, amit többen támogatunk többféleképpen, akkor csinálhatnánk szervezetten is. Ezen több évig gondolkoztunk. Közben többször kaptunk információkat krízisterhesekről, ezeket mindig továbbítottuk a megfelelő szervezeteknek. Végül két éve jött létre az alapítvány. Többen aposztrofálnak úgy minket, hogy a Hit Gyülekezetének az alapítványa vagyunk, de hivatalosan nem a gyülekezethez tartozunk. Több alapító tag valóban az egyházhoz tartozik, de mások meg nem.

Fotó: Fortepan, 1906
Fotó: Fortepan, 1906

– Van azért együttműködés az egyházzal?

– Igen, sok támogatást kapunk, például kaptunk egy kis raktárhelyiséget, néha ott szervezünk megbeszéléseket is a várakozókkal.

– És ha egy nehéz helyzetű anyáról tudomást szerez az egyház, azt közvetlenül az alapítványhoz küldi?

– Igen. De nagyon újak vagyunk, és az infrastruktúránk kicsi, ezért előfordulhat, hogy átirányítjuk egy másik szervezethez, ahol jobban tudnak segíteni neki, vagy keresünk anyaotthont. Nekünk még nincs anyaotthonunk.

– Honnan vannak forrásai az alapítványnak?

– Tárgyi és pénzadományokból. Önszerveződéssel már meg tudtunk oldani kicsi dolgokat.

– Akkor vallási meggyőződéstől függetlenül bárki jelentkezhet nálatok, örökbeadó és örökbefogadó is?

– Igen.

– Aki örökbefogadásra jelentkezik, előnyben részesül, ha hívő, vagy ha Hit Gyülekezete-tag?

– Nem, van egy jelentkezési sorrendünk, azt tartjuk be. De mi nem az örökbeadásra koncentrálunk. Ha tudomást szerzünk egy krízisterhesről, akkor mindent megteszünk, hogy ne kelljen megválnia a babától. Szerzünk mosógépet, megszálljuk nyolcan a házát és kivakoljuk, vagy feltesszük a Facebookra a kérését és holnapra megoldódik. Közben persze lelkileg is melléállunk. Többnyire egy pillanat alatt váltanak. Addig azt élte meg a kismama, hogy egyedül van, az apa, a szülei elfordultak tőle, ám a segítségünk hatására szinte mindenki megtartotta a gyerekét.

– Pénzzel is támogatjátok az anyákat?

– Ritkábban, és igyekszünk ellenőrizni, hogy valóban fennáll-e a krízishelyzet. Ha igen, akkor összedugjuk a fejünket, hogy mi lenne a megoldás, most például egy önkormányzattal vagyunk kapcsolatban. A Facebookon keringett egy felhívás egy sokgyerekes, nagyon szegény családról, és az önkormányzatnál ellenőriztük őket. Az alakulásnál azt a célt határoztuk meg, hogy a gyerek féléves koráig segítsük a családot, de persze van, hogy egyéves korig is támogatjuk.

– Hány krízisterhest gondoztatok eddig?

– Talán harmincat.

– És közülük hány adta örökbe a gyereket?

– Egy. Volt még öt örökbeadásunk, de ezekben az esetekben már ismerték egymást korábban a felek, minket csak a közvetítésre kértek fel.

– Akkor a várakozók sora nem halad nálatok.

– Igen, s ez nagyon frusztráló a sorban állóknak.

– Hányan állnak most sorban?

– Nyolcvanan, és a számuk hétről-hétre nő annak ellenére, hogy tájékoztatjuk őket, hogy nálunk nem sok esély van babára, más alapítványoknál sokkal több az örökbeadás. Nagyrészt azért megy nálunk előre a sor, mert van, aki teherbe esik, vagy máshonnan fogad örökbe.

– Van feltétel, kiket fogadtok? Gyerekek száma, életkori megkötés?

– Nincs, csak a törvényi 45 éves korhatárba kell beférnie.

– Egyedülállókat is?

– Igen, de nyilván az még nehezebb.

– És eszerint vállaltok magánutas örökbefogadásokat is?

– Igen. Az elején próbáltunk minden várakozóval találkozni személyesen és mondani bátorító szavakat, de ezt nem könnyen bírtuk, mert mindenkinek van főállása máshol. A jelentkezőknek elmondjuk, hogy vannak tíz-húsz éve működő profi alapítványok, évi több tucat örökbeadással, nem az ő munkájukat akarjuk elvenni, hanem besegíteni, ahol szükséges.

– Érdekes, hogy ti örökbefogadók vagytok, mégis ennyire támogatjátok a hazagondozást, felül tudtok emelkedni a saját nézőpontotokon.

– Mi arra próbáljuk rávenni az anyát, hogy tudatos döntést hozzon. Elmondjuk, mennyi lehetősége van, de ha mégis lemond róla, az a saját döntése.

– Anyagi krízisben vannak az anyák?

– Van, aki anyagi krízisben van, és van, aki annyira fiatal, éretlen, még fel se fogja, mit jelent, hogy a pocakjába költözött egy baba. Nagyon fontos úgy gondozni őt a krízisben, hogy megadjuk neki azt a támaszlehetőséget, amivel ő átlátja, hogy alkalmas-e a gyereknevelésre vagy nem.

Volt egy hölgy, akiről kívülről azt mondtam volna, teljesen érett a gyereknevelésre, ő meg azt mondta, hogy nem. És többet beszélgetve valóban mondtuk, hogy lehet, jobb a babának, ha nem egy ilyen sodródó anya neveli, mert abból valószínűleg gyámhivatal lenne pár hónap múlva. De ilyenkor is fontos, hogy el tudja gyászolni a babát.

– És itt mi történt?

– Ő lemondott a babáról.

– Ez volt az egy örökbeadásotok?

– Nem, ez közvetített ügy volt.

– Az örökbeadókat utólag is gondozzátok?

– Ez az együttműködésüktől függ, de igen. A gyász mellett még a megvetést is megtapasztalják sokszor, a kórházban összerakják őket abortuszra váró anyákkal, akik lenézik az örökbeadókat. Próbáljuk azt is képviselni, hogy sokkal nagyobb érték, ha valaki kivárja azt a néhány hónapot és örökbe adja, mintha kioltja a magzat életét. Van egy álmunk, hogy milyen jó lenne az évi 30 ezer abortuszt örökbeadásba fordítani. Pszichológusok kezelnek abortuszon átesett nőket, és azt mondják, sokkal nagyobb lelki szenvedés, mint az örökbeadás.

– Ezzel vitatkoznék… de nem azért vagyok itt, hogy vitatkozzak. Volt már visszakérés nálatok?

– Nem.

– Milyen rendezvényeitek vannak?

IMG_2886
A Várva Várt csapata. Az első sorban középen Lukács József

– Az elmúlt két évben nyáron közös Balaton-átúszást szerveztünk, és van egy-két tervünk még. Ki akarunk menni a Szigetre nyáron, nyitni a fiatalok felé.

– Az önkénteseitek mind laikusok? Tehát nem védőnők, nem szociális munkások?

– Van gyermekorvos, lelkész és több jogász is a csapatban, de mindenkinek van főállása, teljesen vegyes a társaság, én egy vállalkozást vezetek civilben. Ha főállásban tudnánk az alapítványnál dolgozni, akkor sokkal többet lehetne tenni ezen a területen, ezt egyébként tervezzük is. A Facebookon sok szakember és egyetemista követ minket, például szociális munkásnak tanulók, akik jelzik, hogy a végzés után bekapcsolódnának a munkába. Nagyon sokan segítenek nekünk, feldobunk egy kérést és pár órán belül megszerzik. Később szeretnénk az utánkövetésbe is bekapcsolódni. Másik tervünk az állami gondozásból kikerülő fiataloknak a társadalomba való visszailleszkedését segíteni.

– Te is örökbefogadó szülő vagy?

– Igen, egy fiunk és egy lányunk van, mindkettőt a kórházból hoztuk haza újszülöttként nyílt örökbefogadással.

Adatok:

Várva Várt Alapítvány

Alapítás éve: 2013

Örökbefogadásra várakozók: 80

Segítségkérések száma 2015-ben: 35 (nem mind krízisterhes volt)

Örökbeadások száma 2015-ben: 4

Családok átmeneti szállására gondozott gyermekek száma 2015-ben: 2

Gyermekvédelmi gondozásba vett gyermekek száma 2015-ben: 5

Örökbeadások száma a fennállás óta: 6

Ebből magánutas: 5

Örökbeadási szándék ellenére hazavitt újszülöttek 2015-ben: 3

Ki jelentkezhet: 45 év alatti, alkalmassági határozattal rendelkező várakozók

Várakozási idő: végtelen 🙂

Segít-e magánutas örökbeadások adminisztrációjában: igen

Regisztrációs díj: nincs

Közvetítési díj: nincs

Honlap: http://www.varvavart.hu/

15 gondolat “„A segítségünk hatására még szinte minden anya megtartotta a gyerekét”” bejegyzéshez

  1. Anda81 2016. március 21. / 06:47

    Annyira nem hajlandóak az örökbefogadókkal foglalkozni, hogy semmilyen módon nem adnak tájékoztatást pl. sorszámról. Baráti házaspárunk hetekkel előbb jelentkezett náluk, mint mi, mégis vagy 10-zel több volt a sorszámuk, mint nekünk.
    Ha már sorban áll az ember náluk, akkor se telefonon, se e-mailben nem adnak semmilyen további információt, csak egy zavaros értelmetlen e-mailt kap az ember.

    Amúgy a személyes találkozókor a hölgynek az első mondata az alapítványról az volt, hogy a Hit Gyülekezete patronálja őket.

    Szerintem teljes mértékben félvállról veszik az egészet…

    Kedvelés

  2. Cosima 2016. március 21. / 09:40

    A számok alapján 3 év alatt 1 babát adtak örökbe (5 maganutas volt, tehát már leszervezett).

    Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy elsősorban a krízisterheseket támogatják és próbálnak kiutat mutatni nekik. Talán a fél év támogatás kevés, ott még félre mehet egy ilyen nehezen felvállalt gyereknevelés. Persze nem tudom, más szervezetek meddig segítenek.

    Kedvelés

  3. Villint 2016. március 21. / 10:24

    A tanfolyamon végigvettük a civil szervezeteket bemutatás szintjén, ez a szervezet volt, akiről semmit nem tudtak mondani, csak annyit, hogy valamilyen szinten a Hit Gyülekezetéhez kapcsolódnak és tudomásuk szerint egy örökbe adás volt, állítólag Bayer Friderika énekesnő fogadott örökbe rajtuk keresztül, aki egyébként és mellesleg Gyülekezet-tag… Ha valóban a segítség a cél, akkor érthető, ráadásul nagyon kicsi és kezdő szervezet lévén nyilván számok tekintetében nem versenyezhetnek a nagy alapítványokkal (pláne, ha nem is ez az elsődleges célkitűzés, hanem a családban tartás).
    Ami fura, hogy vállalnak magánutas örökbefogadásnál közreműködést, mert eddig úgy tudtam, ezt a Baptistákon és a TEGYESZ-en kívül más nem vállalja, de ha így van, nem nagyon publikálják mindenesetre.

    Kedvelés

    • Bea 2016. március 21. / 12:24

      Sziasztok! Nem jelent semmit hogy valaki Hit-gyülekezetes mi is azok vagyunk még is már előre mondták máshol is álljunk sorba mert ők inkább haza gondozzák a babákat. !

      Kedvelés

    • Örökbe 2016. március 21. / 20:33

      A Fészek és az Együtt is vállal ilyeneket, el is mondták az interjúkban itt a blogon.

      Kedvelés

    • Izabella 2016. március 22. / 09:32

      Ha ez tényleg így van, akkor azért ez éredekes, hogy az egyetlenegy örökbeadásnál, amit ők intéztek (a magánutast most nem számítom) épp HIT-es, és véletlenül híres ember volt az örökbefogadó.

      Kedvelés

      • Bea 2016. március 22. / 19:30

        Azt mondta a tegyeszben a hölgy aki az aktánkat felvette és kezelte, tavaly az iratismertetésnél hogy akkor volt folyamatban 1 baba a várva vártnál lehet az magánutas volt azt nem tudhatom. A Friderika babája meg lehet a legelső volt de lehet hogy eleve Ő is részese annak hogy el kezdtek az örökbefogadással foglalkozni és megalapítani a Várvavártot .

        Kedvelés

      • Villint 2016. március 23. / 12:27

        Ezek szerint pont fordítva történt. Azért írtam, hogy állítólag, mert én is csak hallottam. Ettől függetlenül, ha úgy lett volna, hogy az alapítvány ezért alakul és utána ezen “felbuzdulva” segítenek másoknak is, akkor sincs semmi gond, hiszen minden szervezet úgy működik, ahogy szeretne! 🙂

        Kedvelés

  4. Aranykulcs 2016. március 25. / 23:27

    Már a neve alapján is, szerintem elsősorban azok fordulnak hozzájuk, akik szeretnék megtartani a babát, de segítségre van ehhez szükségük. Nekünk olyasmit mondtak, hogy azért szerezték meg az engedélyt, hogy közvetíthessenek nyílt örökbefogadást, hogy ha valaki mégsem tartaná meg a babáját és örökbe adná, ebben is tudjanak segíteni, de nem ez a céljuk. (Ahogy a baptistáknak sem pl.) És az is jó, ha akár ebben a gyülekezetben, akár a Szigeten terjesztik az információt, hogy van hova fordulni a krízisterheseknek. Mi is várakozunk ebben a végtelen sorban, sose lehet tudni, hátha mindenki kiesik a sorból előlünk, és pont ott jelentkezik a mi gyerekünk szülőanyja…

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .